Magyar Nemzet, 1991. augusztus (54. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-06 / 183. szám

8 IMagjar,Neurol A RÁDIÓ MELLETT Az ember mint befektetés Ritka a világban az elégedettség. Minden kor embere úgy érzi, neki a legnehezebb, de legtöbb joggal talán mégis a bevallottan átmeneti időszak polgára mondja ezt. Vagyis mi, akik most élünk. Akik jószerivel csak afelől lehetünk biztosak, miből jövünk, honnan jövünk, de azt már, hogy hová fogunk megérkezni, s főképp, mikor, még a jóslással hivatásszerűen foglalkozók sem mernek kétségektől mentesen megjövendölni. Az ámenetiség pedig szükségszerűen zűrökkel és zavarokkal jár. Belevágtunk egy merész kísérletbe, amellyel előttünk senki sem próbálkozott. Polgári demokráciát, piacgazdaságot a világ nyugati felében régóta találhatni, a feladat mégsem olyan egyszerű, mint sokan hinnék: ott a minta, tessék követni! Mert egy természetes módon kifejlődött, évszázadokon át csiszolódott és tökéletesedett társadalom (bár megvannak a saját, belső problémái) mindenképpen egyszerűbb helyzetben van, ha működési zavarait akarja kiküszöbölni, mint egy olyan közösség, amelyiknek rosszul beidegződön, elhibázott alapokra felépített, merőben másfajta rendszer után kell - méghozzá nem is korlátlanul rendelkezésre álló idő alatt - demokratikussá és egyben piacivá alakulnia. Millió részlet tisztázatlan, millió esély tűnik egyelőre egyaránt jónak, s irdatlan a felelősség, hogy melyiket válasszuk. Kockáztatni kel, mondják erre a bölcsek, csakhogy nekünk már nemigen van miből kockáztatnunk. Ezért válunk gyakran kapkodókká, hebehurgyákká, ezért érezhetik úgy sokan, hogy itt a zavaros, amiben kedvükre halászhatnak. Gong „Itt ideológiai jelszavak röpködnek: liberalizmus, nemzeti értékek, kereszténydemokrácia és még egyebek, sorolhatnánk ezeket, amelyeknek a pontos jelentését nem tudja a közvélemény, s egy hókuszpókusznak érzi, joggal!" - Kiss Gy. Csaba elgondolkodtató, higgadt elemzéséből idéztünk, amely a fontos témájára méltatlanul kevés időt szentelő (és meghökkentően rosszul vágott, szerkesztett) Gong című adásban hangzott el. (Az ugyanis megengedhetetlen slendriánság, hogy Kiss Gy. Csaba szövegében benne felejtsék beszélgetőpartnere egyik megjegyzésére utaló mondatát, ám az utalást kihívó mondatot „az ideológiai kalandokról” kivágják az adásból.) A sajtó és a civil társadalom ágas-bogas problémakörét izgalmasan és közhelyektől mentesen boncolgató diskurzus persze így is eseményszámba ment, bár inkább csak mint exponálása mindannak, amiről érdemes lenne (és kellene) bőven, alaposan, sokoldalúan beszélni. Nem tíz percig, hanem mindaddig, ameddig érdemi mondanivalójuk van a résztvevőknek. A hallgató úgy érezhette, Kiss Gy. Csabában csakúgy, mint Győrffy Lászlóban sok kikívánkozó, közérdekű gondolat benne rekedt Méltánylandó szerkesztői erény lett volna felismerni azt, hogy ezúttal olyan emberek vállalkoztak eszmecserére, akiknek van mit cserélniük, s akik képesek tartalmassá tenni a kurtára szabott adásidőnél tágabb kereteket is. A pénzcsináló A civil társadalom dezinformáltsága, kialakulatlansága, az életébe itt is, ott is beavatkozó régi reflexek segítik karrierjének megcsinálásában azt a szélhámost is, aki Szentmihályi Szabó Péter pazarul megírt (és közepesnél gyöngébb kivitelben a hallgató elé bocsátott) szatírájában, A pénzcsinálóban éli világát. Bender Oszkár neve természetesen Ill és Petrov Osztap Benderére utal, szellemi családfáját is tőle eredeztetheti, ám elődjénél sokkal gátlástalanabb és agyafúrtabb. Minden porcikájában a mai idők jellegzetes szélhámosa ő, aki