Magyar Nemzet, 1994. július (57. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-27 / 174. szám

A Magyar Nemzet I ✓ ·· Alkotmánysértően működik az AVÜ igazgatótanácsa O­lcsón adták, ami nem is létezik Eladták a Környei Agrár­ipari Rt részvényeit Eb­ben nincs semmi rendkí­vüli, hiszen annyi mindent adnak el mostanában. Igen ám, de gyanúsan ala­csony áron bocsátották áruba a papírokat Még ez sem érdekes különö­sebben, hiszen annyi min­den cserél mostanában értéke alatt gazdát Az azonban, hogy amit elad­tak, az az eladás pillana­tában nem is létezett - nos, ez a honi privatizáció történetében új fordulat Arról nem is szólva, hogy az eladó, az adásvételre végső pecsétet nyomó Ál­lami Vagyonügynökség igazgatótanácsának a léte is több mint kétséges. Legalábbis jogilag. ■ Egyetlen dolog bizonyos csupán. A vevő bagóért, a va­gyon értékének tizedéért, hú­szadéért juthat hozzá a mező­­gazdasági nagyüzemhez. Az ország egyik legkorsze­rűbb és legértékesebb mező­­gazdasági kombinátját a kör­nyék a múlt esztendő végén ér­te el a felemás piacosítás keze. Törvényi előírások alapján ek­kor alakították át részvénytár­sasággá. A szőröstül, bőröstül, készletestül, forgóalapostul jó­val több, mint 2 milliárd forint értékű nagyüzem vagyonának egy része, egészen pontosan 1 milliárd 193 millió forintnyi úgynevezett jegyzett tőkeként került be az alapító iratokba, vagyis ez a vagyonrész teljesül megadható és vehető részvé­nyek formájában. A vagyon 1 milliárd 132 millió forint érté­kű részéből tőketartalék lett, ami a gazdálkodás biztonságát szolgálja. Eszerint az, aki a jegyzett tőkét birtokolja­­ rész­vények formájában az a tő­ketartalékkal is szabadon ren­delkezik. Tehát övé az egész vagyon. Hiányzó cégbejegyzés A kombinát piacosításának ügyét így egy tollvonással el­rendezve az idén, év elején az rt. alapítója, az Állami Va­gyonügynökség pályázatot írt ki az állami tulajdonban lévő részvények, vagyis a jegyzett tőke 90 százalékának értékesí­tésére. Az irányárat 130 száza­lékban határozták meg a kiírók. Tehát a nem egészen 1,1 milli­árd forint értékű részvénycso­magot majdnem 1,4 milliárd forintért remélték eladni. Még­pedig úgy, hogy a vevőnek a vételár legalább 20 százalékát kárpótlási jeggyel kell ki­egyenlítenie, ám 18 millió fo­rint híján korlátlanul fizethet kárpótlási jeggyel vagy E-hi­­telből származó pénzzel is. Az a kitétel, hogy az adásvételnél a kárpótlási jegyet a kamattal növelt névértéken számítják be a vételárba, nem szerepelt az újsághirdetésként megjelent pályázati kiírásban. Miként a jegyzett tőke maradék 10 szá­zalékának tervezett sorsáról is csupán a részletes pályázati ki­írást megvásárló jelentkező szerezhetett tudomást: ezt a dolgozók vehetik meg. Ha nem teszik, akkor ezt a 10 százalé­kot vagy annyit, amennyi belő­le a dolgozóknak nem kell, a pályázó köteles megvásárolni. Csak egyetlen jelentkező akadt, egy három kft.-ből álló konzorcium. És érdekes mó­don az is mindössze 70 száza­lékot ajánlott vételárként a pá­lyázati kiírásban meghatáro­zott 130 százlék helyett. Ami ugyebár az ÁVÜ által remélt összegnek alig több, mint a fe­le, a teljes vagyonnak pedig a harmada. Ennek ellenére az ÁVÜ nem élt a pályázati ki­írásban fenntartott jogával, nem minősítette eredményte­lennek az eladási kísérletet. Az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsa 1994. június elsején eladta a társaság rész­vényeinek 90 százalékát. Az eladás valami miatt na­gyon sürgős lehetett. Ebben a kapkodásban az ÁVÜ-it meg is feledkezett néhány körülmény­ről. Mindenekelőtt arról, hogy olyasmit adott el, ami az eladás pillanatában