Magyar Nemzet, 1990. október (53. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-24 / 249. szám
2 ni, és küzdeni az Ínség ellen, az ellen, hogy a közöny bacilusa ne roncsolja szét e népet, e nemzetet — mondotta végezetül Antall József. A miniszterelnök beszédét követően a résztvevőik közösen elénekelték a Szózatot, majd Szabad György bezárta az ünnepi ülést. Katartikus élmény volt — mondotta Szűrös Mátyás Bár erről kevesebb szó esett tegnap ünnepeltük a köztársaság kikiáltásának évfordulóját is. Az Országgyűlés ünnepi ülésszakának megnyitása előtt arról kérdeztem Szűrös Mátyást a képviselőház alelnökét, egy évvel ezelőtti ideiglenes államfőt, miként emlékszik 1989. október 23-ára. — A köztársaság kikiáltásának napja katartikus élmény volt számomra, teli lelkesedéssel, hiszen az eseményen csaknem százezren vettek részt. Úgy gondolom, az a nap fordulópontot jelentett a rendszerváltás első szakaszának folyamatában s erre büszke vagyok. Természetesen az én pályafutásomnak is csúcsa volt, az a nap. Boldog vagyok, hogy osztályrészemül jutott a köztársaság kikiáltása, ami szoros együttműködésben történt az akkori kormánnyal és politikai tényezőkkel. Ma is úgy vélem, az a nap a nemzeti összefogás megnyilvánulása volt, egy pártok feletti rendezvény. — Ilyennek képzelte a köztársaság első évit? — Nem teljesen. Mi, a régi párt úgynevezett reformpolitikusai, már korábban arra a következtetésre jutottunk, hogy a régi rendszer zsákutcába jutott, meg kell teremteni, a szabad, demokratikus Magyarországot. Elzártul alávetettük magunkat a nép döntésének. Időközben elsikkadt az '58 eszmeiségéhez kötődő demokratikus szocializmus. Elveszett az a lendület, amely a köztársaság kikiáltása idején még jellemezte ezt az országot. Részben ez isaz oka annak, hogy a szabad választások óta tovább romlott az ország gazdasági helyzete, a válság tovább mélyült. Nehéz örökséget vett át ez a kormány, de mégis elszalasztott olyan lehetőséget, amellyel a választópolgárok, meg a működő gazdaság érdekében élni kellett volna. Csalódás az is, hogy a győztesekben nincs elég alázat a néppel szemben, túl magabiztosak, időnként talán gőgösek is, és emiatt van csalódottság az emberekben, mert az ígéretek nem valósultak meg. Mégis a demokrácia politikai intézményrendszerének kialakítása, jelentős eredménynek tekinthető. (cs. n. 1.) Megemlékezés az Orsó utcában „Ez a ház a magyar történelem része. 1849. november 2-tól 1958. november 4-ig itt élt és dolgozott Nagy Imre, az 1956-os forradalom is szabadságharc miniszterelnöke" — vésték arra az arcképes domborművel is díszített fekete márványilapra, amelyet a megtorlás során kivégzett kormányfő leánya, Nagy Erzsébet vasárnap délelőtt leplezett le Budán, a II. kerület, Orsó utca 43-as számú épület bejáratánál, Verőfényes Időben, a Pasarét fölötti szűk kis utcában vagy százan gyűltek össze, hogy a kerítésre helyezett koszorúval, egyegy szál virággal adózzanak a mártír miniszterelnök e helyütt eltöltött, munkában gazdag éves emlékének. Ünnepi beszédében, az egykori barát és harcostárs, Lőcsei Pál újságíró — miközben a hely jelentőségét méltatta —, arra emlékeztetett: Nagy Imre ett gondolta át és öntötte végső formába első miniszterelnöksége idején azt a beszédet, amelyet 1953. július 4-én mondott el a Parlamentben; szóvai az önkényuralom hosszú évei után az első tisztességes