Magyar Nemzet, 1991. július (54. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-11 / 161. szám

8 Magyar Német A szabad választások előtt gya­korlatilag a Szabad Demokraták Szövetsége volt az egyetlen politikai szervezet, amelyik részletes, tudo­mányos alapossággal kidolgozott gazdasági, társadalmi programmal állt választói elé. A választásokat követően a győztes, a kormánykoalí­cióban részt vevő pártok elképzelé­seiket a kormányprogramban, a Nemzeti megújhodás programjában rögzítették. Az ellenzék akkor ezt az összeállítást hevesen bírálta, majd ígéretet tett rá, hogy hamarosan ki­dolgozza saját elképzeléseit. Ezt a több hónapja húzódó ígéretét váltot­ta most be az SZDSZ. A liberális megoldás című gazdasági válságke­zelő program tézisgyűjteménye 38 oldalon, 142 pontban foglalja össze nézeteiket. Ezekről, valamint a nyo­mukban járó politikai lépésekről faggatta lapunk két munkatársa, Bo­ros István és Császár Nagy László a Szabad Demokraták Szövetségének elnökét, Kis Jánost. **· - Lehet-e ma gazdasági progra­mot csinálni, van-e hozzá elég infor­máció? - A kérdés jogos, a mi szakértő­ink, sőt nem egy esetben a parla­menti tisztségviselők is sűrűn pa­naszkodnak amiatt, hogy a jelenlegi kormány titkolódzóbb, mint az utol­só kommunista kormány volt. Tehát a gazdasági jellegű kormánydönté­sekre vonatkozó információkat ne­hezebb megszerezni, mint az elmúlt rendszer utolsó éveiben. Soós Ká­roly Attila számára, aki a költségve­tési bizottság elnöke, úgy „lopkod­ják ki” a megfelelő dokumentumo­kat. De azért a főbb tendenciákat is­merjük.­­ Kik készítették ezt a tézisgyűjte­ményt? ".NfAVn·* jpm - Válságkezelő programunk elké­szítésére nem csak szabad demokra­tákat, nemcsak az SZDSZ állandó szakértőit sikerült megnyerni, hanem egy sereg hasonló gondolkodású közgazdászt és szociológust is.­­ Tézisgyűjteményük első monda­ta így szól: „A magyar gazdaság sú­lyos válságban van.” Megítélésük szerint tényleg válságos a magyar gazdaság helyzete vagy már látszik az alagút vége? - Nagyon régen, amikor először hangzott el ez a szlogen, hogy látjuk már az alagút végét, a Tervhivatal egy akkori elnökhelyettese azt mondta: lehet, hogy az alagút végét látjuk, de az is lehet, a velünk egy sínen szembejövő vonatot. Azt gon­dolom, hogy még nem következett be a döntő jelentőségű fordulat. A kormány gazdasági szószólói arról beszélnek, hogy az infláció növeke­dési ütemét sikerült kézbe venni. Ha azzal hasonlítjuk össze az infláció ez évi növekedési ütemét, amit hi­vatalosan és nem hivatalosan prog­nosztizáltak, akkor az infláció ala­kulása kedvezőnek látszik. De azt világosan látni kell, hogy semmi változás nem történt az előző évti­zed bármely évéhez képest: a tava­lyi infláció az idei áremelkedési ütem alsó határa.­­ A kormányzó pártoknak az az ér­dekük, hogy azt mondják, nincs vál­ság, az ellenzéknek pedig tulajdon­képpen az az érdeke, hogy a válságot tudatosítsa az emberekben.