Magyar Nemzet, 1992. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-21 / 17. szám

10 Magyar Nemzet NAPLÓ A HILD-YBL ALAPÍTVÁNY, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézete és a Budapesti Osztrák Kulturális Intézet január 22-én konferenciát rendez Ybl Miklósról. A két ülésszakon külföldi szakemberek részvételével előadások hangzanak el Ybl életművéről. A kon­ferencia színhelye a Budapesti Törté­neti Múzeum (Budavári Palota E épü­let) Királypincéje. A délelőtti ülésszak 9-kor, a délutáni 14 órakor kezdődik. SZÖRÉNYI LEVENTE-BRÓDY JÁNOS KŐMŰVES KELEMEN című rockballa­dáját január 22-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából mutatja be a Nem­zeti Színház. A MAGYAR ZENEMŰVÉSZETI TÁR­SASÁG hangversenyei MINI-FESZTI­VÁL címmel XX. századi művekből hallhatók a Pesti Vigadóban. A Fesz­tivál programja: január 24., péntek este fél nyolc: belga-magyar est, ja­nuár 25., szombat este fél nyolc: osztrák-magyar est, január 26., va­sárnap délután öt óra: elektronikus zene, január 26., vasárnap este fél nyolc: japán-magyar est. (Budapest V., Vigadó tér 2.) ÖRKÉNY ISTVÁN PISTI A VÉRZIVA­­TARBAN című groteszk játékát január 24-én, pénteken este hét órakor tűzi műsorára a Madách Kamara. A HAZÁNKBAN ÉLŐ ZHEMUGA kínai sárkánykészítő család csaknem kétszáz munkáját mutatja be Miskol­con, az Ifjúsági Ház nagytermében hétfőn megnyílt kiállításán. A tárlaton a látogatók a harminc méter hosszú­ságú „szörnyektől" a tízfilléres nagy­ságúig a sárkányok teljes kollekciójá­ban gyönyörködhetnek a látogatók. A repülőalkalmatosságok vászonból, selyemből és papírból készültek. A február harmadikáig nyitva tartó kiál­lítás időtartama alatt kínai népművé­szeti fotókiállítás, kínai népművészeti tárgyak vására, gyöngyházberakásos képek tárlata, játszóház és filmvetítés is várja a gyermek és felnőtt látogató­kat. DIALOG BUDAPEST-BERUN címmel ki­állítás látható Barabás Márton, Lois Viktor, Jürgen Reichert és Reinhard Ha­­verkamp műveiből a Vigadó Galériá­ban. (Budapest V., Vigadó tér 2.) Az ünnepélyes megnyitóra január 23-án délután öt órakor kerül sor. Az alkotá­sok február 9-ig tekinthetők meg, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig. LÉTREJÖN AZ EGYHÁZI LEVÉLTÁRO­SOK SZÖVETSÉGE? A Levéltári Szem­le című szakfolyóirat 1991/4. szá­mában beszámol az 1991. szeptem­ber 15-22. között Rómában tartott levéltáros konferenciáról, amelyet a német evangélikus vezetés alatt álló protestáns egyházi levéltáros szerve­zet tartott. A konferencia munkájába vatikáni levéltárosok is bekapcsolód­tak. Az ökumenikus jellegű nemzetkö­zi egyházi levéltáros szövetség hazai szervezésével dr. Kormos Lászlót, a Tiszántúli Református Egyházkerület levéltári igazgatóját bízták meg. A MAGYAR PROTESTÁNS KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET pedagógiai szakosztályának összejövetelén, ma délután 5 órakor Kozma Tamás, az Oktatáskutató Intézet igazgatója tart előadást „Egyházi szerepvállalás a közoktatásban" címmel. (Budapest Vill., Múzeum u. 17. fsz. OMIKK- klub) T. WILDER A MI KIS VÁROSUNK című háromfelvonásos színművét január 24-én mutatja be a Várszínház. Ren­dező: Mensáros László m. v. (1014 Budapest, Színház