Magyar Nemzet, 1994. október (57. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-15 / 242. szám

1994. OKTOBER 15 ON ÉS A PROGRAMOK Magyar Nemzet Budapesti templomok :­­ egyházi zenéje : Október 16., vasárnap: Belvárosi főplébánia-templom, délelőtt tíz óra. Liszt Ferenc: Koroná­zási mise, Hegedűs Árpád: Vit­erat in terra, Liszt Ferenc: Mysteria dolorosas Liszt Ferenc: 116. zsoltár. Szólisták: Gábor Artemisz, Takács Judit, Szennai István, Mezőfi Tibor. Orgonán közre­működik: Virágh András. Vezényel: Virágh Endre. Ugyanitt, délután háromnegyed öt óra. Liszt Ferenc összes orgonaművé­nek előadása sorozatának második hangversenye. Orgonái: Virágh Endre. A koncertsorozatot a Belvárosi Főplé­bánia Egyházközség és Fővárosi ön­kormányzat kulturális bizottságának zenei alapja támogatja. Budavári Nagyboldogasszony­ (Mátyás)-templom, délelőtt tíz óra. A szentmisén közreműködik a Forchhei­­mi kórus (Németország). Ugyanitt, este hét óra. Egyházze­nei áhítat A Francia Intézet közremű­ködésével, a francia-magyar napok ke­retében George Robert orgonaestje. A koncertsorozatot a Westdeutsche Lan­desbank (Hungária) Rt. támogatja. Deák téri evangélikus templom, este hat óra. Händel: Messiás c. orató­riuma. Előadja a nordorfi Szent Márton templom kórus és zenekara. Szólisták: Maacha Deubner, Christiana Heimsch, Albrecht Lepetit, Henning Kothe. Ve­zényel: Günter Bongert. Szent István-bazilika, este hat óra. Koloss: Ecce sacerdos, Mozart: Missa brevis B-dúr, Liszt: Tu es Petrus, Hal­mos: Te Deum. Orgonán közreműkö­dik: Áchim Erzsébet. Vezényel: Fehér László.Október 19., szerda: Budavári Nagyboldogasszony­­(Mátyás)-templom, este nyolc óra. Miskolcit Katalin orgonaestje. Műso­ron: Dupré: Evocation. Vígh Kristóf: Ave María. Vígh Kristóf: Refulgence­­fantázia és fúga (ősbemutató). Közre­működik: Hantos Andrea (szoprán). Október 22., szombat: Budvári Nagyboldogasszony-­Má­­gdíj-templom, este fél nyolc óra. Hän­del: Messiás. Előadja: a nortorfi Szent Márton-templom kórusa és zenekara. Vezényel: Günter Bongert. (g­á.) VIDÉKI RENDEZVÉNYEK ABONY, Falumúzeum: Házi tűznézőben régi emlékek közt (k. ki­vét. 9-4). BAJA, József Attila MK: Tár­sastánc (szó. 7-től). BEZENYE, MH: „Mali Bizonj­­ci” néptáncprogr. (szó. de. 9-től). BÉKÉSCSABA, megyei Jókai Színház: Kardhercegnő, mesekom. (k., cs. 10 és 3). CEGLÉD, Kossuth MK: Dzsesszbalettprogr. (cs. fél 7-től). DEBRECEN, Bartók Terem: Siroki Zoltán-emlékkiáll. - Orsz. díszmadár-kiáll. és -bajnokság - Te­nyésztők versengése orsz. bajnoki címért (p. de. 9). DOBOGÓKŐ, Turistamúze­­um: A Magyarországi Turistaegye­sület 100 éve (cs., sze., v. 9­2). DUNAKOMLÓD, Faluház: Jo­­gi és szakmai tanácsadás kisterme­lőknek (sze. 1-jétől). DUNAÚJVÁROS, Bartók Ka­­maraszínház. Neil Simon: A nagy­mama soha (2 részes kom.), a bp.-i Karinthy Színház volt. (sze. 7). EGER, Megyei MK: A Cantus Agriensis progr. (cs. 6-tól), „Üdvöz­let Japánból!” Japán kul. bem. - Vi­deofilmrez., előa. Japánról (p. fél 5- től).ESZTERGOM, „Zöldház”: Téves kapcsolás, a tatabányai Jászai Mari Színház volt. (sze. 7). ÉRD, Parkvárosi Közösségi Ház: Nagycsaládosok klubja (p. du. 4-től).FORRÓ, Abaúji Múzeum: Abaúj népéletéből (10-6, h. kivét.). FÓT, Vörösmarty MH: Kos­­suth-emlékest - ünnepi műs. Kos­suth Lajos halálának 100. évf. alk. (p. 6).FÜLE, Sárréti tájház: Szőttesek és hímzések (10-6, h. zárva). FÜZESABONY, Városi Könyvtár. Gyermekszínjátszó stúdió (sze. fél 3-tól). GÖDÖLLŐ: 1994 - A család éve - Gödöllői Galéria: „Megtartó erő”, gödöllői művészek és művész­barátaik kiáll. (okt. 30-ig). GYOMAENDRŐD, Nyomda­­ip. Múzeum: Kner Imre munkássága (9-1. h. kivét.). GYÖNGYÖS, Mátra MK: Gyöngyösi játékszín, vez. Jankovits Jenő (k. 5-től). GYÖNK, Gimnázium: Weima­rer, Karamell, a szekszárdi Német, Sz. előa. (sze. fél 12). GYŐR, Gy. Nemzeti Színház: Marat halála (k. 7). Kamraszínház (Bartók Béla MK): Énekes komédi­ák (du. fél 4). HAJDÚBÖSZÖRMÉNY, Sigye Gábor MK: A szív- és érbete­gek klubja, valamint a diabetikus klub közös progr. (k. 4-től). HEREND, Porcelánmúzeum: A herendi porcelán (fél 9-4. v. zárva). HEVES, MH: Robert Thomas: Szegény Dániel! (krimi), az egri Gárdonyi Géza Színház bem. előa. SS­­v 1 , HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Petőfi MK: „A meseautó utasai” c. zenés, táncos műsor, háziasszony: Perczel Zita, vendégei: Galambos Erzsi és mások (sze. 7). KALOCSA, Viski Károly Mú­zeum: Népek, életformák, hagyomá­nyok a kalocsai Sárközben (9-5. h. kivét.).KAPOSVÁR, „Szín-Folt” Ga­léria: Gáspár András díszletterv, és fia, Gáspár Boldizsár kiáll. (h. nyílik meg).KECSKEMÉT, Erdei Ferenc MK: „A kettőnk titka” - Bencze Ilo­na és Kovács István estje (sze. 7). Katona József Színház: Huszka Je­nő: Lili bárónő (nagyoperett), pre­mier (p. 7). KECSKÉD, MH: Téves kap­csolás, a tatabányai színház előa. sz. 7).KISKUNMAJSA, Helytört. Gyűjt.: Konecsni György festőm, al­kotásai (h. zárva). KOMLÓ, Színház- és Hang­­versenyterem: Degré Gábor fotóki­­áll. megny. (h. 6). KUNSZENTMÁRTON, Hely­tört. Múzeum: A ref. vallás kegytár­gyai (nov. 5-ig). LÁTRÁNY, MR Ágacska (ze­­nés mesej.), a veszprémi színház előa. (sze. 2). LEÁNYFALU, Petőfi MH: Emlékezés a 23 éve elhunyt Sárdy Jánosra. A művelődési ház vendége, a művész özvegye (h. hu. 5). MAKÓ, József Attila MK: Dí­szítőművészeti kör (cs. fél 3-től). MISKOLC, Mini Galéria: Mi­­hai Horea bukaresti festőm, kiáll. megny. (h. 5). Vasas MK: Hobo Blues Band konc. (cs. 7). Miskolci Nemzeti Színház: A rotterdami Conny Janssen Danst táncszínház vendégszerepei. (p. 8). MOSONMAGYARÓVÁR, Városi MK: Irodalmi kávéház - Szi­lágyi Domokos és Hervay Gizella verseiből szaval Pálfy Margit elő­adóm. (cs. 6). NAGYKANIZSA, Móricz Zsigmond MH: Szüreti bál (szó. 7- től). Hevesi S. MK: Aba Novák Vil­mos festőm, emlékkiáll. (cs. nyílik meg).NAGYTARCSA, Falumúze­um: Paraszti népviselet, díszítőmű­vészet (h. zárva). NYÍREGYHÁZA, Városi MK: Kabos-show (sze. fél 7). Városi Ga­léria: Dési Huber István festőm, ki­áll. (most nyílt meg). OROSHÁZA, Szántó Kovács János Múzeum, Just Zsigmond-em­­lékkiáll. az író halálának 100. évf. alk. ÓCSA, Egressy Gábor Szabad­időközpontok: Irodalmi színpad (sze. du. 3-tól). PAKS, MK: A veszprémi Pető­fi Színház gyermekeiőn. (cs. 10 és 2).PÁPA, Jókai MK: Áfrány Gá­bor és Korbély Barnabás fotókiáll. (k. nyílik). PÉCS, P. Nemzeti Színház: Ja­cobi Viktor Sybill (nagyop.), premi­er (p. 7). PÉCSVÁRAD: „Mediterrán ősz ’94” — Pécsváradi Leány­vásár. Hagyományőrző népi egy.