­­ Van válság, és ha a kormány nem néz szembe vele, akkor tovább fog lopakodni. A válság talán legfon­tosabb tünete a mindenkit fogságban tartó bizonytalanság: a munkaválla­lók nem tudják, hogy mikor szűnik meg a munkahelyük, a vállalkozók és a befektetők nem tudnak stabil adózási és hitelfeltételekkel, meg­nyugtató, kiszámítható piaci adatok­kal kalkulálni. Egyébként az alapve­tő kérdés az, hogy egy politikai párt kimondja-e, vállalja-e a stabilizá­lással járó megrázkódtatásokat, és van-e ereje arra, hogy ezeket elfo­gadtassa a választókkal. - Milyen tendenciák mutatkoznak ma a magyar társadalomban, ame­lyet veszedelmesnek tartanak?­­ - A széles középréteg kezd ketté­válni, és alsó sávjai egyre inkább leszakadnak, a veszélyeztetett réte­gek közé kerülnek. - Akkor az önöké egy katasztrófa­­elhárítási program? - Magyarországon nem a nagy ka­tasztrófa az igazi veszély, hanem a folyamatos lecsúszás folytatódása, ami robbanás nélkül is gazdaságunk és társadalmunk elbalkanizálódásá­­hoz vezet - Ellentmond ennek, hogy a tava­lyi év gazdasági sikereket hozott. - A tavalyi év viszonylagos sike­rét részben kedvező konjunkturális fejlemények magyarázzák, ilyesmi volt már a nyolcvanas évek első fe­lében is. Ahogy akkor is elsietett volt fordulatról beszélni, most is az. Ez csak meggyengíti a kormány el­lenállását a kiadást növelő progra­mok szorgalmazóival szemben. S a mostani kormány máris hatalmas költségvetési terheket vállal. A pénzügyminiszter annak idején azt mondta: a kárpótlás 70 milliárd fo­rintnyi költségvetési kiadásig vál­lalható. Már 140 milliárdnál tarta­nak. S aztán ott az egyházi ingatla­nok visszaszolgáltatása, ott a világ­­kiállítás. Az inflációt csak egy olyan kormány tudná megállítani, amelyik tudatosítja és vállalja, hogy az ál­lamnak (tehát az adófizető polgá­roknak) ilyen óriási költségek fedezésére nincs pénze. - Milyen alternatívát kínálnak önök? - Mi egy határozott inflációkeze­lési politikával kezdenénk, amelyik megfékezi, csökkenti az infláció üte­mét anélkül, hogy felügyelet alatt tartaná azokat, akik vállalkozni akar­nak. Ezzel összefüggésben gyorsíta­nánk a privatizációt, és módot ad­nánk egy piaci elvű, exporton alapu­ló növekedés beindulásának. - Itt, ebben a gyűjteményben az is szerepel, hogy az Antall-kormány nem jól sáfárkodik az­­örökséggel, *, ami azt is jelenti, hogy a kádári örök­ségnek volt pozitív oldala. Mi az, amivel nem jól sáfárkodik, a kabinet mit veszteget el? - Ebben az országban egy körül­belül húszéves, apró kis lépésekből, apró kis változásokból álló összeg­ződő fejlődés zajlott le, a legális vál­lalkozásoktól a fekete gazdaságig. Ennek eredményei masszív alappal szolgálhatnának egy, a jelenleginél sokkal gyorsabb, és határozottabb privatizációs, piacépítési, mono­póliumellenes és deregulációs prog­ram számára. Ezt a lehetőséget­ a kormány nem használja ki, hanem tétovázik, bizonytalankodik, sőt ha­tározott központosítási törekvéseket is mutat. Úgy ítéljük meg, hogy ez a kormány kimerítette a tartalékait, a lendülete kifulladt. Ugyanakkor jól látható módon olyan fajta alkuba kényszerül a koalíció fenntartása ér­dekében, amely mögött nemcsak el­vi egység, de működőképes program sem bontakozik ki. Az a határozott véleményünk­ kívánatos volna az or­szág szempontjából, hogy ennek az állapotnak legyen vége. Jelen pilla­natban a fő veszélyt abban látjuk, hogy a kormány nem képes koalíci­ós formulát váltani. - Az egyik nyugati lapban arról