Magyar Nemzet, 1992. december (55. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-15 / 295. szám

12 Magyar Nemzet KEDD, 1992. december 15. Kiszolgáltatottság Kinek, mikor mondjon „igazat” az orvos A Magyar Nemzet november 25-i számában a Tükör rovatban Élő Anita interjúja Jávor András­sal, a Népjóléti Minisztérium ál­lamtitkárával fontos és kényes kérdéseket vetett fel a betegek ki­szolgáltatottsága dolgában. Jávor államtitkár úr többször hangoztatta, hogy a problémát csak az egész társadalommal tör­ténő vita oldhatja meg megnyug­tatóan. Nem tudom, hogy hol és milyen módon fog a társadalmi vita kialakulni, mégis fél évszá­zados, többirányú orvosi mun­kám tapasztalata alapján néhány gondolattal kívánok hozzájárulni a vita megindításához. Nehéz bármilyen intim szfé­rába beavatkozni. Az orvos pedig gyakran kényszerül erre, amikor a halálos betegség közlésével az emberi sors legbelsőbb köreit érinti. A kényelmesnek látszó gyakorlat, hogy a beteget mint­egy „becsapja”, a valóságot csak a hozzátartozókkal közli, a társa­dalom feltételezett nem eléggé érettségére alapozott. Ezt elfo­gadni éppolyan leegyszerűsítés volna, mint tagadni. Nemcsak az egészségügyi kultúráról, az álta­lános kultúrszintről van szó, ha­nem sokban népünk alapvető mentalitása is közrejátszik. Évekkel ezelőtt az Orvosi He­tilap hasonló témájú vitája során egy kolléganő szerint: „Az orvos­nak kötelessége, hogy a beteggel egyszerű, félreérthetetlen szavak­kal közölje betegségét akkor is, ha halálos.” Vitacikkemben azt kérdez­tem, hogy van-e itt határ, mert a fenti el­v vagy javaslat szerint pél­dául egy 3-4 éves gyermeknek is meg kellene mondani, hogy halá­los beteg. Ha pedig nyilvánvaló­an túlzó a felhozott példám, hol az alsó és felső határ? Ha már biztosan megérti a sorsát, tehát 6- 8 év, vagy ha az aggastyán még fel tudja fogni, hogy a műtét ino­­perábilis daganatot talált és kevés ideje van hátra? Példával szolgálhatok: közel egy év óta fekvő beteg feleségé­vel csak az utolsó napokban kö­zöltem, hogy kevés idő van hátra. Megköszönte, hogy nem vettem el tőle a reményt, mert nem lett volna ereje az ápoláshoz. Az ápolt élete és az ápoló ereje így egyszerre fogyott el. Az interjúban írt „kulcssza­vak”: a beteg kérelme - az orvos kötelessége - a reményre is kiter­jed, és a reményt éppúgy nem le­het megtagadni az ápolótól, mint a betegtől. Látszólag parttalan elvek és bizonytalan gyakorlat irányában csúszunk el. A törvényes rendelet pedig könnyen karddal vághatja a gordiuszi csomót. Társadalmunk az erkölcsi, orvosi, vallási, filo­zófiai problémák sokszor túl hir­­telenül újraértékelt rendjében még nem nézett szembe az egész­ségügy szétágazó és mélyreható problémáival. Az őszinte felmé­rés nem halasztható. A betegellá­tás, gyógyítás minden tényezőjé­re hatással lesz, ha felszámoljuk azt az egészségkultúrát, amely széles rétegekben uralkodik, amelynek példáit a buszon, a vil­­­­lamoson, az utcán, az orvosi vá­rókban láthatjuk, ahol az „intim szférából” nemcsak kiszivárgás történik, ahol a saját baj tudott vagy tudni vélt pontos vagy pon­tatlan diagnózisa éppolyan közre­­kézre-fülre jut,, mint a kezelés részletezése. Idős, nyugdíjas orvos már csak „kibic”, és könnyen ajánlhat bármit. Nem mondhatok mást, mint a legrégibb tanítómesterünk: „Nihil ante negrotum.” A beteg érdeke azt kívánja, hogy őt min­dig, mindenütt és minden módon egyszemélyes, egyszeri, egyéni EMBER-nek tekintsük, akinek joga van­ tudni a maga sorsát, és joggal elvárhatja orvosától, hogy nemcsak betegségét, hanem egész emberi mivoltát, sorsát úgy kezelje, ahogyan neki, a betegnek a legjobb. Az orvosnak kell esetenként, személyenként eldönteni, hogy kinek, mikor, hogyan mondjon „igazat”, mikor, mennyit kell lepleznie. Nem könnyű feladat, és sokkal nehezebb, mint recep­tet írni, nehezebb a legtöbb ru­tinműtétnél, mert kevés alapra támaszkodhat. Az egyetemen alig oktatnak ilyesmiről. Messzi­re vezetne, ha az egyetemi okta­tásba társadalmi orvostan beve­zetését javasolnánk főtárgyként. Feltétlen élne annyit, mint az el­ső évek túlméretezett kémiája és fizikája. Reméljük, hogy egy nyílt, őszinte vita olyan széles körű fel­tárást ad, hogy utána kevesebb lesz a „laza mosoly”, a felületes elkenés, szorongások oldódnak, több lesz az őszinte kézszorítás orvos és beteg, az ember és az ember között. Dr. Konkely-Thege Aladár Pécs Napirenden volt a Feszty-körkép helyreállítása A Magyar Nemzet november 23-i számában megdöbbenten, majd elszomorodva olvastam a D. Gy. monogrammal „Mun­­kácsy-mű a sarokban, A vázlat elégett, de a kép elkészül!” címen megjelent közleményt. A szöveg írójának­­ ki tudja, milyen indu­latoktól vezérelt­­ rágalmait, fer­dítéseit a Magyar Nemzeti Galé­ria Adattárában fellelhető iratok egyértelműen cáfolják. Ezekből kiderül, hogy a galéria 1958-tól foglalkozott a Feszty-körkép (A magyarok bejövetele) problémái­val, a Művelődésügyi Minisztéri­umnak 1963-ban javasolta egy szakértő bizottság összehívását a helyreállítás, a restaurálás mene­tének a kidolgozására, a követke­ző esztendőben Feszty Árpád örököseinek, Feszty Masának és Feszty Istvánnak a hozzájárulását kérte és meg is kapta a teendők elvégzéséhez. A galéria akkori díszcsarnokában, a volt Kúria épületében a körképnek a főváros különböző intézményeinél szak­szerűtlenül tárolt „roncsait” a res­taurátorok 1965 folyamán kibon­tották, az eredeti állapotról a szá­zadfordulón készült reprodukció­ba bejelölték a sérült felületeket és a hiányokat, új fotósorozatot vettek fel a megmaradt részekről, majd az e célra csináltatott fahen­gereken gondoskodtak biztonsá­gos elhelyezéséről. Feszty Masa saját kezűleg írt levelében olvas­ható: „Pogány igazgató úrnak is sok köszönet.” Utóbb végrende­­letileg a Nemzeti Galériának ado­mányozta Jókai Rózáról festett arcképét. Ami D. Gy. dolgozatában „a körkép teljes kicsinyített vázla­tát” illeti, azt soha nem láttam, te­hát véleményt se nyilváníthattam róla, még dr. Tímár Istvánnak sem, mert az illetőt nem ismerem, s így nem is lehetek a barátja. Vi­szont az, amit ezzel kapcsolatban D. Gy. állít, hogy Feszty Masa a vázlatot elégette, az a művésznő­vel szemben évtizedekre vissza­menően jókkal, elképesztőbb­­ko­holmány, mintha manapság 'vala­kit ilyen-olyan összefüggésben ' lekommun­i­stáznak. A vonatkozó pamfletben, az is olvasható, hogy Munkácsynak „a debreceni Déri Múzeumból köl­csönkapott Ecce Homo képe is gondosan el volt dugva egy sa­rokba”. A valóság ezzel szemben az, hogy az Ecce Homo 1938 óta mindig is a Déri Múzeumban volt - azt az alig két hónapot leszá­mítva, amikor 1952-ben a mű­csarnoki Munkácsy-emlékkiállí­­táson került bemutatásra. A Nem­zeti Galéria munkatársai­­ ugyan­is­­ Debrecenben a helyszínen végezték hosszú időn át tartó res­taurálását. A galéria aulájában Munkácsy „Krisztus Pilátus előtt” című nagyszabású festmé­nyét lehetett látni, több más szak­rális tárgyú műalkotással együtt, például Fadrusz János Feszületé­vel, Beck Ö. Fülöp Assisi Szent Ferencével stb., amolyan kápol­nának ható múzeumi elrendezés­ben. Pogány D. Gábor Budapest A Hajdúszoboszlói Állami Gazdaság árverésen értékesíti az alábbi ingatlanát: Hosszúháti kerület - Nagyürmöshát 1 db 2 szobás, 70 nm alapterületű, üresen álló szolgálati lakás. A lakáshoz 1507 nm telek tartozik. Hrsz: 449/6. Kikiáltási ár: 200 000 Ft. Az árverés helye és ideje: Hajdúszoboszlói Állami Gazdaság központ, kiskultúrterem Hajdúszoboszló, Debreceni útfél 10. 