Magyar Nemzet, 1994. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-08 / 184. szám

HÉTFŐ, 1994. augusztus 8. Kultúra Mit tehet a parlamenti ellenzék a magyar kultúráért? A legkisebb települések iskoláinál kellene kezdeni a változtatást G. Nagyné Maczó Ágnes a vidék katasztrofális helyzetéről és a pedagógusok egységéről . Ha a Független Kisgazdapárt művelődési és művészeti elképzeléseiről érdeklődik valaki, éppúgy, mint az előző parlamenti ciklus idején, most is G. Nagyné Maczó Ágneshez tanácsos fordulnia. Maczó Ágnes ugyanis az Országgyű­lés egyik alelnökeként részt vállal időnként a kulturális bizottság munkájában. (Ezt cselekedte a médiaelnökök megválasztása és kinevezése körüli parlamenti bonyodalmak napjaiban is.) Képviselői gyakorlatával segíti, míg szükségét érzi, Kapronczy Mihályt, a kulturális ügyekbe frissiben bekerült kisgazdát. De ettől függetlenül is érdemes Maczó Ágnest aról faggatni, mi a vé­leménye az oktatásügy alakulásáról, a vidék mű­velődési lehetőségeiről, a fővárostól távol élő művészek mindennapjairól. Négy gyermek édes­anyjaként, költőfeleségként, a falvakat, kisváro­sokat járó közéleti személyiségként határozott ismeretei és elképzelései vannak kulturális éle­tünk e kevéssé számon tartott területeiről.­­ A Független Kisgazdapárt politikai kultu­rális programja a legnemesebb magyar történel­mi és szellemi hagyományokra épült. Az okta­tásban sajnos ugyanúgy folytatódik a történe­lemhamisítás, az agymosás, mint hosszú-hosszú ideje. Döntő kérdés, hogy az új nemzedékek megismerkedhetnek-e népük valódi történelmé­vel, és megkaphatják-e azt a népi kultúrát, me­lyet elődeik sok száz éven át megőriztek s átörö­kítettek. Ez a tudás kincs, szellemi nagyjaink ál­tal szinte enciklopédikusan összegyűjtetett. Elég, ha csak Bartókra, Kodályra, Győrffy Istvánra, Szűcs Sándorra utalok, vagy Forrai Sándorra, aki nemrég jelentette meg az ómagyar írásokról európai igényességű könyvét. Tehát nem lehet sokszínűség címén a nyugati vagy amerikai kul­túrát szinte diktatórikusan rákényszeríteni az or­szágra, miközben sajátosságainkat őrző hagyo­mányaink szinte már úgy pusztíttatnak, mint Szent István idején. Az igazi liberális kultúrpoli­tika alternatívákat kínál, nem feledve a szellemi gyökerek elsődlegességét, táplálóerejét. A valódi liberalizmus számomra Széchenyi Istvánnál kez­dődik. Ön szerint elképzelhető, hogy a mostani „kulturális kormányzat a népi kultúrának meg­különböztetett szerepet szán? . ” Nem számítok erre. A szocialista párt szá­momra érthetetlen módon e fontos tárcát áten­gedte az SZDSZ-nek. Ezzel mintegy jelezték, hogy illúzióink sem lehetnek. Kodály Zoltán ír­ta, hogy nem adna érettségi bizonyítványt olyan fiatalnak, aki az ország egy bizonyos részét nem ismeri, s erről az ismeretéről tanúbizonyságot nem tesz. Ehhez Kodály Zoltán szerint gyakorla­ti tapasztalatokra van szükség. Sajnos politikusa­ink többségéről elmondható, hogy nem ismerik saját hazájukat, mert ha ismernék, ez meglátsza­na tevékenységükön. A vidék háttérbe szorult. A vidéki iskolák helyzete katasztrofális. A kis tele­püléseken, az ötszáz fő alatti falvakban szinte le­hetetlen iskolát működtetni. 