pontosan azzal él vissza, hogy az egyszerű ember „hókuszpókuszt” lát az egyszínűből tarkává lett politikai életben. Amint a rádiós Karinthy Színpad létrehozójának és életben tartójának, Kaposy Miklósnak a bevezetője mondta: próbáljunk néha nevetni azon, amin voltaképpen sírni is lehetne." Tudniillik a demokrácia lehetőségeivel való visszaéléseken. Bender Oszkár sorra járja a mai politikai pártokat, és mindegyiknek a programjában talál olyasmit, amire szélhámosságot építhet. .Privatizálja” a Balatont, mozgalmat szervez „ Vissza a jobbágyfogot”jelszóval, szabolcsi munkanélküliekből önkénteseket toboroz Irak támogatására, mert „ittvannak a legarabosabb külsejű munkanélküliek”, idős parasztemberektől csal ki pénzt, hogy kijárja nekik az 1827-es állapotok visszaállítását, amikor a környéken mindenki Festetich-jobbágy volt; ál- Berecz Jánosként sorra látogatja és megzsarolja a régi rezsim magukat sikerrel ,átmentette, a közemberekkel megint csak talpukra esett potentátjait, akik tohonya funkcionáriusokból egyszer csak modern menedzserekkévapzsáltak. Átszervezi a tévét, fizetésük, felét kaucióként elkobozva a státuszban maradóktól, miközben kézi vezérlésű, direkt cenzúrázással élő parancsuralmi rendszert vezet be a nehéz helyzetre hivatkozva. A bezárt bölcsődékből egy nem létező osztrák-magyar rt nevében erotikus masszázsszalonhálózatot épít ki, lakosságcserét gründet az ide telepedő hongkongiak, a Hongkongba telepítendő madagaszkáriak és a Madagaszkáron Magyar Oszkár néven új és legfőbb vonzerőként a szomszédok nélküli hazát alapító magyarok között. Mint látható, élvezettel számláltuk elő ezeket az abszurditásba hajló, szatirikus ötleteket, amelyek azért oly hallatlanul mulatságosak, mert úgy érezzük, nem sok híja van, hogy igazak is lehetnének. Olyan világról szól Szentmihályi Szabó rádiókomédiája, ahol „azt, aki ellop egy májkonzervet, beviszik, aki ellop tízmilliót, az vállalkozó, aki ellop százmilliót, azt a miniszterelnök is fogadja, mert az már nagy ember, az talán az országnak is tud valamit lopni!" Kaptafásból milliárdos Régóta tudjuk, hogy a szatíra valami valóságosnak a visszája. Ezen a héten rádiónk ennek a visszájának a színével is előrukkolt A Húszas Stúdió régóta élő műsor, de örömmel jelenthetjük, hogy nem öregszik. Kaptafásból milliárdos című oknyomozó riportjának készítője, Hegyi Imre, mint már oly sokszor, ezúttal is telibe talált valami roppant izgalmasat és a szokványtól elütőt Balázs András személyében bemutatott egy olyan vállalkozót aki megtestesíti mindazt amit jónak, követendőnek, vonzónak éreztünk a rendszerváltáskor elhangzott elképzelésekben. Az őkarrierje” (de igazságosabb volna karrier helyett eredményes küzdelmet mondani) munkára és tehetségre épül. Mindenben ellentéte a kenderoszkároknak: nem a zavarosban halászik, hanem másoknál valamivel előbb és tisztábban lát meg létező, törvényes és humánus lehetőségeket Nagyrédén, ahol a Sámson Holding központja működik, nemcsak Balázs András számára lett virágzóbbá az élet „Én az emberbe fektetek be!" -ez a perdöntő, „ars poeticának” is felfogható kijelentés újra meg újra előbukkan, ha a történet hősét hallgatjuk. S valóban, ahogy a ma már valóságos birodalommá felnövekedett Sámson Holding egységeit sorra megismerjük, megbizonyosodhatunk róla, hogy ez a mondat nem pusztán jól hangzó jelszó. „Én úgy akarok gazdag lenni, hogy mindenki gazdag legyen körülöttem" - mondja Balázs András, aki különböző üzemeiben jelenleg több mint négyezer embernek ad - nem is akármilyen - kenyeret , miközben országszerte azt érzik sikernek, ha sikerül minél többeket