Magyar Nemzet, 1994. július (57. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-02 / 153. szám

SZOMBAT, 1994. július 2. Liberalizmus és konzervativizmus „A táborok alighanem megmaradnak” Körösényi András szerint igazolódtak az előítéletek A liberalizmus és a konzervati­vizmus ádáz ellenfelekből ebben a században egymáshoz közelebb ke­rülő áramlatokká váltak, miközben mindkettő lényeges átalakuláson ment keresztül. Mennyiben tekint­hető ma is markánsan eltérő gondol­kodásmódnak és politikai felfogás­nak a kettő, s mire vezethető vissza a magukat így minősítő magyar politi­kai pártok nézeteltérése? - többek között erről kérdeztem Körösényi András politológust. - A második világháború utáni gazdasági növekedés és jólét révén a polgári világot korábban megkérdő­jelező szociáldemokrata munkásság beintegrálódott a polgári társadalom­ba. Viselkedésében, fogyasztási szo­kásaiban már nehezen lehet ekülöní­­teni az alkalmazotti rétegek alsóbb részét és a munkásságot, az utóbbi is beleolvadt a középosztályba. Az érté­kek, a jogfelfogás tekintetében kon­szenzus jött létre. A hetvenes évek gazdasági korszakváltását követően az ellentét liberalizmus és konzerva­tivizmus között újra kiéleződik, és megbomlik a korábbi konszenzus. Vissza a tradíciókhoz - Milyen kérdésekben? - Nagyrészt emberi jogi kérdések­ben. Például a más kultúrájú és etniku­mú bevándorlók státusát és jogait ille­tően. Vagy a különböző devianciák megítélésében. A radikális individua­lista felfogás és a hagyományos kon­zervativizmus között a konfliktus ab­ból fakad, hogy az első az egyéni sza­badságot pusztán individuális jogként értelmezi, míg a másik a társadalmi konvenciók és normák betartását várja el az egyéntől, mondván, a deviancia sérti a normálisokat. Ez erős kulturális konfliktus, amelyik megjelenik vala­melyest a politikai pártok szintjén is. Az egyéni jogokat és szabadságot elő­térbe állító irányzat a konvenciókat­­nem sokra tartja ő s­zámára­ a társada­­­lom pusztán az egyének összessége. A konzervatív felfogás pedig azt­ mondja, hogy van egy bizonyos er­kölcsi és szokásrénd, amelyet örököl-' - tünk, amely a szabadság alapja, s ezt védeni kell, különben fölbomlik a tár­sadalmi rend, s anarchia vagy erőszak önt el mindent - A magukat konzervatívnak vagy liberálisnak nevező magyar pártok mennyire illeszthetők bele a hasonló európai pártok sorába? - Lényeges, hogy a politikai pártok 89 táján alakultak meg, noha a történelmi pártoknak voltak előzmé­nyeik, s az új pártok korábban is léte­ző értelmiségi csoportokból jöttek lét­re. A 90-ben koalíciót alakító pártok­ra, politikusokra és választóik jelentős részére a konzervatív világkép jellem­ző. Ezeket a pártokat mégis inkább más jelszavakkal jelölték. Az MDF hármas önmeghatározásában szereplő népi-nemzeti hagyomány annyiból érdekes, hogy ez sem nem konzerva­tív, sem nem liberális, hanem mind­kettővel szembenáll. Már 89 előtt nyilvánvaló volt, hogy egyik fő ellen­ségének a liberalizmust tekinti. 