Magyar Nemzet, 1993. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-08 / 32. szám

HÉTFŐ, 1993. február 8. Sport A horvátok nyerték a Magyar Nemzet Kupa jégkorongtornát Bukás a főpróbán, vita a főszereplőkről „Jó lenne, ha valaki a mi sorunk­ból nyerhetné a Magyar Nemzet Ku­pa különdíját, de ehhez most már il­lene eljutnunk az ellenfél kapujáig" - fejtegette önkritikusan ötösének nyitónapi teljesítményét Hudák Gá­bor a székesfehérvári Alba Regia Hotel negyedik emeleti folyosóján. A Ferencváros csatáránál csak a zöld-fehérek bekkje, Paraizs Ernő volt bosszúsabb, lévén elemi hibája előzte meg a románok meccseldöntő gólját. Pedig, s ebben valamennyi magyar egyetértett, Anton Krisan ki­zárólag a Steaua Bukarestre, meg a magyar klubokból meghívott erdé­lyi származású játékosokra épített csapata nemigen idézte a hajdan a világbajnokság A-csoportjába is fölkapaszkodott gárdát (melyből ma már csupán Halauca tagja a keretnek), ritkán kínálkozó alkal­mat szalasztott el ekként a magyar együttes az utóbbi három hétben ré­gen egyáltalán nem gyakorló szom­szédok elpáholására. A legcsöndesebb a szállodafo­lyosón a 12. Magyar Nemzet Kupa pénteki történéseit felelevenítő hoki­sok közül mégis Ancsin László volt, akit nemcsak az elpuskázott lehető­ség keserített, hanem fivére súlyos sérülése is. Az UTE centere, Ancsin János egy ütközés nyomán a székes­­fehérvári pálya palánkjának zuhant, s már az első orvosi vizsgálat meg­állapította: a kizárólag műtéttel gyó­gyítható vállsérülés legalább féléves pihenőre kényszeríti a válogatott egyik kulcsemberét. Az idősebbik Ancsin elvesztése - aki természete­sen nem utazhat a márciusi, C-cso­­portos világbajnokságra sem - előre­vetítette: sok jóra nemigen számíthat a publikum Szeles Dezső csapatától a Ljubljana főpróbájának szánt Ma­gyar Nemzet Kupán. A szombati folytatás első össze­csapására a vb-házigazda és majdani csoportellenfél szlovének ellen fel­forgatott összeállításban korcsolyá­zott a jégre az amúgy is­ tartalékos magyar együttes. Kangyal 5. perc­ben ütött gólja után tíz percet még álmodozhatott a félezres publikum, ám amikor Rojsek és Sodja jóvoltá­ból 1:58 perc alatt fordított Rudolf Hill csapata, már csak a legoptimis­tábbak bizakodtak a meccsnyerés­ben. Az Újpest bekkjének ugyan még két tiszta gólszerzési alkalma adódott - amiket azonban bántóan el is vacakolt­­, ám egy pillanatig sem lehetett vitás: Szlovénia hokisai klasszissal jobbak a világon lassan egyedülállóan sanyarú körülmények között jégkorongozó magyaroknál. Próbálkozott Szeles Dezső, cserél­gette a sorokat és a játékosokat, az eredmény azonban maradt 1-2 (1-2, 0-0,0-0). S mivel az esti összecsapá­son a románok 3-3 (1-0,2-2,0-1)-as döntetlent játszottak a kétszer is két­gólos hátrányból talpra álló horvá­­tokkal, eldőlt­ a magyar gárda, füg­getlenül a zárónap eseményeitől - másodszor a torna történetében - se­reghajtóként zárja a Magyar Nemzet Kupát. Keserű meglepetéssel azon­ban ezen túl is szolgált még a kapi­tánynak az este: a mérkőzés után egy személyautó áthajtott Kondráth lá­bán, s noha a fiatal bekk a törést megúszta, vasárnapi játékáról persze szó sem lehetett... A Magyar Nemzet Kupa záró­napján izgalmat így elsősorban az okozott: tárgyal-e egymással a kínál­kozó alkalmat kihasználva­­ a ma esti­­ elnökségi ülés előtt a felnőtt vi­lágbajnokságra meg a B-csoportos ifjúsági Európa-bajnokságra kül­dendő játékosok személyéről