megnyilvánulást jelentették a magyar közéletben. Felidézte, miként változott a reménységből a szomorúság házává az épület, hiszen 1955-ben már gyakorlatilag házi őrizet alatt tartották Nagy Imrét, ám a hozzá sorra-rendre ellátogatók a küzdelem folytatására való elszánásról biztosították őt. Így zárta beszédét: „Álljatok meg, magyarok, egy percre ez előtt a ház előtt, s gondoljatok arra a férfiúra, aki szabad elhatározásából társközösséget vállalt a barikádokon is a bitófán mártírhalált halt hősökkel, aki föláldozta életét a független, szabad, parlamentáris demokrácia kibontakozásáért." Mécs Imre parlamenti képviselő arról fejtette ki gondolatait, hogy Nagy Imre vitathatatlanul történelmünk legnagyobb alakjai közé került, s onnan senki el nem távolíthatja már többé. S napjainkban, amikor a köpönyegforgatás, az alamusziság szinte divattá vált, s az ország erkölcsi mélypontra jutott, szükség lenne a néphez halálukig hűséges, római jellemű emberekre. Rámutatott: 1956. októberében Nagy Imre volt az egyetlen ember, akiben bízott a nemzet. Szorgalmazta: most, amikor az országban alkotni kell, merjenek az ’δβ-osok ’90-esek is lenni, a mai fiatalok pedig ne csak ’90-esek legyenek, hanem 58-asok is. Ott volt az ünneplők között az a Dániában élő Janczik Vince is, akit távollétében halálra ítéltek, s aki Nagy Imrekivégzésének 25. évfordulóján, 1983. június 16- án egyszemélyes tüntetést tartott a koppenhágai szovjet nagykövetség előtt, sőt egyetlen napra még az utcát is átkeresztelte, hogy az a mártír magyar miniszterelnök nevét hirdesse. (k. b.)* (MTI) Nagy Imre kaposvári szülőházánál koszorúzási ünnepséggel emlékeztek meg hétfőn az 1958-as forradalom 34. évfordulójáról. Göncz Árpád köztársasági elnök elsőként koszorúzta meg a Május 1. utca 77. számú ház falán a mártír miniszterelnök emléktábláját. Rövid beszédében Göncz Árpád felidézte a történelem szülte államférfi életútját, aki emberségével és magyarságával tanúságot tett arról, hogy nehéz időben képes a népet szolgálni. A forradalom kaposvári eseményeinek egyik vezető egyénisége, Kunszabó Ferenc emlékidéző beszéde után Király Béla országgyűlési képviselő, az 1958-as nemzetőrség főparancsnoka, szólt az ünnepség több mint ezer résztvevőjéhez.* Nagy Imre-emléktáblát avattak hétfőn Badacsonyban. Itt töltötte szüreten utolsó békés napját az egykori miniszterelnök 1958. október 22-én, feleségével és unokájával. A bensőséges ünnepségen részt vett Nagy Erzsébet, Nagy Imre leánya és annak fia is. Ünnepeltek az egykori műegyetemisták „Ezt is megértük és ez is nagy teljesítmény" — jegyezte meg Marián István vezérőrnagy, a Műegyetem egykori katonai tanszékének vezetője, az 56-os műegyetemi nemzetőrök parancsnoka egyik volt hallgatójának és harcostársának, akivel harmincnégy év után tegnap találkozott először a Budapesti Műszaki Egyetem aulájában, ahol az 1958 —57-es évfolyam hallgatói adtak randevút egymásnak, hogy felelevenítsék a forradalmi napok, a viharos gyűlések emlékét. Az ünnepség az egyetem kertjében folytatódott. Marián István beszédében elsőként arra emlékeztetett, hogy ötvenhatban a legnagyobb erőfeszítés ahhoz kellett, hogy legyőzzék saját félelmüket. ,,A mi nagy tettünk abban rejlett, hogy minden áldozatra készen álltunk, de az életünket nem tettük feleslegesen kockára" — folytatta. Majd emlékeztetett, már ötvenhatban