Magyar Nemzet, 1994. július (57. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-21 / 169. szám
8 Magar Neill A németek visszatérő vendégek Ritka vendéget köszöntöttek a napokban a Balaton Tourist balatonfüredi Fire Rally kempingjében. Csákvári Árpád vezérigazgató abból az alkalomból invitálta fehér asztalhoz a németországi, észak-vesztfáliai nyugdíjas bányászt, Kari Kockerbecket és feleségét, hogy immár huszonöt éve minden nyáron vendégei a kempingnek. A hozzájuk hasonló, rendszeresen visszajáró vendég egyáltalán nem számít fehér hollónak - állítja dr. Székely Miklós, a kemping vezetője. Szinte meghatározó a főként Németországból érkező vendégek aránya, jövőre mintegy húsz családot köszönthetnek a 15-20 éves törzsvendég múltjuk okán. A németek mellé újabban felzárkóztak a benelux és skandináv államokból érkező turisták. Idén különösen sok dán vendéget várnak. A kihasználtsággal elégedett kempingigazgató szerint július 17-én kitehették a „Megtelt” táblát, ugyanis a hét végére érkezett 700 újabb pihenni, nyaralni vágyó külföldivel mind a 3500 hely foglalt lesz a füredi kempingben. . Lopják a motorokat Tavaly az értékes Audikból és BMW-kből loptak el legtöbbet a Balaton partján, az idén a több millió forintot érő motorokból tűnik el egyre több. Az elmúlt hetek motorlopásaiból említünk meg kettőt Siófokon az Aradi utcai parkolóból tűnt el egy 3,5 millió forintra taksált új BMW. Balatonbogláron a Dózsa György utcai söröző elől vittek el egy Hondát, értéke 800-900 ezer forint. Értékes, 25-30 ezer forintot érő kerékpárokból naponta többet ellopnak amíg tulajdonosa vásárol, strandol. Meleg idő zivatarokkal Egyhetes időjárás-előrejelelzés a Balaton térségére csütörtöktől jövő szerdáig: a hét végén folytatódik az átlagosan meleg, kissé fülledt nyár. A többször, erősen megnövekvő felhőzetből valószínű gyakran lesznek záporok zivatarok. A szél általában keleti, délkeleti, majd délnyugati lesz, átlagos sebessége 10-25 kilométer/óra. A jövő hét első felére (hétfőtől szerdáig) a hosszabb napos időszakok mellett időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet és minden délután valószínű helyi zápor, zivatar. A szél déli, délnyugati irányú, átlag 10-30 kilométer/óra. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok közelében alakul. Nem igazi szezon Csődbe mennek a kezdő panziósok? A nyár heves, a víz kellemes. Mégis szinte pang a Balaton a korábbi években megszokotthoz képest. Hiába hallottunk optimista előrejelzéseket, nyilatkozatokat a kempingek telítettségéről, az üzletek, vendéglátóhelyek nagy részén forgalomhiányra panaszkodnak. A múlt év nyarára elkészült sümegi Goldberg üzletközpont időközben profilt is igazított - az egyik butiksor helyére éttermet telepítettek de hiába a vonzerő, ha nincs külföldi turista - panaszkodik a tulajdonos, Horváth József. Ugyancsak panganak a tópart éttermei, és a strandok sem valami zsúfoltak. Azok sem igen költenek igazán, akik itt töltik a nyár egy részét. Az ellenben már a vendéglátói rugalmasság hiánya, hogy az egyik patinás, romantikus vendéglőből száraz nyeldöklővel távozott az üdítőre, pár pohár badacsonyi borra szomjas népes családi kör, mert még nem jött el a déli nyitás ideje! A látkép szerencsére nem egységesen sötét tónusú. Vannak vállalkozások, amelyek sajátos adottságaiknak köszönhetően nemhogy vonzani tudják a korábbi vendégsereget, de még fokozzák is a forgalmat. Ilyen a szigligeti Eszterházy Pince, amely egyedülálló hangulatával - tornacsarnok méretű, boltíves pincéjével, bormúzeumával - egész éven át