1991-ben egy tör­vénymódosítás keretén belül hívtam fel a figyel­met ezekre a problémákra. Ennek következtében ezek a falvak, települések is támogatást kaphat­nak iskola létesítéséhez. Sok helyen munkához is láttak. De hiába építenek iskolákat, ha a műkö­déshez szükséges gazdasági feltételek nem biz­tosítottak. De hasonló a helyzet a városi lakótele­pi iskolákban is. Nemcsak az iskolákkal van a probléma, hanem a művelődési házakat is sorra bezárják, mert a településeknek arra sincs pén­zük, hogy egy közösségi épületet vagy csak egyetlen termet is fönntartsanak. A kiskönyvtá­rakat is sorra bezárják. Nem túlzás azt állítani, hogy a kis települések kulturális helyzete, szelle­mi élete végtelenül elkeserítő. A magyar szelle­mi és politikai elit pedig füle botját sem mozdít­ja. Sürgős és radikális megújulásra, segítségre lenne szükség. - A kormányprogramban talált olyan fejeze­teket, amelyek e sürgős segítséget ígérik? - Nem, nem találtam biztató jeleket. - Ön szerint hol kellene a vidék kulturális felemeléséhez hozzálátni? - Az alsófokú népoktatásnál. Japánban nem úgy kezdődött a „nagy váltás”, hogy eldobták volna a kimonókat, hogy „ebek harmincadjára” juttatták volna a vidéket, és vezetőik nem arról beszéltek, hogy még nehezebb és nehezebb idők jönnek, hanem teljesen más történt. A századfor­dulón alig néhány év alatt több mint ezerhatszáz iskolát létesítettek, és egységes, magas szintű népoktatás kezdődött el a hagyományaikat illető­en is (utalok régi írásukra), és a legmodernebb tudományok elsajátítása is elkezdődött. Nálunk a rendszerváltás úgy alakult, hogy néhány elitisko­lában számítógépen tanulnak a gyerekek, máshol krétagondokkal küszködnek, sok helyen pedig olvasni és számolni is alig tanulnak meg. A tudás nem lehet kiváltság. Márpedig ma az­ Informáci­óhiányban szenved az ország, nem ismerheti meg saját, valódi helyzetét. A „kiváltságosok” nemtörődömsége és tudatos vaksága lehetetlen­né teszi, hogy a valódi értékek még időben nem­zeti kinccsé váljanak. De a szellemi hátország­ban valami készülődik. Csak a képzőművészek területéről említek egy példát, a Győrfi testvére­ket. Sándor Karcagon, Lajos Püspökladányban él. Számos köztéri szobruk áll az országban. A Kolozsvári-testvérek óta ők az elsők, akik közös alkotást hoztak létre, a kisújszállási háborús em­lékművet. Sándornak nemrég New Yorkban volt kiállítása, Lajos pedig Hollandiából kapott meg­rendelést. Idehaza alig beszélnek róluk. Egy-egy szoboravatáskor a hírforrások mindig közüik, hogy ki avatta a szobrot, mit mondott, de hogy megkérdeznék magát az alkotót is, ez már túl nagy elvárás. De hál’ istennek munkásságukban ez őket nem zavarja. Dolgoznak rendíthetetlenül, és reményt keltően.­­ Talán még nincs késő szót emelni az alap­fokú népoktatás tartalmi módosításai és egysé­ges szintre emelése érdekében, hiszen a közokta­tási törvény „kiigazítása” és nemzeti alaptanterv ügye - a hírek szerint - a parlament elé kerül. Talán akkor lehetőségük lesz a kisgazdáknak is, hogy elképzelésüket érvényesítsék... - A kisgazdapárt, mint a negyedik legerő­sebb parlamenti párt, jelen pillanatban nem hatá­rozhatja meg a dolgok menetét, de hangot adhat a valódi problémáknak, és fölemelheti szavát a nemzet érdekében. Ha a hatalmon lévők válasz­tási ígéreteiket megtagadják, és a nép érdekeivel ellentétesen politizálnak, a kisgazdapárt nem áll­hat be hatpárti egyeztetés címén baleknek és csicskásnak, hanem a becsapottságban és meg­­alázottságban is a nép mellett van a helye.