egyik parancsában arra hívta föl a figyelmet: nem azt kell keresni, ami szétválasztja az embereket, hanem azt, ami összeköti őket. Szilágyi Júlia édesapjára, Szilágyi Józsefre emlékezett, akit a forradalom leverése után végeztek ki, s aki október 22-én, mint az egyetem esti tagozatos hallgatója, részt vett a diákok gyűlésén, azon felszólalt és biztatta a fiatalokat, hogy október 23-án tartsák meg tervezett felvonulásukat. Mécs Imre országgyűlési képviselő (akkor V. éves hallgató) felidézte a tavalyi ünnepséget, amikor még csak az egyetem kapuja előtt emlékezhettek. Tavalyelőtt óriási rendőri készültség próbálta megakadályozni, hogy a Fidesz felhívására virágot helyezzenek el Bem apó szobránál. Még egy évvel korábban néhányan rajtaütésszerűen „betörtek” az egyetem kertjébe ünnepelni, s mire a rendőrök és a munkásőrök észbekaptak, már el is mentek. Ezerkilencszázötvenhat egyik legnagyobb tanulságának azt tartotta, hogy az addig atomizált társadalom órák alatt közösséggé forrt össze. Kifejtette józan igazságtétel szükséges most, amelynek során a múlt bűnöseit meg kell nevezni, ám nem szabad megtorlást kezdeményezni ellenük. A kegyeletes megemlékezés után a körülbelül kétezer ünneplő ugyanazon az útvonalon, melyen ötvenhatban is haladtak az akkoriak, a Bem-szoborhoz vonult. (d. J.) Magyar Nemzet laSzerda, 1990. október 14. HAZAI NAPLÓ AZ ÜNNEP JEGYÉBEIN teltek az ország elmúlt napjai. Országszerte megemlékeztek a Magyar Köztársaság és az 1958-as forradalom és szabadságharc évfordulójáról. Emléktáblákat avattak, koszorúztak, gyertyát gyújtottak a mártírok emlése előtt. Ünnepi ülést tartott a képviselőház is, ahol a házelnök és a kormányfő mellett felszólalt a köztársasági elnök is, aki azt hangsúlyozta: 1956 emléke mindenkié, olyan, mint egy csiszolt gyémánt, amelynek valamennyi sík felülete másként töri meg a fényt. Leválaszthatatlanok erről a reformkommunisták éppúgy, mert a Petőfi-ikör tagjai, az egyetemisták, a kommunista miniszterelnök, a munkások, bányászok, a fővárost élelemmel ellátó parasztok, az olykor a parancs ellenére is harcoló kiskatonák és a döntésüket a bíróságon halálukig vállaló főtisztek. Vidéken is sok helyütt fejet hajtottak a mártírok és az ártatlanul meghurcoltak emléke előtt. A HÉT VÉGI, HÉT ELEJI NYILATKOZATOK szerint rendkívül sikeres volt a kormányfő amerikai útja. Ez a találkozó — mint hallottuk — új korszak kezdetét jelenti, ezentúl a magyar gazdaság is teljes bizalmat élvez, enyhülnek majd az energiagondjaink, és gazdasági bajaink megoldásában is számíthatunk az Egyesült Államok segítségére. A nyilatkozatok esetleg rendkívüli vágyakat ébreszthetnek mindazokban, akik nem emlékeznek arra, hogy bő két esztendeje — egy hasonló szintű látogatás idején — is ugyanilyen reményeket kívántak ébreszteni bennünk, állampolgárokban. Mert azt sem feledhetjük, hogy a tőkét nem az érzelmek, hanem kizárólag az érdekek mozgatják. Egyébként a kormányfő nem csupán kormányának átalakítását cáfolta, hanemegy vasárnap esti rádióműsorban) azt is, hogy az Egyesült Államokban szovjetellenes kijelentést tett. ÉLETBEVÁGÓAN FONTOS FELADATOK várnak a kormányra. Bizonyára ez is szerepet játszott abban, hogy a munkaszüneti nap ellenére ülésezett a kormány. Döntöttek arról, hogy önkéntesekből katonai egészségügyi alakulatot küldünk a Közel-Keletre, döntöttek a büntetőeljárás