Magyar Nemzet, 1994. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-08 / 184. szám
HÉTFŐ, 1994. augusztus 8. Kultúra Mit tehet a parlamenti ellenzék a magyar kultúráért? A legkisebb települések iskoláinál kellene kezdeni a változtatást G. Nagyné Maczó Ágnes a vidék katasztrofális helyzetéről és a pedagógusok egységéről . Ha a Független Kisgazdapárt művelődési és művészeti elképzeléseiről érdeklődik valaki, éppúgy, mint az előző parlamenti ciklus idején, most is G. Nagyné Maczó Ágneshez tanácsos fordulnia. Maczó Ágnes ugyanis az Országgyűlés egyik alelnökeként részt vállal időnként a kulturális bizottság munkájában. (Ezt cselekedte a médiaelnökök megválasztása és kinevezése körüli parlamenti bonyodalmak napjaiban is.) Képviselői gyakorlatával segíti, míg szükségét érzi, Kapronczy Mihályt, a kulturális ügyekbe frissiben bekerült kisgazdát. De ettől függetlenül is érdemes Maczó Ágnest aról faggatni, mi a véleménye az oktatásügy alakulásáról, a vidék művelődési lehetőségeiről, a fővárostól távol élő művészek mindennapjairól. Négy gyermek édesanyjaként, költőfeleségként, a falvakat, kisvárosokat járó közéleti személyiségként határozott ismeretei és elképzelései vannak kulturális életünk e kevéssé számon tartott területeiről. A Független Kisgazdapárt politikai kulturális programja a legnemesebb magyar történelmi és szellemi hagyományokra épült. Az oktatásban sajnos ugyanúgy folytatódik a történelemhamisítás, az agymosás, mint hosszú-hosszú ideje. Döntő kérdés, hogy az új nemzedékek megismerkedhetnek-e népük valódi történelmével, és megkaphatják-e azt a népi kultúrát, melyet elődeik sok száz éven át megőriztek s átörökítettek. Ez a tudás kincs, szellemi nagyjaink által szinte enciklopédikusan összegyűjtetett. Elég, ha csak Bartókra, Kodályra, Győrffy Istvánra, Szűcs Sándorra utalok, vagy Forrai Sándorra, aki nemrég jelentette meg az ómagyar írásokról európai igényességű könyvét. Tehát nem lehet sokszínűség címén a nyugati vagy amerikai kultúrát szinte diktatórikusan rákényszeríteni az országra, miközben sajátosságainkat őrző hagyományaink szinte már úgy pusztíttatnak, mint Szent István idején. Az igazi liberális kultúrpolitika alternatívákat kínál, nem feledve a szellemi gyökerek elsődlegességét, táplálóerejét. A valódi liberalizmus számomra Széchenyi Istvánnál kezdődik. Ön szerint elképzelhető, hogy a mostani „kulturális kormányzat a népi kultúrának megkülönböztetett szerepet szán? . ” Nem számítok erre. A szocialista párt számomra érthetetlen módon e fontos tárcát átengedte az SZDSZ-nek. Ezzel mintegy jelezték, hogy illúzióink sem lehetnek. Kodály Zoltán írta, hogy nem adna érettségi bizonyítványt olyan fiatalnak, aki az ország egy bizonyos részét nem ismeri, s erről az ismeretéről tanúbizonyságot nem tesz. Ehhez Kodály Zoltán szerint gyakorlati tapasztalatokra van szükség. Sajnos politikusaink többségéről elmondható, hogy nem ismerik saját hazájukat, mert ha ismernék, ez meglátszana tevékenységükön. A vidék háttérbe szorult. A vidéki iskolák helyzete katasztrofális. A kis településeken, az ötszáz fő alatti falvakban szinte lehetetlen iskolát működtetni. 