­­ Nem beszéltünk még azokról, akik a vidék kulturális felemeléséért a legtöbbet tehetik, a pe­dagógusokról. Igaz, mások sem igen beszélnek mostanában róluk... - A pedagógusok helyzete elszomorító. Leg­alább olyan életfeltételekkel kellene rendelkez­niük, mint az orvosoknak. Tudjuk, ha az orvos nem tíd gyógyítani, a beteg meghal. Ha a tanító nem tud tanítani, elhülyül a társadalom. Anyagi és erkölcsi megbecsülésükre egyaránt szükség lenne, hogy nyári vakáció idején ne a pedagó­gusföldek művelésével kelljen foglalkozniuk, ne pótlólagos keresetek után kelljen szaladgálniuk, hanem tanulmányi utakra utazhassanak, szakiro­dalmat vásárolhassanak, és így tovább. Csak jól képzett, világlátott, naprakész pedagógus tudja gyermekeinket európai magyar polgárokká ne­velni, akár Boldogkőváralján, akár Szatmárcse­­kén. Sajnos a pedagógustársadalom rendkívül­­megosztott. Több politikai irányzat szeretné ki­sajátítani őket, pedig egységes érdekképviselet­tel sokkal nagyobb eredményt tudnának elérni. Az­ internacionalizmus mételye után most állibe­­ralizmussal igyekeznek féken tartani őket.­­ Az ellenzéki pártokról is elmondható, hogy megosztottak. Amilyen egységesen léptek fel mé­diaügyekben, ugyanolyan egységesen léphetnének fel a közoktatási törvény módosítása vagy a nemze­ti alaptanterv parlamenti vitája alkalmával is...­­ Nem hiszem, hogy ezekről a kérdésekről a négy ellenzéki párt egyféleképpen gondolkodik. Többször hangsúlyoztam, hogy az MDF álnépi politikája rendkívül sokat ártott az átalakulásnak. Sajnos ebben partner volt sok tekintetben a Ke­reszténydemokrata Néppárt is. Amíg a szellemi trónust az álnépi politika uralja, addig a valódi né­pi politika nem foglalhatja el méltó helyét. A Fi­desz oktatási és kultúrpolitikája az SZDSZ-ével közel azonos. Ez az ellenzéki egységeskedés a kis­gazdapárt energiáit akarja felőrölni. Nagyon érde­kes, hogy a médiavitában a kisgazdapárt álláspont­ját fogadták el az ellenzéki pártok a garanciák kö­vetelését illetően, de erről a tényről soha sehol egyetlen ellenzéki párt sem nyilatkozott A Kis­gazdapártra történelmi feladat vár nemzeti egység csak történelmünk politikai, szellemi hagyomá­nyainak nyomvonalán képzelhető el. Más út nincs, mert akkor már nem is érdemes Magyarországról beszélni, mondhatnánk akkor Kukutyint is... (lőcsei) G. Nagyné Maczó Ágnes: A tudás nem lehet kiváltság. Havran Zoltán felvétele Magyar könyvek Kárpátaljáról Több mint két esztendeje, 1992 március 26-án jegyezték be Ungváron az Intermix Kft.-t, amely ezzel egy időben képvi­seleti irodát nyitott Budapesten. A kereskedelmen, a szolgálta­táson és ipari termelésen kívül könyv- és lapterjesztéssel, illet­­ve kiadással foglalkozik. A kár­pátaljai vegyes vállalat megala­kulásától kezdve a nemzeti­­nemzetiségi önismeretet szol­gáló könyvek, egyházi, illetve eredeti kortárs szépirodalmi kiadványok, első kötetes szer­zők és magyar klasszikusok műveinek megjelentetését te­kinti feladatának, de az egyete­mes magyar, valamint a világ­­irodalom kiadását is. Dupka Györgytől, az Inter­mix Kiadó igazgatójától meg­tudtuk, hogy az elmúlt évben száz művet jelentettek meg­­ félmillió példányban. Ennek há­romnegyed része eredeti alkotás volt, a többi újrakiadás. Pél­dányszámuk ezer és húszezer között mozgott és - a leromlott kárpátaljai gazdasági helyzetet ismerve - ügyeltek arra, hogy egy-egy könyv ne kerüljön töb­be, mint két kenyér ára. A kiadó alig két esztendő alatt Kárpátalja legjelentősebb kiadójává nőtte ki magát. A ko­rábbi, 1940 óta működő ungvári Kárpáti Kiadót a rendszerválto­zás gazdasági csődbe juttatta, és 1992-ben egyetlen magyar könyvet sem adott ki. Az Inter­­mixen kívül az ungvári Galéria Kiadó és a budapesti Hatodik Síp