Magyar Nemzet, 1993. február (56. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-13 / 61. szám

SZOMBAT, 1993. március 13. Kultúra MagarNeinzel 19 V ajon egy közepesen művelt német tudja-e, ki volt Petőfi Sándor? Aligha. Igaz, nem nagyon ismeri és olvassa saját népe irodalmát sem, tudom meg Gulya Já­nos professzortól, aki 1977 óta vezeti a göttingeni egyetem finnugor tan­székét. De ezen nem kell csodálkoz­ni, az irodalom ott nem volt soha po­litika, s ezért nem is volt soha olyan központi helyen, mint Közép- és Ke­let-Európábán. Petőfi azonban még­iscsak a legnagyobb hírre jutott köl­tünk, akinek verseit az elmúlt század­ban számtalan nyelvre fordították. Kiskőrösön március 11-e és 13-a között Petőfi a világ népeinek köré­ben címmel nemzetközi tanácskozást tartottak. E szimpózium szervezője és egyik előadója Gulya János, akit elsőként a göttingeni finnugor tan­széken folyó munkáról kérdeztem.- A finnugor tanszék nálunk fösszefoglaló név - mondja -, amely nem csak nyelvészeti oktatást, ha­nem filológia tanítást és tudományos kutatást is jelent. Igyekszünk lehető- ségüiík szerint kielégíteni minden hallgatói igényt. Negyven és hatvan között változik a diákjaink száma.- Miért éppen ön lett e tanácskozás szervezője? Milyen különleges kapcso­lata van a göttingeni egyetemnek Pető­fivel?- A Petőfi-kutatás a tanszékünkön folyó kutatásoknak csak egyik ága. Kollégáim közül van, aki a régi vogul nyelvjárásokat tanulmányozza, másik Szibéria nyelveinek és népeinek XVin. századi fejlődését, egy kuta­tónk a magyar mondatszerkezetet. Gyarmathi Sámuel munkássága kap­csán tudománytörténeti kutatások is folynak a tanszéken. Ugyanakkor az egyetem és a Deutsche Forschungs Gemeinschaft közös támogatásával kiemelt kutatási területnek számít az irodalmi műfordítás, mint kultúra és irodijlomgazdagító tényező. E prog­ram keretében a tanszékünkről öt ku­tató, foglalkozik Petőfi költészetének német nyelvű megjelenésével. A kon­ferencia ötlete egy kiskőrösi látogatá­som után vetődött fel, mivel az itt mű­ködő Petőfi Társaság gyűjti a Petőfi- fordításokat. Közösen szerveztük meg ezt a tanácskozást, amelyre tizen­egy ország, elsősorban a környező né­pek kutatóit hívtuk meg, hogy együtt Petőfi a világirodalomban Itthon is németül olvasták vizsgáljuk, hogyan jelent meg Petőfi a különböző népek irodalmában.- Milyen mértékben volt jelen Pe­tőfi korának némét irodalmában?- Archívumunkban összegyűjtöt­tünk minden németül megjelent líra­fordítást, amelyek száma huszonkét- huszonháromezer között van. Azért ez a hatalmas szám, mivel ugyanazt a verset sokszor többen, sőt többször is lefordították. Körülbelül nyolcszáz költemény fordítása, vagyis gyakorla­tilag az egész Petőfi-líra olvasható németül. Mindenképpen unikum, hogy egy költő ilyen mértékben bele­épüljön más nemzet nagy irodalmába. Ezt még Petőfinél híresebb költőkről sem lehet sok esetben elmondani.- Mivel magyarázható ez a szokat­lanul nagy népszerűség?- A XIX. század közepe a nem­zeti fölbuzdulások időszaka. Ez is oka annak, hogy Petőfi s az általa képviselt eszme más országokban is ilyen sikerre juthatott. Persze Petőfi jó költő is volt, de hatását kétségkí­vül fokozta, hogy meg is halt az esz­méért, amelyért élt.- Könnyen fordíthatók-e németre a Petőfi versek?