Magyar Nemzet, 1993. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-08 / 32. szám

Maip· Nemzet OLDALSZÉL INVALID SPORTOLÓKAT jutalmaztak. A mozgáskorlátozott versenyzők ta­valyi eredményei alapján a Paraolim­­pia kétszeres úszóbajnoka, Becsey János kapta az első díjat, csapattár­sa, Bereczkey Zsolt volt a második, míg a rangsor harmadik helyezettje a vívó Szekeres Pál lett. A nőknél: 1. Sasváriné Paulik Ilona asztalitenisze­ző, 2. Laki Anikó úszó, 3. Engelhardt Katalin úszó. A szombati ünnepségen kitüntetést kaptak a versenyzők edzői, Apor György, Beliczay Sán­dor, Everovics Iván, Javcsák Péter és Paczulák András is. LECH WALESA lengyel államelnök nyi­totta meg szombaton Zakopanéban az egyetemista és főiskolás sportolók világtalálkozóját, a téli Universiadét. SZUPER LIGA férfi kosárlabda-mérkő­zésen a Tungsram-Honvéd kiütéses, 127-98 (61-35) arányú győzelmet aratott a ZTE-Heraklith csapata ellen. Legjobb dobók: Mihály 25, Kuzmin 20, Knézy 19, illetve Farkas 29, Föl­desi 17 és Lebegyev 16 pont. A bu­dapesti csapat győzelme egyben azt is jelenti, hogy a Tungsram-Honvéd kezdi első helyről a rájátszást a ma­gyar bajnokságban. Körmend Hu­­nor-Helios Domzale (szlovén) 106-81 (53-43). Legjobb dobók: Zsebe 25, Holm 24 pont. Smert Olimpia Ljublja­na—Optizem Postojna (mindkettő szlo­vén) 80-70 (34-47). A KOSÁRLABDA NB I-ben (férfiak): Csepel-Szolnok 90-89, Hódmezővá­­sárhely-Nagykőrös 94-79, Sop­­ron-Baja 91-82, Paks-Alba Regia 107-77, Videoton-Pécsi VSK 109-91. AZ NBA, az amerikai profi férfi ko­sárlabda-bajnokság eredményei: Bos­ton Celtics—Philadelphia 76ers 105-93, Charlotte Hornets-Milwau­­kee Bucks 118-111, Cleveland Cavo­­liers—Detroit Pistons 109-89, Was­hington Bullets-Golden State Warri­ors 138-111, New York Knicks-Mia­­mi Heat 108-105, Dallas Mave­­ricks-lndiana Pacers 105-104, Min­nesota Timberwolves-Houston Roc­kets 112-105, Denver Nuggets-Sac­­ramento Kings 116-103, Phoenix Suns-Los Angeles Lakers 132-104, Orlando Magic-Portland TrailBlazers 114-106. GRETZKY NEM ELADÓ! - zárta le a hírlapi kacsa nyomán egymást érő ta­lálgatások után kirobbant vitát Bruce McNall, a jégkorongozó szupersztár (s egyben a Los Angeles Kings NHL- csapatának) tulajdonosa. Egyes ka­nadai újságok tudni vélték, hogy a kaliforniai klub a Toronto Maple Le­afs együttesének kínálja eladásra minden idők talán legnagyszerűbb hokisát. HARRY BUTCH REYNOLDS, a dop­pinghasználat miatt két és fél évre el­tiltott amerikai atléta, aki még mindig tagadja az ellene felhozott vádakat, ki­tűnő eredménnyel ünnepelte visszatéré­sét: a 400 m síkfutás világcsúcstartója több mint egy másodperccel (47.16) előzte meg honfitársát, az olimpiai baj­nok Kevin Youngot (48.13). A FALLABDA PI­VÍZ KUPA küzdelmeit Budaörsön Colin White (CSC), illetve Buday Tímea (Budaörs) nyerte. A DUBAI OPEN nevet viselő nagysza­bású ATP férfi tenisztornán: Santoro (francia, 8. kiemelt)-Volkov (orosz, 1. ) 2:6, 6:4, 6:4, Bates (brit)-Steeb (német, 4.) 