módosításáról, valamint arról, hogy pályázatot írnak ki a munkásőrség tizennyolc ingatlanának értékesítésére. Nem a kormány ülése miatt voltak kénytelenek nélkülözni egy bécsi tanácskozáson a munkaügyi miniszter felszólalását, hanem azért, mert a miniszter csak többórás várakozás után jutott át a határon. Mert ha idehaza ünnep van, akkor — szokás szerint — valóságos gépkocsiáradat indul el egy kis bécsi bevásárlásra, s nélkülözhető valutájának külhoni elköltésére. Ennek a bevásárlóturizmusnak lett kárvallottja a munkaügyi miniszter is, aki emiatt megrekedt az úton. (CS. N. L.) Magyar szabadságharcosok világtalálkozója A számkivetettség hosszú évei után szinte a világ minden részéről érkeztek haza magyar szabadságharcosok, hogy részt vegyenek október 23-a, harmincnégy esztendő utáni első szabad megünneplésében. Göncz Árpád kedden a Parlamentben fogadta a Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének küldöttségét. A delegáció tagjai a külföldön élő magyar nemzeti emigráció selyemzászlaját nyújtották át. Délelőtt bensőséges koszorúzási ünnepséget tartottak a Széna téri kopjafáknál; a Corvin-közi megemlékezésen az egykori parancsnok, az Amerikában élő Pongrátz Gergely is megjelent a zászlódíszes, ünneplő tömegben; a Kilián-laktanya falán tavaly ilyenkor felavatott emléktáblánál Tollas Tibor 34 év után című versét olvasták fel a koszorúzás előtt, a nemzetiszínű szalagra pedig azt írták: „Nem felejtünk, soha nem felejtünk." Megemlékezést tartottak a Bródy Sándor utcában a Rádió székháza előtt is. Majd a Royal Szálló falán az egyetlen életben maradott. Priska József Tamás leplezte le azt a márványtáblát, amely az ostrom során elesett hősöknek állít emléket. Délután nagyszabású nagygyűlésen emlékeztek meg az 1956-os forradalomról, első alkalommal közösen a távolban és az itthon élő szabadságharcosok, s családtagjaik. A Budapest Sportcsarnokban tartott többórás világtalálkozó fővédnöke Nagy Erzsébet volt, aki köszöntőjében azt hangsúlyozta: a jelenlegi rendszerváltozás azért mehetett végbe élesebb konfliktus és anarchia nélkül, mert az ’56-os szabadságharc mártírjainak vére váltotta meg nemzetünket az újabb megrázkódtatásoktól. Antall József is megtisztelte jelenlétével a nagygyűlést, s a kormány nevében köszöntötte azokat, akik itthon börtönben, megaláztatásban, kemény munkában töltötték el az elmúlt évtizedeket. Részt vett és felszólalt a világtalálkozón a litván törvényhozás elnöke, Vytautas Landsbergis is. Hornyák Tibor, az ’56-os Szövetség elnöke, aki amellett is kardoskodott, hogy a kormány követeljen jóvátételt a Szovjetuniótól a forradalom vérbe fojtásáért, a fővárosi házak lerombolásáért, sok ezer magyar hazafi legyilkolásáért. A külföldről érkezett szabadságharcosok közül felszólalt a Párizsban élő Németh István; a szabadságharcos világszövetség megalapítója. Oltványi László, aki 34 esztendő múltán most először látogatott haza; az Amerikai Magyar Szövetség nevében Balogh Ernő; a világszövetség Kanadában élő elnöke. Magas István; valamint a nagy ünnepléssel fogadott Pongrátz Gergely is. * (—ab—) Este fáklyás felvonulással zárult az ünnepi eseménysor. A Parlament előtti téren összesereglett ezrek előtt Csurka István, a Franciaországban élő Sujánszky Jenő, a Szabadságharcosok Szövetségének európai alelnöke, valamint Fónay Jenő mondott beszédet. Az Operaházban pedig