Magyar Nemzet, 1991. július (54. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-23 / 171. szám

KEDD, 1991. július 23. Pólósaink azért még nyerhetnek olimpiát Jövőre, veletek, ugyanitt! Barcelona, július 22. Furcsák a spanyolok. Vagy - miu­tán nekik ez nagyon fontos - a kata­lánok. Amikor az ember társaságban beszélget velük, az utcán szólítja meg őket, kedvesek, kedélyesek, ba­rátságosak. De az Isten mentse meg az idegent, hogy hivatalos ügyben kelljen bennszülötthöz fordulnia. Az addig mosolygó, feléd kacsintó „kö­zeg” azonnal gyanakodni kezd, el­lenségessé válik. Ettől persze még végezhetné a dolgát akár jól is. A vízilabda Világ Kupa szervezői sem rokonszenvességü­kkel, sem fel­készültségükkel nem arattak különö­sebb sikert a jelenlévő külföldiek kö­rében. Vasárnap az utolsó mérkőzés, a bombameglepetéssel zárult ameri­­kai-jugoszláv döntő után többen is közrefogták a sajtófőnököt, magya­rázatot követelve a minősíthetetlen kiszolgálásért Arra, hogy ott, ahol egy esztendő múlva olimpiát kellene rendezni, miképpen lehetséges: 1. nincs olyan telefon, amelyen az új­ságíró visszahívást kérhetne, 2. hét nap alatt képtelenek megszervezni egyetlen sajtótájékoztatót 3. az összes akkreditált résztvevővel rend­őrként viselkednek. A sajtófőnök a kérdések elől kitérve, nem volt haj­landó érteni, megérteni pedig a leg­kevésbé. Igaz, mindez csak körítés, a lényeg ennél szomorúbb. Nevezete­sen az, hogy a magyar válogatott csak a negyedik helyen végzett a nyolccsapatos mezőnyben. Egy olyan magyar együttes, amely tudás­ban és mentalitásban sem hasonlítha­tó a korábbiakhoz, s amelynek a lá­Diszkont Áruház szórakoztató elektronika, élelmiszer, ruházat 1101 Budapest, Zách u. 6/b. Telefon: 114-4499 tottak alapján biztosan kellett volna megnyernie a tornát. A feltételes módnak azonban ebben a szakmában semmi értelme, hacsak biztatásul nem szolgálhat. A dr. Konrád János vezette társa­ság a jövő nyáron ugyanebben az uszodában, nagyjából ugyanezekkel az ellenfelekkel szemben igenis esé­lyes lesz, s akkor kit érdekel majd ez a mostani Világ Kupa-szereplés. A csapat legtehetségesebbje, Benedek Tibor akkorra már nem tizenkilenc, hanem húszéves lesz, s nyilván képes arra, hogy elviselje a sorozatterhe­lést, hogy hetekig nem alhat a saját ágyában, s hogy több száz szempár szegeződik rá, amikor ő készülődik a négyméteres végrehajtásához. A töb­biek addigra miért ne hihetnék el ma­gukról, hogy a jugoszlávokn­ál Mila­­novicsot, Simencet, a spanyoloknál Estiartét, leszámítva nincs különb já­tékos náluk a vetélytársak között. Miképpen az amerikaiak már most elhitték, noha kétlem, hogy valaki is számított volna az ő végső győzel­mükre. Ennyit a prognózisok értel­méről, a papírformáról vagy egyálta­lán a vízilabdáról. Ha a magyar válogatott tagjai sa­játjuknak érzik a réges-régi igazsá­got, miszerint úgyis minden a hét­köznapokon, a Komjádi, vagy éppen a Sportuszoda medencéjében dől el, akkor egy év múlva sokkal vidámabb arcú óriásrúl érkeznek majd a Feri­hegyre, mint hétfőn délután. A mogorva katalánokkal pedig ki törődik majd akkor... Bruckner Gábor Labdarúgásunk múltjából (1.) Fordulatos kezdetek A labdarúgás viharos sebességgel hódította meg az egész világot Ha­zánkban 1901-ben játszották az első bajnokságot Ekkor egy futballmeccs leginkább még színházi előadáshoz hasonlított Mi sem jellemzőbb példa erre, mint egy korabeli tudósítás: „...a futkározó bíró elég szokatlan látvány volt a nézők előtt és egy cseppet sem csodálkozunk, hogy a bájos hölgykoszorú tagjai mulattak a legjobban. Azt hitték ugyanis, hogy a bíró a nézők mulattatására szaladgál és ugrál a labda körül...”