1991-ben egy törvénymódosítás keretén belül hívtam fel a figyelmet ezekre a problémákra. Ennek következtében ezek a falvak, települések is támogatást kaphatnak iskola létesítéséhez. Sok helyen munkához is láttak. De hiába építenek iskolákat, ha a működéshez szükséges gazdasági feltételek nem biztosítottak. De hasonló a helyzet a városi lakótelepi iskolákban is. Nemcsak az iskolákkal van a probléma, hanem a művelődési házakat is sorra bezárják, mert a településeknek arra sincs pénzük, hogy egy közösségi épületet vagy csak egyetlen termet is fönntartsanak. A kiskönyvtárakat is sorra bezárják. Nem túlzás azt állítani, hogy a kis települések kulturális helyzete, szellemi élete végtelenül elkeserítő. A magyar szellemi és politikai elit pedig füle botját sem mozdítja. Sürgős és radikális megújulásra, segítségre lenne szükség. - A kormányprogramban talált olyan fejezeteket, amelyek e sürgős segítséget ígérik? - Nem, nem találtam biztató jeleket. - Ön szerint hol kellene a vidék kulturális felemeléséhez hozzálátni? - Az alsófokú népoktatásnál. Japánban nem úgy kezdődött a „nagy váltás”, hogy eldobták volna a kimonókat, hogy „ebek harmincadjára” juttatták volna a vidéket, és vezetőik nem arról beszéltek, hogy még nehezebb és nehezebb idők jönnek, hanem teljesen más történt. A századfordulón alig néhány év alatt több mint ezerhatszáz iskolát létesítettek, és egységes, magas szintű népoktatás kezdődött el a hagyományaikat illetően is (utalok régi írásukra), és a legmodernebb tudományok elsajátítása is elkezdődött. Nálunk a rendszerváltás úgy alakult, hogy néhány elitiskolában számítógépen tanulnak a gyerekek, máshol krétagondokkal küszködnek, sok helyen pedig olvasni és számolni is alig tanulnak meg. A tudás nem lehet kiváltság. Márpedig ma az Információhiányban szenved az ország, nem ismerheti meg saját, valódi helyzetét. A „kiváltságosok” nemtörődömsége és tudatos vaksága lehetetlenné teszi, hogy a valódi értékek még időben nemzeti kinccsé váljanak. De a szellemi hátországban valami készülődik. Csak a képzőművészek területéről említek egy példát, a Győrfi testvéreket. Sándor Karcagon, Lajos Püspökladányban él. Számos köztéri szobruk áll az országban. A Kolozsvári-testvérek óta ők az elsők, akik közös alkotást hoztak létre, a kisújszállási háborús emlékművet. Sándornak nemrég New Yorkban volt kiállítása, Lajos pedig Hollandiából kapott megrendelést. Idehaza alig beszélnek róluk. Egy-egy szoboravatáskor a hírforrások mindig közüik, hogy ki avatta a szobrot, mit mondott, de hogy megkérdeznék magát az alkotót is, ez már túl nagy elvárás. De hál’ istennek munkásságukban ez őket nem zavarja. Dolgoznak rendíthetetlenül, és reményt keltően. Talán még nincs késő szót emelni az alapfokú népoktatás tartalmi módosításai és egységes szintre emelése érdekében, hiszen a közoktatási törvény „kiigazítása” és nemzeti alaptanterv ügye - a hírek szerint - a parlament elé kerül. Talán akkor lehetőségük lesz a kisgazdáknak is, hogy elképzelésüket érvényesítsék... - A kisgazdapárt, mint a negyedik legerősebb parlamenti párt, jelen pillanatban nem határozhatja meg a dolgok menetét, de hangot adhat a valódi problémáknak, és fölemelheti szavát a nemzet érdekében. Ha a hatalmon lévők választási ígéreteiket megtagadják, és a nép érdekeivel ellentétesen politizálnak, a kisgazdapárt nem állhat be hatpárti egyeztetés címén baleknek és csicskásnak, hanem a becsapottságban és megalázottságban is a nép mellett van a helye. Nem beszéltünk még azokról, akik a vidék kulturális felemeléséért a legtöbbet tehetik, a pedagógusokról. Igaz, mások sem igen beszélnek mostanában róluk... - A pedagógusok helyzete elszomorító. Legalább olyan életfeltételekkel kellene