Magyar Nemzet, 1991. június (54. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-22 / 145. szám
SZOMBAT, 1991. június 22. Vívó-világbajnokság a BS-ben A klassziscsapat kardaranya Hétrét görnyedve közelített felém Szabó Bence a Budapest Sportcsarnok küzdőterén, jelezve, hogy ő bizony nehéz „púpot” cipel. A teher — mint kiderült — a pénteki számunkban megjelent jóslatom volt, mely szerint a magyar kardcsapat nyeri a világbajnokságot. Még válaszolni se volt időm Szabó évődésére, máris ott termett dr. Abay Péter, s mi másról beszélt volna, mint a rájuk rakott „koloncról". Dr. Abay szemrehányásánál már az a kérdés motoszkált bennem, hogy vajon panaszkodik, avagy dicsekszik az egyéni verseny ezüstérmese? Rosszkedvre ugyanis szemernyi oka sem volt, hiszen néhány másodperccel azelőtt tust sem kapva jutott túl a Banos testvérek egyikén, megszerezve Kanada ellen a csapat első győzelmét. Nem éppen frapáns riposzttal, megemlítve, hogy a magyar kardozók tudására hivatkozva jövendöltem aranyérmet, túljutottam a szituáción, ám még nem volt vége a megpróbáltatásaimnak. Bujdosót emlegették, mondván, hogy miért éppen neki csináltam reklámot, megemlítve egyéni szponzorát, az Autopronto céget, s miért feledkeztem meg arról, hogy Abaynak ott van a Skála-Coop, Szabó Bencének az R-Comp, dr. Nébald Györgynek pedig a Hungária Biztosító. Íme, ez itt a reklám helye, rajtam igazán ne múljon a magyar kardcsapat világbajnoki sikere. Hál’istennek a versenyzőkön se múlott semmi a kezdet kezdetén. Kanadát annak rendje és módja szerint simán verte a csapat (9-4), a legjobban dr. Nébald vívott (3 győzelem), ám Szabóra, Bujdosóra és dr. Abayra (2-2 győzelem) se lehetett panasz. Időközben kiderült, hogya németek legyőzték a lengyeleket, így Németország lett a csapat ellenfele az elődöntőben. Nem volt éppen feldobott a társaság a hír hallatán, ugyanis a német kardozók stílusa — így mondják a hozzáértők — nem fekszik a mieinknek. Bujdosónál még külön történet Huchwajda esete, lévén, hogy neki a „Huci”-nak becézett német az egyik mumusa. „Fogalmam sincs, mit csinál, s máris nálam a találat" — fogalmazta meg „szakmai” hitelességgel félelmeit. Nos, a félelmek nem voltak alaptalanok. Vezettünk 5-3-ra, ám aztán 5-5, majd 7-7 lett. Ez utóbbi eredmény annak köszönhető, hogy 7-6-os magyar vezetésnél'a csapatok legjobbjainak" (Szabó—Huchwajda) mérkőzésén nem a mi javunkra írták az asszót. Következett dr. Abay és Nolte, s máris nálunk volt az előny (8-7). Kiderült az is, hogy a győzelem nélküli Bujdosó helyére beállt Köves Csabának három tust kell adnia Kempenichnek az üdvösséghez, azaz a döntőbe jutáshoz. Az izgalmakat fokozandó, Kempenich vezetett 3-1-re, majd 4-2-re, ám aztán Köves megszerezte a mindent eldöntő harmadikat. Kit érdekelt ezek után, hogy végül Kempenich 5-3-ra győzött, s hogy csak a legkisebb találatkülönbség (65-64) döntött a döntőről. Szerencsére, a mi javunkra. Ha már a szerencsénél tartunk, érdemes megemlíteni, hogy volt, aki tudatosan igyekezett a magyar kardozók szolgálatába állítani Fortuna kegyeit. Dr. Abay Péter anyósa a kardcsapatversenyre időzítve cserépben tenyésztett éppen annyi négy levelű lóherét, hogy a csapat minden tagjának, sőt még a mesternek, Zarándy Csabának is jusson. Dr. Abay felesége, dr. Tőrök Mónika kiosztotta az ilyenkor sokat érő növényt az érdekelteknek, s