elbocsátani, neki - mint mondja - az az öröm, ha a munkaügyistől esténként meghallja, hány fővel gyarapodott ismét a válallkozás. Büszke arra is, hogy az átlagéletkor 25 és 35 év között van. Vezetői elve így hangzik: „ Okos ember magánál okosabbakkal veszi magát körül". A kezdetben cipőbe való kaptafák gyártásával indult vállalkozás ma már csőgyárral, konzervgyárral, bárnyával, üzlethálózattal rendelkezik (s ezekben a boltokban minden olcsóbb, mint országszerte), van saját repülőtere, butikja, csomagolóüzeme, gépgyára, összesen 47 jól működő cége. S az sem mindennapi, amit ehhez még létrehozni tervez: saját bankot, olasz cégekkel közösen banánérlelő és értékesítő hűtőházat, diszkontáruházat, helyi kábeltévét, szállodát és még sok minden. A gyógymágneseket - amerikai megrendelte részére - a legfejlettebb robottechnikával állítják elő, s a technológia mindenütt, már a beruházás pillanatában a legkorszerűbb. „Az a cél, hogy minél többet az emberek zsebében hagyjunk!" - íme, a következő, ritkán hallható eszmei hitvallás hősünk szájából. S hogy mindez valóság, nemcsak ábránd vagy fantazmagória, az a tömérdek megszólaltatott munkatárs, üzletfél, régi barát vagy barátnak megnyert korábbi ellenlábas igazolja. (Él ne feledjük megemlíteni, hogy ebben a szigorúan piaci alapokra fektetett magánbirodalomban azért könyvek kiadásának szponzorálására is futja pénz és főleg: szándék.) Ritka élmény, hogy a hallgató lelkesedve számolhat be valamiről, ami ennek a mai, még félkész állapotban leledző valóságnak kivételes, de letagadhatatlan része. Ám az eddig elősorolt pozitívumoknál is vonzóbbá tette a riport hősét magatartásának az a jellegzetessége, amelyet bátran ajánlanánk mintául bárki számos amit leginkább egy rövid párbeszéd világít meg: „Ön hagyja magát leszavazni?" - kérdezte a riporter a Sámson Holding döntési mechanizmusait kutatva. És a válasz: „Igen. Ha a többségiek van igaza, akkor igen!" Nádra Valéria Kultúra KEDD, 1991. augusztus 6. Halottlátók, fonott koporsók, szabadkőművesek A FIUMEI ÚT 16. tulajdonképpen inkább halottak lakcíme Budapesten, mint az élőké. Itt, a Kerepesi temetőben nyílt meg nem oly régen az egyetlen kiállítócsarnokban elhelyezett, a temetkezési szokásokat bemutató állandó kiállítás, voltaképpen kegyeleti kismúzeum. A gyűjtemény anyagát Xantus Zoltán népművelővel az oldalamon tekintettem meg, ami már csak azért is biztosította a tökéletes idegenvezetést, mert az anyagot ő rendezte és tette hozzáférhetővé Magyar József grafikus segítségével a nagyközönség számára. Hogy a halottkultusz története milyen mélyen vezet vissza az ősi múltba, most ne taglaljuk, hiszen a kiállítás nagyjából csak az utóbbi kétszáz év magyar anyagából válogat. Az anyag bemutatásának módja független a kronológiától, de képi anyag felvillantja neves színészeink, irodalmi óriásaink -Arany, Vörösmarty, Jókai, Mikszáth -, történelmi-politikai személyiségek -Kossuth, Széchenyi, Deák - történelmi, és egyben kultúrtörténeti eseményként a nemzet szellemi kincsestárában megőrződött temetésének pillanatait, hogy a nagy nevek közül csak a legnagyobbakat említsük. Nem is a felsorolás teljessége ennek az írásnak a célja, inkább az, hogy fölhívja a figyelmet a hagyománykutatás, hagyományőrzés tényére, amit e kismúzeum létrejötte jelent. Bizony, hozzátartozik művelődéstörténetünkhöz, ahhoz, hogy jogos önérzettel európai kultúrnépnek valljuk magunkat az is, hogy ismerjük elődeink szokásait, őrizzük, ápoljuk emlékeit. Megismerhetjük a harmincas évek polgári halotti gyászának szokásait, kellékeit, de láthatjuk ezen a kiállításon a gombosi (Bogojevo, Jugoszlávia) vagy a szentendrei szerb halotti koronát is. Ez utóbbit a vőlegény-menyasszony szűzpárnál, ha egyszerre temették őket, a temetési menet elején vitték, az oltárra, illetve a sírjelre helyezték. A jegyespár temetkezési rekvizítumai közé tartozik a párta, a menyasszonytól kapott jegykendő is. Kaphatunk a kiállításon információt a magyar halottlátókról is, például a putnoki látóasszonyról, Keleti Józsefné Vécsey Jolánról, de elolvashatjuk IV. Károly király gyászjelentését, megtekinthetjük a hagyományos sváb gyászjelentések kisgyűjteményét is. Olvashatjuk a Kossuth temetésével kapcsolatos instrukciókban, hogy a magyar történelemnek ezt az óriását a főváros temettette el, nem a magyar állam. A szertartást az eddigi legnagyobb magyar temetésként tartják számon. Pedig mi ugyancsak tudunk temetni manapság... A koporsódíszítmények - lábak, fogantyúk - a parcellák felszámolásakor kerültek elő. Mellettük érdekességként megcsodálhatjuk a szegvári fonott koporsót, vagy megállhatunk egy percre Mikszáth regényének hőse, gróf Párdányi Buttler János híressé vált üres koporsója mellett, amely, akár mentőcsónakként alkalmazott Kharón ladikja, kiragadta őt különös házasságából... A NÉPI TEMETKEZÉSI SZOKÁSOK közül megismerhetjük a csökölyi fehér gyászt Somogyból; ehhez hasonlót — csak több díszítménnyel — viselnek a sokácok is Bácskában. Megtudhatjuk, hogy csak Kalotaszegen tesznek szalagokat a szentháromságot jelképező háromágú kopjafákra; mit jelent a halott előkészítésekor használatos „hideglepedő”, „hidegágy” kifejezés, vagy azt, hogy a matyóföldi Tárd községben a keresztöltéssel kivárt hideglepedőt a lány a stafírungjában viszi magával, hiszen a gyászszertartás méltósága épp olyan fontossággal bír, akár a menyegzőé vagy a keresztelőé. Az 1807-ből származó, szlovák feliratú tót koporsófedelet a Palóc Múzeumtól kölcsönözték. Ezen a kiállításon még láthatunk ma már nem használatos zsirandót (a francia girandole-ból származik az elnevezés, ami karos gyertyatartót jelent). De akár két szarkofágot is, vagy gyászhuszáruniformisokat a harmincas-negyvenes évekből. Holbein híres metszetsorozata a nagy európai pestist idézi. Két tablón pedig a halotthamvasztás magyarországi hagyományaival ismerkedhetünk. Előbb a haladóbb szellemű Debrecenben hamvasztottak, 1908-ban Kovács József hamvasztás célját szolgáló alapítvány létesítését kezdeményezte - de az ötlet „hamvába holtnak” bizonyult. Később Magos György vetette fel ismét a gondolatot Olga nevű leányának halálakor, akibe Móricz Zsigmond volt szerelmes. Végül dr. Vásáry György vívta ki a cél megvalósulását, aki debreceni földbérlő és földbirtokos volt, és körülbelül másfél hónapig a debreceni kormány pénzügyminisztere. Az alföldi város főépítésze, Borsos József tervezte a debreceni ravatalozót és krematóriumot, ugyancsak ő dolgozott ki egy olyan temetői szabványrendszert, mely még a sírkő maximális magasságát is megszabta, amilyen addig Magyarországon nem létezett. NEHEZEN HONOSODOTT MEG a hamvasztás Budapesten. Bibliográfiai anyagok említést tesznek arról, hogy 1801-ben felmerült a gondolat: el kellene hamvasztani a halottakat, de ehhez igen drágának találtatott a fa. Gyürky András már 1848- ban levélben kérte Buda Tanácsát, hogy építsenek halotthamvasztót. Később, 1886-ban Légrády Károly létesített halotthamvasztó egyesületet a lipótvárosi kaszinóban, de célkitűzésüket a klérus ellenezte. Húsz évvel később báró dr. Kéthly Károly javaslatait sem hagyták jóvá. A század elején a szabadkőművesek kezdeményezték - eredménytelenül - a hamvasztást, két év elteltével, hosszú