ír­tak, hogy fönnáll a balkanizálódás veszélye a nyugati segélyek elmara­­dása okán. - Azt gondolom, Magyarország­nak mindenekelőtt nem arra van szüksége, hogy dőljön ide a pénz, legalábbis nem feltétel nélküli kor­mányhitelek kellenek. Amire min­denekelőtt szükség van, az a gazda­ság stabilizálása, a mindenki szá­mára kiszámítható feltételek megte­remtése, az infláció növekvő ütemé­nek megállítása, egyértelmű leszorí­tása. -A tézisgyűjtemény címe: A libe­rális megoldás. Mitől liberális ez? - Attól, hogy nem az állam esetleg felvilágosult ügyködésén alapul, hanem az állampolgárok kezdemé­nyezésén. Az államot a gazdasági keretfeltételek karbantartása felé szorítanánk vissza.­­Állítólag vannak olyan miniszté­riumok, ahol az egész minisztérium működése gyakorlatilag sorozatos szabotázsakciókra épül, magyarán az egész miniszteriális apparátus szembehelyezkedik az adott miniszte­ri, államtitkári, főosztályvezetői szint döntésével. - Óvatosan bánnék az olyan ki­fejezésekkel, mint a szabotázsakció. Minden jelentős apparátusnak van­nak saját érdekei, ezeket követni igyekszik, és hát gyakran képes is ér­vényt szerezni nekik. Nálunk tovább rontja a helyzetet, hogy a kormány rosszul látott neki az örökölt appará­tusok kezelésének, azaz nagy dob ve­téssel meghirdetett egy tisztogatási kampányt, amivel a minisztériumok egy részéből valóban sikerült elriasz­tania azokat, akiknek volt hová men­niük, tehát a jobbakat Ahhoz viszont a kormány politikailag nem elég erős, hogy a maradék apparátusokkal szemben kellő szilárdságot mutas­son. - Kiknek készült ez a tézisgyűjte­mény? - Mindenekelőtt maguknak a sza­bad demokratáknak. Elsődleges cél­ja az, hogy legyen zsinórmértékünk. Hogy a jelenlegi kormánypolitika megítéléséhez világosan tudjuk, hogy mi az, amit számon kérjünk rajta, és mihez képest vagyunk vele elégedetlenek. Ezenkívül az ilyen kérdések iránt érdeklődő szélesebb közönség számára készült hogy megmutassuk: a társadalmon egyre jobban eluralkodó apátia és lemon­dás nem szükségszerű, hogy van út a gazdasági válság kezelésére és meg­oldására. - Korábban az ellenzék a kor­­mánykoalíció megújhodási prog­ramját kritizálta. Nem tartanak-e at­tól, hogy a kormánykoalícióba tarto­zó pártok az önök tézisgyűjteményeit fogják felszínességgel vádolni? - A tézisek mögött egy több mint 300 oldalas szakmai dokumentum van. A tézisek párton belüli vitájá­nak lefolytatása után az egész mun­kát véglegesítjük, és valamikor ős­­szel nyilvánosságra hozzuk a teljes szövegét.­­ A liberális megoldás megítélé­sük szerint megfelel arra, hogy ha esetleg hatalomra kerülnének, netán ennek alapján tudnának dolgozni?­­ Azt gondolom, ez a program olyan állapotban van, hogy ha abba a helyzetbe kerülnénk, hogy kormány­alakítási tárgyalásokat kellene foly­tatni, akkor tudnánk, hogy milyen feltételekhez kell kötni a kormányba való belépésünket .- Készen állnak arra, hogy mond­juk, bármelyik pillanatban ellenzéki szerepből kormányzati szerepre át­térjenek? - Amennyire ez a mai Magyaror­szágon egyáltalán lehetséges, igen. - A kérdést azért tettük föl, mert mintha az elmúlt fél évben egy olyan tendenciát lehetne fölfedezni, hogy az SZDSZ ebben a pillanatban nem igazán vágyik a hatalomra, nehogy véletlenül neki kelljen az általa is megfogalmazott csődtömeggel vagy válsággal kormányzati szinten fog­lalkoznia. Igaz ez?