hozzátette: „Ha valaki elveszti, vagy letörik az egyik levél, van nálam tartalék.Jómagam meglehet, ezt bevallani nem ildomos mifelénk — mindig anyóspárti voltam, a lóhereeset után pedig még jobban idegenkedem a férfiembert olykor-olykor megillető sörök mellett meglehetősen divatos anyósviccektől. A csapat pihenni vonult a drámai elődöntő után, készülve a Szovjetunió elleni esti fináléra. A szovjeteknek egyébként ugyancsak volt gondjuk éppen elég a legjobb négy között, hiszen szintén csak tusaránnyal jutottak túl az olaszokon. Ráadásul ezen a meccsen úgy lett 8-8 a végeredmény, hogy az olaszok már 8-3-ra vezettek. A kardozás nyújtotta izgalmak mellett érdemes volt figyelni a női párbajtőrözőkre is. A magyar csapat Románia ellen kezdett, 9-3-as győzelemmel (Várkonyi, Szalay 3-3, Eöri 2,Szőcs 1), majd a románokat legyőző finnek (9-7) ellen is 9-3 volt az eredmény (Szalay, Horváth 3-3, Eöri 2, Várkonyi 1), így a lányok csoportelsőként jutottak tovább a nyolcaddöntőbe, ahol Hollandia következett, s újabb győzelem. Ezúttal 9-2 (Szalay, Várkonyi 3-3, Horváth 2, Eöri 1) volt az eredmény. A csapat szombaton Olaszország ellen folytatja, a tét a legjobb négy közé jutás. A finálé rajtja nem emlékeztetett az elődöntő nehézségeire. Abay dr. Alsant, Bujdosó pedig Gutzeitet győzte le egy tussal, Sirsov dr. Nébálánál volt jobb, majd következett Szabó Bence hőstette. Kirijenko 4—0-ra vezetett ellene, innen nyert Szabó, bizonyítva, hogy testben és lélekben egyaránt felkészült a döntőre. A második körben Abay dr. Gutzeitet, Nébald dr. Alsant verte, Bujdosó pedig Kirijenkónál volt jobb. Sirsov másodszor is nyert, Szabót győzte le 5—1-re, ám ezzel együtt a meccs félidejében 6—2-re vezetett Magyarország. Érdemes megemlíteni, hogy pazar hangulatban teltek-múltak a döntő percei. Szinte teljesen megtelt a Budapest Sportcsarnok világbajnoki lelátója, s a közönség mit sem törődött azzal, hogy a víváshoz csend és nyugalom kell. És igaza volt a közönségnek, mert a biztatás jóvoltából szinte önkívületben vívtak a magyar csapat tagjai. , A harmadik körben a magyarok közül csak Szabó Bence győzött, így a hajrára 7-5-re feljött a szovjet csapat. A negyedik kanyarban aztán Nébald dr. Kirijenkón jutott túl, az utolsó, a világbajnoki címet jelentő asszó pedig Szabó Bencének jutott. Szabó élt a lehetőséggel, 5—2-re legyőzte Gutzertet, s ezzel már miénk lett az aranyérem. Hogy valójában mekkora terhet jelentett a nálunk megjelent jóslat. S hogy mekkora szerepe volt a négylevelű lóheréknek, az nem tudható, de az bizonyos, hogy a budapesti vívó-világbajnokságon klassziscsapat nyerte a kardományát. És mert akármekkora az öröm, a valóságtól nem szakadhatunk el, mindenképpen meg kell említenem, hogy dr. Nébald Györgyöt, a Hungária Biztosító mellett a Baldex cég is támogatja, Köves Csaba pedig szintén a Skála-Coophoz tartozik. Jól tudom, ez direkt reklám, de ha a világ legjobbjairól van szó, az a legkevesebb, hogy a szponzorokat is megemlítem, mint a siker fontos szereplőit. Malonyai Péter Birkózó BEK Nem sikerült dobogóra állni Tizenhárom évvel ezelőtt bonyolították le utoljára a birkózó Bajnokcsapatok Európa Kupáját. Akkor, 1978-ban a Vasas együttese bronzérmet szerzett. Az idei viadalnak Párizs adott otthont: 14 csapat lépett szőnyegre13 ország képviseletében, mivel a házigazdák két együttest indítottak. A magyar