nem is létezett. A részvénytársaságot ugyanis mind a mai napig nem jegyez­ték be a cégbíróságon, követ­kezésképpen részvényei sem lehetnek, így nem is volt mit eladni. Hogy miért nem várt az ÁVÜ az eladással addig, amíg rendeződik a bejegyzés ügye? Nem tudni. Az ÁVÜ illetékes igazgatóhelyettese ugyanis többszöri kérés után sem muta­tott hajlandóságot arra, hogy az újságíró kérdéseire válaszol­jon, így azután azt sem lehet tudni, hogy az igazgatótanács a környei döntésnél miért fogad­ta el annak az Agrobanknak a hiteligényét, amelynek hasonló ígéreteit egy másik eladási ügyben kétségesnek ítélte. Nem lehet tudni, hogy miért fe­ledkezett meg az igazgató­­tanács arról is, hogy az eladás­ról kikérje az rt dolgozói ér­dekvédelmi szervezeteinek vé­leményét - holott ezt külön is törvény úja elő.­­ Mindez azonban csak a hab az­­ÁVÜ által sietve megsütött környei tortán. Illetve: azt a bi­zonyos tortát nem is maga az ÁVÜ sütötte. Ők csak a töltelé­ket keverték hozzá. A torta ma­ga a kormány, aztán a leköszönt kormány parlamenti frakciója, és még ki tudja, ki mindenki keze munkáját dicsé­ri. Mert jogi szempontból az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsa sem bizonyos, hogy létezett. Ugyanis alkot­mányellenesen működött és működik. Ezt az alkotmánybí­róság 1994. február 20-án kel­tezett határozata mondta ki. Hogy ez így egy kicsit bonyo­lult? Lehet. Nézzük hát egysze­rűbben. Dr. Trinn Gábor ügyvéd 1993. április 29-én indít­vánnyal fordult az Alkotmány­­bírósághoz, kérve, a testület „semmisítse meg a 25/1991. Korm. sz. rendelettel módosí­tott 1077/1987. MT-határozat ΙΠ. fejezet 8/b pontját, mert az ...alkotmánysértő.” Az ügyvéd továbbá kérte az AB-t, hogy­­minősítse alkotmányellenes­nek mindazon kinevezése­ket..., amelyek az államtitká­rok jogállására vonatkozó 1990. évi ΧΧΧΙΠ. törvény 11. par. (1) bekezdés b pontjába üt­köznek”. Az Alkotmánybíró­ság helyt adott az indítványnak, és 1994. június 30-i hatállyal megsemmisítette annak a bizo­nyos 1077/19487. MT-határo­­zatnak a 8/b pontját. Ugyanak­kor a kinevezések megsemmi­sítését, hatáskör hiányában, visszautasította. Persze lehet, ez így még mindig bonyolult. Ám azonnal érthetővé válik, ha tudjuk, hogy az 1990. évi XXXI. tör­vény említett része - az alkot­mány rendelkezésének megfe­lelően - kimondja: államtitkár, illetve helyettese nem lehet tagja felügyelőbizottságnak és igazgatótanácsnak, és ezen ti­lalom alól felmentés nem adha­tó. Az 19487-es minisztertaná­csi határozat említett pontja pe­dig azért alkotmánysértő, mert fölhatalmazza a miniszterelnö­köt, hogy a tilalom alól felmen­tést adjon. Ám mert MT-hatá­­rozattal, kormányrendelettel nem lehet megváltoztatni ma­gasabb rangú, vagyis törvény­ben megfogalmazott jogsza­bályt, ezért alkotmánysértő minden olyan kinevezés, amely államtitkárokat juttatott igazgatótanácsi székbe! Csoportérdekek a színen Márpedig az Állami Va­gyonügynökség igazgatótaná­csába az elmúlt években folya­matosan ott ültek államtitká­rok, államtitkár-helyettesek. S ott ültek azok után is, hogy dr. Trinn Gábor in­dítványa 1993 tavaszán n­yilvanosságra került,­ s azok után is, hogy az Alkot­mány­bíóság határozata 1994. februárjától minden érdekelt és érintett számára hozzáférhető­vé vált. S bár az ominózus MT- határozatot az Alkotmánybíró­ság csak 1994. június 30-i ha­tállyal semmisítette meg, egyáltalán nem érdektelen a kérdés: érvényesek-e azok a privatizációs szerződések, amelyekre az ezek szerint al­kotmánysértően működő igaz­gatótanács nyomta rá a végső pecsétet? Hiszen még csak azt sem lehet mondani, hogy az érintettek figyelmét