Magyar Nemzet, 1994. július (57. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-11 / 160. szám
HÉTFŐ, 1994. július 11. A Seagull Alapítvány iskolája Százhúsz érettségizettet fogadnak Középiskolát hozott létre Salgótarjánban a J. L. Seagull Alapítvány, melyet Simonfalvi László, az országos ILS Nyelviskola-hálózat igazgatója magánemberként alakított meg. Az alapítók bejelentették, hogy az iskola már ez év őszétől százhúsz olyan érettségizett fiatalt fogad diákjául, kiknek sem tovább tanulni, sem elhelyezkedni nem sikerült. Egy-, illetve kétéves kurzusokon idegen nyelvi menedzser asszisztens, idegen nyelvi ügyintézőtitkár, idegennyelvi pedagógiai asszisztens, valamint aupair-szakismeretekre tanítja a diákokat, új esélyhez juttatva asikeresen vizsgázókat mind a munkaerőpiacon, mind a továbbtanulást illetően. Az aupair-képzés egyébként a szokásos baby-sitter-, vagyis gyermekgondozó-tanfolyamokhoz hasonló, csak annál lényegesen tágabb és magasabb, szintű oktatást ad, továbbá vizsga után a Benelux-államokban napi hatórás munkára családokhoz szóló, egyéves munkaszerződést. Eltérően más alapítványi iskoláktól, az oktatás a J. L. Seagall alapítványi középiskolában a salgótartjáni önkormányzattal kötött közoktatási megállapodásnak köszönhetően ingyenes. E dokumentum alapján igényelheti ugyanis a tanintézet a fejenkénti és évenkénti 66 ezer forintos állami fejkvótát. A diákonként 150 ezer forintos képzési költséget ez persze nem fedezi, az alapítvány azonban kész a költségterhekből részt vállalni,ezentúl pedig pályázatokkal próbálkoznak és potenciális támogatókra számítanak. Az alapítványhoz hasonlóan az iskola is Richard Bach gyönyörű lírai regényének hőséről, a Jonathan Livingston Seagull nevű sirályról nevezte el magát. A madár ugyanis abban különbözött szembetűnően társaitól, hogy a repülést nem csupán az élelemszerzés eszközéül tekintette, hanem képességét magáért a repülés öröméért fejlesztette mind magasabb színvonalra. Az iskola is oly módon óhajtja a munkaerőpiacon keresett szakismeretekkel ellátni diákjait, hogy eközben a tanulás örömében is részesítse őket - tudatja az MTI. Menekülés négy sávon A próza izzó ébenfa kilincse Árt vagy használ egy regénynek, ha húsz éven át kéziratban hever? Regénye válogatja - mondhatnánk, ha a mű, melynek kapcsán a kérdést fölvetettük, nem lenne végletesen korhoz kötött. Pósa Zoltánnak a könyvhétre megjelenő kötete, a Menekülés négy sávon ugyanis magán viseli a hetvenes évek modernista nagyprózájának szinte minden tipikus jegyét. A Stádium Kiadó bátorságára vall, hogy a mindent átható posztmodern stílusdiktatúrában is hajlik e letűntnek gondolt poétika pártolására. A szerzőtől tudjuk, hogy mindössze tizenöt elkészült regény kéziratát rejtegeti asztalfiókjában. A most napvilágra került mű is több könyvre való anyagot sűrít magába. A költői erejű, ám gyakorta terméketlenségbe torkolló metaforák rendre a hetvenes évek értelmiségi gondolkodásának újbóli zátonyra futását modellezik. Még az utószót jegyző Kulcsár Szabó Ernő sem tudja határozottan eldönteni, mivel is van dolgunk valójában. Ha mégis le kéne tennünk a garast, ezt a zavarba ejtő könyvet leginkább egzisztencialista beütésű egyetemi regénynek nevezhetnénk. Ráadásul kétfajta campus-emlékek szikráznak itt össze: Debrecen következetesen Nembutánnak, Szeged pedig Lógómérnak neveztetik. • Utóbbi fölöttébb távol esik Temesi Ferenc sokkalta plebejusabb Porlódjától, s az universitas is inkább csak szimbolikus helyszíne, mint valóságos terepe a szellemi sziporkázás és a vigasztalan alkoholizálás között hányódó figurák álcselekvéseinek. Nyilván az sem véletlen, hogy a vélhetően a szerző alteregóját takaró Korsó György neve feltűnően egybecseng Gregory Corsóéval. A szakadatlan reflexió- és önreflexió-áradatból nem egyszerű kihámozni a lecsupaszított