7:5, 6:1. Az elődöntő­ben: Santoro-Bates 6:2, 6:2, Nova­­cek (cseh, 3.)-Muster (osztrák, 2.) 7:5, 6:4. A hét végi nagy esőzések miatt a döntőt hétfőn rendezik. AZ OLIMPIAI BAJNOK svájci Marc Rosset nyerte a holland Jan Sieme­­rink elleni döntőt a franciaországi Marseille férfi ATP-tenisztornáján (6:2, 7:6). Az elődöntőben: Sieme­­rink-Holm (svéd) 7:6, 7:6, Ros­­set-Hlasek (svájci) 6:2, 6:4. A párosdöntőben: Boetsch,Delat­tre (francia)-Lendl,van Rensburg (amerikai, dél-afrikai) 6:3, 7:6. Totóeredmények 1. Atalanta-Juvcntus 2-1 1 2. Cagliari-Inter 0-0 X 3. Fiorentina-Lazio 0-2 2 4. Milan-Pescara 4-0 1 5. Napoli-Foggia 2-0 1 6. Roma-Genoa 3-0 1 7. Sampdoria-Ancona 3-1 1 8. Torino-Brescia 1-0 1 9. Udinesc-Parma 1-0 1 10. Bari-Piacenza 2-0 1 II. Lecce-Cesena 1-0 1 12. Modena-Padova 2-0 1 13. Venezia-Ascoli 0-1 2 14. Monza-Reggiana 0-0 X ■ w Sport Két hét múlva itt a futballtavasz Ez a csapat még nem idézi a leendő BEK-győztest... Péntek este csak kevesen hitték Székesfehérvárott, hogy másnap edzőmeccset játszhat a Videoton- Waltham. Félreértés ne essék, a csa­pat készen volt megvívni a Csepel el­leni derbit, csak hát a köd... Akkora volt, hogy még az is csak lépésben mert haladni autóival az egyébként kihalt utcákon, aki máskor bátran száguldozik. - A Móri árok az oka... - vallot­ták a helybeliek, s aztán hosszasan magyarázták, hogy nem mozog a le­vegő Sóstón és környékén. Ha egy­szer beköszönt a köd, akkor jóné­­hány napig megtelepszik arrafelé. Mint például a dicső UEFA Kupa­menetelés idején, amikor a Paris Sa­int Germain elleni visszavágó félbe­szakadt, s újra kellett játszani. Szombatra aztán jött a meglepe­tés. Még a nap is kisütött, így aztán nem volt akadálya annak, hogy a Vi­­­ deoton-Waltham és a Csepel meg­ vívjon egymással. Azaz, egy akadály mégiscsak volt: jeges hó borította az edzőpályát, így aztán mozgásról le­hetett szó, ám futballról nem nagyon. Jöttek a csapatok és jöttek a né­zők. És persze azonnal előkerültek a bennfenntesek... Akik elmondták, hogy meglátjuk, a bíró főszereplő lesz. Mert Koszorús játékvezetőnél nincs ilyen meccs vagy olyan meccs, csak meccs van. És azt pedig illik na­gyon komolyan venni. Úgy is tett. Még a kezdés előtt jószándékáról tett tanúbizonyságot, mondván Hartyáni Gábornak a Vidi mesterének, hogy ha kiállításra alkamas szituációra lel, majd szól, inkább cseréljen az edző, minthogy neki kelljen fegyelmeznie. A pálya korlátjának támaszkodó Jánky Miklós pályaedző rutinosan megdicsérte az előtte poroszkáló partjelzőt .Jó, hogy a jobbik taccs­­bíró jutott a mi oldalunkra..."), aztán már a játék volt a fontos. Pontosabban, a csúszkálás. Ezzel együtt igazán dicséretes, rop­pant nagy ambíció fűtötte a mérkő­ző feleket. Olyannyira, hogy például a csepeli Váczi Dénes, miközben hol erre, hol arra rugdosta el nagy erő­vel a felé érkező labdákat, annyit beszélt, hogy a kívülálló már-már arra gondolt, hogy pályamódosítás­ra készül: a jövőben nem játszani, hanem kommentálni