Magyar Nemzet, 1991. december (54. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-05 / 285. szám

8 Ma®arNemzel Gazdaság CSÜTÖRTÖK, 1991. december 5. Vállalkozói hétköznapok Bihari pólók az olasz hadseregnek Farkas Lászlónak ugyancsak be­ütött az a rendszerváltás, amelynek még a meglétét is kétlik némelyek. Ha nincs ez az új rendszer, hősünk indonéziai vállalkozásából származó dollárjait fel kellett volna ajánlania megvételre a Magyar Nemzeti Bank­nak. Forintjait legfeljebb elkölthette volna, de nem fektethette volna be a gazdaságba. De ha mégis csinál egy vállalkozást, ha nem is olyan mere­deket, mint mondjuk a meggymagos ember, nem lett volna telephelye - gondoljunk csak az ingatlanszerzés korlátozásaira! Végül nemzetközi színvonalú technikához sem jutott volna egykönnyen. Mindezzel szemben az 1989-ben Indonéziából hazatért üzletember cé­get alapíthatott konfekcióipari termé­kek gyártására, dollárjai még dollá­rok maradtak az ő tulajdonában is, megüresedett vidéki pártházakban jutányos bérért helyiséghez juthatott, a felbomló NDK konfekciós üzemei­től egészen olcsó áron nemzetközi minőségi színvonalon gyártó gépeket is vásárolhatott. Nem csoda, hogy e vállalkozóknak igen kellemes gazda­sági változás politikai rögzítésében is szeretett volna segíteni. Elindult az első szabad választásokon mint füg­getlen képviselőjelölt. Az első varroda után a második Honatya mégsem lett belőle, pe­dig 100 ezer forintjába került a kam­pány, ellenben teljes erővel vethette magát gazdasági vállalkozásába. Hogy ne szaladjunk előre, hő­sünk úgy került ki Indonéziába, mint kártevőírtó szakember, hogy ennek előtte állami gazdasági, üzemigazgatói állásából igazság­talanul elbocsátották. Első kinti be­mutatkozása olyan jól sikerült, hogy megvásárolták eljárását, megkérték, tanítson be indonéz szakembereket a kártevőirtásra. A patkányok által látogatott hatalmas­­rizstárolókat kellett mentesíteniük, s e munka ré­vén jelentékeny tőkét hozott magá­val, s olyan mellékes eredményeket is, mint hogy kisebbik fia angol gimnáziumban érettségizett Dzsa­­kartában. Ahogyan már említettük, éppen a nagy politikai és gazdasági nyitásra érkezett haza. Mibe fektesse a pén­zét? - merült fel benne a kérdés, s a véletlen adta rá a választ. Még régeb­ben alapíttatott nagyobbik fiával egy kártevő írtó céget, amely szívesség­ből a debreceni ruhagyár telexét használta. Az akkori igazgató véle­ménye szerint a tőkés piacra végzett konfekciógyártó bérmunka a legjobb befektetés, így jött létre a fiaival együtt birtokolt Indokontex, amely a már szintén említett pártházakat kel­tette újra életre. Földesen alakult az első varroda, Zsákán a másik. Meglátogatni a ki­sebbik fiú safíroz oda, aki nemrég jött haza olaszországi textilipari ta­nulmányútáról. Az egykori zsákai pártház a pol­gármesteri hivatallal van szemben. Ennek előző lakója, a községi tanács­elnök nézett vigyázó szemekkel a hajdani párttitkár hivatalára. Most Duró János részlegvezető kalauzol a kétszintes épületben. Egy nagy te­remben fiatal lányok, asszonyok cso­portja kezeslábast varr. - Mi volt ez a nagy helyiség? - kérdezem, noha sejtem a választ. - Ez volt a tanácsterem - hangzik a válasz, itt voltak a pártbizottsági és végrehajtó bizottsági ülések, a november hetediki és április negye­­diki ünnepségek. - Na hiszen, ezek a falak sem gondolták, hogy közöttük fogják nap mint nap újraszülni a kapitalizmust!­­ - De még azt sem, hogy fiatal betanított munkáslányok olyan mi­nőségben, pontossággal és gyorsa­sággal varrnak, mint Nyugaton, s a piac erre tart igényt. Most például egy amerikai megrendelőnek készí­tünk kezeslábast. Ha egy napot kés­nénk a szállítással, visszaküldené, és soha többet nem rendelne tőlünk. Igaz, most éppen ennek a veszélye merült fel. Ha nem kapjuk meg na­gyon gyorsan a szabványt, nem tu­dom, mi lesz. Pártház-bejárás Erről meg azt kell tudni, hogy a konfekcióiparban szabványnak hív­ják a kiszabott munkadarabokat. S a Debrecenből érkező szabvány sok­féle ok miatt késhet. - Mitől is? - Például valamelyik szállító nem küldi határidőre az anyagot. De a szabványon túl... Képzelje csak el, hogy cérnát Magyarországon csak egyetlen vállalat gyárt! Nem utánoz­hatjuk a külföldieket, hogy nem ren­delünk attól, aki nem megbízható, így aztán gyakran kerülhetünk kutyaszorítóba. Az elmondottakról még eszembe jut Farkas László véleménye is, amit zsákai kirándulásunk előtt mondott. - Ha megbízható partnereket akarunk, legjobb, ha külföldről hoz­zuk be a hozzávalókat is. Például a címkéhez olcsóbban és biztosabban juthatunk imortból. Papírdobozhoz is, csak a szállítás ennek túl nagyra emeli a költségeit. Ha magyar part­nerre fanyalodunk, jó előre meg kell vennünk az anyagokat, ehhez több pénz kell, ami - ha kölcsönvesszük - nagyon drága a kamatok miatt. Ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy az ala­csony bérköltségeink ellenére sok­szor nagyobb önköltséggel terme­lünk, mint Nyugaton. Azt monda­nom sem kell, hogy az árak viszont a nyomott világpiaci árak. Az üzleti partnert nem hatná meg, ha elsírnám neki, amit most elmodtam. Közben folytatjuk a kiérdemesült pártház bejárását. A felső szinten voltak az irodák. Egyikből raktár lett, a másikból vasalóhelyiség, a harma­dikban az egy szem könyvelő, aki a kis egység gazdasági ügyeit intézi. A negyedik szoba is iroda maradt, itt van az egység vezetőjének szobája. A sarokban fogas, még rá van festve pirossal a­ leltári szám, s a betűszó: MSZMP... A következő úti cél a vállalkozás továbbfejlesztését jelentő most épülő telep. Róla meg így beszélt Farkas úr, s nemrég felvett igazgatója, Dede László. (Ismerős név a textiliparban. A debreceni kötöttárugyár vezetője volt, de a személycserék őt sem kí­mélték. Mégiscsak vannak mene­dzseri erényei, ha a magáncég tulaj­donosa is alkalmazza.) - Ha már Biharban, ebben az el­maradt régióban folytatunk beruhá­zási tevékenységet, körülnéztem Ko­­mádiban is. Itt nem pártházat talál­tam, hanem egy hatalmas, kihasznál­hatatlan kultúrházat. Éppen jó hely egy kft. számára, amelyet olasz part­nerünkkel együtt alapítottunk. Köz­ismert textilkonfekciós 6, 70 százalé­kig benne van a Benettonban. Póló­kat és pulóvereket fogunk kötni nyu­gati, főleg olasz piacra. Elsőként át kellett alakítanunk az épületet, hamar jöttek a kőművesek, épületszerelők. De evés közben jön meg az étvágy, s kicsi lesz még ez az 1200 négyzet­­méteres területű üzem is. Hozzá­­kezdtünk egy teljesen új, könnyű­­szerkezetes csarnok építéséhez, amely csatlakozik a régi épülethez. A helyiek nagyon rugalmasak voltak, na meg örültek is az új munkalehető­ségnek. Nem altatták a papírokat az íróasztalban, napok alatt szerezhet­tük be az engedélyeket. Komádi egy ugrás Zsákától, már­is ott vagyunk a régi kultúrház előtt. Kívülről még semmit sem mutat, de belül folyik a lázas munka. Családtag fogad, az idősebb Far­kas fiú, a családfő után szintén Lász­ló. Róla azt kell tudni, hogy apja s a két fiú kezdetben csak résztulajdo­nosként akart közreműködni az Eu­­rotex olasz-magyar kft-ben, de az olasz fél ragaszkodott hozzá, ő le­gyen az ügyvezető igazgató. Divatos zakóján vattakabát van a harmincas fiatalembernek. Evés közben... - Most éppen nincs fűtés, mert szerelik - magyarázza öltözékét. - Folyik a munka, de nemcsak az épít­kezés. Egy szalagunk már el is kezd­te a gyártást. Az olasz hadseregnek varrunk pólókat. Valóban, a zsákai üzem korosztá­lyának megfelelő hölgykoszorú khakiszínű, rövid ujjú pólókat varr, szédületes sebességgel. Látszik raj­tam a csodálkozás, így a büszkélke­­dés sem maradhat el. - Éppen az elmúlt héten értük el az olasz üzem dolgozóinak a teljesít­ményét. Ők valamivel lassabban vannak meg egy pólót, mint két perc. Most meg már jobbak is vagyunk. A legutóbbi mérések szerint a komádi lányok teljesítménye átlagosan egy perc 48 másodperc! Becsületbeli Ügyet csináltak abból, hogy megmu­tassák: a magyar munkásnő is ér annyit, mint az olasz. Keményen dol­goznak, de ennek megfelelő a fizeté­sük is. Van, aki 12 ezer forintot visz haza. El lehet képzelni, mit jelent ez itt Komódiban, ahol mondjuk, ugyanen­nek a lánynak az apja mint állatgondo­zó dolgozik, hat-hétezer forintért! Meg is becsülik munkahelyüket. Száz­tízen állnak sorba, ha üresedés lenne... - És lesz? - Talán. Egyik dolgozónk nem tudja felvenni a többiek ütemét, aka­dályozza a termelékeny munkát. Egyelőre három hét próbaidőt adtunk neki. Ha nem tudja teljesíteni a köve­telményeket, meg fogunk válni tőle... Közben látogatást teszünk a nagy csarnokban. A fűtést és a világítást szerelik. Itt vannak viszont a kötőgé­pek is, amelyek Olaszországból jöt­tek. A szabászati vonalon az utolsó simításokat végzik. Hamarosan itt is megindulhat a munka.­­ Fokozatosan, két év alatt fu­tunk fel a termeléssel a megcélzott szintre. Mostantól számított három év múlva szeretnénk, hogy megtérül­jön az ötvenegymillió forintos befek­tetés. Ez feszített, de reális terv, sem rajtunk, sem partnereinken nem mú­lik a teljesítése. Többet nem is időzünk a ma még barátságtalan épületben, s Debrecen felé vesszük az irányt. Még beszél­getnénk egyet a tulajdonossal, de nem lehet. Két leendő üzleti partner­rel van még találkozója. Egy francia és egy amerikai vállalkozóval. Mi­lyen igaz is, hogy evés közben jön meg az étvágy! Gőz József Műszaki fejlesztés, innováció, technológiai transzfer Élénkülő nemzetközi kapcsolatok A műszaki fejlesztés, az innová­ció és a technológiai transzfer szere­péről, a tudományos kutatással való kapcsolatáról s az e téren végzett egyéves kormányzati munkáról tar­tottak beszámolót a sajtó képviselői­nek szerdán az Országos Műszaki és Fejlesztési Bizottság vezetői. Botka Sándor, az OMFB alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a fejlett világ­ban meghatározó szerep jut a társa­dalomba számtalan gyökérrel (kor­szerű képzéssel, megfelelő bank­­rendszerrel, a humán erőforrások jobb hasznosításával) kapcsolódó tu­dásnak és technikának, de ezen a te­rületen hazánk még nem tudott iga­zából reagálni az új kihívásokra. Az OMFB az innovációs törvény előké­szítésével a megfelelő keretek kiala­kítását célozta meg, amely tekintetbe veszi az örökséget és a hagyományo­kat, de megfelelően igazodik a felté­telrendszer megváltozásához. A magyar műszaki fejlesztés és innováció fő problémája napjainkban, hogy a közép-kelet-európai régió átalakulása miatt összeomlott a piac, s az eddigi teljesítmény nem elegendő a modernizáláshoz. Rendkívül nagy ellentmondás tapasztalható: jelenleg a társadalmi igény és megbecsülés nem túl nagy a tudás iránt. Ezt jelzi, hogy az egyetemen tanulók száma hazánk­ban nagyon alacsony, e tekintetben az európai országok között az utolsók között vagyunk, a kutatók száma az utóbbi három évben radikálisan csök­kent, és a kutatási támogatás a nemze­ti jövedelem százalékában kifejezve mintegy felére esett vissza ( a GDP 3,5 százalékáról 1,65 százalékra), a gyarapodó számú kisvállalkozások pedig nem tudják átvenni a sorra meg­szüntetett kutatóintézetek szerepét. Mégis be kell látni, hogy a fejlett vi­lághoz csak a tudás útján csatlakozhat­tunk. Az elmtúlt évben a műszaki fejlesz­tés és az innováció területén jelentő­sen felélénkült a nemzetközi tevékeny­ségünk - mondta Nyirő József, az OMFB nemzetközi főosztályának ve­zetője. Megkezdődött a kétoldalú kormányközi kapcsolatok minőségi át­értékelése és a többoldalú kapcsolatok kiteljesítése. Ma már olyan témákban is megnyíltak az együttműködési lehetőségek, mint a korábban tilalmas informatika és űrkutatás. Az Európai Közösséghez való társulási szerződés aláírása után lehe­tővé vált a tudományos-technikai albizottság munkájába való bekap­csolódás, és három fontos keret­­programban való részvétel (nem nuk­leáris energetika, környezetvédelem, egészségügyi kutatások). Több más, nemzetközi kutatási szervezethez és bizottsághoz való csatlakozásunk is napirenden van, mint például az Eu­rópai Részecskefizikai Kutatási Köz­ponthoz (CERN), az Európai Mole­­kulárbiológiai Szervezethez (EMBO) vagy például az európai szabványosí­tási bizottságokhoz (CEN/CENE­­LEC). Több európai, illetve regioná­lis kutatási programban is részt ve­szünk, például az EUREKA-ban öt témapályázatunkat fogadták el. (montskó) Fényképezőgépek, televíziók, rádiók, videomagnók, kamerák és távcsövek 10 000 Ft fölött - 40% előleggel, kamatmentesen 6 A R A N Cl A V At Hitelek, befektetések Kelet-Európában Magyarország továbbra is az élen Az Osztrák Gazdaságkutató In­tézet (WIFO) adatai szerint a 24 leg­fejlettebb ország vezetői az elmúlt 2 esztendőben 31 milliárd dollárt ígér­tek a kelet-európai kormányoknak, amit az IMF és a Világbank 9,4 mil­liárd dollárnyi hitellel fejelt meg. Ezt egészíti ki a nyugati kormány­követelések egy részének elengedé­se, ami 18,3 milliárdos plusz támo­gatást jelent. Ez a csaknem 60 milliárd dollá­ros segítség talán még többnek is tű­nik a szükségesnél, különösen, ha fi­gyelembe vesszük, hogy ebben az öszegben a szovjetuniónak ígért tá­mogatások nincsenek benne. A tényleges átutalások azonban egészen más képet mutatnak. A se­gítséget ígérő országoknak csak egy részénél vannak megbízható adatok, melyek szerint a juttatásoknak alig egy hat adát, a hiteleknek pedig csak egytizedét kapták meg a címzettek. Sőt, G-24 által beígért hitelek és ga­ranciák mintegy fele - 10,8 milliárd dollár - olyan exportkölcsönökhöz kapcsolódik, melyek a Kelet-Euró­­pának nyújtott segítség és hitelnyúj­tók kivitelének támogatása közötti szürke övezetben helyezkedik el. Ausztria például a juttatás címén el­számolt összeg 70 százalékát saját infrastruktúrájának fejlesztésére használja (keleti autópálya, új vám­hivatalok). A támogatások megoszlása alap­ján első helyen Lengyelország áll az összes felajánlott segítség 26,1 szá­zalékával, majd hazánk következik kerek 20 százalékkal. Nagyobb mér­tékűnek mondható még Jugoszlávia 14,5 százalékos részesedése, a töb­biek azonban szinte jelentéktelen­nek mondható segítség ígéretével rendelkeznek. Érdekesség, s a korábbiakban ki­fejtetteket látszik igazolni, hogy a G- 24 összes támogatásának 23,3 száza­léka nem osztható fel az érintett or­szágok között. Egészen más a kép a juttatások megoszlásánál. Ennek csaknem fele (48 százaléka) nem osztható fel az országok között, 30,4 százalékot kapott Lengyelország, majd Románia és Magyarország kö­vetkezik, de részesedésük jócskán 10 százalék alatt marad. Egészen más szemüvegen ke­resztül nézik ugyanezt a térséget az üzletemberek. Gondolkodásukat po­litikai megfontolások csak annyiban befolyásolják, amennyiben befekte­tett tőkéjüket, illetve annak megté­rülését veszélyezteti az adott politi­kai szituáció. Osztrák vélemények szerint a nyugati befektetők még mindig vo­nakodnak Kelet-Európában befek­tetni. Egyes bécsi­ szakértők úgy gondolják, hogy a Kelet-Európába és a Szovjetunióba irányuló befekte­tések ugyan ugrásszerűen megem­elkedtek ebben az évben - 4,6-4,7 milliárd dollárra a tavalyi 2,7-2,8 milliárddal szemben -, nagyságuk azonban még így is messze elmarad a kívánatostól, illetve a világ egyéb régióitól. Kínába például idén mint­egy 7 milliárd dollárnyi tőkét fektet­tek be nyugati beruházók. Peter Havlik a Bécsi Nemzet­közi Gazdasági Összehasonlítások Intézetének (WIIW) Kelet-Európa­­szakértője szerint e mérsékelt be­fektetési kedv azzal magyarázható, hogy a nyugati beruházók csaló­dottak a piacgazdaságba való át­menet lassúsága, illetve a gazda­sági vezetők nem megfelelő hozzá­állása miatt. Igaz ugyan, hogy a vegyes vál­lalatok száma 1991 szeptemberére csaknem elérte a 28 500-at, ezek­nek azonban csak mintegy fele mű­ködik valójában, s azok is elsősor­ban a szolgáltatások területén, illet­ve egy ideje, az építőiparban. Az osztrák ipari és kereskedelmi ka­mara becslése szerint a vegyes vál­lalatok harmada létesült Magyaror­szágon, ötöde pedig Romániában. A sort Bulgária zárja, ahol mind­össze 80 közös érdekeltségű céget jegyeztek be. A sort vezető Magyarország si­kerét az osztrák elemzők abban lát­ják, hogy ez az ország nyújtja a leg­jobb garanciákat politikai és gaz­dasági téren egyaránt. Jó példája ennek, hogy a két legjelentősebb kelet-európai befektető, Németor­szág és az Egyesült Államok ki­emelt érdeklődést tanúsít országunk iránt. A középmezőnyben helyet foglaló Lengyelország, Csehszlová­kia és Szovjetunió iránti mérsékelt érdeklődés a politikai, illetve gaz­dasági stabilitás hiányával magya­rázható, akárcsak a balkáni­­ orszá­gok esetében. A 4350 vegyes vállalattal és 500 millió dolláros idei befektetés­sel rendelkező lengyel gazdaság még keresi a kiutat a válságból, s jelentősnek mondható a politikai bizonytalanság is. Csehszlovákiá­ban mintegy 3500 vegyes vállalatot tartanak nyilván, s 1991 első felé­ben a 350 milliós Volkswagen-be­­ruházásal együtt, mindössze 370 milliónyi külföldi tőkét fektettek be annak ellenére, hogy viszonylag stabil a gazdaság. A Balkánon és a Szovjetunióban egyaránt a növek­vő politikai instabilitás és a ka­tasztrofális gazdasági eredmények riasztják el a nyugati pénztulajdo­nosokat. Ez alól csak Románia ki­vétel, ahol a kedvezőtlen gazdasági kilátások ellenére robbanásszerűen megnőtt a vegyes vállalatok száma az utóbbi időben. Arról, hogy valójában mekkora külföldi segítségre van szüksége a térségnek az átállás finanszírozásá­ra, igen eltérőek a vélemények. Van­nak, akik az egykori Marshall-se­­gély 12,4 milliárd dollárjához viszo­nyítva 50-80 milliárd dollárt emle­getnek, vannak, akik ennél keveseb­bet is elégnek tartanak. A Világbank például a magánberuházásokat fi­gyelmen kívül hagyva, 10 milliárd dollár nyugati segítséget tart feltétle­nül szükségesnek. A vélemények tehát igen külön­bözőek, abban azonban egységesek, hogy az idáig rendelkezésre bocsá­tott 31 milliárd dollárnál többre van szükség. Hajdú Péter

Next