1992. december 18. (péntek) 9 óra. Fizetés módja: a helyszínen készpénzben vagy bankgaranciás átutalás. Az árverésen 5 % bánatpénz letétbe helyezésével lehet jelentkezni az árverés megkezdésének időpontjában.*22850/1H* rr:TP' "'Jj 4350-IG AGROBANK RT. KÖZLEMÉNYE Felhívjuk tisztelt partnereink figyelmét, hogy az AGROBANK RT. valamennyi fiókja, irodája és központja 1992. december 31-én bankszünnapot tart. (Ez egyben könyvelési és pénztári szünnapot is jelent.) Az ebből származó esetleges kellemetlenségért elnézést kérünk, valamint minden kedves ügyfelünknek kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk. AGROBANK RT. A keresztény megbocsátás jegyében Érdeklődéssel figyeli a magyar nép a „Megbékélés Emlékmű Ala­pítvány” nevezetű kezdeménye­zést, amely az 1956-os barikádok „mindkét oldalán” harcolóknak szándékozik emlékművet állítani a Köztársaság térre. A véleményem a következő: 1956-ban Magyarországon október 23-án először népfelkelés robbant ki (ezt még a reformkommunista Pozsgay is elismerte!), majd ez a népfelkelés az események hatására (Gerő beszéde stb.) forradalommá alakult. Ezt a magyar forradalmat a bolsevista szovjet nagyhatalom hadserege megtámadta, és ekkor már a magyar forradalom szabad­ságharccá fejlődött. Azok a ma­gyar emberek, politikusok, akik a magyar szabadságharcot eltipró, leverő bolsevista szovjet hadsereg mellé álltak, nem ellenfelek, ha­nem ellenségek, hazaárulók voltak. Ilyenformán nem beszélhetünk 1956-os magyar polgárháborúról és a barikádok két oldaláról (lásd az ENSZ 1956-os magyar esemé­nyekről szóló határozatait). Haza­árulóknak nem jár emlékmű! Meg­bocsátás igen, őszinte bűnbánat el­lenében. De! A barikádok túlolda­lán voltak megtévesztett emberek, akiket áldozatoknak tekinthetünk. A keresztény megbocsátás jegyé­ben legyen emlékmű, de 1956 „összes áldozata” emlékére (ne a barikád két oldalán harcolók emlé­kére!), és ne a Köztársaság téren, hanem a temetőben. Dr. Horváth László Budapest Milyen az igazi turul? Fekete Judit „A madár” című cikke késztetett a következő fejte­getésre. A bánhidai meg a budai várban lévő szobor lehet művészi­leg kiváló alkotás, de valahogyan nem azt a madarat ábrázolja, ame­lyet ismereteink alapján a turulnak képzelünk. Az Árpád-ház totemál­latát, a magyarok mitikus madarát én nem így mintáznám meg. A szo­bor inkább mintha egy keselyűt áb­rázolna, nem pedig sólymot. Milyen madár volt tehát a turul? Vajon csak a képzelet szülte és semmilyen léte­ző madárhoz nem hasonlít? Anony­mus, mikor az eredetmondat elbe­széli, „astur”-t említ, ami héját je­lent. Ha viszont a „turul” szó nyelv­­történeti levezetését nézzük, akkor ez nem vitásan ótörök eredetre vall (A magyar nyelv történeti etimoló­giai szótára szerint: togrul,vadász­­sólyom). A törökök voltak a raga­dozó madárral való vadászat legré­gebbi kifejlesztői. Náluk a „togh­­rul” a vitézség megtestesítője, és mint ilyen, kiváló hadvezérek neve is. Állítólag így hívták a török biro­dalom megalapítóját is. Dyen tulaj­donságokkal viszont aligha lehet egy dögevő madarat felruházni. Ez az annyi kiváló tulajdonsággal ren­delkező sólyom - Gyementyijev orosz és Vönöczky-Schrenk Jakab magyar tudós kutatásai szerint - nem más, mint az altáji havasi só­lyom (Falco rusticolus altaicus). Célszerű volna, ha egy mai művész ennek figyelembevételével meg­mintázná egyszer az igazi turult! Dr. Csőre Pál Sződliget Kiegészítés Horthy István arcképéhez A Magyar Nemzet november 4-i számában megjelent Nemes­­kürty Istvánnak „Történelmünk tra­gikus hőse” című, felettébb értékes írásának egy - a lényeget nem érin­tő - tévedését szeretném korrigálni. Nevezetesen azt, hogy a kormányzó fia, Horthy István gépészmérnök nem a MÁV elnöke