fogja a futballt. Hogy szükség lesz-e a szerepváltás­ra, arról döntsön edzője, Varga Ist­ván, mindehhez kívülállóként,csak annyit fűzhetek hozzá, hogy a hát­véd által bevetett, meglehetősen szűk (főként nőági felmenőkre vo­natkozó) szókészlet nem ígér diszk­rét kommentátort. Ami Videoton-Walthamot illeti, náluk hiányzott az ősz legjobbjának kikiáltott Sallói István - még mindig sérült. A jólértesültek­ szerint nem annyira fizikailag, mint inkább lelki­­­leg sérült, köszönhetően annak, hogy Muzsnay Zsolt ismét a csapat játékosa. A „két dudásról” szóló mondás igazságát Sallói esetében cáfolják a „csapathoz közelálló kö­rök”, amihez csak annyit tehetek hozzá, hogy az a futballista, aki ké­pes önkritikusan figyelni a saját pro­dukcióját (márpedig Sallói ilyen), aligha húzza föl az orrát azért, mert rajta kívül is van vezéregyéniség a csapatban. Közben Koszorús bírónak akadt dolga elég, hol ezt, hol azt a játékost figyelmeztette túl kemény (értsd: edzőmeccsen illetlen) játék miatt. A nézők (figyelemreméltó: ötszázan voltak...) két esetben hördültek föl is­tenigazából. Akkor, amikor a csepeli Bognár Zoltán vétett a szabályok el­len­­,s annak idején, még szombathe­lyiként ő tette tönkre Jován Ro­bit..."), s akkor, amikor egy szöglet után valaki nyakon vágta Takácsot... Kevés volt a helyzet, hiányzott a folyamatos játék, de a focisták darál­tak rendesen. A nehéz körülmények ellenére mindkét csapatban akadtak olyan futballisták, akik maradandót produkáltak. A Vidiből Lőrincz, Czéh, Salacz, s Muzsnay, a Csepelből pedig elsősorban Nagy, s időnként Szabó András volt az, aki fittyet hányt a mostoha körülményekre. Másként, s ilyenkor szokásos fordu­lattal: mozgásuk bíztató volt a két hét múlva esedékes bajnoki rajt előtt." Mert kérem, két hét, s itt a tavaszi szezon. Hogy a pályák alkalmasak lesznek-e a tétért folytatott futballra, az az időjárási előrejelzéseket figyel­ve kérdéses, ám a kiírás, az kiírás... Addig már csak egy hétvége lesz a felkészülés jegyében. A Videoton- Waltham megrendezi a Gorsium- ÁFÉSZ Kupát, amelyre a hazaiak mellett az UTE, a BVSC-Dreher és a Csernomorec Odessza kapott meg­hívót az edzőpályára, mert ugyebár a stadiont, amíg csak lehet, kímélni kívánják Fehérváron is. Már csak azért is, mert a fenntartás egyes­­egyedül a klubot terheli, hozzájáru­lást nem kapnak sem a várostól, sem a Videoton-gyárat megvásárló vál­lalkozói csoporttól. Az önkormány­zatnál az a vélemény, hogy „aki tud úszni, annak nem kell mentőöv", amely kitétel dicséri a klubvezetést, ám az elismerés támogatásként meglehetősen kevés, főként, ha egy olyan társulásról van szó, amelyik egy egész város presztízsét növelhe­ti. A gyár pedig megelégedett azzal, hogy a kezelés és a fenntartás jogát átengedte a klubnak, ami szükség­­szerű terhet jelent, segítséget alig. Hogy akkor miért szerepel a csapat nevében a Videoton is a költségek javarészét vállaló Waltham cég mel­lett, arra csak a hagyományok szol­gálhatnak