Magyar Nemzet, 1994. május (57. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-12 / 110. szám

CSÜTÖRTÖK, 1994. május 12. Kultúra A hatvanéves Földes Imre az igazi zenészről Az első pillanattól a pedagógia érdekelt. .. Szinte nincs olyan ember az országban, aki ne hallott volna róla, ne találkozott volna vele. Földes Imre, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi tanára, zenésznemzedékek sorát tanította a konzervatóriumban és a zeneművészeti főiskolán, több évtizede tartja legendás előadásait a volt TIT József Attila Szabadegyetemen. Földes tanár úr óráin a zenetörténet mellett a társművészetekkel, történelemml is megismerkedhetnek a diákok, humorára, a lényéből áradó emberi melegségre, kedves mondataira pedig emlékeznek mindazok, akik valaha találkoztak vele, vagy hallgatták előadásait. Több mint harminc éve nemcsak a látványos feladatokat végzi fáradhatatlan lelkesedéssel, hanem a pedagógiai aprómunkát is. Lakásán mindenütt könyveket, kottákat, lemezeket, katalógus-dobozokat lát a vendég. Beszélgetésünk elején arról faggattam, hogyan emlékszik vissza pályája kezdetére, gyermekkori zenei élményeire? — Édesanyám magas színvonalon zongorázott. Az első zenei emlékem az ő játékához fűződik. Debussy prelűdjét. Az elsüllyedt székesegyházat, emlékszem, gyakran megismételtettem... Én is szívesen ültem a zongora mellé, ütöttem-vertem a billentyűket - akkor még nem tudtam, hogy így hívják -, improvizáltam. Aztán, mikor már gyakorlásra fogtak, jóval kevésbé voltam lelkes, ám, nagy buzgalommal játszottam a saját darabjaimat. Ha a zongorázásban láttam volna fantáziát, alighanem egy zongoristával beszélgetne most, egy zongoristával a sok közül, de nem így történt, a zene „csinálása”, a komponálás érdekelt, így, amikor tizenöt éves lettem, a zenei gimnáziumba, a zeneszerzés tanszakra felvételiztem. Pontosabban: Szelényi István, az intézet direktora és zeneszerzés tanára már előbb hallotta darabjaimat, felszólított, hogy zeneszerzésre jelentkezzek. Fel is vett magához. Innen aztán egyenes út vezetett a zeneművészeti főiskolára, ahol Viski János lett a mesterem. Diplomát zeneszerzésből szereztem. — A főiskola elvégzése után rögtön tanítani kezdett. Hogyan maradt abba a zeneszerzés? - A zeneszerzés-tanárok, Farkas Ferenc, Szervánszky Endre nemegyszer faggattak, miért nem komponálok. Azt válaszoltam nekik és ma is ezt mondhatom: engem első pillanattól a zenepedagógiai pálya vonzott. Ehhez úgy éreztem, meg kell tanulnom a zeneszerzés mesterségét. Annak idején, még a főiskolás években, de azután is, a lakásomon rendszeres órákat - előadásokat tartottam a főképpen természettudományos érdeklődésű és zenész barátaimmal zeneelméletről, zenetörténetről. Sőt! Kompozíciós feladatokat adtam nekik: Weöres Sándor Gyümölcskosár-kötetéből sorokat, versszakokat kellett megzenésíteniük. De legfeljebb két különböző hangot használhattak fel hozzá... - Meg lehet fogalmazni, hogy miért szeret tanítani? - Ha én valamit megtudok, szeretem továbbadni. Ha szépnek látok valamit, szeretném, ha más is megismerné. Ha rábukkanok valami gyönyörűségre, zenére, könyvre, épületre, képre, nem bírom ki, hogy ne mutassam meg valakinek. Azt hiszem, ennyi az egész. - Köztudott, hogy Földes tanár úr óráin a társművészetekkel is találkoznak a hallgatók. Már kezdetben is így tanította a zenetörténetet? - Nem, így nem tanítottam. A vizuális művészetek