-ek orsz. találk (szó., v. de. 10-től). PUTNOK, Holló László Galé­ria - Volt Seres-ház (a napokban nyílt meg). RÚD­ABÁN­Y­A, Bányászati Múzeum: Hazánk ércei és ásványai (8-4. h. kivét.). SALGÓTARJÁN, József Atti­la MK: Öbölből vödörbe, a tatabá­nyai s. vdt. (h. 7). SÁROSPATAK, A Művelődés Háza (Galéria). Szabó André fes­tőm. kiáll. SIMONTORNYA, Vármúze­um: Tatjana Romanova ungvári fes­tőm. tárl. (új kiáll.). SOPRON, Liszt F. MH: Ás­ványbörze (szó., v. 10­6), Kaszinó Kedd - Sopron a vendég szemével. Vitafórum a helyi keresk. és vendég­látásról (k. S-től). SZEGED, Sz. Ifj. Ház: Vasár­nap 5-től 10-ig. Csak rockkedvelők­nek! - Sztárvendégekkel, filmvetí­téssel, tánccal (v. 5-től). Crash Konc. (7), „Boldog, szomorú dal”, a Kaláka egy. más. (k. 7). SZEKSZÁRD, Babits MH (márványterem): „Védelem” c. kiáll. (k. nyílik meg). SZENC, több helszínen: A Szenczi Molnár Albert-napok progr. (szó., v. 10-től). SZENTENDRE, Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Kézműves-be­mutatók (v. 10-től). SZERENCS, vár: „Kaláris ’94” Boros-Abaúj-Zemplén megyei nép­­műv. bemutató (idősz. kiáll.). SZÉKESFEHÉRVÁR, Pelikán Terem: A gyémántszavú madár — a Vörösmarty Színház és a kolozsvári „Puck” Bábszínház közös prod. (k., cs. 10, fél 3 és 4). SZIGETVÁR: VI. Nemzetk. társastánc-csapatverseny - a Tinódi MK és a Társastáncosok Baráti Kö­rének közös rendezv. (szó. 3, v. 11- től).SZOLNOK, Szigligeti Színház: Don Carlos (cs. 7). SZOMBATHELY, Megyei MK: Egészségjavító progr. nyugdí­jasoknak (h. 11-től). TAB, Galéria: Nagy Ferenc fafa­­ragóműv. munkáinak kiáll. (h. zárva). TATA, Magyary Zoltán Városi MK: Szövőszakkör (es. du. S-től). TATABÁNYA, Jászai M. Szín­ház (Népház). Wahner Tibor: Azt hiszem (monodr.). A proszcénium­páholy, játssza és rend. Éless Béla (sze. 7). TISZAÚJVÁROS, Helytört. Gyűjtemény: Tiszaszederkény nép­élete (19­ 6). ÖRÖM, MH: Népdalkor, vez. Várkonyi Lenke (szó. 6-tól). VÁC, Madách Imre MK: Pil­lantás a csillagok világába - Mimas­­kör (szó. 5). VÁSÁROSNAMÉNY, Beregi Múzeum: A bergi Tiszahát népmű­vészete (h. zárva). VERŐCE, MH: National Ge­ografic filmklub, vetítéssel (cs. fél 6-tól). VESZPRÉM, Helyőrségi MH: Zsuzsi Kisasszony, Operettelőa. (k. 7). Petőfi Színház: Rockodüsszeia, táncopera (cs. 3 és 7). ZALAEGERSZEG, Göcseji Múzeum: Zala megye története (h. kivét. 10-6). ZEBEGÉNY, Szőnyi István­­emlékmúzeum: Szőnyi-akvarellek és gouache-ok III. (idősz. kiáll.). Hangversenyek DEBRECEN, Szent Anna­­templom: A Debreceni Filh. zenekar hangv., műsorán: Regina coeli KV 108 (74 d), Litaniae de venerabili al­taris sacramento KV 243, km. a Debreceni Kodály kórus, vez. Kamp Salamon (v. 8). Bartók Terem: A Linzi fúvósok tett kamarahangv. (h. fél 8).FÓT, Vörösmarty MH: A Mu­sica Antiqua Hungarica zenekar konc.­a 26. Fóti ősz alk. (h. 7). GYŐR: Kult, feszt. „Barokk nosztalgiák” - Szent­lélek-templom: Körkép az európai barokk orgonaze­néből. Ruppert István orgonaestje Bach és C. Ph. E. Bach, Cléram­­bault, G. Gabrieli, Händel, J. Praeto­rius, Stanley, Teleman műveiből, énekel: Marosván Péter (v. 6); Szé­kesegyház: Bach-Vivaldi-est, km. a Can ’t Art Énekegy. (műv. vez. Jus­­tinné Ládi Etelka), a Szentlélek templom énekkara, a Győri Filh.