érvül. És, egyébként is, külön történet... Ami a lényeg: nem esett gól a Vi­­di-Csepel meccsen. A látottakat a legfrappánsabban Szuna József (az Opel-Szuna márkakereskedésből ő a Szuna...) foglalta össze: - A mai gárdában képtelen vol­tam fölfedezni a későbbi BEK-győz­­test... Aztán, ahogy az hívő Vidi-hívő­­höz illik, hozzátette: - Igaz, még van két hét a rajtig... Madáchi optimizmus. Malonyai Péter HÉTFŐ, 1993. február 8. Polgár Judit-Szpasszkij sakkmérkőzés Döntetlen az 5. játszma A pénteki és szombati szünnap után tegnap játszották a Polgár Ju­­dit-Borisz Szpasszkij sakk páros­mérkőzés ötödik játszmáját, mely­ben a francia sakkozó vezette a vi­lágos bábukat. A parti kiélezett csata után döntetlenre végződött, így Polgár Judit 3:2-re vezet. A kö­vetkező összecsapásra kedden délután kerül sor. Könnyűnek találtatott nehézsúlyú Bowe maradt a világbajnok (Washingtoni tudósítónktól) Csúnyán ráfizetett, aki a Madison Square Garden tizenhatezer (egy jó jegyért akár négyszáz dollárt is leszur­koló) nézője közül az első gongra nem ért be a csarnokba, ellötyögve az időt a büfében: a profi nehézsúlyú vi­lágbajnoki ökölvívó-döntő hamarabb véget ért, mint amennyi idő alatt a ring mellett újra feltűnt (a Tyson-per után elvonult) hírhedt menedzser, Don King befejez egy mondatot. A bajnoki címét pár hónapja elnyerő Riddick Bowe két perc 19 másodperc múltán visszavihette öltözőjébe a két kicipelt, óriási csattal ékesített világ­­bajnoki övét (a harmadikat „vissza­dobta” az illető bokszszövetségnek, amely most Lenox Lewist tekinti rang­elsőnek; minden e két ökölvívó idei összecsapásának csak előkészítése). Legfeljebb gyorsabban zajlott le, mint azt várni lehetett: a 34 éves, tíz esztendővel ezelőtt pár hónapig világ­bajnok Michael Dokes csak testsúlyá­ban, százkilenc kilójával volt a nála öt centivel magasabb Bowe-val azonos csoportban. A 25 éves új KO-király­­32 meccséből 27-et kiütéssel nyert, egyet sem vesztve) Bowe olyan első kihívót kapott, akit négy éve Holyfield a tizedik menetben KO-val búcsúzta­tott így aztán már az első ütésváltá­sok után csak azt lehetett várni, me­lyiktől roggyan meg, vagy esik is el mindjárt Dokes. Százötven amatőr és 55 profi bokszmeccs minden keserve érződött mozdulatain, nem szólva a pár éve napi ezer dollárjába került (nehezen kikúrált) kokainkíbulat nem éppen testedző hatásairól. De a felkí­nált 750 ezer dollárért megérte neki még egy nagy verés. Az is lett, mert Bowe rövid „bemérés” után ütötte, mint a bőrzsákot az edzésen: míg neki 55 betalált ütést számláltak, Dokestól csak tizenkét, mind lanyhább válasz­csapásra futotta. S miután előbb a kö­télnek esett, majd fejének újabb meg­­sorozása után támolyogni kezdett, a bíró leléptette (noha segédje, majd felocsúdva ő maga is tiltakozni pró­bált). Bowe mindössze annyit mon­dott, a bírónak már jóval előbb közbe kellett volna lépnie. A.J. A vitorlásverseny sorrendje: Versenyzők 1. Alain Gautier 2. Philippe Poupon 3. VDH 4. Yves ParUer 5. Fa Nándor. 