kiskoromtól kezdve érdekeltek ugyan, de hosszú ideig nem tudtam, hogyan lehet a zenetörténetet és a többi művészetet egymással társítani. Nagyon hasznos volt számára az a tizennégy év, amit az Iparművészeti Főiskolán töltöttem. A diákok azzal, hogy különböző képzőművészeti hasonlatokkal kiegészítették, amit nekik a zenéről mondtam, sokat segítettek. Aztán, amikor elkezdtem fényképezni, magától értetődő volt, hogy kivetítettem azokat az épületeket, amelyek zenei bemutatók színhelyei voltak, például a firenzei dómot, a dóm kupoláját, amely alatt először szólalt meg 1436-ban Dufay egyik motettája, ma már azt is hozzáteszem: a kupolát, a reneszánsz építőművészet egyik legelső csodáját Brunelleschinek köszönhetjük... Ha Honegger Dávid király oratóriumát mutatom, belelapozunk a Bibliába is, és megmutatom Donatello, Michelangelo Dávidszobrait, középkori miniatúráktól Caravaggióig és Rembrandttól Chagallig mindazt, amit eddig könyvekből vagy utazásaim közben összegyűjtöttem. És, ha meghallgatjuk Bach Máté passiójának utolsó vacsora-jelenetét , nagy kaland végignézni, hogy milyen eszközökkel ábrázolják a mesterek Judást, és milyen eszközökkel hívja fel a figyelmünket Bachra, az árulóra. Igyekszem felhasználni mindenféle analógiát. Könnyebben jegyezzük meg, amit több oldalról, összefüggéseiben ismerünk meg. - Zenészek egész sorát tanította. A tehetséges diákok a zenetörténet-órákon is nyitottak voltak? Az igazi művész, aki nem „csak” hegedűs, zongorista, énekes, az kíváncsi. Ez alól nincs kivétel. Hogy aztán felkészülten jön-e vizsgázni vagy nem, ez más kérdés. A zenész-diáknak nagyon sok az elfoglaltsága, nem biztos, hogy azért sikerül kevésbé valamely elméleti vizsgája, mert nem érdekli a zenetörténet, a zeneelmélet, az esztétika és így tovább. Boldog Vagyok, hogy taníthattam Csalog Gábort, Kemenes Andrást, Kocsis Zoltánt, Lakatos Györgyöt, Nagy Pétert, Szokolay Balázst, hogy csak néhányat említsek, akik nemcsak diákként voltak páratlanul nyitottak, gyakorló, nagy muzsikusokként ma is azok. - Azok közé a tanárok közé tartozik, akik a vizsgákon követelnek... - Számomra ez a természetes. Hallgatóim túlnyomó többsége tanár lesz, akiknek tovább kell adniuk azt, amit összegyűjtöttek. Azt szeretném, ha minél többet tudnának továbbadni... Vannak, akik a könnyebb ellenállás irányát választják. Sajnálom őket! És sajnálom a növendékeiket! A főiskolán kívül sok-sok helyen, többek között a Tudományos (ma Budapesti) Ismeretterjesztő Társulat keretében, a József Attila Szabadegyetemen is tart előadásokat. A különböző közönség más felkészülést igényel? - A József Attila Szabadegyetemen most tartom a harmincnegyedik előadássorozatomat. Úgy tudom, nincs a szabadegyetem történetében senki, aki egymaga ennyi, mindig más témájú, előadássorozattal állt volna a közönség elé. Sosem köszönhetem meg eléggé a zeneszerető emberek százainak buzdítását, akik minden évben másról akartak hallani, egyetemes zenetörténetről, stílusokról, hangszerekről, zeneelméletről, műfajokról, az opera-, az oratórium történetéről, zeneszerzőkről, Bartókról, Bachról, Beethovenről és Stravinskyról idén, Monteverdiről jövőre. •1994/95-ben Gustav Mahlerről. Vannak, akik tíz, húsz vagy még több éve járnak hozzám. Van, aki már elhagyott, de minden évben megírja, hogy gondolatban velünk van, nem jár már előadásokra, mert kilencvenkét éves... De a rangidős mégsem ő, hanem az az úr, aki