Magyar Nemzet, 1991. június (54. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-22 / 145. szám
14 Magyar Nemzet __Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke, Vásárhelyi Lászlónak, az Ipari Szövetkezetek Kulturális és Művészeti Titkársága művészeti igazgatójának, több évtizedes népművelői, pedagógiai és néptáncmozgalmat szervező tevékenysége elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából a Magyar Köztársaság arany koszorúval díszített Csillagrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter adta át pénteken. — ismét Orbán Viktort választotta vezetőjének, két tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja. Megerősítette tisztségében a három eddigi frakcióvezető-helyettest: Áder Jánost, Deutsch Tamást és Szájer Józsefet is — tájékoztatta Bayer Zsolt, a Fidesz szóvivője a fiatal demokraták pénteki évadzáró frakcióülésén született döntésről az MTI-t. — Számítógépes korrektorokat alkalmaz a Magyar Nemzet szerkesztősége. Érdeklődni lehet Szabó Attilánál, a 141-4320-as, a 122 - 2400-as, a 122-1285-ös és a 142- 9350-es telefonszám 248-as mellékén, illetve személyesen. — Félárú menetjegy. Az MSZOSZ- szel kötött megállapodás alapján a kormány 1991. június 20-án rendeletet alkotott arról, hogy a három hónapnál hosszabb ideje munkaviszonyban álló munkavállalók és családtagjaik részére évi egy alkalommal a MÁV 50 százalékos menetjegyet biztosít a menetrend szerint belföldi vonatokra. A jegy váltásánál fel kell mutatni a munkáltató által adott vasúti utazási igazolást (melléklet a Magyar Közlönyben), de a jegypénztárak 1991. július 15-ig elfogadják a szakszervezeti utalványt is, amely 50 százalékos mérséklésű vasúti jegy váltására volt rendszeresítve. Hiánypótlást végeznek a Szent Gellért térnek Gellért Szálló felöli oldalán a nagykockaköves útburkolaton, és ezért sávonként korlátozzák a forgalmat. Június 21-én, pénteken este 22 órától június 24-én, hétfőn reggel 0 óráig, illetve a következő hét végén ugyanilyen időben. A vállalat kéri a járművezetőket, hogy a munkaterület mellett fokozott óvatossággal közlekedjenek. A százéves Stanford (USA) ifjúsági zenekar európai turnéja során június 23-án, vasárnap este fél nyolckor a Zeneakadémián ad hangversenyt. Műsorukon Bernstein, Beethoven, és Sosztakovics népszerű művei szerepelnek. Jegyek a helyszínen válthatók. Együttműködési szándék és a Magyar Közigazgatási Kama elnöksége. A szándéknyilatkozat szerint együttműködésükkel a és a közigazgatási hivatás törvényes gyakorlását kívánják elősegíteni. KÖZÖS emlékbélyeg — (Kajla Tibar rajna) — Ismét Nap-kelte hétfőn 6.00—9.00 között a TV2 csatornáján, hírekkel, sporttal, vallási rovattal és külföldi jelentésekkel. Tervezett témáik: Mi lesz a SZER-rel? — Párbaj az MDF- frakcióiról Balás István és Salamin András között — Beszélgetés az ABC alelnökével — MDF-értekeziét Gödöllőn — Pinochet ment és maradt — Rolling Stones-nosztalgia — A Kinn, padra Németh Miklóst várják. A Napkelte hívható a 114-3873 és a 251-0490 