- Nincs könnyű helyzetben, aki a délibábot vagy a királydinnyét akarja Bettina von Amim: Petőfinek, a Napistennek Mint madarak, kik alig tollasán repdesnek a hajnali fényben, Éjente felrebbennek a fészekben - szendergésittasan, - Álmodva, hogy esti vagy reggeli ég felé szállnak: S ahogy felriadnak, szokatlan a lebegés érzetétől, Nem bízva benne - telepedtek ti vissza bódultán, Félénk madarak, gondolataim ­Éj van! - Hirdetik nektek a hold és a fénylő csülagok, Szárnyaitok keresztbe téve, összebújtok á fészekben; És nagy álmok feszítik kebletek. A mindent átfogó ÉoSz sáfrányszalagjából Pólyázzák ki magukat - így álmodjátok - a hajnali szelek és viszik Aranylobogós diadallal a ragyogó kéken át Tollruhátok a Helikon csúcsára fel A ringó árhoz, mely Nárcisznak festi képét És ő szered önmagát benne - csak szeretőnek tükre szerelem ­S mint neki - szépségöröm ittasan a ti csillogásotok lesve A napfénylő hullámon - sugározza vissza bájosan a derűs isten, Bennetek körülragyogva, a ti orcátok is ­Álmodozó madarak, gondolataim! És himnuszlebegve, eveztek ti ritmushordó szellők, A zengő hattyú nyomán, aki érintetlen a gondok szeplőjétől Diadalmi tűzzel telve - a bánatos élet, mely halandó Csak a mindent látó időn nézve, S a magasfelhőjű Zeushoz, . Mint halhatatlan dal zeng fel, . Vagy felhőgyűjtő zivatar viharágyában, Égzengésdörgésen és kavargó bíborparázson keresztül Törve visz ő benneteket süvítő szárnyakkal. Titeket nem borzongatnak az éjborította égen A sodró szelek. Mert melegen beburkolva Sugaraid arany havába, FELÉD fordítják ők arcuk, Apolló, Ki lemosolyogva rájuk újra szítod melegüket, Főbusz Apolló! És dúdolsz - úgy vélik ők álmodozva és hallgatódzva - Szelíd bölcsődalt nekik. Ha TE a mindent látó időt nem akarod befogadni, akkor vesd ki. És míg a sötétség tévelygő ösvényén Körbe kerüli az ember végzetét. Dicsőítik ők a sejtelmes napvilágot A napáttetsző éjszakában, a neked szenteltet, óh, nappal istene. Óh, ismét túl korán zajdui fel dicsének csiriplésetek! - Figyelj, Fényadó! Ej, mielőtt még győzelmi dalod Hatalmast a visszhangnak kiált, Jonruk, álomban neked énekelve. Teli édes gyengédséggel, szendergésbe merülve tőled. De most a hold fénye felébreszti őket. Mely búcsúzva húny le túl a ligeten; A folyó ezüstösen csillog a reggeli ködön át, Mit csakhamar eloszlatsz, Égenjáró! Mint bolyhos nyájakat odaterelve őket az árhoz. Már érinti a korai fecske Éles röptében az örvénylő vizet, ­S átszeli örömpihegve pályádat A derűs kékségben megfogja éjsötét tollruhája Nyilaid villanó csülogását És a széles mennybolton, védelmező isten. Csak a TE templomod ormait fürkészi, Hogy ott rakja meg a fészkét. így, te Ragyogó! ki az egész égboltozatot bejárod. Mérj ki templomod gerendasorán Tért nekem - kicsit, mi egy kis madárnak kell ­Ahol alszom, álomban feléd ringatódzva. Ahol a legelső sugarad ébreszt majd engem És mint a fecske, szárnyaim megnedvesítem a forrásban Aranyfátyolozott múzsák körtáncában Ezüstösen - a paripapatától fakadiban - le a csúcsról, Mely reggel minden büszke hegyek közt elsőnek Veti le válláról a bíbortakaró palástot, Tűzcsókú sugaradnak, Azután fecskeként átszelem pályád Hajnalfriss lehelettel, mind egész estig Örvendezve, kegyes isten, fényedben. És elragadtatva, hogy a tiéd vagyok. Elrejtőzöm, csillagfénynél