Alapítvány-Új Mandátum Kiadó évente mintegy tucatnyi kárpátaljai magyar könyvet je­lentet meg. Az Intermix két éve indította a Kárpátaljai Magyar Könyvek című sorozatát, amelyek­nek eddig hatvanöt kiadványát támogatta a magyar művelődési­­minisztérium. A sorozat eredeti kárpátaljai magyar művek meg­jelentetésére vállalkozik, így láthattak például napvilágot Fo­dor Géza, Füzesi Magda, Ko­vács Vilmos versei, Vári Fábián László kárpátaljai magyar népballadagyűjteménye, emlék­könyvek a sztálinizmus 1944-1946 közötti kárpátaljai áldozatairól, illetve az 1944 és 1945 közötti koncepciós perek­ben elítélt magyarokról, ezért olvashatók a gulagok túlélőinek vallomásai. Megjelentették Ke­resztyén Balázs Irodalmi ba­rangolások Kárpátalján című munkáját S. Benedek András kárpátaljai nemzetiségi és kul­túrtörténeti vázlatát, valamint a Magyar Írószövetség kárpátal­jai írócsoportjának antológiáját. Az idei tervekről szólva Dupka György elmondta, hogy a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozatban negyven művet ad­nak ki, így például megjelenik a hetvenes évek fordulóján a ha­tóságok által feloszlatott Forrás Stúdióba tömörült fiatalok anto­lógiája, Balla Teréz versesköte­te, Soós Kálmán történelmi ta­nulmányai és Nagyszőlős, Té­­cső, Királyháza, Nagydobrony települések krónikája. A buda­pesti Tricolor Kiadóval, amely­nek vezetője Fekete Gyula író, közösen pedig az Örökségünk című sorozat Ebben írók, köl­tők válogatták ki a számukra legkedvesebb írásokat. Az első kötetek alkotói: Keresztury De­zső, Sütő András, Csoóri Sán­dor és Sánta Ferenc. (Kotlik) Idén januártól a Kaposvári Megyei és Városi Könyvtár helyett új kiadó szerepel a Somogy című lap impresszumában: So­mogy Megye Közgyűlése és a Berzsenyi Dániel Irodalmi Társaság. A Tüskés Tibor főszerkesztő és Takáts Gyula főmunkatárs és felelős kiadó által jegyzett lap a szer­kesztőbizottság szerint „az egyetemes ma­gyar irodalom, a nemzeti kultúra egyik fó­ruma kíván lenni... Fokozott mértékben kí­ván kapcsolódni a folyóirat - ahogy neve is sugallja - a megye szelemi életéhez, műve­lődési intézményeihez, múltjához és jelen életéhez, a csak itt előforduló és maradan­dó értékekhez". Ez az, amire igazán szük­ség van - mondjuk örömmel, hiszen a fő­városi körök vidékre telepedett folyóiratai szinte lehetetlenné teszik a regionális mű­helyek megerősödését. Csakhogy még mindig vízfejű az ország, csak igen keve­sen engedik meg maguknak, hogy vidéki karriert fussanak be, s mint tudjuk, senki sem próféta a saját hazájában. Takáts Gyula egymaga a nagy somogyi költő, budapesti kötetekkel és kitüntetésekkel. Sajnos rit­kán jelentkezik, pedig milyen örömmel ol­vastuk a kéthavonta jelentkező lap idei má­sodik számában Csokonai-naplóját. Hogy mennyire nehéz a somogyiságot meghatározni, jelzi a folyóirat friss, júli­us-augusztusi számának Dél dicsérete cí­mű összeállítása. „Emberi táj ez. Dolgos kéz alkotta magának s formálgatva a lét kényszere s kedve szerint, é s nyájassá szelídült a kietlenség, s a vadonból n­em­ 9 béri otthon lett, életadó hagyomány" — mondja Keresztury Dezső. Hamvas Béla Berzsenyi költészetében látja meg a Dél­nyugat igazi jelentőségét: „Berzsenyi Délnyugat jelképe... Költészetében Dél­nyugat nem mint mai hely él, hanem mint a hely mint örök valóság, mint Géniusz". Somogy Az illusztrációként megidézett Berzsenyi­vers (A Balaton) emelkedettsége Hamvast igazolja. Rónay György a Sorsunk 1946/2. számában a Pannoniz­musról