­zk. kamaraegy., vez. Hoffmann László (k. 7); Xántus János Múzeum (ba­rokk terem): J. S. Bach művei gitá­ron - a győri Liszt Ferenc Zeneműv. Főisk. növendékeinek hangv., műv. vez. Róth Ede főisk. tanár (cs. fél 8); Zichy-palota: Pege Aladár nagybő­gőestje (p. fél 8). HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Mozaik kamaraterem: Dél-amerikai zene, a Los Andinos egy. konc. (v. 7), az Appaloosa és a Yarn egy. dzsesszrock hangv. (p. 8). Petőfi Sándor MK: Dobsa Sándor dalestje (cs. fél 7). KALOCSA, MK: Az ausztriai Linzi rézfúvósok lett konc. (k. 6). MISKOLC, M. Nemzeti Szín­ház: A Miskolci szimf.­zk. és a M. Áll. Énekkar (karig. Antal Mátyás) hangv., vez. Kovács László, km. Berkes János (tenor), Miller Lajos (bariton). Az est műsorán: Puccini: Messa di Gloria és Bartók: Concerto (h. fél 8). MOSONMAGYARÓVÁR, Városi MK: Zenés pódium - az est vendége műsorával: Sebő Ferenc népzenész (p. 7). NAGYKANIZSA, Hevesi Sán­dor MK: „Vallomások a zenéről” — Tiborcz Iván zongoraestje (sze. 7). PÁPA, Jókai MK (színházte­rem): Az Erkel Iskola 10 éves fel­nőttkórusának jubileumi hangv. (sze. 6). PÉCS, A Művészetek Háza (Fü­­lep Lajos terem): „Párizs ege alatt” - Bardóczy Attila (bp.-i Rock Színház) francia sanzonestje. Vendége Vári Éva (Pécsi Nemzeti Színház), zongo­rán kísér: Kocsák Tibor, a Madách Színház zeneig.­­ Az Alliance Fran­cai­se-zel közös rendezv. (k. 7). SZENTENDRE, Dalmát Pince: A Pege Quartett és a Sammy Davis­­emlékzenekar progr. (szó. 8). SZOLNOK, Szigligeti Szín­ház: A Szegedi szimf. zenekar hangv. (h. 7). Négykötetesre tervezik Művészlexikon Az utóbbi időben - amikor különben a szak­ma válságát szokták gyakorta emlegetni - egyre több hasznos kézikönyv, lexikon megjelenéséről olvashatunk. Közülük a legújabb a Corvina ki­adásában megjelent Művészlexikon első és máso­dik kötete. Amíg ilyen és ehhez hasonló színvo­nalas kiadványok látnak szinte hétről hétre napvi­lágot, talán túlzás a könyvszakma válságával fog­lalkozni, sokkal inkább a terjesztői anomáliákról kellene beszélni. A négykötetesre tervezett mű a méltán világhírű londoni lexikonkiadó, az Encyc­lopaedia Britania impozáns vállalkozása, tartal­mazza a glóbuszunkon élt vagy jelenleg is alkotó szinte valamennyi képzőművész életútját, mun­kásságát, az életmű jelentőségétől függő rövi­­debb-hosszabb méltatását a modern finn építészet mesterétől, Alvar Aaltótól a spanyol Francisco de Zurbarán testőrig. Azon persze lehetne vitatkozni, hogy egyes művészek - közéjük sorolható a bécsi Hundert­wasser - miért kaptak túl rövid méltatást, az em­lített csak tizenhét sort, míg mások - mint példá­ul az 1980-ban elhunyt honfitársa, Kokoschka - miért részesültek ennek többszörösében. Más ha­sonló aránytalanságokat is meg lehetne említeni, de rögtön hozzá kellene tenni: nem jelent még meg lexikon sehol sem a világon, ahol a szer­kesztők ne kaptak volna ilyesfajta észrevételt. Ami viszont rendkívül pozitív: kivétel nélkül va­lamennyi művészeti ág képviselői szerepelnek az illusztrációkkal bőségesen ellátott kötetekben. A pazar képanyag teszi igazán szemléletessé a ki­adványt, hiszen sok száz alkotásban, festmény­ben, szoborban, híres épületekben gyönyörköd­hetünk. És ami a kizárólagosan európai kultúrán felnőtt nemzedékünk számára bizonyára megle­pő lesz: igen gazdagon szerepel a kiadványban az amerikai és az ázsiai művészek anyaga is. A reprezentatív album még a művészetben járato­­sabbaknak is sok-sok új ismeretet ad. A Corvina a harmadik és negyedik kötet forgalmazását jö­vőre tervezi és egy ötödik, magyar művészeket bemutató ráadás könyvvel 1996-ban fejezi be