üzenetet, de ezért olykor akár kifejezetten hálásak is lehetünk. „Mikor az elmúlt nyárutói iszonyatos hőségében fa kilincse utolsót izzott, Lucyéknál javában folyt a bohémélet” - kezdi például Pósa az egyik fejezetet. Meg kell említeni az író fanyar - főként nyelvi - humorát: az egyik kontraszelektált professzor „ovációt emel” valami tanszéki döntés ellen; a parodizált Kosztolányit pedig nem átallja „Karinthy kis szimbolista klapecának” nevezni. A Menekülés négy sávon társtalannak tűnik az újabb magyar irodalomban, de van már követője az e regényben is felbukkanó Szilassy Zoltán folyóirat publikációjából ítélve. Pósa e „befejezhetetlen” írás folytatásának is nekiállt: ebből a Stádium folyóirat 1992-es őszi száma közölt mutatványt. Csontos János Kultúra ywMWWy'M'MMilW.ff Henri de Rohan-Csermák magyar származású francia orgonaművész szlovákiai és magyarországi koncertkörútjának utolsó állomásaként ma este hét órakor a budapesti Szent István-bazilikában ad koncertet. Műsorán többek között Couperin, Bach, Mendelssohn, Pierne és Berlioz művei szerepelnek. A huszonhét éves orgonaművész Párizsban született, felsőfokú zenei tanulmányait Michel Bouvard, majd André Isoir professzor irányításával végezte. Kezdetben a désiers-i konzervatóriumban, jelenleg a párizsi Sorbonne egyetemen tanít zenei analízist. A fiatal művész a bésiers-i katedrális és a párizsi Saint Odile-templom főorgonistája, valamint tagja a párizsi orgonák felújítását felügyelő bizottságnak. A művész egyenes ági leszármazottja Csermák Antal zeneszerzőnek, a Bihari-Lavotta-Csermák vierbunkostriász tagjának. Édesapja, Csermák Géza pedig ismert néprajzkutató volt, aki KodályZoltánnal is dolgozott együtt. és Henri de Rohan-Csermák nagy lelkesedéssel mesél az orgonákról, zeneművekről, orgon■naépítészetről. Elmondta, hogy kezdetben zongorázni tanult, majd tizennégy éves korában orgonazenét hallott egy templomban. Ez olyan nagy élmény volt számára, hogy elhatározta, közelebbről megismerkedik a hangszerrel. Szeretettel emlékszik első mesterére, egy idős orgonistára, aki még Wictortól és Vierne-től tanult. A nagy francia orgonisták, zeneszerzők közül személyesen ugyan nem ismerte Pierre Cochereau-t, de sokszor hallgatta őt a Notre- Damre székesegyházban játszani. Egyszer találkozott Olivier Messiaen-nel, és jelen lehetett, amikor az idős zeneszerző a Szent Trinité-templomban improvizált. Néhány évvel ezelőtt Magyarországon nagyon „divatos” hangszer volt az orgona, fiatalok közül is sokan jártak orgonakoncertekre. Franciaországban mostanában menynyire népszerűek az orgonahangversenyek? - kérdeztem a művésztől. - Azt hiszem, mostanában kicsit csökkent az orgonahangversenyek látogatottsága. Ennek több oka van. Az egyik, hogy az utóbbi években túl sok orgonakoncertet tartottak. Emellett a művészek egy része nem válogatta elég gondosan a műsor programját. Előfordult például, hogy Bach összes korálját egy esten adták elő. Szerintem ez túl nehéz a hallgatóságnak, figyelemmel kell lennünk a közönség befogadóképességére. Igyekszem felépíteni a koncertjeimet. Minden orgona különböző. A hangszerhez is alakítani kell a programot, és a közönséghez is. - Szlovákiai és magyarországi koncertjeit magyar vonatkozású művekkel zárja. Milyen egyéb megfontolások alapján építette fel ezeket a programokat? - Általában először a műsor „tartóoszlopait” választom ki, nagy, fajsúlyos mesterműveket. A ma esti hangversenyen ilyen például Bach c-moll Passacagliája, ez a mű egyébként is az egyik kedvencem. A koncert közepe táján Mendelssohn d-moll prelúdium és fugája következik majd. Ennek a nagyon érdekes műnek csak a kézirata maradt fenn. Eredetileg egy szonáta vázlata volt. Véleményem szerint ez az egyik legnagyobb mesterműve Mendelssohnnak, kitűnő példája, miként dolgozta fel műveiben a korlátokat. A