huzavona után Bárczy István, Budapest polgármestere arra hivatkozva, hogy 1777-ben Mária Terézia elrendelte: a halottakat földbe kell temetni, elvetette a javaslatot. Az első krematóriumtervet 1902-ben Pogány Móricz a Budapesti Országos Tárlaton mutatta be. Jászai Mari volt a hamvasztás bevezetéséért folyó küzdelem egyik élharcosa. Úgy végrendelkezett, hogy halála után hamvasszák el holttestét, de nem törődtek a végrendelettel, földbe temették. Még életében elkésült Strauss-zene szól Kismartonban, az Osztrák Kultúra Múzeumában. Annak ellenére, hogy magam is alig találtam oda, merthogy a városban egyetlen plakátot sem láttam a Sziszikiállításról, nagy a forgalom a múzeumban. Ötször annyi a látogatónk, mint máskor - mondja Gerda Mraz asszony, a múzeum vezetője. Tény, hogy Ferenc József bájos felesége, Erzsébet még ma is fogalom. Ahogy a múlt század második felében sokan azért utaztak Bécsbe, hogy valahol megpillanthassák őt, ma is ezrek kerekednek fel, s nemcsak Ausztriában, hanem Magyarországról is, hogy Kismartonban találkozzanak Sziszivel, azaz Erzsébettel, Magyarország királynéjával. Merthogy a kiállításnak is ez a címe. Nem azért, mert az itt látható tárgyak majd mindegyike magyar múzeumokból való, hanem mert az osztrákok is elismerik, hogy Erzsébet inkább magyar volt, mint osztrák... Sziszit már két évvel ezelőtt is hiányolták a látogatók. Akkor, amikor ugyanitt a Magyar Nemzeti Múzeum közreműködésével nagyszabású kiállítás mutatta be a Habsburg uralkodóház közös országosának 325 évét. Nos, a rajongóknak nem kellett sokat várniuk. Hála az iránta érzett magyarországi szeretetnek, sok minden megmaradt róla az utókornak. Az idősebbek még talán emlékeznek arra, hogy Sziszinek a II. világháborúig külön emlékmúzeuma volt Budapesten, amely 1908-ban nyílt meg a család, az udvarhölgyek és tisztelők által megőrzött használati és emléktárgyakból. A múzeumot aztán Buda ostrománál feldúlták, anyagát széthordták, de néhány ismeretlen hódolója megmentette a legfontosabb emléktárgyakat, melyeket azóta is a Nemzeti Múzeumban őriznek. Hogy miért volt és maradt Erzsébet királyné olyan népszerű a magyarok körében? Miért van helyreállított szobrán ma is szinte mindig friss virág? Erzsébet királyné csakugyan szeretett bennünket s ennek számtalan jelét adta. Történészeink szerint legfőképpen neki köszönhető, hogy 1856- ban, Gizella főhercegnő születésekor szíttette síremlékét a Nemzeti Színház egyik kövéből. Aki nem sajnálja a fáradságot, akár óraszám elnézelődhet a kis teremben. Utána jólesik sétálni az európai mércével is gyönyörűnek, sőt fennköltnek bátran mondható temetőben, amely éppúgy a magyar történelem és kultúrtörténet múzeuma - csak monumentális méretekben -, mint a rendkívül adatgazdag kis kegyelettörténeti gyűjtemény. Domokos Eszter végre megnyíltak a börtönajtók, és az 1849-ben elítéltek visszanyerték szabadságukat. Az is tagadhatatlan, hogy 1867-ben Ferenc József belátása és Deák Ferenc bölcsessége mellett az ő hathatós közbenjárására is szükség volt ahhoz, hogy a két nemzet között megszülessék a kiegyezés. Erzsébet királyné nyelvünket is megtanulta, s ha szólt a magyar nemzethez, azt magyarul tette. Állandó levelezőpartnere volt Eötvös József. Deákot annyira tisztelte, hogy haláláig imakönyvében hordta fényképét. S persze az sem elhanyagolható, még magyar szempontból sem, hogy szép volt. A róla készített festmények és szobrok szerint - még ha azok sokszor idealizálták is - nagyon szép. Állítólag korának legszebb asszonya. Képzeljék el, hölgyeim, ő is diétázott! Hetente egyszer csak gyümölcsöt evett