Magyar Nemzet, 1990. október (53. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-24 / 249. szám

2 ni, és küzdeni az Ínség ellen, az ellen, hogy a közöny bacilusa ne roncsolja szét e népet, e nemze­tet — mondotta végezetül Antall József. A miniszterelnök beszédét kö­vetően a résztvevőik közösen el­énekelték a Szózatot, majd Sza­bad György bezárta az ünnepi ülést. Katartikus élmény volt — mondotta Szűrös Mátyás Bár erről kevesebb szó esett tegnap ünnepeltük a köztársaság kikiáltásának évfordulóját is. Az Országgyűlés ünnepi ülésszaká­nak megnyitása előtt arról kér­deztem Szűrös Mátyást a képvi­selőház alelnökét, egy évvel ez­előtti ideiglenes államfőt, miként emlékszik 1989. október 23-ára. — A köztársaság kikiáltásának napja katartikus élmény volt szá­momra, teli lelkesedéssel, hiszen az eseményen csaknem százezren vettek részt. Úgy gondolom, az a nap fordulópontot jelentett a rendszerváltás első szakaszának folyamatában s erre büszke va­gyok. Természetesen az én pálya­futásomnak is csúcsa volt, az a nap. Boldog vagyok, hogy osz­tályrészemül jutott a köztársaság kikiáltása, ami szoros együttmű­ködésben történt az akkori kor­mánnyal és politikai tényezőkkel. Ma is úgy vélem, az a nap a nemzeti összefogás megnyilvánu­lása volt, egy pártok feletti ren­dezvény. — Ilyennek képzelte a köztár­saság első évit? — Nem teljesen. Mi, a régi párt úgynevezett reformpolitiku­sai, már korábban arra a követ­keztetésre jutottunk, hogy a régi rendszer zsákutcába jutott, meg kell teremteni, a szabad, demok­ratikus Magyarországot. Elzárt­ul alávetettük magunkat a nép dön­tésének. Időközben elsikkadt az '58 eszmeiségéhez kötődő demok­ratikus szocializmus. Elveszett az a lendület, amely a köztársaság kikiáltása idején még jellemezte ezt az országot. Részben ez is­­az oka annak, hogy a szabad válasz­tások óta tovább romlott az or­szág gazdasági helyzete, a vál­ság tovább mélyült. Nehéz örök­séget vett át ez a kormány, de mégis elszalasztott olyan lehető­séget, amellyel a választópolgá­rok, meg a működő gazdaság ér­dekében élni kellett volna. Csa­lódás az is, hogy a győztesekben nincs elég alázat a néppel szem­ben, túl magabiztosak, időnként talán gőgösek is, és emiatt van csalódottság az emberekben, mert az ígéretek nem valósultak meg. Mégis a demokrácia politikai in­tézményrendszerének kialakítása, jelentős eredménynek tekinthető. (cs. n. 1.) Megemlékezés az Orsó utcában „Ez a ház a magyar történe­lem része. 1849. november 2-tól 1958. november 4-ig itt élt és dolgozott Nagy Imre, az 1956-os forradalom is szabadságharc miniszterelnöke" — vésték arra az arcképes domborművel is dí­szített fekete márványilapra, amelyet a megtorlás során ki­végzett kormányfő leánya, Nagy Erzsébet vasárnap délelőtt leple­zett le Budán, a II. kerület, Orsó utca 43-as számú épület bejáratá­nál, Verőfényes Időben, a Pasa­rét fölötti szűk kis utcában vagy százan gyűltek össze, hogy a kerí­tésre helyezett koszorúval, egy­­egy szál virággal adózzanak a mártír miniszterelnök e helyütt eltöltött, munkában gazdag éves emlékének. Ünnepi beszédében, az egykori barát és harcostárs, Lőcsei Pál újságíró — miközben a hely je­lentőségét méltatta —, arra em­lékeztetett: Nagy Imre ett gon­dolta át és öntötte végső formába első miniszterelnöksége idején azt a beszédet, amelyet 1953. jú­lius 4-én mondott el a Parla­mentben; szóvai az önkényura­lom hosszú évei után az első tisz­tességes