telefonszámokon. Műsorvezető: Vitray Tamás. Főszerkesztő: Székely Ferenc. — Merre viszik végzetük? címmel tegnapi számunkban az RMDSZ-kongresszusról írt cikket Németh Zsolt és Rockenbauer Zoltán fideszes országgyűlési képviselő. Rockenbauer Zoltán neve tévesen jelent meg, azért a szerző elnézését kérjük. — A Várbazárban dolgozó szobrászok az I. kerületi önkormányzat támogatásával aukciót rendeznek június 23-án, vasárnap délelőtt 11 órakor a Legújabb Kori Történeti Múzeumban (Budavári Palota, A épület) a Várbazár megmentéséért. Az árverésre kerülő művek alkotói: Cs. Kovács László, Gáti Gábor, Gulyás Gyula, Kampfl József, László Péter, Lisztes István, Marosán László, Nagy Géza, Nyírő Gyula, Pál Mihály, Szilágyi Bernadett, Szöllősy Enikő, Varga Imre és Vígh Tamás. — a Fővárosi Vízművek csőhálózatkarbantartási munkái miatt egy héten át, június 24-én, hétfőn 7 órától július 1-jén, tehát a következő hétfőn 7 óráig vízzavarodás és víznyomáscsökkenés is várható a IX., a XVIII., a XIX., a XX. és XXI. kerületekben, valamint Halásztelek területén. A játékkészítő és -tervező pályázat díjkiosztó ünnepségét rendezték pénteken a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeumban. A kettőtől tizenötezer forintig terjedő pályadíjak valamelyikében 18 alkotó, illetve alkotóközösség részesült. A DRAGA LUXUS URAKAT RABOLT EL három fegyveres, álarcos bandita Hongkong egyik nemrég megnyitott luxusbutikjából a Piaget-Boutique-ból, írja a Neue Zürcher Zeitung. A SS vereten óra értéke kereken 1S millió franknak felel meg. A rablás a Hotel Peninsulában történt, négy nappal azután, hogy nagy reklámkampány után megnyitották a Playet. Az ellopott órák között van egy Aura is, amely 300 ezer frankot ér. A rendőrség feltételezése szerint az értékes darabok Hongkongból Tajvanra, vagy Dél-Koreába kerültek, írja a Up. (V. 4.) . A kőbányai Szent László-templomban június 23-án, vasárnap du. 5 órakor hangverseny kezdődik. Előadók: Lipták Mária (ének), Takács Zoltán (hegedű), Bárkányi Éva (orgona). A műsoron Bach-, Bugnani-, Massenet-, Rossini- és Franck-művek szerepelnek. — A Budavári Palota A épületének kiállításai ezentúl hétfőn is látogathatók. Ezeken a napokon a 70 éven felüli nyugdíjasok, a sorkatonák és a diákigazolvánnyal rendelkezők számára a belépés ingyenes. A Madách Kamarában május 22- én megbetegedés miatt félbeszakadt. A bolond lány előadás jegyei június 24- én, hétfőn este 7 órára érvényesek. Újabb megrendelés az Ikarusnak (MTI) Újabb 3 millió dolláros megrendelést kapott amerikai partnereitől az Ikarus. A 71 db 418-as típusú, amerikai kivitelű autóbusz Chicago elővárosában fog közlekedni. Az Ikarus még ez év őszén megkezdi a járművek szállítását, ezzel az üzletkötéssel összesen 600 darabnál több magyar busz fog közlekedni az észak-amerikai földrészen. fajta* 4-5 Budapesten Cégünk a Bosch szerződéses partnere Mi már a világszerte működő Bosch vevőszolgálati és értékesítési hálózatagjai vagyunk. A világ 121 országában a Bosch cég 9300 vevőszogálati képviselettel