az értékes sorozatot Bányai János Az HBO programján: Elemi ösztön Az utóbbi évek legnagyobb kasszasikere, a magyar származású Joe Eszterhas könyvéből, Sharon Stone és Michael Douglas főszereplésé­vel készült Elemi ösztön. (Az HBO premierje október 16-án, vasárnap lesz.) Jelenet az Elemi ösztönből tó. IDŐSZAKI kiállítások MÚZEUMOK BARTÓK BÉLA-EMLÉKHÁZ: Bartók a képzőművészetben BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚ­­ZEUM: Gyermekek az épített környe­zetért - Holocaust Magyarországon HADTÖRTÉNETI MÚZEUM: A Magyar Királyi Honvédség létrejötté­nek 123., a hadi levéltár és a hadi mú­zeum megalapításának 75. évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállítás — A kitüntetések művészete — Juhász Ist­ván és a lőelemképző — Az „Aradi 13”, az aradi vértanúk emlékére rendezett kiállítás HOPP FERENC KELET-ÁZSIAI MŰVÉSZETI MÚZEUM: A kínai buddhizmus művészete X-XIX. szá­zad - Hopp Ferenc emlékezete IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM: Historizmus és eklektika - Finn de­sign-finn életmód - Ékszerek és ötvös­művek - Műhelysarok: Kortárs ipar­­művészeti grafikai bemutató KASSÁK MÚZEUM: Kassák La­jos kollázsai 1960-1966. KODÁLY ZOLTÁN-EMLÉK­­MÚZEUM: Emlékszobák KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM: Ki­­rályi vonatok, udvari utazások - Colo­rado vasúti modellvasút-kiállítás LEGÚJABB KORI TÖRTÉNETI MÚZEUM: Kincsek a Topkapi szeráj gyűjteményéből (Nagy Szulejmán és kora) - Szerelem régi képes levelező­lapokon (zár 24-én) LISZT FERENC-EMLÉKMÚZE­­UM (VI., Vörösmarty u. 35.): Liszt Fe­­­­renc tanítványai LUDWIG MÚZEUM: Több mint tíz, tízéves a Soros-alapítvány: Instal­láció - John Lennon litográfiái MAGYAR NEMZETI GALÉ­RIA: Pannonia Posterior Művészet a Dunántúlon MAGYAR NEMZETI MÚZE­UM: Bronzkori kincsek Magyaror­szágról MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM: 100 éves a Gundel MTA ZENETÖRTÉNETI MÚ­­ZEUM: A zene a magyar éremművé­szetben (1898-1993) NÉPRAJZI MÚZEUM: Reguly Antal-emlékkiállítás — Bálint Zsig­mond fotókiállítása NYUGAT IRODALMI MÚZE­UM: Pérely Imre íróportréi PETŐFI IRODALMI MÚZEUM: Balassi Bálint-emlékkiállítás — Csi­csery-Rónay István washingtoni könyvkiadója, az Occidental Press tisz­teletére rendezett kiállítás - Haranghy Jenő-emlékkiállítás - Déry Tibor-fotók (nyit. 18-án) RTV-MÚZEUM: A magyar rádi­ózás története RÁTH GYÖRGY MÚZEUM: Koreai írószoba a XIX. század végén - Kínai porcelánok a tenger mélyéről és más szerzemények SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM: márványcsarnok: XVII. századi olasz barokk festészet - Dór Pira­mis: Barokk szoborgyűjtemény — mélyföldszint: Piranézó; Piranesi pa­rafrázisok VASARELY MÚZEUM: Bienna­le International d’Art Électro-Image kiállítás (zár. 23-án) KIÁLLÍTÓTERMEK BÁV RT. KORTÁRS MŰVÉ­SZETI GALÉRIÁJA: Kortárs magyar képzőművészek alkotásainak kiállítása és árusítása Szalay Ferenc festőművész kamaratárlata BŐD ÉVA MŰTERMI KIÁLLÍ­TÁSA: Vázák, kerámiaszobrok, moza­ikokBUDAPEST GALÉRIA KIÁLLÍ­TÓHÁZA: Fiatal fotó 1994 BUDAPEST KIÁLLÍTÓTEREM: Baász Imre festőművész kiállítása (zár 23-án)CSÓK ISTVÁN GALÉRIA: A Magyar Keramikusok Társaságának kollektív kiállítása DOROTTYA GALÉRIA: NINI­VE könyvei; Buták András kiállítása (zár: 16-án)­­ Quietus: A Sydney-i Magyar Műhely kiállítása (nyit: 22-én) DOVIN