Magyar Nemzet, 1992. augusztus (55. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-01 / 181. szám

6 Magyar Nemzet Az ország helyzete SZOMBAT, 1992. augusztus 1. Rosszul indult a szezon. Nem jönnek a keletnéme­tek és a különböző nyugatiak sem árasztják el valutá­jukkal üdülőinket. Kevesebb a pénzük otthon, több a szúnyog a magyar vizek partján. Van azonban más baj is. A nyugati vendég, hacsak nem bangkoki­­náci­ókat vagy afrikai szafari élményt keres, úgy választja útitervét, hogy a legkevesebb pénzért a lehető legjob­bat kapja: jó utat, szép helyet, jó szobát és ellátást, kel­lemes kiszolgálást Nyaralóink azonban elproletarizálódtak. Nem a szó szociológiai, hanem civilizációs értelmében. Bűz­ben, piszokban, nyomorúságos szolgáltatások közepet­te nem szívesen nyaralnak az emberek. A másik baj az egyéni mentalitásokban rejlik. Az a m­ű­tartás vagy vendéglős, aki évről-évre felsrófolja az árakat és csökkenti a szolgáltatás minőségét, legfeljebb egyszer nyer az üzleten. A becsapott és csalódott ven­dég rovására. Aki jövőre nem jön és eltanácsolja az is­merőseit. He repülőn jön, a becsapódottság érzése a taxival kezdődik, ahol szabályosan meglopják. A repülőtér új­abban kisbuszt szolgáltat, amely 500 forintért szállodá­hoz, házhoz szállítja a turistát. Kitűnő kezdeményezés, de nem elegendő. A turistát egyébként a taxishiénák ro­hanják meg, szemtelenül, erőszakosan. A világ legtöbb nagyvárosában egységes a taxitarifa. Min múlik, hogy két év nem volt elég a budapesti perzsa vásár rendsza­bályozására? Folytatódik a vendéglőben, láttan a múlt legendá­ja lesz, hogy Magyarországon jól lehet enni Igen, az is­meretlen kis vendéglőkben még gyakran sikerül. De a neves éttermek legtöbbje hangzatos ételneveken és egy év alatt megduplázott áron szolgál fel mócsingos húst egyforma zsíros-paprikás szószban, vastagon berántott főzelékkel és zsírjában ázott krumplival. S hogy mi van a címke mögött a borosüvegben, annak csak az isten a megmondhatója. Valahol már megírták az utolsó megjegyzést: ex­póra készülünk, de a várost járó idegen (vagy hazai) kétségbeesve kereshet, ha mindenáron muszáj, egy tisztes vécét és kézmosót. Itt-ott áll, igaz, egy pár szá­nalmas automata veterát... Avagy tartsa vissza! Nem mintha Párizsban jobb lenne... de ez mégsem idegenforgalmi civilizáció. Drága lesz az ébredés. M.M. Egy új iránytű• Készül az Országos szálláshely-katalógus Az elmúlt évek kínálatához ké­pest látványosan megnövekedett egy olcsóbb szállodák, panziók, tu­ristaszállások, valamint a kempin­gek és nyaralóházak száma. Az út­nak indulók zöme találomra a hely­színen választ. A legtöbben nem jut­nak reklámlehetőségekhez vagy csak nehéz pénzekért tehetik ezt. Az Országos Idegenforgalmi Hivatal irányítása alatt a Tourin­­form új megoldást keres arra hogy országos szinten összegyűjtse, s in­gyen (!) feldolgozza és közzétegye a szálláshelyek adatait, „napraké­szen” az érdeklődők rendelkezésére bocsássa. - Hogyan lehet bekerülni ebbe a kiadványba és milyen körben kerül majd terjesztésre? - kérdeztük Padá­­nyi Ágnest, a Tourinform vezetőjét - Mindazok a magánosok, kö­­zületek, akiknek legalább hatszobás szállásférőhelyük, hatvan kemping­férőhelyes, hivatalos működési en­gedéllyel rendelkező létesítményük van, a pontos adataik közlésével (melyekhez a kérdőív a Tourin­­formtól igényelhető: Budapest 1364, Pf. 185. Telefon: 118-9059 vagy 117-9056) augusztus 15-ig je­lentkezhetnek. Az ingyenes propa­gandalehetőség és a garantált ter­jesztés érdekében, cserében, mind­össze egy kérésünk van: a határidő betartása. A