6. Jósé De Ugarte 7. Vittorio Malingri 8. Jean-Yves Hasselin 9. Bernard Gallay A hajó neve Bagages Superior Fleury Michon G. Sofap Helvim Cacolac d’Aquit. K&H Bank Matáv Eusk. Europa/BBK Everlast/Neilpr. PRB Solo Nantes Vuaruet Watches Céltól való távolság (tengeri mérföldben) 6781 7lá7 7448 8945 8954 9254 9748 10^40 lí 108 Külföldi stadionokból Liverpoolban az új kapitány sem segített NÉMETORSZÁG. Teljes erőbedobással készül a Werder Bremen a szerdán sorra kerülő Szuper Kupára, melyen mint ismeretes a Ku­pagyőztesek Európa Kupáját nyert gárda a Baj­nokcsapatok Európa Kupájában diadalmasko­dott katalán FC Barcelonát látja vendégül. Reh­­hagel edző egyébként szokatlan felkészülési módszert alkalmazott tanítványaival. Szabadté­ri edzések helyett ugyanis a brémai zöld-fehé­rek sorra játszották találkozóikat a klímájában és környezetében teljesen más teremben. A Német Labdarúgó Szövetség évente 120 millió márkát kasszíroz a tévéközvetítési jogdí­jakból. Ezt az összeget aztán a Bundesliga csa­patai között osztja fel. A Deutsches Fussbalver­­band vezetői úgy döntöttek, hogy 65 százalékot kapnak majd az első osztályú, míg 35-öt a má­sodik ligás együttesek. Ez azt jelenti, hogy egy első osztályú gárda ebben az évben 3,79 millió márkához jut csak a közvetítési jogdíjakból. 1995/96-ban ez az összeg már 4,38 millió már­kára rúghat. A másodosztályú együttesek eb­ben az évben 1,52 millióval növelhetik költség­­vetésüket, ami jövőre 2,26 millióra nőhet. ANGLIA: A 27. fordulóban új csapatkapi­tánnyal vágott neki a Nottingham Forest elleni kilencven percnek a Liverpool. A „vörösök” edzője, Souness ugyanis a sokszoros válogatott Barnest tüntette ki a megtisztelő címmel. Mint mondta: „Barnes már puszta jelenlétével képes inspirálni a többieket. Játszik annyi ideje a csapatban, hogy átérezze különleges felelőssé­gét, s azt, amit a nagy múltú klub kíván tőle”. A Liverpool azonban kénytelen volt megelégedni egyetlen ponttal, Robin Hood nottinghami utó­dai ugyanis gól nélküli döntetlent )sarcoltak ki a Liverpool stadionjában. A tavalyi bajnok Leeds egyre közeledik a kieső zónához. Az együttes Wimbledonban, a legnépszerűtlenebb első osz­tályú gárda otthonában lépett pályára, s 1-0-ás vereséget szenvedett. Az Old Traffordon a Manchester United vendége a Sheffield United volt. A 7. percben megfagyott az amúgy sem túl forró levegő a manchesteri stadionban: a newcastle-i szerzemény, Carr ugyanis a vendé­geket juttatta előnyhöz. A „vörös ördögök” sokkos állapota egészen a 65. percig tartott, amikor McClair egyenlített. Kilenc perccel a befejezés előtt aztán Cantona látványos, jobb­lábas kapáslövéssel állította be a 2-1-es vég­eredményt, így 35 év után ismét elérhető közel­ségbe került a manchesteriek számára a bajnoki aranyérem. A Coventry City tovább folytatja nem min­dennapi idegenbeli sorozatát. Az együttes ezút­tal Middlesborough-ban bizonyította, hogy nem véletlenül emlegetik a dobogóra esélyesek