Magyar Nemzet, 1993. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-12 / 60. szám

PENTEK, 1993. március 12. Ma: Bartók 10.05,19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál A Bartók rádió ma délelőtt 10.05- kor kezdődő adásában Vallai Péter vá­logat legkedvesebb verseiből Székek a Duna fölött címmel. A műsorban Déry Tibor Isten, Weöres Sándor Dalok Na­­konxypánból, Nemes Nagy Ágnes Ma­dár, Várady Szabolcs Székek a Duna fölött, Petri György Az ilyen fontos be­szélgetések, Benkő Attila Itt messze, Kormos István Nakonxypánban hull a hó című versét hallhatjuk. A Bartók adó 19.35-kor kezdi su­gározni a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóhangversenyét a Budapest Kong­resszusi Központból. A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának előadásá­ban, Ligeti András vezényletével Brit­ten Tavasz-szimfóniája és Muszorgsz­­kij-Ravel Egy kiállítás képei című da­rabja csendül fel. Közreműködik Judit Lechter, Maureen Forrester, Mark DuBois - ének, a Magyar Rádió ének­kara (karigazgató: Strausz Kálmán) és a Hunyadi János Ének-Zenei Álta­lános Iskola gyermekkara (karigazga­tó: Nils Márta). A TELEVÍZIÓ ÉS A RÁDIÓ MŰSORA (ΤΓ) 6 5.40 Falutévé 6.00 A reggel 8.30 Közjáték 8.35— 12.05 Napközi 16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Évgyűrűk 16.40 Helena 17.10 Képújság 17.15 Gyereksarok 17.45 Pénzvilág 18.00 Ablak 18.55­­Maradjatok meg szeretetembenl..." 19.00 Áll­junk meg egy százat 19.10 Mozivilág 20.00 Hír­adó 20.30 Telesport 20.40 Dallas 21.35 Panorá­ma 22.35 Közjáték 22.45 Telthely CD 6.00-10.00 Napkelte 15.05 Zsebtévé 15.40 Gyerekeknek 16.05 Alpok-Adria magazin 16.35 Helikopter 17.00 Híradó 17.10 Nagylátószög 18.00 Híradó 18.10 Regionális híradó 18.30 Pro­dukciói 19.00 Belső világunk 19.50 Indul a bakter­­ház 20.56 Mária evangéliuma 21.26 Megáll az észt 22.00 Esti egyenleg 22.25 Napzárta előtt... 22.45 Műkorcsolyázó vb 23.45 Távoli tájakon. EUROSPORT 8.30 Aerobik 9.00 Lovassportok magazinja 11.00 Transworld 13.00 Kosárlabda 14.30 Műkorcsolyá­zó vb 17.00 Nemzetközi motorsportmagazin 18.00 Forma-1 19.30 Műkorcsolyázó vb 22.00 Jégkorong 23.00 Atlétikai fedettpályás bajnokság: TV5 8.25 Hírek 8.45 Bizalmasan, nőknek 10.00 A tu­domány megismerése 12.00 Sanzonok 14.30 A rajongók iskolája 15.15 A hatok bandája 16.30 Pokoli halászat 17.30 A muskétások konyhája 18.55 Sajtószemle 21.30 Interjú 22.45 Francia híradó. SAT 1­ 8.35 Kalifornia napja alatt 10.10 Nagyvárosi éj .12.55 Cluedo 14.35 Szomszédok 15.55 A négy- öklű trió 19.00 Pénz, halál, szerelem 20.15 Az iste­nek a fejükre estek II. 23.00 Az erotika álomháza. RTI 9.00 Ironside 10.30 Megéri az árát 11.30 Csalá­di párbaj 13.20 A kaliforniai klán 15.00 Gyilkos­ság a hobbija 17.00 Ki a főnök? 18.00 Tizenegy 99 20.15 Életre-halálra 21.15 Salzburgi nokedli 22.15 Hogyan, kérem? 24.00 Ifjú csábítók. PRO 7 8.55 Kemény, de szívélyes 11.20 San Francisco utcáin 12.55 Perry Mason 15.25 Kemény, de szí­vélyes 18.35 Bill Cosby-show 20.15 Egy bogár gázt ad 23.05 Rejtvény. KOSSUTH 8.20 Törvénykönyv 9.05 Napközben 11.05 Válo­gatott perceink 12.30 Vendég a háznál 12.50 Kül­politikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 14.05 Klasszi­kusok mindenkinek 15.05­­Az önismeret keserű, de hasznos.