u.1-3.) AZ ERNST MÚZEUMBAN Somogyi Győző kiállítását Hernádi Miklós nyit­ja meg január 23-án délután öt óra­kor. A kiállítás február 16-ig látható. (Budapest VI., Nagymező utca 8.) Kultúra Jorgosz, a görög Csupa lovakból álló kisplasztika. Ágaskodó, hőkölő, ficánkoló, szügyü­ket a nap felé kitáró bronzlovak szétszórva, mindenfelé a kiállítóterem­ben. Lehet vagy negyven, karcsú, embermagasságú posztamentumon, állványzaton álló bronzszobor. Némelyiket büszkén üli meg lovasa, másikon a két hátsó lábára álló, égnek magasodó állat levetni ké­szül nem szeretem lovasát. - Ez mind gyerekkori emlék... - mutat lassú méltósággal körbe a görög szobrász, az ötvenes évei­ben járó Jorgosz Kalakallász, széles arca, kétoldalt lelógó bajusza, szinte egyetlen darabból álló teste mintha sziklaszobor vol­na. Hegyi ember, képzeljük, a Csíki-havasokból. A költő Papp Árpád, aki a hellén kultúra meg­szállottja, fordítja az iméntieket. Karakallász elneveti magát. Érti a tréfát, miután Papp Árpád azt is elmagyarázza, kik is azok a székelyek. - Talán a görögség székelyei az én őseim, az északhellén tájról, Görögország szívéből, a thesszáli­­ai síkságról... Odahaza nyolc gye­rek népesítette be a házat. Renge­teg gyümölcs termett, szőlőt érlelt a nap Európa legmelegebb vidékén. Kecskecsöcsű szőlő. Fenyő­gyantás hordókba került belőle ősszel a bor. Korán hozzászoktunk a törkölypálinkához is... De mi gyerekek legjobban lovagolni szerettünk! Visszatérünk Jorgosz Kalakallasz bronzlovai­hoz. Lassú léptekkel vezet végig a kiállításon. - Kicsi koromtól vonzottak odahaza a lovak... Amikor jócskán elértem már a fejem búbjával a hátasló nyergét, nekem is lett lovam. Mindig ro­hanni akartam vele. Pedig de sokszor leestem róla! A fiatal fiút a félszázezres Larissza városának gimnáziumában a rajztanár „fedezte fel”. Lovakat ábrázoló vázlatai alapján, amiket odahaza vázolt fel papírra a paraszt­paripák mozdulatairól. - Athénbe kerültem, állami ösztöndíjjal. A képzőművészeti akadémiára, a szobrász szakra. Már akkor tudtam: az anyaggal viaskodni szá­momra a legizgalmasabb birkózás a világon! A szobrászat nemcsak szellemi tevékenység, hanem komoly fizikai erőpróba is. Középiskolás látogatók szakítják félbe a be­szélgetést. Este folytatjuk, a Terézváros sűrűjében, ahol Jorgosz Kalakallász felfedezte magának Pest egyetlen görög vendéglőjét. Pedig először van Bu­dapesten, és egyáltalán: még soha nem volt görög szobrásznak kiállítása a magyar fővárosban. A görög vendéglőben az útikalauz szerepét be­töltő költő és műfordító Papp Árpádon kívül itt van Mohácsi Regős Ferenc festőművész, aki lelkes pat­­rónusa Jorgosz Kalakallász bronzlovainak. - Nem egyszerűen ezeket a kisplasztikákat sze­rettem meg - mondja a hetvenhárom éves művész -, Jorgoszban az egyik legnagyobb élő görög szob­rászt tisztelem... S amikor megtudtam, hogy idejön Magyarországra, és éppen nem kapta meg a meg­ígért kiállítótermet, szívesen osztottam meg vele a magam soron következő kiállítását. A lovakra! A Szőnyi István- és Aba Novák Vilmos-tanít­­vány magyar festő finom vonalú, színpompás ké­pei között éles ellentétet jelentenek a görög szob­rász szögletes, kubista vonalakra emlékeztető munkái, a thesszáliai lovak.