Magyar Nemzet, 1992. február (55. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-24 / 46. szám
HÉTFŐ, 1992. február 24. Kultúra PDSZ-fórum A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pénteken állást foglalt a közoktatási törvény előkészítésének módjáról. Javasolja, hogy a társadalmi egyetértés érdekében a minisztérium az eddigi viták eredményét összefoglalva készítsen feljegyzést a parlament oktatási albizottságának. A tervezet csak a hat párt egyeztetése után kerüljön a kormány elé. A PDSZ javaslatát támogatta Bretter Zoltán SZDSZ-es képviselő, a párt oktatási csoportjának szóvivője és Sasváry Szilárd, a parlament oktatási albizottságának elnöke, a Fidesz képviselője. Ugyancsak a PDSZ szombaton fórumot rendezett Budapesten, a Vendéglátó-ipari és Kereskedelmi Főiskolán Körkép az európai oktatási törényekről címmel. A fórum elején Pokorni Zoltán, a PDSZ szóvivője bejelentette, hogy kezdeményezésük eredményeként találkozójukkal párhuzamosan összeült a hat parlamenti párt egyeztető tanácskozásra. Ezután az angol, a francia, a csehszlovák, a lengyel, a német és a svéd oktatási törvények legfőbb jellegzetességeiről az Oktatáskutató Intézet munkatársai tartottak rövid összefoglalót. Az angol törvényben található a Területi Oktatási Központokhoz igen hasonló intézmény, a LEA (Local Educational Authority), azonban az utóbbi években a legtöbb döntési jogkör a LEA-tól lekerült az iskolák vezetői testületeihez. Kitűnik, hogy a sokat vitatott magyar oktatási törvénytervezet lépéselőnyben van a cseh és lengyel oktatási törvényhez képest, mind demokratikusságában, mind pluralizmusában. A francia oktatási törvény sokáig rendkívüli központosítottságáról volt híres. Mára kellő mozgási szabadság és önállóság jellemzi intézményeit. A német oktatási törvényben a szövetségi államok teljes önállósága, szabályozási szabadsága mutatkozik meg. Az állam garanciát vállal az első szakma megszerzésére. A német törvénykezés fontos eleme az iskolatípusok közti szabad átjárhatóság. Halász Gábor oktatáskutató összegzésében kiemelte, hogy az európai oktatási törvények változása, fejlődése nagyon hasonlít egymásra, ha bizonytalan is. Szinte egységes, hogy mindenhol nemzeti kerettantervekben gondolkodnak. Nkolamavjo* (devicb) Amikor illő műélvezettel átlapoztam Magyarország minden bizonnyal legszebb kiállítású irodalmi, művészeti és kulturális szemléjének lapjait, amelyik - Széchenyi után - a Stádium keresztnevet kapta (s kiadják Pesterzsébeten...), hirtelenében egy Illyés Gyulánál tett tihanyi látogatásom jutott eszembe. Illyés Gyula Bekapcsolva a költő tihanyi otthonában a magnetofont, a táj, a látkép szépségeit kezdtem dicsérni."Mire Illyés Gyula kissé, ironikusan.- A táj csak azért szép, mert látni a Balatont, vagyis mert a ház magasan fekszik. Ideérve, ki-ki elmondja: ilyen szép helyen könnyű szép verset írni, az ember nyomban azzal adná át a helyét: tessék, próbálja! Hisz általában a legjobb dolgokat sajnos börtönben írták vagy gondolták ki az emberek. Nézni is és alkotni is valamit egyszerre ezt nem lehet. S ki gondolta volna, hogy e majdnem két évtizeddel ezelőtt elmondott illyési rögtönzés után akad Magyarországon folyóirat-szerkesztő, aki a Stádium lapjain börtönt szenvedett társai számára biztosít megjelenést, s ezzel a „börtönköltészet" mindeddig tilos témáját emeli be a XX. század második felének magyar irodalmába. Ez a szerkesztő, a pestszenterzsébeti illetőségű Kárpáti Kamil, aki a görög tragédiák szereplőihez méltó hősiességgel viselte börtöni megpróbáltatásait