Magyar Nemzet, 1992. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-31 / 26. szám

PÉNTEK, 1992. január 31. Hazai tudósítások - Riport Magyar Nemzet 7 Holland javaslatok a nagytétényi ólomszennyezés elhárítására Huszonhétezer köbméter talajt kellene kicserélni A vizsgálat lezárult, felejtse el - volt a címe egy néhány évvel ezelőt­ti emlékezetes filmsikernek. De mit mondjunk azoknak az embereknek, akik ha akarnának se tudnak felejte­ni? Mit mondjunk annak a 35 éves asszonynak, aki belerokkant az ólom nagymértékű felszívódásába? Mit annak az anyának, akinek két kisko­rú gyermeke szenvedett súlyos ólommérgezést és mit azoknak a nagytétényi lakosoknak, akik kény­telenek egy igen kiterjedt és veszé­lyes környezeti ártalom fenyegetett­ségében élni? Az Introm-Bodemtech holland cég lezárta a Metallokémia környe­zetszennyezésével kapcsolatos vizs­gálatát, amelyet az elmúlt év köze­pén a Környezetvédelmi és Terület­­fejlesztési Minisztérium felkérésére indított meg a szennyezés méretének és kiterjedésének megállapítására. Kutatásaik eredményeit s az azokból levonható következtetéseket, javas­latokat lakossági fórumon ismertet­ték tegnap a Nagytétényi Művelődé­si Központban. A zsúfolásig megtelt nagyte­remben a korábbi, hasonló fóru­mokkal ellentétben az emberek lé­legzetvisszafojtva hallgatták a té­nyeket, amelyeket immár sem leta­gadni, sem kozmetikázni nem lehet. Mit is vizsgáltak a saját szigorú környezetvédelmi normáikból kiin­duló holland szakemberek? A Me­­tallokémiát, a 220 000 köbméter szennyezett anyagot magába fogla­ló hulladéklerakót és 50x50 méteres szektorokra osztva magát a telepü­lést. Figyelembe vették a hidrogeo­lógiai paramétereket, a talajvíz áramlási sebességét, a felszíni és felszín alatti talajviszonyokat. Megvizsgálták még a csatornák környékét és azokat az anyagokat is, amelyeket alapozási célokkal dolgoztak be az utakba. Általános megállapításként le­szögezték, hogy a területen az ólomszennyezés a legnagyobb mér­tékű, de találtak cinket, rezet, kad­­miumot is a talajban más, ugyancsak veszélyes anyagok mellett. Az „ille­tékesek” sokáig tagadták, de leg­alábbis bagatellizálták a Metalloké­mia környezetszennyezését, a füg­getlen szakértők megállapításait azonban nem lehet vitatni. A méré­sek kimutatták, hogy a telephely kö­zelében a talaj kilogrammonként 900 milligramm ólmot tartalmaz, s ez csak másfél kilométer távolság­ban csökken 100 milligrammra. Csakhogy az üzem közelében, ötszáz méter távolságon belül is laknak, élnek emberek, akik nem tudnak máshová költözni, mert nincs rá lehetőségük, és mert ott van az otthonuk. Ők vajon mire számíthatnak? Az ólom ugyanis 60-80 centiméter mélységig hatolt a talajba, s még ott is, ahol „ma­gasabban” van, megtalálható 20-30 centiméter mélyen. És a kiterjedé­se? Az említett húsz centiméteres felső rétegben még mindig 600 mil­ligramm a kilogrammonkénti ólomtartalom, és ez „mennyiség­ben” 27 000 köbméter talajt jelent, ennyit kellene első lépésként sür­gősen kicserélni. Hogy ki vállalja ennek a költségeit, az nem tarto­zott, értelemszerűen nem is tartoz­hatott a vizsgálatba. Ami azonban igazán lehangoló, hogy a fórum hi­vatalos résztvevői közül senki nem tudott válaszolni a kérdésre. Mekkora kockázatot jelent