megnyilvánulást jelen­tették a magyar közéletben. Fel­idézte, miként változott a re­ménységből a szomorúság házává az épület, hiszen 1955-ben már gyakorlatilag házi őrizet alatt tartották Nagy Imrét, ám a hozzá sorra-rendre ellátogatók a küzde­lem folytatására való elszánásról biztosították őt. Így­ zárta beszé­dét: „Álljatok meg, magya­rok, egy percre ez előtt a ház előtt, s gondoljatok arra a férfiú­ra, aki szabad elhatározásából társközösséget vállalt a bariká­dokon is a bitófán mártírhalált halt hősökkel,­­ aki föláldozta életét a független, szabad, parla­mentáris demokrácia kibontako­zásáért." Mécs Imre parlamenti képviselő arról fejtette ki gon­dolatait, hogy Nagy Imre vitat­hatatlanul történelmünk legna­gyobb alakjai közé került, s on­nan senki el nem távolíthatja már többé. S napjainkban, ami­kor a köpönyegforgatás, az ala­musziság szinte divattá vált, s az ország erkölcsi mélypontra ju­tott, szükség lenne a néphez ha­lálukig hűséges, római jellemű emberekre. Rámutatott: 1956. ok­tóberében Nagy Imre volt az egyetlen ember, akiben bízott a nemzet. Szorgalmazta: most, ami­kor az országban alkotni kell, merjenek az ’δβ-osok ’90-esek is lenni, a mai fiatalok pedig ne csak ’90-esek legyenek, hanem 58-asok is. Ott volt az ünneplők között az a Dániában élő Janczik Vince is, akit távollétében halálra ítéltek, s aki Nagy Imre­­kivégzésének 25. évfordulóján, 1983. június 16- án egyszemélyes tüntetést tartott a koppenhágai szovjet nagykövet­ség előtt, sőt egyetlen napra még az utcát is átkeresztelte, hogy az a mártír magyar miniszterelnök nevét hirdesse. (k. b.)* (MTI) Nagy Imre kaposvári szülőházánál koszorúzási ünnep­séggel emlékeztek meg hétfőn az 1958-as forradalom 34. évfordu­lójáról. Göncz Árpád köztársa­sági elnök elsőként koszorúzta meg a Május 1. utca 77. számú ház falán a mártír miniszterelnök emléktábláját. Rövid beszédében Göncz Árpád felidézte a történe­lem szülte államférfi életútját, aki emberségével és magyarságá­val tanúságot tett arról, hogy nehéz időben képes a népet szol­gálni. A forradalom kaposvári eseményeinek egyik vezető egyé­nisége, Kunszabó Ferenc emlék­idéző beszéde után Király Béla or­szággyűlési képviselő, az 1958-as nemzetőrség főparancsnoka, szólt az ünnepség több mint ezer résztvevőjéhez.* Nagy Imre-emléktáblát avat­tak hétfőn Badacsonyban. Itt töl­tötte szüreten utolsó békés nap­ját az egykori miniszterelnök 1958. október 22-én, feleségével és unokájával. A bensőséges ün­nepségen részt vett Nagy Erzsé­bet, Nagy Imre leánya és annak fia is. Ünnepeltek az egykori műegyetemisták „Ezt is megértük és ez is nagy teljesítmény" —­ jegyezte meg Marián István vezérőrnagy, a Műegyetem egykori katonai tan­székének vezetője, az 56-os mű­egyetemi nemzetőrök parancsno­ka egyik volt hallgatójának és harcostársának, akivel harminc­négy év után tegnap találkozott először a Budapesti Műszaki Egyetem aulájában, ahol az 1958 —57-es évfolyam hallgatói adtak randevút egymásnak, hogy fel­elevenítsék a forradalmi napok, a viharos gyűlések emlékét. Az ünnepség az egyetem kertjében folytatódott. Marián István be­szédében elsőként arra emlékez­tetett, hogy ötvenhatban a leg­nagyobb erőfeszítés ahhoz kel­lett, hogy legyőzzék saját félel­müket. ,,A mi nagy tettünk abban rejlett, hogy minden áldozatra készen álltunk, de az életünket nem tettük feleslegesen kockára" — folytatta. Majd emlékeztetett, már ötvenhatban