kedvelt célpontja a kisebb-nagyobb csoportoknak. A vezetője, Tóth László - mellesleg fajfaragó - mégsem elégedett maradéktalanul, mert mint mondja, még a mostani minimális forgalomnövekedésnél is többet lehetne kihozni a pincéből... A kereskedők, vendéglátók vélekedése szerint ez a nyár választóvíz lesz a szakmában. Pesszimista jóslataik szerint a piac telítettsége és a lanyha forgalom, az immár szinte egy-két hónapra zsugorodott nyári idegenforgalom miatt tönkre mennek az új, kellően még be nem vezetett éttermek, panziók. Vagy csak súlyos veszteségekkel tudják majd átvészelni az évet. Az újdonsült vállalkozók némelyike már is most azt fontolgatja, hogy a korábban felvett beruházási hiteleinek átütemezését kéri. A két-három éven belüli fellendülés reményében pedig jövőHavran Zoltán felvételére pénzzé teszi mobilizálható ingatlanát, s pénzügyi tabula rasa után vág a remélt idegenforgalmi lehetőségek lehetséges kiaknázásába. Bráz János A siófoki Diana szálló azon vendéglátóhelyek közé tartozik, ahol nem panaszkodnak a forgalomra. A tulajdonosok — kemény munkával — négy-öt év alatt hozták tető alá az impozáns épületet. Az étterem jó konyhája, a színvonalas kiszolgálás, a nem túl magas ár törzsvendégeket teremtett a Dianának. Százhárom éves „sellő” A múlt század utolsó évtizedében, 1891-ben készült el, s helyezték vízre a Balaton egyik ma is meglévő hajóját, a Helkát, amely „ikertestvére” a nemrégiben felújított Kelénnek. A Helka - mint egy partra vetett hal - sokáig eszpresszóként üzemelt Balatonfüreden, mígnem a közelmúltban a Balatoni Hajózási Rt. úgy döntött, egy ilyen értéket nem hagy veszendőbe menni, s felújítja. - Sajnos központi pénzt a MAHART nem engedélyezett a Kft költségére, egy más megoldás után kellett néznünk — mondja dr. Kopár István, a Balatoni Hajózási Kft ügyvezető igazgatója. - Megkezdtük a szponzorok gyűjtését, hogy a Balaton egyik legszebb vonalvezetésű és legöregebb csodáját megmenthessük. Szerencsénkre a Boglári Kombinát kétmillió forintot tudott a részünkre biztosítani, így ebből a pénzből megvettük, és a tavon át Siófokra vontattuk a hajót. Itt július elején megkezdődhetett a felújítás. - Mennyi időt vesznek igénybe a munkálatok, s mikor veheti birtokába a hajót a nagyközönség? - Mi gyakorlatilag a jövő nyárig be tudnánk fejezni a munkát, csak kérdés: vajon összegyűlik-e addig a felújításhoz szükséges pénz? - Mégis, mekkora összegről van szó? - A munkát a Soproni Sörgyár által biztosított kétmillió forinttal tudtuk megkezdeni, s már „csak" mintegy húszmillióra lenne szükségünk. Intenzíven megkezdtük a kapcsolatfelvételt lehetséges szponzorainkkal, akiknek mi balatoni hajóinkon kiváló hirdetési lehetőséget tudunk biztosítani. Bízunk benne, hogy sikerül „elővarázsolnunk" a szükséges összeget. (gy) A Kis-Balaton története Napjainkban, mikor a Balaton sorsáról, jövőjéről beszélünk, mindig szóba kerül a Kis-Balaton. Az a Kis-Balaton, melynek területén volt a Kr. u. Vili.—IX. században Mosaburg, a frank birodalom keleti közigazgatási központja, közelében Valcum, a fenékpusztai római erőd, Nagy Teodorik valószínű szülőhelye, és e területen élt, dolgozott Cyrill és Method is. De vajon mióta beszélhetünk egyáltalán Kis-Balatonról? A Zala Megyei Levéltár kéziratos térképanyagából - melynek feldolgozásában Lotz Gyula mérnök maradandót alkotott, és ez az ismertex.