a fészekben a templom mellett. Ahol te. Beavatott! halandó vágyát az embernek Halhatatlanná ihleted. Ott édesen alszom majd - álomban félénken játszva húrjaidon. És örvendezek hangjának, mintha temagad pengetnéd ércét Te, Hatalmas! - titokzatosan virágló isteni nyelvet árasztva. Azután az álomba merült derengésben felderül aranyban A szent babérliget, és az ingó ágakon Kipattannak dagadó bimbói a jövendő napnak. Jüterbog, 1850. január 16. Trrvhfifi > UU t (Fordította: Gulya János) németre átültetni. A délibábot például a fata morganátóI kezdve sok minde­nnek fordították. Az 1880-as évek tá­ján alakult csak ki a helyes Petőfi-kép, az akkoriban megjelent fordítások már németül is jó versek. Kezdetben nagyon rossz fordításokat készítettek, és nem is mindig a legjobb, legfonto­sabb versekről. Ennek ellenére a né­metek ráéreztek arra, milyen is ez a költészet. A meglévő fordítások két­harmada a XIX. században készült, a másik részük a kultúrpolitikai irányel­veket követve a volt NDK-ban. Ezek általában igen gyenge munkák. De mindenképpen a németek voltak az elsők, akik Petőfi-verset fordítottak. A Megy a juhász szamáron még a köl­tő életében jelent meg németül Po­zsonyban. A kezdetekben sok esetben németből fordították más nyelvre a Pe- tőfi-versekeL Figyelemre méltó adat, hogy egy 1882-ben Lübeckben induló házikönyvtár sorozat Petőfi Felhők cí­mű ciklusával indította első kötetét, márpedig a sorozatok igyekeznek első darabjukkal valami kelendőt nyújtani. A költő tisztelői közön a németek után véleményem szerint az olaszok követ­keznek A múlt századi olasz szabad­ságküzdelmek alatt vált népszerűvé és olvasottá Petőfi költészete, sőt Szicíliá­ban külön olasz fordítói iskola is ala­kult átültetésére. Az olaszok után a cse­hek következnek Egyébként a német fordítások elterjedtségét mutatja, hogy sokan Magyarországon is németül ol­vasták Petőfi verseit- Maradt-e valami nyoma mára ennek a múlt századi Petőfi fordítási és olvasási divatnak?- Mindez, amit elmondtam, a múlt századra vonatkozik A legtöbb fordí­tás az 1860-as években keletkezett, a legkevesebb a két világháború között jelent meg. Öt esztendő múlva lesz a ’48-as forradalom és szabadságharc százötvenedik évfordulója. Tervek vannak arról, hogy ebből az alkalom­ból Magyarország nagy nemzetközi konferencia színhelye legyen. Ez äz évforduló nem kizárólag magyar ügy, 1848-ban Európa-szerte szabadság- mozgalmak zajlottak Érthető tehát hogy e felbuzdulásban éppen Petőfi költészete talált a legkönnyebben utat más nemzetek szívéhez. Hanthy Kinga Barabás Miklós és a ’48-as forradalom 'úiic„Én soha nem foglalkoztam politikával. •Nah lévén ez szakmám, nem is értem rá tanul- ■mányozni. S mihez nem értek, ahhoz nem szí- ' vesen szólok. Érdekeltek ugyan az események, de semmiben részt nem vettem." Ezekkel a szavakkal vezeti be „az 1848-diki nagy törté­nelmiforduló év”-re vonatkozó megjegyzése­it Barabás abban az önéletrajzban, melyet megszakításokkal az 1880-as évekig vezetett. A kézirat másolata a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában, eredetije tulajdo­nomban van. Az egyetlen teljes és hiteles ki­adás 1944-ben az Erdélyi Szépmíves Céhnél jelent'meg. Az 1985-ben Kolozsvárt közrea­dott változat szövegében sok a kihagyás. Ebből a munkából is kiviláglik, hogy a for­radalomban Barabás csakis festőként kívánta szolgálni a hazát. A Batthyány-kormány - a forradalmi hadsereget vezető tisztikar -, sőt a márciusi kör tagjainak többségét már korább­ról ismerte, némelyikükhöz barátság fűzte. 