Magyar Nemzet, 1994. január (57. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-22 / 18. szám

­ A versailles-i kapu a ló jegyében Ma is divatos, úri sport Verseny előtt hideg, utána meleg lábfürdő a­vatásnak­ mlékezzünk a nem túl régi korra: a XIX. század vé­gén Párizsban az ember­­ és a ló nagyon közeli, min­dennapi kapcsolatban volt egymás­sal. Útikönyvek szerint százezer lóvontatású jármű szaladgált akko­riban a Champs-Elysées-n, a kör­utakon, az Eiffel-torony árnyéká­ban. Jött azonban automobiljával Louis Renault, nyomában a vele és honfitársaival versengő amerikai, angol, német gyártók. Bealkonyult a derék négylábúaknak, s a tagjó is hamarosan rájuk járt. Szerencsére azonban nem tűnt el életünkből e kedves hátas­ igás jószág. Akkor sem, ha a párizsiak manapság csak a város zöldöveze­teiben, a boulogne-i vagy a vincen­­nes-i erdőben láthatnak páratlan uj­jú patásokat. Lóháton, lejtenek vagy Vágtatnak e hagyományosan úri spent űzői vagy a zsokék az ügető-, illetve ugratópályákon. Akárcsak a Köztársasági Gárda őrjáratai. Az utóbbi lovasok külön stand­dal voltak jelen a 22. Ló- és Póni­­szalonon, amelyet decemberben rendeztek a párizsi Porte de Ver­­sailles-nál elterülő vásárváros négy kiállítócsarnokában. Az ál­lamfő díszkíséretét hagyományo­san biztosító, egyenruhájával-fel­­szerelésével a napóleoni kort idéző délceg lovasezred is hűen példázta: napjaink emberének továbbra is társa, örömszerzője a ló. . Igen, a lósport úri sport, nem utolsósorban azért, mert nagyon költséges. Külön óriáspavilont töl­töttek meg a nyergek, kengyelek, lovaglópálcák,­­­nadrágok, zsoké­sapkák, a szétszedhető istállók, ló­szállító járművek és utánfutók, a rengeteg kellék. Pompás fogatok versengő stílusokban. A pavilon közepén pedig pengett az üllő. Két patkolókovács emelte ki a faszénen izzított gömbvasat, s nyújtott ízelí­tőt hajlításból, lapításból, lyukasz­tásból. A csarnok szélén boxban ta­nyázó négylábúak eközben a vá­laszfalakra mért tompa rúgásokkal jelezték: jól vasalták meg patáju­kat. Állatorvosi szolgálat ismertet­te a lóegészségügy alapjait, aka­dálykészítők vezettek be a pálya­építés titkaiba, majd eljutottunk napjaink versenylóápolásának egyik újdonságához: a lószoláriumhoz. Michel Bougerolle mestertől megtudhattuk, hogy a verseny előtt egy órával hideg, majd a verseny utáni napon meleg lábfürdő ajánla­tos a hátasnak. Az állatot két mellső lábának második ízületéig érő víz­zel telt edénybe állítják (kezde­ti húzódozás után ez alta­megy), majd ő se­gítségé­­vel hal­fürdőt állítanak elő. Közben kétoldalt a pari­pa köré eresztik a húsz­lámpás infravörös, hat­­lámpás ultraibolya-suga­rú fényt kibocsátó szolá­riumot. Hatására javul a „páciens” vitaminház­tartása, ellenállóbb lesz betegségekkel szemben, szőrzete szebben fény­lik, idegessége csillapul. Heti három szeánsz ver­senymentes időszakban is jótékonyan hat. Négyszáz kiállító tíz országból nyolcszáz lo­­vat és pónit mozgósított. Az utóbbiak esetében ne gondoljunk kizárólag tör­pelovakra, ugyanis póni­­nak minősül minden olyan fajta, amelynek marmagassága nem éri el a 150 centit. A francia pónifajták kiváló ver­senylovak is; erről a kilenc nap fo­lyamán meggyőződhettünk az egy­mást követő nemzetközi versenye­ken. Reneszánszukat élik még az igások is, mint a bemutatókon és a ménesek prospektu­saiból láthat­tuk: fogatolva, sétaprogramra nyergelve, műlovarkodásra ugyan­úgy alkalmasak, mint a lovardái és az istálló körüli munkák vég­zésére. A lovasturizmus ajánlatai pedig kifogyhatatlanok voltak. Az ország és a világ legszebb tájai elevenedtek meg posztereken, brosúrákban, vi­deókon: Provence,­lle-de-France, Normandia, Közép-Franciaország egyaránt hívogatja ménesekbe, lo­vasiskolákba