elkerülte ez az összeférhetetlenség. Az 1987-es MT-határozatot jóval az államtitkárok jogállásáról szóló törvény megszületése után, 1991-ben módosították - vagyis a jogalkotóknak tudniuk kellett erről a jogszabályról, il­letve annak alkotmányellenes­ségéről. Ráadásul részben a nyilvá­nosság előtt, részben a kor­mányzati kulisszák mögött már 1992 közepétől, az alkotmány­ellenesség gyanújának megfo­galmazódásától élénk és éles vita zajlott az összeférhetetlen­ségről. Ebben a vitában a kor­mányfő és tanácsadói kemé­nyen verték vissza nemcsak az ügyvéd, hanem az ügyvéd gya­núját osztó államigazgatási in­tézmények vezetőinek érveit is. Vagyis egyáltalán nem mond­ható véletlennek, hogy az Álla­mi Vagyonügynökség igazga­tótanácsában csoportérdekeket is érvényesíteni képes államtit­károk, államtitkár-helyettesek is helyet kaptak. Miként az el­múlt évek privatizációs botrá­nyainak tükrében azt sem szük­séges részletesen bizonygatni, hogy az ÁVÜ-it-ben helyet foglaló államtitkároknak, ál­lamtitkár-helyetteseknek nem mindig sikerült eleget tenniük a jogállásukról szóló törvény in­doklásában külön is kifejtett követelménynek. ..... a rend­szerváltás kapcsán megvalósí­tott politikai változás és a gaz­dasági változás igénye érvénye­sítése során kettéválasztódjék a politika és a gazdaság.” Nem választódott ketté, csupán az összefonódás új for­mákba rendeződött át A priva­tizáció sötét bugyraiba is bele­látó, pártsemleges szakembe­rek azonban azt is elmondják, hogy a kialakult helyzetért az akkori ellenzék, vagyis a mai kormánykoalíció is felelős, mert megelégedett a politikai­­ideológiai szócsépléssel, a kor­rupció elátkozásával, s kie­lé­­gítette törekvéseit az is, hogy a parlament sorozatosan szavaz­ta le az akkori privatizációs mi­niszter interpellációkra adott válaszait A miniszter is, a kor­mány is nevetségessé vált, a helyzet azonban mit sem válto­zott Politikusi körökben meg­oszlanak a vélemények arról, hogy a kormány tételesen meg­sértette-e a jogot a privatizáci­ós gyakorlatával vagy csupán „etikátlanul” járt el az erősen vitatható vagy korrupciógya­nús esetekben. Az Alkotmány­­bíróság határozatából a tételes jogsértésre lehet következtetni: a kérdésre pontos válasz majd csak akkor születik, ha elindul­nak azok a perek, amelyeket a megkötött privatizációs szerző­dések sértettjei kezdeményez­hetnek az alkotmánybírósági határozat alapján. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az ÁVÜ-it alkotmánysértő mű­ködése attól a pillanattól kezd­ve nem csupán jogelméleti vagy politikai kérdés, amikor­tól egyes privatizációs szerző­déseknél gyanús vagy furcsa mozzanatok kerülnek nyilvá­nosságra. Mint például a Kör­nyei Agráripari Rt. eladásakor, mert meglehet, hogy „csak” er­kölcstelen és igazságtalan a ka­mattal növelt névértéken be­számítani a vételárba azokat a kárpótlási jegyeket, amelyeket mszt eredeti tulajdonosoktól a névérték kétharmadáért, feléért vásárolhattak meg az rt. vevői, és­etteglehet, az is „csak” igaz­ságtalan és piacszerűtlen, hogy egy nagyüzemet az eredetileg kért ár majdnem feléért adnak el, vagy olyan banktól fogad­nak el hitelígérvényt, amely­nek hitelnyújtási képességét, kivitelezési gyakorlatát rövid­del azelőtt éppen az ÁVÜ-it tagjai vonták kétségbe. Megle­het, mindez nem sérti a tételes jogot De megakadályozható-e, hogy az erkölcstelenséget, az igazságtalanságot közvetett jo­gi eszközökkel kíséreljék meg érvényesíteni mindazok, akik­nek érdekeit megsértették? Jogállamban aligha. * Az ÁSZ-nak van mit vizsgálnia Egy valódi piacgazdaság­ban, jogállamban az is nehezen képzelhető el, hogy ilyen perek sorozata ne tegye kétségessé a megszerzett tulajdonhoz való jogot bizonyos határon túl a gazdaság működőképességét is veszélyeztetve. Arról már nem is beszélve, hogy az egész pri­vatizációs intézményrendszer jogszerűségének vitatása a szélsőséges politikai erők mal­mára hajthatja a vizet. Egyál­talán nem véletlen, hogy Ko­vács Árpád, az Állami Szám­vevőszék elnökhelyettese tar­tózkodóan fogalmazott, amikor az alkotmánybíósági döntés privatizációs összefüggései ke­rültek szóba. A szakember ugyanis kifejtette, az Állami Számve­vőszéknél a saját és a más szer­vezetek tapasztalatai alapján most készül a vizsgálati anyag az elmúlt négy esztendő priva­tizációs gyakorlatáról. Ebben nagy valószínűséggel szerepel­nek majd az ÁVÜ-it működé­sére vonatkozó észrevételek is. Az értékelés rövidesen nyilvá­nosságra kerüll A torta mindenesetre kész. Van rajta hab, van benne tölte­lék. A kérdés csak az, hogy ki kezd hozzá a felszeleteléséhez? S hogyan ízlik majd azoknak, akiknek végül - így vagy úgy - el kell fogyasztaniuk? Szalay Antal Fábry János rajza Gazdaság SZERDA, 1994. július 27. Ingyenes információszolgáltatás Folyamatosan bővül az adatbank A Sütő utcai Tourinform­­iroda idegenforgalmi informá­ciós rendszere mintegy másfél millió adatot tárol Ez a legtelje­sebb idegenforgalmi adatbank az országban, minden olyan in­formációt tartalmaz, amely a tu­ristákat érdekelheti. Számítógép segítségével az iroda munkatár­sai naprakészen adnak tájékoz­tatást a szálláshelyekről, az ét­termekről, a látnivalókról, mű­emlékekről, a múzeumokról, a védett természeti területekről, a követségekről, az idegenforgal­mi szervezetekről, a szórakozó­helyekről, a fürdőkről. Van olyan szállás és étterem, amely­ről 60-70 adatot is tudnak szol­gáltatni. Az adatbank a turisták és az idegenforgalmi szakemberek igénye alapján 13 éves munka eredményeként jött létre, és évente több száz új információ­val bővül. Az irodának napi kapcsolata van az utazási iro­dákkal, a szállodákkal, az ide­genvezetőkel, s minden egyes turistának és a szervezeteknek is ingyen adnak információt a Tourinform dolgozói. Az iroda munkatársai ele­inte prospektusokból dolgoz­tak, később pedig egy karto­tékrendszert alakítottak ki. A következő lépés az volt, hogy mikrofilmre vették az adato­kat, ennek viszont az volt a nagy hátránya, hogy a változá­sokat igen körülményes volt vezetni. A számítógépes adat­­nyilvántartásra hat ével ezelőtt tértek át, a jelenlegi 386-os gé­peket pedig 1988-ban sikerült megvásárolni. Ma már azon­ban nagyobb teljesítményű gé­pekre és több számítógépes munkahelyre lenne szükség ahhoz, hogy az óriási kézek lé-­­tét zökkenőmentesen ki lehes­sen elégíteni. Hiszen­ időnként hosszabb ideig kell tartaniuk a telefonvonalat a munkatársak­nak, amíg hozzá tudnak férni a géphez. Az információszolgáltatás megkezdésekor már az első héten 11 ezer telefonhívás ér­kezett, napjainkban pedig napi ötszáz telefonos és ugyanennyi személyes érdeklődésre vála­szolnak az irodában. Eleinte a magyar mellett angol, francia, orosz és német nyelven szol­gáltattak információt, de mi­vel rengeteg az olasz turista, ma már ezen a nyelven is tud­nak válaszolni a külföldi ven­dégek kérdéseire. Új-Zéland­­tól Japánig a világ minden tá­járól jönnek az érdeklődők, rengeteg amerikai turistát szolgálnak ki a reggel nyolctól este nyolcig nyitva tartó infor­mációs központban. Az elmúlt évben hatezer levélre vála­szoltak az iroda dolgozói, ilyen módon kilencven száza­lékban külföldi álampolgárok érdeklődnek a különböző le­hetőségekről. Az információgyűjtés folya­matos, és minden beérkező