1849 elején született fiának keresztelőjével négy hónapig várt, mert Görgeyvel állapodott meg a komaságban, és a tábornok csak Buda visszafoglalása után tudott sort keríteni a rész­vételre e családi ünnepségen. A politikusok kö­zül azokhoz az erdélyiekhez érezte legközelebb magát, akikről tudta, hogy a román-magyar viszony megoldásán töprengenek, melyet ő a legsúlyosabb kérdésnek vélt. Egyik unokájá­énak Kemény Zsigmondot választotta kereszt­apául, és meghagyta, hogy utódait lehetőleg a Wesselényitől kapott ezüslkészlettel keresztel­jék. Amikor Haynau bevonult a fővárosba, Batthyány Lajosnétól megőrzésre átvette a .volt miniszterelnök képgyűjteményét, Világos után pedig fölkereste Kossuth húgát, és föl­ajánlotta a segítségét. A kiegyezés után több­ször is meglátogatta Görgeyt. Október 6-án minden évben feketébe öltözött, és 1883 au­gusztusában arra kérte középső lányát, keresse föl a turini számkivetettet. Ma is megvan az ajánlással ellátott fénykép, amellyel Kossuth e figyelmességet viszonozta. Barabás általában látványszerűen emléke­zett, vissza a múltra. A forradalom alatt jórészt a fővárosban tartózkodott. „Mikor Hentzi Pestet bombázni kezdte, épen vacsoránál ül­tünk. Mikor aztán láttam, hogy házunk fölött repülnek a bombák, kivált mikor egyik a há­zunk fölött pattant szét és súlyos darabjai iszonyú csörömpölést vittek véghez a házfödél cserepein, beszaladtam a folyosóról a szobá­ba s egy gyermeket én, egyet nőm, egyet a daj­ka és egyet a szakácsné véve karjába mene­kült. Szörnyű volt az a pokoli zaj, a mit a köze­li utczákban lehullott bombák okoztak." Súlyosbodván a veszély, Barabás távo­labbi házba költöztette családját, ő pedig es­ténként a város lövését figyelte. „Borzalmas volt nézni, a mint a pesti dunaparti házak lángjai megvilágították a budai vár oldalát és ekközben a várbeli ágyúk egyre okádták a tüzet. Mikor a budai kiályi palota égett, olyan volt, mint a Vezúv kitörésének utánzata, ki­csinyben. (...) A Szent Gellértnek irányított bombák közül számtalan a hegy mögötti sző­lőkbe esett, úgy hogy egy pár szőlőt egészen rígoliroztak. Ha egy-egy bomba leesett, kis idő múlva nagy por és fiistolszlop szállt föl és a levegőben 40-50 szőlőtőke repült szét." Buda visszavétele után az otthonába visszatérő festő huszonkilenc ágyúgolyót és gránátszilánkot talált a házban. Lerajzolta a vár budai oldalán összelőtt falakat és Nagy Sándor Józsefet, kit még huszárhadnagy ko­rában kedvelt meg. Utólag a rá jellemző szűk­szavúsággal, a következőképpen írt szomorú­an félbeszakadt kapcsolatukról: „Lefestettem aquarellben a menyasszonyát is, dr. Schmidt pestmegyei főorvos leányát, a kinek képét Nagy Sándor a fogságba is magával vitte s a leány atyja csak nagy nehezen tudta Nagy Sándor hagyatékából visszaszerezni. 