és több mint 93000 munkatárssal rendelkezik. Mint a Bosch cég szerződéses partnere e Bosch műszaki információval • a Bosch vizsgálóeszközeivel • a Bosch által kiképzett munkatársakkal • * Bosch eredeti termékeivel és pótalkatrészeivel dolgozunk. A Bosch olyan márkanév, mely világszerte termékek sokaságát jelenti. X P * szinonimája é‘ * kivátó «%“«*· • Boich Szuper Gyertya VVZDC p!ZAozaVWM íí°r m «· W·« sem hagy ki lofffiSA« Mercedeshez· csak 115,- Ft ! Boich olajízűre szűri a motorolajat pl. T100 és 2000 cm3-es Opelhez csak 225,- Ft Boech ablaktörlőlapátok csak 895,- Ft • Boich autó riasztóberendezés megakadyozza, hogy az autótolvaj elvi TM autóját pl. ötszörös védelmet nyújtó riasztó^W 1 BOSCH csak 3.980,- Ft strahm Motor és Autójavító KFT 1144 Budapest, Füredi út 74-76 Tel: 252 5444 rj* Napi krónika Ruhagyár a francia fazonban (MTI) Ruhagyárat épít a francia Weil Besancon cég és az Elit Ruhagyár által létrehozott Tulipán Rt. Székesfehérvárott. A 7500 négyzetméter alapterületű, mintegy 300 millió forintba kerülő, francia és német gépekkel felszerelt üzemben a legfrissebb európai divatnak megfelelő, jó minőségű finom férfikonfekciót készítenek elsősorban nyugateurópai értékesítésre. A gyár 200 —300 dolgozót foglalkoztat majd. A ruhagyár alig egy éve megkezdett építésén már a gépészeti szereléseket végzik; a tervek szerint augusztusban megindul a termelés. A gyár mellé mintaboltot is építenek. Magyar Nemzet telefaxszámai 122-36-68 A lottó nyerőszámai 7, 13, 27, 56, 83 Három ötös (MTI) A Szerencsejáték Rt. tájékoztatja a fogadókat,hogy a 25. heti szelvények értékelése során három darab öttalálatos szelvényt találtak, egyet Budapesten, kettőt Miskolcon, mindhárom előfizetéses szelvény. A kiértékelés még tart. A Karinthy Emlékgyűrűvel a Markos—Nádas szerzőpárost jutalmazta idén a Magyar Rádió elnöksége. A kitüntetést a Magyar Rádió székházában rendezett ünnepségen Gombár Csaba elnök péntek délelőtt adta át. — HALÁLOZÁS: Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Saródy Ferenc ny. körzeti főorvos f. hó 17-én csendben elhunyt. Temetését jún. 25-én 13 órakor a Farkasréti temetőben, a gyászmisét ugyanaznap 15.90-kor a Pasaréti téri templomban tartjuk. — Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy dr. Nagy Gábor állatorvos, a Phylaxia nyugalmazott igazgatója, az ENSZ WHO és FAO volt szakértője 1991. június 13-án rövid szenvedés után 63 éves korában, dolgos alkotó életét bevégezte. Drága halottunkat a református egyház szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra a Farkasréti temetőben 1991. június 26-án déli 1 órakor. Gyászolják felesége, fia és menye (Los Angeles), testvérei, sógorai, sógornői, unokatestvérei, barátai és kollegái. . szomorúan tudatjuk, hogy Gaál Károly tanár családját szerető szíve 1991. június 9-én, életének 71. évében megszűnt dobogni. 