. Az első két pontvadászatot az ifjú tehetségeket összegyűjtő BTC nyer­te. A ferencvárosi zöld-fehérek 1903-ban állhattak a dobogó legfelső fokára, majd az MTK örülhetett baj­noki aranynak. A következő évben kis közjáték zavarta meg a nemzeti bajnokságot: a magyar bajnokságot alapító BTC kilépett, mondván, az ellenfelek nem méltóak hozzá, így ezután nemzetközi összecsapásokon, vidéki bemutatókon (akkoriban az első osztályban csak fővárosi csapa­tok szerepeltek) és kupamérkőzése­ken vett részt az együttes. 1905-ben és 06/07-ben­­ekkor tértek át az őszi­tavaszi lebonyolításra) egyébként megint a Fradi vitrinjébe került az aranyérem. A budai piros-fehérek (BTC) ha­marosan kénytelenek voltak beis­merni, hogy az igazi érdeklődés a bajnokság felé fordult, s valódi fut­­ballélet sincsen az első osztály nél­kül. Szakítottak gőgös remeteségük­kel. Elhatározásukban nagy szerepet játszott az a tény, hogy a bemutatók, vendégszereplések iránt igencsak megcsappant a közönség érdeklődé­se. A BTC viszatérte mindenesetre nem mindennapi izgalmakat ígért az 1907/08-as idényre. A bajnokság első számú esélyese - természetesen - a „nagy múltú" BTC volt, de eséllyel pályázott a baj­noki címre az első igazán nagy ma­gyar edző, Gillemot Ferenc keze alatt összekovácsolódott Magyar Atléti­­cai Club (MAC), a korábbi bajnok FTC, s a feloszló Postásból erősítő MTK is. A bajnoki küzdelmeknek egyébént 9 együttes vágott neki. A pontvadászat elkezdése után ha­mar kiderült, hogy a BTC-nek nem lesz sok keresnivalója. Az ifjakat rosszul építették be a gárdába, ráadá­sul az igazán tehetséges fiatalok in­kább a budaiak második csapatába, az NSC-be igazoltak. Az NSC-t egyébként a BTC bajnokságtól való távolmaradása miatt alapították, s a 8 tagú másodosztályban szerepelt. Az FTC is rosszul kezdett: már a máso­dik fordulóban összekerültek az MTK-val, s a kék-fehérek, bár tarta­lékosan álltak fel, mégis simán 4:2-re legyőzték az előző évi bajnok Fradit. Az MTK és a MAC tehát hamar elszakadtak a többiektől. Óriási ver­sengés kezdődött a 2 csapat között. A MAC 7:1-re legyőzte az FTC-t, erre az MTK a BAK elleni 7:0-jával vála­szolt. A MAC azonban nem tudta tartani remek formáját, s váratlanul csak 2:2-es döntetlent ért el a F­­TC ellen. Már az sem segített az együtte­sen, hogy a BAK-ot 16:0-ra elverte! Az őszi első így az MTK lett, 1 pont­tal megelőzve a MAC-ot, öttel a Fra­dit, s hattal a BTC-t A tavaszi idény nyitó mérkőzésén a feljavult FTC 4:2-re megverte a MAC-ot, s a következő fordulóban a nagy rivális MTK-val került szembe. A két csapat összeállítását azért is ér­demes feljegyeznünk, mert az akkori fiatalok között már szárnyát bonto­gatta a következő korszak néhány nagy klasszisa. MTK: Domonkos - Csüdör, Nagy - Bíró, Küschner, Schaar - Sebestyén, Károly, Szántó, ■FfonterVida. FTC: Fritz — Rumbold, Manglitz­­— ■ Weinbeer, Bródy, Gorszky - Rónay, Weisz, Kórody, Schlosser, Szeitler. A mérkőzés­ 3:3- as döntetlennel végződött A húsvéti serlegben azonban a zöld-fehérek 6:0-ra diadalmaskodtak! A bajnok­ság gyakorlatilag az MTK-MAC meccsen dőlt el. Ezen a kék-fehérek győztek 3:1-re. Ráadásul a kék-sár­gák után az UTE-tól is