­­ Mi úgy ítéljük meg, ezt a febru­ári küldöttgyűlésünkön kimondtuk és azóta több alkalommal megerősí­tettük, hogy a jelenlegi koalíció fennmaradása az ország számára nemkívánatos. Tehát keresni kell az átrendeződést, mert enélkül nem lesz politikai és gazdasági stabilitás és nem lesz fellendülés. Azonban a kulcs nem az ellenzék kezében van, nem mi döntjük el, hogy a koalíció egyben marad-e. - Van-e a szabad demokratáknak árnyékkormánya? Vannak-e embe­rek, akik képesek arra, hogy egyik pillanatról a másikra ezt a­ tézisgyűj­teményt megvalósítsák? - Azt gondolom, hogy elegendő számú, szakmailag is hozzáértő poli­tikusunk van ahhoz, hogy komoly tényezőként vetessük számításba egy koalíciós tárgyaláson. - Kikre gondol? - Korainak tartanám, hogy most erről beszéljünk. - Önök vállalnának kisebbségi kormányzást? - Nem hiszem, hogy a jelenlegi kormánykoalícióval szemben a je­lenlegi ellenzéknek kellene kormá­nyoznia. Én inkább arra gondolok, hogy a jelenlegi ellenzék egy része beléphetne a kormányba. Például el tudok képzelni egy olyan kormányt, amelyben egyik oldalon az MDF és a KDNP venne részt, a másikon a libe­rális pártok. El tudok képzelni egy olyan kisebbségi kormányt is, amit a jelenlegi koalíció egy része alakítana meg a kisgazdák részvétele nélkül, sarkalatos kérdésekben megállapo­dást kötve az ellenzékkel vagy annak egy részével.­­ Emlékszünk arra az egy évvel, másfél évvel ezelőtti SZDSZ-gyűlés­­re, ahol a kisgazdák bejelentették, tá­mogatják a szabad demokratákat. A mostani kisgazda-belháború mennyi­ben osztotta meg, megítélésük sze­rint, a kisgazdapártot oly módon, hogy annak, mondjuk, az SZDSZ-szel szimpatizáló szárnya esetleg meg­erősödik és önökkel működik együtt, mint egy Torgyán-féle szárnnyal, amelyik valószínűleg inkább a kor­mánykoalíciót támogatja.­­ Úgy látom, hogy a kisgazdapárt­nak az a szárnya, amelyik az SZDSZ-nek partnere lehetett volna, és amelyik valóban polgári, talán konzervatív, de a liberalizmust nem elvető irányzatot képviseli, a parla­menti választások idején megsemmi­sítő vereséget szenvedett.­­ Bármilyen összetételű koalíció­ban is gondolkodunk, mások kor­mányzása esetén majdhogynem újból kellene kezdeni a törvényhozási mun­kát, mert éppen a konszenzus hiánya miatt olyan törvények születtek az el­múlt időszakban, amelyekkel ez a li­berális megoldás aligha tudna mit kezdeni.­­ Minden demokráciában előfor­dul, hogy a törvényeket korrigálják. Nem annyira ezt érzem veszélyes­nek, mint inkább azt, hogy nincs sta­bil alkotmányosság, a koalíció párt­jai úgy fogják fel, hogy a jelenlegi al­­kotmány csak ideiglenes, és nyugod­tan lehet részleteiben módosítgatni attól függően, hogy éppen milyen törvényt szeretnének megszavaztat­ni. Az igazán fontos dolog, érzésem szerint, ami stabilitást vihetne a poli­tikai rendszerbe, a végleges alkot­mány létrehozása volna. - Az önök programjának mi a gyenge pontja és mi az erős oldala? - Erőssége, megítélésem szerint, hogy világos és konzisztens, minden területen átgondolt kocepciót testesít meg, amelyik