1991. június 26-án 9 órakor búcsúzunk tőle a Kispesti új köztemető halottasházában. A gyászoló család. X — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Philipp Márta 1991. június 4-én türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Drága halottunkat 1991. június 26-án fél 10 órakor búcsúztatjuk a Farkasréti temető főbejárati ravatalozójában. A Phillipp, Vitányi és Zombory család. X — Néhai Botmányi Ferenc festőművész síremlékének avatása 1991. június 27-én, csütörtökön de. 11 órakor lesz a Rákoskeresztúri (Kozma u. 6. sz.) zsidó temetőben. 5/B parcella, 9. sor 22. sz. X — Sárosi Lászlóné Gyémánt Erzsébet hosszas betegség után, május 29- én elhunyt Montreálban. Az urnát Budapesten későbbi időpontban kívánságára édesapja sírjába helyezzük el. X — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Bácz Ervin ny. tüzérszázados, gyémántdiplomás ing. mérnök 1991. június 5-én elhunyt. Június 13-án Farkasréten eltemettük. A gyászoló család. X — Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy dr. Bakos László nyugalmazott osztályvezető reumatológus főorvos 1991. június 19-én elhunyt. Temetése f. hó 25-én 14 órakor lesz Pomázon a római katolikus egyház szertartása szerint. A gyászoló család. X — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Balla Károly 48 éves korában 1991. május 26-án tragikus repülőgépkatasztrófa során Bangkok felett életét vesztette. Hamvasztás utáni búcsúztatása jún. 28-án 11.30-kor lesz Kommunalfriedhof Salzburg, Feuerhalléban. 1991. július 5-én 18 órakor az Üllői út 24. sz. alatti imateremben imádkozunk lelki üdvéért. A gyászoló hozzátartozók X — Fájdalommal tudatjuk, hogy Kovács Pál életének 82. évében, türelemmel viselt, hosszú szenvedés után elhunyt. A temetés ideje és helye: 1991. jún. 23., vasárnap 12 órakor a Rákoskeresztúri — Kozma u. — zsidó temetőben. Gyászolják: felesége Éva, fia Róbert, menye Klári, unokái Dóri, Dávid. Minden külön értesítés helyett.X — Szomorú szívvel értesítek mindenkit) aki ismerte és szerette, hogy keresztapám, Tessely Nándor rövid szenvedés után 87. életévében 1991. június 8-án elhunyt. Temetése június 23-án 11.45 órakor a Farkasréti temető Hóvirág utcai ravatalozójából lesz. A hozzátartozók nevében: dr. Kovács L. X — Köszönetnyilvánítás: Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik dr. Enyedi István temetésén részt vettek, vagy együttérzésüket nyilvánítva fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek A gyászoló család. X — Gyászoló családunk nevében ezúton is köszönetet mondok mindazoknak, akik drága anyám, Szincsák Józsefné sz. Kenéz Julianna elhunytéval kapcsolatos fájdalmunkat szeretetükkel és együttérzésükkel enyhíteni próbálták. Dr. Szincsák József. X — KEGYELET. 1085 József krt. 49. 114-4811, 134-3190. Teljes körű temetési szolgáltatás. X — Négyszemélyes URNAFÜLKÉK FOGLALÁSA az Óbudai Jó Pásztor templomban. III., Szőlő u. 56. Tel.: 188-3938. X SZOMBAT SHE 6.42 Műsorismertetés 6.45 Falutévémagazin 7.30 Hagyd aludni a mamit 18.00 Follow me 18.30—11.00 Korhatár nélkül 11.00 Tévémagiszter 13.00 Panoráma 14.00 Zöld béka. Természetvédelmi műsor 14.30 Aki A-t mond, mondjon b-t is 15.00 Az állás 15.30 Operaveokalauz 16.20 Képújság 16.25 Az utolsó show jogán... 