­­ Jorgosz művészetének elismerésén kívül még az is szerepet játszott a barátságunkban, hogy nagy szeretettel beszélt gyerekkoráról, a nyolc testvéres családról... Én is nyolcgyerekes famíliá­ba születtem, csak éppen nem a görög síkságra, hanem a Duna mellé. Hajós volt az apám, Mohá­cson vert tanyát a nagy család. Ahogy forgosznak a lovak, nekem a vízparti tárgyak jelentették az el­ső önfeledt örömöt. A simára csiszolt kavicsok, a korhadt faágak és tuskók, amibe lóalakot is kép­zelhettem. Közben úzat hoznak, ánizspálinkát, amire a görög szobrász vizet önt. Tejfehéren kezd pezseg­ni a pohárban a szesz, mintha megzavarodna. Koccintunk. - A lovakra! - mondja Mohácsi Regős Fe­renc. - Mert nekem is van ám egy híres rajzom, a Lovak, ami Európa egyik leghíresebb grafikai gyűjteményében, az Albertinában látható, Bécs­­ben. Ez a múzeum csak a legjobb műveket érdemesíti megvételre! Görög saláta következik, olaj­bogyóval és fetával, sós juhsajttal. Majd a rablóhúshoz hasonló szuv­­laki, nyársra tűzött húsdarabok, amit kerekre vágott vöröshagyma­­szeletek választanak el egymástól. S mire a mézédes baklavához, a dióval, mézzel ízesített rétestésztá­hoz érünk, Jorgosz Kalakallász tempósan adagolt szavai nyomán képzeletben Görögországban járunk. Megismerkedünk a szüntelenül munkálkodó, megszállott szobrász mindennapjaival. Ahogyan a több méter nagyságú szobor kompozíci­óit formálja vésővel és két ökölre fogott kalapáccsal. Márványból s más válogatott nemes anyagból, la­­marinnak nevezett kőből. Vagy ahogyan fémmel dolgozik és a bronzöntést irányítja. Athénben ott vagyunk a műtermében, a Pendelli már­ványhegy oldalán, az óriás kertben, az egyholdnyi területű parkban. Belépünk az ötszáz négyzetméte­res, többszintes házba, végigjárjuk a szobákat, mi­előtt a nyolc méter magas műteremben megcsodál­nánk a két-három méter nagyságú lovas szobrokat, amiket már csak nagyságuk miatt sem tudott el­hozni hozzánk... Újra koccintunk, retszinával, azzal a gyantás borral, ami Thesszáliára emlékezteti. - Az ember még ebben a mai, modern világban sem tud szabadulni a lovaktól. Hiszen az élet gyors ritmusát, a gépek sebességét is lóerővel mérjük­ . Ekkor már fel is pattant az asztaltól - ki tudja, hány lóerővel? A görög vendéglőben, vacsora alatt, szüntelenül pengette hangszerét, a buzukit egy fiatalember, Jorgosz Kalakallász, míg nekünk beszélt, fél füllel a hol lágy, hol erőre kapó, felka­varó zenére figyelt. Hirtelen táncra perdül. A hatal­­mas ember pillekönnyedséggel ropja a táncot. Mint Zorba, a filmbeli görög. Tóbiás Áron Kalakallász A RÁDIÓ MELLETT A kiásott leány Megrendült a kultúra és a művé­szetek helyzete. Míg néhány évvel ezelőtt fontos, beszélt esemény volt itthon egy-egy kiállítás, jó film, re­gény, ma olyan, mintha effajta dol­gok nem is történnének. Aligha hi­szem, hogy csupán az én figyelmem lanyhult volna, inkább minden­­ fon­tos és kevésbé fontos - beleolvadt a nagy népi összevisszaságba. Zúdul ránk érték és értéktelen, naprakész legyen a talpán, aki mindenkor el tudja különíteni a búzát az ocsútól. Persze az is lehet, hogy tényleg nem történik semmi fontos és érdekes. Bemegy az ember a könyvesboltba, s a választék sok ócskaságból meg né­hány értékes unalmasból áll. Ha pedig kedve szottyanna megvenni valame­lyik könyvet, akkor elég e kedv elve­szítéséhez, ha megnézi a hátlapon az árát. A kulturális és művészeti kínálat drága, és túlságosan sok benne a sem­­mirevaló. A jelek arra utalnak, hogy azok, akiknek dolga a kulturális piac igényeinek feltárása és kiszolgálása, még maguk sem tudják, mit kellene kínálniuk. Mi az a színvonal, amelyre vevő a közönség. Mert ezt senki nem állíthatja, hogy nincs vevő. Soha ko­rábban ennyi pénzt nem költöttek em­berek könyvre, mozira, mint ma, igaz, soha nem is voltak még ilyen magasak az árak. A kultúrára vagy legalábbis a szórakozásra elköltött pénz tehát nem jó helyre érkezik. Nem keletkezik ér­tékre fordítható tőke, ahol meg kelet­kezik, ott azt nem arra fordítják. Hogy érzik magukat az írók? Er­re a kérdésre igyekezett válaszolni a szerdai Kossth-klub című műsorban Csalog Zsolt, Jókai Anna, Kis Pintér Imre, Orbán Ottó, Parti Nagy Lajos, Tornai József és a beszélgetés vezetője, Domokos Má­tyás. Örömmel hallhattuk, hogy egyi­kük sem kívánt panasznapot tartani, pedig erre magyar írónak, költőnek ma minden oka meglehetne. Miköz­ben ugyanis irigykedve olvasgathat arról, milyen fényes karrier lehetősé­geket kínál az írói tehetség tőlünk nyugatabbra, addig ő maga igazán kevéssel kell beérje. Már annak is örülnie kell, ha egyáltalán kiadót, de főleg ha terjesztőt talál a könyvéhez, arról már nem is beszélve, hogy ho­noráriuma, amelyet esetleg többéves munkájáért kap, jó, ha annyi, mint egy kft.-igazgató havi jövedelme. Te­le is van a világ ma állástalan irodal­márokkal, akik alól az állami könyv­kiadás összeomlásával kikopott a biz­tos, bár szerény megélhetést nyújtó szerkesztői szék. A stúdióban összegyűlt írók azon­ban sanyarú helyzetük elősorolása he­lyett inkább arról beszélgettek, vál­ságban van-e a magyar irodalom, vagy sém. Megállapodtak abban, hogy a valóban tehetséges, az ember és világ lényegéről szóló irodalmat nem hozhatja zavarba a rendszervál­tozás. A politikai szelek fajta iroda­lom sem ma, sem korábban nem bizo­nyult értékállónak, a népnevelő maga­tartásról bebizonyosodott, mily csalfa reménység volt csupán. Kétségtelen, hogy vannak írók, akiknek most a változások révén ér­telmetlenné vált kimunkált virág­nyelvük, s vannak jó néhányan, akik tétovák, hogy kinek és hogyan, miről kellene írni. Nem lehet túlságosan vi­gasztaló az a tény sem, hogy a telje­sítmény, akármilyen fényes is, eset­leg külső akadályok miatt el sem jut a címzettekhez. Jókai Anna azonban azzal vigasztalta magát és írótársait, hogy a tehetséges mű - akárhány em­ber ismeri meg - része lesz a világ­szellemnek, azt gazdagítja. Jó volt hallani, hogy azok, akik meghívást kaptak a Kossuth rádió szerdai klubjába, nem panaszkodni gyűltek össze. Inkább az utakat, kiuta­k­at próbálták keresni. A magyar kultu­rális és művészeti életnek nagy szük­sége is van erre a bíztató szóra, a derű­látókra. A mostani divatos lelki össze­omlás ugyanis legfeljebb csak a tehe­tetlenség konzerválására elegendő. Nagy nyeresége a Petőfi adónak, hogy sikerült megszereznie a nemré­giben alakult Szocio-műhely stábját. E társaság ma szinte az egyetlen, amely rendszeresen igyekszik nyomon kö­vetni, megjeleníteni a társadalomban zajló eseményeket, kikérni az embe­rek véleményét, meghallgatni gondja­ikat. Arra ugyan már nem vállalkoz­nak, hogy mélyreható következtetése­ket vonjanak le az egyes esetekből, de ezt majd megteszik a Kossuthon a kerekasztal beszélgetések résztvevői. A Szocio-krimi című pénteki műsor első részében azt a valóban furcsa és viszolyogtató esetet igyekezett részleteiben és okaiban megvilágítani Marosi Antal, amely már a napisajtóban is helyet kapott: a balatonboglári sírfelbontást és halott­­vetkőztetést meg az azt követő furcsa eseményeket. Bár a riporter megkere­sett majdnem minden érdekeltet, sok­kal tájékozottabbak e szerencsétlen húszesztendős leány életéről mégsem lettünk. A riport megmaradt a gyanú­­sítgatások és találgatások szintjén, de már a napisajtóból értesülhettünk arról, hogy rendőrkézen van a gyanúsított. Ezt legalább egy megjegyzés erejéig illett volna tudatra a hallgatósággal. A Szocio-műhely felállása és mű­ködése hiányosságai ellenére is jót fog tenni a rádiózásnak. A munkatár­sai ugyanis végre arra kíváncsiak, hogy mi rejtőzik az emberi fejekben. Hanthy Kinga KEDD, 1992. január 21. Ma temetik Csikós Rózsit A magyar operettszínpad egyik nevezetes egyénisége, számos zenés darab sikeres szubrettje, magyar fil­mek közreműködője, Csikós Rózsi január 7-én elhunyt. Színpadi tanul­mányait - oly sok, tehetséges kortár­sához hasonlóan - Rákosi Szidi színiiskolájában végezte, majd a mai Játékszín helyén működött Teréz Körúti Színpadon kapott szerződést. Innen Bécsbe vezetett az útja, haza­térve pedig Budapest legnagyobb revüszínpadán, a körúti Royal Revü­­színházban szerepelt. A főváros akkori egyik legnép­szerűbb és legigézőbb mosolyú tán­cos csillaga, Csikós Rózsi ezután csaknem két évtizeden át a Fővárosi Operettszínház tagja volt. Közben filmezett is, filmvígjátékokon kívül láthattuk például az 1957-ben Fehér Imre forgatta Bakaruhában című mozidarabban is. Ezt nemrégiben sugározta ismét a televízió. Az operett kedvelői leginkább szubrettként szerették meg a tánctu­dása alapján méltán népszerű szí­nésznőt. Nagy sikert aratott például Stáziként a Csárdáskirálnyőben, Li­zaként a Marica grófnőben, Juliette­­ként a Luxemburg grófjában. Férje, Fényes Szabolcs darabjai­ban is szerepet kapott mindaddig, míg a kitűnő zeneszerző nem lett újból az Operettszínház igazgatója. Az 1943- ban bemutatott A királynő csókja cí­mű Fényes Szabolcs-operettben Ka­­rády Katalin oldalán, Latabár Kálmán és Földényi László partnereként tán­colt, mókázott és énekelt, 1947-ben pedig Békeffy­ Lajtha nagy sikerű Az okos mama című zenés darabjának felújításán szerepe szerint Hon­thy Hanna egyik lánya volt. Csikós Rózsit, a magyar operett- és revüszínpad szép, közkedvelt, ko­ronázatlan királynőjét ma délben egy órakor kísérik barátai, tisztelői utolsó útjára a Farkasréti temetőbe. Nehéz időkben emberségesnek bizo­nyult két művészt fogad majd be a­­közös sír: öt évvel ezelőtt a­i elhunyt férjét Fényes Szabolcs mellé helye­­zik örök nyugalomra. (gábor) Merni s terni Tóth Bálint költészetéről Merni s ternni - ezek a szavak Tóth Bálint 1967-ben írott nagy költői szám­vetéséről, a Krisztina­városi körmenetből valók, s arra utalnak, hogy a költészet igazából bátorság és cselekvés dolga, s a vers, még ha emlékekből és álmok­ból épül is fel, része annak az alkotó­munkának, amely egy emberi közös­ség felemelkedéséért folyik. A köl­tőnek ugyanakkor mindig meg kel­lett küzdenie ezért a cselekvésköz­pontú „ars poeticáért”, emberi sorsa ugyanis szinte mindig úgy alakult, hogy ha önmaga akart maradni, ál­dozatot kellett hoznia. Sohasem kapta ajándékba a megszólalás és a nyilvánosság lehetőségét, minde­nért meg kellett küzdenie. Ifjúságát, midőn más költők könyvtárban tanulnak vagy az ősz­ben bolyonganak, Tóth Bálint a váci börtönben töltötte: huszonkét éve­sen tartóztatták le államellenes szer­vezkedés vádjával, négy esztendőt raboskodott, azután újra hónapokat az ötvenhatos forradalom veresége után. Hangja abban a titkos kórus­ban szólalt meg, amelyet az ötvenes évek mindmáig tulajdonképpen fel­­fedezetlen „börtönköltészete” alko­tott: Határ Győző, Faludy György, Kárpáti Kamil, Tollas Tibor, Gérecz Attila társaságában. Váloga­tott verseinek most megjelent - ugyancsak Krisztinavárosi körme­net címet viselő - kötetében egész ciklus - Versek szalmazsákból és asztalfiókból­­ fogja egybe rabság­ban született költeményeit. Tóth Bálint mint költő, akár mí­toszok hőse lehetne, neki is pokolra kellett szállnia, akárcsak Orpheusz­nak. Éspedig nem csak életrajzának alakulása miatt, képzeletében, érzel­mileg is: keserű szenvedélyek, ön­marcangoló indulatok, vad érzelmi csaták parázslanak tiszta képei és arányosan szerkesztett versmondatai mögött. Dosztojevszkij sötét lángba öltözött hősei: Szvidrigajlov, Sztav­­rogin és Karamazov Iván írhatott volna ilyen verseket. A szerelmi himnuszok máglyáját keserű hamu­ba fojtja a kiábrándulás, a lélek sza­bad száguldását mindig megtörik a külső kényszerek. Az emlék apró lángjait eltapossa a múló idő, a cse­lekvésre feszülő izmokat olykor megbénítja a fullasztó magány. A költő pokolra száll, s bejárja árva sorsának ördögi köreit. Versei egyszersmind tanúsítják: tud örvendezni is, van érzéke akár a tündéri idill iránt, s az elragadtatás mámorát sem követi mindig a csonttörő zuhanás. Ám elmerülvén a kor szorongásaiban, vélelmeiben és hányattatásaiban, nem maradt számára más, mint az, hogy számot adjon pokolra szállásairól és infer­­nális tapasztalatairól. Tóth Bálint nem egyszerűen a sors vagy a lélek kényszerének engedett, midőn köl­tészetében a fenyegetettség sötét je­leit mutatta fel, hanem valamikép­pen a világ és az emberiség iránt ér­zett felelősségnek. Ő is a történelmi lét nagy ellentmondásait és válsága­it élte át, s neki is az emberiség jö­vendő sorsával, történelmi esélyei­vel kellett vívódnia. Vívódásai já­ratták meg vele a poklokat. A pokoljárást azonban mindig valamiképpen a vigasztalódás köve­ti: Tóth Bálint költészetében is ott rejlik a remény. Nyiss kaput angyal - hangzik korábbi gyönyörű verses­kötetének címe. Igen, a poklok után megjelenik az angyal, és tündöklő fényben hozza a vigasztalást. Ez a fény s nyomában a szellemi bátorsá­ga és cselekvő ereje árasztja­­el a Krisztinavárosi körmenet költőjé­nek verseit is. Pomogáts Béla

Next