90 után gyorsan kiderült az is, hogy a másik ellensége a konzervativizmus, a konzervatív politikát folytató kor­mányfő és kormánya. A kormánypo­litika valamifajta konzervatív világ­képre épült, ami bizonyos értelemben restaurációs felfogást kellett hogy je­lentsen, mert a kontinuitás a negyve­nes évek végén megszakadt, s egysze­rűen nem volt máshova visszamenni. Ettől még nem vált múltba nézővé vagy modernségellenessé. A liberális pártok szellemi háttere bár sokrétűbdé kiemelhető a kortárs individualista és baloldali, emberi jogi liberalizmus, amelyik a magyar értelmiség egy ré­szére erős hatást gyakorolt. Ehhez csak a nyolcvanas évek végén társul a kortárs gazdasági neoliberalizmus. - Mennyire voltak helytállóak azok az egymással szembeni vádak, kifogások, amelyek megkérdőjelezték az önminősítést? - A kormányblokk egyik kritiká­ja az volt, hogy nem igazán liberális az SZDSZ. Ugyanakkor a később ki­vált nemzeti radikálisok épp az ellen­kezőjét mondták: éppen az a baj, hogy nagyon is az, s a liberalizmus eleve rossz dolog. - Mennyire jogos az a kritika, hogy nem jött létre még Magyarorszá­gon igazán modern konzervatív párt, mert effajta historizáló, ideologikus megközelítés nem jellemző a pragma­tistább nyugati konzervatív pártokra? - Egy konzervatív felfogásnak mindenképpen a saját tradícióihoz kell kapcsolódnia. Ott lehet folytatni, ahol abbamaradt. Ezzel nem azt aka­rom mondani, hogy a koalíció a Horthy-korszakba ment vissza és azt tekintette ideáljának, miként sokan állították. Ennek a vádnak a kor­mánypolitikát tekintve nem volt tár­gyi alapja; az olyan volt, mint a többi mai kormányé. A nyugati konzerva­tív pártoktól annyiban mégis külön­bözött, hogy Antall József nem iga­zán egy populista demokratikus korszak politikusa, összehasonlítva mondjuk Kohl kancellárral vagy Rea­gan elnökkel. Amiért a kormányt ért kritikákban im­égis volt igazság, az a retorikában keresendő. A konzerva­tív hagyományt nem tudták eladható­­an képviselni, s nagy támadási felüle­tet adtak a rémesen haladásmániás magyar közéletnek. A mai modern pártok populistábbak, jobban figyel­nek az eladhatóságra, hiszen a mai de­mokráciákban a politikai siker mércé­je a szavazat. A kormány politikai lé­péseit gyakran szimbolikus, ideológi­ai terminusokkal próbálta igazolni, noha elég lett volna pragmatikus ér­vekkel alátámasztani. Miért kell visszaadni az egyházi iskolákat? Erre lehetett azt mondani, hogy azért, mert a keresztény erkölcs és nevelés alap­vetően fontos érték. De lehet azzal is érvelni, hogy a lakosság egyharmada hívő keresztény, és a gyerekeit keresz­tény iskolákba szeretné járatni, viszont csak minden századik iskola az egyhá­zé. A sokszor ideologikus vagy histo­rizáló érvelés a nagyon pragmatikus magyar társadalomban kevésbé hatott. A konzervatív kormány politikai tevé­kenysége sok kérdésben úgymond progresszívebb, modernistább volt, mint sok nyugati konzervatív párt programja, vagy akár az illető ország létező jogrendje. Jó példa erre az abor­tusz, a vallásoktatás vagy az állam­egyház szétválasztásának kérdése. Hagyományos gyanakvás - Miért vált ennyire élessé a szembenállás? - Egyrészt a politikai csatákhoz tartoztak hozzá a vádaskodások. Más­részt míg a liberálisok nagyon radi­kálisan indultak, a jobboldalon belül külön csoportot alkotó népi-nemzeti tábor igen gyorsan radikalizálódott, s tolódott a szélsőjobb felé. A konzer­vatívok mindig társadalmi csoportok­ban gondolkodnak. Fontos, hogy a li­berális és konzervatív tábor politikusi, értelmiségi garnitúrája honnan jött, s milyen