vitázva egymásnak a lapok hasábjain üzen­gető szövetségi elnök és szakvezető. A jégkorongszövetséget irányító dr. Sárközy Tamás azt mondja: a felnőtt C-csoportos jogosultság megvédése megéri az ifi kontinensbajnokság aranyesélyének feláldozását is. A te­kintélyes jogászprofesszorral szem­ben Kereső Árpád, a fiatalok meste­re, aki gyakorlatilag saját klubjára, a Dunaferre építi csapatát, konokul ragaszkodik kulcsembereihez. Abba jobb híján már beleegyezett, hogy az Alba Volánból beválogatott Palko­­vics, Ocskay és Zalavári a felnőttek­kel tartson, hallani sem akar azon­ban a Romániában született tréner arról, hogy Bukarestben dunaújvá­rosiak is hiányozzanak együttesé­ből. Úgy tűnik, engedni egyik fél sem óhajt, s e polémia - melynek feloldását talán megkönnyítette vol­na, ha Kercsót meghívják az elnök­ségi ülésre - aligha segít majd a ro­mos magyar hokin... Márpedig az összefogás, ezt a horvátok elleni csúfos kudarc bizo­nyítja, létfontosságú lenne. A romá­nok a 43 másodperccel a befejezés előtt begyűjtött góllal 4-3 (1-1, 1-1, 2-1)-ra elbuktak Szlovénia ellen, a záró hatvan percre bízva ezzel a Ma­gyar Nemzet Kupa sorsát. A mezőny leggyengébbjének hitt, honosított orosz hokisokkal megerősített horvá­­tokat felvillanyozta a végső győze­lem esélye, s kíméletlenül legázolták a 15. percben, 0-0-ás állásnál húzó­dás miatt a kispadra kényszerülő Juhász kapus kiválásával legjobbját vesztő magyar válogatottat (nagysze­rű védéseit jutalmazva az újságírók az FTC játékosát választották a torna legjobb magyar hokisává, aki az eredményhirdetéskor különdíjként egy 160 ezer forint értékű, Philips vi­deokamerát vehetett át Gruber Lász­lótól, a Magyar Nemzet Rt. vezér­­igazgatójától). S noha a felnőttek kö­zött ez alkalommal debütáló dunaúj­városi fiatalok összességében nem okoztak csalódást - a horvátok gól­jaik egyikét sem a Dunaferrben amúgy csak második ötösnek számí­tó sornak ütötték -, a jobbára ifjúsági korú hokisokból álló magyar csapat kapitulált Vlado Kucera gárdája előtt. A 8-0 (1-0,4-0,3-0)-ás vereség igazolta: a legkülönfélébb okok miatt mellőzött rutinos öregek nélkül ma még versenyképtelen Szeles kapi­tány legénysége. Úgy hírlik, a vészhelyzetre tekin­tettel máris megvan a szándék né­hány, a nemzeti együttesben az utób­bi időben számításba nem vett hokis rehabilitálására, akiknek harcba küldésétől talán remélhető a magyar válogatott megkapaszkodása a sport­ág harmadik vonalához tartozók tár­saságában... Az 1993. évi Magyar Nemzet Kupa végeredménye: 1. Horvátország 5 pont, 2. Szlovénia 4, 3. Románia 3, 4. Magyarország 0. S. Tóth János Kangyal (jobbról a második) a román védőkkel harcol, a súlyos vállsérülést szenvedett Ancsin János (a kép bal szélén) itt még a jégről figyeli klubtársa csatározását Fotó: Rabáczy Szilárd Maffiar Nemzet 13 Gólrekord a hokisok sztárparádéján Kitömték koronggal a kaput (Washingtoni tudósítónktól) Vigasztalhatatlan volt az első har­mad lefújása után Ed Belfour, az évad­ban legkevesebb gólt kapott Chicago Blackhawks kapusa, aki a szurkolók szavazatával került be a Campbell Conference válogatottjába, s alig 13 perc alatt beszedett egy hatost, amennyit máskor jó két bajnoki meccsen. S abból az egyiket aggastyán koráig szégyellni fogja: bár, kapuját elhagyva, ő érte el a Wales-csatár előtt a korongot, az leperdült ütőjéről, s a lába között csúszott át, hogy aztán a mellette elhúzó Gartner könnyedén