díszelőadáson mutatták be Szokolay Sándor Magyar Zsoltár című művét, amely — az ajánlás szerint — 1956. október 23-a emlékére készült. Tiszti előléptetések (MTI) Für Lajos honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a Bolyai laktanyában, az 1956-os forradalom és szabadságharc 34. évfordulóján 111 tisztet léptetett elő, olyankatonákat, akik részt vettek a magyar szabadságért folytatott fegyveres küzdelemben. Közülük huszonöten posztumusz kapták az előléptetést, az erről szóló okmányt özvegyük vagyó hozzátartozójuk vette át. Az ünnepségen részt vett Lőrincz Kálmán altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, valamint Kéri Kálmán nyugállományú vezérőrnagy, országgyűlési képviselő, a parlament honvédelmi bizottságának tagja. Összetörték a Rádió falán levő emléktáblát Kedd délután a Magyar Rádió előtt szervezett megemlékezés résztvevői összetörték azt a márványtáblát, amelyet tavaly közösen állítottak az akkor még egységes ellenzéki kerekasztal pártjai, a amelyet Raj Tamás avatott föl. Amint azt a helyszínen szolgálatot teljesítő rendőröktől megtudtuk feltehetően a Keresztény Nemzeti Unió és a Magyarok Nemzeti Szövetsége rendezte a visszaemlékezést, amely végül botrányba fulladt. A jelenlévők előbb azt követelték, hogy szedjék le azt a táblát, amely azokra a katonatisztekre sorkatonákra emlékeztet, akik a Rádió védelmében haltak meg. Ám ez a tábla a kapu alatt található. Ide nem engedték be a felvonulókat, akik ezek után küldöttséget próbáltak meneszteni a rádió vezetőihez, s nemcsak az „ÁVC-s emlékmű" eltávolítását kívánták, hanem követeléseik rádióban valóbeolvasását is. Közben a mintegy öt-hatszáz főnyi tömeg megpróbált betörni a kapun, ám a szolgálatot teljesítő rendőrök visszaszorították őket. Ezután a felhevült emberek azt a kőlapot törték össze, amelyen éppen a felkelők dicsőségét örökítették meg. A környéken lévő öthat forgalomirányító rendőr ezt nem tudta megakadályozni, s mint egyikük megjegyezte, arra senki sem számított, hogy pont az az emléktábla forog veszélyben. Egyébként a védők fekete márvány lapját már délelőtt letakarták a békesség kedvéért. Szemtanúk arról is beszámolnak, hogy szélsőséges, nyilas jelszavak is fel-felröppentek. (dési) Választások Pakisztánban. Benazir kísérlete „Benazir, Benazir" — skandálta az ötezres tömeg a bíróság kapujában, amikor az augusztus hatodikén úgynevezett alkotmányos puccsal elmozdított pakisztáni miniszterelnököt beidézték kihallgatásra. A vád ellene korrupcióban való részvétel, illetve hogy a férjét és annak családját hatalma révén tisztességtelen haszonhoz juttatta. Az exviilágfi Aszif Zadarisz előzetes fogságban várja az ítéletet, amelyet állítólagos négy és fél millió dollár jogtalan nyereség miatt mondhatnak kii rá, előbb azonban Benazir Bhuttónak kell bizonyítani az „ártatlanságát”, mégpedig a népe előtt. Aijáróssera A ma megtartandó általános választásaidból eredetileg ki akarták zárni, azaz a gyanúsítás miatt nem engedélyezték a részvételét, a pártja, a Pakisztáni Néppárt és annak koalíciós partnerei azonban az előzetes felmérések szerint jó eséllyel vágnak neki az újabb megméretésnek, s ha győznek, demokratikus keretek között aligha lesz elegendő indok Benazirt kirekeszteni és megakadályozni, hogy ismét a kormány élére kerüljön. A PNP ugyanis ma is rendkívül népszerű, akárcsak a vezetője, a több