vereséget szenvedtek, így minden bajnoki ál­muk szertefoszlott, az MTK pedig biztosan őrizte az első helyet A kék-fehérek végül 16 meccsből 28 pontot gyűjtöttek, 3 ponttal meg­előzve a 2. helyre felzárkózott Fe­rencvárost. A MAC 21, az UTE pe­dig 18 pontot szerzett Az utolsó he­lyezett, s egyben kieső Tipográfia mindössze 2 pontot tudott összeszed­ni. A második vonalból a nagy nép­szerűségnek örvendő 33 FC került az első osztályba. A magyar labdarúgás történetében külön érdekessége ennek a bajnoki szezonnak, hogy az MTK immár má­sodik bajnokságát nyerte, s először vereség nélkül! Az egyre jobb erőket felsorakoztató UTE a 4. helyen vég­zett, s döntetlent játszott a bajnokkal.­­Ezáz év hoza még Knapp Miksa fel­tűnését. Az MTK cserekapusa épp az UTE ellen védett először a beteg Do­monkos helyett. Később sokszoros válogatott lett, tragikus hirtelenség­gel hunyt el az első világháborúban. S ami ugyancsak fokozza ennek az esztendőnek a jelentőségét: a vidék ekkor kapcsolódott be igazán aktívan a labdarúgás vérkeringésébe. Kerüle­ti bajnok lett például az Eperjes, a Kaposvár, a Kolozsvár és a Győri ETO. Elmondhatjuk: a foci meghódí­totta az egész országot. Rónay Tamás Galoppjelentés Kincsem nem örülne Erre azért a legrosszabb perceim­ben sem számítottam: a Kincsem-díj napja a galoppsport ünnepe helyett egy bármikor látható vasárnappá si­­városodott. Unalmas, egysíkú futa­mokkal, lézengő emberekkel. Az egésznek valahogy senki sem adta meg a módját. A közönség viszont megérezhetett valamit, talán fennál­lása óta nem voltak ennyire kevesen kíváncsiak e jeles, a Magyar Derbi után második legrangosabb verse­nyünkre. Pedig elvben minden adva volt, hogy méltóan emlékezhessünk Kin­csemre, a csodakancára, és a magyar telivértenyésztés másik büszkeségé­re, a hatvanas évek sztárjára, Imperi­­álra. A valóság azonban más, szürke és szomorú. Az okok messzire nyúl­nak vissza. Nekünk egyelőre ez ma­radt, de ha így folytatódik, még ez sem. Itt van például az Imperiál-díj. A vendég szlovákiai Samarkant mel­lett mindössze négy hazai ló sorako­zott a startnál. Az indulók kis számá­ra persze van magyarázat, bár ez is csak a hazai viszonyokat tükrözi, egyszerűen nincs itthon senki, aki a győzelem leghalványabb reményé­vel vehetné föl a harcot Közép-Euró­­pa egyik legkitűnőbb mérföldes lo­vával, Ryans Gifttel. Ez igazolódott most is, a ragyogó Nijinsky mén, pontosan úgy, mint legutóbbi talál­kozásukkor, tíz hosszal verte Detek­tívet és további néggyel a különben feljövő formában lévő Devil Prin­­cesst. A Kincsem-díj nagy kérdése az volt, hogy Jeremynek a derbi után si­­kerül-e a duplázás, avagy külföldre kerül a félmillió forintos első díj. An­nak ugyanis kevés valószínűsége volt, hogy a hazaiak közül bárki is megelőzze Jeremy. Ebben tulajdon­képpen, Nobelstein révén csak az osztrákok bízhattak. Meglepetésre a start után a szlovák bérletben lévő szovjet Emin vállalta a vezetést, és a befutóegyenesig ő diktálta a­­ feltű­nően lassú­­ tempót. Az iram hiánya, mint kiderült, nem kedvezett Jeremy­nek. Legfőbb vetélytársa, Nobelstein nem fáradt ki, sőt az utolsó kétszáz méteren behozta, majd biztosan meg is verte a szökni próbáló Jeremyt. Kenmare fiának hajrája sajnos elég erőtlennek tűnt. A harmadik helyet, akárcsak a derbiben, Cukornád sze­rezte meg, bizonyítván, hogy nem­csak az első számú magyar kanca, de jelenleg a legjobb hazai tenyésztésű ló