be­vágja. A második harmadban a máso­dik Campbell-kapusnak, Vernonnak is bevágtak egy hatost... Casey az utol­sóban megúszta néggyel. Demokratikus is lett volna a vég­eredmény: harmadonként, kapuson­ként hat gól, ha a Wales Jaromir Jagr­ ja nem annyira önzetlenül ado­gatja, mint szokta a Pittsburgh Pen­­guinsben Mario Lemieux-nak. A rák­kezelés alatt álló Szuper Mario azon­ban most sajnos családjával csak a páholyból nézhette a szokásos évi sztárparádét, a két „konferencia” válo­gatottjának összecsapását. Miként a Wales másik nagyágyúja, Mark Mes­sier is sérült volt. Ám hiába voltak ők távol, s szerepelt az utóbbi két februárban fölényesen (10:6, 11:5 arányban) győztes Campbellben Wayne Gretzky és Brett Hull, a Wales alaposan törlesztett az idén: a 16:6 nem is tükrözi híven fölényét, hiszen csak a kilencedik bevágása után kapta az első gólt, s volt 14:2 is, ha a végén az orosz import és Van­­couver-sztár, Pavel Bure nem kanya­­rít be (a gólvonalon túlról visszanyúl­va) egyet, majd rögvest utána nem bi­zonyítja mindenkit lekorcsolyázva a még Moszkában szerzett ,frakéta” be­cenevet, 16:4 maradt volna. Igazi jéghoki-csúcstalálkozóra került sor a montreali csarnokban, persze a Fehér Házból sietve hazare­pült (és Clintontól a focikupát nyerő Dallas Cowboy mezét kapó) Mulro­­ney kanadai kormányfővel a nézőté­ren. Ám a pénteki öregfiúk mérkőzé­sei és a szombati sztártalálkozó név­listájának egybevetése is elárulja, hogy az NHL-ben vége a kanadai já­tékosok monopóliumának: ha két év­tizede még 97 százalékban ők adták a hokiklubok legénységét (két százalék amerikai, egy százalék európai kiegé­szítéssel), ma már elvesztették két­harmados többségüket: az ő 66 száza­lékuk mellett már 17-17 százalék a határ déli oldalán születtek, illetve az európai importhokisok aránya a ligá­ban. S ezen a sztárparádén könnyen előfordulhatott volna, hogy az utób­biak egyike vezetheti haza a mezőny legjobbjának járó autót, hiszen Bure-n kívül gólt ütött itt Jagr, Mogilnyij is, s nemcsak ők hárman, de passzaival még a Wales Petre Hondra-ja is elho­mályosította a Nagy Gretzky-t. Végül aztán a New York Rangers Mike Gartnere vállalhatta az alig öt­órás hazavezetést: annyiszor hozták őt helyzetbe a társak. S vetélkedtek ve­lük a pittsburghi fiúk, Jagr, Stevens, Touchet, kik Lemieux nélkül is tart­ják a pingvineket a liga élén, 34 nyert meccsel. Gartner végül négy gólt ütött a Wales tizenhatjából, s volt még egy besegítése is, így öt pontjá­val ő lett a legeredményesebb. A leg­nagyobb boldogság a Wales padsorai­ban azonban akkor volt, amikor az újonc NHL-klub, az Ottawa Senators veterán védője, Marsh is képes volt gólt ütni (Stevens jóvoltából). S volt még egy rekord a (vasár­napi menedzserértekezlettel befejező­dött) hokis csúcstalálkozón: a Wa­shington Capitals védője, Al­lafrate pénteken 168 kilométeres sebességgel vágta kapura a korongot. A célbalövé­­si vetélkedőt a Boston Bruins Ray Bourque-je nyerte, miként esztendeje is. Ahogyan ismételt a korcsolyagyor­sasági küzdelemben Gartner is. S ter­mészetesen csak azért nem született NHL-csúcs a meccsenkénti legkeve­sebb verekedésben, mert e sztárparádé­ban ez hagyományosan nem szokás (ezért is játszottak annyian sisak nél­kül). Ezekben az évi februári „csaták­ban” csak a kapusok szoktak elvérez­ni, s őket ezért már eleve vigasztalva küldik a jégre. De ennyi gólra a Campbell-kapusok igazán nem szá­míthattak rémálmukban