GALÉRIA: Gémes Péter grafikusművész kiállítása DUNA GALÉRIA: Koleszár Arany ötvösművész kiállítása (zár 23- án)ERDŐS RENÉE-HÁZ: A Sóstói Nemzetközi Éremművészeti Alkotóte­lep válogatott anyagából rendezett ki­állítás (zár 19-én) ERNST MÚZEUM: A ’80-as évek képzőművészete FERENCVÁROSI PINCETÁR­­LAT: Tiszttartó Edit, Tóth Ferenc és Vitéz Sólyom Zoltán képzőművészek kiállítása (zár. 22-én) FIATAL MŰVÉSZEK KLUBJA: Fred Crayk festőművész kiállítása - dr. Máriás és Bada Dada kiállítása FORTUNA 11 GALÉRIA: Kép­­zőművészeti alkotások, herendi, majo­lika bemutatása és értékesítése JÓZSEFVÁROSI KIÁLLÍTÓTE­­REM: Peter Baldinger osztrák festő­művész kiállítása (zár 19-én) KIÁLLÍTÁSI CSARNOK: Clau­dio Knöfli (Svájc) szobrászművész ki­állítása (az előcsarnokban) — Helyszí­nelés: berlini és budapesti főiskolások kiállítása KÖRMENDI GALÉRIA: Gyar­­mathy-, Sváby-, Kokas-, Gyémánt- és kortárs művészeti alkotások kiállítása és árusítása MAGYAR NEMZET OLVASÓ­­SZOLGÁLATI IRODA: Bonsai árusí­tásMŰVÉSZ GALÉRIA (VII., Do­­hány u. 47.): Japán, XVI. századi fa­metszetek - Kortárs magyar művé­szek: Fehér László, Galambos Tamás, C. Kiss József árusítással egybekötött kiállítása ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR: Keresztury Dezső 90 éve (a kézirattárban) - Emlékezés az I. világháborúra - Képes levelezőlapok - Ars Librorum-sorozat: Csak át kell menni a hídon: fotókiállítás (nyit: 21- én)ÓBUDAI PINCEGALÉRIA: Ki­­rály Vilmos szobrai (nyit: 19-én) ÓBUDAI TÁRSASKÖR GALÉ­­RIÁJA: Válogatás Czumpf Imre festő­művész hagyatékából (nyit: 18-án) KÉT GALÉRIA: ti. Zámbó István képzőművész kiállítása RÓZSA GALÉRIA: Régi magyar népszokásokat, népviseleteket, a ta­nyavilágot ábrázoló képző- és iparmű­vészeti alkotások bemutatója és árusí­tásaTM GALÉRIA: Kortárs művé­szek alkotásainak árusítással egybekö­tött bemutatója ÚJPEST GALÉRIA: Kisgrafika '94, nemzetközi kiállítás VÁRFOK 14 MŰHELY GALÉ­­RI­A: Bodóczky István festőművész ki­állítása (zár 23-án) VÁRMEGYE GALÉRIA: A Sep­­siszentgyörgyi Műhely VIGADÓ GALÉRIA: A Pach­­work csoport textilkiállítása (zár 16- án)­­ A Magyar Festők Társaságának kiállítása (nyit: 21-én) VÍZIVÁROSI GALÉRIA: Gáyor Tibor, Hencze Tamás, Hetey Katalin, Konok Tamás, Maurer Dóra kiállítása (zár 20-án) SZÍNHÁZAK HETI MŰSORA Operaház: Szó: Don Carlos (Lu­kács béri. 1. ea., du. 6) - V: Tannhäuser (bérletszünet, du. 6) - P: Don Pasquale (Radnay béri. 1. ea., 7) — Jövő Szó: Bánk bán (Melis György jubileumi elő­adása - bérletszünet, 7) Erkel Színház: Szó: A szevillai borbély (Ifj. VI. béri. 1. ea., d. 11)­­ Szó, Szó: Pillangókisasszony (Komor béri. 1. ea., Szó: bérletszünet, 7) — V, K, Cs: A lombardok (Vasutas béri. 1. ea., de. 11, K: 1. béri. 2. ea., Cs: Ferencsik-Fodor béri. 1. ea., 7) — P: Don Giovanni (10. béri. 2. ea., 7) — Jövő Szó: Dózsa György (Báthy béri. 1. ea., du. 6) Nemzeti Színház: V, jövő Szó: Pa­noptikum (Egressy béri. 1. ea., de. fél 11, jövő Szó: du. 3) - K, Cs: Tóték (7) - Sze: Liliomfi (7) - P: Az ugató madár (7)Várszínház: Szó: Lear király (7) - V: Nálatok laknak-e állatok? - a Kaláka együttes műsora (de. fél 11 és du. 3) - H, Cs: Császármorzsa (7) - Szó: Negye­dik Henrik király (7) - P: Warrenné mestersége (7) - Jövő Szó: Tündöklő Je­romos (du. 3) — a refektóriumban: Jövő Szó: A szerelem és halál játéka (fél 