az itt élőkre a jelenlegi helyzet és miként lehet azt mérsékelni? A hazai vizs­gálatok történetében először ezt is felbecsülték a holland szakembe­rek. Tömören összefoglalva nagyon súlyosan hangzik a verdikt: a Me­­tallokémiához ezerméternyi körzet­ben fekvő kiskertekben termesztett gyümölcs- és zöldségféléket a gyer­mekek semmiképp ne fogyasszák, mert közvetlenül veszélyezteti az egészségüket. A veszélyhelyzet még ezerötszáz méteren belül is fennáll. Ha viszont ennek ellenére tesztek a fának gyümölcséből”, az mind a gyermekekre, mind a felnőttekre veszélyes lehet. A talajvíz emberi fogyasztásra nem, kizárólag öntözésre alkalmas, kivéve a csatornák közvetlen közelé­ben, illetve a Metallokémiától nyu­gatra fekvő kertekben. Az étkezési célra termesztett zöldség- és gyü­mölcsféléket rendszeresen ellenőriz­ni kell, még tanácsosabb azonban a „szerkezetváltás”, vagyis a kevésbé érzékeny fajták nevelése. Minthogy Nagytétényen kívül két helyen is olyan foltszerű szennyezés van, ahol az ólomterhelés meghaladja az 1000 milligrammot, azt tanácsos a környezettől kerítéssel elzárni. A hulladéklerakóra még szi­gorúbbak a javaslatok, minthogy a talajvízátfolyás eléri az évi 160 000 köbmétert, résfalazással kell elszige­telni, illetve fölülről a szélhordás el­len le kell fedni. Mindez bizonyítja a Metalloké­mia bezárásának jogosságát, amit még az is alátámaszt, hogy az azóta eltelt időben csökkent valamelyest az ülepedő por ólomtartalma. Azokra a kérdésekre, amelyek az ismert té­nyek tükrében fogalkoztatják az em­bereket, hogy mit tegyenek azok, akiknek a kiskertekből származó jö­vedelmük kiegészítette a szegényes nyugdíjukat, vagy akik nem tudják megvenni a drága gyümölcsöt, nem kaptak választ. Épp ezért a nagytétényiek újabb lakossági fórumot tartanak, ezúttal már nem a környezet­­szennyezésről, hanem a kártérítési perigényekről. (sárvári) A tűrőképesség határán vitát az egészségügy átalakulásáról Az egészségügy nem válhat pártcsatározások tárgyává - jelentette ki csütörtöki sajtó­­tájékoztatóján dr. Kökény Mihály, a Magyar Szocialista Párt új, egészségüggyel és szociálpolitikával foglalkozó ügyvivője, ám hozzátette: az egészségügyi reform körülöt­ti bizonytalanság és a pénz­hiány nyugtalanságot kelt a területen dolgozók körében, s ez szükségessé teszi a pub­licitást. Az ügyvivő remélte, a reform nem kerül be a nagy átverések törté­netébe, a sokat emlegetett átalakítás végül minden érintett megelégedésé­re valósul meg. A Szocialista Párt ál­láspontja szerint a most tárgyalt társadalombiztosítási költségvetés igencsak szerény anyagi erőket biz­tosít a reform végrehajtásához, és a megvalósítás módja is kérdéses. Az átalakulás anyagilag megalapozatlan és aránytalanul nagy terheket ró a munkáltatókra. Természetesen a szocialisták is szükségesnek tartják a reformot, ám úgy vélik, azt nyilvános szak­mai és laikus vita nélkül felelőtlen­ség bevezetni, minél előbb kon­szenzusra kell jutni. Ennek érdeké­ben a párt frakciója a törvényhez módosító csomagot terjesztett be, ebben - különösen a béremelés mértékének növelése érdekében - a költségvetés átcsoportosítását ja­vasolják. Dr. Bánk Judit, a párt egyik ta­nácsadója, VI. kerületi körzeti orvos kijelentette, az egészségügyi dolgo­zók