volt, hanem a Mávag (Magyar Állami Vagon- és Gépgyár) vezérigazgatója. Ha már tollat fogtam, szabadjon csupán néhány szóval megemlékez­nem a történelmünk e valóban tragi­kus hőse élete fiatalabbkori szaka­szának általam is ismert igaz embe­ri magatartásáról, a társadalmunk­ban elfoglalt helyéről, sohasem kér­kedő nemes egyszerűségéről, az egyetemi hallgatóság körében ala­kult baráti társaság minden egyes tagja iránt megnyilvánuló őszinte közvetlenségéről. Élénken él az em­lékezetemben az, amikor egy szo­kásos fehérasztal melletti összejö­vetelen, amelyen mint elsőéves if­jonc én is részt vettem számos ma­gasabb évfolyamú és már diplomás között, a jelenlévők, a Nemeskürty István által is említett amerikai üzemmérnöki tapasztalatairól kér­tek beszámolót Horthy Istvántól. Ő ezt azzal kezdte, hogy a bemutatko­zásakor büszkén mutatta fel a nagy hírű József Nádor Műegyetem adta oklevelét, s Ford első reagálásaként udvariasan arra kérte, csak szépen tegye el azt, mert őt az kevésbé ér­dekli, inkább a gyakorlati tudása. Igen, tudjuk, hogy Horthy Ist­ván megállta a helyét mindenhol, ahová az élet szólította. Dr. Tömör-Tenes Ede J. Budapest A­z Állami Vagyonügynökség nyilvános egyfordulós pályázatot hirdet az ALUFE Fémszerkezetgyártó és Szerelő Korlátolt Felelősségű Társaság állami tulajdonban lévő üzletrészeinek megvásárlására. A Kft. törzstőkéje: 207 540 000 Ft. Pályázni a felkínált üzletrészekből a 91,9 %-os részarányt képviselő állami tulajdonú üzletrészek mennyiségére lehet. Az állami tulajdonú üzletrész megvásárlása esetén lehetőség van privatizációs hitel igénybevételére, részletfizetésre, illetve kárpótlási jegy felhasználására. Az ÁVÜ a kárpótlási tv. meghatározott, kötelező 10 %-os névértéktől magasabb arányú kárpótlási jeggyel történő fizetést is elfogad. A pályázatokat személyesen vagy meghatalmazott útján 3 példányban zárt, cégjelzés nélküli borítékban kell benyújtani a pályázatra utaló megjelöléssel. A benyújtott ajánlatok közül egyértelműen meg kell jelölni, hogy melyik az eredeti példány. A pályázat benyújtásának határideje 1993. január 20. A pályázat beadásának helye: Állami Vagyonügynökség Budapest 1133, Pozsonyi út 56., iktató, fsz. 1-2. A vételi szándék bizonyítására a felajánlott vételár 10 %-át, de legalább 20 000 000 Ft-ot vagy ennek megfelelő devizát az ajánlattevőnek a pályázat benyújtásának határidejéig letétbe kell helyezni az ÁVÜ MNB 232-90107-8024 sz. forintszámlára, ill. az ÁVÜ MNB 232-90107-8031 sz. devizaszámlára. Pályázati feltételek: Olyan befektetőt keresünk, aki a) szakmai befektető, jó hírnévvel és tradícióval rendelkezik, b) a jelenlegi tevékenységi kör és foglalkoztatási szint fenntartását vállalja, c) megfelelő piacot tud biztosítani a tevékenység folytatásához. A pályázatnak tartalmaznia kell az ajánlati kötöttség időtartamát, mely nem lehet kevesebb, mint a benyújtásra nyitva álló határidő lejártától számított 60 nap. A pályázat felbontására 1993. január 22-én kerül sor. A pályázat eredményéről a pályázók legkésőbb 1993. február 28-ig értesítést kapnak. Az Állami Vagyonügynökség fenntartja a jogot, hogy a pályázatot e eredménytelennek nyilvánítsa. Az Állami Vagyonügynökség a tenderbontás után szóbeli vagy írásbeli kiegészítést kérhet. A konkrét gazdálkodásra vonatkozó információkat a kft. vezetőjétől kapják meg a pályázók. A tender meghirdetésével egyidejűleg a társaság főbb adatairól és jellemzőiről információ beszerezhető: Varga Tamás ügyvezető, 2002. Székesfehérvár, Seregélyesi út 184/7. (Pf.: 100.) A részletes pályázati feltételeket tartalmazó információs anyag átvehető. Információs iroda ÁVÜ Állami Vagyonügynökség 1133 Budapest, Pozsonyi út 56. Tel.: 129-4650 ___________433MG

Next