egyik parancsá­ban arra hívta föl a figyelmet: nem azt kell keresni, ami szétvá­lasztja az embereket, hanem azt, ami összeköti őket. Szilágyi Júlia édesapjára, Szi­lágyi Józsefre emlékezett, akit a forradalom leverése után végez­tek ki, s aki október 22-én, mint az egyetem esti tagozatos hallga­tója, részt vett a diákok gyűlé­sén, azon felszólalt és biztatta a fiatalokat, hogy október 23-án tartsák meg tervezett felvonulá­­sukat. Mécs Imre országgyűlési kép­viselő (akkor V. éves hallgató) felidézte a tavalyi ünnepséget, amikor még csak az egyetem ka­puja előtt emlékezhettek. Tavaly­előtt óriási rendőri készültség próbálta megakadályozni, hogy a Fidesz felhívására virágot helyez­zenek el Bem apó szobránál. Még egy évvel korábban néhányan rajtaütésszerűen „betörtek” az egyetem kertjébe ünnepelni, s mire a rendőrök és a munkásőrök észbekaptak, már el is mentek. Ezerkilencszázötvenhat egyik legnagyobb tanulságának azt tar­totta, hogy az addig atomizált társadalom órák alatt közösséggé forrt össze. Kifejtette józan igaz­ságtétel szükséges most, amely­nek során a múlt bűnöseit meg kell nevezni, ám nem szabad megtorlást kezdeményezni elle­nük. A kegyeletes megemlékezés után a körülbelül kétezer ünnep­lő ugyanazon az útvonalon, me­lyen ötvenhatban is haladtak az akkoriak, a Bem-szo­borhoz vo­nult. (d. J.) Magyar Nemzet laSzerda, 1990. október 14. HAZAI NAPLÓ AZ ÜNNE­P JEGYÉBEIN teltek az ország elmúlt napjai. Ország­szerte megemlékeztek a Magyar Köztársaság és az 1958-as forradalom és szabadságharc évfordulójáról. Emléktáblákat avattak, koszorúz­tak, gyertyát gyújtottak a mártírok emlése előtt. Ünnepi ülést tar­tott a képviselőház is, ahol a házelnök és a kormányfő mellett felszólalt a köztársasági elnök is, aki azt hangsúlyozta: 1956 em­léke mindenkié, olyan, mint egy csiszolt gyémánt, amelynek vala­mennyi sík felülete másként töri meg a fényt. Leválaszthatat­­lanok erről a reformkommunisták éppúgy, mert a Petőfi-ikör tag­jai, az egyetemisták, a kommunista miniszterelnök, a munkások, bányászok, a fővárost élelemmel ellátó parasztok, az olykor a pa­rancs ellenére is harcoló kiskatonák és a döntésüket a bíróságon halálukig vállaló főtisztek. Vidéken is sok helyütt fejet hajtottak a mártírok és az ártatlanul meghurcoltak emléke előtt. A HÉT VÉGI, HÉT ELEJI NYILATKOZATOK szerint rendkívül si­keres volt a kormányfő amerikai útja. Ez a találkozó — mint hal­lottuk — új korszak kezdetét jelenti, ezentúl a magyar gazdaság is teljes bizalmat élvez, enyhülnek majd az energiagondjaink, és gaz­dasági bajaink megoldásában is számíthatunk az Egyesült Államok segítségére. A nyilatkozatok esetleg rendkívüli­ vágyakat ébreszthet­nek mindazokban, akik nem emlékeznek arra, hogy bő két eszten­deje — egy hasonló szintű látogatás idején — is ugyanilyen remé­nyeket kívántak ébreszteni bennünk, állampolgárokban. Mert azt sem feledhetjük, hogy a tőkét nem az érzelmek, hanem kizárólag az érdekek mozgatják. Egyébként a kormányfő nem csupán kormányá­nak átalakítását cáfolta, hanem­­egy vasárnap esti rádióműsorban) azt is, hogy az Egyesült Államokban szovjetellenes kijelentést tett. ÉLETBEVÁGÓAN FONTOS FELADATOK várnak a kormányra. Bizonyára ez is szerepet játszott abban, hogy a munkaszüneti nap ellenére ülésezett a kormány. Döntöttek arról, hogy önkéntesekből katonai egészségügyi alakulatot küldünk a Közel-Keletre, döntöttek a büntetőeljárás módosításáról, valamint