elmélkedve az alábbi következte­tésre jut: „Egészséges nemzeti kultúra: az ország táji kultúráinak szintézise. Ahhoz, hogy erős és egészséges nemzeti kultúra alakuljon ki, szükséges, hogy erősen és egészségesen alakuljanak ki elemei: a táji kultúrák. Ehhez pedig a művelődési tájak jellegét s színeit határozottan vállaló, a tá­ji­­­ultúrát tudatosan s az egyetemes ma­gyar kultúra legjobb színvonalán képviselő szervezetekre és intézményekre van szük­ség. Minden jól meglátott táji problémának eo ipso egyetemes magyar értéke is van, s minden egyetemes magyar kérdésnek eo ipso megvan a maga táji változata.” Saj­nos hiába vallja magáénak néhány vidéki lap szerkesztősége, amit Rónay György még az internacionális olvasztókohó mű­ködésbe lépése előtt mondott, nagyon sok mindent elölről kell kezdeni. Például a te­hetségek felkutatását. A Somogy szerkesz­tősége a lap utolsó oldalán közti, melyik szerkesztője kötődik a régióhoz. Bizony nem terjedelmes a lista, s ha még azt is megfontoljuk, vajon Balatonfüred és Pécs ide sorolható-e, akkor bizony alacsony a szám. Hogy a szerzők közül ki kötődik ide, nem tudhatjuk, mert semmiféle tájékozta­tást nem ad erről a lap. A nyári szám a Bánság fővárosát, Te­mesvárt szólítja meg. Matekovits György A maradásról és megmaradásról cikkében ar­ról szól, hogy ebben az igen jelentős kulturál­is hagyományokkal rendelkező városban az iskolai kereteken kív­ül népművelés milyen nagy szerepet játszott. Az 1968-ban létrejött, Kisenciklopédiának elnevezett szabadegye­tem jelentőségéről így ír „Az önképzés ha­gyományosan megtartó varázsa abban van, hogy a szakma, a szellemi felkészülés széles palettáján mozgó egyéniségeket a közös mű­velődési óhaj és a barátság harmóniája olyan közösséggé kovácsolja, ahol mindenki »félszavakból érti egymást«. Mi sem bizo­nyítja jobban a sokszínű és mély hatású szel­lemi kapcsolatot, mint az 1989. december idusán megindult eseménysor, amikor Tőkés László református tiszteletes háza előtt a ki­lakoltatás ellen néma jelenlétükkel tiltakozó összesereglettek zöme a templom hívein kí­vül a Kisenciklopédia római katolikus, zsidó, protestáns vallású hallgatóiból tevődött össze." Mandics György a temesvári irodal­mi társaságokról értekezik, sok, olykor meg­hökkentő adatot felvonultatva. Mandics Te­mesvári Golgota című művét már a recen­ziórovat mutatja be, mégpedig a pengeéle­sen fogalmazó, titokzatos Pannonius, akinek bírálataira nem lehet nem felfigyelni. (Vajon kit takar az álnév?) Szántó Piroska megindító corpusai nem puszta illusztráci­ók a lapban, hanem közlemények a Meg­váltó különböző arcairól. A megfeszített Krisztus hol ölelni vágyik, hol magába ros­­kad, hol elszállni készül, hol a gyász meg­testesítője, hol az örök életé. Az ábrázolá­sokban egyszerre van jelen a népművészet naivitása és a modernitáson túlemelkedő művész elvonatkoztató- és tömörítőképes­sége. A szeretet vázlatai ezek a Krisztusok, mint Vasadi Péter mondja. A Somogy című folyóirat új szerkesz­tősége az út elején áll. Kívánjuk, legyen tü­relme tehetségeket tanítani és felnevelni, esetleg pályázatokat kiírni Somogyország kulturális felvirágoztatása érdekében. Meggyőződésünk, hogy a színvonalas re­gionális folyóiratok a közeli jövőben egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert. Osztovita Ágnes Madar Nemzet 9 NAPLÓ KÖLCSEY FERENC szobrát szombaton avatták fel szülőfalu­jában, a Szatmár megyei Sződe­­meteren. A helyi református templom kertjében felállított szobor Kő Pál alkotása, amelyet a Magyar Írószövetség ajándé­kozott a Szatmárnémeti Köl­­csey-körnek. A Himnusz költő­jének szoboravatásán ünnepi be­szédet mondott többek között a helyi polgármester és a megye prefektusa mellett Tornai József, a Magyar Írószövetség elnöke, Markó Béla, az RMDSZ szövet­ségi elnöke, Bálint-Pataki Jó­sze­f, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főtanácsosa, Ioan Chis, a Szatmár megyei Tanács elnöke, Tőkés László és Tempfli József nagyváradi, valamint Ko­csis Elemér debreceni püspö­kök, Corneliu Balla műfordító, az EMKE részéről pedig Kötő József irodalomtörténész, az EMKE főjegyzője. Kölcsey Fe­renc műveiből Melegh Vilmos nagyváradi és Mirea Marcel szatmári színművész szavalt, a Nagykárolyi Római Katolikus Parókia kórusa Visnay Csaba vezényletével pedig kórusműve­­ket adott elő. A HONFOGLALÓ MA­GYARSÁG kultúrájának keleti gyökereit bemutató keszthelyi tárlatot Ivan Aboimov orosz nagykövet és dr Nanovfszky György, hazánk moszkvai nagy­követe nyitotta meg szombaton a Helikon Kastélymúzeumban. A kiállított régészeti és néprajzi tárgyak - amelyek egy hónapig a Magyar Nemzeti Múzeumban voltak láthatók - a honfoglalást megelőző másfél-két évezredbe kalauzolnak. A magyar őstörté­net sokszínű folyamatát egy kontinensnyi területről gyűjtött tárgyi emlékeken keresztül kí­sérheti figyelemmel a látogató. Az anyagot tíz oroszországi mú­zeum, illetve gyűjtemény bocsá­totta a két hazai múzeum rendel­kezésére. A szeptember 18-áig nyitva tartó keszthelyi kiállítás már a millecentenárium közelgő évfordulója jegyében született. NEMZETKÖZI MŰVÉSZE­TI TALÁLKOZÓ kezdődött vasárnap a tatai Kuny Domokos Múzeumban. Az augusztus 16­éig tartó, Üzenet című rendez­vénnyel a két fő szervező, Nagy Katalin textilművész és Kovács István grafikus célja, hogy az észak-dunántúl kisváros nem­zetközi képzőművészeti köz­ponttá váljon. Meghívásukat az idén belga, dán, finn, francia, koreai, német, spanyol, svéd, szlovák és magyar művészek fo­gadták el, összesen 17-en. Leg­újabb munkáikból kiállítást is szerveztek a találkozó idejére. A tábor résztvevői munkájuk során papírmasszát, nejlonhálót, visz­kót és ofszetlemezt is felhasználnak. AZ V. NEMZETKÖZI NYÁ­RI FESZTIVÁLRA Nagykani­zsára többek között az algériai Béni Ameur, a luxemburgi Ami­cale Pesselbuer, a horvátországi Sloboda Vis, valamint kilenc Zala megyei néptáncegyüttes ér­kezett a hét végén. A Zala me­gyei művelődési és ifjúsági köz­pont által meghívott együttesek augusztus 10-éig Letenyén, Keszthelyen, Zalaegerszegen és Zalakaroson lépnek fel. A hét végén a keszthelyi borfesztivált és a Letenyén megkezdődött Mura menti napok programját színesíti a fesztiválvendégek­­ műsora. Meg­halt Domenico Modugno Hatvanhat éves korában szombaton este váratlanul el­hunyt Domenico Itrodugno olasz énekes-zenész-színész, volt par­lamenti képviselő. A több, mint tíz éve visszavonultan élő mű­vészt szívinfarktus érte Lampe­dusa szigetén lévő villájában. Domenico Modugno 1928- ban született Potignano a Maré­ban. Világszerte a könnyű műfaj egyik legünnepeltebb csillaga volt, dalainak többnyire maga írta a zenéjét és a szövegét Szicília és Nápoly vidékének dallamait sajátos stílusban szólaltatta meg. Prózai darabokban és számos ját­­ékfilmben is szerepelt, de legszí­vesebben vígjátékokban lépett fel A Radikális Párt képviselője­ként a parlamentbe is bejutott. Domenico Modugno utolsó éveit a természetvédelemnek szentelte.

Next