„.m - z., Zalaegertérképén je------------------------- tőle SEK-re lévő un. „Lik közti területet nevezi. Korábban sem az írásos, sem térképi anyagok nem tettek különbséget Kis- és Nagy-Balaton között. Bél Mátyás 1740 körüli leírásában a Zala torkolatát Balatonhidvéghez teszi, a mai Zala-Balaton torkolat innen kb. 9 km-re van. Balatonhidvéget hazánk mostani térképén nem találhatjuk a település teljesen megszűnt. Emlékét egy kis kápolna őrzi a Zalavár-Balatonmagyaródi közti Zala-híd* i ~ i “Ρ°|η* ábrázolja Borsffay László 1761 márciusában, a zalavári apátság számára készített térképe is. A kápolna környékén a térképen „Lacus Balaton incipit" (itt kezdődik a Balaton tava) felirat látható. A környék helységnevei (Balatonhídvég, Balatonmagyaród) is arról árulkodnak, hogy XVIII. századi elődeink úgy tartották a Balaton itt kezdődik. ” A környék mély fekvésű térségére térképén Borsffay azt írta, „mocsaras, sásos terület, melyet a Balaton tava ontott el. A korabeli térkép felirata mai szóhasználatunk szerint azt mondja ki, hogy a Balatonnak „árvizei" votak. Tény hogy a tó meteorológiai viszonyoktól függő vízjátéka 3-5 méter volt. Határozott körvonalai nem voltak a különböző időkben alkotott térképeken a Balaton formája, kiterjedése más és más volt, mindig az adott időszak vízszintjétől függött. Az 1820-as évektől jelentős változások zajlottak le a mai Kis-Balaton térségében. A korábbiakban balatoni vízfelületek annyira szárazra kerültek, járhatóvá váltak, hogy ott halászkunyhók jelentek meg. A változások oka a só-zabályozás megkezdése volt. A siófoki malom 1821-beli elbontásával a Balaton vízszintje egy métert csökkent. így a mai Kis-Balaton magasabban fekvő területei szárazra kerültek. Az 1833. évi Beszédes József-féle Balaton-térkép az első, mely a Hídvég és Fenékpuszta közti teljes területet Kis-Balatonnak nevezi. Pedig a területet ekkor még 1,0-1,5 méteres víz borította 186 híran elkészült siófoki Sió-zsilippel alakították ki és tartották közel állandó szinten - a meteorológiai viszonyoktól jórészt függetlenül - a Balaton mai vízszintjét, ahogy az napjainkban is történik. Az új, lesüllyesztett vízszint által vált lehetővé a déli parton a vasútvonal megépítése. A jó közlekedéssel ellátott és „árvizektől" mentesített tó egyre több üdülővendéget vonzott, megkezdődtek az építkezések. A korábban szinte figyelemre sem méltatott Balaton gyorsan az ország legjelentősebb idegenforgalmi térsége lett, mege kb a felére (0 csökken 23 méterre"az ■ k ősállapot" közepes vízszintje alá került, a magyar tengerésztea KiS-Balatont is „szárazra vetette" az új szabályozás a múlt század végén, így zsugorodtak össze vízfelületei, nem feltöltődés vagy lecsapolás eredményeként. Ezt követően még az 1920- mi tízió “ éPíteték ,k a 23,3 medrét és töltéseit Hidvég és Fenékpuszta között. Megszűnt az a folyamat, 3 kerekben, a Kis-Balatonon szétterülve „Balaton-vízzé" változtatta. „ j^~„Pkasz (tieder-és töltéskiépítésének, a Balaton szabályozottságának, víztérfogat-csökkenésének és az egyidejűleg megindult tóparti urbanizációnak--------?. ·. . a ... .. ............ , - Γι3'|··’”' ” viAminnyiQe ' |*n értékeink 7- köztük a Kis-Balaton -nagy 1863 előtt az iszapképződési, eutrofizálódási folyamatai után mindez a Keszthelyi-öböl vízminőségét rontotta. a" Kis"Balaton újraélesztésének gondolatát, megoldást várva e beavatkozástól. Én szólunk a at°népésérő , helyzetéről, eredményeiről és gondjairól legközelebb a szombati Balaton olda- Nádor István végveszélybe kerültek. Történeti adatok igazolják, azok a Kis-Balatonon zajlottak le, szárazra kerülése Balaton CSÜTÖRTÖK, 1994. július 21. Air Patrol Show ‘94 Légi parádé Kiliti repülőterén Ezen a hétvégén látványosságban nem lesz hiány a magyar tengerpart