­ 16.00 Délutáni krónika 17.05 Ma­gyarországról jövök... 18.30 Ráadás 20.05 Nép­dal-feldolgozások 21.05 Kossuthklub 22.00 Késő esti krónika 22.30 Fórum 23.05 Kis éji zene. PETŐFI 8.05 Sportreggel 8.50 Helykereső 9.05 Zene­szó 11.05 Napóra 13.05 Idősebbek hullámhosszán 14.00 Péntektől péntekig 17.05 Napóra 18.00 Rockhullám 18.50 Bermudaháromszög 19.35 Magyar tájak dalaiból 21.00 Hírek, időjárás 21.05 Párkeresd 22.00 Filmpremier 22.30 Jazz 23.03 Sporthíradó: BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.05 „Szé­kek a Duna fölött" 12.05 Hangverseny délidőben 14.05 Rádiószínház 15.00 Otelló 16.05 Lendvay Kamilló műveiből 17.50 Világlíra 18.05 Gárdonyi Zsolt orgonahangversenye 19.35 Budapesti Tava­szi Fesztivál 21.49 József Attila minden verse 22.03 Melis László—Jeles András: A mosoly biro­dalma 23.00 Mennyei kávéház. I ~­X 7 Március 12., pén­­­ /­tek: 20.00 Műsor-I *^7/” / ismertetés - 20.05 —&—' Music Tv 4, könnyűzenei mű­sor - 21.05 Bolond világ, amerikai vígjáték - 22.40 Európa kávéház — 23.00 Teleshop - 23.20 Trans World International - 24.00 Műsorzárás. Is­métlés vasárnap 20.00-24.00 óráig. Állandó mű­so­­rok: 0.00-N­YI Ijf­­yk 24.00-ig Zene, T­erm­ hírek, informá­ciók — 6.00- 21.30-ig Traffi­­pax-információk óránként - 5.00-22.00- ig VOA news every hour on the hour (angol nyelvű hírek minden egész órakor). Március 12., péntek: 7.30 Hírma­gazin - 9.00-10.00-ig Forintos percek (gazdasági magazin) -10.45—10.51-ig Apró. Az Expressz és a Rádió Bridge közös hirdetési műsora - 11.30 Hír­magazin - 14.45-14.51-ig Apró. Az Expressz és a Rádió Bridge közös hirdetési műsora - 16.00-17.00-ig Slágerlista - Billboard Hot Country Singles- 17.15—17.25-ig Ki nyer ma? - 17.30 Hírmagazin - 18.00-18.30-ig Kukker. Esti kulturális tájékoztató - 18.45—18.51-ig Apró. Az Expressz és a Rádió Bridge közös hirdetési műso­ra - 20.30-21.30-ig Namizujs? - 21.30 Hírmagazin -­­ 22.00-23.00-ig Petróleumlámpa - 23.20-24.00-ig Willis Conover dzsesszműsora -24.00- 0­5.00-ig Kvakvarak Fülöp Lászlóval. Juventus Rádió 8.00- 9.00: Hírek, információk, rend­őrségi hírek, sport - 9.00-10.00: Lá­tókör - 10.00-11.00: Funky, rap, klasszikusok - 11.00-12.000: Női ügyek - 12.00-13.00: Hat húron pen­­dülünk - 13.00-14.00: Délidőben -14.00- 15.00: Juventus állatbarát­ ma­gazin - 15.00-16.00: Juventus-slá­­gerlista. Közben: Tip-topp poptipp -16.00- 17.00: Délutáni magazin -17.00- 18.00: Nem vagy egyedül -18.00- 19.00: Társkereső magazin -19.00- 20.00 Hírek, információk, rendőrségi hírek, sport. m A Rádió 11 min­ufj/td/A­dennap az FM 71,63 MHz-es ult- s f­­­rarövidhullámon jelentkezik. 14.00 Hangoljon ránk! - információs műsor - 15.00 Gazdagréti Hyde Park - házi­asszony: Szabó Juli - 16.00 VOA - az Amerika Hangja műsora - 17.00-19.00 Magazin: sportpercek, gazdasági hűadó, Hároméves a Tv 11 kelenföldi stúdiója, Géza­ és Lala­­show. Vendégségben: Deák Bill Gyula és Frenreisz Károly, és sok minden más... - 19.00-20.00 Bazár, szóra­koztató összeállítás, benne: Nőnap után férfinap? A Rákóczi Szövetség és az Ester­házy János Emlékbizottság a szlovákiai magyarság kiemelkedő politikusának, a morvaországi mírovi börtönben mártír­halált halt gróf Esterházy János születé­sének 92., halálának 36. évfordulója al­kalmából ünnepi emlékülést tart az Eöt­vös Gimnázium dísztermében (Bp. V., Reáltanoda u. 7.) március 14-én délelőtt 11 órakor. Az emlékülés keretében a neves politikus leánya, gróf Esterházy Alice átadja az Esterházy-emlékérmet a komáromi Jókai Színház társulatának és Ébert Tibor írónak. Az emlékülést köve­tően a résztvevők megkoszorúzzák gróf Esterházy János Bp. V., Szép u. 3. sz. alatti emléktábláját. ICS- 16.00 Hírek, műsori­s­ ΠΙ1ΜΛ mertetés - 16.10 Le- DUNA­genda a nyúlpaprikás­­o- ról - 17.40 A Boldog család - 18.20 Mese­sarok - 18.45 Hírek - 19.00 Közép­­európai magazin 19.40 Isten hozta, őrnagy úr! - 21.20-22.00 A prima­donna mint primadonna. /7] ATV-víkend fiatalok­ul­nak: 20.00 Műsorelő­zetes - 20.05 Tüske­vár, magyar film (8. rész) - 20.40 Kapásjelző - horgász­­magazin - 20.55 Autózzunk - 21.00 Django visszavág, színes, magyarul beszélő olasz-spanyol film - 22.35 Vágás nélkül: dr. Szabad Györggyel, az Országgyűlés elnökével - 23.00 Rocktükör. Ismétlés: március 13-án, szombaton 13-17 óráig. A/& Szombat reggel ismét Falutévé 6.10-kor a Tv 2 1-en. A műsorból: A fa­ludoktor a nyúltartásról - Gyógytorna - Ho­gyan készül az Orcsik-túró? - Falusi turizmus - A nyertes lottószámok - Ajtony­ és Krisztián-köszöntő.­­■l Szombat reggel 6.30 és ΛΔ ■ 8.15 között a Tv 1-en is­­­­mét jelentkezik A reg­­gel. A tartalomból: reggel Gyógytea, ami segít megszabadulni a kör­nyezeti ártalmaktól - Új szolgáltatá­sok az Autóklubnál - A vasúti biz­tonsági berendezések fosztogatói - Novo Moda - Új programmal készül a fesztiválzenekar - Új kezdeménye­zés: magánszínház. Kelet-Közép-Európa és Magyar­­ország címmel vitaestet rendez a Bajcsy- Zsilinszky Társaság és a Rákóczi Szövet­ség március 12-én, pénteken délután 17.30 órakor a TIT Kossuth Klubjában (Bp. Vm., Múzeum u. 7.). A politikai fó­rumon részt vesz: dr. Bába Iván helyettes külügyi államtitkár, Zalatnay István, a Határontúli Magyarok Titkárságának el­nökhelyettese, dr. Juhász Gyula, az Or­szágos Széchényi Könyvtár főigazgatója, dr. Kiss Gy. Csaba, a Közép-európai In­tézet igazgatója. A Magyar Nők Lapja Egyesület március 11-én új elnököt és vezetőséget választott. Az egyesületet a lap privatizá­ciójának idején a lap munkatársainak ér­dekei védelmében alapították. A ma már különböző médiumoknál dolgozó újság­írók közös tevékenységet kívánnak foly­tatni továbbra is, hogy a nőkérdés és a családok helyzete az átalakuló társada­lomban megfelelő nyivánosságot kapjon. Történhetett volna másképp? cím­mel Haraszti Miklós tart előadást a mé­diatörvény sorsáról a szabad sajtó napja alkalmából március 12-én, pénteken 18 órakor az I., Dísz tér 4-5. sz. alatt, a Li­berális Klubban. Szoboszlay Éva festőművész akva­­rell- és pasztellkiállítását Cifka Péter mű­vészettörténész nyitotta meg csütörtökön este a Budapest Hilton Szálloda domini­kánus kerengőjében. te/ A KERAVILL-ηάΙ most sokféle SAMSUNG SZÍNES TV közül választhat, teletextes változatban is 1­28 900-89 900 Ft közötti á van, KAMATMENTES RÉSZLETRE és KÁRPÓTLÁSI JEGYÉRT IS kaphatók. „FORRÓ DRÓT": 111-0601 /f0 OLVASÓSZOLGÁLATI IRODA Agykontroll-, testkontroll­­könyvek, kazetták, tanfolyami jegyek árusítása NAPONTA 10-18 óráig . B­onsai -kiállítás, -vásár és -tanácsadás 1993. március 22-ig. Mar­k­anizsa 1­9­9­3 . MÁ­R­C­I­U­S SZERDAT CSÜTÖRTÖK SÁNDOR grafikusművész kiállítása 16—1730 óráig gyermekorvosi tanácsadás 1730—19 óráig gyermek· pszichológiai tanácsadás KEDD 17-19 óráig orvos­természet· gyógyászati szaktanácsadás 16-18 óráig levelezési rovatunk munkatársai személyesen is átvesznek olvasóinktól kritikai észrevételeket, vitacikkeket, panaszokat­­ szóban vagy írásban. 1430—16 óráig adó- és közgaz­dasági tanácsadás 16Ϊ­ 18 óráig BONSAI-tanácsadás 17 órakor AJÁNDÉKSAROK PÉNTEK 16—1730 óráig gyermekorvosi tanácsadás 1730—19 óráig gyermek­pszichológiai tanácsadás A Vígszínház igazgatósága értesíti a közönséget, hogy Ray Rigby A domb cí­mű darabjának nyilvános főpróbája már­cius 17-én, délelőtt fél 11 órakor lesz a Pesti Színházban. A főpróbára 20 forin­tos egységáron jegyek mától válthatók a Pesti Színház jegypénztárában. A Budapest Bábszínházban techni­kai okok miatt elmarad a március 14-én este 7 órára meghirdetett, Az esőcsináló ember című előadás. A jegyek a vásárlás helyén visszaválthatók. Magyar Nemzet 15 A színházak pénteki műsora Operaház: Don Giovanni (bérlet­szünet, 7) - Nemzeti Színház: Macbeth (bemutató, Bajor bér­, 4. ea., 7) - Vár­színház kamaraterem: Pál apostol (fél 8) - Katona József Színház: Nyugati pályaudvar (7) - Kamra: Katharina Blum... (fél 8) - Madách Színház: Ár­mány és szerelem (7) - Madách Kama­ra: Taifun (bemutató, 7) - Vígszínház: Fekete Péter (7) - Pesti Színház: Jób könyve (8) - Fővárosi Operett Szín­ház: Térj vissza hozzánk (nyilvános fő­próba, 7) - Arizona-Rock Színház: Evita (7) - Játékszín: Csodás vagy, Jú­lia! (7) - József Attila Színház: A leg­nagyobb magyar (du. 4), A Gyurkovics lányok (7) - Radnóti Színház: A bu­­gyogó (7) - Mikroszkóp Színpad: Zsa­rukabaré (fél 8) - Vidám Színpad: Va­lahogy Európába! (7) - Pinceszínház: Hasfelmetsző Jack (7) - R. S. 9. Stúdió­­színház: Bolond Istók (7) - BM Duna Palota: Zenebarát bérleti hangverseny: francia est (7) - Globe Spirit Színpad: Cselédek (7) - Gutenbeg Már: Otthon: Szerelem... oh! (fél 8) - Komédium: Küzdőtér (7) - Lézerszínház: Pink Floyd (du. 6), DIRESTRAITS (fél 8) - Szkéné Színház: A Sarbo táncegyüttes műsora (8) - Budapesti Kamaraszín­ház - a Józsefvárosban: Indul a bakter­­ház (7) - a Károly körúton: Leonce és Léna (este 10) - Arany János Színház: Mese a fekete cilinderről (de. 10, a ka­marateremben: du. 3 is!). Holló Szín­ház (fél 7 és 9) - Budapest Bábszínház: A nagy bújócska (du. 3) - Kolibri Szín­ház: Vitéz László újra itthon (de. 10) - Kolibri Fészek: Kukacmatyi (du. fél 3) - Kolibri Pince: Komámasszony, hol a stukker? (7) - Egyetemi Színpad: A Li­get folyóirat felolvasóestje (du. 5) - Bartók Emlékház: Oravecz György zongoraestje (du. 6) - Városháza dísz­terme: Új Zenei Stúdió (fél 8) - Fővá­rosi Nagycirkusz: Farsangi királyság (du. 3) Forgalomkorlátozás március 15-én A BRFK és a Főváros Főpolgármes­teri Hivatala a március 15-i ünnepségek helyszínein és környékén ideiglenes for­galomkorlátozásokat léptet életbe - közölte az MTI. A közúti forgalom elől március 15- én lezárják. 8.30 és 11.00 óra között az V. kerületi Kossuth teret; 10.00 és 13.00 óra között a Múzeum körutat a Kálvin tér és a Rákóczi út között, a Bródy Sándor utcát a Múzeum körút és a Pollack Mi­hály tér között és a Pollack Mihály teret; 12.00 és 14.00 óra között a V. kerületi Petőfi teret és a Március 15. teret; szakaszosan és időszakosan 10.30 órá­tól a Kossuth tér-Alkotmány utca-Bajcsy- Zsilinszky út-Károly körút-Múzeum kör­­út-Nemzeti Múzeum útvonalat; szakaszo­san és időszakosan 12.00 órától a Nemzeti Múzeum-Múzeum körút-Kossuth Lajos utca-Szabadsajtó út-Váci utca-Pesti Bar­nabás utca-Petőfi tér útvonalat; 18.00 és 19.00 óra között a X. kerületben a Bem te­ret; szakaszosan és időszakosan 19.00 órá­tól a Bem tér-Bem József utca-Margit körút-Széna tér-Ostrom utca-Bécsi kapu tér-Táncsics Mihály utca-Hess András té-Szentháromság tér-Tárnok utca-Dísz tér útvonalat. Az ünnepség résztvevőinek számától függően a forgalomkorlátozások idő­pontjai és helyszínei eltérhetnek a terve­zettől. A Kossuth tér lezárása idején 9.00 és 11.00 óra között nem közlekedik a 2-es villamos, a 70-es és 78-as trolibuszok csak a Kozma utcáig szállítják az utaso­kat, továbbá 9.00 és 15.00 óra között a 15-ös autóbuszok előreláthatóan nem közlekednek. A forgalomkorlátozással érintett út­vonalakon és a koszorúzási ünnepségek helyszínein megállási titalom lép életbe: tilos megállni március 13-án 17.00 óra és március 15-én 24.00 óra között a VI. kerületi Bródy Sándor utcában a Múzeum körúttól a Vas utcáig mindkét oldalon, a Pollack Mihály téren, a Mú­zeum utcában, a Pollack Mihály tér és a Kálvin tér között mindkét oldalon, az V. kerületi Kossuth Lajos téren körben, az Alkotmány utcában a Kossuth Lajos tér és a Bajcsy-Zsilinszky út között, a Vér­tanúk terén, a Bajcsy-Zsilinszky úton az Alkotmány utca és a Károly körút között. Ugyancsak tilos megállni a jelzett időpontban a Károly körúton az Andrássy út és a Kossuth Lajos utca között, a Múze­um körúton a Rákóczi út és a Kálvin tér között mindkét oldalon és a járdán is, a Váci utcában a Szabadsajtó úttól a Pesti Barnabás utcáig, a Pesti Barnabás utcában mindkét oldalon, a Piarista közben, a Pes­ti Barnabás utca és a Piarista köz közötti parkolóban, a Március 15. téren körben, az Apáczai Csere János utcában a Roose­velt tértől a Március 15. térig mindkét ol­dalon, a Régiposta utcában a Galamb utca és az Apáczai Csere János utca között mindkét oldalon, a Π. kerületben a Bem József téren körben, a Bem József utcában mindkét oldalon, a Margit körúton a Bem József utcától a Széna térig mindkét olda­lon, a Széna téren, az I. kerületben az Ost­rom utca mindkét oldalán, a Várfok utcá­ban az Ostrom utca és a Bécsi kapu tér kö­zött, a Táncsics Mihály utcában mindkét oldalon, a Hess András téren, a Szenthá­romság téren a Mátyás-templom oldalán, a Tárnok utca mindkét oldalán, a Dísz té­ren körben, a VL kerületben az Andrássy úton a Dobó utca és a Nagymező utca kö­zött mindkét oldalon,­a Hajós utcában az Andrássy út és a Lázár utca között, a Lá­zár utcában a Hajós utca és a Dalszínház utca között, a Dalszínház utcában a Lázár utca és az Andrássy út között, valamint a Révay utcában a Dobó utca és a Dalszín­ház utca között mindkét oldalon. A megállási tilalmat közúti jelző­táblák is mutatják, s a rendőrség a ti­los helyen parkoló autókat elszállíttat­ja. A közlekedési hatóságok kérik a jár­művezetőket, hogy a forgalomkorlátozás idején lehetőleg kerüljék el a belvárost. Március 14-én 11.00 órától ideig­lenes forgalomkorlátozást léptetnek életbe a Futapest Klub öt és tíz kilométe­res távú Kispesti Centrum futóversenyén a XIX. kerületben a Kossuth tér—Báthory utca-Esze Tamás utca-Vas Gereben ut­­ca-Szegfű utca-Tulipán utca-Karinthy utca-Nádasdy utca-Garázs utca-Zala­­gerszegi utca-Fő utca útvonalon. Meghalt Petur Ilka. A Magyar Színész Kamara és a Magyar Szín­házművészeti Szövetség fájdalom­mal közli, hogy Petur Ilka színmű­vész, Jászai Mari-díjas, érdemes mű­vész, életének 82. évében, március 9- én elhunyt. Temetéséről később in­tézkednek. Halálozás: Mély fájdalommal tu­datjuk, hogy édesanyánk, MACS­­KÁSSY TIV.ADARNÉ szül. Balog Éva ny. gimn. tanár 1993. február 25- én, életének 78. évében elhunyt Ham­­vasztás előtti búcsúztatása 1993. már­cius 16-án 11.30 órakor a Farkasréti temetőben lesz, a református gyászszer­tartás szerint A gyászoló család. (X) M­EGHÍVÓ A Németvölgyi út—Királyhágó tér—Böszörményi út—Istenhegyi út által határolt tömb RRT megvitatása céjából 1993. III. 22-én, 18 órakor a XII. ker. önkormányzat Polgármesteri Hivatal alagsori nagytermében (XII., Böszörményi út 23-25.) lakossági fórumot tartunk. A Városmajor utcai volt Semsey-kastély és környéke RRT megvitatása céljából 1993. III. 29-én, 18 órakor a XII. ker. önkormányzat Polgármesteri Hivatal alagsori nagytermében (XII. ker. Böszörményi út 23-25) lakossági fórumot tartunk. A Győri út—Táltos u.—Avar u.—Csörsz u. által határolt terület RRT megvitatása céljából 1993. IV. 5-én, 18 órakor a XII. ker. önkormányzat Polgármesteri Hivatal alagsori nagytermében (XII. ker. Böszörményi út 23-25.) lakossági fórumot tartunk. A fenti tervek 1993. III. 10-től megtekinthetők az ügyfélszolgálati irodán (XII., Böszörményi út 23-25.). ÉRTESZTÉS A Budapest XII. ker., Denevér út-Ágnes u.-Szúnyog u. közötti szakasz szabályozási tervét közszemlére tesszük. Megtekinthető 1993. III. 10-től a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodáján (XII., Böszörményi u. 23-25.) A XII. kerületi alapterv programjavaslatait közmegtekintésre bocsátjuk 1993. III. 16-tól a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodáján. Minden tervvel kapcsolatban várjuk észrevételeiket. Bp. XII., Önkormányzat városrendezési iroda I I I I I I I ! Címünk: VII. ker., Erzsébet krt. 6. · Telefonszámaink: 122-1484,269-6662,269-6663.

Next