bajnok Csepel SC a negyedik helyen végzett. A piroskékek az egyenes ágon 6—3-as vereséget szenvedtek a törökUlastirmától. Ezután a vigaszágon három győzelmet arattak, mégpedig a francia Creteil (8—1), a csehszlovák ASV Dukla (7—2) és az ugyancsak francia Besancon (7—2) ellen, így tehát a bronzéremért mérkőzhettek a román Steaua Bucuresti gárdájával. A dobogóra végül azonban nem sikerült felállniuk a magyar birkózóknak, hiszen 6—3-ra kikaptak. A döntőben a bolgár CSZKA Szófia 5—4-re verte a német Bavaria Goldbach csapatát. Korosztályos Budapest-teniszbajnokság Félezer indulóra számítanak Mától jövő péntekig benépesül az MTK-VM Bartók Béla úti tenisztelepe. A kék-fehérek a házigazdái ugyanis az idei gyermek, újonc, serdülő és ifjúsági Budapest-bajnokságnak, azaz a legnagyobb hazai korosztályos viadalnak. A leány és fiú indulók száma a nyolc egyéni és a nyolc páros versenyszámban várhatóan meghaladja a félezer főt. Az „efótotóefcfeen „a,Budapest, valamint a vidékbajnokság legjobbjai automatikusan részt vehettek az országos bajnokságon is. Az új szabályok szerint viszont az egyéniben az első 16, míg párosban a legjobb nyolc ugyan rajthoz állhat az országos seregszemlén, ám automatikusan nem kerülnek fel a főtáblára. Azt, hogy kell-e selejtezőt játszaniuk, az érvényes rangsor szerint döntik el. A Budapest-bajnokság a teniszszövetség legköltségesebb versenyei közé tartozik, ezért támogatókat kellett keresni. A torna főszponzora a Ring Komputer Kft.lett,"míg"az, MTSZ vezetése 98 ezer forint értékű szállodai utalvánnyal jutalmazza a legjobbakat. A második és harmadik helyezettek a Budapest Tenisz Szövetség ajándékait kapják majd. Erzsébet Cadetrioz 2731 az Erzsébet Üzletházban. 1991. július 15-től 3-5 éves időtartamra 15-30 m2-es egybenyitható helyiségek szolgáltatásokra, irodai célokra bérbe adók. Nyilvános versenytárgyalás 1991. július 12-én a helyszínen. Érdeklődni: Bálint Attila ügyvezetőnél a helyszínen, vagy a 99/13-123-as telefonon. SPORTNAPLÓ Százezer néző előtt, hazai pályán, a Nou Camp-stadionban szenvedett 2-0 arányú vereséget az Atletico Madridtól a spanyol labdarúgó kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Barcelona. A madridiak góljait Paulo Futre és Manolo lőtték. A Portugáliában zajló ifjúság futball-világbajnokságon a közös koreai csapat, valamint Brazília, Mexikó, Ausztrália, a Szovjetunió, Spanyolország, Szíria válogatottja, és a házigazdák együttese jutott a csoportmérkőzések után a legjobb nyolc közé. A Szovjet bajnoki labdarúgó-mérkőzésen a Dinamo Moszkva 3-1-re verte a Szpartak Vlagyikavkaz gárdáját.A negyeddöntőbe jutott a Manchesterben folyó nemzetközi férfi teniszversenyen a második helyen kiemelt Jugoszláv Ivanisevics, miután 7—0, 0—3-ra legyőzte a német Thomsot. További eredmények: Paloheime (finn) —Mansdorf (izraeli) 3—0, 6—3, 6—4, Guller (dél-afrikai)—Witsken (amerikai) 3—0, 7—6, 6—2. A Jaguárral versenyző brit Warwick, Wallace kettős, illetve a Peugeot Talbóval szereplő olasz, francia Baldi, Alliot, Jabouille trió rajtol az első sorból a híres franciaországi 24 órás autóaversenyen, a Le Mans-i viadalon. Az amerikai Brian Boltano és a német Katarina Witt győzelmével zárult a férfiak, illetve a nők versenye Párizsban, a profi műkorcsolyázók mesterviadalán. Kétéves eltiltással büntette a Kanadai Atlétikai Szövetség a doppinghasználaton