mellett üdülőknek. A Légi Tűz- és Környezetvédelmi Alapítvány szervezésében Balaton-Kiliti repülőterén nemzetközi légi parádéban gyönyörködhetnek a program látogatói, no meg a távolabbról szemlélődök is. A főműsor ugyan vasárnap látható, de péntektől már gyakorolnak a gépek. Lesz itt minden ami ebben a műfajban csak elképzelhető: ejtőernyős ugrás, mely az északi parton kezdődik négyezer méteres magasságban és a déli parton földet éréssel ér véget Itt lesznek a kassai repülőtiszti főskolások az L-39-es gépeikkel és páratlan kötelékrepülést hajtanak végre különböző ügyességi és veszélyességi fokú gyakorlatokkal fűszerezve. Láthatnak a vendégek légimentősöket akció közben csakúgy, mint a légirendészet és a tűzoltó kommandó bátor harcosait bevetés közben. Több mint 150 gép vesz részt a páratlanak ígérkező programban, közöttük cseh, szlovák, német, lengyel és olasz repülők. A közönség belépőjegyeivel a magyar tűzoltók légi felderítő és oltó eszközeinek megvásárlásához járul hozzá. Az alapítvány az elmúlt évben jelentőssé vált erdő és bozóttüzek megelőzésére és visszaszorításának technikai feltételei javítására kívánják a bevételt fordítani. (k. z. t.) ■ 50 185! Rendezvények 21.00 Operettgála Kálmán Imre műveiből Siófokon a Délbalatoni Kulturális Központ színháztermében. 18.00 Lovagitorna, bajvívás Sümegen a várban. 19.00 A Badacsony táncegyüttes és a Nyirettyű együttes folklórestje Badacsonytomajon az Egri József művelődési házban. 19.00 Pege Aladár és jazz együttesének koncertje Balatonfüreden a Kedves cukrászdában. 19.00 Kis-Balaton táncegyüttes műsora Balatonszentgyörgyön a Gulya-csárdában. 19.00 Almádi napok keretében utcabál a Viktória együttessel Balatonalmádiban a Fórum bevásárlóközpont szabadtéri színpadán. 20.00 VOX Humana énekegyüttes műsora, közreműködik: Verebics Ibolya (Stuttgart) - szoprán, Káplán György (Stuttgart) - tenor, Horváth Anikó - csemballó, Balatonalmádiban a vörösberényi erődített templomban. 20.00 Lorenz Dávid gitárművész önálló estje Keszthelyen a Festetics kastély fehér tükörtermében. 21.00 Detujén Ferenc koncertje Balatonföldváron a szabadtéri színpadon. 21.00 Manhattan koncert Balatonfüreden a szabadtéri színpadon. 21.00 Edda koncert Siófokon a szabadtéri színpadon. Holnap nyit a Balatonexpo A Magyar Nemzet gazdasági fórummal szerepel Pénteken nyitja kaput a „Balatonexpo”. Nemzetközi fogyasztási cikk, sport- és szabadidő vásár Siófokon a Fokihegyi sportcsarnokban (a 70-es út mellett). A bemutatón láthatók háztartási és kerti eszközök, ház- és lakáskultúra tárgyak, szaniteráruk, kerti eszközök, bútorok, a barkácsolás, a hobbikert szerszámai, anyagai. A sport- és szabadidő részben kempingcikkek, sátrak és sporteszközök, játékok, horgász- és vadászfelszerelések láthatók és vásárolhatók. Divatpavilonokban női, férfi és gyermek konfekciót, cipőárut, divatkiegészítő kellékeket, illatszereket, bizsukat kínálnak. Nyitva: 1994. július 22-26-ig, 14-22 óráig. Színes kísérőesemények, mediterrán hangulat. Kiállítási szenzáció: „Az ősvilág rablói”, Mozgó dinoszauruszok világa. Programok: Július 22. péntek 16 órakor ünnepélyes megnyitó, 17 órakor Magyar Nemzet gazdasági fóruma meghívott vendégekkel, 18 órakor a budapesti Maxim Varieté műsora, 19.30 divatbemutató, 20.30 Bodrogi Gyula műsora; Július 23. szombat a Balatonexpo vendége a Danubius Rádió, élő közvetítés a vásárról, vetélkedők, 17 órakor Simon János és Greminger János európabajnokok kosárlabdabemutatója, 18 órakor divatbemutató, 19 órakor operett műsor, 20.30-kor Bodrogi Gyula műsora. A Balatonexpo háziasszonya: Palcsó Brigitta. Széplaki szolgáltatók Vízór ajavítástól a zöldkártyáig Néhány évvel ezelőtt még a lakosság és üdülővendégek elől teljesen elzártan dolgozott a Dunántúli Regionális Vízművek balatonszéplaki Gépészeti Üzemigazgatósága. Az utóbbi időszakban egyre nagyobb arányú „nyitásnak” lehetünk tanúi. Mint Máté László üzemigazgatótól megtudtuk: ma már nem csupán a vállalat részére végeznek különböző munkákat, hanem a lakosság is felkeresi őket különböző megbízatásokkal. Korszerű szerelőműhelyükben gépjárművek, földmunkagépek, építőipari és kerti kisgépek javítását is elvégzik. A gépkocsik diagnosztikai vizsgálatára, műszaki vizsgára való felkészítésére, zöldkártyák kiadására is vállalkoznak. Két éve itt, az üzemegység területén rendezték meg az első Balaton-Expót, méghozzá szép sikerrel. A helyi lakók és az üdülőtulajdonosok azóta ismerték meg igazán az üzemet, és sokan térnek be hozzájuk segítségért. Főként, hogy a nyaralóknál és házaknál használatos vízórák árusításával, hitelesítésével, szervizelésével és javításával is foglalkoznak. S mostanság, amikor a vízdíjak jelentősen megemelkedtek, nem mindegy, hogy egy-egy óra jól mérte a fogyasztást, avagy sem. A fentieken túl ez az üzemigazgatóság néhány „extra” munka elvégzésére is szakosodott. Például csőbélelést vállal tizenöt és húszéves garanciákkal, víz alatti munkákat köhynyűbúvárokkal, vákuumos vízszintcsökkentést, víztisztítók telepítését, vas- és fémipari munkákat, vagy villanymotorok tekercselését. (gy) Folklórtalálkozó Földváron A Balatonföldvári Városi Képviselőtestület és a balatonföldvári Bajor Gizi Művelődési Ház a Somogy Megyei Művelődési Központ támogatásával 1994. július 23-án rendezi meg a 33. balatoni folklórtalálkozót. Program: 7.00-20.00 Kirakodóvásár a Hősök terén; 10.00-14.00 Színpadi néptáncverseny a balatonföldvári fedett kertmoziban. Közben: szépségverseny. 19.00- 19.45 Menettáncverseny, útvonal: Fesztivál Szálloda - strand - vasúti átjáró - Széchenyi utca - Szabadtéri színpad; 20.00- 22.30 Gálaműsor a szabadtéri színpadon (rossz idő esetén a fedett kertmoziban). A nyaralók írják Kellemetlen illatok Balatonszéplak alsó térségében csatornáztak néhány éve. Azóta a Nefelejcs téren, az állomáson és a környékén esténként tűrhetetlen büdös szagok szállonganak. Ez már elviselhetetlen, pedig sokszor és sok helyen kértünk segítséget - persze eredménytelenül. Most a Nefelejcs téren gyönyörű étterem-panzió is épült, de a kellemetlen büdösség esténként mellbevágó... Amikor nem volt csatornázás semmilyen szag sem volt Ezért fizettünk házanként? Nem lehetne valami megoldást találni? A Széplak-alsó MÁV állomás környékén nyaralók A Sió tévé műsora Csütörtök Műsorkezdés: 20.00 - Hírek, időjárás-jelentés - Nachrichten - Tourinform - Helybéliek fóruma - Tv-S torna - 20.35 Csak 14 éven aluliaknak! Játék gyerekeknek - Mese - Kisfiún kaleidoszkóp - Filmelőzetes - Aktuális - 21.40 Kapcsoljon. Játék felnőtteknek - Finom zenék - A nap vendége - Hírek - 22.45 Az Aranykagyló folklórfesztivál gálaműsorának közvetítése felvételről: 75’, Rocksport 15’ - Elalvás előtt - 01.00 Műsorzárás Péntek Műsorkezdés: 20.00 - Hírek, időjárás-jelentés - Nachrichten - Tourinform - Helybéliek fóruma - Tv-s torna - Főzőcske - 20.40 Csak 14 éven aluliaknak! Játék gyerekeknek - Mese - Sztárock - 30’ - Filmelőzetes - Aktuális - 21.50 Töprengő. Játék felnőtteknek - Főzőcske - Finom zenék - A nap vendége - Hírek - 22.45 Superman ΙΠ. (amerikai sci-fi, 119’) - Elalvás előtt - 01.00 Műsorzárás Az oldalt szerkeszti: Keserű Ernő