jól megkülönböztethe­tő mindattól, amit a mindenkori ma­gyar kormány a nyolcvanas évek ele­jétől napjainkig képviselt, mind pe­dig attól, amit a mai lengyel kormány által kipróbált sokkterápia jelent. Ugyancsak erénye, hogy szembenéz a megvalósítás szociális következ­ményeivel, és lehetőséget kínál Ma­gyarország végzetes társadalmi ket­tészakadásának megakadályozására. Gyengesége nyilvánvalóan azzal függ össze, hogy ez mégsem kor­mányprogram, hiszen nincsen mö­götte kormány. Ez persze meglátszik rajta abban az értelemben, hogy mi nem készíthettünk határidőket, számszerű prognózisokat tartalmazó programot.­­ Felvetődik: szabad-e ilyen kö­rülmények között programot csinál­ni, hiszen akkor olyan vádak érhetik a program készítőjét, hogy nem elég alapos. Vagy itt egy társadalmi tü­relmetlenségnek kellett elébe menni, hiszen az SZDSZ a kományprogram kidolgozása után kijelentette, hogy a saját programját elkészíti. Tehát itt az adott szó is kötelezte önöket? - Azt gondolom, hogy abban a nagy bizonytalanságban, ami az or­szág politikai légkörét uralja, ez a vállalkozás nemcsak érthető, de el­kerülhetetlen. - Hogyan látja a jövőbeli szabad demokrata­ esélyeket? Lát-e lehető­séget arra, hogy egyik pillanatról a másikra a kormány elveszítse az iránta megnyilvánuló választói bi­zalmat?­­ Ha a kérdés arra utal, hogy vá­rok-e valamilyen nagy társadalmi megmozdulást, amely a kormányt el­söpri, akkor erre én azt tudnám vála­szolni, hogy nem várok. De nem is ez a kívánatos. A kívánatos a politikai patthelyzet alkotmányos úton történő meghaladása volna. A liberális megoldás „A kulcs nem a mi kezünkben van...” Tézisek az infláció leküzdéséről, a gyors privatizációról, a munkanélküliség megfékezéséről, és még sok másról... Riport interjú CSÜTÖRTÖK, 1991. július 11. A zsaru panasza Π. (Egy riport utóélete) Ez a történet június 19-én kezdő­dött, amikor is a Magyar Nemzet hasábjain napvilágot látott „A zsaru panasza” első része. A riportban kérdéseimre egy kerületi zsaru pa­naszolta el, hogy a rendőrség vezetésében ellentét van Túrós és Kacziba között, hogy húsz nyomo­zóra csak három kocsi jut, hogy a magyar nyomozók sem hülyéb­bek..., hogy tizenhat órát dolgoz­nak, hogy fásult, kiégett emberek, hogy ellentét van a BRFK és a kerü­letek között, hogy vannak a gardon ,keresztapák”,­­hogy bűvészkedni kell a statisztikai lapokkal, hogy tisztességes fegyverre sem telik... Aznap a szerkesztőségben az asztal­ra készítve vár a rendőrségi szóvivő üzenete: „Azonnal hívj fel­­ Suba". A szóvivő azonban nincs a helyén, kolléganőjének hangja ingerülten cseng a vonal túloldalán, hogy me­részeltem ilyet írni... Délután végre utolérem Suha Györgyöt, és meg­nyugszom: az ORFK nem kér hely­reigazítást. Válaszlevelet sem kül­denek a szerkesztőségnek, még csak pontosítani sem kívánják az általam leírtakat. Ehelyett azonban valami egészen váratlan történik. Nyolc nappal ké­sőbb egyik kollégám azzal adja át a kagylót, hogy az ORFK-ról keresnek. A fegyelmi osztály egyik alezredese mutatkozik be, az ő szerepe ezúttal mindössze annyi, hogy egy találkozót megszervezzen Piroska alezredes úr­ral. Néhány pillanatnyi keresgélés után beugrik persze dr. Piroska