tűrőképességük határára jutottak, s ebben a bizonytalanságnak is igen komoly szerepe van. Úgy vélte, ma a körzeti orvosoknak kell megbirkózni­uk a szociális problémákkal is, s ezek megoldására a tervezet sem ad valós lehetőséget. A sajtótájékoztatón Csintalan Sándor, a párt érdekvédelmi ügyvi­vője felhívta a figyelmet egy, a fog­lalkoztatási törvény módosításában rejlő jogtalanságra is. Bár a törvény­­szöveg csak január elején jelent meg a közlönyben, több munkáltató már tíz nappal előbb érvényesítette azt a rendelkezést, hogy a végkielégítés akár több hónappal is elhalaszthatja a munkanélküli-járadék folyósítását Mivel az ez ügyben interpelláló Szili Sándor felvetésére az illetékesek har­minc napon belül ígértek választ, a szocialisták addig is vállalják, hogy az esetleges károsultaknak jogsegélyt és segítséget nyújtanak. (n.k.j.) Az orvosválasztás nem kötelező Gyógyítás - biztosítási alapon Ami az egészségügyben zajlik, az nem reform, hanem rend­szerváltás - jelentette ki Jávor András, a Népjóléti Minisztéri­um államtitkára a MÚOSZ székházában szervezett talál­kozóján a sajtó képviselőivel. Szerinte ez a terület a korábbi időszakban nem kapott elég fi­gyelmet, így csak a legutóbbi időkben hangozhatott el, hogy az egészségügy eredményte­lensége katasztrofális mértékű. Az államtitkár elmondta, hogy a mostani és a közeljövőbeni változá­sok egészséges nemzetet teremtenek. Az alapvető kérdés az, hogy milyen legyen a finanszírozási rendszer. A kormányprogram egy olyan típusú biztosítási­ rendszert irányoz elő, mely a kölcsönös szolidaritásra épül. Ennek a legtöbb nyugat-európai or­szágban meghonosodott (s 1950-ig Magyarországon is működött) szisz­témának előfeltétele annak kimondá­sa, hogy az egészségügyi ellátás nem állampolgári jogon, hanem biztosítá­si alapon jár. Igaz, a biztosítás lehe­tősége állampolgári jog. Sok bizonytalanság van az embe­rekben az új szisztéma miatt, ezért az államtitkár hangsúlyozta, hogy az el­ső negyedév végéig mindenki meg fogja kapni a társadalombiztosítási kártyát. Ennek birtokában mindenki­nek igazolnia kell magát. Ezen a kártyán lesz az a szelvény is, amelyet le kell adni a választott háziorvosnak. Kiemelte, hogy az or­vosválasztás nem kötelező. A házior­vosok egy részének területi ellátási kötelezettsége is lesz, nekik a saját territóriumukon belül mindenkit el kell fogadniuk. (Ez természetesen azt is jelenti, hogy a többieknek nem fel­tétlenül kell minden náluk jelentke­zőnek pozitív választ adniuk.) Dr. Fodor Miklós, az Országos Háziorvosi Intézet igazgatója arról beszélt, hogy az új rendszer kialakítá­sa nem öncél, hanem a korábban ta­pasztalt hiányosságokat igyekszik ki­küszöbölni. Alapvetően a bizalmon fog alapulni, de a dologhoz az is hoz­zátartozik, hogy az orvosok jelenlegi képzettségi szintje nem lesz elégsé­ges. A háziorvosi tevékenységet szakvizsgához fogják kötni, s ehhez a korábban végzetteknek bizonyos át­képzésen, a frissen végzőknek pedig posztgraduális képzésen kell átesni­ük. Megnyugtatásul mondta el, hogy a gyermekorvosi hálózatot senki nem kívánja felszámolni. (knyczár) Cadillacet vezetett Kanadában A szemetes, aki nem érti a szemetelőket Mielőtt az ember egy szemetes munka­napját kezdi el vizsgálni, ajánlatos némi