ért Brian Morrisont. A 22 éves, kétszeres kanadai junior bajnok futó éppúgy szíazonollal próbált javítani eredményein, mint honfitársa, Ben Johnson, akit a szöuli olimpián értek tetten. Ugyancsak kétéves eltiltással sújtották az új-zélandi, ám Kanadában élő William Hinchliffet is, aki az atlétika mellett a bobsportnak is hódol. A lengyel Zbigniew Klapa, a tavalyi viadal győztese áll az élen a Párizs és Colmar közötti 523 kilométeres futóversenyen. Megállapodott egymással a Magyar Súlyemelő Szövetség és a bolgár súlyemelő válogatott egykori sikerkapitánya, Ivan Abadzsiev. A szakember a barcelonai olimpia végéig irányítja a magyar válogatott szakmai munkáját. Térdszalagszakadást szenvedett egy ausztriai versenyen Tóth Attila, az ÚTE 86 kilós válogatott cselgáncsozója. A sportolót már meg is operálták, s mivel négy hónapig pihennie kell, kénytelen kihagyni a júliusi barcelonai világbajnokságot. Egy hamburgi klinikán elhunyt Michael Westphal német teniszező. A 26 éves, egykori Davis Kupa-csapattagot két éve támadta meg egy ismeretlen eredetű vírusfertőzés. Több hónapi előkészület után megalakult a Magyar Egyetemi Sportszövetség, amelynek elnökévé dr. Frenkl Róbertet választották. Sport Fenyőgömbfát, fenyőtűrészárut, épületfát, bányafát - rendkívül kedvező áron, - nagy választékban, - minden mennyiségben, -azonnali szállítással értékesítünk. - Felfűrészelési lehetőséget is biztosítunk. Építőipari és Általános Főválalkozó Kft 1114 Budapest XI. Kanizsai u. 22.1/7. Telefon/Fax: 1854725 Magyar Nennt 13 Schell a hokibírók elnökeként tért vissza Már a gyerekeken rontás van... Amikor februárban kurta-furcsa véget ért játékvezető-pályafutása — a búcsúmérkőzésnek kijelölt Újpest—Jászberény találkozó a kiadós hóesés miatt elmaradt a Megyeri úton —, úgy tűnt, egyszer és mindenkorra szakít a jégkorongsporttal. Ehhez képest nem kis meglepetést okozott, hogy a hokiszövetség május végi közgyűlésén már mint a bírói testület elnöke vett részt. — Télen igazán komolyan gondoltam a búcsút — kezdi a beszélgetést Schell László, a JT újsütetű vezetője. — Elegem lett abból, hogy a játékvezetőket nem veszik emberszámba. S nemcsak a játékosok, vagy a nézők, de még a szövetség vezetői sem. Mondanom sem kell, hogy a pohár akkor telt be végleg, amikor Szongoth Gábor kollégámat orvtámadás érte. Azzal, hogy letettem a sípot, jelezni kívántam: abban a légkörben, ami a magyar hokit körbeveszi, képtelenség tovább bíráskodni. — Nincs ellentmondás akkori álláspontja, és mostani aktivizálódása között? !Hiszen február óta csupán a jég olvadt el, de ez még aligha jelenti új korszak nyitányát a magyar jégkorongozásban. — Természetesen az ellentmondást én is érzem, hiszen akkoriban fogadkoztam, hogy végérvényesen hátat fordítok a palánkok világának, most meg JT-elnök lettem. Azzal azonban már nem értek egyet, hogy a bajnokság bebefejezése óta ne történt volna semmi. Sőt, véleményem szerint az sem túlzás, ha egy új időszámításról beszélünk. — Mitől lett ilyen optimista? — Attól, hogy kezemben tartom azokat a szövetségi dokumentumokat, gondolok itt az MJSZ működési szabályzatára, a fegyelmi és versenypályázatra, amelyek garanciái lehetnek a magyar hoki megújhodásának. Az elnökség, amely az igazat megvallva eddig nem volt túlzottan szimpatikus számomra, a jelek szerint elszánta magát a rendteremtésre. — Miért nem kedvelte a vezérkart? — Úgy érzem, vitathatatlan a felelőssége abban, hogy a pályákon idáig fajult a helyzet. S még egyszer mondom: az elnökség is semmibe vette a bírókat. — Az új szabályzatokat én is ismerem. Ezekből azonban még neim következne, hogy Schell Lászlónak is kell a játékvezetői test stület élén állnia... — Persze, hogy nem. Engem a bírókolégák választottak elnökükké, mégpedig félig-meddig az akaratom ellenére. Történt ugyanis, hogy a JT idényzáró vacsorájára én is meghívást kaptam. Ezen az összejövetelen Studniczky Ferenc főtitkár azzal a javaslattal állt elő,hogy a társaság válasszon magának vezetőt. Ekkor vetődött fel az ötlet, hogy a nevem kerüljön fel a szavazólapra. Végül is nem tiltakoztam ellene, mert úgy gondoltam, ha ez a sokat támadott, folyvást hülyének titulált csapat bízik bennem, akkor nem futamodhatok meg. De egyúttal azt is jeleztem, én örülnék a legjobban, ha nálamnál alkalmasabb elnököt találnának. — Azért nem eshetett rosszul a hiúságának, hogy önre esett a kollégái választása... — Ki ne örülne annak, ha megbecsülik. Egyébként a versenyfutásban Zsitva Viktort előztem meg. — Milyen feltételekkel vállalta az elnökséget? — Körülbelülharminc pontban foglaltam össze a követeléseimet. Igen, azt hiszem nem túlzás ezeket a kívánságokat követeléseknek minősíteni. Közöltem tudniillik dr. Sárközy Tamással, az MJSZ elnökével, hogy amennyiben a beadványomban leírtakat nem fogadják el, nem vállalom a JT-elnökséget. S az elnök úr, illetve az elnökség lényegében valamennyi pontra áldását adta. — Ennyire megijedtek volna? — Ugyan, dehogy. Egyszerűen ők is megértették végre, hogy játékvezetők nélkül nem lehet jégkorongozni. Most nemcsak a kötelességeinket, hanem a jogainkat is írásba foglaltuk, vagyis egészen más alapokról kezdhetjük az új szezont. — Tulajdonképpen hány játékvezetőt tartanak számon idehaza? — Papíron 48-an vagyunk, a legutóbbi megbeszélésünkre 33-an jöttek el. S a túlnyomó többség vállalta, hogy közreműködik a jövő évi pontvadászat lebonyolításában. Az első osztályban megítélésem szerint nem lesznek problémáink: van nyolc vezető bíró, és 14 vonalbíró. Amennyiben a szövetség tartja magát ahhoz az ígéretéhez, hogy hetente csak két meccsnap lesz, ennyi játékvezető vidáman levezeti az élvonalbeli találkozókat. — Ki nem tartozik a túlnyomó többségbe? — Moharos a visszavonulás mellett döntött, mert nehezményezte,hogy nem kapta meg a nemzetközi minősítést... — Ön szerint a jelenlegi keret szakmai felkészültsége eléri a megnyugtató szintet? Hiszen tavaly szinte nem is játszottak olyan meccset, amely után ne kritizálták volna szelídebben-durvábban a bírókat. — Ezekről a bírálatokról nem vagyokhajlandó tudomást venni. Olyan emberek, akik nem ismerik a szabályokat, ne kritizálgassák a bírókat! Azt hiszem az edzők is jobban tennék, ha mérkőzés közben a játékosaikkal foglalkoznának, s nem a játékvezetőkkel. — Azért ezzel remélem nem azt akarja mondani,hogy a legutóbbi idényben hibátlanul fújtak a bírók! Ezt én nem állítottam. Ám az is biztos, hogy nem miattunk tart ott a magyar hoki, ahol tart. Kétségtelen, hogy vezetés híján némiképp szétesett a bírói ikar, de azt hiszem, ez viszonylag egyszerűen orvosolható probléma. — Akkor ne kerülgessük a témát.* lesz a JT-nek ereje arra, hogy a bírói bakikat beismerje? — Nekünk sem érdekünk, hogy ellehetetlenítsük saját helyzetünket. A szakmai értékelést mindenesetre nagyban segíti majd, hogy a következő bajnokságban a játékvezetői ellenőrök mellett, szövetségi ellenőrök is járják a pályákat. Mindenképpen el akarjuk érni a bírói és ellenőri díjak emelését, s ebben az ügyben a különféle labdajátékok bírái közös levelet intéztek Kupa Mihály pénzügyminiszter úrhoz. — Mi lesz, ha a bajnokság során a csapatok külföldi bírókat kérnek? — Semmi, a játékvezetők kijelöléséhez ugyanis a kluboknak nincs közük. Azt esetleg el tudom képzelni, hogy a play offra az érdekelt együttesek összeállítják azoknak a bíróknak a listáját, akiket szívesen látnának a mécseseiken. Arról azonban szó sem lehet, hogy maguk jelöljenek maguknak mérkőzésvezetőket. — Ön igazán hisz abban, hogy néhány dörgedelmes szövetségi határozattól alapvetően megváltoznak a honi jégkorongsport viszonyai? — Ennyire azért nem vagyok naiv, de valamerre el kellett indulni. Óriási felelősség lesz azoknak a bíróknak a vállán, akik az utánpótlás-találkozókon sípolnak. Sajnos a ló nemcsak a felnőtt hokisokkal szaladt el, már az egészen kicsi srácokon is rontás ül. Az ő nevelésük persze elsősorban nem játékvezetési teendő, de a feladat alól azért mi sem vonhatjuk ki magunkat. — Elnöki megbízatása két évre szól. Mit kellene elérnie ahhoz, hogy elégedetten nézhessen a tükörbe? — Javítani kell a bírók megbecsülésén a pontvadászatot, zavartalanul le kell bonyolítani Alapvetőnek tartom, hogy Miskolcon és Székesfehérváron létrejöjjön egy-egy regionális játékvezetői testület, mert a pesti „vízfej" csak így szüntethető meg. — Mi történik, ha csalatkozik az ígéretekben? — Immáron nemcsak arra van jogunk, hogy meccseket vezessünk, hanem arra is, hogy adott esetben ne bíráskodjunk... — Miután visszatért a jégkorongsportba, netán az is előfordulhat, hogy újra előveszi a sípját? — Hazudnék, ha azt mondanám, hogy annak idején ilyen búcsút kívántam magamnak. De most már jöjjenek a fiatalok! A korábbi évek tapasztalatai alapján egyébként állíthatom: nem túl szerencsés, ha a JT élén aktív játékvezető áll... " 8. Tóth János Labdarúgó-osztályozók Pótvizsga Évtizedeken át csak az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság utolsó és utolsó előtti helyezettjének nyara volt szomorú. Ezek az együttesek ugyanis kiestek az élvonalból, míg a többi gárda készülődhetett az újabb NB 1-es idényre. Amióta azonban a közelmúltban bevezették az osztályozót a futballban is, a pontvadászat befejeztével sem lehet nyugodt a 13. és a 14. helyezett álma: e két csapatnak tudniillik pótvizsgáznia kell, azaz kénytelen a második vonal bajnokságának két második helyezettjével megmérkőzni. A párviadalok győztesei természetesen NB I-eseknek vallhatják magukat, míg a veszteseknek marad az NB II. Tavaly az idei bajnok Bp. Honvéd vesszőfutása jelentette a fő szenzációt. A piros-fehérek egy évvel ezelőtt csak némi szerencsével kapaszkodtak meg az élvonalban. Idén a Szeged és Debrecen végzett osztályozós helyen, s e két nagy múltú csapatot a Diósgyőr és a Zalaegerszeg gárdája igyekszik osztálycserére kényszeríteni. Szegeden nagyon reménykednek következik abban, hogy a Tisza-parti együttes ott folytatja az osztályozón, mint ahol a bajnokságban a Rába ETO ellen abbahagyta. Amenynyiben Szalai István vezetőedző csatárai szombaton (kezdés 19.30 órakor) is olyan gólerősek lesznek, mint a győriek ellen, aligha lesz nehéz dolguk a szegedieknek a jövő heti visszavágón. Ehhez persze nyilván lesz még néhány szava a Palicskó Tibor vezérelte diósgyőrieknek is. A Nagyerdei-stadionban vasárnap, 17 órától a ZTE vendégszerepel. A zalaiak az emlékezetes bundabotrány után lényegében csak mostanra álltak talpra, köszönhetően Madár Gábor vezetőedző kiváló szakmai munkájának. Bár a ZTE a zárófordulóban háromgólos vereséget szenvedett a megyei rangadón a Nagykanizsától, a kék-fehérek optimistán várják a debreceni 90 percet A hazaiak önbizalmának jót tett, hogy a sorsdöntő, Volán elleni összecsapást magabiztosan nyerték. Szegeden Pillér, míg Debrecenben Stormer lesz a mérkőzés játékvezetője. Galoppjelentés Miniszteri Béke Béke nélkül, de remélhetőleg nem békétlenül rendezik a galoppversenyeket vasárnap a Kincsem Parkban. Az év leghosszabb távú körteherversenye az idén ugyanis egyben a leghosszabb nevű futammá változott: Béke Díjból Földművelésügyi Miniszter Díja lett. Két mérföldön 9 telivér küzd majd egymás és a táv ellen a 130 ezer forintos első díjért. Talán a 3200 méter miatt, talán mert a Kancadij és a Derby közé ékelődik, az 1955-ben alapított díjból elve kizárják a hároméveseket, ugyanakkor a Derbynyerők közül — egy évvel később — összesen csak hárman. Nemo kapitány, Immer és Try Star tudtak itt is diadalmaskodni. S, még egy különlegesség: a favoritok többnyire hatalmas fölénnyel értek a célba. Ami a mostani esélyeket illeti, főként két amerikai tenyésztésű mén, Timoteo és Angel Falls számíthat a győzelemre. Timoteo tavaly elhódította a Lovaregyleti Díjat és második lett St. Legerben, a plusz 400 méterrel is gond nélkül megbirkózhat. Angel Falls is bizonyította már, hogy távlíró, ráadásul beállítása is kedvező. Idei eredményei közül a Zirci Díjban szerzett második helye a legértékesebb. A „magyarok” közül Buxus, és javulással Leonka okolhat nehéz perceket a „külföldieknek". Igaz, van a mezőnyben egy „sötét ló" is, Enormus, aki kétévi kihagyás után tér vissza a versenypályára. Előtte az NSZK-ban futott, váltakozó sikerrel. Ez itthon sok mindenhez elég lehet, és semmihez sem. A további tíz futamot a csikók uralják. A nyeretlen kétévesek három versenyben próbálkozhatnak megszabadulni vigasztalan elmüktől, míg a Margiszigeti Díjban szépreményű kétéves kancák mérkőzhetnek egymással. (Issák) Kosárlabda Szuper Liga A prágaiak visszalépnek Nyilatkozatot írtak alá Budapesten a magyar, az osztrák, továbbá a cseh és a szlovák kosárlabda-szövetség meghatalmazott vezetői. E szerint az érintett szövetségek vállalják, hogy ősszel négy-négy csapatot indítanak a most megszervezett úgynevezett Szuper Ligában. A résztvevők jövő szerdán Bécsben még találkoznak, hogy pontosítsák a tervezetet és kidolgozzák a versenynaptárt. ■' A torna magyar és osztrák indulóinak listája már teljes: a Szolnoki Olajbányász, a ZTE-Heraklith, a Körmend-Hunor és a Tungsram SC mellett a WAT 4 Wien, az SPJ Wien, a Klosterneuburg és a Möllersdorf lép pályára a sorozaton. A cseh és szlovák szövetség csak a jövő hét elején jelöli ki a színeiket képviselő együtteseket, mert ezek a csapatok — a többiekkel ellentétben — végigjátsszák hazájuk bajnokságát is. A nagy távolságok miatt a prágaiak valószínűleg visszalépnek, és helyükre — a Brno &a Prievidza mellé — szlovák gárdák kerülnek.