az érdeklődőket, akik­nek meseszép túrákat szerveznek. Gyermekeknek 5-14 éves korig Georges Cotrait póniklubja zárja ki kapuit Lisieux-ben, s nagy attrak­cióként kínálja az augusztus végi közös utat az óceánmelléki Saint- Michel-hegyi erődtemplomhoz. A délvidéki Valouse-tanyát lovasok­nak állította helyre a Gaulard házas­pár, provence-i egyszerűségében, szobákkal, lakosztályokkal, istál­lókkal; a vidék dombjain lengő le­vendulaillat lovast s lovat egyaránt megigéz. A fizikai igénybevétellel járó, több mint egyhetes tereptúrák mellett két nagy attrakció vár az or­szágban: a Disney-park Buffalo Bill vadnyugati show-ja cowboykalap­­pal és vacsorával (a menü kívánság­ra vegetáriánus vagy kóser is lehet), valamint egy hercegi hóbortból élő lómúzeummá fejlődött kastélycso­da Chantillyban, Párizstól negyven kilométerre. Kétszáz évvel ezelőtt Bourbon Lajos Henrik herceg állí­tólag szentül hitt abban, hogy kö­zzaharán át. Patrick Lamérie pe­dig kilencnapos trojkautat szervez Moszkva-Vologda-Szentpétervár útvonalon. Decembertől márciusig, illetve júliustól októberig. A napó­leoni gyorspostával a XIX. század elején versenyre kelő hármasfoga­ton csengettyűszóra, lódobogás mellett fedezik fel a turisták az orosz vidék eddig nagyjából rejtett varázslatait: az izdát és a fürdőhá­zat, a csodálatos ikonokat, a pirogot és a vodkát, a lékhalászást csonttá fagyott tavakon, bábuska zakuszká­­ját, vodkáját, szamovárvarázsla­tait. .. S a francia utazásszervező ta­lán egy szép napon Magyarországra is hoz fogathajtás iránt érdeklődő utasokat. Üllőpengés, patkódobogás, nye­rítés, horkantás... Szerencsére csak egy valami hiányzott: a lóhús. Pedig sok lómészárszék működik az or­szágban. A kiállításra azonban a lo­vak barátai voltak hivatalosak. Gyer­mekektől aggokig simogatták, be­­cézgették, titokban kockacukroztat­­ták a boxokból,szeretetre vágyóan kikandikáló buksi fejeket . Gasztronómiai csemege így is várta az ínyer­eket. Laguina cím­kével háromdekás csomagokban kancatejport árult a Semur-Cha- 11 Ilon városban működő mezőgaz­dasági szakközépiskola. Három deci hideg víz hozzáadásával, 5-6 perc pihentetés után fogyasztható a vitaminokban, cukorban és fe­hérjékben gazdag termék, amely legyengült, idős vagy túlfeszített szervezetekre kitűnő hatású. Két­illetve háromhetes kúra után akár honfoglaló eleink ősereje is visszatérhet ernyedt tagjainkba! Kiss György (Párizs) vetkező életében négy lá­bon száguld vagy zöld gyepen legelészik. Hu­szonnyolc teremből, köz­tük egy nagyméretű manézsből álló kas­télyt emeltetett tehát, amely több mint tíz éve állandó díjugra­tó, díjlovagló, volti­­zsáló és egyéb lo­vasprogramokkal fogadja az érdek­lődőket. A nem­zetközi ajánlat is számottevő volt Ecuador­tól Mongó­liáig szerve­zett lovastú­rákkal, a Újra lesz nyár Modellek fürdőruhában Egy párizsi divatbemutató sorozat legnagyobb szenzációja az volt, hogy a vi­lág topmodelljei fürdőruhákat mutattak be. Bikiniben lépett a kifutóra többek kö­zött Claudia Schiffer és Naomi Campbell is. FEB-foto ÖN ÉS...71 1994. JANUÁR 22. μ fldßWflif e a i/c J/ liyiidlL ΜηιβφιΙ „Az áldozatoknak ezernyi kardvá­gástól kell meghalniuk” - így hangzik a hongkongi maffia íratlan szabálya. Az utóbbi időben azonban soha nem látott erőszakhullám söpör végig az aprócska városállamon. Ám ma már nem kardok­kal vagy késekkel hadakoznak, mint a „régi szép időkben", hanem szabálysze­rű ütközeteket vívnak lőfegyverekkel a nyílt utcán. A korábban békésnek tűnő távol-keleti Hongkong ma egyre inkább vadnyugati jelleget ölt. A legfőbb téma a városállamban sokáig a Wan Chai Tigrise becenévre hallgató maffiózó kö­zelmúltbeli meggyilkolása volt, aki Hongkong egyik legnagyobb, 40 ezer főt tömörítő bűnszervezetét vezette, amely többek között a Wan Chai neve­zetű mulatókkal és éttermekkel teli ne­gyedét is a fennhatósága alatt tartja. A gyilkosság, amely egyébként a szomszédos Macauban történt, aligha­nem megoldhatatlan feladat elé állította a hongkongi rendőrséget, hiszen Wan Chai Tigrisének annyi ellensége volt, hogy közülük gyakorlatilag bárki lehe­tett a gyilkos. A rendőrségi nyilvántartá­sok szerint az áldozat rendkívül „aktív” rosszfiú volt, s valaki most nagyon ko­moly szolgálatot tett Hongkongnak az­zal, hogy eltette láb alól. A maffiózót bí­róság elé akarták állítani, mert súlyosan megsebesítette a városállam egyik ismert filmrendezőjét egy olyan fegyverrel, amelyet a helybéliek „hentesbárdként" emlegetnek. Miután a rendezőt kórházba szállították, kórházi ágyán valaki agyon­lőtte. A rendőrség arra gyanakszik, hogy valaki a filmrendezőért akart bosszút áll­ni. Ez persze egyetlen kiragadott példa a számtalan erőszakos bűncselekmény kö­zül, amit Hongkongban az utóbbi időben elkövettek. A bűnözési hullám kezdete a nyolcvanas évek végére tehető. Két té­nyezőre vezethető vissza, melyek közül az egyik az, hogy miután a határ túlol­dalai, Kínában hozzáfogtak a közelben állomásozó csapatok leszereléséhez, a „háztartások" megteltek géppisztolyok­kal, gránátokkal és AK-47-esekkel. S ahogy a határok megnyitásával a keres­kedelem felvirágzott Kína és Hong Kong között, ezek a fegyverek is akadálytala­nul juthattak be a városállam területére. S noha a statisztikák szerint a bűnesetek száma valamicskét csökkent az idén, a tűzerő növekedésével mind „látványo­sabb” összetűzésekre került sor. A maffiák megfékezése persze - mint ahogy az lenni szokott - egyál­talán nem könnyű feladat, hiszen kü­lönféle összefonódások révén érde­keltek az üzleti életben, de az igaz­ságszolgáltatásban és a kormányban is ott vannak beépített embereik. Valószínűnek látszik tehát, hogy Hongkonggal együtt 1997-ben Kína a maffiákat is megörökli. A kínaiakról viszont az a hír járja a városállamban, hogy nem riadnak vissza az erőszak alkalmazásától... Kovács L. István Vadnyugat Keleten Hongkongi keresztapák ...A LAKÁS Ha lakásfelújításba kezdünk Egy lakberendező szolgálat munka­­­ társa elmeséli, hogy a mostanában pri­­e­­­vatizált házakban - ha az ott élők sze­­­­retnék újjávarázsolni lakásaikat -, ak­­­­kor milyen munkákat kell megtervez­­ti tetni, elvégeztetni. Megtudhatjuk, mit . Ha érdemes újra cserélni, és mit érdemes is megmenteni. Milyen szőnyeg kell a gye­­jfi rekszobába, és milyen az előszobába. a H. OLDAL ...A KONYHA Régi konyhából újat Mivel igen sokan érdeklődtek a ré­gi lakások konyháinak felújítása iránt, erre részletesen is kitérünk. Hiszen a konyha szinte a legfontosabb helyisége egy lakásnak, ahol rengeteg időt töl­tünk, nemcsak főzünk, de étkezünk, beszélgetünk is. A háztartási felszere­lések pontos és elérhető elhelyezése, a jó világítás és szép bútor követelménye a korszerű konyhának. Ii­. OLDAL ...A SZÓRAKOZÁS Könyvklub az ifjúságnak Akadnak kicsiny falvak, ahol a helyi lakosság, értelmiség, a legköze­lebbi könyvesboltban még csak hírét sem veheti az összes megjelenő könyvnek. Nem volt tehát rossz lé­pés, hogy több, könyveket megjelen­tető cég szövetkezett, és együtt indul­nak a vidéki piacok felé, remélhető­leg sok gyerekes szülőt is sikerül megnyerni. IV OLDAL ...A TUDNIVALÓK Zöld horoszkóp A természet sok csodát és titkot rejt. Mindenki tudja, hogy bármely be­tegségre találni gyógyszert a növények között, hogy bájitalok készíthetők fü­vekből, virágokból, de azt kevesen tud­ják, hogy a fák „megmondják”, milye­nek is vagyunk igazából. Tehát ne csak a csillagokat faggassuk, hanem kérdez­zük meg a fákat is. VIII. OLDAL

Next