vagy tejnapot tartott. Akkoriban bezzeg ez nem volt olyan egyértelmű. Na nem azért, mintha nem lett volna elég gyümölcs vagy tej. Egyszerűen azért, mert sértette az udvari etikettet. Fittyet hányt rá, mint ahogy sok más mindenre. Kedvenc dalait sem az akkori bécsi császári filharmonikusok kísérték, hanem magyar cigányok. Fiának, Rudolfnak az öngyilkossága fordulópont volt az életében. Azt követően szinte teljes visszavonultságban élt 1889. szeptember 10-én bekövetkezett haláláig, amikor is a Genfitó partján, miközben Sztáray grófné kíséretében sétált, egy őrült anarchista, bizonyos Luigi Lucheni kihegyezett reszelővel szíven szúrta. Halála hírét követően pillanatokon belül 1,5 millió korona gyűlt össze Budapesten egy nyilvános gyűjtésen a Budán felállítandó szobrára. Sziszi szép volt, kedves volt és bajorságában is magyar volt. A mi királynénk volt, a magyarok bálványozott nagyasszonya. S a kismartoni zarándoklatokból úgy tűnik, az is maradt. Majd meglátjuk Budapesten, hiszen Sziszi még az idén, az év végén hozzánk is ellátogat. Akik addig is kíváncsiak rá, keressék fel a kismartoni Osztrák Kultúra Múzeumát. Október végéig várja őket. Ács Zoltán Sziszi TARDOS TIBOR A tengervíziós XXXVIII.Nagy színijelenet Illés Béla bátyó törvényszék előtti szereplése! Felvidéki borkereskedő-ivadék, majd moszkvai Kaganovics-védenc, majd - már nem fiatalon - önkéntes tisztje a szovjet hadseregnek, egyenruhában vonul be Budapestre - ez a jókedélyű író és újságíró meglepetést tartogat a számunkra. A világ leggyávább emberének számított: amikor valami fordulatot szimatolt a politikai életben, Illés Béla „torokbajt” kapott, s bevonult egy szanatóriumba... Ez a századvégien raccsoló kávéházi és kremli világfi most megtáltosodik, nem kapja két kézre a torkát, ahogyan szokta, s mintha nem suhogna száz henteskés a terem közepén, nyugodtan előadja, hogy Háy Gyula a viág legtisztességesebb embere volt mindig, és szerinte az is maradt! V. fulladozik. Tudja, hogy Élés Béla ezekben a napokban tért haza moszkvai látogató útjáról. Kivel tárgyalhatott ott, hogy ilyen karakánul ki merészel állni az áruló Háy Gyula mellett, aki november negyedikén segélykiáltást ordított szét a világ négy tájára a rádióban: „Jön az orosz, segítség!” Mégis példátlan eset Ön, kérem, mire alapítja a másodrendű vádlottról formált jó véleményét? - Tényekre, kéhem. - Melyek ezek a tények? - önfeláldozó munkája a moszkvai rádiónál. Gerinces kiállása a nemzetközi munkásosztályért. - A, Jucsera”-cikkével? - Kéhem, Háy Gyula a legnagyobb élő kommunista színműíró. Kérem, a Szovjetunióban is annak tekintik. Kis csend. Azért nem midegy, amit ez az ember mond. Ez a kövérkés magyar-zsidó írófigura megélte Kun Béla feltrancsírozását a moszkvai pincékben, Isaac Babel kínhalálát, a kétharmad orosz vezetőség szalámivá feldolgozását, ismeri jól az orosz felső tisztikar cinizmusát és romlott vérszomját, tudja, hogy aki a nagyvilágba segítségért dudál a rádión, amikor visszaözönlik Pestre a szovjet hadsereg, arra halál vár. Moszkvából érkezik. S mégis merészel így beszélni. Valami alapja csak lehet ennek a szokatlan hangú éles kiállásnak... Volt-e alapja más, mint a barátság, ez a hírneves érzelem, mely némelykor feltámad a legszőrösebbnek hitt szívekben is? Nem tudni. Annyi bizonyos, hogy Illés Béla vallomása mély hatást tesz a bíróságra, s főként megzavarja a szendvicsszobában a közvetítést lehallgató magyar nyelvű vezetőgárdát. Affene! Illés Béla sokak szerint a kötéltől mentette meg a barátját. Ha már lúd, legyen kövén mielőtt elmenne a pódium elől, a raccsoló tündér véghezvisz