még Rákosi Mátyás országlása idején. Ezért nyitotta meg a Stádium lapjait mindazok előtt, akik akár Rákosi, akár Kádár terroruralma idején ártatlanul rácsok mögé kerültek. Keserves, ám tanulságos életfilozófia áll össze Faludy György, Határ Győző, Tollas Tibor, Tóth Bálint, Eörsi István, Gáli József, Obersovszky Gyula, Gérecz Attila, Kárpáti Kamil és mások versei FOLYÓIRATSZEMLE Stádium ból, vallomásaiból, akiknek életműve elsüllyedt volna - legalábbis idehaza börtönrácsokhoz hasonlatos határainkon innen -, ha nem következik be az 1989/90. évi történelmi sorsfordulat Közép-Kelet-Európában, illetőleg Magyarországon. Ám tágul a kör, s a tóba ejtett kavics hullámveréséhez hasonlatosan a zárt - vagy éppenséggel az egyetemesség végtelensége irányába mindenkor nyitott - börtönvilág kitágul a Stádium lapjain a művészet, az irodalom és a kultúra, azaz a szélrózsa minden irányába. Mindjárt a beköszöntő, az első számban (1988. szeptember) az akkor már halott Szentkuthy Miklós üzenete, aki a chartres-i katedrálist, a világ egyik leghatalmasabb és legszebb csúcsíves középkori székesegyházát csodálja: „Van-e szebb jelenet, mikor a pásztorok jönnek Betlehembe? Kik itt a „győztesek" - ebben az egyszerű pásztorjelentben'’Ά legelésző birkák. Öleljük át gondolatban a művészt, áld a hittudományi elvontságok korában épp ide, a nagytemplom úgynevezett királyi kapujába faragta ezeket a fűre esett fejjel legelő bárányokat..." Vajon nem fűre esett, ártatlanul legelésző bárányok voltak-e azok a börtönbe zártak, akik az elnyomatás évtizedei után most a „királyi kapun" léphetnek vissza az életbe - feltéve, akik megérték közülük a szabadulást? A Stádium egyformán tekint vissza a közelmúltba (Kassák és Weöres Sándor hátrahagyott verseit, a Rajk-perben az „ellentmondások” tanújának szerepét játszó Stolte István visszaemlékezését, a Szent Ferencrendi áldozópap, Végvári Vazul, egykori 1956-os forradalmár vallomását közölve), mint ahogyan végipásztázza a jelent, a „sorskérdéseket” (van-e Magyarországnak túlélési lehetősége? - Szent István király mai fanyar kora - a biológiai túlélés veszélyei - a Dunákon föderáció tegnap és ma - a Velencei biennálék tanulságai, vagyis korunk képzőművészete e világszemlék megszépítő avagy torzító tükrében). A szerkesztő Kárpáti Kamil keserédesen így zárta az első évfolyamot: „Egy éve ebben a tyúkketrecvilágban jött létre a Stádium. Pénz nélkül, a tőke (és a magántőke) legcsekélyebb érdeklődése nélkül, Erzsébeten, az egyik legmostohább múltú kerületben. Eszünk ágában sem volt „helyi lapot" csinálni. Hittük, hogy nem a szerkesztőség címe, hanem szelleme szerint ítéltetünk meg..." S milyen bölcsen (vagy csak rezignáltan?) szól a költő és közíró Kárpáti Kamila tegnap tanulságait felidézve: „...az egyeszerűsítés többnyire ugyanazt a téveszmét szüli ma, amit az 1945-ös kommunistákban szült meg a háború utáni időszak: egy huszáros tempójú rendszerváltozás, eszmék, módszerek, cselekvései szisztémák pofonegyszerű importja megteremti a világok legjobbikát, az ember (sztálini) paradicsomát..." Pesterzsébet és a nagyvilág - e kettő közé feszített hálót a Stádium. S merész akrobataként egyensúlyoznak az erőszakkal kettéválasztott magyar irodalom képviselői, ahogyan a Dublinből, az Ulysses írójának, James Joyce-nek szülőhazájában írja Kabdebó Tamás (Magyar író külföldön): „Széppróza terén Kosztolányi, Krúdy, Karinthy voltak a mestereim, gondolkodásmódban a korai Orwell, stílusát tekintve Swift, technikai megoldások terén Graham Greene. Ha irodalmi tanulmányt írok, a magyar