mint tíz éve katonai puccsal megbuktatott, majd kivégzett Al Zulfikár Bhutto lánya, aki keserves megpróbáltatások után térhetett haza az emigrációból és nyerte meg hihetetlen gyorsasággal a pakisztániak kegyét. Nő létére feledtetni tudta, hogy egy iszlám országban másodrangú polgárok az e nembének, s mostanában különösen sokat idézik, mit is tett a vezetésre engedélyezett rövid időszakban. Az asszonyok értelemszerűen azokat az intézkedéseit sorolják, amelyek révén ők is fölzárkózhattak a férfitársadalomhoz, így a számlkra létesített bankot említik, vagy a női rendőri alakulatot. Emellett persze jelentősebb, hogy harcot hirdetett a kábítószer-kereskedelem ellen. Pakisztán a drogok hazája, termelője és forgalmazója, egyben pedig tranzitállomás Ázsia és a Nyugat között. Az ennek hasznából élőknek hihetőleg kevéssé tetszett Benazir Bhutto politikája, mint ahogyan azoknak sem, akik az ellenőrizhetetlen "fegyverkereskedelemből gazdagodtak meg. A terroristák bármilyen igényét teljesíteni tudják abban az országban, amely szintén több mint tíz éve az afgán gerillák átjáróháza, s a Kabul elleni lázadóknak a világ minden tájáról küldték a legmodernebb harci eszközöket. Bena Izir jogosan hivatkozott arra, hogy Pakisztánnak e szerepét is meg kell szüntetni, hiszen a szovjet kivonulás és a nagyhatalmi enyhülés nyomán nincs már erre szükség. Ebbe persze az afgán gerillavezér, Hercmatjar ugyanúgy nem nyugodott bele, mint a honi „hadfiak", akik még mindig elegendő veszélyeztetettséget éreznek az „éberség" fenntartására. „Arab csodafegyver** A katonák a hagyományokra is hivatkoznak, hiszen Pakisztán 1947-ben elnyert függetlensége óta szinte folyamatosan a hadsereg irányított, s napjainkban is sokat emlegetik, hogy Benazir Bhutto alternatívája csak egy újabb puccs lehet. Vagyis a katonák visszatérése. Ezt a fegyveres erők azzal igyekeznek máris népszerűsíteni, hogy veszélyben vannak a határaik. India rendre csapatösszevonásokat hajt végre a közelükben, s demonstratíven gyakorlatozik. Egyéb törekvéseikben szintén az ősellenséget, Delhit jelölik meg késztetőnek, s nemzetközi megítélésben ezen szándékok közül a legsúlyosabb az atomfegyver kifejlesztése. Egyelőre még mindig csak találgatják, hol tart Pakisztán a bomba előállításában, s bár Iszlámábád többnyire tagadja az ilyesfajta kísérletezést, legutóbb a Newsweek CIA-forrásokra hivatkozva írta meg, hogy Pakisztán tovább dolgozik nukleáris erejének amegteremtésén. A The Washington Post emellett az egyik New Jersey-beli cég vezetőjétől kapott információt, hogy e közép-keleti ország olyan technológiákra adott megrendelést nekik, amelyek atomfegyver előállításánál is felhasználhatók. Iszlámábád mindeddig arra hivatkozott, hogy a hetvenes éveikben India is felrobbantotta a maga atombombáját, s ők nem várhatják készületlenül a szomszéd esetleges (szerintük biztos) támadását. Az „arab csodafegyver" kidolgozására ösztönzést és pénzt egyaránt kaptak a közeli olajsejkségektől is, elsősorban Izrael hasonló próbálkozásainak az ellensúlyozására, nem gondolván, hogy egy napon a Közel-Keleten egészen másként oszlanak majd meg az erők. Ellenség az az Irak lesz, amely szintén egyetértett azzal, hogy a korábbi pakisztáni diktatúra jelentősen fegyverkezik. Véres szerda : Az Öböl-válság Iszlámábád életét is fölforgatta, s nemcsak a gazdaságát terheli meg az új helyzet, hanem megosztja a belpolitikáját is. Azt, hogy ebből a mostani választásokon mennyi érződik majd, nehéz megítélni, ám az utca valamelyest tükrözi, itt is nehezen egyeztethető, össze az iszlám érzés és a nagypolitikai érdek. Pakisztán a haladóbb Egyiptom és Törökország mellett a harmadik jelentősebb támogatója a térségben az Irak elleni koalíciót szervező Egyesült Államoknak. Ennek fejében jelentős összegeket zsebelhet be veszteségeinek a pótlására és a kiadásainak a fedezésére, egy nyugati diplomata azonban maliciózusan jegyezte meg: nem szeretne most Iszlámábád amerikai nagykövetségén szolgálni. Vagy ha kénytelen volna is, csak páncélingben tenné. Utalás volt ez arra a hangulatra, amely rendszeressé tette a külképviselet előtti tüntetéseket, Washingtont marasztalva el az iszlám szent helyek „meggyalázásáért", s az „arab érdekek kisajátításáért". A fanatikusok Pakisztánban szintén a szélsőséges irányba kívánnák eltolni az országot, a Szaddám Huszein által föltüzelt indulatok viszont még inkább kiélezhetik a helyzetet ott is, s csoda kellene hozzá, hogy a választások napja ne váljék S véres szerdává. Összetűzések nélkül ugyanis sohasem zajlott le szavaztatás, a leszámolás a politikai ellenlábasok között itt már hagyomány, most azonban arra is indítékot éreznek, hogy eldöntsék, melyik világrendhez tartozzanak. Az Irak által megjelölt újfajta szolidaritáshoz zárkózzanak föl, vagy Amerika „csábításának" engedjenek. Az utóbbi ugyan kikötötte, akkor utalja át a megígért dollármilliókat, ha a demokrácia győz Pakisztánban, nem jelölve meg, kiben látja annak megtestesítőjét. A megfigyelőik azonban amolyan „gondolatolvasóként" azt vették ki ebből, hogy Benazir Bhutto, a modern, angol egyetemeken képzett politikus felelhetne meg az ilyesfajta igénynek. S mivel hozzá hasonló ma nincs az iszlámábádi palettán, a választások nemcsak a pillanatnyi helyi erőviszonyokról mutatnak majd képet, hanem arról az útról is, amelyen Pakisztán a jövőbentovább halad. Zsigovits Edit .A kormány javaslata: Küldjenek katonai egészségügyi csoportot a Perzsa-öbölbe (MTI) A kormány hétfői, rendkívüli ülésén elfogadta a büntetőeljárási törvény módosító javaslatát. Amennyiben az Országgyűlés is így dönt, akkor — összhangban az Emberi Jogok Európai Egyezményének szellemével — az előzetes letartóztatás időtartama hazánkban sem haladhatja meg a 72 órát. Ugyancsak a múlt hét csütörtökén készítették elő a volt Munkásőrség egyes ingatlanainak hasznosítására vonatkozó döntést. Ennek értelmében 18 ilyen ingatlant értékesítenek a közeljövőben nyílt pályázat, illetve versenytárgyalás útján. A Magyar Nemzeti Bank javaslata alapján a kormány megbízta a pénzügyminisztert, hogy kezdjen tárgyalásokat a Szovjetunióból fedezet nélkül érkező forintátutalási megbízások pénzügyi fedezetének biztosítása érdekében. A kormány a Honvédelmi Minisztérium előterjesztése alapján megvitatta a magyar fegyveres erők esetleges részvételének feltételeit az iraki-kuvaiti konfliktusok megoldásában. Úgy foglalt állást, hogy egy katonai egészségügyi csoport kiküldését javasolja az Országgyűlésnek a Perzsa-öböl térségében levő nemzetközi erők támogatására. A kormány határozatot hozott egy magyar stratégiai tárcaközi bizottság felállításáról Bogár László, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma államtitkárának vezetésével.