rendelkezniük, mint az orvosoknak. Tudjuk, ha az orvos nem tíd gyógyítani, a beteg meghal. Ha a tanító nem tud tanítani, elhülyül a társadalom. Anyagi és erkölcsi megbecsülésükre egyaránt szükség lenne, hogy nyári vakáció idején ne a pedagógusföldek művelésével kelljen foglalkozniuk, ne pótlólagos keresetek után kelljen szaladgálniuk, hanem tanulmányi utakra utazhassanak, szakirodalmat vásárolhassanak, és így tovább. Csak jól képzett, világlátott, naprakész pedagógus tudja gyermekeinket európai magyar polgárokká nevelni, akár Boldogkőváralján, akár Szatmárcsekén. Sajnos a pedagógustársadalom rendkívülmegosztott. Több politikai irányzat szeretné kisajátítani őket, pedig egységes érdekképviselettel sokkal nagyobb eredményt tudnának elérni. Az internacionalizmus mételye után most álliberalizmussal igyekeznek féken tartani őket. Az ellenzéki pártokról is elmondható, hogy megosztottak. Amilyen egységesen léptek fel médiaügyekben, ugyanolyan egységesen léphetnének fel a közoktatási törvény módosítása vagy a nemzeti alaptanterv parlamenti vitája alkalmával is... Nem hiszem, hogy ezekről a kérdésekről a négy ellenzéki párt egyféleképpen gondolkodik. Többször hangsúlyoztam, hogy az MDF álnépi politikája rendkívül sokat ártott az átalakulásnak. Sajnos ebben partner volt sok tekintetben a Kereszténydemokrata Néppárt is. Amíg a szellemi trónust az álnépi politika uralja, addig a valódi népi politika nem foglalhatja el méltó helyét. A Fidesz oktatási és kultúrpolitikája az SZDSZ-ével közel azonos. Ez az ellenzéki egységeskedés a kisgazdapárt energiáit akarja felőrölni. Nagyon érdekes, hogy a médiavitában a kisgazdapárt álláspontját fogadták el az ellenzéki pártok a garanciák követelését illetően, de erről a tényről soha sehol egyetlen ellenzéki párt sem nyilatkozott A Kisgazdapártra történelmi feladat vár nemzeti egység csak történelmünk politikai, szellemi hagyományainak nyomvonalán képzelhető el. Más út nincs, mert akkor már nem is érdemes Magyarországról beszélni, mondhatnánk akkor Kukutyint is... (lőcsei) G. Nagyné Maczó Ágnes: A tudás nem lehet kiváltság. Havran Zoltán felvétele Magyar könyvek Kárpátaljáról Több mint két esztendeje, 1992 március 26-án jegyezték be Ungváron az Intermix Kft.-t, amely ezzel egy időben képviseleti irodát nyitott Budapesten. A kereskedelmen, a szolgáltatáson és ipari termelésen kívül könyv- és lapterjesztéssel, illetve kiadással foglalkozik. A kárpátaljai vegyes vállalat megalakulásától kezdve a nemzetinemzetiségi önismeretet szolgáló könyvek, egyházi, illetve eredeti kortárs szépirodalmi kiadványok, első kötetes szerzők és magyar klasszikusok műveinek megjelentetését tekinti feladatának, de az egyetemes magyar, valamint a világirodalom kiadását is. Dupka Györgytől, az Intermix Kiadó igazgatójától megtudtuk, hogy az elmúlt évben száz művet jelentettek meg félmillió példányban. Ennek háromnegyed része eredeti alkotás volt, a többi újrakiadás. Példányszámuk ezer és húszezer között mozgott és - a leromlott kárpátaljai gazdasági helyzetet ismerve - ügyeltek arra, hogy egy-egy könyv ne kerüljön többe, mint két kenyér ára. A kiadó alig két esztendő alatt Kárpátalja legjelentősebb kiadójává nőtte ki magát. A korábbi, 1940 óta működő ungvári Kárpáti Kiadót a rendszerváltozás gazdasági csődbe juttatta, és 1992-ben egyetlen magyar könyvet sem adott ki. Az Intermixen kívül az ungvári Galéria Kiadó és a budapesti Hatodik