arról, hogy pályázatot írnak ki a munkásőrség tizennyolc ingatlanának értékesítésére. Nem a kormány ülése miatt voltak kénytelenek nélkülözni egy bécsi tanács­kozáson a munkaügyi miniszter felszólalását, hanem azért, mert a miniszter csak többórás várakozás után jutott át a határon. Mert ha idehaza ünnep van, akkor — szokás szerint — valóságos gépkocsi­­áradat indul el egy kis bécsi bevásárlásra, s nélkülözhető valutájának külhoni elköltésére. E­nnek a bevásárlóturizmusnak lett kárvallottja a munkaügyi miniszter is, aki emiatt megrekedt az úton. (CS. N. L.) Magyar szabadságharcosok világtalálkozója A számkivetettség hosszú évei után szinte a világ minden részé­ről érkeztek haza magyar sza­badságharcosok, hogy részt ve­gyenek október 23-a, harmincnégy esztendő utáni első szabad meg­ünneplésében. Göncz Árpád ked­den a Parlamentben fogadta a Magyar Szabadságharcosok Világ­­szövetségének küldöttségét. A de­legáció tagjai a külföldön élő ma­gyar nemzeti emigráció selyem­zászlaját nyújtották át. Délelőtt bensőséges koszo­rúzási ünnepséget tartottak a Széna téri kopjafáknál; a Cor­­vin-közi megemlékezésen az egy­kori parancsnok, az Amerikában élő Pongrátz Gergely is megje­lent a zászlódíszes, ünneplő tö­megben; a Kilián-laktanya falán tavaly ilyenkor felavatott em­léktáblánál Tollas Tibor 34 év után című versét olvasták fel a koszorúzás előtt, a nemzetiszínű szalagra pedig azt írták: „Nem felejtünk, soh­a nem felejtünk." Megemlékezést tartottak a Bródy Sándor utcában a Rádió székhá­za előtt is. Majd a Royal Szálló falán az egyetlen életben mara­dott. Priska József Tamás leplez­te le azt a márványtáblát, amely az ostrom során elesett hősök­nek állít emléket. Délután nagyszabású nagygyű­lésen emlékeztek meg az 1956-os forradalomról, első alkalommal közösen a távolban és az itthon élő szabadságharcosok, s család­tagjaik. A Budapest Sportcsar­nokban tartott többórás világta­lálkozó fővédnöke Nagy Erzsébet volt, aki köszöntőjében azt hang­súlyozta: a jelenlegi rendszervál­tozás azért mehetett végbe éle­sebb konfliktus és anarchia nél­kül, mert az ’56-os szabadság­harc mártírjainak vére váltotta meg nemzetünket az újabb meg­rázkódtatásoktól. Antall József is megtisztelte jelenlétével a nagy­gyűlést, s a kormány nevében kö­szöntötte azokat, akik itthon bör­tönben, megaláztatásban, kemény munkában töltötték el az elmúlt évtizedeket. Részt vett és felszólalt a világ­­találkozón a litván törvényhozás elnöke, Vytautas Landsbergis is. Hornyák Tibor, az ’56-os Szövetség elnöke, aki amellett is kardoskodott, hogy a kormány követeljen jóvátételt a Szovjet­uniótól a forradalom vérbe fojtá­sáért, a fővárosi házak lerombo­lásáért, sok ezer magyar hazafi legyilkolásáért. A külföldről érkezett szabad­ságharcosok közül felszólalt a Párizsban élő Németh István; a szabadságharcos világszövetség megalapítója. Oltványi László, aki 34 esztendő múltán most elő­ször látogatott haza; az Ameri­kai Magyar Szövetség nevében Balogh Ernő; a világszövetség Kanadában élő elnöke. Magas István; valamint a nagy ünnep­léssel fogadott Pongrátz Gergely is. * (—ab—) Este fáklyás felvonulással zá­rult az ünnepi eseménysor. A Parlament előtti téren összese­­reglett ezrek előtt Csurka István, a Franciaországban élő Sujánsz­­ky Jenő, a Szabadságharcosok Szövetségének európai alelnöke, valamint Fónay Jenő mondott beszédet. Az Operaházban pedig díszelőadáson mutatták