ada­tot nyilvántartásba vesznek. A fő gond azonban az, hogy nem mindenki juttatja el az adatait a Tourinformhoz, annak ellenére, hogy teljesen ingyenes a nyil­vántartásba vétel. Pedig az iro­dának az lenne az érdeke, ha minden programról, előadásról tájékoztathaná az érdelődőket Érdekes, hogy vidékről sokkal könnyebb az adatokat begyűjte­ni, mint a fővárosból. Az egyet­len feltétele a a programok nyil­vántartásba vételének az, hogy az információszolgáltató érte­sítse az irodát, amennyiben az esemény elmarad. * Arra a kérdésre, milyen szempontok szerint választják ki a rendszerben tárolt vendég­lőket, szórakozóhelyeket. Pa­­dányi Ágnes irodavezető el­mondta: a 23 vidéki Tourin­­form-irodától azt kérték, hogy a nemzetközi turizmus igényeinek megfelelő éttermeket vegyék nyilvántartásba. Budapesten ezt sokkal nehezebb megvalósítani, hiszen nem lehet minden étter­met ellenőrizni, így azokat ve­szik nyilvántartásba, amelyek­ről vannak információk. A vidéki irodák saját maguk gyűjtik az adatokat és főleg he­lyi információkkal segítik a tu­risták tájékozódását, hiszen a központi adatokat egyelőre nem tudják lehívni. De a tervek kö­zött szerepel, hogy az országos adatbankot is megkapják majd a vidékiek. Problémát okoz a tá­jékoztatásban, hogy egyelőre három dunántúli megyében, így Győr-Moson-Sopronban, Vas és Tolna megyében nem műkö­dik Tourinform-iroda. Pedig amikor az Országos Idegenfor­galmi Hivatal felhívást tett közé ezek létrehozására, mindenki arra számított, hogy Magyaror­szág nyugati részén nagyobb lesz az érdeklődés. A jövő útja a turisták infor­málásában a tervezett többszin­tes országos turisztikai informá­ciós rendszer, az OTTR létreho­zása lehet, amelynek segítégé­­vel az összes irodában a köz­pontból lehívhatók majd az ada­tok. Ehhez más adatfelhaszná­lók is hozzáférhetnek majd, amennyiben megvásárolják ezt a lehetőséget. A tervek között szerepel olyan információs bokszok kialakítása is, amelyek segítségével a turisták saját ma­guk is lehívhatják majd az ada­tokat a számítógépekről. ' * . i · B.C* ..... ' ν’-- ·■ /· “ '·■ -·-·· ··«*?» gp&Axtt Érv és ellenérv a pénzpumpáról „Útiköltség” - vajon mihez? „Vajon mihez remélnek, kérnek, követelnek hol önálló tárcát, hol parlamenti bizottságot az idegenforgalom lobbystái? Ahhoz, hogy a T. Ház­ban a költségvetés kiadási oldalához erősebb pénzpumpát kapcsolhassanak?” - teszi fel a kér­dést a Magyar Nemzet július 13-i szántának cím­oldalán az Útiköltség című cikk szerzője. Ezután­­ „a felálló kormányzat környezetéből” azt a vé­leményt véli hallani, hogy „nem volt olyan nagy baj, hogy a közpénzekből relatíve kevesebb jutott az idegenforgalmi alapba, ...így ugyanis keve­sebbet költöttek el rosszul, indokolatlanul". A cikkíró szerint „a külföldiek kereskedelmi szál­láshelyeken eltöltött vendégéjszakáiról szóló jegybanki statisztika szerint az 1988-as és 1989- es növekedés után évről évre komoly csökkenés tapasztalható". Hálátlan dolog újságoóval vitatkozni, tu­dom. Mégsem állhatom meg, hogy néhány tényt ne kíséreljek meg az olvasó tudomására hozni. A turizmus nemzetgazdasági súlya Magyarorszá­gon: a turizmus hivatalosan regisztrált devizabe­vétele 1993-ban a teljes magyar export 18 száza­lékával volt egyenlő (összegszerűen: 1985: 271 millió dollár, 1990: 824 millió dollár, 1993: 1,2 milliárd dollár); a turizmusban dolgozik a foglal­koztatottak 8 százaléka - ugyanennyien dolgoz­nak például a közlekedési-hírközlési ágazatban, míg a mezőgazdaság a dolgozók 12 százaléká­nak ad munkát. A fejlődési tendenciák: a turisták száma 1993-ban világátlagban 3 százalékkal, Európá­ban 