évről évre minden születésnapján jelentkezik. A minap volt százesztendős! - Gondolt már arra, hogy zenepedagógiai tapasztalatairól könyvet írjon? - Ha majd nyugdíjba megyek, talán gondolhatok rá, bár ha Bárdos Lajos szavaira gondolok, sosem kerül rá sor. Mikor nyugdíjba ment, azt mondtam neki: „Tanár úr, most legalább van ideje az írásra!" Mire ő úgy válaszolt: „Most? Most aztán végképp nincs!” - Tervei? - A hatvanas évek végén megjelent egy tankönyvem Bachról. Miután háromszor kiadták nagyjából változatlanul, a Tankönyvkiadó módot adott át, hogy újraírjam. Ezt a munkát nyáron el kell végeznem, miközben Gödöllőn ez évben tizedik alkalommal zenei ismeretterjesztő tábort, Tatabányán zenepedagógiai tapasztalataimról szóló előadássorozatot tartok. És készülök a következő, holnapi zenetörténet órámra... Baráth Edina Fernand Láger: A három zenész Chagall-poszterek a Darvas Galériában. Ma délután öt órakor Mate Chagall poszternyomataiból nyílik meg kiállítás a budapesti Darvas Poszter Galériában (Π. ker., Fillér u. 19.). A galéria ‘92 októbere óta rendez hasonló kiállításokat, eddig többek között Kandinszkij, Miro, Dali és Monet képeiből. A posztereket Francia-, Német- és Olaszországból szerzik be. A most megnyíló kiállításon harminchárom Chagall-kép látható. A posztereket meg lehet vásárolni, áruk 1300 és 5000 forint között van. Komor Vilmos-emlékplakett Somorjai István kitüntetése Somorjai István trombitaművész kapta idén az Operaház Komor Vilmos-emlékplakettjét. A kitüntetést szerdán a dalszínházban adta át a művésznek Ütő Endre igazgató, Komor Vilmos Kossuth-díjas karnagy emlékére, leánya, Komor Ágnes hárfaművész kezdeményezésére 1978-ban az Operaház emlékplakettet alapított. A díjjal minden évben - a mester születésnapján - a dalszínház egyik művészi munkája és emberi magatartása alapján - arra érdemesnek ítélt muzsikusát, korrepetitorát vagy karmesterét tüntetik ki. (A plakett Borsos Miklós alkotása.) Az eddigi díjazottak között van Kovács János és Csányi Valéria karmester, Lukács Péter brácsa-, Elek Tihamér és Pröhle Henrik fuvola-, Berkes Kálmán klarinét-, Párkányi Tibor gordonka- és Zempléni Tamás kürtművész, Petheő Zsolt korrepetitor. Somorjai István a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után 1969-ben lett az Operaház zenekarának tagja, ahol hamarosan első trombitási megbízatást kapott. Azóta is ezt a posztot tölti be, s mellette évtizedek óta a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának szólótrombitása. A zenekarral, valamint a Modern Rézfúvósegyüttessel sok lemezfelvételt készített, több turnén vett részt. (d. m.) Sátántangó MIKOR A FEBRUÁRI FILMSZEMLÉN először vetítették le a nyilvánosság előtt Tarr Béla több mint hétórás új filmjét, a Sátántangót, az rögtön nyilvánvaló volt, hogy az utóbbi évek legjelentősebb magyar filmművészeti vállalkozásával ismerkedtünk meg. Megerősítette ezt a benyomást a film fogadtatása a berlini filmfesztiválon. Azért nem mondom, hogy az utóbbi évek legjelentősebb magyar filmjét láttuk, mert a Sátántangó több és más, mint egy film a sok közül. Nem okvetlenül azért több és más, mert , jobb” vagy „művészibb” náluk, bár persze ilyen oldala is van: a Sátántangó többek közt szuggesztív, öntörvényű műalkotás. De másról is szó van itt. A Sátántangót már elkészítésének körülményei is különleges vállalkozássá avatják: a több éven át tartó előkészületek és