között. A vendégek a 68. percben jutottak előnyhöz: a zimbabwei Ndlovu gyönyörűen he­lyezte a labdát Pears kapus mellett a hálóba. Nem sokkal később Quinn növelte a vendégek előnyét. A csatárnak egyébként ez volt 13 mér­kőzésen belül a 14. találata. Sheffieldben botlott meg az Everton. Ken­dall edző gárdáját a Sheffield Wednesday lec­kéztette meg. A hazaiak már negyedóra eltelté­vel magasba lendíthették karjukat a gólzsák hátvéd, Warhurst találata után. Egy perc sem telt bele, amikor Harkes már a második hazai gólt érte el.A 62. percben Waddle gólja után már 3-0-át mutatott az eredményjelző. A 83. percben megszerezték a vendégek a becsület­gólt Cottee 22 méterről lőtt bombájával. A forduló mérkőzését Birminghamben ját­szották, ahol az Aston Villa a remekül szereplő Ipswich-et fogadta. Bár a 20. percben a trinida­­di Yorke még mellé lőtt, alig tíz percre rá már célba talált: Parker középen vezette fel a lab­dát, majd kiadta a bal oldalra az ír válogatott Stautonnak, aki leszaladt az alapvonalig, bea­dott, Yorke pedig látványos csukafejesből talált a hálóba. Nagyszerű gól volt! A kegyelemdö­fést Saunders adta meg, a 42. percben (2-0). Mivel a listavezető Norwich ezúttal nem játszott, két vetélytárs is elhúzott mellette. Az élcsoport a 27. fordulót követően: Manchester United 50 (42-22), Aston Villa 50 (44-29), Norwich 48 pont (egy mérkőzéssel kevesebb). FRANCIAORSZÁG. Nagy port kavart fel az egyszeres válogatott, ex-marseille-i Bernard Pardo letartóztatása. Pardónál ugyanis kábítószert találtak. Mint kiderült a labdarúgó egy 30 személyből álló banda egyik tagja volt. A 24. forduló után is megőrizte első helyét a Monaco. A kikötővárosi gárda igen fontos pontot rabolt a Montpellier otthonából. Két he­lyet ugrott előre a Marseille. Ezúttal hat gólra tellett a marseille-iek erejéből. Mindezt a ven­dég Nimes bánta igazán, amely csak egy találattal tudott válaszolni. A hazaiaktól egyéb­ként Völler és Sauzée kétszer (utóbbi egyszer 11-esből), Dobrovolszkij pedig egyszer volt eredményes. A dél-francia együttes hatodik­gólját Pabois érte el, aki a 28. percben a saját hálójába vágta a labdát. Kovács Kálmán csapa­ta, a Valenciennes otthonában harcolt ki 1-1-es döntetlen a harmadik helyre visszacsúszott Pa­ris Saint Germain. Ezen a találkozón a hazaiak szerezték meg az első találatot az argentin Bur­­ruchaga büntetőjével a 40. percben, az első fél­idő utolsó percében azonban a 14. bajnoki gól­ját elérő libériai Weah talált a hálóba.Az élcsoport: Monaco 34, Marseille 33, Paris SG és Nantes 32-32 pont. Rónay Tamás SPANYOLORSZÁG. A nagyhatalmú klubelnök, Jesus Gil már útban volt az edzői iroda felé, ám Luis Aragones megelőzte a fel­mondólevél kézbesítését, önmaga jelentette be távozását az Atletico Madrid kispadjáról. A Barcelona elleni 0-5 volt a végső csepp a po­hárban - Aragonesnek ebben a bajnokságban semmi sem sikerült... Csapata jelenleg a nyolca­dik helyen szerénykedik, sztárjátékosával összetűzött, ezért a portugál Futre gyorsan tá­vozott, s ma már a Benficában ontja a gólokat. Most az edző szedte a sátorfáját. Utódlásáról még nem döntött a klub vezetése. Atletico Madrid-Espanol 2-1, Zaragoza-Cadiz 0-0, Bilbao-Oviedo 1-0, Gijon-Sociedad 2-4, Barcelona-Tenerife 1-1, La Coruna-Sevilla 2-0, Burgos-Real Madrid 1-2. Az élen: La Coruna 33, Real Madrid 31, Barcelona 29 (egy mérkőzéssel kevesebbet játszott), Valencia 27, Bilbao 25,Sevilla 25 pont. ROMÁNIA. A német Bayer Uerdingen csapatánál légióskodott Michael Kleint hétfőn kísérik utolsó útjára szülővárosában, Vajdahu­­nyadon (Hunyadvára). A 81-szeres román vá­logatott labdarúgót 33 éves korában, egy edzés után érte a szívroham. GÖRÖGORSZÁG. A 21. fordulóból: Pa­­nahaiki-AEK Athen 0-0, Panathinai­­kosz-Xanthi 2-0, Arisz Szaloniki-Olympia­­kosz 2-1, Korinthosz-OFI 0-1. Az élcsoport: Panathinaikosz 48 (49-11), AEK 48 (46-13), Olympiakosz 44, OFI 43 pont BELGIUM, 22. forduló: Anderlecht-FC Liege 3-0, Genk-Beveren 0-2, Standard Lie­­ge-Lommel 3-1, Lierse-Lokeren 3-0, Gent-Me­­ chelen 1-1, Waregem-Cercle Bruges 4-2, Bo­­om-Charleroi 2-0, Ekeren-Molenbeek 3-0, Club Bniges-Antweipen 1-0. Az élcsoport: An­­ derlecht 36 pont (egy mérkőzéssel kevesebb), Standard Liege 32, Waregem 29, Club Bruges 26, Gent 26, Mechelen 25, Molenbeek 25 pont. HOLLANDIA, 20. forduló: Den Bosch-Deventer 0-1, Leeuwarden-Eindhoven 0-1, Maastricht-Dordrecht 1-0, Willem II-Sit­­tard 2-0, Waalwijk-Volendam 2-3, Ajax Ams­­terdam-Sparta Rotterdam 6-0, Feyenooid-Ut­­recht 0-0, Groningen-Twente Enschende 1-1, Vitesse Amnhem-Roda Kerkrade 6-1. Az élcso­port: PS­V Eindhoven 30 pont (egy mérkőzéssel kevesebb), Feyenoord 29, Maastricht 28, Ajax 27 (két mérkőzéssel kevesebb). OLASZORSZÁG, 19. forduló: még min­dig veretlen a Milan, ezúttal (68 ezer néző előtt) a sereghajtó Pescara volt a szupercsapat áldozata. A Franciaországba visszavágyó Pa­pin két gólt lőtt, Szavicsevics és Donadoni egyet-egyet. Détári Lajos csapata, az Ancona a 9. percben vezetéshez jutott ugyan a Sampdoria otthonában, ám perceken belül jött az egyenlí­tés, majd a 84. és 85. percben két újabb Samp­­találat. A hírek szerint a gólerős Ajax-csatár, Dennis Bergkamp az idény végén a Juventus­­hoz szerződik , bár ehhez a holland futballistán kívül vélhetően a két másik kérőnek, a Milan­nak és a spanyol Barcelonának is lesz néhány szava...Eredmények: Milan-Pescara 4-0, Ata­­­ lanta-Juventus 2-1, Cagliari-Inter 0-0, Fioren­­tina-Lazio 0-2, Napoli-Foggia 2-0, Roma-Ge­­noa 3-0, Sampdoria-Ancona 3-1, Torino-Bres­­cia 1-0. Az élcsoport: Milan 34, Inter 25, Lazio 23, Atalanta 23, Juventus 21, Torino 21, Samp­doria 21, Cagliari 19 pont...az utolsó előtti he­ lyen álló Anconának 10, a sereghajtó Pescará­­nak 9 pontja van. BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉSEK: Egyesült Államok-Románia 1-1 (1-1). Santa Barbara, 9000 néző. Gólok: Kinnear (2.), il­letve Dimitrescu (39. perc).­­ Guatema­la-Saarbrücken 1-4 (0-2).

Next