Magyar Nemzet, 1992. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-31 / 26. szám
PÉNTEK, 1992. január 31. Hazai tudósítások - Riport Magyar Nemzet 7 Holland javaslatok a nagytétényi ólomszennyezés elhárítására Huszonhétezer köbméter talajt kellene kicserélni A vizsgálat lezárult, felejtse el - volt a címe egy néhány évvel ezelőtti emlékezetes filmsikernek. De mit mondjunk azoknak az embereknek, akik ha akarnának se tudnak felejteni? Mit mondjunk annak a 35 éves asszonynak, aki belerokkant az ólom nagymértékű felszívódásába? Mit annak az anyának, akinek két kiskorú gyermeke szenvedett súlyos ólommérgezést és mit azoknak a nagytétényi lakosoknak, akik kénytelenek egy igen kiterjedt és veszélyes környezeti ártalom fenyegetettségében élni? Az Introm-Bodemtech holland cég lezárta a Metallokémia környezetszennyezésével kapcsolatos vizsgálatát, amelyet az elmúlt év közepén a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium felkérésére indított meg a szennyezés méretének és kiterjedésének megállapítására. Kutatásaik eredményeit s az azokból levonható következtetéseket, javaslatokat lakossági fórumon ismertették tegnap a Nagytétényi Művelődési Központban. A zsúfolásig megtelt nagyteremben a korábbi, hasonló fórumokkal ellentétben az emberek lélegzetvisszafojtva hallgatták a tényeket, amelyeket immár sem letagadni, sem kozmetikázni nem lehet. Mit is vizsgáltak a saját szigorú környezetvédelmi normáikból kiinduló holland szakemberek? A Metallokémiát, a 220 000 köbméter szennyezett anyagot magába foglaló hulladéklerakót és 50x50 méteres szektorokra osztva magát a települést. Figyelembe vették a hidrogeológiai paramétereket, a talajvíz áramlási sebességét, a felszíni és felszín alatti talajviszonyokat. Megvizsgálták még a csatornák környékét és azokat az anyagokat is, amelyeket alapozási célokkal dolgoztak be az utakba. Általános megállapításként leszögezték, hogy a területen az ólomszennyezés a legnagyobb mértékű, de találtak cinket, rezet, kadmiumot is a talajban más, ugyancsak veszélyes anyagok mellett. Az „illetékesek” sokáig tagadták, de legalábbis bagatellizálták a Metallokémia környezetszennyezését, a független szakértők megállapításait azonban nem lehet vitatni. A mérések kimutatták, hogy a telephely közelében a talaj kilogrammonként 900 milligramm ólmot tartalmaz, s ez csak másfél kilométer távolságban csökken 100 milligrammra. Csakhogy az üzem közelében, ötszáz méter távolságon belül is laknak, élnek emberek, akik nem tudnak máshová költözni, mert nincs rá lehetőségük, és mert ott van az otthonuk. Ők vajon mire számíthatnak? Az ólom ugyanis 60-80 centiméter mélységig hatolt a talajba, s még ott is, ahol „magasabban” van, megtalálható 20-30 centiméter mélyen. És a kiterjedése? Az említett húsz centiméteres felső rétegben még mindig 600 milligramm a kilogrammonkénti ólomtartalom, és ez „mennyiségben” 27 000 köbméter talajt jelent, ennyit kellene első lépésként sürgősen kicserélni. Hogy ki vállalja ennek a költségeit, az nem tartozott, értelemszerűen nem is tartozhatott a vizsgálatba. Ami azonban igazán lehangoló, hogy a fórum hivatalos résztvevői közül senki nem tudott válaszolni a kérdésre. Mekkora kockázatot jelent az itt élőkre a jelenlegi helyzet és miként lehet azt mérsékelni? A hazai vizsgálatok történetében először ezt is felbecsülték a holland szakemberek. Tömören összefoglalva nagyon súlyosan hangzik a verdikt: a Metallokémiához ezerméternyi körzetben fekvő kiskertekben termesztett gyümölcs- és zöldségféléket a gyermekek semmiképp ne fogyasszák, mert közvetlenül veszélyezteti az egészségüket. A veszélyhelyzet még ezerötszáz méteren belül is fennáll. Ha viszont ennek ellenére tesztek a fának gyümölcséből”, az mind a gyermekekre, mind a felnőttekre veszélyes lehet. A talajvíz emberi fogyasztásra nem, kizárólag öntözésre alkalmas, kivéve a csatornák közvetlen közelében, illetve a Metallokémiától nyugatra fekvő kertekben. Az étkezési célra termesztett zöldség- és gyümölcsféléket rendszeresen ellenőrizni kell, még tanácsosabb azonban a „szerkezetváltás”, vagyis a kevésbé érzékeny fajták nevelése. Minthogy Nagytétényen kívül két helyen is olyan foltszerű szennyezés van, ahol az ólomterhelés meghaladja az 1000 milligrammot, azt tanácsos a környezettől kerítéssel elzárni. A hulladéklerakóra még szigorúbbak a javaslatok, minthogy a talajvízátfolyás eléri az évi 160 000 köbmétert, résfalazással kell elszigetelni, illetve fölülről a szélhordás ellen le kell fedni. Mindez bizonyítja a Metallokémia bezárásának jogosságát, amit még az is alátámaszt, hogy az azóta eltelt időben csökkent valamelyest az ülepedő por ólomtartalma. Azokra a kérdésekre, amelyek az ismert tények tükrében fogalkoztatják az embereket, hogy mit tegyenek azok, akiknek a kiskertekből származó jövedelmük kiegészítette a szegényes nyugdíjukat, vagy akik nem tudják megvenni a drága gyümölcsöt, nem kaptak választ. Épp ezért a nagytétényiek újabb lakossági fórumot tartanak, ezúttal már nem a környezetszennyezésről, hanem a kártérítési perigényekről. (sárvári) A tűrőképesség határán vitát az egészségügy átalakulásáról Az egészségügy nem válhat pártcsatározások tárgyává - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján dr. Kökény Mihály, a Magyar Szocialista Párt új, egészségüggyel és szociálpolitikával foglalkozó ügyvivője, ám hozzátette: az egészségügyi reform körülötti bizonytalanság és a pénzhiány nyugtalanságot kelt a területen dolgozók körében, s ez szükségessé teszi a publicitást. Az ügyvivő remélte, a reform nem kerül be a nagy átverések történetébe, a sokat emlegetett átalakítás végül minden érintett megelégedésére valósul meg. A Szocialista Párt álláspontja szerint a most tárgyalt társadalombiztosítási költségvetés igencsak szerény anyagi erőket biztosít a reform végrehajtásához, és a megvalósítás módja is kérdéses. Az átalakulás anyagilag megalapozatlan és aránytalanul nagy terheket ró a munkáltatókra. Természetesen a szocialisták is szükségesnek tartják a reformot, ám úgy vélik, azt nyilvános szakmai és laikus vita nélkül felelőtlenség bevezetni, minél előbb konszenzusra kell jutni. Ennek érdekében a párt frakciója a törvényhez módosító csomagot terjesztett be, ebben - különösen a béremelés mértékének növelése érdekében - a költségvetés átcsoportosítását javasolják. Dr. Bánk Judit, a párt egyik tanácsadója, VI. kerületi körzeti orvos kijelentette, az egészségügyi dolgozók tűrőképességük határára jutottak, s ebben a bizonytalanságnak is igen komoly szerepe van. Úgy vélte, ma a körzeti orvosoknak kell megbirkózniuk a szociális problémákkal is, s ezek megoldására a tervezet sem ad valós lehetőséget. A sajtótájékoztatón Csintalan Sándor, a párt érdekvédelmi ügyvivője felhívta a figyelmet egy, a foglalkoztatási törvény módosításában rejlő jogtalanságra is. Bár a törvényszöveg csak január elején jelent meg a közlönyben, több munkáltató már tíz nappal előbb érvényesítette azt a rendelkezést, hogy a végkielégítés akár több hónappal is elhalaszthatja a munkanélküli-járadék folyósítását Mivel az ez ügyben interpelláló Szili Sándor felvetésére az illetékesek harminc napon belül ígértek választ, a szocialisták addig is vállalják, hogy az esetleges károsultaknak jogsegélyt és segítséget nyújtanak. (n.k.j.) Az orvosválasztás nem kötelező Gyógyítás - biztosítási alapon Ami az egészségügyben zajlik, az nem reform, hanem rendszerváltás - jelentette ki Jávor András, a Népjóléti Minisztérium államtitkára a MÚOSZ székházában szervezett találkozóján a sajtó képviselőivel. Szerinte ez a terület a korábbi időszakban nem kapott elég figyelmet, így csak a legutóbbi időkben hangozhatott el, hogy az egészségügy eredménytelensége katasztrofális mértékű. Az államtitkár elmondta, hogy a mostani és a közeljövőbeni változások egészséges nemzetet teremtenek. Az alapvető kérdés az, hogy milyen legyen a finanszírozási rendszer. A kormányprogram egy olyan típusú biztosítási rendszert irányoz elő, mely a kölcsönös szolidaritásra épül. Ennek a legtöbb nyugat-európai országban meghonosodott (s 1950-ig Magyarországon is működött) szisztémának előfeltétele annak kimondása, hogy az egészségügyi ellátás nem állampolgári jogon, hanem biztosítási alapon jár. Igaz, a biztosítás lehetősége állampolgári jog. Sok bizonytalanság van az emberekben az új szisztéma miatt, ezért az államtitkár hangsúlyozta, hogy az első negyedév végéig mindenki meg fogja kapni a társadalombiztosítási kártyát. Ennek birtokában mindenkinek igazolnia kell magát. Ezen a kártyán lesz az a szelvény is, amelyet le kell adni a választott háziorvosnak. Kiemelte, hogy az orvosválasztás nem kötelező. A háziorvosok egy részének területi ellátási kötelezettsége is lesz, nekik a saját territóriumukon belül mindenkit el kell fogadniuk. (Ez természetesen azt is jelenti, hogy a többieknek nem feltétlenül kell minden náluk jelentkezőnek pozitív választ adniuk.) Dr. Fodor Miklós, az Országos Háziorvosi Intézet igazgatója arról beszélt, hogy az új rendszer kialakítása nem öncél, hanem a korábban tapasztalt hiányosságokat igyekszik kiküszöbölni. Alapvetően a bizalmon fog alapulni, de a dologhoz az is hozzátartozik, hogy az orvosok jelenlegi képzettségi szintje nem lesz elégséges. A háziorvosi tevékenységet szakvizsgához fogják kötni, s ehhez a korábban végzetteknek bizonyos átképzésen, a frissen végzőknek pedig posztgraduális képzésen kell átesniük. Megnyugtatásul mondta el, hogy a gyermekorvosi hálózatot senki nem kívánja felszámolni. (knyczár) Cadillacet vezetett Kanadában A szemetes, aki nem érti a szemetelőket Mielőtt az ember egy szemetes munkanapját kezdi el vizsgálni, ajánlatos némi előtanulmányt beiktatnia magáról a szemétről, az évek óta lazuló és hízó fertelmes matériáról, amelynek feltartóztathatatlan termelődése lassan az elemi csapásokra emlékeztet. A Rákóczi útról indultam, ahol a Blaha Lujza téren ab start felfordult a gyomrom: a Nemzeti Színház helyén egy otromba szemétszarkofág szürkéink, egy bodega, mellette rozzant Barkas-furgon, ami alig látszik ki a szemétből és mocskos-cafrangos fóliával van letakarva. Körül a karácsonyra nagy-nagy munkával, rengeteg pénzért letisztított falfelületeken a tiltó táblák ellenére friss plakátok virítanak. Hofi Géza a sokadik hatványon, Hobó-koncert és egyebek, meg egy „hagyományteremtő” farsangi felvonulásra mozgósító nyomtatvány, amely közösségeket óhajt megnyerni a fővárosi önkormányzat és Demszky Gábor fővédnök nevében. Megyek tovább, át az Erzsébet hídon, aztán ötletszerűen fel a Hegyalja útra egy kis megmerítkezésre az új elit szférájában. A Hegyalja út elején egy olyan gyümölcsárus pavilon áll, ami a nagykönyvben van megírva. Tiszta, ízléses, vonzó. A környéke is. Ám nem sokkal feljebb, a kanyar előtt, ugyanaz a műfaj éktelenkedik oly pocsék színvonalon, hogy arra nincsenek szavak. Zöldség-gyümölcs nonstop. Megoldás itt egy lehet: egy tollvonással megszüntetni, eltüntetni és sóval hinteni be a helyét. S ha még feljebb megy, akkor jönnek az igazi pompásságok. Ahol a Sashegy utca leágazik a Hegyaljáról „Most megtalálta az igazit!” feliratú transzparensbe ütközünk, melyet nagyrészt lenyúztak már. Egy új üzletsor kezdte meg itt működését: Sashegy-Csemege, Cukrászda, Souvenir, Mini-drink. Mindegyik hónaljig süpped tulajdon mocskába. A göngyölegek, dobozok és egyebek vonulatai és rétegei szétcsurognak, kiáradnak a járdára és elöntik azt. Hízik és hemzseg a szemét. A Sashegy utcában emellett illegális roncstelepben gyönyörködhetünk, féltucatnyi volt autó éktelenkedik, kibelezve, vegyes szeméttel fulladásig megtömve emelik az „elit” városképet. Ez az, amit anarchiának hívnak. Ebből a körítésből emelkednek ki az új castellók, hűvös exkluzivitásukkal, luxusmegoldásaikkal, meggyőzően cáfolva a tételt, miszerint ugrásszerű fejlődés nincs, csak folyamatos. De hova fejlődünk így ugrásszerűen, kérdezem tőletek, tisztelt adófizetők? És még egy helyi érdekű kérdést kell feltennem: ki adott itt területfoglalási engedélyt az üzletelőknek a ΧΠ. kerületi önkormányzat apparátusából? És aki erre engedélyt adott, hányszor járt itt azóta? 1. Pernesz Ottó 57 éves szemetest hajnali fél négykor ébreszti a vekker. A Tárogató úti lakásban egyedül készülődik, lenyeli szívgyógyszerét és útnak indul. Harminckét éve dolgozik a Közterület-fenntartó Vállalatnál, tizenöt éve a monstrum kukáskocsit vezeti. A Nagykovácsiból induló szolgálati busszal a szintén „hajnali madarakkal” együtt érkezik Óbudára, a Testvérhegyi úti telepre, háromnegyed ötkor állnak ki a Rábával és ötkor már kezdenek a Bazilikánál az Arany János, a Zrínyi utcában, a Szent István téren és annak környékén. Fél hétkor itt végeznek, a kocsi még ilyenkor nem telt meg, úgyhogy azonnal mennek tovább a Kelenföldi lakótelepre, és ott folytatják. Nyolc-fél kilencre telik meg a Rába gyomra. Iyenkor megállnak és megreggeliznek. Ezután következik az újpalotai égető, ahol ürítenek, és máris mennek vissza a lakótelepre, folytatják annak „körbecsiklandozását” fáradhatatlanul, míg újra teljesen meg nem telik a Rába feneketlen bendője. Mire az újabb ürítéssel is végeznek, száz-százötven kilométer van mögöttük. Vissza Óbudára, ahol a szükséges kisebb javítások, a kocsi lemosása, üzemanyaggal való feltöltése van hátra. Utána tus, átöltözés, a napi események kiértékelése, némi óvatos politizálás, ami egyelőre a „változatok az értetlenségre és felháborodásra” címmel foglalható össze. Öt óra tájt érkezik haza. Mint mondja, ilyenkor kezdi el érezni a hajnali felserkenést, de főként a levezetett kilométereket. Más kilométerek ezek! Vezetett már Cadillacet Kanadában a rokonoknál, ahol néhány óra után fel akarták váltani a volánnál - ő akkor kezdett belejönni. Nemrégen saját Ladájával Németországból jöttek haza, egyvágtában ezer kilométert hajtott, és fitt állapotban szállt ki a kocsiból. De ezek a kínos, lassú manőverek, a városon való áttüremkedések, a rengeteg megállás és újraindítás, a szabálytalanul parkoló autók olykor kézzel való odébbemelése... ezek tudnak ólomtenyérként nehezedni az emberre egy-egy műszak végén. Bruttó bére 25 ezer forint, amelyet önként vállalt vasárnapi műszakokkal tud némileg kiegészíteni. Egy hónapban durván 230 óra jön ki, ami emellett a strapa mellett irdatlan teljesítmény. 2. Bárhonnan nézem is a szemetes munkáját, ez domborodik ki. Enélkül a teljesítmény, stabilitás és jól szervezettség nélkül a város egy hétig nem tudna létezni. Egy hétig? Két napig! Elfogyasztja napi második számú étkezését, az „ucsorát”. Évek óta így él, feltehetően ennek köszönheti szikárságát és jó kondícióját. Ami a napból hátra van, az az aktivitás utolsó morzsáit emészti fel. A fáradtság egyre sűrűbb és nehezebb. Pernesz Ottó végigolvas egy napilapot, megnézi még a híradót. Esetleg leballag a társasház pincerekeszébe, ahol saját borából mindig van ötven-száz liternyi. Kicsit elpancsol vele, meglélegezteti, és lecsúsztat két-három pohárkával, hogy meggyőződjön a rizling vagy az ezerjó illat- és zamatszintjéről, a nedű testességéről és tisztaságáról. Aztán nyugovóra tér, mert a vekker fél négykor kérlelhetetlenül megszólal. Ami friss erőben tartja - szintén munka. Csak ez egészen más. A Somló-hegyen 700 négyszögöl szőleje van, Doba községben áll a szülői ház, 900 négyszögölnyi kertben, amelyet a nővérével közösen használnak, s ahol zöldség- és gyümölcs bőséggel terem. Itt, mint mondja, a háztól a hegytetőig otthon van, ahol a föld közelsége mindenért kárpótolja. A hétvégék, a szabadságok a szőlőhegyen telnek. Ez a hobbi, a kikapcsolódás, a töltekezés, a kisimulás. A távolság ellenére ez a hegy egyik legszebben művelt táblája. Itt elfelejti a szemétgyűjtés feszültségét, monotóniáját, de főként a szemetelő emberek tömegét, akik az udvarias kérésre is átkozódni és fenyegetőzni kezdenek. Nem tudja megszokni és nem tudja megérteni őket. Mint mondja, ebben az egyben ez a nemzet egyöntetűnek nevezhető: a szemetelés gátlástalanságában. Szólják a szemetet az utcára, zsebből, ablakból, kapualjból, Trabantból, Mercedesből - ebben nincs színvonalkülönbség. 3. És itt most vissza kell vennem a szót, mert a kellemetlen matéria fenyegető, agresszív korszakába lépett, sőt már szimbolikája is van. Az önkormányzatok sűrűn joviáliskodnak, gyakran kapkodnak, nem élnek jól a hatalommal. S ránk szabadították ezt a poklot. Itt kéne hagyományokat teremteni, nem a csinnadrattás felvonulások terén. Az ember azt gondolná: a létet meghatározó alapfolyamatok az uralmon lévő társadalmi rendtől függetlenül átgondoltak és logikusak, minthogy az ember a bolygó élőlényeinek legmagasabb rendű képviselője. Legalábbis ezzel hízeleg magának egyre nyilvánvalóbb önámítással. A föld felszínén megtermeli élelmét, a kéreg alól kitermelt ivóvízét és az energiahordozók nagyobb részét. Amit magától értetődőnek tarthatnánk: a salak- és hulladékanyagokat úgy vigye vissza, úgy tüntesse el, hogy ne veszélyeztessen és ne lúzítson el velük semmit. Hihetetlen, de nem ez történik. Undorral és gőggel viszonyulunk saját szennyesünkhöz, mint ahogy az adósságainkat rühelljük, s ahogy meggyűlöljük azt, akinek le vagyunk kötelezve. Ez úgy látszik, a „csúcs” lélektana. Egy külön szemétlerakót tölthetnénk meg viszont a magyarázatainkkal: ez a jelenség ugyebár a XX. század számlájára írandó. Nehézipar, vegyipar, demográfiai robbanás, fantasztikus urbanizáció, csomagolás- és fűtéstechnikák fejlődése stb., stb. Az emberiség bekerítette és körkörösen támadja tulajdon létét, és cselekvés helyett elméleteket gyárt. Csakis az új kor vetette fel mindezt? Az ember felüti a Bibliát, és Mózes 5. könyve 23. részében a polgári, társadalmi, haditörvények között ezt olvassa: „A táboron kívül valami helyed is legyen, hogy kimehess oda. És legyen ásócskád a fegyvered mellett, hogy mikor leülsz kívül, gödröt áss azzal, és ha felállsz, betakarhasd azt, ami elment tőled." Világos beszéd ez? Van ma aktualitása Mózes e passzusának? Vajon nem ott kezdődik a környezet humanizálása, hogy tisztelni kezdjük az embertársainkat? Nem ott folytatódik, hogy az ajtónkon, kerítésünkön kívüli közterületet is magunkénak érezzük, nem korlátlan szemétbefogadásra alkalmas senkiföldjének? Mi az, ami ezen annyira nehezen érthető? Kíváncsi lennék, hogy ha a Hegyalja út és Sashegy úti szuperlakók szemetelőivel közölnék: éretlenek a demokráciára, és nem érdemelnek mást, mint a legkeményebb büntetést? Alighanem bőszültén tiltakoznának a vád ellen és személyiségjogaik súlyos megsértését emlegetnék. Emelkedett gondolatokból változatlanul exportképesek vagyunk. Mégis, hadd szóljak most néhány szót egy régi mamámról. Nem, nem fiákeren akarok végighajtani a Stefánián. Bár az sem lenne rossz. Azt szeretném megérni, hogy a Glóbuszt benépesítő emberi faj egy új reneszánsz szellemében kezd el élni. A reneszánsz sok mindennek volt a kezdete: a kapitalizmusnak, az individualizmusnak és egyfajta rendetlenségnek. De az egy terméketlenné és hasznavehetetlenné vált rendet váltott fel, s mint ilyen, alkotó rendetlenség volt, ami magasabb rendet jelentett egy görcsös és senyvesztő renddel szemben. Egy szó mint száz: kezdjünk alapos nagytakarítást személyiségünkön belül - aztán azon kívül is, méghozzá sürgősen és tétovázás nélkül. Szemétdombon nem lehet demokráciát alapozni - abba csak belefutni lehet Baráti Szabolcs