forgatási munkák, bár nyilván nagyon sok pénzbe kerültek, bizonyos mértékig a szétesőben lévő állami-professzionista gyártási kereteken kívül, erre a produkcióra rögtönzött alternatív formában folytak, tanúsítva, hogy a hagyományostól, a megszokottól eltérő új filmet csakis hozzá igazított feltételek mellett lehet készíteni. De egyelőre (vagy újra?) lehet, még a jelenlegi mostoha hazai viszonyok között is, ha kellő elszántság, kitartás és tehetség fog össze érte. A Sátántangó forgalmazási szempontból sem egy „nehéz” művészfilm a többi közül. Kérdés volt, hogy a mozik működtetésének mai rendszerében és a mai moziba járási szokások mellett lehet-e egyáltalán, hogyan lehet játszani egy több mint hétórás és minden vizuális szuggesztivitása mellett is kihívóan monoton, minimalista filmet. Erre a kérdésre még nincs válasz, mindenesetre elvileg optimális megoldásnak tűnik, hogy Budapesten a Művész Mozi egyik kisterme játssza hetente egyszer a filmet, szombat délutántól éjjelig, négyszáz forintos belépőjegyért, így „telt házak” mellett is csak néhány tucatnyi nézője lehet hetente a filmnek, de ezen a módon hónapokig, sőt akár évekig is játszhatják. . ÉS ITT ÉRTÜNK a Sátántangó további másságához. Ez a film esztétikai téren is bizonyos fogalmaink felülbírálására késztet. Tarr Béla filmje minden eminens filmszerűsége mellett is kicsit olyan, mint egy regény, nemcsak azért, mert Krasznahorkai László regényének filmváltozata. Ezt a filmet „olvasni” is lehet, a végtelen hosszú beállításait mint egy monoton prózaszöveget sorról sorra követni, az olvasást időnként esetleg kicsit felfüggeszteni, elkalandozni, csak épp jelen lenni a mű világában, majd újra intenzívebben figyelni. Egy „szabályos” másfél órás filmnek egyfolytában feszültségben kell tartania a nézőt, teljesen magába olvasztania, itt ez nyilvánvalóan képtelenség: a Sátántangó világába be kell lépnünk hét órára, vagy más befogadási forma esetén, még inkább úgy, mint a regényolvasásnál, több alkalommal rövidebb-hosszabb időre, és úgy időzhetünk ott, hogy közben szemlélődésre is módunk van. Ezért kicsit olyan is ez a film, mint egy képzőművészeti alkotás: nemcsak benne vagyunk, hanem rajta kívül is, előtte, körülötte, nézegethetjük, körüljárhatjuk, hagyhatjuk, hogy csak úgy hasson ránk, anélkül, hogy „izgulnánk”, vagy akár csak „figyelnénk” különösebben. MAJD A SZAKKRITIKÁK elvégzik a Sátántangó érdemi elemzését. Mindössze annyi fér ide még, hogy a rendkívüli vállalkozás eredménye elsősorban persze mégiscsak egy rendkívüli film. Egy delejes hatású apokaliptikus vízió, amely lenyűgöző vizuális minimalizmusát mindenestül Krasznahorkai regényének verbális sajátosságaiból meríti. Aligha volt még fontos, eredeti regény, amely ilyen tökéletesen született volna újjá a film közegében, így megjelenik a filmben a regénynek az a lényeges dimenziója is, amely a világvégi lepusztultságot és reménytelenséget jellegzetesen magyar posztkommunista vidéki miliőből kiindulva teremti meg. A Sátántangó világa egyszerre az ismerős alföldi sár és nyomor, és a bukott ember lepusztult élettere. Az emberből itt már semmi más nem maradt, csak földhözragadt vegetálása és elcsökevényesedett várakozása valamiféle megváltásra. Megváltó lehet itt akár egy kisstílű szélhámos és besúgó is, aki még az ördögnek is szánalmas megcsúfolása. A Sátántangó nem okvetlenül arról szól, hogy mi van, hanem inkább arról, mitől