esszénemzedék minden tagja fogná ceruzámat, de Parker töltőtollal írok, a tinta Angliában készül..." Végül is: olyan messze esne Dublintól Pesterzsébet? Ne feledjük: a XX. századi, modern regényirodalom egyik alapművének, az Ulyssesnek hőse, Bloom hirdetési ügynök, s olyan nagyapja volt, aki Magyarországról, Szombathelyről vándorolt ki az ír szigetországba. Eredeti neve Virág (Bloom...) volt. Tóbiás Áron „ A filozófia könnyen diadalmaskodik az elmúlt és az eljövendő hatokon, de a jelen gondjai a filozófián diadalmaskodnak” (La Rochefoucauld) Hajdani filozófiatanárom tolmácsolása szerint a filozófia nem más, mint az emberiség öntudata, tudása az adott időpontban önmagáról. Most, amikor a társadalmi élet oly sok területén tapasztalható az értékvesztés és helykeresés, felvetődik a kérdés, hogy mit és miként közvetíthet a filozófia az önálló gondolkodásra ébredő középiskolás korosztálynak. A gimnáziumi filozófiatanítás nehézségeiről először Baranyi Károlyt, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium közoktatási szakmai irányítási főosztályának vezetőjét faggattam. Tanszabadság és ellátási kötelezettség - Jelenleg mit tanítanak filozófia néven a középiskolákban? - A múlt nyáron Kálmán Attila politikai államtitkár a filozófia és a társadalomismeret tárgyak közötti választás lehetőségét fölfüggesztette, a taneszközök hiánya miatt. Van, aki filozófiatörténetet tanít, van, aki etikát... Le kell tenni arról, hogy a filozófiatanítás a propaganda és az agitáció eszköze legyen. A nevelés nem jelent mást, mint feltárni a gyerek előtt a lehetőségeket, és nem befolyásolni a döntésben. - Milyen segédeszközök alapján tanítanak? - A filozófiatanítás a Világnézetünk alapjai című rossz emlékű tárgyból alakult ki. Az új tárgyat többnyire azok tanították, akik korábban a világnézetünk alapjait. A forgalomban lévő két filozófiatankönyv és szöveggyűjtemény - A és B változat - is egyértelműen azt suggallta, hogy egyetlen tudományos világnézet van: a marxizmus-leninizmus. (.J)escartes és Kant nagyszabású, ám önmagában egyoldalú kísérletei után Marx emberképének dinamikus jellegű antropológiai és történelmi materializmusában körvonalazódott elsőként egy igén sokoldalú és következetes emberfelfogás lehetősége. Ezt elsősorban a marxizmus lényegét jelentő társadalmi-történelmi szemlélet tette lehetővé, amely előmozdította azt is, hogy az „embertudományok'' fölfedezéseinek sorára is támaszkodva megválaszolható legyen az ember lényegének kérdése...” - idézet az ,A” tankönyvből.) - Milyennek kell lennie az új filozófiatankönyvnek? - A tankönyvellátásnak két, egymással ellentétes szempontja van. Az egyik a tanszabadság és a piaci helyzet. Ez alapján biztosítani kell, hogy a tankönyvpiacon sokféle tankönyv legyen kapható. Ez minden bizonnyal néhány év múlva be fog következni. A minisztériumnak ezzel szemben ellátási kötelezettsége van. Nem várhatunk csak a piaci szellemben vállalkozó tankönyvírókra. A minisztérium az Országos Közoktatási Intézet közreműködésével fölkérte egy szöveggyűjtemény összeállítására Bencze György professzort. Amennyiben a kiadók fontosnak tartják ezt a munkát, őszre el is készül. E mellett filozófiakönyvek írására hívjuk fel a szerzők figyelmét, s a tankönyvkiadással foglalkozó kiadókat pályáztatjuk ezek megjelentetésére. Megállapodások még nem születtek. - Milyennek értékeli a tanárok felkészültségét? - Pontos statisztikánk nincs, egyesek szerint a filozófiatanárok két százalékának, optimisták szerint harminc százalékának van filozófiatanári oklevele. Hihetetlenül nagy szükség van filozófiatanárok etikus képzésére. A felsőoktatás feladata, hogy végre szakítsanak azzal a gyakorlattal, amely szerint az rontja el a következő nemzedéket is, aki az eddigit elrontotta. Európainak lenni A minisztériumi főosztályvezető után a gyakorló pedagógust kérdeztem: Mit és milyen eszközök segítségével tanít az órákon? Hegedűs Sándor, a Radnóti Gimnázium filozófiatanára így válaszolt: - Adott esetben szövegekből tanítok, de nem mindig. Ha egy tanárnak nincs lehetősége vagy bátorsága szövegek között válogatni, hasznos lehet egy tankönyv. Nekem igazából nem kellene tankönyv, mert biztos, hogy más szöveget válogatna, mint ahogyan én elgondolom. Olyan problémák köré szervezve adok elő, amelyeket egyegy gondolkodó életműve vet fel. A filozófiatanítás célja egyrészt a filozófiai nyelv megtanítása, másrészt bizonyos kérdések átvilágítása és megértetése. Kérdésről kérdésre haladva tulajdonképpen a kérdést kell hogy megértsük. Ebből a szempontból azt hiszem, egyetérthetünk Gadamer véleményével, mely szerint a filozófia lényegileg destruktív tudomány. A destrukció ezúttal nem rombolást jelent, hanem bizonyos előítéletek leépítését. Nem csak egy nézet leépülése történhet meg azonban, hanem annak tudatossá-tudottá válása is. - Vannak-e olyan értékek, melyek megkérdőjelezhetetlenek? - Az európai filozófiai gondolkodás történetében van egy olyan markáns filozófiatörténeti hagyomány, melynek kérdései nem kérdőjelezhetők meg, illetve amennyiben megkérdőjelezik őket, az nihilizmushoz vezet. Az tanítható, hogy miként gondolkodtak az egyes filozófusok, s ez hozzásegíthet minket önmagunk gyökereinek megértéséhez. - Miben látja napjainkban a filozófiaoktatás jelentőségét? - Husserl jelentette ki azt, hogy európainak lenni filozófiát jelent. Ennek a tudatosítása a középiskolának is feladata kellene hogy legyen. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy legalább választhatóan érettségi tantárggyá kellene tenni a filozófiát, aminek feltétele, hogy két éven át oktathassuk. Olyan korban, amelyben az alapértékek válnak problematikussá vagy a gondolkodási igény nő meg - a filozófia iránti igény -, vagy a különböző vallási szekták erősödnek. Úgy gondolom, a társadalom számára mentálhigiénés szempontokból szerencsésebb, ha a gondolkodást - az autonóm lét feltételét-választja. -Az elmúlt években végbement eszmei változások mennyiben érintették a tananyagot és az oktatás módszerét? - Azt hiszem, hogy a rendszerváltozásból adódó elvi-ideológiai problémák a filozófiatanárokat nem érintették annyira, mint más ideologikus tantárgyakat, például a történelmet. Ez a tárgy kezdettől megpróbálta megteremteni a maga autonómiáját, és nem is sikertelenül, mert a filozófiatörténet tanításában igyekezett tényszerű, tudományos lenni. A nyolcvanas évektől az iskolákban ez a viszonylagos értékű szabadság társadalmi méretekben is működött már. A hatalom hiszi csak azt valamiféle elvakult csőlátás alapján, hogy a marxizmus tobzódik továbbra is a középiskolákban. A nyolcvanas évek közepén is éltek Magyarországon „európaiak”, nem most kezdődött ez a folyamat. Későn érő gyümölcsök Némiképp másként látja a gimnáziumi filozófiaoktatás értelmét és módszerét kollégája, Frenyó Zoltán, a Berzsenyi Gimnázium filozófiatanára, az MTA Filozófiai Intézetének tudományos munkatársa. - Tankönyvre és szöveggűjteményre is szükség lenne, mert a diák mindig szövegből tud kiindulni. Az én diákjaim főként az etika kérdései iránt érdeklődnek. A filozófiától közvetlen eredményeket várnak. Nehéz