17.45 Orbán 2000 felé 18.15 A kiskutya kalandjai 18.45 Mezítláb 19.15 Mini klp-mix 19.30 Híradó 20.00 Telesport 20.10 Navarone kommandósai újra akcióban. Angol film 22.10 Kamera Varieté 23.05 Telesport 0.35 Rózsaszín sorozat. Erotikus film 1.05 Késő esti híradó , 1 7.00 NAP-kelte 10.05 Lovastorna-világkupa 1991. 10.25 A nagyfőnök. Francia film. Ism. 11.55 Délidőben 15.30 Hírek . Műsorelőzetes 15.40 Taxi. Amerikai sorozat. 17. rész 16.05 Gyerekeknek 18.35 In Itallano 17.00 „Tebenned bíztunk ..18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 Egy nap, ha kopogtatsz az ajtómon. Olasz tévéfilmsorozat IV 1. 20.05 Tízéves a Markos-Nádas 21.05 Vívó-világbajnokság 22.00 Híradó 22.35 Rockstúdió 23.00 A rózsa neve. NSZK—olasz—francia film SCREENSPORT 17.15 Golf 18.50 Jégkorong 20.30 Le Mans-autóverseny — beszámoló SUPER CHANNEL 19.00 Kék éj 20.10 Elveszett mézeshetek. Amerikai vígjáték 22.00 Dzsesszkoncert 23.00 Dementia. 13. TV/8. 18.15 Nem kell álmodozni 20.00 Thalassa 21.35 Nagy regények képernyőn SATI 20.15 Oklahoma olaja. Amerikai film 22.25 Krimi 23.20 Africa erotika. Olaszfrancia film RTL 18.40 Benny Hill-show 20.15 Agyő. NSZK-slágerfilm 23.00 Öröm a repülésben. NSZK-szexfilm SZLOVÁK,Ί. 18.00 Szeszélyes nyár (cseh film) 18.05 Receptek nemcsak vasárnapra 20.05 A titokzatos erők világa (angol sorozat) 20.30 Nagy játék (szórakoztató vetélkedő) 21.55 A lókupec kalandjai (tévéfilm) SZLOVÁK/2. 19.50 A férfi, aki tudta, hogy mit, hogyan... 20.30 Testvér (kanadai film) 22.15 Filmmagazin OSZTRAK/1. 15.15 Comedy Capers. Bobby Dunn filmje 15.30 Angol kalandfilm 20.15 Családi ünnep 23.35 A Beverly Hills-i fojtogató. Amerikai film OSZTRAK/2. 20.15 Irma, te édes! Amerikai film 23.05 Osztrák énekesek a hatvanas évek slágereiből énekelnek KOSSUTH 8.30 Családi tükör 9.10 Népzene 10.05 Ismét a javából! 12.30 Kontinensek, szántóföldek 13.05 Zeneparádé 14.20 Mindennapi irodalmunk 14.50 Énekeljük együtt! 15.05 Páskándi Géza versei 18.00 168 óra 17.30 Túl az Óperencián 18.45 Kölyökrádió levelező műsora 19.05 Macskajáték 22.35 Régi híres énekesek műsorából 23.05 Hangversenymúzeum PETŐFI 8.05 Értékmegőrző 8.30 Népszerű muzsika — pihenőidőben 9.03 Napforduló — korforduló 10.30 Térzene 11.03 Szombat délelőtt 12.00 Nóták 13.05 Daráló 14.00 Magunkat ajánljuk 17.30 Nagy nevettetők 19.03 Slágerlista 20.00 Horoszkóp 23.10 Noktürn , BARTÓK 8.20 Pierre Cochereau játszik 9.02 Old. operarészlet 10.00 Hangfelvételek felsőfokon 11.20 Nagy mesterek muzsikájából 12.30 Follow me! 12.45 Science in the News 13.00 Kívánságműsor szombaton 14.00 Neville Marriner vezényel 15.07 Lemezbörze helyett 16.05 Az Ipari Minisztérium és a Pedagógus Szakszervezet Bartók-kórusa énekel 16.45 Szimfonikus táncok 17.10 A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből 18.00 V materinskom jazyku 18.20 In l'mba materna 18.40 Na maternjem jeziku 19.05 In der Muttersprache 19.25 Új kompaktlemezeinkből 20.30 Mindennapi irodalmunk 21.00 Inga Nielsen operaáriákat énekel 2035 A kamarazene kedvelőinek 22.35 A sátán labdái 23.27 Dzsesszarchívum 0.10 Lemezújdonságok VASÁRNAP 6.45 Menedzser Magazin 7.30 Hagyd aludni a papát! 7.55 „Így szól az Őrt" 8.00 Vasárnapi turmix 11.00 Az erdész . .. JL,lám forgácsok 13.00 A Financial Times heti üzleti híradója 13.30 Európai forgószínnad 14.00 Csevegés iííí AKéP er nóták kívánságműsora 15.00 Az olaj titkos története 18.00 Bűvös hatos 16.40 Örömhír 17.00 Walt ■ bemutatja 16.45 Örökségünk JftjJ A Hét 2040 Marié. Amerikai g? ,ϊ2:10 Nulladik típusú találkozárííi«2á2*10^Umberto Olordano: André Chénier. Operafilm ^n^voil... az Élet lí.lS SzüíSZS1?·*1··«0 SOrSok 18.40 Útkeresö «“Tóm kívánság 15.55 Filmmú飣autó*(*nagyar· 17-30 Mi tör- l.«aV héten? 17.40 Bánffyhunyadi passió 18.05 Delta 18.46 Esti !?κ«ηΙβ8τ» Vívó-világbajnokáéi! 19.55 A Veszprémi Tévétalálkozó da* nyertes filmj élből. Gyilkosok 21.00 Ez történt a héten 22.00 Telesport 23.00 Frank és Jesse James. Amerikai film SCREENSPORT 6.03 Brit túraautó-bajnokság 7.30 Forma—1. 9.00 Argentin futball 11.00 Jégkorong Ek. 16.00 Golf 20.30 Motorsport-magazin 21.00 RalikroBSz Eb. 0.30 Tízbabás bowling SUPER CHANNEL 6.00 Egyveleg 15.00 Írva vagyon ... 17.30 A világ holnap 18.00 Financial Times 19.00 Meggyőzni Európát! 21.10 A szabaduló. Amerikai film TV/17.00 Clémentine 8.05 Különtudósító 10.05 A múlt hangjegyei 12.05 Zenei verseny 15.30 Déli földrajzi szélesség 17.15 Női szemmel 18.15 Kim és Clip 20.00 Jelenidő 21.35 Fuss utánam, hogy elkapjalak! Francia film SATI 7.30 Dino, a szaurusz 8.20 Boszorkányt szeretek 10.00 Állatbarátok műsora 11.00 Mindig, amikor boldog vagyok. Osztrákfilm 13.10 Hotel 17.05 A rebellis. Amerikai klandfilm 20.00 Monte-Cristo grófja. Angol film 23.15 Nyomok a múltba. Olasz—francia krimi RTL 7.35 Scooby Doo 9.30 Rajzfilm 9.35 A „Hydra-misszió" 11.00 A Tattingerek. Új családsor. 12.35 Lóerőóriások 14.55 A salzkammerguti kísértetkastély. NSZK zenés film 20.15 Citromos jégkrém. Izraeli—NSZK vígjáték 0.20 Szörnyek vérfagyasztó éjszakája 1.30 Alfred Hitchcock bemutatja: Tökéletes szökés. Amerikai krimi PROT 8.20 Marco Polo köve 10.00 Történetek Szindbáddal 11.00 Bill Cosbyshow 13.35 Elővigyázatlan. Amerikai vígjáték 15.15 Agatha Christie: Rejtély az Antillákon 20.15 Excalibur. Angol játékfilm 22.40 San Francisco utcáin SZLOVÁK/1. 8.45 Gyerekeknek 11.05 Volt egyszer két író (tévásor.) 15.30 Sportstúdió 17.13 Zenés műsor 21.50 Megvalósítani az álmokat 23.00 Wilmbledon 1991 OSZTRÁK/1 9.05 Szenzáció. Amerikai film 11.00 Sajtóóra 13.35 Törtetők. Amerikai film 18.30 Fáklyák a viharban 19.15 Lottósorsolás 21.30 Egy szép világért. Dotk.film 22.20 Vendég a vadászaton. Tévéfilm KOSSUTH 6.00 Vasárnapi Újság 8.30 Világóra 9.05 Helyettem írták ... 