hangverseny harmadik pillére Maurice Duruflé darabja. Duruflé híres francia zeneszerző, nyolc éve halt meg. Ezek közé a nehezebb mesterművek közé könnyedebb, rövidebb kompozíciókat illesztek. Természetesen a hangszer adottságaira a művek kiválasztásánál mindig tekintettel kell lenni. - Bizonyára hallott már a magyar Angster Józsefről, a híres francia orgonaépítő mester, Cavaillé-Coll tanítványáról. Játszott már Angster-orgonán? - Igen, hiszen már nem először járok Magyarországon. Azt a hangszert, amit kipróbáltam, sajnos a Rieger orgonák mintájára építették újjá. Csak néhány eredeti sípsort hagytak meg, ezek nagyon hasonlítanak Cavaillé-Coll hangszíneihez. Kicsit sötétebb tónusúak, igen érdekesek. Az érintetlen Angster-orgonák szerintem kiválóak lennének Vienne borongós hangulatú műveihez. " - Orgonán játszani nagyon bonyolult, hiszen egyszerre sok mindenre kell figyelni, a pedáljáték mellett például a hangszínek (regiszterkapcsolók) beállítására... - Igen, igen, de ez az egyik legérdekesebb része az orgonajátéknak. Kezdetben, amikor még nem tudtam orgonáim, a hangszer nem tűnt bonyolultnak, olyan volt, mint egy játék. Nagyon élveztem, hogy más és más regisztergombok bekapcsolásával a hangszínek számtalan variációját próbálhattam ki. Természetesen később sok technikai jellegű nehézséget kellett megoldanom. Ilyen volt például a pedáljáték elsajátítása, hiszen kezdetben zongorázni tanultam. A hangszínek megtervezését, kipróbálását a mai napig nagyon szeretem. - Az orgonisták általában könyvekből is megszállottan tanulmányozzák a különböző hangszerek leírását, az úgynevezett diszpozíciókat... - Azt hiszem, nem ismerek olyan orgonistát, akit ez ne érdekelne. A hangszer ismerete az orgonajátékhoz elengedhetetlen. Jó néhányszor az orgonaművészek terveznek, építenek is hangszereket. A kisebb hibák javítására pedig szinte minden orgonista képes. - A magyar orgonistákra jellemző, hogy járják a templomokat, igyekeznek minél több hangszert felfedezni, kipróbálni. így van ez a francia művészekkel is? - Természetesen. Azt szokták mondani, hogy amikor egy orgonista belép a templomiba - függetlenül attól, hogy magyar, német, szlovák vagy francia —, először nem az oltárra tekint, hanem rögtön hátrafordul, és keresi az orgonát. Ha nincs a templomban hangszer, nagyon csalódott lesz. Az is lehangoló, ha nem próbálhatja ki az orgonát, mert a feljárat ajtaja zárva van. Előfordulhat, hogy az ajtót nyitva hagyták, de nincs, aki felkísérje a művészt. A legtöbb orgonista ilyenkor is kipróbálja a hangszert. Ehhez kell egy kis bátorság, majdnem őrültségnek nevezném, de ennek mi, orgonisták képtelenek vagyunk ellenállni... Baráth Edina Nehéz mesterművek között könnyedebb kompozíciók Henri de Rohan-Csermák orgonaestje Budapesten Henri de Rohan-Csermák: A legtöbb orgonista őrültségekre is képes ^ 'v,l' " ''! 1 , " 1 1 ' " ; ....— " ~" 7" !■*·' 'Wynv K Új Forrás Huszonöt éves a tatabányai Új Forrás, s ebből az alkalomból háromszázötven oldalas kiadványban néz szembe múltjával. Ha bárkinek kételyei támadnak a vidéki irodalmi lapok létjogosultságát illetően, akkor az egyes számok helyett érdemes kézbe vennie a tatabányai Ezüstkönyv című jubileumi antológiát. Három nagy fejezetre oszlik a könyv. 1969 és 1978 között, Payer István alapító főszerkesztősége alatt évente háromszor jelent meg a folyóirat. 