érzékeltetni velük, hogy áttételesen alakul ki bennük a bölcsesség. A filozófiatörténet kevésbé érdekli őket. Ennek az ismertetése is elengedhetetlenül szükséges, de úgy érzem, nem fejleszti a filozofálás képességét. - Hogyan lehet a filozófiatudást értékelni? - Ezzel magam is küszködök. Képem van ugyan arról, ki hogyan gondolkodik, de nincsen alapom arra, hogy rosszabb jegyet adjak annak, aki zavarosabban gondolkodik, mint annak, aki világosabban. Az értékelés egy része megoldódna, ha lennének tankönyvek. Vissza lehetne kérdezni, legalább az ismertetés szintjén a filozófusok tanait. Nehezen mérhető jegyben, hogy milyen mértékben sikerül a filozofálásra ránevelni a diákokat. Azt osztályozni, hogy ki milyen világnézetet sajátít el, elvből nem lehet. Ahhoz, hogy olyan szinten ismertessük a diákokkal a filozófia legismertebb elemeit, ami egy művelt embertől általában elvárható, az oktatást legalább két évessé kellene tenni. - A napjainkban is ható eszmei áramlatok, melyek a külvilág történéseit is befolyásolják, a filozófiában is jelentkeznek, abban gyökereznek. Ezek ismertetése mennyire kap i flyet az órákon? - Ezeket a kérdéseket nem lehet megkerülni. Beszélni lehet arról, hogy ezek az elvek mit jelentenek és hogyan alakultak ki. - Fennállhat annak a veszélye, hogy a tanár ismét saját ideológiai nézetének népszerűsítésére használja fel az órát... - Természetesen minden tanárnak megvannak a saját választásai, de ezek közvetlen sugalmazását nem tartom helyesnek. A diákokkal azt kell megértetni, hogy a filozófia gyümölcseit évek múlva lehet csak leszedni. * A különféle nézetekből következtetést levonni nem a tudósító feladata. Az írás végére pontot tenni Seneca segít, aki azt tartotta: „ A filozófia (...) a lelket gyúrja, faragja, az életet szedi rendbe, a tetteket kormányozza, megmutatja, mi a teendő és mi az elhagyandó (...) Nélküle senki sem élhet zavartalanul, senki sem élhet biztonságban, számtalan dolog esik meg minden egyes órában, amely tanácsot igényel, s ezt a filozófiáról kérjük." László Dóra Csőlátás vagy ? Filozófiaoktatás a középiskolákban Magar Nemzet 9 Kétszáz éve született Ferenczy István A Szép Mesterségek kezdete A reformkori művészet áldozatos, számos, csak később beérő eszmét hordozó korszakának szimbóluma lehetne az a daguerotypia, melyen Ferenczy Istvánt budai műhelyének udvarán, szobrai között látjuk. A felvétel a csalódott művész szoborrombolása előtt készült, amikor a Mátyás-emlékmű megvalósításáért hosszú éveken át folytatott harca hiábavalónak bizonyult. 1846-ban Ferenczy összetörte gipszmintáit, s visszavonult szülővárosába, Rimaszombatba. A XIX. század eleji hazai művészeti élet kezdetlegessége, a megrendelőréteg hiánya a legtöbb tehetséges művészt már pályája kezdetén külföldre kényszerítette. A sekélyes viszonyok ellenére az úttörést vállalók közé tartozott a 200 éve, 1792. február 23-án született Ferenczy István is. Az alacsony termetű, visszahúzódó, egyedül költő- és íróbarátai, Fáy András és Vörösmarty Mihály társaságában feloldódó művészben azonban óriási akaraterő volt. Műveltségét és szobrásszá válását is a lelkes önképzésnek a szívós tanulásnak köszönhette. Rimaszombatban kitanulta apja a lakatosságot. Pesten, majd Bécsben tanult tovább rajzot és tervezést. Bécsben a Képzőművészeti Akadémia éremkészítő tanfolyamára is beiratkozott, s ekkor határozta el, hogy szobrász lesz. 1818-ban gyalog tette meg az utat Rómába, a klasszicista szobrászat leghíresebb mesteréhez, Antonio Canavdhoz. Az olasz mester kezdetben nem fogadta be műhelyébe, de a kor másik kiemelkedő szobrásza, a dán Bertel Thorvaldsen igen. Ferenczy bekerült a római művészeti élet egyik központjába, mestere támogatta. Első önálló római munkáján, meglepő módon, nem mitológiai témát választott, hanem Csokonai Vitéz Mihály portrémellszobrát készítette el. A kötődés a hazai témához, s az, hogy a modellt tóga helyett nemzeti viseletbe öltöztette, már jelzi a Ferenczy későbbi műveit is meghatározó kettősséget: a romantikus nemzetgondolat és a klasszicista forma összekapcsolódását. Rómában készült legkiemelkedőbb és legismertebb alkotása, a Pásztorlányka vagy A Szép Mesterségek kezdete című carrarai márványból faragott szobra (1820-22). A téma ősi, a képzőművészetek születéséhez fűződő mítoszt idéz, melynek főhőse a távozó kedvese képét a porba lerajzoló pásztorlány. A Pásztorlánykában megvalósult klasszicista rend és egyensúly ideálját, az antik példaképeket követő eszményi formaalakítást későbbi műveiben sem tudta felülmúlni. Hasonlóképpen szerencsés kézzel, biztos ízléssel alakította ki szoborgyűjteményét. Köztük volt Leonardo lovasszobra is, mely ma a Szépművészeti Múzeum egyik büszkesége. Itthon készült büsztjei (Örményi József portréja, Kazinczy Ferenc portréja) és egész alakos portréi, mint Kölcsey Ferenc tógába öltöztetett ülő szobra, a klasszicista mintázási ideált követő, az ábrázolt vonásait antik hősök portréihoz közelítő, idealizáló felfogásban készültek. De egyre észrevehetőbb a hanyatlás. Önkéntelenül felmerül a kérdés, vajon az alkotói véna gyengeségéről, kifáradásáról, vagy talán az inspiráló hatások hiányáról volt-e szó. Síremlékei nagy római mestereiéhez hasonlóan atik példaképeket követnek, többségük azonban provinciális munka. De a kevésbé szerencséseket is kedves, suta báj jellemzi. Ferenczy itthoni működésének virágkora a harmincas évek után lassan véget ért. A klasszicizmus Kazinczy idején még divatos formarendjét Magyarországon is egyre több kritika érte, a polgári megrendelő réteg ízléséhez közelebb állt az érzelmesebb biedermeier. Sőt Henszlmann Imre kritikus a klasszicizmust nemzetietlennek ítélte. De Ferenczy munka nélkül maradásának, tervezett Mátyás-emlékműve kudarcának még egyáltalán nem a művészeti divatok változásában kereshető az oka. Annál is inkább, mert a Mátyás-emlék már a romantika négy emberkultuszának gondolatkörében fogant, s monumentalitása is részben romantikus „szertelenségnek” tekinthető. A kudarcot közvetlenül az anyagiak okozták. A nagyszabású emlék költségeit nem lehetett közadakozásból összegyűjteni. A szobrászat túlságosan drága volt a legföljebb olajportrék rendelésére vállalkozó középnemesség és polgárság szűk rétege számára. A nemzeti királyról készülő emléket a portrékat, síremlékeket készíttető, s főként bécsi mesterekkel dolgoztató arisztokrácia politikai okokból sem támogatta. A Canovát csodáló Széchenyi István nem támogatta a tanítvány tervét, gazdasági érveket sorakoztatott fel a szobor körül kirobbant hírlapi vitában. Elképzelhető, hogy Ferenczy tervrajzai (a rajz mindig gyenge oldala volt) sem nyerték el a tetszését. Az emlékmű hatalmas méretű lovas szobor lett volna, talapzatában a király életét ábrázoló, allegorikus domborművekkel. Ferenczy óriási erőfeszítéssel szoboröntő műhelyt is létesített, de csak két dombormű készült el. A tudomány allegóriája és Az erő allegóriája elnevezésű bronzreliefek - e heroikus vállalkozás egyedül megvalósult tanúiként - ma a Magyar Nemzeti Galéria főlépcsőjének két oldalán láthatók. Gellér Katalin Ferenczy István szobra Φ 1 A n m