10.05 Énekszóval, muzsikával 11.05 Gondolat—jel 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül 1.30 Szonda 14.10 Művészlemezek 15.05 Fabula rasa 15.50 Weelkes: Erzsébet-szvit 18.05 A szülőföld muzsikája 17.05 Rádió kaszinó 18.20 Komolyzenei lemezlovas 19.20 Remekírók hangszalagon. Szép asszonyok egy gazdag házban 21.05 Híd. Magyar —román kulturális körkép 22.25 Jandó Jenő Mozart-Nműveket zongorázik 23.35 Hangszerszólók zenekari kísérettel 0.15—4.20 Éjfél után PETŐFI 6.03 Dallamkoktél 7.03 Az unitárius egyház félórája 8.05 Wagga-Wagga, avagy a lakatlan sziget titka 8.44 Az MR gyermekkórusa énekel 9.03 Örökzöld dallamok 116.00 Beszélő házak 11.08 Vasárnapi koktél 12.03 Jó ebédhez szól a nóta 13.03 Stúdióvilág 14.00 A szarvasfiú 14.43 Mese zene gyerekeknek 15.03 Táskarádió 16.00 Poptarisznya 20.10 Népdalest 21.03 A mai dzsessz 22.03 Társalgó 23.03 Sporthíradó 23.10 Operettrészletek BARTÓK 6.03 Népszerű muzsika a korán kelőknek 8.15 Komolyzenei kívánságműsor 1040 ÚJ Zenei Újság 11.00 Európa hangversenytermeiből 12.20 Bach kamarazenéjéből 13.05 Szemle 13.30 Donizetti operáiból 14.19 Gitármánia 14.59 ÚJ kompaktlemezeinkből 16.05 Agora 17.00 Ünnepek zenéje 19.25 Az Országos Flesch Károly hegedűverseny díjkiosztása és gálahangversenye 21.37 III. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny 22.25 A hang varázsa 23.05 D. T. úr börtönével 0.10 Magyar előadóművészek felvételeiből A televízió és a rádió műsora El nem évülő urnafülkék válthatók az épülő Szent Gellért templom már működő altemplomában, a Mindszenty bíborosról és Apor Vilmos vértanú püspökről elnevezett kápolnákban, valamint a Külső Keresztúton. Az urnafülkékben 2, 3 és 4 db kazetta formájú urna helyezhető el. Megtekinthető egész nap a Bp. XI. ker. Bartók Béla út 149. sz. alatt. Telefon: 185-0239 Ügyintézés: hétfő, kedd, szerda és csütörtök du. 15-18 óra között. A személyi jövedelemadó-alap csökkenthető a Templomépítési Alapítványra befizetett összeggel. A CSALÁS BŰNTETTÉNEK alapos gyanúja miatt a Budapest XIX. Kerületi Rendőrkapitányság eljárást folytat Varga János ellen, aki hivatásos katonának — őrnagy, alezredes — esetenként dr. Varga János néven, katonai büntetőbírónak adja ki magát. Az eddigiekben rendszerint azt állította magáról, hogy 10 százalék előleg lefizetése ellenében kedvezményes áron vámraktárból tud műszaki cikkeket — tévé, videokamera, videokazetta, videokészülék, Overlock varrógép, mikrohullámú sütő, grillsütő — szerezni. Az előlegről esetenként nyugtát adott különböző nevekre címezve. A leelőlegezett műszaki cikkeket nem szállította le. A Budapesti XIX. Ker. Rendőrkapitányság várja azoknak a jelentkezését, akik Varga Jánossal kapcsolatba kerültek a leírtak alapján, vagy kölcsön címén pénzt adtak neki (Telefonszám: 127-305- 180 vagy 117 mellék.) Önmagát ellátni képes , idős emberek gondozását vállaljuk térítés ellenében. (700-750,- Ft/nap) VI. 15.—IX. 15-ig a Fővárosi önkormányzat Korányi F. ás S. Kórház Rt. 1074 Bp., Alsóerdősor 7. Érdeklődni lehet: Benőné Székely Julianna 142-9309 telefonon, vagy személyesen 1.22. (0-15 _______óráig),__________________ SZOMBAT, 1991. június 22. SZÍNES TV CSEREAKCIÓ már Debrecenben, Miskolcon és Zalaegerszegen is. A FORRÓ DRÓT ÚTBAIGAZÍTJA: 111-06-01 KERAVILL