1849- ben, a vár bevétele után, át akarván költöz­ködni budai nyári lakomba, miután a hajóhi- datJellasich eléget tette, csak a lánczhidon le­hetett volna kocsin átmenni, azon pedig csak honvédeknek volt szabad járni; Nagy Sándor adott engedélyt, hogy az én bútoros kocsimat is átengedjék, ez írást megtartottam és a hat­vanas években Szilágyi Sándor történetíró öcsém kérte el tőlem, a kinek ilyen autogra- phiákból érdekes gyűjteménye volt. Lerajzol­tam még Máriássyt, a ki akkor ezredes volt, lerajzoltam Guyont, a Földváry testvéreket: Károlyt, a váczi hőst és testvérét, Sándort, a szent-tamási hőst, valamint Görgey Arthurt". 1849 nyarán még lefestette három lányát egy hintával, a ma is meglevő, Pollack tervez­te, Városmajor utcai házának kertjében, de ősszel olyan lehangoltság vett erőt rajta, hogy nem tudott dolgozni. „Es különösen az októ­beri szomorú napokban, bár megrendeléseim voltak, akárhányszor ott ültem tétlenül az áll­ványom előtt... A paletta a kezembe, de nem csinálok semmit, csak a szomorú események rajzanak az agyamban. Erőszakkal is más tér­re akartam terelni a gondolataimat, mert az ember beleőrülhet ebbe az állapotba." Nagyapám egyetemista korában együtt la­kott az özveggyé vált, idős festővel. Tőle tu­dom, hogy Barabás olykor erősen vitatkozott Szegedy-Maszák Húgóval. A festő sokkal ko- morabban emlékezett vissza a forradalomra, mint újságíró veje, ki tizenhét évesen állt be honvédnak, orosz fogságba esett és onnan megszökése után még bujdosásra is kénysze­rült. Amikor az orvostanhallgató unoka negy­vennyolcról kérdezte Barabást, ő mindig reto- rikállan tárgyilagossággal válaszolt, és tartóz­kodott az értékítéletektől. Legföljebb azt em­lítette meg, hogy március 15-én nem minden úgy történt, ahogy a tankönyvek állítják - ar­ra például nem emlékezett, hogy Petőfi a Mú­zeumnál szavalta volna el a Nemzeti dalt. Lamberg meggyilkolását kifejezetten helyte­lenítette, a Függetlenségi nyilatkozat megté­telét pedig meggondolatlannak nevezte, de ezt a két eseményt éppúgy elkerülhetetlennek tar­totta, mint az orosz beavatkozást. Francia feleségének családja egykor a Szent Bertalan-éj elől menekült Svájcba, neki pedig a XVI. század óta minden fölmenője re­formátus székely volt. Nagyon gyakorlatias, pénzügyeit gondosan és hozzáértéssel kezelő, puritán ember volt. Rendíthetetlenül hitt az eleve elrendelésben. Kemény János és Bethlen Miklós emlékirata mellett Kemény Zsigmond regényei voltak kedvenc olvasmányai. Petőfit roppant szeretette méltó, naiv és bohém em­bernek vélte, a Habsburg-birodalmat pedig szükséges rossznak, mert csakis így remélte fönntarthatónak a történelmi Magyarország határait. A negyvenes években, egyik nyugat­európai útja során néhányat beszerzett a szo­cialista szerzők műveiből. Elolvasván őket, arra a véleményre jutott, hogy Közép-Európa sorsát elsősorban nem társadalmi, de nemzeti feszültségek fogják meghatározni. Egy-két könyve megmaradt kézírásos megjegyzésé­vel, többségüknek azonban nyoma veszett az­óta, hogy 1950-ben a Múzeumok és Műemlé­kek Országos Központjába szállították őket, a kitelepített leszármazottak lakásából. Ugya­nez lett a sorsa a neki küldött levelek többsé­gének, és jórészt azoknak a nyomtatványok­nak is, melyeket Barabás a forradalom alatt vásárolt vagy kapott, valamint a tulajdonába került kiadványoknak, amelyek a szabadság- harcra, annak erdélyi eseményeire és a szám­űzöttek sorsára vonatkoztak. Inkább csak né­hány apróság maradt meg, mint például Pető­finek röplapként árusított költeménye, A