köztük a társadalmi viszony. A magyar nemesi, majd középosztá­lyi liberális konzervativizmus hagyo­mányosan idegenkedett a polgári radi­kalizmustól. Ezt ma gyakran - téve­sen - népi-urbánus vitaként állítják be. Pedig népi-urbánus ellentétről a nemzeti radikalizmus és a polgári ra­dikalizmus viszonyában van szó. A jobboldali konzervatív és a baloldali liberális gondolkodás különbsége mást jelent Egy modern párt mincig gyűjtőpárt A nemzeti radikálisok ko­moly súlya az MDF-en belül azonban sokáig igazolta a pártot érő kritikákat A kormányt érőket viszont kevésbé, mert a kormány mindig a konzervatí­vok kezében volt, akik gondolkodása távol áll a népi mozgalométól. Hogy össze lehetett őket keverni, annak az az oka, hogy a legdominánsabb kon­zervatív csoport a népiek által alapí­tott MDF-ből nőtt ki. Ez komoly hen­dikep a konzervativizmus újjászerve­ződésében. - Milyen társadalmi csoportokat képzelt el az egyik és a másik oldal a középosztályosodás, a polgárosodás kedvezményezettjeinek? - A konzervatívok a volt közép­­osztállyal és egy új középosztály megteremtésével próbálkoztak, s ne­hezen ment az összefonódás a kádá­rizmus üzleti világba átment elitjével. A nemzeti radikálisok támadták őket mondván, hogy kisíbolják a nemzet vagyonát A konzervatív kormány nem tett ellenük semmit de igazából ízlése ellen való volt összefogni a nó­menklatúra-burzsoáziával. Ez rossz stratégiának bizonyult, s egyik ma­gyarázata a súlyos visszaesésüknek. A polgári liberálisokkal szemben mindig élt a gyanakvás, hogy köny­­nyen radikalizálódnak, és hajlamosak a baloldallal szövetkezni a polgári középrétegekkel és a jobboldallal szemben. Ezek az előítéletek újra­ és újra igazolódnak, akárcsak a másik oldalon. - Újra a baloldalon? - A jelzők nálunk talán a szoká­sosnál erősebben minősítőek, nem kevés lebecsülés, sértés és gyanakvás fejeződik ki bennük. - Ez így van, de azért például Németországban baloldali, szociál­demokrata, zöld körben a konzerva­tív szó nem hangzik túl jól. Az biz­tos, hogy az SZDSZ és az MDF ideo­lógiai háborúja sokak számára diszk­­reditálta ezeket a fogalmakat.­­ Nem gátolja-e meg újra a meg­késett polgárosodást, ha a konzerva­tív és a liberális pártok nem tudnak és nem akarnak egymással kormány­zati szövetséget kötni? - A liberális és a konzervatív tá­borokra oszlás, azt hiszem, a jövő­ben is megmarad. Az ideológiai hí­vószavak nem tűnnek el, de a szere­pük lehet, hogy kisebb annál, mint amit a politikusok mindkét oldalon nekik tulajdonítanak. A nagy nyu­gati néppártokban is megmaradt ilyenfajta önminősítés. Átrendező­dések persze lehetnek. Az SZDSZ mostani koalíciós döntése hosszú távra kihathat. Az eldőlt, hogy az SZDSZ balra, a Fidesz meg jobbra ment. De nem az ideológiák a meg­határozóak, hanem hogy milyen tár­sadalmi csoportok vannak a pártok mögött. Liberális-konzervatív össze­fogásra a kulturális törésvonalak ereje miatt kevés az esély. Nemzet­közileg is az játszódik le, hogy a liberalizmus, amely a története so­rán balról indult, majd elment jobb­ra, a politikai gondolkodásban most visszatér a baloldalra. :00 ■ Körösényi András: A két irányzat összefogására kevés az esély 99 „Talán a higgadtság lesz a divat Hankiss Elemér reméli, hogy alábbhagy a gyűlölködés Liberalizmus,a konzervativizmus. Két