is. Ez azonban most csak erre elég. _______________________(Izsák) Sport Az olimpia támogatására Újabb „Aranyfokozatú” Hétfőn délután a Sasad Rt. jelen­tős összeggel csatlakozott a magyar csapat olimpiai alapítványához, s ez­zel aranyfokozatú támogató lett. „So­kan fordulnak hozzánk manapság se­gítségért a sport területéről is - mon­dotta dr. Mihalik László elnök-vezér­igazgató. - Úgy véltük, összpontosí­tani kell erőinket, ezért vállakoztunk az olimpiai mozgalom támogatására. Kötelességünknek érezzük a sport felkarolását, hogy segítségünk. Mi is több fiatal készülhessen az ötkarikás játékokra, s részt vehessen azon.” Universiade Bagyula István aranyérmes A főiskolai és egyetemi sporto­lók sheffieldi világjátékának újabb magyar aranyérmese Bagyula Ist­ván: 580 cm-rel nyerte a rúdugrást az 560 cm-rel ezüstérmes amerikai William Payne és ugyanennyivel harmadik szovjet Pjotr Bocskarjov előtt Bagyula mellett dobogóra állt az atléták mezőnyében Ágoston Zita is: 3000 m-en bronzérmes lett (01.09 perccel). A román Besliu 8:55.42-vel szakította át elsőnek a célszalagot. Horváth Mariann párbajtőrben szerzett aranyérme után egy ezüsté­remmel is gazdagabb lett vívócsa­patunk, kard egyéniben Köves Csa­ba a döntőig jutott itt szenvedett vereséget a világbajnok szovjet Ki­­rijenkótól. Férfi tőrcsapatunk szereplését nem kísérte szerencse: a negyeddön­tőben 8:6 arányú vereséget szenve­dett a későbbi győztes olasz váloga­tottól. A döntőben az olaszok a szov­jeteket verték 8:7-re. Teniszben a férfi egyest a kínai Xia Jaiping nyer­te, miután 3:1-re nyert az olasz Mi­­cheletti ellen. A női páros aranyér­mese a dél-koreai Kim I­ Soon, Lee Jung Myung kettős lett. Lábtenisz „Eb-főpróba” Siófokon Az augusztus 23-án, Szolnokon kezdődő lábtenisz Európa-bajnokság előtt óriási érdeklődés mellett ren­deztek nemzetközi lábtenisztornát Siófokon. A 42 páros az új szabály­zat -112 cm magas háló, váltott ado­gatások - szerint mérte össze tudását A győzelmet a Budai LC párosa, Dárdai Ervin, és Zoufai Nándor sze­rezte meg a miskolci Szentesi, No­­vák páros előtt Pár napos pihenés után megkezdő­dik az Eb-re való közvetlen felké­szülés. Vass Károly, a csapat edző­menedzsere elmondta: Hanz István elnök, az Agrobank egyik igazgatója­­ a sportág főszponzora - minden tá­mogatást­­megígért azért hogy a láb­tenisz első kontinensversenyén, ma­gyar győzelem szülessen. Cselgáncsozóink vb előtt Július 25-28. között Barcelonában rendezik meg a 17. cselgáncs-világ­­bajnokságot. A helyszín a Blaugrana csarnok, az ahol jövőre a játékok cselgáncsversenyét is lebonyolítják. Jigoro Kano japán professzor, a modern cselgáncs megalapítója, s a sportág szabályainak kidolgozója még nem ismert el súlycsoportokat Mint mondta: a harcban nem lehet megválogatni az ellenfelet, tehát mindenkinek egy kate­góriában kell elindulnia. Az első világbajnokságot 1956 májusában Japánban rendezték, egyetlen súlycsoportban. Az arany- és ezüstérem a házigazdáknál ma­radt, a bronzot viszont Anton Gee­­sink vehette át, akinek köszönhetően aztán Európában is elterjedt az ere­detileg csak Ázsiában űzött sportág. A holland óriás - akiről életében ut­cát neveztek el Rotterdamban - évente hónapokat töltött Japánban, s fáradozását 1961-ben siker koronáz­ta: aranyérmes lett a világbajnoksá­gon. A súlycsoportok száma pedig nőtt, s ma már nyolcban hirdetnek győztest. Magyarok 1961-ben vettek részt először