Síp Alapítvány-Új Mandátum Kiadó évente mintegy tucatnyi kárpátaljai magyar könyvet jelentet meg. Az Intermix két éve indította a Kárpátaljai Magyar Könyvek című sorozatát, amelyeknek eddig hatvanöt kiadványát támogatta a magyar művelődésiminisztérium. A sorozat eredeti kárpátaljai magyar művek megjelentetésére vállalkozik, így láthattak például napvilágot Fodor Géza, Füzesi Magda, Kovács Vilmos versei, Vári Fábián László kárpátaljai magyar népballadagyűjteménye, emlékkönyvek a sztálinizmus 1944-1946 közötti kárpátaljai áldozatairól, illetve az 1944 és 1945 közötti koncepciós perekben elítélt magyarokról, ezért olvashatók a gulagok túlélőinek vallomásai. Megjelentették Keresztyén Balázs Irodalmi barangolások Kárpátalján című munkáját S. Benedek András kárpátaljai nemzetiségi és kultúrtörténeti vázlatát, valamint a Magyar Írószövetség kárpátaljai írócsoportjának antológiáját. Az idei tervekről szólva Dupka György elmondta, hogy a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozatban negyven művet adnak ki, így például megjelenik a hetvenes évek fordulóján a hatóságok által feloszlatott Forrás Stúdióba tömörült fiatalok antológiája, Balla Teréz verseskötete, Soós Kálmán történelmi tanulmányai és Nagyszőlős, Técső, Királyháza, Nagydobrony települések krónikája. A budapesti Tricolor Kiadóval, amelynek vezetője Fekete Gyula író, közösen pedig az Örökségünk című sorozat Ebben írók, költők válogatták ki a számukra legkedvesebb írásokat. Az első kötetek alkotói: Keresztury Dezső, Sütő András, Csoóri Sándor és Sánta Ferenc. (Kotlik) Idén januártól a Kaposvári Megyei és Városi Könyvtár helyett új kiadó szerepel a Somogy című lap impresszumában: Somogy Megye Közgyűlése és a Berzsenyi Dániel Irodalmi Társaság. A Tüskés Tibor főszerkesztő és Takáts Gyula főmunkatárs és felelős kiadó által jegyzett lap a szerkesztőbizottság szerint „az egyetemes magyar irodalom, a nemzeti kultúra egyik fóruma kíván lenni... Fokozott mértékben kíván kapcsolódni a folyóirat - ahogy neve is sugallja - a megye szelemi életéhez, művelődési intézményeihez, múltjához és jelen életéhez, a csak itt előforduló és maradandó értékekhez". Ez az, amire igazán szükség van - mondjuk örömmel, hiszen a fővárosi körök vidékre telepedett folyóiratai szinte lehetetlenné teszik a regionális műhelyek megerősödését. Csakhogy még mindig vízfejű az ország, csak igen kevesen engedik meg maguknak, hogy vidéki karriert fussanak be, s mint tudjuk, senki sem próféta a saját hazájában. Takáts Gyula egymaga a nagy somogyi költő, budapesti kötetekkel és kitüntetésekkel. Sajnos ritkán jelentkezik, pedig milyen örömmel olvastuk a kéthavonta jelentkező lap idei második számában Csokonai-naplóját. Hogy mennyire nehéz a somogyiságot meghatározni, jelzi a folyóirat friss, július-augusztusi számának Dél dicsérete című összeállítása. „Emberi táj ez. Dolgos kéz alkotta magának s formálgatva a lét kényszere s kedve szerint, é s nyájassá szelídült a kietlenség, s a vadonból nem 9 béri otthon lett, életadó hagyomány" — mondja Keresztury Dezső. Hamvas Béla Berzsenyi költészetében látja meg a Délnyugat igazi jelentőségét: „Berzsenyi Délnyugat jelképe... Költészetében Délnyugat nem mint mai hely él, hanem mint a hely mint örök valóság, mint Géniusz". Somogy Az illusztrációként megidézett Berzsenyivers (A Balaton) emelkedettsége Hamvast igazolja. Rónay György a Sorsunk 1946/2. számában a Pannonizmusról