gyakran használt fogalom, de - mint az gyakran használt fogalmaink­kal sűrűn előfordul - nem igazán tudjuk, mit is jelentenek valójában, mennyiben változott meg a tartalmuk. Ha valaki Nyugaton azt mondja ma­gáról, hogy konzervatív vagy liberá­lis, ez ugyanazt jelenti-e, mint Ma­gyarországon? Erről fejtette ki véle­ményét Hankiss Elemér szociológus. — Amikor a tizennyolcadik szá­zadban kialakult ez a két fogalom, a konzervatív szó a feudális földbir­tokra ráépülő, hagyományos társa­dalmi rendre utalt Vele szemben a liberális párt, a Whig párt képviselte a polgári értékeket, a szabad piac, a laissez fair, a demokrácia gondolatát az egyén jogainak a védelmét Mára a liberalizmus alapértékei gyakorla­tilag minden fejlett ország politikai kultúrájába s társadalmának tudatába beépültek, függetlenül attól, hogy kereszténydemokrata, szociáldemok­rata vagy liberális kormány van hatalmon. A liberalizmus az európai civilizáció alapszövetévé vált. Hangsúlykülönbségek — Mi maradt a liberalizmus és a konzervativizmus ellentétéből? - Amerikában a gazdaságban a legliberálisabb politikát a konzervatív Republikánus Párt képviseli. A sza­bad piac és a minimális állami kont­roll elvét vallják, míg a demokraták szerint a társadalmi érdekeket a sza­bad piaccal szemben mérsékelten ugyan, de védelmezni kell. Politikai­lag viszont a demokraták hangsúlyoz­zák jobban a hagyományos liberális értékeket, a személyi szabadságot, az emberi jogokat. Nyugat-Európában a gazdaság területén a konzervatívok és a liberálisok állnak egymáshoz kö­zel: mindkettő erősebben hangsúlyoz­za a piac és a szabad verseny fontos­ságát, mint a szociáldemokrata típusú pártok. Társadalomszemléletükben a konzervatívok és a szociáldemokra­ták ütnek egymásra; egyik is, másik is egy-egy társadalmi közösséget tart a politika központjának és céljának, s nem az autonóm egyént, mint a libe­rálisok. Kelet-Közép-Európában más volt a helyzet Itt egyfelől a liberális értékek relatíve gyengébbek voltak, mint Nyugaton. Másfelől a konzerva­tív pártokban nagyobb szerepet ját­szottak és játszanak ma is a hagyomá­nyos közösségi értékek és ideológiai elemek, mint Nyugaton. Olyannyira, hogy a konzervatív pártoknak még a gazdaságpolitikájába is betörnek ezek az értékek és ideológiai mozzanatok: a nemzet a nemzeti történelem, a nép mitizált fogalma, a vallásos értékek, az erős államiság és a hierachikus tár­sadalmiság elemei. — Ha ilyen sok árnyalata van a két fogalomnak, milyen értelemben lehet egyáltalán használni őket? - Ma már - nyugat-európai vi­szonylatban - a liberális és a konzer­vatív politika között inkább csak hangsúlybeli különbségek vannak. Azok a pártok és mozgalmak tekint­hetők liberálisnak, amelyek az egyén jogait és szabadságát hangsúlyozzák mindenféle kollektívummal szem­ben, legyen az nemzet, osztály vagy más típusú közösség. A nem liberális politikai erők viszont nem az auto­nóm egyént, nem a racionálisan gon­dolkozó szabad emberek versenyét tekintik a legfőbb és leghasznosabb mozgatóerőnek a társadalomban.­­ A magyar pártok előszeretettel vitatták el a másik meghatározó jel­zőjét Az MD azt bizonygatta, hogy ő is liberális, a liberális pártok pedig azt, hogy a nemzet érdekeit ők is fon­tosnak tartják.