elő­tanulmányt beiktatnia magáról a szemétről, az évek óta lazuló és hízó fertelmes matériá­ról, amelynek feltartóztathatatlan termelődé­se lassan az elemi csapásokra emlékeztet. A Rákóczi útról indultam, ahol a Blaha Lujza téren ab start felfordult a gyomrom: a Nemzeti Színház helyén egy otromba szemét­szarkofág szürkéink, egy bodega, mellette rozzant Barkas-furgon, ami alig látszik ki a szemétből és mocskos-cafrangos fóliával van letakarva. Körül a karácsonyra nagy-nagy munkával, rengeteg pénzért letisztított falfelü­leteken a tiltó táblák ellenére friss plakátok vi­rítanak. Hofi Géza a sokadik hatványon, Ho­­bó-koncert és egyebek, meg egy „hagyomány­teremtő” farsangi felvonulásra mozgósító nyomtatvány, amely közösségeket óhajt meg­nyerni a fővárosi önkormányzat és Demszky Gábor fővédnök nevében. Megyek tovább, át az Erzsébet hídon, aztán ötletszerűen fel a Hegyalja útra egy kis megmerítkezésre az új elit szférájában. A Hegyalja út elején egy olyan gyümölcsárus pavilon áll, ami a nagy­könyvben van megírva. Tiszta, ízléses, vonzó. A környéke is. Ám nem sokkal feljebb, a ka­nyar előtt, ugyanaz a műfaj éktelenkedik oly pocsék színvonalon, hogy arra nincsenek sza­vak. Zöldség-gyümölcs nonstop. Megoldás itt egy lehet: egy tollvonással megszüntetni, el­tüntetni és sóval hinteni be a helyét. S ha még feljebb megy, akkor jönnek az igazi pompás­­ságok. Ahol a Sashegy utca leágazik a Hegyal­­járól „Most megtalálta az igazit!” feliratú transzparensbe ütközünk, melyet nagyrészt le­nyúztak már. Egy új üzletsor kezdte meg itt működését: Sashegy-Csemege, Cukrászda, Souvenir, Mini-drink. Mindegyik hónaljig süpped tulajdon mocskába. A göngyölegek, dobozok és egyebek vonulatai és rétegei szét­csurognak, kiáradnak a járdára és elöntik azt. Hízik és hemzseg a szemét. A Sashegy utcá­ban emellett illegális roncstelepben gyönyör­ködhetünk, féltucatnyi volt autó éktelenkedik, kibelezve, vegyes szeméttel fulladásig meg­tömve emelik az „elit” városképet. Ez az, amit anarchiának hívnak. Ebből a körítésből emelkednek ki az új castellók, hű­vös exkluzivitásukkal, luxusmegoldásaikkal, meggyőzően cáfolva a tételt, miszerint ug­rásszerű fejlődés nincs, csak folyamatos. De hova fejlődünk így ugrásszerűen, kérdezem tőletek, tisztelt adófizetők? És még egy helyi érdekű kérdést kell feltennem: ki adott itt terü­letfoglalási engedélyt az üzletelőknek a ΧΠ. kerületi önkormányzat apparátusából? És aki erre engedélyt adott, hányszor járt itt azóta? 1. Pernesz Ottó 57 éves szemetest hajnali fél négykor ébreszti a vekker. A Tárogató úti la­kásban egyedül készülődik, lenyeli szív­­gyógyszerét és útnak indul. Harminckét éve dolgozik a Közterület-fenntartó Vállalatnál, tizenöt éve a monstrum kukáskocsit vezeti. A Nagykovácsiból induló szolgálati busszal a szintén „hajnali madarakkal” együtt érkezik Óbudára, a Testvérhegyi úti telepre, három­negyed ötkor állnak ki a Rábával és ötkor már kezdenek a Bazilikánál az Arany János, a Zrínyi utcában, a Szent István téren és an­nak környékén. Fél hétkor itt végeznek, a ko­csi még ilyenkor nem telt meg, úgyhogy azonnal mennek tovább a Kelenföldi lakóte­lepre, és ott folytatják. Nyolc-fél kilencre te­lik meg a Rába gyomra. Iyenkor megállnak és megreggeliznek. Ezután