elmélkedve az alábbi következtetésre jut: „Egészséges nemzeti kultúra: az ország táji kultúráinak szintézise. Ahhoz, hogy erős és egészséges nemzeti kultúra alakuljon ki, szükséges, hogy erősen és egészségesen alakuljanak ki elemei: a táji kultúrák. Ehhez pedig a művelődési tájak jellegét s színeit határozottan vállaló, a tájiultúrát tudatosan s az egyetemes magyar kultúra legjobb színvonalán képviselő szervezetekre és intézményekre van szükség. Minden jól meglátott táji problémának eo ipso egyetemes magyar értéke is van, s minden egyetemes magyar kérdésnek eo ipso megvan a maga táji változata.” Sajnos hiába vallja magáénak néhány vidéki lap szerkesztősége, amit Rónay György még az internacionális olvasztókohó működésbe lépése előtt mondott, nagyon sok mindent elölről kell kezdeni. Például a tehetségek felkutatását. A Somogy szerkesztősége a lap utolsó oldalán közti, melyik szerkesztője kötődik a régióhoz. Bizony nem terjedelmes a lista, s ha még azt is megfontoljuk, vajon Balatonfüred és Pécs ide sorolható-e, akkor bizony alacsony a szám. Hogy a szerzők közül ki kötődik ide, nem tudhatjuk, mert semmiféle tájékoztatást nem ad erről a lap. A nyári szám a Bánság fővárosát, Temesvárt szólítja meg. Matekovits György A maradásról és megmaradásról cikkében arról szól, hogy ebben az igen jelentős kulturális hagyományokkal rendelkező városban az iskolai kereteken kívül népművelés milyen nagy szerepet játszott. Az 1968-ban létrejött, Kisenciklopédiának elnevezett szabadegyetem jelentőségéről így ír „Az önképzés hagyományosan megtartó varázsa abban van, hogy a szakma, a szellemi felkészülés széles palettáján mozgó egyéniségeket a közös művelődési óhaj és a barátság harmóniája olyan közösséggé kovácsolja, ahol mindenki »félszavakból érti egymást«. Mi sem bizonyítja jobban a sokszínű és mély hatású szellemi kapcsolatot, mint az 1989. december idusán megindult eseménysor, amikor Tőkés László református tiszteletes háza előtt a kilakoltatás ellen néma jelenlétükkel tiltakozó összesereglettek zöme a templom hívein kívül a Kisenciklopédia római katolikus, zsidó, protestáns vallású hallgatóiból tevődött össze." Mandics György a temesvári irodalmi társaságokról értekezik, sok, olykor meghökkentő adatot felvonultatva. Mandics Temesvári Golgota című művét már a recenziórovat mutatja be, mégpedig a pengeélesen fogalmazó, titokzatos Pannonius, akinek bírálataira nem lehet nem felfigyelni. (Vajon kit takar az álnév?) Szántó Piroska megindító corpusai nem puszta illusztrációk a lapban, hanem közlemények a Megváltó különböző arcairól. A megfeszített Krisztus hol ölelni vágyik, hol magába roskad, hol elszállni készül, hol a gyász megtestesítője, hol az örök életé. Az ábrázolásokban egyszerre van jelen a népművészet naivitása és a modernitáson túlemelkedő művész elvonatkoztató- és tömörítőképessége. A szeretet vázlatai ezek a Krisztusok, mint Vasadi Péter mondja. A Somogy című folyóirat új szerkesztősége az út elején áll. Kívánjuk, legyen türelme tehetségeket tanítani és felnevelni, esetleg pályázatokat kiírni Somogyország kulturális felvirágoztatása érdekében. Meggyőződésünk, hogy a színvonalas regionális folyóiratok a közeli jövőben egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert. Osztovita Ágnes Madar Nemzet 9 NAPLÓ KÖLCSEY FERENC szobrát szombaton avatták fel szülőfalujában, a Szatmár megyei Sződemeteren. A helyi református templom kertjében felállított