­­ Ez így természetes. Mert egy­részt a liberalizmus alapértékei ma már átszövik az egész európai politi­kai kultúrát s néhány szélsőségtől el­tekintve, jelen vannak minden párt eszmevilágában. Másrészt, mint mondtam, nehéz meghúzni a válasz­tóvonalat liberalizmus és nem libe­ralizmus között, mert mindkét prin­cípium fontos: a liberalizmus ember­­központúsága és a konzervativizmus, illetve a szociáldemokrácia közös­ség-központúsága. Jellemző módon a hazai liberális pártok „szociállibe­­rális” gazdasági programot ígérnek, a konzervatívok, illetve a szociálde­­mokraták-szocialisták pedig gazda­sági programjuk liberális elemeit és jellegét hangsúlyozzák. — A gyűjtőpártok, néppártok megjelenésével nem válik-e másod­lagossá a konzervatív-liberális jel­zőpár? - Elmosódnak a különbségek. Nyugat-Európában sok az átfedés egy liberálisabb és egy konzervatí­vabb néppárt között. Csak úgy lehet őket megkülönböztetni, ha azt néz­zük, hogy melyik hangsúlyozza job­ban a szabad versenyt, és melyik hangsúlyozza jobban a közösségi szempontokat. Magyarországon az indulatok és a retorika szintjén sokkal élesebb ez az ellentét. Az a szenvedé­lyes egymásra kiabálás , hogy „én vagyok az igazi liberális-európai, nem te", illetve, hogy „én tisztessé­ges keresztény konzervatív magyar vagyok, te meg jöttment kozmopolita liberális" tipikus tünete egy nehéz történeti átmenet korszakának. A tét óriási . Annyiból jogos lehet nálunk ez a megkülönböztetés, mert a társada­lom még egy korábbi fejlődési álla­potnál tart. A pártok még olyan alapvető dolgokat is megkérdőjelez­nek, amelyeket Nyugaton kormány­­váltáskor sem tesznek meg.­­ Politikai életünk szenvedélyes­ségét, az eszmék, értékek, érdekek indulatos polarizálódását nem nehéz megmagyarázni. Hadd utaljak csak három kézenfekvő okra. Egyrészt a magyar társadalom óriási nyomás alatt áll, minden tagja szinte ember­­feletti feszültségben él. Mert egész megszokott világuk összeomlott, s mert óriásiak a tétek. Most, ezekben a hónapokban-években dől el, kik lesznek a győztesek és kik a veszte­sek, kiknek sikerül megkapaszkod­niuk az új világban, s kiknek nem, kinek a gyerekei lesznek szegények, s kiéi lesznek gazdagok. Csoda, hogy ép ésszel el tudják viselni ezt a rop­pant feszültséget. Csoda, hogy nem esnek egymás torkának, hogy csak sértegetik egymást: te liberális koz­mopolita, te bugris nacionalista... — A szavaknak mögöttes tartal­muk is van. Ha azt mondják, liberá­lis, az érthető úgy is, hogy hazátlan, úgy is, hogy nem magyar, úgy is, hogy zsidó. Ezeknek az ellentétek­nek, előítéleteknek a megszüntetésé­re nőtt vagy csökkent az esély?­­ Igen veszélyesek ezek a szavak is, s különösen a mögöttük fortyogó indulatok. A társadalmi, gazdasági, politikai problémák és érdekellentétek akkor és ott csapnak át elvakult indu­latokba, társadalmi hisztériába és pa­ranoiába, ahol nem épültek még ki a társadalmi konfliktusok kezelésére al­kalmas intézmények. Ha azt látom, hogy a másik gazdagodik, én meg­sze­gényedem, és nem látok tisztességes lehetőséget arra, hogy én is megindul­jak fölfelé, nincs intézmény, amely se­gítene a problémáim megoldásában, akkor tehetetlenségem előbb-utóbb in­dulatba csap át , ez az indulat ördögi színekkel festi át azt, aki sikeres. Ha viszont van egy olyan intézményrend­szer, amely mindenki