következik az új­palotai égető, ahol ürítenek, és máris mennek vissza a lakótelepre, folytatják annak „körbe­­csiklandozását” fáradhatatlanul, míg újra tel­jesen meg nem telik a Rába feneketlen bendője. Mire az újabb ürítéssel is végeznek, száz-százötven kilométer van mögöttük. Vissza Óbudára, ahol a szükséges kisebb ja­vítások, a kocsi lemosása, üzemanyaggal va­ló feltöltése van hátra. Utána tus, átöltözés, a napi események ki­értékelése, némi óvatos politizálás, ami egyelőre a „változatok az értetlenségre és fel­háborodásra” címmel foglalható össze. Öt óra tájt érkezik haza. Mint mondja, ilyenkor kezdi el érezni a hajnali felserkenést, de főként a levezetett ki­lométereket. Más kilométerek ezek! Vezetett már Cadillacet Kanadában a rokonoknál, ahol néhány óra után fel akarták váltani a vo­lánnál - ő akkor kezdett belejönni. Nemrégen saját Ladájával Németországból jöttek haza, egyvágtában ezer kilométert hajtott, és fitt ál­lapotban szállt ki a kocsiból. De ezek a kínos, lassú manőverek, a városon való áttüremke­­dések, a rengeteg megállás és újraindítás, a szabálytalanul parkoló autók olykor kézzel való odébbemelése... ezek tudnak ólomte­nyérként nehezedni az emberre egy-egy mű­szak végén. Bruttó bére 25 ezer forint, ame­lyet önként vállalt vasárnapi műszakokkal tud némileg kiegészíteni. Egy hónapban dur­ván 230 óra jön ki, ami emellett a strapa mel­lett irdatlan teljesítmény. 2. Bárhonnan nézem is a szemetes munká­ját, ez domborodik ki. Enélkül a teljesítmény, stabilitás és jól szervezettség nélkül a város egy hétig nem tudna létezni. Egy hétig? Két napig! Elfogyasztja napi második számú étkezé­sét, az „ucsorát”. Évek óta így él, feltehetően ennek köszönheti szikárságát és jó kondíció­ját. Ami a napból hátra van, az az aktivitás utolsó morzsáit emészti fel. A fáradtság egyre sűrűbb és nehezebb. Pernesz Ottó végigolvas egy napilapot, megnézi még a híradót. Esetleg leballag a társasház pincerekeszébe, ahol saját borából mindig van ötven-száz liternyi. Kicsit elpancsol vele, meglélegezteti, és lecsúsztat két-három pohárkával, hogy meggyőződjön a rizling vagy az ezerjó illat- és zamatszintjéről, a nedű testességéről és tisztaságáról. Aztán nyugovóra tér, mert a vekker fél négykor kér­lelhetetlenül megszólal. Ami friss erőben tartja - szintén munka. Csak ez egészen más. A Somló-hegyen 700 négyszögöl szőleje van, Doba községben áll a szülői ház, 900 négyszögölnyi kertben, ame­lyet a nővérével közösen használnak, s ahol zöldség- és gyümölcs bőséggel terem. Itt, mint mondja, a háztól a hegytetőig otthon van, ahol a föld közelsége mindenért kárpó­tolja. A hétvégék, a szabadságok a szőlőhe­gyen telnek. Ez a hobbi, a kikapcsolódás, a töltekezés, a kisimulás. A távolság ellenére ez a hegy egyik legszebben művelt táblája. Itt el­felejti a szemétgyűjtés feszültségét, monotó­niáját, de főként a szemetelő emberek töme­gét, akik az udvarias kérésre is átkozódni és fenyegetőzni kezdenek. Nem tudja megszok­ni és nem tudja megérteni őket. Mint mondja, ebben az egyben ez a nemzet egyöntetűnek nevezhető: a szemetelés gátlástalanságában. Szólják a szemetet az utcára, zsebből, ablak­ból, kapualjból, Trabantból, Mercedesből - ebben nincs színvonalkülönbség. 