vb-n, míg az első érmet Varga Imre révén 1979-ben köny­velhette el a magyar dzsúdósport. Az eddigi legsikeresebb versenyző Buj­­kó Tamás volt, aki két bonzérem mellett egy ezüstöt is szerzett. A ma­gyar küldöttség hétfőn utazott el a vb színhelyére. SPORTNAPLÓ Befejeződtek a férfi röplabda Vi­lág Liga csoportküzdelmei. A döntő­be jutásért a világbajnok Olaszország a Szovjetunióval, míg Kuba Hollan­diával mérkőzik. Harminckét év után végzett is­mét az élen Argentína a dél-amerikai labdarúgó bajnokságban, második Brazília, harmadik Chile, negyedik Kolumbia. Egy 13+1 találatos szelvény volt a totón, nyereménye 6 078 687 fo­rint Tizenhárom találatos szelvény nem volt, a tizenkét találatosokra 17 432, a tizenegyesekre 868, a tíztalá­­latosokra 320 forintot fizetnek. ­ Uszóbajnokság Biztató teljesítmények Athén előtt Alig egy hónappal az athéni Euró­pa bajnokság előtt, a múlt hét végén a Hajós Alfréd uszoda volt az országos úszóbajnokság színhelye. A perthi világbajnokság magyar főszereplői közül nem indul az Eb-n az olimpiai, világ és Európa-bajnok Darnyi Tamás és Szabó József. Ne­kik elsősorban „presztízsokokból" kellett a bajnokságra figyelniük. Dar­­nyi jelesre vizsgázott, fő számaiban, a 400 és 200 vegyesen, de 200 pillan­gón is biztosan nyert Szabó viszont már kapott néhány „fricskát” a fiata­loktól. Igaz, a januári vb után kissé hosszúra nyújtva a pihenőt, tetemes súlyfelesleggel szállt vízbe a bajnok­ságon. A szöuli olimpia harmadik arany­érmese, Egerszegi Krisztina viszont - aki ott lesz Athénben - már a csúcsformába hozás előtt is nagysze­rűt produkált: hét egyéni és három váltószámban szerzett aranyérmet, közülük egyet országos csúccsal. Rajta kívül a BVSC-s Csépe Gabriel­la, valamint a Békéscsaba 16 éves üdvöskéje, Szabados Béla volt képes csúcsjavításra. Ez utóbbi azonban Athén helyett az augusztus elejei, antwerpeni ifjúsági Eb-n alapozhatja meg hírnevét. Az ob kellemes színfoltjai közé tartozott a szöuli olimpiai ezüstérmes Güttler Károly, a vb-aranyérmes Ró­zsa Norbert versenyzése. Kár, hogy a vidéki klubok közül egyedül a Dunaferr képviselői nyúj­tottak kitűnő teljesítményt És kár, hogy méltatlanul kevés né­zője volt világklasszisaink legna­gyobb hazai versenyének. Magyar Nemzet 13 Előolimpia Barcelonában Megmérettetés előtt kézilabdázóink és tornászaink Egy hete Spanyolországban tar­tózkodik már az előolimpiára készü­lő férfi kézilabda-válogatottunk, s két „barátságost” már le is játszott. Az elsőt Santanderben, ahol 24:23- ra nyertek a hazaiak ellen, a másodi­kat Figueresben, ahol a vendéglátók­nak sikerült a visszavágás: 23:20-ra ők győztek. A „hivatalos" viadal ma kezdő­dik, s a magyar válogatott Csehszlo­vákiával lép először pályára. Szer­dán Jugoszlávia, csütörtökön Svéd­ország következik. Szombaton játsz­­szák le a helyosztókat, vasárnap pe­dig az érmes helyekért lépnek pályá­ra a csapatok. Vasárnap Barcelonában, a Hotel Aragonban - a magyar csapat szál­láshelyén - tartják a jövő évi ötkari­kás játékok csoportbeosztását A 12 válogatottat - amely között ott a ma­gyar is - két hatos csoportba osztják. Csütörtökön kezdi meg vendég­­szereplését az olimpiai próbaverse­nyek sorában a magyar férfi és női tornászválogatott. Csak a kiutazás előtti napon, hétfőn dőlt el végleg, hogy a sérülésből felépült Fajkusz Csaba nem utazik a gárdával. A magyar együttes - Rácz Attila, Csollány Szilveszter, Élő Róbert Supola Zoltán, Pánczél Miklós, Mravecz Béla és Boda László - a vendéglátó Spanyolország, valamint Németország, az Egyesült Államok, Japán és a Szovjetunió társaságában csapatviadalon vesz részt egyéni összetettet nem hirdetnek, de szeren­ként, döntőre sor kerül. A nők mezőnyében Ónodi Henri­etta, Balogh Ildikó, Balázs Berna­dett, Óváry Eszter, Kiss Andrea, Molnár Andrea és Molnár Krisztina képviseli a magyar színeket Itt a spanyolok két együttest vonultatnak fel, rajtuk kívül Csehszlovákia, Né­metország és a Szovjetunió lesz az ellenfél Húszezer dolláros büntetés Mint ismeretes, a női tenisz-vi­lágranglista éllovasa, a jugoszlávi­ai Szeles Mónika lábsérülése miatt visszalépett a wimbledoni bajnok­ságtól. Utána az Egyesült Államok­ban kúrálta magát, az elmúlt héten pedig indult a mahwahi tornán. A döntőig jutott, ahol két játszmában kikapott az amerikai Jennifer Cap­­riatitól. A vereségen nem sokat búsult Mó­nika. Mint mondta: a játékban a vere­ség is benne van. A kellemetleneb­bik, hogy a döntőt követően a női te­niszezőket tömörítő szervezet, a WTA tudtára adta: 20 000 dolláros pénzbüntetést szabtak ki rá. A mah­wahi viadal ugyanis időben túl közel volt a hétfőn, Nottinghamben kezdő­dött Federation Kupa sorozatához, ilyen esetben pedig a WTA kemény szankciót hoz. A győztes Capriati is 6500 dollárral lesz szegényebb... Szeles elvileg nem nagyon érzi meg a húszezer dolláros vesztesé­get, hiszen a mahwahi szervezők 200 000 dolláros fellépti díjat aján­lottak fel­­neki a viadal rajtja előtt. John Kroff, az esemény tomaigaz­­gatója hivatalosan tiltakozik majd a döntés ellen, ha mégis megerősítik a büntetést. Kroff úr kifizeti a 17 éves jugoszláviai kislány helyett a húsz­ezret. De­­ bárhogy alakul is az ügy, Szeles kijelentette: nem indul a Fe­deration Kupában. PÁTRIA-NYOMELL MAGÁNVÁLLALKOZÓK, KFT-K, GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK! Nyomtatványt olcsóbban a PÁTRIA-NYOMELL-től! 1991. július 15-4181, a Önök munkájához szükséges nélkülözhetetlen ÜGYVITELI NYOMTATVÁNYOK ÁRAIT CSÖKKENTETTÜK! Kínain IubLMI Raktári se.­rád ár Ül ár Pénztárkönyv Terv. 504. 130,-100,- Ft/lb 1 Naplófőkönyv Terv. 505. 200,-150,- Ft/lb 1 Számla B. 10-01/Idem 10,­SCOFt/gn 1 Számla B. 10-05/Idem 10,-850 Ft/gn 1 Szállítólevél B. 10-70/N 130,-110,- Ft/lb 1 Any. fogy. eszk. bevételi biz. B. 12-111/N 60,­S3,- Ft/lb 1 Any. fogy. eszk. kivételi biz. B. 12-114/N 66,­S3,- Ft/lb 1 Készpénzfizetési számla B. 13-372/N 45,-35,- Ft/lb 1 Készpénzfizetési számla B. 13-373/N 45,-35,- Ft/lb 1 Készpénzfizetési számit B. 13-374/N 45,-35,- Ft/lb I Kiadási pénztárbizonylat B118*102/a/N 40,-33,- Ft/lb I Bevételi pénztárbizonylat B.318*103/a/N 35,-30,- Ft/lb I Ellenőrzési napló C. 18-72/N 150,-130,- Ft/lb I Gépjármű menetlevél D. Gépj. 17/Idem 285,-250,- Ft/lb I I Ezen kívül számos más ügyviteli nyomtatvány árát is 10-15%-kal­ csökkentettük! tehát ne feledje, ha nyomtatvány, akkor PÁTRIA-NYOMELL Rendelésfelvétel: P­ÁTRIA-NYOMELU Áruforgalmi Osztály, Budapest V, Szt István tér 4 1051 Szakérteleink: Pátria Nyomtatvány Áruház, Bp. XIII., Hegedűs Gy. u 25. Tel.: 120*0405 Pátiin Nyomtatvány Áruház, Bp. XIII., Radnóti M. u. 20. Tel.: 112*7025 Pátiin Discont Szakihlet, Bp. HL, Csillaghegyi út 45. TeL: 188-6552 Pátiin Kisvállalkozók szak­üzlete, Bp. VIII., Népszínház u. 46. Tel.: 133*2508 Pátria Papírbolt, Dombóvár, Hunyadi tér 38. Tel.: 74/66*127

Next