1979-88-ig évente hatszor (85-től a jelenlegi főszerkesztő, Monostori Imre irányításával), az utolsó fejezet a rendszerváltozás időszakát mutatja meg (1991-től évente tízszer jelentkezik a lap). Az irodalmi olvasmánynak is élvezetes Ezüstkönyvnek nem az a legfőbb erénye, hogy a magyar irodalom számos kiválóságát felvonultatja, hogy Weöres Sándor két versét állíthatja az élre, s fontos Hamvas Béla-esszével zárhatja az összeállítást, hanem hogy sajátos tükröt tud tartani az elmúlt huszonöt év elé, hogy érthetővé teszi a mai folyamatokat, szembenállásokat. Az Új Forrás - mint a szerzői névsorból kiderül - nyitott lap. Hogy többet publikált benne az úgynevezett népi szárny, merő véletlen lehet, hiszen Rába Györgytől Tandori Dezsőig mindenki helyet kapott. Inkább a prózarovatból hiányolunk neveket, bár ami a mostani antológiába bekerült, meggyőző. A már-már elfelejtett Gáli István, Munkácsi Miklós, a hivatalosságokat joggal irritáló Csalog Zsolt, a megjelenés idején alig ismert Csíki László, Onagy Zoltán novellái remek olvasmányok. Az Új Forrás a közfigyelem homlokterébe mégsem ezektől az írásoktól került, amikor 1984 májusában a szerkesztőség lehozta Nagy Gáspár három, előző nyáron írt versét, kitört a botrány. Aczél Györgyék abban reménykedtek, hogy elfelejtődtek a kezdetek, a megkötött paktum értelmében ők igazán kényeztették az írókat csak azért, hogy felejtsenek. Erre előáll egy, az események idején kilencéves költő, és számon kér: „Egyszer majd el kell temetni és nekünk nem szabad feledni la gyilkosokat néven nevezni." - írja az Öröknyár: elmúltam 9 éves című vers végén. Az azóta okkal híressé vált mű mellett újra olvasva Nagy Gáspár másik két nyári versét (Halálraítélt évszak ez a nyár, Nyárbafagyottan), látjuk, oly mélyről táplálkozó indulatok, keserűség és feszültség hatja át őket, hogy hallgatni tovább lehetetlen volt. Ugyancsak történelmi érdeme az Új Forrásnak, hogy közölte Tasi József interjúit Pilinszky Jánossal és Pilinszkyről Kocsis Zoltánnal. Az azóta megsokszorozódott emlékezések mellett is tud újat mondani, mi több, néhány fontos vers keletkezéstörténetéhez adalékkal szolgálni ez a két írás. Amikor Tasi felteszi a levegőben lógó kérdést: „Mi a véleményed, miért újul ki napjainkban az úgynevezett népi-urbánus vita?", Pilinszky így felel: „...én se az egyik, se a másik oldalt így nem szeretem, ezt őszintén megmondom. Ugyanakkor nekem barátaim vannak egyik oldalon és a másik oldalon is. Engem a minőség érdekel. Ilyen viták miért nincsenek a matematikusok, miért nincsenek a sakkozók között? Mert ők a lényegre figyelnek..." Természetesen Pilinszky szerint merő ostobaság szocialista realizmusról is beszélni. („Vagy realizmus, vagy nem. Hogy lehet a realizmust még színezni? Jelzésbeni?”) 1971-et írunk az interjú idején! Mai szemmel is izgalmas az Új Forrás „nemzetvitája”. Szilágyi Ákos 1979-es vitacikkére (Nemzetközpontú értéktudat vagy értékközpontú nemzettudat?) sokan, sokféleképpen válaszolnak. Szilágyi arról ír, miként lehet meghaladni a véleménye szerint a történelem során mindig torz következményekkel járó nemzetközpontú értékrendet. „Történelmünk utolsó negyedszázada azt mutatja, hogy egyféleképpen lehet kitörni ebből a helyzetből, a társadalmi emancipáció politikai oldaláról: a szocialista demokrácia útján." Akik a kérdéshez hozzászólnak: Kiss Gy. Csaba, Gergely András, Könczöl Csaba, Kása László, Csepeli György, Szegedy-Maszák Mihály, Szörényi László, Veres András, Kulin Ferenc. Ha a cikkeket olvassuk, bizonyos fordulatoktól eltekintve úgy érezzük, mintha a mában járnánk. Pedig 1979-80-ban a hatalom birtoklása, a pártpolitikai szempontok fel sem,merülhettek. „Ne felejtsük el - írja még akkor Kulin Ferenc -, hogy kik között zajlott ez a vita. Egy nemzedék néhány humán értelmiségi képviselője között, akik, miközben a nemzetről gondolkodtak, önmaguk feladatait és lehetőségeit is mérlegelték." Ez a nemzedék mára az a mérvadó értelmiség, amelynek tagjai már a nyolcvanas évek legelején is hiába győzködték egymást. Hogy ezek után hogyan tovább? Majd meglátjuk. De azért jó lenne, ha vezető pozícióban is elgondolkodnának Szörényi László okfejtésén, melynek végkövetkeztetése: „Véleményem szerint attól kell félni, hogy a nemzeti sajátosságok eltűnésével, arctalan tömeggé, értékek elsajátítására alkalmatlan csordává torzul a körülbelül 15 millió ember..." Ahhoz, hogy ilyesmire ne kerüljön sor, szükség van a vidéki lapokra, köztük a jubiláló Új Forrásra is. Osztovits Ágnes Magyar Nemzet 9 NAPLÓ CHRISTIAN JAQUE francia rendező pénteken Párizsban 89 éves korában, szívinfarktusban elhunyt. Christian Jaque hosszú élete során több mint 70 filmet forgatott. 