2 százalékkal nőtt - Magyarországon 12 szá­zalékkal; 1960 óta Magyarországon a turizmus minden évben, folyamatosan (be- és kiutazásban egyaránt!) két számjegyű növekedési rátát pro­dukált - ezt a tendenciát valóban lefékezték a ré­­giónkbeli átalakulások és a hazai árszínvonal alakulása 1992-93-ban, így 1993-ban a hazai ke­reskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéj­szakák „csak” 1 százalékkal nőttek (a turistafor­galom 12 százalékos növekedése mellett), de csökkenés nem volt. Az idegenforgalmi „pazarlás” forrásai: 1988-89-ben költsévetési forrásból 1,5-2,0 mil­liárd forint került évente az idegenforgalmi alap­ba, amelynek célja az ország külföldi propagálá­sa, az idegenforgalmi infrastruktúra, információ és szolgáltatások fejlesztése (ezeket a feladato­kat a legfejlettebb piacgazdaságokban is döntően központi forrásokkal finanszírozzák). 1994-re e célra a költségvetés 200 millió Ft-ot (!) biztosí­tott, a többi pénzt - várhatóan 1-1,5 milliárd Ft­­ot az idegenforgalmi és vendéglátó vállalkozá­sok külön e célból befizetett hozzájárulásai fede­zik. Azt hiszem, fenti tények önmagukért beszél­nek, mégis hadd foglaljam össze a kifogásolt cikk szerzője által feltett kérdésekre a kikívánko­zó választ: az „idegenforgalmi lobby” nem kíván mást, mint az ágazat nemzetgazdasági súlyának megfelelő kezelést (miközben nem vitatja, hogy ehhez például a hasonló súlyt képviselő közleke­dés-hírközlésnek vagy mezőgazdaságnak is joga van); ebbe beletartozik a parlamenti munkában és az államigazgatásban is az „odafigyelés”; nem kívánom minősíteni az Idegenforgalmi Hivatal és vezetése tevékenységét — meghagyva a „dög­lött oroszlán rugdosásának” privilégiumát a cikkírónak -, de fel kell hívnom a ügyeimet, hogy a hivatal alapvetően nem közpénzeket költ (herdál?)­­ hagyjuk az olcsó, hangulatkeltő de­magógiát hanem a szakma vállalkozásai által külön e célra összeadott pénzt, pontosan ezért követelik a szakmai érdekképviseletek a hozzá­járulással arányos beleszólási jogot a felhaszná­lásba; végezetül: az „idegenforgalmi lobby” nem „pénzpumpát” kíván, azt azonban igen - és úgy vélem, ezt az elvet az új kormány is támogatni tudja -, hogy az idegenforgalomból származó költségvetési, illetve devizabevételek fgyelem­­bevételével normatív, kiszámítható legyen a fen­ni kívánt turisztikai tehénbe etetése, vagyis egy tisztázott célú és ellenőrzött felhasználású ide­genforgalmi alaphoz a költségvetés befektetői szemlélettel járuljon hozzá. Szigorúan a költ­ség-haszon elv alapján, ebben az egyben mély­ségesen egyetértek a cikkíróval. Székely György* Teljesen világos, hogy az IBUSZ vezérigaz­gató-helyettese, Székely György védi ágazatát a támadásoktól. Jól teszi. Talán csak az meglepő, hogy az MNB kimutatásait is az újságoő véle­ménye szerinti dolognak állítja be. A vezércikk egyébként sem azt állította, hogy jelentéktelen része a gazdaságnak az idegenforgalom, hanem azt, hogy a rendelkezésre álló forrásokat nem az ágazathoz méltóan - tehát jóval hatékonyabban - használták fel. Az új parlamentnek és az új kor­mánynak egyelőre nem lehet a számlájára írni, hogy mellőzné az ágazatot, a lobbynak tehát azért fellépnie, hogy rangjához méltó elbánást kapjon, még legalábbis korai. A szigorúan költ­ség-haszon elvre épülő döntések érvényesítése szükségességében végül is azonos július 13-i cikkünknek, illetve Székely Gyögynek a vélemé­nye, így e vitának is van értelme: előbb-utóbb a helyére tornázhatja fel magát az idegenforgalom nemcsak az államigazgatási hierarchiában, ha­nem saját gazdálkodása eredményességében is. Gergely László

Next