3. És itt most vissza kell vennem a szót, mert a kellemetlen matéria fenyegető, ag­resszív korszakába lépett, sőt már szimboli­kája is van. Az önkormányzatok sűrűn joviá­liskodnak, gyakran kapkodnak, nem élnek jól a hatalommal. S ránk szabadították ezt a pok­lot. Itt kéne hagyományokat teremteni, nem a csinnadrattás felvonulások terén. Az ember azt gondolná: a létet meghatá­rozó alapfolyamatok az uralmon lévő társa­dalmi rendtől függetlenül átgondoltak és lo­gikusak, minthogy az ember a bolygó élőlé­nyeinek legmagasabb rendű képviselője. Legalábbis ezzel hízeleg magának egyre nyilvánvalóbb önámítással. A föld felszínén megtermeli élelmét, a kéreg alól kitermelt ivóvízét és az energiahordozók nagyobb ré­szét. Amit magától értetődőnek tarthatnánk: a salak- és hulladékanyagokat úgy vigye vissza, úgy tüntesse el, hogy ne veszélyeztes­sen és ne lúzítson el velük semmit. Hihetet­len, de nem ez történik. Undorral és gőggel viszonyulunk saját szennyesünkhöz, mint ahogy az adósságainkat rühelljük, s ahogy meggyűlöljük azt, akinek le vagyunk kötelez­ve. Ez úgy látszik, a „csúcs” lélektana. Egy külön szemétlerakót tölthetnénk meg viszont a magyarázatainkkal: ez a jelenség ugyebár a XX. század számlájára írandó. Nehézipar, vegyipar, demográfiai robbanás, fantasztikus urbanizáció, csomagolás- és fűtéstechnikák fejlődése stb., stb. Az emberiség bekerítette és körkörösen támadja tulajdon létét, és cse­lekvés helyett elméleteket gyárt. Csakis az új kor vetette fel mindezt? Az ember felüti a Bibliát, és Mózes 5. könyve 23. részében a polgári, társadalmi, ha­ditörvények között ezt olvassa: „A táboron kí­vül valami helyed is legyen, hogy kimehess oda. És legyen ásócskád a fegyvered mellett, hogy mikor leülsz kívül, gödröt áss azzal, és ha felállsz, betakarhasd azt, a­mi elment tőled." Világos beszéd ez? Van ma aktualitása Mózes e passzusának? Vajon nem ott kezdődik a környezet hu­manizálása, hogy tisztelni kezdjük az ember­társainkat? Nem ott folytatódik, hogy az ajtón­kon, kerítésünkön kívüli közterületet is ma­gunkénak érezzük, nem korlátlan szemétbe­fogadásra alkalmas senkiföldjének? Mi az, ami ezen annyira nehezen érthető? Kíváncsi lennék, hogy ha a Hegyalja út és Sashegy úti szuperlakók szemetelőivel közölnék: éretle­nek a demokráciára, és nem érdemelnek mást, mint a legkeményebb büntetést? Alighanem bőszültén tiltakoznának a vád ellen és szemé­lyiségjogaik súlyos megsértését emlegetnék. Emelkedett gondolatokból változatlanul exportképesek vagyunk. Mégis, hadd szóljak most néhány szót egy régi mamámról. Nem, nem fiákeren akarok végighajtani a Stefáni­án. Bár az sem lenne rossz. Azt szeretném megérni, hogy a Glóbuszt benépesítő emberi faj egy új reneszánsz szellemében kezd el él­ni. A reneszánsz sok mindennek volt a kezde­te: a kapitalizmusnak, az individualizmusnak­­ és egyfajta rendetlenségnek. De az egy ter­méketlenné és hasznavehetetlenné vált rendet váltott fel, s mint ilyen, alkotó rendetlenség volt, ami magasabb rendet jelentett egy gör­csös és senyvesztő renddel szemben. Egy szó mint száz: kezdjünk alapos nagy­­takarítást személyiségünkön belül - aztán azon kívül is, méghozzá sürgősen és tétovázás nél­kül. Szemétdombon nem lehet demokráciát alapozni - abba csak belefutni lehet Baráti Szabolcs

Next