Ist­ván, a főkapitányság fegyelmi osztá­lyának vezetője. Rákérdezek, eltalá­lom. Időre van szükségem, hogy vé­giggondoljam, mit mondhatok neki, ezért felajánlok egy későbbi visszahí­vást. Húszpercnyi tépelődés után be­szélek az osztályvezetővel, aki - úgy­mond - hivatalos megbeszélésre invi­tál. Ötödszöri nekifutásra sikerült tisztázni, hogy tanúként kíván meg­hallgatni engem A zsaru panasza” című cikk nyilatkozata elleni eljárás­ban. Roppant készségesen felajánlja például, hogy határozzam meg én meghallgatásom idejét, a helyszínhez azonban­ ragaszkodik, beszélgeté­sünkre csak az ő irodájában kerülhet sor. Másnap tanácsot kérek egy isme­rős nyomozótól. Többször figyel­meztet, hogy minden szónak jelentő­sége lesz. Felkészít néhány, a kihall­gatók által szívesen alkalmazott trükkre, majd óva int attól, hogy a ki­hallgatás után egyenesen valamelyik nyilatkozómhoz siessek, hisz könnyen lehet, hogy az ORFK-ról ki­lépve követni fognak. Hitetlenkedé­semet egy legyintéssel elintézi: - Nem ismered te meg a zsarukat. Ha Túrós, Kacziba, vagy maga Szabó Győző rendelte el a nyomozást, akkor eredményt egyszerűen produkálni kell. Érted, kell! A részletek nem ér­dekesek. Kihallgatásomról sikerül alaposan elkésnem, de az alezredes nem tesz érte szemrehányást. Egy és egyne­gyed órán át beszélgetünk mindenfé­léről, amit csak meg lehet kérdezni egy interjú elkészítéséről. Időközben kerek perec felteszi a kérdést: - Ki volt a nyilatkozó? Nevet persze nem mondok. Ehe­lyett a sajtótörvény negyedik parag­rafusának harmadik bekezdését pró­bálom idézni, amelyben (szerintem) a nyilatkozót megillető védelemről esik szó, közben igyekszem arra kon­centrálni, nehogy fölcseréljem a szá­mokat. Ez a téma többször is terítékre kerül. Az alezredes egyszerre csak le­halkítja a hangját, áthajol az asztalon és közli velem: - Mindketten tudjuk, kiről van szó... A nyilatkozó egy megfáradt, elkeseredett nyomozó, túrit valamiért menesztettek a főkapitányságról. Sér­tődött, csalódott ember, aki felhívta önt és „kipakolt”... Bosszúból. Annyit mégis megosztok vele, hogy nem egyetlen informátorom volt. A zsaru panaszát­ többen mondták tollba. - Jó, akkor úgy kérdezem, ezt a be­kezdést ki nyilatkozta - mutatja az ő példányán ceruzával megjelölt szö­veget .„Nemrégiben azt nyilatkozták, hogy az ORFK-n belüli személyi el­lentéteket megnyugtató módon sike­rült rendezni a május 1-jei átszerve­zéssel. Szerintem a két főkapitány-he­lyettes, a Túrós és a Kacziba ma sem kedvelik egymást, és ez rányomja a bélyegét a főkapitányság munkájára. Más. Túrós vezérőrnagy úr május 7-i sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, szeptemberig nem lesz látszata a szervezeti reformoknak, mert a pápa­látogatás biztonsági előkészületei a főigazgatóság munkaidejének 50-60 százalékát lekötik. Akkor tegyünk ta­lán közzé újsághirdetéseket, amelyek­ben megkérjük a tisztelt elkövetőket, hogy szeptemberig ne bűnözzenek, mert addig nem áll módunkban fog­lalkozni velük. Vagy a közbiztonság helyzete megengedi, hogy a szervezet csúcsa, az irányítóközpont csak fél gőzzel dolgozzon?" - „A zsaru pana­sza”, Magyar Nemzet, 1991. június 19.) És a kihallgatás folytatódik. Mind­végig kínosan