1904-ben született Párizsban, eredeti neve Christian Maudet volt. Alkotásai között olyan sikeres filmeket tartanak számon, mint a Fiúk az intézetben Michel Simonnal, a Kékszakáll Pierre Brassennel, a Királylány a feleségem Gérard Phillpepel és a Babette háborúba megy Brigitte Bardot-val a főszerepben. Legutolsó filmjét 1985-ben forgatta. IFJÚSÁG ÉS HONISMERET címmel tartották meg Vácott a XXII. honismereti akadémiát a múlt héten. A négynapos rendezvény során kitüntették Huszár János pápai, Barsi Dénes győri és Nagy Géza sárospataki tanárokat AZ ESZTERGOMI ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK egyik csoportja pénteken a szlovákiai Párkányba utazott, ahol a környező országokban élő magyar származású társaikkal tíz napot töltenek együtt nemzetközi piktortáborban. A szervezők az esztergomi József Attila Általános Iskola, a párkányi Városi Művelődési Központ és a Rákóczi Szövetség esztergomi csoportja. A képzőművészetet szerető és művelő erdélyi, kárpátaljai, horvátországi, szlovák és magyarországi gyerekek foglalkozásait szakavatott képzőművészek vezetik. A tábor lakói az ő irányításukkal rajzolnak, festenek. Az esztergomi József Attila iskolában tartják a tábor záróünnepségét július 18-án, és ugyanitt nyírnak kiállítást a nemzetközi piktortáborban készült munkákból. A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP LEVÉLTÁRI szakkollégiumának pályázatára százharminckilenc pályamű érkezett a május 31-i beküldési határidőig. A szakkollégium június végén értékelte a pályázatokat, és döntött a támogatásokról. Ötvenhárom pályázatot elutasított, nyolcvanban kedvezően bírált el. Alapkutatásokra és kiadványokra 6,2; restaurálásra és más állagmegóvási munkákra 5,8; a jövőbeni történeti kutatásokat segítő, feltáró munkákra 1,4 millió forintot szavazott meg a bírálóbizottság. Dokumentumok vásárlására 50 ezer, a honfoglalás 1100. évfordulójára tervezett reprezentatív kiadványok előmunkálataira 620 ezer, a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésére 360 ezer forintot utaltak ki. A fennmaradó félmillió forint sorsáról később dönt a kollégium. A szakkollégium 1994-ben újabb pályázatot nem hirdet, ezért a rendelkezésre álló 15 millió forintot most osztja szét. A levéltárak, illetve levéltári munkatársak pályázókként előnyben részesülnek, hosszabb idejű munkáknál a szakkollégium indító összeget szavaz meg. Ilyen esetekben újabb pályázatot nem kell benyújtani. Az elbírálásnál fontos szempont, hogy a pályázó rendelkezik-e egyéb támogatási lehetőségekkel. GÖNCÖN szombaton a Huszita házban az idén másodszor rendezték meg az Amicus egyesület és a Cseh Kulturális Centrum által tavaly kezdeményezett cseh napot. Az ünnepségen beszédet mondott Jozef Kollár követségi titkár. Meskó Zoltán polgármester kifejezte reményét, hogy a régió huszita emlékeire építve széles körű társadalmi kapcsolatokat teremthetnek a cseh értelmiség és közélet képviselőivel. Az ünnepség alkalmából tárlat nyílt a városházán a III. gönci nyári művésztelep alkotásaiból és régmúlt idők cseh térképgyűjteményéből. IGRICEK, REGÖSÖK, LANTOSOK címmel énekmondók találkozóját és műsoros estjét rendezik meg ma Békésen, a XVII. békés-tarhosi zenei napokon. Kobzos Kis Tamás, Kulicz László és L. Kecskés András, valamint Bánffy György színművész és a Békés Banda népzenei együttes lép közönség elé. A békési énekmondó-találkozó műsorát ma este hét órától a Dózsa ligetben tartják.