hon­véd, melyet 1849-ben Lukács és társnál nyomtak, s „3 korona váltóban” volt az ára. Barabás tökéletesen beszélt románul, és bukaresti évei alatt nemcsak ottani román ve­zetőkkel, de orosz tisztekkel is barátságba ke- riilL A velük folytatott beszélgetései nyomán arra a következtetésre jutott, hogy igaza volt Montesquieu-nek: nagy birodalomban nem lehetséges demokrácia. Attól félt, hogy az orosz kultúra eredendően arisztokratikus, amelyet legföljebb megszüntethet, de nem menthet át a társadalmat átalakító mozgalom, a saját azonosságát kereső románsággal szemben csakis a türelmet tartotta lehetséges magatartásnak, és az 1849 elején Nagyenye- den történtek alapján vészjóslónak látta a két nép szembekerülését. A kiegyezés után azért is épített házat Bártfafürdőn, mert minél tá­volabb kívánt lenni attól az Erdélytől, mely­nek jövőjét igen borúlátó módon ítélte meg. Az utókor jórészt az ő festményeiről, li­tográfiáiról és rajzairól ismeri a forradalom szereplőit Kossuthtól Görgeyig, Petőfitől Kiss Ernőig, Batthyánytól Leiningenig, Sza- lay Lászlótól Bemig, Kazinczy Gábortól Klapkáig, Táncsicstól Kemény Zsigmondig, Eötvöstől Szemere Bertalanig, Nyáry Páltól az ifjú Tisza Kálmánig, Vasváritól Forró Elek őrnagyig, ki Bem vezérkari tisztje volt, vagy a prágai születésű Driquet Péter alezre­desig, ki Budánál tüntette ki magát Munkái­nak saját maga által készített és az eladási árat mindig pontosan feltüntető jegyzékéből az is kiviláglik, hogy soha életében nem dol­gozott annyit „gratis”, mint 1848-49-ben. Felesége nővérének férje. Szilágyi Ferenc, maradi felfogású volt s ellenezte a forradal­mat. Barabás nem haragudott rá ezért de in­kább tartotta a rokonságot sógorának fiával. Szilágyi Sándorral, ki 1848-ban beállt nemze­tőrnek, és szinte mindenkinél korábban látott hozzá a forradalom emlékeinek gyűjtéséhez. Rajta .keresztül ismerkedett meg Barabás Arannyal, kinek alkata lényegesen közelebb állt hozzá, mint Petőfi vérmérséklete. Birtokos nemes fiaként születet de ka­maszként már eltartotta anyját és testvéreit. Megértéssel szemlélve vejének törekvését a Magyar Távirati Iroda létrehozására és kép­zőművészeti szaklap indítására, de olykor — félig tréfásan, félig mérgelődve - „mihaszna emberinek nevezte, amiért hiányzott belőle a gyakorlati józanság, és így nem tudta eltartani tíz gyermekét. Barabás független értelmiségi­nek vallotta magát, és soha nem csatlakozott politikai mozgalomhoz, ám a tizenkét pontos s a forradalom alatt hozott törvényeket magáé­nak vallotta és a jobbágyfelszabadítást sors­döntő lépésnek vélte. Csak a magyar állam függetlenségét tartotta elhibázott célnak. Arra hivatkozott, utazásai során meggyőződött ar­ról, hogy kedvelt franciái s angoljai tájékozat­lanul ítélik meg Közép-Európát, és legjobb esetben is közömbösek a magyarság nemzeti törekvéseivel szemben. Leszármazottaitól azonban Kossuth iránt is föltétlen tiszteletet követelt meg, mert olyan példát látott a forra­dalomban, amelyből két tanulságot is levon­hat a magyarság: “a földbirtokost a saját meg­élhetését pénzkereséssel biztosító polgárnak kell fölváltania, s nem lehet arra számítani, hogy a mívelt Nyugat megértést tanúsít a ma­gyarság érdekei iránt. ” Szegedy-Maszák Mihály

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék