Magyar Nemzet, 1994. január (57. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-03 / 1. szám
4 Magyar Nemzet Hazai tudósítások HÉTFŐ, 1994. január 3. Olajba tenyerelt a Hajdú-Bihar megyei főügyész Távoznia kellett, mert ügybuzgó volt A Guiness rekordok könyvébe könnyen bekerülhetne dr. Szeszák Gyula, Hajdú-Bihar megye nyugalmazott főügyésze. Posztját ugyanis 1992. március 15-től mindössze 1993. október 15-ig töltötte be. - Azt hiszem, nem volt még ilyen rövid ideig hivatalban megyei főügyész - kezdi beszélgetésünket a nyugdíjas főügyész. - De hát 1992 júliusában betöltötte hatvanadik életévét! - Kinevezésemkor is tudta a legfőbb ügyész, hogy három hónap múlva hatvanéves leszek. Olyannyira, hogy meleg hangú levélben köszöntött is. Nem készült tisztogatásra -Az a legfőbb ügyész, aki egy év múlva már egészen más hangú levelet írt önnek. De ne vágjunk a dolgok elébe! A megyei főügyészi kinevezés előtt milyen szakmai pályát futott be? - A jogot 1954-ben végeztem el, majd jogügyi előadóként és jogtanácsosként kezdtem dolgozni. 1956-ban megválasztottak a munkástanács titkárának. 1957-ben humánusan bár, de kitettek a vállalattól. Egy évig nem volt munkám, majd 1958-ban előbb Hajdúböszörményben, majd Debrecenben kezdtem el ügyvédi pályámat, amelyen kinevezésemig 36 évet töltöttem el. - Meglepte önt, amikor 1992-ben szóba került erre a posztra? - Csak azért nem, mert előtte megkerestek az MDF képviselői, hogy ha megpályáznám a megyei főügyész tisztét, akkor támogatni tudnának. Úgy döntöttem, megpróbálkozom. De már akkor kijelentettem, csak saját lelkiismeretemre hallgatok, utasításokat nem fogadok el. Az MDF-nek különben sohasem voltam tagja, s a szervezet meg sem próbált befolyásolni. Nyolcan pályáztunk. Amikor a megyei összügyészi értekezlet véleményezte a pályázatokat, a szavazásnál engem a harmadik helyre soroltak. Aki korábban betöltötte ezt a posztot, az lett az első, de kevesebben szavaztak rá, mint az összügyészségi értekezlet tagjainak a fele. Az meg tudott dolog, hogy a kinevezőt nem köti eme értekezlet véleménye. - Mivel fogadták az ügyészek? - Várakozással és félelemmel. Féltek, hogy most valamiféle tisztogatás kezdődik, pedig szó sem volt ilyesmiről. Nem tisztogatásra állítottak a posztomra, s szakmailag sem volt indokolt emberek elküldése. Kipróbált régi szakemberek dolgoztak és dolgoznak itt, erről még ügyvédkoromban meggyőződhettem. —Az egész ország sajtóját bejárta annak a híre, hogy a megyei rendőr-főkapitányság vezetője ellen eljárást kezdeményezett. Ekkor többek között azt is leírták, hogy ellentétek voltak ön és a főkapitány között. Előrebocsátom, hogy nem a főügyészi kinevezésem előtti időkből származtak ezek az ellentétek. Először akkor derült ki, hogy nem egyformán látunk bizonyos dolgokat, amikor igényt tartottam arra mint főügyész, hogy minden, a megye közbiztonságára vonatkozó legfontosabb információkat ossza meg velem. Ezt ő megígérte, de nem teljesítette. Legelőször akkor derült ki ez, amikor a berettyóújfalui rendőrkapitányság állományából alakult kommandó törvénytelenül járt el állampolgárok ellen. Ekkor a rendőr-főkapitányság a tényállás egy részét saját hatáskörében nyomozta, nem tette át az ügyet az ügyészségi nyomozóhivatalhoz, s engem csak egy összefoglaló jelentésben tájékoztattak. - Ekkor mondhatta, mint a viccbeli cowboy, hogy:„egy". —Nem mondtam ilyesmit. Üzletelő rendőrfőkapitány - Mégis, mi volt a „kettő" ? - A rendőrfőkapitány jogtanácsosként alkalmazta feleségét a megyei főkapitányságon. Ezt összeférhetetlenség miatt jeleztem az ORFK vezetőjének, de a tőle kapott ígéret ellenére sem intézkedtek ennek megszüntetéséről. Ezek után bűncselekmény gyanúja merült fel a főkapitány feleségével kapcsolatban. S ekkor derült fény arra, hogy férjével együtt kedvezményesen hoztak be külföldről egy autót egy rokkantnak a nevén. Büntetőeljárás indult ellenük, és a felfedett tények alapján az ORFK vezetője rendőrhöz nem méltó magatartásuk miatt elbocsátotta őket. Ez 1993. február 15-én történt. - Tulajdonképpen ekkor tenyerelt bele az olajba is a megyei főügyész... - Milyen a véletlen... éppen annak a napnak az éjszakáján, amelyen a főkapitányt és feleségét elbocsátották, egy rutinellenőrzés során a pályaudvaron, öt vasúti tartálykocsi környékén igazoltatták őket. A kérdésre, hogy mit kerestek a tüzelőolajat tartalmazó tartálykocsik mellett, azt válaszolták: az olaj az övék. Az öt tartálykocsi olaj a volt szovjet repülőtérre került Kiderült, hogy a főkapitány egy olajbehozatallal foglalkozó cég beltagja. Abból később kilépett, nem szállt ki viszont abból a repülőteret őrző bt.-ből, amelynek meg a fia a beltagja. S a repülőtéri tartályokban már nem háztartási olajat, hanem szőkített (?) dízelolajat találtunk. Felmerült a metamorfózis problémája. Később, 1993 júliusában kiderült Tiszacsegén olajsavazás folyik. Megtaláltuk a kénsavas hordókat, a közömbösítéshez használt nátrium-karbonátos zsákokat az „olajfinomító" más felszereléseivel együtt. A finomításnál használt óriási tartályokat júniusban a debreceni repülőtérről szállították Tiszacsegére, mert a reptéri viszonyok, nem utolsósorban a környezetvédelmi hatóság fokozódó érdeklődése miatt, kényelmetlenné váltak az olajtársaság számára. Visszautasított kényszerpihenő - Mindez - hogy stílusos legyek - olaj volt a tűzre... - Egyre több jel utalt arra, hogy a legfőbb ügyész nem úgy látja az olajügyet, ahogyan én, pedig a fejlemények engem igazoltak. Már 1993 januárjában terjedelmes jelentést készítettem számára. Ha ezt valaki utóbb elolvassa, kézenfekvő lesz, hogy az olajtársaságok léteznek, s tevékenységük vagy a közúti és vasúti szállításnál, vagy pénzügyi tranzakcióiknál fogható meg, hiszen óriási mennyiségekről és nagy pénzekről van szó. Ugyanakkor egyre több formális és informális jelzést kaptam arról, hogy túlzottan ügybuzgó vagyok, s készül számomra a selyemzsinór. Es ezek szerint már 1993 áprilisában komoly megfontolás tárgyát képezte nyugdíjaztatásom, amely október 15-én be is következett, éppen azon a napon, amelyen utasítást adtam, hogy végezzenek házkutatást a repülőteret őrző bt.nél. Erre már nem került sor... - S mit szólt mindehhez az MDF, amely a főügyészi tisztségbe javasolta? Úgy tudom, a megyei és városi MDF- szervezet helytelenítette a történteket. De amikor az ellenzék indítványt tett a parlamentben, hogy vizsgálják meg a legfőbb ügyész intézkedését nyugdíjaztatásom ügyében, az MDF-képviselőcsoport, a baloldal és a liberális ellenzék döntő többsége nem fogadta el. Mellette csak 47-en szavaztak, így kerültem nyugdíjba október tizenötödikétől kezdve. A hat hónapos felmondási időben sem tartottak igényt a munkámra. Olyan körülmények közé kerültem, mintha felfüggesztettek volna. Ebbe a kényszerpihenőbe nem mentem bele, kértem, szüntessék meg munkaviszonyomat. Erre december elsején sor is került, a legfőbb ügyész hozzám intézett levelében közölte, hogy a felmondási időre járó illetményt vissza kell fizetni. Most várom a fizetési meghagyást, s újra folytatom harminchat éves ügyvédi praxisomat, amelyet főügyészkedésem idejére felfüggesztettem. Gőz József Megegyezésre szólít az államtitkár Ismét sztrájk az Alba Volánnál? Irreálisnak tartja a béremelés mértékével kapcsolatos követelést, s megegyezésre szólítja fel az Alba Volán Rt.-nél január 4-ére sztrájkot hirdető érdekképviseletek - az Alba Közlekedési Dolgozók Munkástanácsa, a Liga és az Autóbusz-dolgozók Uniója -, valamint a vállalat vezetőit Rajkai Zsolt, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára - jelentette az MTI. Az érdekképviseletek vezetői által a közlekedési miniszternek címzett tevéire válaszolva kifejtette: úgy értesült, hogy az érdekképviseletek követelései meghaladják az rt. által a gazdálkodás veszélyeztetése nélkül vállalható mértéket. A jövő évi - az érdekképviseletek által elfogadhatónak ítélt - 50 százalékos béremelés elképzelhetetlennek látszik. A 13. havi bér kifizetését - aminek elmaradását jelölték a kilátásba helyezett sztrájk másik okaként - azért utasította el az rt. vezetése, mert 1993 elején a vállalatnál működő valamennyi érdekképviselet a magasabb összegű béremelés mellett voksolt. Az Alba Volán Rt.-nél egyébként karácsony előtt már kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak, s mivel a demonstrációt követően nem sikerült az érdekképviseleteknek megállapodásra jutniuk a cég vezetőivel, bejelentették január 4-ére a sztrájkot. Terveikről munkásgyűlésen tájékoztatták azt a 35-40 dolgozót, aki részt vett a fórumon. A mostanihoz hasonló viták elkerülése végett Reiter Mátyás, az Alba Volán vezérigazgatója az évkezdő munkásgyűlésen magukat a dolgozókat kérdezi meg: 1994-ben magasabb összegű béremelést vagy 13. havi fizetést akarnak-e kapni? A kért 13. havi bérkifizetéséhez önmagában 65 millió forintra lenne szükség. Az rt. vezetősége egyébként a december 23-i figyelmeztető sztrájk jogellenességének megállapítása iránt kérelmet adott be a Munkaügyi Bírósághoz. Az ügyben várhatóan 1994. január 3- án születik döntés. A közlekedési tárca államtitkára éppen ezért levelében arra is felhívta a sztrájkot hirdetők figyelmét, hogy célszerű lenne megvárniuk a bírósági ítéletet. Az idei ÁB-bébik 1994. január 1-jén 0 óra és 1 óra között tizenkét gyermek született - három Budapesten és kilenc vidéken. Az ÁB-Aegon Általános Biztosító Rt. központjában közjegyző jelenlétében sorsolták ki közülük azt az egy budapesti és négy vidéki babát, akiket ezután ÁB-bébiknek tekintenek, jelentette az MTI. Budapesten a Nyírő Gyula Kórházban született Prileszki Dávid Márk, Szolnokon a Hetényi Kórházban Magyar Károly, a Kiskunhalasi Kórházban Dósa Döme, a Pásztói Kórházban Makó Anita Mariann, Szikszón pedig Broda Laura. A babák az ÁB-Aegon biztosítótól 100 ezer forintos életbiztosítást kaptak. Ez azt jelenti, hogy nagykorúságuk - 18 éves koruk - elérése pillanatában 338 ezer forintot vehetnek majd fel a biztosítótól. Édesanyjuk CSÉB-M biztosítást kap ajándékba. Az egyik vidéki nyertes, a Szikszói Kórházban született Broda Laura, édesanyjával MTI-fotó : Kozma István 1994 a család éve A maga módján, de nem a maga erejéből Az ENSZ mindig kijelöli, hogy az elkövetkező esztendőt milyen célnak szenteljék, így lett 1994 a család éve. Ez formálisnak tetszik, holott nem eredménytelen. Ilyenkor a parlamentek — az ország jó hírére tekintettel - tető alá hozzák a megnevezett esztendőhöz illeszkedő törvényeket. Szakemberek tanácskozásokat hívnak össze, ahol a kitűzött cél időszerű értelmezése, a helyi viszonyokra való alkalmazása és a konkrét teendők kerülnek napirendre. Szakmai programokat készítenek, és a civil társadalom is keresi a maga feladatait. Ezúttal a hazaiakon kívül a vándorló, a menekülő, nemegyszer szétszakadt családokkal is törődni kell. Herczog Mária szociológust a gyerekvédelem szakértőjét kérdezem: - Mit hozhat nekünk a család éve? - Fordulat kezdődött számos kormány családpolitikai szemléletében. Ez mutatkozott meg a család évét bevezető UNICEF-konferencián, amelyre a nem kormányzati szervezeteket is meghívták. A konferencián elhangzott, hogy eddig a családok elpusztult vagy csökevényes funkcióinak újraélesztésére, kifejlesztésére törekedtek. Most ráeszméltek arra, hogy inkább a megmaradtakat kell erősíteni, elfogadva azt, hogy az adott közösség a saját értékei, kultúrája szerint éljen. Mostanáig az állam megkísérelt olyan családmodellt, olyan magatartásformákat elfogadtatni, amelyeket megítélése szerint támogatni érdemes. E diktátum megszűnése helyeselhető, ha a fordulat nem jár az állam kivonulásával a szociálpolitikából. Félő ugyanis, hogy a gazdasági válság hatására ezt úgy értelmezi, ha a család maga módján akar boldogulni, ám tegye - be maga erejéből. Ez az ideológia, kivált a mi régiónkban veszélyes, ahol a paternalizmust az állami kötelezettségek áthárításával vélik megszüntetni. Az se járható út, amelyen visszamennének a történetemben addig, ahol a modernizáció hatására a család irányt váltott. A régvolt családi viszonyok ugyanis nem feltámaszthatóak, és idealizálni sem érdemes őket. - Tehát az adott családok lehetőségeihez idomuló állami támogatási rendszert helyesel. - Igen. Azzal egyetértek, hogy az állam nem jóságos nagybácsi, már csak azért sem, mert ő nem adakozik: a szociális ellátás költségeit az adó- és járulékfizető állampolgár teremti elő. A gyerek egészséges fejlődése sem egyedül a család érdeke. Ennek az érdeknek van egy közösségi szintje is. Kemény gazdasági realitás az, hogyha a család jól működik, akkor olyan gyerekeket nevel, akik hozzájárulnak a költségvetéshez és nem csapolják meg azt. Ezt álszent dolog volna tagadni. Ha az állam nem támogatja a családot, akkor saját maga alatt vágja a fát. Vagyis kinek a hite? - Azt azonban el kell ismerni, hogy a szociálpolitika sokszereplőssé vált. - Igen. Ám a magán- és a nonprofit ellátórendszerek még nem erősödtek meg, őnekik nem lehet kiosztani az állami feladatokat. Az is illúzió, hogy nem terhelik a költségvetést. Ők is támogatásra szorulnak, és kapniuk is kell, ha alkalmasak a vállalt feladatra. Alkalmasságukat a pályázatukból ítélik meg, mert a gyakorlatukról nem szereznek tudomást. Általában csak a pályázatokra van pénz, a megvalósulás folyamatának szakmai és gazdasági ellenőrzésére már nem marad. Sok a kifulladt kezdeményezés. Az első sikerjelentés után már nem hallani róla. Visszalépett a szponzor, rossz volt a módszer, ki tudja? Van ismerősöm, aki például program szerint dolgozik, egyebek között szervezi az elvált szülők gyereke és a családon kívüli apa vagy anya találkozását, de nem tudja „eladni" a programját, sorra elutasítják a pályázatait. Feltételezem, hogy mások csak pályázni tudnak, de dolgozni nem. De ki reagál rá? Ahogy esik, úgy puffan. Elég volna, ha az önkormányzatok tudnának róluk. Az a legcélszerűbb, ha a szociális ellátásban részt venni akaró egyesületek, állami és magánszolgáltatások, valamint vállalkozások a helyi társadalom egyes csoportjainak szükségleteire és érdekeire tekintettel alakulnának a tehető legközelebb az emberhez. Nem lehet ugyanis egy kaptafára húzni a sokféle probléma megoldását. Van egy nézet: „a segély az segély". Az egybemosásról - ezúttal nem az anyagiakról - szólva egy példát. Egyik nevelőotthonunkban elhatározták, hogy bevezetik a hitoktatást. Nem kérdezték meg azonban a gyerekektől - a szülőktől -, hogy milyen vallásúak. Az igazgató hitét vették alapul. - Cuius regio, eius religio. A jobbágy a földesúr hitét kövesse. - Amikor ezt kifogásolták, az igazgató így érvelt: .Azelőtt sem kérdezgettük a gyereket, hogy akar-e úttörő tenni. Az tett, és kész.” Ez arra figyelmeztet, hogy az egyéni jogok tiszteletével is még rosszul állunk. Hozzá kell szokni a szociálpolitikában az eltérő szükségletek, érdekek jelentkezéséhez, amelyeket nem lehet erőszakkal összeegyeztetni. Bár olykor összebékíthetők. A mozgássérültek például a gyalogjáróról az úttestre vezető rámpát kérnek, hogy tolókocsijukban segítség nélkül közlekedhessenek. A vakok azonban nem akarnak rámpát, mert ha volna, nem érzékelnék a különbséget a járda és az úttest között, ily módon váratlanul az autóforgalom kellős közepén találhatnák magukat. Ez az ellentét áthidalható, ha a rámpa felülete érdes, s eltér az útburkolatétól. Mózeskosár Klub - Van-e már olyan szociálpolitikai program, amely az adott csoport hagyományainak, kultúrájának megfelelő ellátást, gondozást valósít meg? - Igen. Most folyik a hivatásos cigány nevelőszülők első csoportjának a felkészítése. A cél az, hogy az állami gondozásban élő cigány gyerekek olyan családba kerüljenek, ahol tiszteletben tartják identitásukat, nem ültetik át más kulturális talajba őket. Ha kikerülnek a családjukból, ez gyakran megtörténik velük. A nem cigányok nem cigánynak nevelik. Egy rózsadombi villában otthonra talált kisfiút nagy szeretettel fogadtak az új szülők, bizonygatva, hogy hús a húsukból, vér a vérükből. Az osztálytársai azonban lecigányozták, kiközösítették. De önmagában az sem elegendő, ha cigány család fogadja be a gyereket, mert a romatársadalom is tagozódik. Nemcsak gazdagokra és szegényekre, hanem asszimilánsokra és hagyományaikhoz, kultúrájukhoz ragaszkodókra, oláh és magyar cigányokra. Az oláh nem találná a helyét egy magyar családban. A hivatásos cigány nevelőszülőket ilyen szempontok szerint válogattuk ki. De ők is kikötötték, hogy akit családjukba fogadnak, az saját cigányközösségükből származzék. Egyébként a nevelőszülők -akár az örökbefogadók - tartanak attól, hogy egyszer csak betoppan egy vér szerinti anya, netán teljes klánjával egyetemben, hogy meglátogassa, netán elvigye a gyerekét. A látogatást támogatják, a gyerek távozásába belenyugodnak. - A vér szerinti szülők felbukkanása minden örökbefogadó félelme. - Az örökbefogadó szülők is szervezkednek. Megalakították a Mózeskosár Önsegítő Klubot nevelési tapasztalatcserére, saját érzéseik feldolgozására. A „mondd meg a gyereknek, vagy sem, és mikor’ kérdésének a megvitatására. Megjegyzendő: a gyerek joga - egyebek közt - az ENSZ egyezségokmánya szerint, hogy ismerje a származását. Ha időben és értelmesen felvilágosítják róla, nem sérül meg a telke, felbolydul viszont, ha véletlenül tudja meg. A szülők felbukkanásának ebben a kaotikus világban nagyobb az esélye, mert sokan kénytelenek megválni gyereküktől, amit később megbánnak. Angliában szóba került, hogy a lombikbébinek is meg kellene mondani a donor nevét. Ez azonban nem megvalósítható, mert ha a donor nem őrizheti meg névtelenségét, akkor senki sem vállalkozik arra, hogy a lombikbébi-programban közreműködjék. Most nálunk is szervezkednek a lombikbébik szülei, mert úgy érzik, sajátosak a pedagógiai problémáik. Lásd öröklés és nevelés viszonya. Egyébként az örökbefogadók nyíltsága kihathat arra a szemléletre, amely a gyereket a szülők tulajdonának tekinti. A kétezredik év küszöbén tisztázandó volna, hogy mi a gyerek helye a családban és általában a társadalomban. Tudja meg, hogy ő fontos, úgy is, mint egyén, úgy is, mint a közösség része. A mi nevelésünk nemegyszer gátolja azt, hogy a gyerek tudatában tegyen értékének. A fiam egy ideig Ausztráliában járt iskolába, majd hazakerült. A kétféle oktatás közötti különbséget így jellemezte: „Ott arra voltak kíváncsiak, mit tudunk, itt arra, hogy mit nem.” Ahelyett, hogy pozitívan tennék, negatívan közelednek. -Az említett kísérleteken kívül mi lehet nálunk a család évének a haszna? Félő, hogy ez alkalommal megint bezárnak bölcsődéket és óvodákat. - Ez csak azokon a kistelepüléseken elfogadható, ahol üresen tátonganak a gyermekintézmények. A Népjóléti Minisztérium most azt szeretné elterjeszteni, hogy azt a néhány csecsemőt, aki nem tölt meg egy bölcsődét, az egyik anya gondozza. A „nappali anyát” az önkormányzat fizetné. Minthogy számos községben nem is volt bölcsőde, ily módon ott is megvalósulna a csecsemők ellátása. A gyermekintézmények bezárásáról szólva: ott ahol e szándék valóra váltása ellen az érdekelt szülők szövetkeztek, nem szüntették meg a bölcsődét. Azt az adó- és járulékfizető állampolgár megkövetelheti, hogy az önkormányzat tegyen eleget ellátási kötelezettségének és ebben a kormány támogassa. Összhangban Üdvös volna, ha a család évének tiszteletére a parlament megtárgyalná a gyermekvédelmi törvényt és sor kerülne a családjogi törvény reformjára is. Úgy hallottam, a gyermekvédelmi törvény ebben a ciklusban nem kerül az Országgyűlés elé. A családjogi törvény módosítását célzó javaslatokat a kormány tavaly év végi utolsó ülésén elfogadta. E javaslatok azt célozzák, hogy az ENSZ gyermeki jogok konvenciójához - amelyet az Országgyűlés elfogadott - igazíthassák azokat a jogszabályokat és természetesen a gyakorlatot, amelyek nincsenek összhangban vele. Ez óriási lépés lenne. Kovács Judit