be Szo­­kolay Sándor Magyar Zsoltár cí­mű művét, amely — az ajánlás szerint — 1956. október 23-a em­lékére készült. Tiszti előléptetések (MTI) Für Lajos honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a Bolyai laktanyában, az 1956-os forradalom és szabadságharc 34. évfordulóján 111 tisztet léptetett elő, olyan­­katonákat, akik részt vettek a magyar szabadságért folytatott fegyveres küzdelemben. Közülük huszonöten posztumusz kapták az előléptetést, az erről szóló okmányt özvegyük vagyó hozzátartozójuk vette át. Az ün­nepségen részt vett Lőrincz Kál­mán altábornagy, a Magyar Hon­védség parancsnoka, valamint Kéri Kálmán nyugállományú ve­zérőrnagy, országgyűlési képvise­lő, a parlament honvédelmi bi­zottságának tagja. Összetörték a Rádió falán levő emléktáblát Kedd délután a Magyar Rádió előtt­ szervezett megemlékezés résztvevői összetörték azt a márványtáblát, amelyet tavaly közösen állítottak az akkor még egységes ellenzéki kerekasztal pártjai, a amelyet Raj Tamás ava­­tott föl. Amint azt a helyszínen szolgá­latot teljesítő rendőröktől meg­tudtuk feltehetően a Keresztény Nemzeti Unió és a Magyarok Nemzeti Szövetsége rendezte a visszaemlékezést, amely végül botrányba fulladt. A jelenlévők előbb azt köve­telték, hogy szedjék le azt a táb­lát, amely azokra a katonatisz­tekre sorkatonákra emlékeztet, akik a Rádió védelmében haltak meg. Ám ez a tábla a kapu alatt található. Ide nem engedték be a felvonulókat, akik ezek után küldöttséget próbáltak meneszte­ni a rádió vezetőihez, s nemcsak az „ÁVC-s emlékmű" eltávolítá­sát kívánták, hanem követeléseik rádióban való­­beolvasását is. Közben a mintegy öt-hatszáz fő­nyi tömeg megpróbált betörni a kapun, ám a szolgálatot teljesítő rendőrök visszaszorították őket. Ezután a felhevült emberek azt a kőlapot törték össze, amelyen éppen a felkelők dicsőségét örökí­tették meg. A környéken lévő öt­hat forgalomirányító rendőr ezt nem tudta megakadályozni, s mint egyikük megjegyezte, arra senki sem számított, hogy pont az az emléktábla forog veszélyben. Egyéb­ként a védők fekete már­vány lapját már délelőtt letakar­ták a békesség kedvéért. Szemtanúk arról is beszámol­nak, hogy szélsőséges, nyilas jel­szavak is fel-felröppentek. (dési) Választások Pakisztánban. Benazir kísérlete „Benazir, Benazir" — skandál­ta az ötezres tömeg a bíróság ka­pujában, amikor az augusztus hatodikén úgynevezett alkotmá­nyos puccsal elmozdított pakisz­táni miniszterelnököt beidézték kihallgatásra. A vád ellene kor­rupcióban való részvétel, illetve hogy a férjét és annak családját hatalma révén tisztességtelen ha­szonhoz juttatta. Az exviilágfi Aszif Zadarisz előzetes fogság­ban várja az ítéletet, amelyet ál­lítólagos négy és fél millió dol­lár jogtalan nyereség miatt mondhatnak kii rá, előbb azonban Benazir Bhuttónak kell bizonyí­tani az „ártatlanságát”, mégpedig a népe előtt. Aijáróssera A ma megtartandó általános választásaidból eredetileg ki akar­ták zárni, azaz a gyanúsítás mi­att nem engedélyezték a részvé­telét, a pártja, a Pakisztáni Nép­párt és annak koalíciós partne­rei azonban az előzetes felméré­sek szerint jó eséllyel vágnak ne­ki az újabb megméretésnek, s ha győznek, demokratikus keretek között aligha lesz elegendő indok Benazirt kirekeszteni és mega­ka­­dályozni, hogy ismét a kormány élére kerüljön. A PNP ugyanis ma is rendkívül népszerű, akár­csak a vezetője, a több mint tíz éve katonai puccsal