félünk. És félnünk egyelőre bőven van mitől. Györffy Miklós Magyar Nemzet 15 NAPLÓ ILLYÉS GYULA TŰVÉTEVŐK című egyfelvonásos darabjának bemutatója a Kapolcsi Színjátszókör előadásában ma este nyolc órakor lesz az Arany János Színház Kamaratermében (Budapest VI., Paulay Ede u. 35.). Az előadás után rövid beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők, illetve ismertetik a nyári Eger-völgyi programokat, és a július 8-10 közötti dörögi rendezvényeket DELI ÁGNES szobrászművész Passage című kiállítása ma délután fél ötkor nyílik meg a visegrádi Salamon-toronyban. A tárlat június 26-ig, hétfő kivitelével, naponta 9-től 16.30-ig tekinthető meg. AZ I SALONISTI ZENEKAR hangversenye ma este hét órakor lesz a Magyar Rádió márványtermében (Budapest, VIII., Pollack Mihály tér). Közreműködik Thomas Füri (hegedű), Lorenz Hasler (hegedű), Ferenc Szedlák (cselló), Béla Szedlák (nagybőgő), és Werner Giger (zongora). FRITS VANEN (Hollandia) Szobrok és rajzok között című kiállítása ma délután öt órakor nyílik meg a győri Xántus János Múzeumban (Széchenyi tér 5.). A tárlat június 12-ig tekinthető meg. EDGAR NEOGY-TEZAK osztrák festőművész munkáiból látható kiállítás a Tölgyfa Galériában. A grazi születésű művész legújabb olajfestményei, illetőleg vegyes technikával készült üveg- és papírképei közül válogatott második budapesti bemutatójára. Ezek között tekinthetők meg a Naptári napok, A remény története, illetőleg Keresők című sorozatának képei is. (Neagy-Tezak első ízben a Fészek Galériában állított ki a magyar fővárosban, 1987-ben.) KELLER LÁSZLÓNAK, a Zsidó Világkongresszus (ZSVK) kelet-európai elnökének a könyve Küldetésem címmel hamarosan kapható lesz a könyvesboltokban. A 200 oldalas, színes fényképekkel illusztrált kötetből a magyarországi születésű, de már hosszú ideje az Egyesült Államokban élő szerző életének legfontosabb állomásait, munkája során szerzett tapasztalatait ismerheti meg az olvasó. A POSZTIMRESSZIONIZMUS egyik legnagyobb hatású festőjének, a hollandiai születésű Vincent van Goghnak az Arles-i nő című remekművét Budapesten tekinthetik meg az érdeklődők. Az alkotást a párizsi Musée d’Orsay kölcsönözte a Szépművészeti Múzeumnak. A magyar gyűjtemény előzőleg Édouard Manet Legyezős hölgy című képét bocsátotta a franciák rendelkezésére az impresszionizmus gyökereit, keletkezését bemutató nyári franciaországi kiállításra. AZ ÉLŐ DINOSZAURUSZOK című kiállítás, amelynek hat hónap alatt több mint háromszázezer látogatója volt május 16-ig tekinthető meg a Budavári Palotában. A HITEL májusi számában Tornai József, Kalász Márton, Vasadi Péter versei, Milan Kundera Halhatatlanság című regényrészlete olvasható többek között 650 ÉVES a prágai érsekség. Ez alkalomból nagyszabású történeti kiállítás nyílt meg a prágai várban. Egyházi és állami gyűjtemények anyagából látható az érsekek portésorozata, a VI. Kelemen pápa által 1344-ben kiadott alapító oklevél, a Károly-egyetem, Európai legrégibb egyetemének alapító oklevele. ELSŐ ALKALOMMAL LESZNEK LÁTHATÓK Európában a híres Holt-tengeri tekercsek, Vatikán és Izrael megbékélésének eredményeként. A felbecsülhetetlen értékű dokumentumok, legalábbis a szállítható állapotban lévők, jelenleg az Egyesült Államokban vannak vándorkiállításon, onnan érkeznek a pápai államba, ahol a Vatikáni Könyvtár Sixtusi termében kerülnek majd július elsejétől október végéig a nagyközönség elé.