hotel-panzió-turistaszállás ka­talógus 300 ezer, a kemping-nyara­lóház katalógus pedig 200 ezer pél­dányban került ingyenesen terjesz­­tésre. A kiadványok német-an­­gol-francia szöveggel is készülnek és nemzetközi terjesztésük külföldi idegenforgalmi vásárokon, kiállítá­sokon történik, így az útnak induló már jó előre kedvére való szálláshe­lyet találhat. (S.P.) Turistaként Magyarországon Megváltozott a magyar idegenforgalom szerkezete Megnyíltak a határok - lehetne utazni A „vasfüggöny" leomlása meg­nyitotta az európai turisztikát lezá­ró zsilipeket. Kardos Kázmérral, az Országos Idegenforgalmi Hivatal elnökével arról beszélgettünk, hogy milyen mértékben rajzolták át ezek a folyamatok Magyarország ide­genforgalmi térképét? - Az idegenforgalmi szezon le­rövidült, ma már az igazi főszezon­ról csak mintegy héthetes időszak­ról beszélhetünk.A szervezett üdü­lésben részt vevők aránya az utóbbi időben tehát jelentős mértékben csökkent, s ezzel párhuzamosan nagymértékű visszaesés tapasztal­ható a volt szocialista országokból érkező vendégek számában is.­­ Országunkat hagyományosan nagy számban keresik fel a Német­országból érkező turisták. Jogos volt az aggodalom, hogy a németek nem a Balaton partját vagy a fővá­rost fogják felhasználni arra, hogy találkozhassanak a másik ország­részben élő rokonaikkal? - Németország egyesítését kö­vetően nem következett be a forga­lom visszaesése, helyesebben csu­pán egy évig tartott, s tavaly már közel 3,5 millió német turistát fo­gadtunk, ami a két Németországból valaha ide látogató legmagasabb vendégszámot is meghaladta.­­ Néhány évvel ezelőtt született meg az a célkitűzés, hogy a németek mellett más nyugat-európai orszá­gok utazóközönségét is próbáljuk meg Magyarországra csábítani. Hogyan valósult meg ez az elképze­lés? - Ezen a területen jelentős ered­mények születtek az elmúlt évek során. Gondolok itt a görög, hol­land, olasz turisták egyre növekvő számára. A volumenét tekintve is meghatározó jelleggel bíró volt szocialista forgalom csökkenését évről évre kompenzálta a nyugat­európai vendégek emelkedő száma. Ennek köszönhetően folyamatos növekedést mutatott a Magyaror­szágra látogató összes turisták szá­ma. Ebben a sorban viszonylag sze­rénynek nevezhető a tavalyi 6,6 százalékos növekedési ütem, amely európai viszonylatban mégis kima­gaslóan jónak mondható. - Milyen tendenciák vázolhatók fel a magyarországi turizmus jövő­jére vonatkozóan? - Az idegenforgalomban érin­tett egyes területeken nagyon hiá­nyoznak a volt szocialista orszá­gokból érkező turisták. A nyugat­európai turisták jelentős része nem csupán a fővárost és a Balatont ke­resi fel, hanem az ország más része­ire is ellátogat. Természetesen olyan színvonalas fogadókapacitá­sokra is szükség van, amelyek ké­pesek az újonnan jelentkező keres­let színvonalas kielégítésére.­­ Ezzel elérkeztünk a minőségi turizmus fejlesztésének kérdéséhez. Mennyire váltak be idáig az ezzel kapcsolatos elképzelések? - Azt hiszem, még jó néhány évig ez lesz a zászlóra írva. Azt hi­szem, hogy ezzel kapcsolatban a vállalkozói rétegnek a jövőben je­lentős szerep fog jutni. Görögor­szágban, Törökországban vagy Portugáliában például különböző preferenciákat nyújtottak az ide­genforgalmi célú beruházásokra, szinte kivétel nélkül megjelent az állami finanszírozás is, tehát a be­fektetők az állam segítségével ju­tottak hozzá olyan fejlesztési össze­gekhez, amelyek a vállalkozók szá­mára közvetlenül nem hozzáférhe­tőek. - Milyen mértékben befolyásol­ták a jugoszláviai események a ma­gyar idegenforgalom alakulását? - Előzetesen kétféle hatással számoltunk. A negatív sajnos egy­értelműen éreztette hatását, a ked­vező hatás azonban nem olyan mér­tékben érvényesült, mint szerettük volna. A két ország közötti turista­­forgalom jelentős mértékben visszaesett, másrészt sok helyen úgy ítélik meg Magyarországot, hogy szintén a válságövezetbe tar­tozik. - Milyen szerkezeti változások mentek végbe az idegenforgalom­ban a rendszerváltozás óta eltelt időszakban? - Mélyreható átalakulás történt, hiszen korábban körülbelül száz vállalat működött az idegenforga­lom területén, ma már azonban szá­muk legalább négyezerre tehető. A teljes mértékben megváltozott vál­lalkozói struktúra nyilvánvalóan az irányításban is más eszközöket kí­ván meg.. Biztató jelenség, hogy a megyékben elindult az önkéntes, alulról építkező szerveződés, ami különösen olyan szempontból lehet nagy jelentőségű, hogy a földrajzi­lag összetartozó régiók együtt jelen­hessenek meg az idegenforgalmi kí­nálatban - ami Magyarországon ko­rábban nem volt bevett gyakorlat. Kovács L István Magyarországra érkező külföldiek az utazás jellege szerint (1992. január-június) Összesen Ebből turista ezer fő­­(%) ezer fő (%. Külöldi összesen: 12595 98,9 7497 94,7 Európa 12400 98,7 7318 98,1 Ázsia 58 98,4 53 109,0 Afrika­ 109,07 118,5 Amerika 118 122,7 109 134,0 Ausztrália és Óceánia­ 11 95,2 10 112,0 Idegenforgalmi bevételek és kiadások alakulása (1992. május-június) millió Ft-ban /millió $-ban Bevétel Kiadás Egyenleg MFt 23477,2 M$ 296,9 MFt 13 3523 M$ 169,3 MFt 10124,9 M$ 127,6 bázis(%) 93,0 86,0 86,0 80,0 Külföldi turisták az utazás célja szerint (1992. január-június) Hivatalos Idegenforgalmi Összesen ezer fő­­(%) ezer fő (%) ezer fő (%) Külföldi összesen 466 186 7340 93,6 7407 94,7 Európa 445 188 7162 93,0 7318 94 Ausztria 73,0 Belgium 140,0 EK 121,0 Franciaország 129,0 Görögország 193,0 Hollandia 148,0 Olaszoszág 132,0 Németország 100,0 Ázsia 7 134 52 110,0 53 109 Afrika 0,6 1937 122,07 119 Amerika 12 165 108 134,0 109 134 Ausztrália és Oc. 03 99 10 112,0 10 112 Magyar Nemzet SZERKESZTŐBIZOTTSÁG Elnöke: PETHŐ TIBOR Tagjai: BÁCSKAI TAMÁS, FÖLDES PÉTER, JUHÁSZ GYULA, RUFFY PÉTER Főszerkesztő: KRASZNAI ZOLTÁN Főszerkesztőrhelyettesek: SZÉNYI GÁBOR, TÓBIÁS ÁRON Publicisztikai szerkesztő: TÓTH GÁBOR Vezető publicisták: KRISTÓF ATTILA, MARTIN JÓZSEF Vezető szerkesztő: BOGNÁR NÁNDOR Kiadja a Magyar Nemzet Kiadó Részvénytársaság Felelős kiadó: SEBESTYÉN TAMÁS elnök-igazgató Szerkesztési és kiadóhivatal: 1092 Budapest, Kinizsi u. 30-36. Telefon és fax: 2664252, 266-4253, 266-4256, 266-4257 2664141 Postacímünk: 1392 Pf. 276. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hide­g^»itaknál a posta hirlapüzleteibenés a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodán 19?° Ι“ΪΕ?» vagy postautalványon, volam átutalással a Postabank Rt. 219—98636, 021—02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Külföldön terjeszti a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat H-1389 Budapest, postafiók 149. Szedés: Magyar Nemzet Kiadó Rt. Nyomás:­­ Athenaeum Nyomda, Budapest Felelős vezető: Vida József igazgató HU ISSN 0133-185X HU ISSN 0237-3793 Akik között az idegen forog Ha a turista a magyar valósággal akar megis­merkedni, leghelyesebb, ha nem a Parlamentet, a koronát, nem a pécsi dómot vagy az egri vár épüle­tét nézi meg. Igaz, így van ez mindenütt a világon: minden országnak megvan a maga specialitása. Olaszországnak talán a pizzás fiú, aki az ujja he­gyén pörgetve nyújtja ki a tészát, Ausztriában talán a kocsisok, akik díszes konflisaikon mutatják meg a várost, Finnországban talán a lapp rénszarvas­pásztorok. Hiába... nekünk, magyaroknak is meg­vannak a saját jellegzetes figuráink. A csikós A visegrádi fellegvárnak mára nem a középko­ri építmény a legfőbb látványossága, hanem a Du­­na-kanyart elcsúfító szörnyűséges körgát. Persze erről csak mi magunk tudjuk, hogyan került oda, a külföldi vendég legfeljebb csodálkozik egy kicsit: ugyan ki lehetett az az őrült, aki az egyetlen ma­gyar Duna-kanyarulatba gátat épít a fellegvár tövé­be? Mert mást nem tudhat meg a monstrumról, mint ahogy arról sem, vajon miért romos minden magyar vár, s arról sem lesz fogalma, milyen ka­landok történtek itt a magyar koronával, hogyan lopták és őr­izgették az ékszert. Visegrádnak elég, ha a turista leperget negyven forintot a belépőért, utána tovább engedi. Így volt ez eddig, és nagyjából így van ma is, annyi különb­séggel, hogy megjelent egy középkori harcos a várban, nevezzük talán Árpád-kori csikósnak, s előtte a felirat mindenféle középkori fegyver ki­próbálására biztatja a turistát: feszítse ki az íjat, ha tudja, suhogtassa meg a buzogányt, hadd érezze fe­szül-e akkora erő az izmaiban, mint az ősökében. A dolog tetszetős, s míg a csikós gyerekeket lova­golta, az idősebbek a középkori sisakrostélyt pró­bálgatják. Gondolván, majd megfizetik a próba árát, ha a ló is megpihenhet. Végre történik valami, amit videóra lehet venni. Történik. - Hőőőteee! - kiáltja a csikós. S a kamera már fordul is felé: micsoda magyaros motívum, így csak puszták népe tud a lóval bánni! Ekkor a turisták, a vendégek rájönnek: nem a lónak szól az öblös hang, hanem nekik. Nincs szükség további kommu­nikációra, a német, az osztrák, az olasz nem könyö­rög, hogy fizethessen. Továbbállnak. Nézni a csu­pasz romokat meg az elcsúfított Dunát. Az autóversenyzők (egy nyugati útikönyv stílusában) A legmaradandóbb, lélegzetelállító élményt azonban változatlanul az országutak jelentik Ma­gyarországon. Európai értelemben vett autópá­lyáik nincsenek, az a néhány sztrádakísérlet, ami­vel rendelkeznek, viszont ingyen használható. Csak az avatatlanok számára tűnnek veszélyesnek a magyar vezetők. Legtöbbjük igen ügyes, és fő­ként rendkívül büszke reflexeire. Csak egy taná­csot fogadjanak meg: ne próbálják meg utánozni rögtönzéseiket, ezzel csak kiengednék a versengés szellemét a palackból, ami hihetetlen kockázato­kat produkálna. Legendákat mesélnek például a törékeny, de lendületesen gyors Trabantokról, amelyekkel autópályán a leggyorsabb sávban köz­lekednek. Semmilyen más autó nem tűri úgy nem­zetük stílusát, mint a 10-15 éves Zsigulik, amiket eredetileg a szibériai tajgák meghódítására hasz­náltak az oroszok. A magyarok hihetetlen ügyes­séggel produkálnak forgalmi dugókat, amelyekkel a halálra ijesztett külföldiek csodálatát vívhatják ki. De hiába: a kalandozó magyarok legfőbb tulaj­donsága a vakmerőség volt, s könnyen beláthat­ják, ez máig sem veszett ki belőlük, hiszen gépjár­mű-biztosítás Magyarországon gyakorlatilag nem létezik. S mégis, a magyarok rettenthetetlensége nem ismer határokat. Munkácsy komor fenségű képeitől vagy a szerintük méltatlanul mellőzött Berzsenyi borongásaitól egészen napjaink grandi­ózus filmművészeti fantáziájú Jancsójáig vagy Szabó Istvánjáig a nemzet legfőbb gondja mindig a stílus volt. A bodegás A magyar építészet csúcsteljesítményei, leg­jellegzetesebb alkotásai mindenütt megtalálha­tók. A külföldi számára Ausztria és Magyaror­szág között a legészrevehetőbb különbséget a pa­vilonok megjelenése jelenti. Amíg hazájukban csak hírlapot árusítanak bádogbódéból, addig Magyarországon minden létező árucikk megtalál­ható ezekben. A banánosbodega a kezdő vállalko­zóké, a kenyeres bodega általában lakókocsival összeépíthető. A virágosbodega árairól ismerszik meg: a legelegánsabb belvárosi üzlet is olcsóbban kínálja portékáját. A lángosos és a sült kolbászos bodega balatoni specialitás, de megtalálható min­den közkedvelt vízparton. A külföldi számára a legmeglepőbb talán az lehet, hogy a magyar ten­ger partján valóságos bodegavárosok állnak, a másutt megszokott nyaralók helyett. S hogy itt nem a bodegásoknak, hanem nekik, a vendégek­nek kellene nyaralniuk. A WC* néni A magyar nyugdíjrendszer és a szociális háló állapota leginkább a mellékhelyiségekben ismer­hető meg. Nincs az a Balaton-parti halászcsárda, budapesti mozi vagy győri fagylaltozó, ahol ne áll­na egy reszketeg öreg néni egy fehér kistányér mellett hol csengve, hol meglehetős szigorral me­redve arra, aki betéved hozzá. A nyolc-tíz forint beszedése utáni megrázkódtatásokról mindannyi­unknak van konkrét tapasztalata, erről talán nem szükséges szólni ehelyütt. A kalauz Az igazán merész turistáknak azonban a vonato­zást ajánlanám. A magyar vonatokon feledhetetlen élményt jelent már egy kézmosás, egy ablaklehúzás is, s könnyen felismerhető, hogy a Duna-korzó árai mily szerények lehetnek a büfékocsiban látottakhoz képest A legek lege, az élmények csimborasszója azonban a kalauz. Mindennek fonása nyilván szem­léletbeli különbségekből adódik: a nyugatról érkező ugyanis azt képzelheti, hogy jegyének árával megvá­sárolt mondjuk Budapest és Pécs között három fertá­lyórára (200 kilométer) egy helyet magának, s a jegy árában benne foglaltatik a személyzet udvariassága is. A kalauz ezzel szemben úgy vélheti, hogy az ő fel­adata a jegy nélkül utazók elcsípése és megbüntetése. Hősünk, nevezzük talán Maryke van Dyke-nak, két hétre érkezett Magyarországra busszal kevés poggyásszal és egy kerékpárral. Praktikus okból vá­lasztotta hazánkat: Hollandia után miénk Európa má­sodik legsíkabb országa, tehát jól lehet itt kerékpároz­ni. Maryke van Dyke és a MÁV kapcsolata Nagyma­roson kezdődött, ahol a pszichiáterie előbb angolul, majd németül, s a biztonság kedvéért franciául is elis­mételte a pénztárosnőnek: két poggyász, egy bicikli és egy személy szeretne Pécsre utazni. „Annak ugyan mondhattya” - szólalt meg valaki a sorban a háta mö­gött, de ezt meg Maryke van Dyke nem értette, így eshetett meg, hogy nem váltott magának jegyet Minderre csupán Dombóvár előtt derült fény, ahol a kalauz - más potyautast nem lelvén - a pszichiáternőt részesítette minden dühében. Tapasztalatból mond­hatom, mindezt hollandulunk nem tűrte valami jól, így azután csak azt hajtogatta: ő kért jegyet, a MÁV baja, ha nem adta. A menetjegyet kifizeti, a büntetést nem. Mert hát Maryke van Dyke-ot meg is akarták büntetni. Dicséretére váljék, csak akkor kezdett el zo­kogni, amikor Dombóváron az expresszvonatot meg­állította a kalauz, hogy a holland hölgyet az utaskö­zösség nyilvánossága előtt letaszítsa a vonatról. Erre azonban már nem került sor, mert a rendszerváltás közeledtét érző állomásfőnök megtagadta a kaluz ké­rését. Maryke van Dyke így é­rkezett meg Pécsre. A meglepetések sora ezzel még nem ért véget, mert hosszas utánjárás után kiderült, Maryko poggyásza és biciklije csak napok múlva érkezik meg. Mindez három évvel ezelőtt történt. Maryke van Dyke holland barátai felét sem hitték a ma­gyarországi élményeknek, de ő azóta minden év­ben ellátogat hozzánk. Magyarországon nem lehet unatkozni - mondogatja. Hiába, ezek az élmények kifogyhatatlanok. Élő Anita

Next