még egy jócselekedetet. - Kérem, a Tardossal kapcsolatban is van egy fontos mondanivalóm. Mint tudják, frissen érkezem Moszkvából. Ott találkoztam Louis Aragon híres francia kommunista íróval és feleségével, Elsa Triolet-val. És, kérem, a következőket mondták: „Mi ezt a fiút nagyon közelről ismerjük, ez a fiú nyakig benne volt a francia fegyveres ellenállásban”. Tahdosz Aragon elvtárs fedezte fel mint írót, azóta is állandóan leveleznek. Megkértek rá, mondjam el a magyar bíróság előtt: véleményük szerint ez az ember nem követhette el az ellene felhozott vádakat. Hát én átadom ezt a moszkvai üzezetet a tisztelt bíróságnak. V. tátog. Hirtelen nem tud mit mondani. Végül az egyik népi ülnök - aki mostanáig szót sem szólt - a következő szellemdús kérdést teszi fel a tanúnak: - Aragon elvtárs és felesége a mai vádlottról beszélt-e, vagy pedig a régi ellenállásbeli társukról? Illés Béla bátyó megvonja a vállát. - Említettem: levelezésben állnak. Ebben a történetben nemcsak az ülés Béla szerepe a rendkívüli: az Aragoné is az. A lusta gyávákhoz tartozott, legalábbis Simone Signoret szerint, aki huszonöt évvel később írt életrajzi regényében részletesen elmondja, hogyan történt az a moszkvai Aragon-közbenjárás az érdekemben. Simone Signoret és Yves Montand Budapesten volt az író-letartóztatások esztendejében. Akkor már harmadik hónapja suvasztottak tízünket a Kacsa kávéházban, a Titkosban. A francia művészházaspárt miniszteri szinten fogadták és kereken letagadták előttük, hogy írók ülnek a börtönben! Törökdúlás korabeli fancsaliság. Csakhogy mi történt: amikor hazaindulnak, a repülőtéren odamegy hozzájuk elvált feleségem, és megmondja Yves Montand-éknak az igazat Hogy az se tudni, élünk-e, halunk-e. Hát igen, íróelrablás a Balkán-félszigeten. Egyben felkérte, szóljon Aragonnak: az áldozatok közt van fiatal barátja, ártatlan, segítsenek neki. Párizsba érve Simone találkozik a nagy költővel. Átadja az üzenetet. Aragon kereken visszautasít minden közbelépést. Kijelenti: ez magyar ügy. Simone Signoret szépen kikíséri a lakásajtaján a nagy költőt, s amint a könyvében írja: „Ettől a perctől elhatároztam, ezt az Aragon urat többé nem ismerem”. A valóság azonban árnyaltabb. Aragon nem Csökmőről jött be a biciklivel, évtizedes múltú nemzetközi portfóka, jól tudja, hogy az úgynevezett magyar ügyben nem Párizsban kell közbelépni, nem is Budapesten, hanem igenis Moszkvában. Ott jár, karon kapja Illés Bélát, beoltja belé az üzenetet, így villódznak a befolyások,és így festenek a tánclépések a nagy török-balkán szovjet birodalomban. Aragon... A hozzá írt levél. Az első börtönhónapok alatt folyton azon törtem a fejem, miféle furfang segítségével tudathatnám a nagyvilággal: be vagyok a Héttoronyba zárva. Egy börtönreggelen engedélyt kértem rá, hogy levelet írhassak Aragonnak. Üzenet a palackban. Persze olyasmit fölösleges lett volna írni, hogy ,kedves Aragon elvtárs, itt rohasztanak minket a titkosban, segítség”. Röhögve eldobja a levelet az ávós. Olyasmit kellett beletenni, hogy a Felsőbbség kedvet kapjon tőle a levél elküldéséhez. Összetákoltam egy csalétel Pravda-halandzsát, s háromszor-négyszer belecsempésztem az „itt a börtönben” szavakat. (Pl.: most látom csak be, itt a börtön mélyen... vagy a rettentő cellamagányban végre rájöttem, hogy... stb. stb.) Persze a tisztelt Hatóság sem esett a fejére. Az író-tömlöcbentartás titkának semmi áron nem volt szabad kipattania. Aragon soha egy sort se kapott tőlem, amíg Yves Montand-ék meg nem mondták neki, mi a helyzet, nem is sejtette, hogy írók sínylődnek a budai ávon. (Folytatjuk)