szobor Kő Pál alkotása, amelyet a Magyar Írószövetség ajándékozott a Szatmárnémeti Kölcsey-körnek. A Himnusz költőjének szoboravatásán ünnepi beszédet mondott többek között a helyi polgármester és a megye prefektusa mellett Tornai József, a Magyar Írószövetség elnöke, Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Bálint-Pataki Jószef, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főtanácsosa, Ioan Chis, a Szatmár megyei Tanács elnöke, Tőkés László és Tempfli József nagyváradi, valamint Kocsis Elemér debreceni püspökök, Corneliu Balla műfordító, az EMKE részéről pedig Kötő József irodalomtörténész, az EMKE főjegyzője. Kölcsey Ferenc műveiből Melegh Vilmos nagyváradi és Mirea Marcel szatmári színművész szavalt, a Nagykárolyi Római Katolikus Parókia kórusa Visnay Csaba vezényletével pedig kórusműveket adott elő. A HONFOGLALÓ MAGYARSÁG kultúrájának keleti gyökereit bemutató keszthelyi tárlatot Ivan Aboimov orosz nagykövet és dr Nanovfszky György, hazánk moszkvai nagykövete nyitotta meg szombaton a Helikon Kastélymúzeumban. A kiállított régészeti és néprajzi tárgyak - amelyek egy hónapig a Magyar Nemzeti Múzeumban voltak láthatók - a honfoglalást megelőző másfél-két évezredbe kalauzolnak. A magyar őstörténet sokszínű folyamatát egy kontinensnyi területről gyűjtött tárgyi emlékeken keresztül kísérheti figyelemmel a látogató. Az anyagot tíz oroszországi múzeum, illetve gyűjtemény bocsátotta a két hazai múzeum rendelkezésére. A szeptember 18-áig nyitva tartó keszthelyi kiállítás már a millecentenárium közelgő évfordulója jegyében született. NEMZETKÖZI MŰVÉSZETI TALÁLKOZÓ kezdődött vasárnap a tatai Kuny Domokos Múzeumban. Az augusztus 16éig tartó, Üzenet című rendezvénnyel a két fő szervező, Nagy Katalin textilművész és Kovács István grafikus célja, hogy az észak-dunántúl kisváros nemzetközi képzőművészeti központtá váljon. Meghívásukat az idén belga, dán, finn, francia, koreai, német, spanyol, svéd, szlovák és magyar művészek fogadták el, összesen 17-en. Legújabb munkáikból kiállítást is szerveztek a találkozó idejére. A tábor résztvevői munkájuk során papírmasszát, nejlonhálót, viszkót és ofszetlemezt is felhasználnak. AZ V. NEMZETKÖZI NYÁRI FESZTIVÁLRA Nagykanizsára többek között az algériai Béni Ameur, a luxemburgi Amicale Pesselbuer, a horvátországi Sloboda Vis, valamint kilenc Zala megyei néptáncegyüttes érkezett a hét végén. A Zala megyei művelődési és ifjúsági központ által meghívott együttesek augusztus 10-éig Letenyén, Keszthelyen, Zalaegerszegen és Zalakaroson lépnek fel. A hét végén a keszthelyi borfesztivált és a Letenyén megkezdődött Mura menti napok programját színesíti a fesztiválvendégek műsora. Meghalt Domenico Modugno Hatvanhat éves korában szombaton este váratlanul elhunyt Domenico Itrodugno olasz énekes-zenész-színész, volt parlamenti képviselő. A több, mint tíz éve visszavonultan élő művészt szívinfarktus érte Lampedusa szigetén lévő villájában. Domenico Modugno 1928- ban született Potignano a Maréban. Világszerte a könnyű műfaj egyik legünnepeltebb csillaga volt, dalainak többnyire maga írta a zenéjét és a szövegét Szicília és Nápoly vidékének dallamait sajátos stílusban szólaltatta meg. Prózai darabokban és számos játékfilmben is szerepelt, de legszívesebben vígjátékokban lépett fel A Radikális Párt képviselőjeként a parlamentbe is bejutott. Domenico Modugno utolsó éveit a természetvédelemnek szentelte.