számára lehető­vé teszi, hogy komoly erőfeszítések­kel ugyan, de előbbre jusson, akkor el­ső reakcióm nem a félelem és a gyű­lölködés, hanem az, hogy lássuk csak: hogyan lehet megoldani az adott prob­lémát Az átmenet éveiben, amikor a régi intézményrendszer már romok­ban hevert, az új meg épp hogy csak kialakulóban volt, érthetők voltak a hisztériás reakciók. Amikor 1990-ben az MDF győzött, sokan úgy érezték, hogy komoly veszélybe kerültek. El­kezdődött a vagdalkozás, a gyűlölkö­dés. És megfordítva: amikor a problé­mák halmozódtak, a kormányzó pár­tok pánikreakcióba estek, elkezdtek csapkodni, mindenhol és mindenkiben ellenséget látni és keresni. Megindult a bűnbakképzés, sárkányosítás para­noiás folyamata. Pánik a dzsungelben — A pragmatikus politizálás hát­térbe szoríthatja az ideológiai ellen­intéteket?1'' rtmn? nslforn zhlobrwm — Csökkentheti hőfokukat illetve - s ez a harmadik szempont, amire utalni akartam - áttetszővé teheti a társadalmi folyamatokat és a politikát. Azért fontos ez, mert akkor is pánikba esnek az emberek, ha úgy érzik, hogy egy áttekinthetetlen, érthetetlen, félel­metes dzsungelbe kerültek. Ha nem tudják, mi miért történik körülöttük, ha nem értik, hogy a politika mit miért csinál, mit akar, merre tart Ez a dzsungelélmény elhatalmasodott az embereken az elmúlt négy évben, s ez is forrásává vált a félelmek és indula­tok háborújának. Ebben szintén sür­gős teendői és nagy lehetőségei van­nak az új politikai vezetésnek. — Elég lesz ennyi a politizáló értel­miségnek? Hiszen bár ezek a táborok megvannak az egész társadalomban, de inkább az értelmiségi kultúra ré­szei, s onnan kerültek be a politikába.­­ A magyar társadalom az elmúlt négy évben bölcsebben viselkedett, mint a politizáló értelmiségünk jelen­tős hányada. A Budapesten lángoló törzsi háború már legfeljebb csak iz­­zott Budakeszin és szinte nyoma sem volt a Vértes falvaiban, Kiskunhala­son vagy Mátészalkán. Lehet, hogy igazságtalan vagyok, de úgy vélem, hogy a szenvedélyek háborújában az értelmiség vitte a vezérszólamot. Re­mélem, mára már kiégtek ezek az os­toba félelmek és gyűlölködések. Az elmúlt négy évben a paranoia volt a divat. Aki jobban tudta a másikat gyű­lölni és szidni, az volt a sztár. Remé­lem, az elkövetkező években a hig­gadtság és a tolerancia lesz a divat. S így, többek között, a liberalizmus és a konzervativizmus eszméi is a helyük­re kerülnek. Nem az ellenségeskedés forrásai, hanem az együttműködés eszközei lesznek. S belátjuk végre, hogy ha európai polgárok akarunk lenni, akkor mindkét örökséget vállal­nunk kell. Már Széchenyiben sem lehetett elválasztani a liberálist és a konzervatívot De Eötvösben vagy Reményben sem. És Bibóban sem. A legutóbbi évek elválasztási kísérletei a törzsi háborúnak nevezett botrány­ba fulladtak. Megszégyenített mind­annyiunkat. Remélem, túl tudunk lép­ni ezen a szégyenen, s el tudjuk fo­gadni azt is, ami liberális és azt is, ami konzervatív bennünk. S be tudjuk lát­ni, hogy mindkét eszmerendszernek helye van egy modern társadalomban, s hogy csak­­ fontos­­ hangsúlykü­lönbségeken múlik, ki tekinti magát liberálisnak, s ki konzervatívnak. Az interjúkat készítette Javorniczky István Hankiss Elemér: A törzsi háború m­ind­annyiunk szégyene , Havran Zoltán felvételei

Next