megbukta­tott, majd kivégzett Al Zulfikár Bhutto lánya, aki keserves meg­próbáltatások után térhetett ha­za az emigrációból és nyerte meg hihetetlen gyorsasággal a pakisz­tániak kegyét. Nő létére feledtet­ni tudta, hogy egy iszlám ország­ban másodrangú polgárok az e nembén­ek, s mostanában külö­nösen sokat idézik, mit is tett a vezetésre engedélyezett rövid idő­szakban. Az asszonyok értelemszerűen azokat az intézkedéseit sorolják, amelyek révén ők is fölzárkóz­hattak a férfitársadalomhoz, így a száml­kra létesített bankot em­lítik, vagy a női rendőri alakula­tot. Emellett persze jelentősebb, hogy harcot hirdetett a kábító­szer-kereskedelem ellen. Pakisz­tán a drogok hazája, termelője és forgalmazója, egyben pedig tran­­zitállomás Ázsia és a Nyugat kö­zött. Az ennek hasznából élőknek hihetőleg kevéssé tetszett Bena­zir Bhutto politikája, mint aho­gyan azoknak sem, akik az ellen­őrizhetetlen "fegyverkereskede­lemből gazdagodtak meg. A ter­roristák bármilyen igényét telje­síteni tudják abban az országban, amely szintén több mint tíz éve az afgán gerillák átjáróháza, s a Kabul elleni lázadóknak a világ minden tájáról küldték a legmo­dernebb harci eszközöket. Bena­ I­zir jogosan hivatkozott arra, hogy Pakisztánnak e szerepét is meg kell szüntetni, hiszen a szovjet kivonulás és a nagy­hatalmi eny­hülés nyomán nincs már erre szükség. Ebbe persze az afgán ge­rillavezér, Hercmatjar ugyanúgy nem nyugodott bele, mint a honi „hadfiak", akik még mindig ele­gendő veszélyeztetettséget érez­nek az „éberség" fenntartására. „Arab csodafegyver** A katonák a hagyományokra is hivatkoznak, hiszen Pakisztán 1947-ben elnyert függetlensége óta szinte folyamatosan a hadse­reg irányított, s napjainkban is sokat emlegetik, hogy Benazir Bhutto alternatívája csak egy újabb puccs lehet. Vagyis a ka­tonák visszatérése. Ezt a fegyve­res erők azzal igyekeznek máris népszerűsíteni, hogy veszélyben vannak a határaik. India rendre csapatösszevonásokat hajt végre a közelükben, s demonstratíven gyakorlatozik. Egyéb törekvése­ikben szintén az ősellenséget, Delhit jelölik meg késztetőnek, s nemzetközi megítélésben ezen szándékok közül a legsúlyosabb az atomfegyver kifejlesztése. Egyelőre még mindig csak ta­lálgatják, hol tart Pakisztán a bomba előállításában, s bár Isz­lámábád többnyire tagadja az ilyesfajta kísérletezést, legutóbb a Newsweek CIA-forrásokra hi­vatkozva írta meg, hogy Pakisz­tán tovább dolgozik nukleáris erejének a­­megteremtésén. A The Washington Post emellett az egyik New Jersey-beli cég veze­tőjétől kapott információt, hogy e közép-keleti ország olyan techno­lógiákra adott megrendelést ne­kik, amelyek atomfegyver előállí­tásánál is felhasználhatók. Isz­lámábád mindeddig arra hivat­kozott, hogy a hetvenes éveikben India is felrobbantotta a maga atombombáját, s ők nem várhat­ják készületlenül a szomszéd esetleges (szerintük biztos) táma­dását. Az­ „arab csodafegyver" kidolgozására ösztönzést és pénzt egyaránt kaptak a közeli olaj­­sejkségektől is, elsősorban Izrael hasonló próbálkozásainak az el­lensúlyozására,­­ nem gondolván, hogy egy napon a Közel-Keleten egészen másként oszlanak majd meg az erők. Ellenség az az Irak lesz, amely szintén egyetértett az­zal, hogy a korábbi pakisztáni diktatúra jelentősen fegyverke­zik. Véres szerda : Az Öböl-válság Iszlámábád éle­tét is fölforgatta, s nemcsak a gazdaságát terheli meg az új helyzet, hanem megosztja a bel­politikáját is. Azt, hogy ebből a mostani választásokon mennyi érződik majd, nehéz megítélni, ám az utca valamelyest tükrözi, itt is nehezen egyeztethető, össze az iszlám érzés és a nagypoliti­kai érdek. Pakisztán a haladóbb Egyiptom és Törökország mellett a harmadik jelentősebb támoga­tója a térségben az Irak­ elleni koalíciót szervező Egyesült Álla­moknak. Ennek fejében jelentős összegeket zsebelhet be vesztesé­geinek a pótlására és a kiadásai­nak a fedezésére, egy nyugati diplomata azonban maliciózusan jegyezte meg: nem szeretne most Iszlámábád amerikai nagykövet­ségén szolgálni. Vagy ha kényte­len volna is, csak páncélingben tenné. Utalás volt ez arra a han­gulatra, amely rendszeressé tette a külképviselet előtti tüntetése­ket, Washingtont marasztalva el az iszlám szent helyek „meggya­­lázásáért", s az „arab érdekek ki­sajátításáért". A fanatikusok Pakisztánban szintén a szélsőséges irányba kí­vánnák eltolni az országot, a Szaddám Huszein által föltüzelt indulatok viszont még inkább ki­élezhetik a helyzetet ott is, s cso­da kellene hozzá, hogy a válasz­tások napja ne váljék S véres szer­dává. Összetűzések nélkül ugyan­is sohasem zajlott le szavaztatás, a leszámolás a politikai ellenlá­basok között itt már hagyomány, most azonban arra is indítékot éreznek, hogy eldöntsék, melyik világrendhez tartozzanak. Az Irak által megjelölt újfajta szo­lidaritáshoz zárkózzanak föl, vagy Amerika „csábításának" engedjenek. Az utóbbi ugyan ki­kötötte, akkor utalja át a meg­ígért dollármilliókat, ha a de­mokrácia győz Pakisztánban, nem jelölve meg, kiben látja an­nak megtestesítőjét. A megfigye­lőik­ azonban amolyan „gondolat­olvasóként" azt vették ki ebből, hogy Benazir Bhutto, a modern, angol egyetemeken képzett poli­tikus felelhetne meg az ilyesfaj­ta igénynek. S mivel hozzá ha­sonló ma nincs az iszlámábádi palettán, a választások nemcsak a pillanatnyi helyi erőviszonyok­ról mutatnak majd képet, hanem arról az útról is, amelyen Pa­kisztán a jövőben­­tovább halad. Zsigovits Edit .A kormány javaslata: Küldjenek katonai egészségügyi csoportot a Perzsa-öbölbe (MTI) A kormány hétfői, rend­kívüli ülésén elfogadta a bünte­tőeljárási törvény módosító ja­vaslatát. Amennyiben az Ország­gyűlés is így dönt, akkor — össz­hangban az Emberi Jogok Euró­pai Egyezményének szellemével — az előzetes letartóztatás idő­tartama hazánkban sem halad­hatja meg a 72 órát. Ugyancsak a múlt hét csütör­tökén készítették elő a volt Mun­kásőrség egyes ingatlanainak hasznosítására vonatkozó döntést. Ennek értelmében 18 ilyen ingat­lant értékesítenek a közeljövőben nyílt pályázat, illetve versenytár­gyalás útján. A Magyar Nemzeti Bank ja­vaslata alapján a kormány meg­bízta a pénzügyminisztert, hogy kezdjen tárgyalásokat a Szovjet­unióból fedezet nélkül érkező fo­rintátutalási megbízások pénz­ügyi fedezetének biztosítása érde­kében. A kormány a Honvédelmi Mi­nisztérium előterjesztése alap­ján megvitatta a magyar fegy­veres erők esetleges részvételének feltételeit az iraki-kuvaiti konf­liktusok megoldásában. Úgy fog­lalt állást, hogy egy katonai egész­ségügyi csoport kiküldését java­solja az Országgyűlésnek a Per­zsa-öböl térségében levő nemzet­közi erők támogatására. A kormány határozatot hozott egy magyar stratégiai tárcaközi bizottság felállításáról Bogár László, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma ál­lamtitkárának vezetésével.

Next