kerülöm, nehogy ne­vet rendfokozatot, beosztást vagy kerületet mondjak, mígnem Piroska úr befejezettnek tekinti beszélgeté­sünket. A jegyzőkönyvet - amely szűkszavúan arra szorítkozik, hogy a tanú sajtójogi és etikai megfontolá­sok alapján nem kíván felvilágosítás­sal szolgálni - aláírom. A Mogyoródi útról visszafelé a megszokottól kissé sűrűbben pillan­tok kocsim visszapillantó tükrébe, de semmi gyanúsat nem veszek ész­re. Ettől persze nem leszek nyugod­­tabb. Két napig nem merem fölhívni egyik nyilatkozómat sem. Számba veszem, milyen­ hibákat követtünk el „A zsaru panasza” első részének megírása során, majd hirtelen elhatá­rozással tárcsázom a yard számát Régi ismerősöket, rutinos „vén róká­kat” hívok, arra vagyok kíváncsi, megtalálnák-e ők a nyilatkozókat. Van, ahol zárt ajtókba ütközöm, má­sok készséggel segítenek. Mintha csak valami könnyed fogadásról len­ne szó, kétsörös alapon megy a játék. A cikkből kihámozható adatok és a személyügy számítógépes nyilván­tartása segítségével többen eljutnak egy-két konkrét kerülethez. Ez a „já­ték” sem hoz megnyugvást, mikor már nem bírom tovább a tétlenséget felhívom a nyilatkozók egyikét A te­lefonban „virágnyelven” beszélünk. Mielőtt bármiben is megállapodnánk, ajtónyitás,hallatszik, erre partnerem tegezre vált és búcsúzik- majd lete­szi a kagylót. E modortal­anságot ezúttal nem tudom elítélni. Később mégis találkozunk. Tőlem tudja meg, hogy fegyelmi vétség miatt eljárás folyik ellenük, amelynek felső bünte­tési tétele az elbocsátás. Figyelmezte­tésem - tudniillik hogy vigyázzon magára - úgy tűnik, merőben fölösle­ges. - A kerületben senki sem tudja, hogy ki kivel van. Mindenki magán­­nyomozást folytat a saját szakállára, a kollégák egymást próbálják behúz­ni a csőbe. A magam részéről igyek­szem pókerarcot vágni a történtek­hez. Ezt most leírja? Jó. Majd igyek­szem kellőképpen meglepődni, ha megjelenik A zsaru panasza ” má­sodik része. Az információéhség továbbra sem hagy nyugodni, jobb híján az ORFK-n próbálkozom. A kapcsolat már majdnem feledésbe merült, a ré­gi ismerőst azonban sikerül rábeszél­nem, hogy nézzen utána, hol tart a nyomozás. Kerek perec persze nem kérdezheti meg, csupán folyosói pletykákkal szolgálhat: e szerint tíz­egynéhányra szűkítették a szóba jö­hető gyanúsítottak körét Körülbelül három étkezéssel va­gyok elmaradva, amikor bemegyek a Független Rendőrszakszervezethez, s Rekvényi Lászlónak röviden beszá­molok a történtekről. A főtitkár támo­gatásáról biztosítja a nyilatkozót, egyúttal inkorrektnek ítéli az ORFK magatartását - Ha fegyelmi ügy, hát legyen fe­gyelmi ügy. Az eljárást azonban csak akkor tartom elfogadhatónak, ha leg­alább annyi időt és energiát szentel­nek a cikkben leírtak tanulmányozá­sára, mint amennyit a nyilatkozó fel­kutatására fordítanak. A zsaru pana­sza" valós problémákról szól, ame­lyek azonnali orvoslást igényelnek. Megoldás helyett azonban félreállí­tani, mi több, egyenesen eltaposni akarják a nyilatkozót. A rendőrséget belülről feszítő ellentétek azonban már régtől nem a CÉG belügyeit képezik. Hazafelé hajtva mindkét oldalon lehúzom az ablakot. Úgy érzem, ezen a nyáron, még sosem volt ilyen fül­ledt a levegő. Romhányi Tamás

Next