sem. ÁJ. Arthur Ashe, akiért a Garden harangja szólt Egy fekete úr a teniszpályáról OTP Bank Világ Kupa és Dreher-BEK Azt mondta a „kis Bence”: Gyerünk, Bence! A hét végi vívóevangélium, azaz örömhír: az olimpiai bajnok Szabó Bence nyerte a Nemzeti Sportcsar­nokban rendezett szombati kardvívó Világ Kupa-versenyt. Persze azért a végeredményig történt egy s más. Nos, szombaton kora délután Mó­nika, a feleség a pást végében szorított férjéért, dr. Abay Péter ügyvéd úrért. A vigaszágra került Abaynak ugyanis le­hetősége kínálkozott, hogy ha nehéz­ségek árán is, de beverekedje magát a döntőbe. Igaz, ehhez le kellett volna győznie a romániai Szabó Vilmost, ám ez nem sikerült. A vendég versenyző két cser­ében 6-4-re és 5-0-ra győzött és ő jutott a fináléba. Pedig ott szurkolt Abay mellett a csapattárs, a jó barát, Szabó Bence, s az ő felesége, Imola is. Sőt, Bence - aki már páholyban érez­hette magát - az első elvesztett asszó után még jó tanácsokkal, taktikai uta­sításokkal is ellátta a sérült Abayt, aki ugyan foggal-körömmel, no és fegy­verrel küzdött az OTP Bank kardvívó Világ Kupa-viadalon, de a hosszú ki­hagyás után a fájdalom és a fáradtság ellen már nem tudta felvenni a harcot, a döntő kapujában elbukott. De vívjunk tovább: Szabó Bence mellett a tehetséges Boros György, az olasz Marco Marin és nem kis meglepetésre - az éppen az 1991-es budapesti világbajnokságon aranyér­met szerzett orosz Kirijenko ágán - a német Stefan Wiesinger jutott egye­nes ágon a döntőbe. A vigaszágról a már említett Szabó Vilmoson kívül Köves Csaba, a francia Pierre Gui­­chot és egy másik német meglepetés­ember, Uli Eifler - aki egyébként 1990-ben is finalista volt a Világ Ku­pa-versenyek között a talán legna­gyobb hagyományú Hungária Kupán­­ került a legjobb nyolc közé. Óriási verseny volt szombaton! A kupa 1962 óta íródó történetében még soha ennyien nem indultak: ezúttal 22 országból 156-an léptek pástra, köztük 30 magyar pengefor­gató is csatasorba állt. Jellemző a lét­számra: pénteken külön előselejtezőt rendeztek a Nemzeti Sportcsarnok­ban a magyarok számára, amikor is 47-en küzdöttek 19 helyért. (10 kar­­dozót kiemelt a szövetség, plusz egy tartalék is lehetőséget kapott). Újabb adalék a verseny rangjá­hoz és színvonalához: Bujdosó Imre már a 128-as mezőnyben elvérzett. Igaz, Bujdosónak tavaly műtötték a könyökét, és mint mondta, azóta bi­zony nem az igazi. Elvesztette az ön­bizalmát, nem érzi a megfelelő távol­ságot, amit korábban könnyűszerrel meg tudott oldani, azt most legtöbb­ször elhibázza. Nem került a harminckettes táb­lára Sirsov, Pogoszov, és Becker sem (őt éppen a mi Borosunk ütötte el a továbbjutástól). Aki élt és mozgott, valamit is számít ebben a fegyver­nemben, az most itt volt és nevezett. Szabó Bencétől még a finálé előtt kérdeztem, hogy ennyire gyengék-e az ellenfelek, vagy olyannyira jó for­mában van, hogy mindenkit könnye­dén kardélre hány... - Tényleg jól megy a vívás és ed­dig még nem vesztettem egyetlen csörtét sem, de szerintem ez az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb VK-verseny a világon. - Azt azért ugye nehéz cáfolni, hogy ezúttal rosszul vívnak az oro­szok és a volt Szovjetunió utódálla­maiból érkezett kardozók? - Valóban nem jók, nem kon­centrálnak eléggé. Úgy látszik, mint­ha sejttúrára jöttek volna, és fonto­sabb szegényeknek, hogy eladják a magukkal hozott kevés vagy éppen sok kaviárt és a pengéiket. Egyébként Bence annyit azért még hozzáfűzött: reggel még nem villogott túlságosan, délutánra már viszont egyre jobban belelendült, jobban tudott összpontosítani, no és szúrni. Viccelődött is, mondván, a formája nyílegyenesen ível fölfelé. Igaza lett. Nos, ennek megfelelően el is intézett minden útjába kerülőt: a francia Guichot ellen 5-3, 5-3-ra nyert, Kövest 5-3,1-5,5-2-re verte, majd az aranycsatában Eifler felett is diadalmaskodott: a vége 5-3, 1-5, 5-3 ide. A kisfiú, azaz Szabó ,Jóiss Bence a nagyokat utánozva buzdítot­ta a papát: „Gyerünk, Bence!”. A sorrendben harmadszor a finalista Szabó Bence így aztán másodszor hódította el a rangos trófeát. A legjobb nyolc tusakodása előtt búcsúztatták el a válogatottól visz­­szavonult olimpiai bajnok, kétszeres egyéni világbajnok dr. Nébald Györgyöt. Még leírni is tiszteletet parancsoló: Nébald dr. negyedszá­zadig szolgálta legjobb tudása sze­rint a magyar vívást. Köszönjük, ügyvéd úr! S itt álljunk meg egy-két szóra. A magyar sport első számú irányítója, Schmitt Pál szavait idéz­ve: „Figyelem! Nébald nemcsak nagy bajnok, hanem doktor!” Nos, éppen ez az. Bárcsak minél több magyar sportemberről mondhatnánk el ugyanezt. Az ezerszer elcsépelt közhelyet előcitálva, Nébald György pályafutása során példát mutatott, hogyan is kell a sportot és a tanulást a nehézségek, a magán­élet... de nem, be sem fejezem, hi­szen mindannyian jól tudjuk, miről szól a mese. Vasárnap Gödöllő volt a vívás fő­városa, ugyanis a kardozók Budapest­ről a vidéki város egyetemi sportcsar­nokába tették át a székhelyüket, ahol a Bajnokcsapatok Európa Kupájáért csatáztak. Az UTE Szabó, Abay, Kö­ves, Navarette összeállításban meg­védte nemzetközi címét, a késő dél­utáni fináléban ugyanis 9-5-re verte a Pogoszov, Gutcejt fémjelezte Dinamo Kijevet. A harmadik helyet a Honvéd csípte el a Bonn 9-7-es legyőzésével. Érdekesség, hogy a magyar baj­noki címet korábban a Honvéd sze­rezte meg, éppen az újpestiek előtt. A lila-fehérek a derékbántalmakkal küszködő Abay vezérletével - aki kü­lönben a csapatból a legtöbb asszót, szám szerint hármat nyerte - a nem­zetközi páston, az elődöntőben vág­tak vissza nagy hazai ellenfelüknek. Egyébként hamarosan újfent Gö­döllőn randevúzik a nemzetközi kardelit. Tudniillik a pénteken a ma­gyar fővárosban ülésezett Nemzetkö­zi Vívószövetség (FIE) vezérkara a Pest melletti településnek ítélte - a korábbi botrányos moszkvai verseny helyett - a március 14-én sorra kerü­lő egyéni A kategóriás kardvívó Vi­lág Kupa rendezési jogát, amelyet a helyiek Benkő Tibor emlékének szentelnek majdan. Benkő Tibor egyébiránt a gödöllői vívás szülőaty­ja volt. Döntött arról is a FIE, hogy a háromtagú csapatok részvételét és ezzel párhuzamosan a női párbajtőr szakág felvételét javasolja a NOB- nak az 1996-os atlantai olimpiára. Molnár László Az olaszországi Comóban ren­dezett junior férfi tőr VK-viadalon Juhász Bence az első helyen végzett, Marsi Márk bronzérmes lett. A göppingeni felnőtt női tőr VK- viadalon Lantos Gabriella az ötödik helyen zárta a küzdelmeket A VK-győztes Szabó Bence (Washingtoni tudósítónktól) Meghalt, s tragikusan fiatalon, 49 éves korában egy élő legenda, a „fe­hér sport" fekete bőrű gentlemanje. Mert elsőnek mindenkinek ez jutott eszébe Arthur Ashe-ről, ki az életben is egy angol lord hűvös eleganciájával viselkedett, miként a teniszpályán is ő idézte fel régi korok magatartási nor­máit, amelyekről a mai sztárok már mit sem tudnak. Ashe nemhogy ütőt nem vágóa oda, tört szét dühében, de még bírót szidni sem látta soha senki. Nála a tévékamerákat vonzó mozdu­lat mindössze olyan érzelemkitörést jelentett, hogy­­ első és azóta is egyet­len négerként nyerve - a wimbledoni döntő után magasba emelte karját. Le­vegőbe bökdösés, közönségnek muto­gatás nem szerepelt Arthur kelléktárá­ban, ő nem igyekezett minden áron legalább a külsőségekben „lejátszani" ellenfelét. Hallatlanul rokonszenves, mindig halk szavú és ugyanakkor ha­tározott ember volt, a jó ügyeknek ugyanolyan elszánt bajnoka, mint a tenisznek. Szombat este a Madison Square Gardenben, a profi nehézsúlyú ököl­vívó-világbajnoki döntő előtt tízszer kongatták meg Arthur Ashe emléké­ért a „ harangot". Amerika elvesztett egy példaképóriást - mondta barátja, Virginia állam első fekete kormány­zója, Douglas Wilder. Ashe a virgi­niai székváros, Richmond akkor még fajilag elkülönített teniszpályáin kezdte kergetni a labdát. S lett hamarosan a „fehér sport” rangelső feketéje: 1963-ban az első néger az amerikai Davis Kupa-csapat­ban, öt év múlva ugyancsak úttörő az US Open férfi egyesének megnyerésé­vel, majd 1975-ben a wimbledoni győzelemmel, miután a döntőben négy játszmában megveri Jimmy Connorst. De már esztendővel előtte Ashe-t választják meg a profi tenisze­zők szövetségek elnökévé, s marad is az első tragikus fordulatig: 1979-ben infarktust kap, négyszeres bypass-mű­­tétet hajtanak végre szívén. Még fo­­gadkozik, hogy folytatja, ám pár hó­nap múlva kénytelen bejelenteni visszavonulását a tenisztől. Mármint az aktív játéktól, hiszen rögvest kine­vezik, megintcsak első feketeként, a Davis Kupa-csapat kapitányának (ak­kor köszön le, 1985-ben, amikor túl la­zának, vagyis nem eléggé „gentle­­man”-elvűnek tartja a bevezetett visel­kedési szabályokat). De közben 198­3- ban újabb szívműtéten esik át - az or­vosok szerint majdnem biztos, hogy ekkor fertőződött meg a vérátömlesz­tés során az AIDS-szel. Ő maga ezt csak 1988-ban tudja meg, a nyilvános­ság pedig alig esztendeje, amikor egy bulvárlap kétes értékű szenzációját megelőzendő Ashe sajtókonferencián közhírré teszi. Higgadtan, másokat bá­torítva, ahogyan gentlemanhez illik. Szombaton a betegségből származó tüdőgyulladás végzett vele. Arthur Ashe azonban nemcsak nagy sportember volt, hanem a társa­dalom megannyi jó ügyének is kima­gasló bajnoka. Valóban legendába il­lő, hogy valaki világklasszis tenisze­ző, kiváló, sikeres üzletember, rend­szeres cikkíró és háromkötetes mű közzétevője a fekete sportolók törté­netéről. Rengeteget járta Amerikát, okítani a fekete fiatalokat. S legfő­képpen: haláláig élharcos a faji meg­különböztetés elleni küzdelemben. Szombat este Jesse Jackson, a vezető néger politikus elmesélte: Ashe a halálos ágyán megszorította kezét: „ Ugye, felszabadítjuk Haitit?!" A tö­kéletes gentlemant ugyanis gyakran tartóztatták le: tüntetett a haiti dikta­túra ellen, és a dél-afrikai apartheid megszüntetésért a nagykövetségek előtt (évtizede amerikai liberálisok hetekig csukatták le magukat látvá­nyosan Pretoria washingtoni képvise­lete előtt). Kiharcolja Dél-Afrika Da­vis Kupa-bojkottját, majd egy eny­­hültebb pillanatban odamegy, döntő­be jutni - persze, első feketeként - a nyílt bajnokságon. A szintén AIDS- fertőzött Magic Johnson mondta Ashe halála után, hogy „nemzedéke egyik legnagyobbja volt". (avar)

Next