8) Katona József Színház: Szó: Le­vél nővéremnek 2 (7) — V, Cs: Szentivá­­néji álom (7) - K: jövő Szó: Ma este improvizálunk (7) - Szó, P: A kezdet vé­ge (7)Kamra: Szó: Akárki (7) - H, K, Cs, P: Hatalom (8) - Szó: Hamlet (7) Madách Színház: Szó: Ágacska (de, fél 11), „Máglyák énekelnek” (Ho­locaust emlékmű­sor, 7) - V: A testőr (7) - K, Sze: Amadeus (7) - Cs, P: Jövő Szó: Jövőre veled újra (7) — Jövő Szó: Feri világgá megy (bemutató, du. fél 3) Madách Kamara: Szó, V: Apácák (7) - Szó, jövő Szó: Élelem bére (éjjel fél 11) - V: Páratlan páros (du. fél 3) - H, K, Szó: Utazások nénikémmel (7) - Cs, P: Riviera (7) - Jövő Szó: ölelj át! (7) Vígszínház: Cs, P, jövő Szó: össz­tánc (7, jövő Szó, bemutató) Pesti Színház: Szó, P, jövő Szó: Macskajáték (bemutató, P: V. béri. 1. ea., jövő Szó: VI. béri. 1. ea., 7) Fővárosi Operettszínház: Szó, V: Miss Saigon (du. fél 3 és 7­ - Cs, P: őrült nők ketrece (7)­­ Jövő Szó: Marica grófnő (német nyelvű ea., 7) Játékszín: Cs, P, jövő Szó: Furcsa pár (7, P: bemutató) . József Attila Színház: Szó: Téve­dések vígjátéka (7) - V, P: Diákszerelem (7) - Sze­­llatszertár (7) - Cs: Én és a kisöcsém (Maróti béri. 1. ea., 7) — Jövő Szó: A Pál utcai fiúk (du. 2 és 6) Karinthy Színház: Szó, V, P: Jövő Szó: A nagymama soha (7, V: du. 3) Klapka Sztárszínház: Szó, V: Gyertyafénykeringő (fél 8) - Cs, P: Jövő Szó: Francia szobalány (fél 8) Kolibri Színház: Szó, V: Locspocs és a Bolygó Hollandi (de. 10, Szó: du. 3 is!) - H: Brabant Genovéva (de. 10) - Cs: Húrok (7) — Jövő Szó: Vitéz László újra itthon él. (bemutató: de. 11) Kolibri-fészek: Szó, jövő Szó: Ál­latok farsangja (de. fél 11) - V: P: Má­jas hurka (de. fél 11) - Cs: Alice Csoda­országban (de. fél 11) Kolibri-pince: V: Rosszcsirkeff Mária emlékiratai (8) - P: Anakum (8) Komédium: Szó, V: Te hányas ci­pőt hordasz? (bohócjáték: Szó: du. 3, be­mutató, V: de. fél 11) — V: Küzdőtér (du. 6) - K: Felső sarok (fél 8) - Cs: Mese az állatkertről (7) - P: Soma show (8) Mikroszkóp Színpad: Szó, V: Zsarukabaré (fél 8) - Szó, Cs, P: Én va­gyok a hunyó! (fél 8) - Jövő Szó: Téves kapcsolás (fél 8) Budapesti Kamaraszínház­­ a Jó­zsefvárosban: Szó: Vértestvérek (7) — V, H: Áni Máni (a Honvéd együttes ven­dégjátéka, du, fél 3) - K: jövő Szó: Han­­da Banda (7) - Szó: A markan­cos hölgy (7) - Cs, P: Indul a bakterház (7) - a Károly körúti Kisszínpadon: V: A bosszú (7) - Η, Π: Edward (7) - K: Yerma (7) - a Shure stúdióban: Szó: Napkö­zel (fél 8) Merlin Színház: Szó: A kertész ál­ma (7) - H: Egy nehéz nap... (7) - Cs: 2000-est (7) Művész Színház: Szó: Vízkereszt (7) - V: Szó: jövő Szó: Üvöltő szelek (7) - H: Grease (du. 3 és 7) - K: Godot-ra várva (7) - Cs, P: Tudós nők (7) - a stúdiószínpadon: H: Az ötödik KÁ (az Új Független Színpad­rn., 7) Radnóti Színház: Szó: Rosmers­­holm (7) - V: El nem küldött levelek (7) - H: Vőlegény (7) - K: Hajmeresztő (7) - Szó: Görög (7) — Cs. P: A szarvaski­rály (7) - Jövő Szó: Micimackó (de. 11), Amit szívedbre rejtesz (7) R. S. 9. Stúdiószínház: Szó: Em­berek, oroszlánok, sasok és foglyok (8) - V: Klasszikus indiai templomi tánc Somi Panni előadásában (8) — K: Sirály (8) - Cs: Vágy, hogy indiánok lehessünk (8) - P, jövő Szó: Temetés (8) Ruttkai Éva Színház: Szó, V, jövő Szó: Ujjég! (a kamarateremben, 8) Szkéné Színház: Szó, V: A Mester és Margarita (7) - K, Szó: Hamlet (7) - Cs, P, jövő Szó: Csa­por és hamu (8) Vidám Színpad: Szó, jövő Szó: Jé­zusom, szerelmes vagyok (7), övön alul (éjjel fél 11) - V, Szó: Család ellen nincs orvosság (7) — Cs, P: Négy meztelen fér­­fi(7)- a Kis Színházban: Szó, jövő Szó: Vágyom egy ágy után (fél 8) Új Színház: Szó, P, jövő Szó: Csongor és Tünde „Volak” (7) - a kamarateremben: V: Hraval: Táncórák idősebbeknek és haladóknak (a brnói Húsa Na Provázka vendégjáté­ka, 8)BM Duna palota: Szó: Népdalest (7) - V: Mesebál (de. 11) - Szó: Folklór­est (8) - P: Dalok világhírű musicalek­ből és rockoperákból (7) -_Jövő Szó: Nyugalmas ház (a Hevesi együttes mű­sora, 7)Egyetemi Színpad: Szó, V: Barka­­szóló (8) - Sze: Liget Akadémia (du. 6) — Cs, P: Kinn vagyunk a vízből (8) Korona Pódium: H: Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter rögtönzött „egy­­felvonásosai” (Ruttkai bér­., 7) - Sze: Kerekes Tóth Erzsébet marosvásárhelyi vendégművész dalestje (Mensáros bér­., 7)Térszínház: Szó, K, Cs, P: Tartuffe (?) .Új Független Színpad: Cs: Pör a szamár árnyékáért (Nádasdy-terem, 7) Újpest Színház: P: Magánélet (7) Újpesti Kamaraszínház: V: Gel­lérthegyi álmok (7) Budapest Bábszínház: Szó, V, K, Szó, Cs, P, jövő Szó: Gulliver Liliputban (Szó, V: de. fél 11 és du. 4, Szó: du. 4, bemutató; a többi: du. 3) - Szó, V, jövő Szó: Sétikáló (a negyedik emeleti szín­házteremben: de. fél 11, V, jövő Szó: du. fél 3)Nevesincs Színház: Szó, K, Sze: Csongor és Tünde (de. 11, bemutató, K, Sze: du. 3) - V: Lúdas Matyi (de. 11)­­H: Mátyás király juhásza (de. 10), János vitéz (du. 3) - Sze, Cs: Toldi (du. 3, Sze: de. 11 és du. 3, a Zuglói Teatrinóban) - Jövő Szó: Sándor, József, Benedek (de. Π)Bartók-emlékház: P: Fenyvesi Andrea és Székely István hangversenye (du. 6)Budavári Labirintus kávézó - koncertek: Szó: Korom és az Angyal­szív (9) - Cs: F. F. Miki (9) - P: Egy egész éjjel Hi-Fi-vel! (9) Mátyás-templom: Szó: Petrován Mária orgonaművész, a Fővárosi ének­kar és az Ifjú Zenebarátok központi kó­rusának hangversenye a templom javára! (7) - P: Karasszon Dezső orgonaestje (Ifj. orgonabéri. 3., fél 8) Zeneakadémia: V: A Magyar Ál­lami Hangversenyzenekar hangversenye (AHZ­rantiné béri. 1., de. 11, Egyetemi béri. 1., fél 8) - H: Kert­esi Ingrid és Ulbrich Andrea oratóriumestje (fél 8) - K: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főis­kola szimfonikus zenekarának koncertje (Népszerű esti muzsika 1., 7) - Jövő Szó: Ünnepi hangverseny Liszt Ferenc születésének, 182. évfordulóján Cziffra György emlékére (fél 8) — ifjúsági hangversenyek: Szó, V: Mesélő muzsika („Mesélő hangszerek” IV. sor. 1. hgv. de. fél 11, V. sor. 1. hgv. du. 4, V. VI. sor. 1. hgv., du. 4) (Szereposztás is rövid tartalom a Pesti Műsorban található.) Szombat-vasárnap FAMKAT-hétvége Az év macskája: Szörcsi Szombaton és vasárnap (október 15—16-án) Whiskas- FAM­KAT macskás hétvégét és nemzetközi kiállítást ren­deznek a budapesti Petőfi Csarnokban. Vasárnap délelőtt 11 órakor adják át Az Év Macskája ‘94 díjat, amelyet egy vörös cirmos kandúr, Szörcsi nyert el. A FAMKAT macs­kaelhelyező szolgálata - amely tavaly 151 cicát juttatott gazdához a kiállítás idején - most is jelen lesz. Állatorvosi tanácsadás, gyerekrajzverseny, jósda a macska jegyében és zsákbamacskakvíz szórakoztatja az érdeklődőket a kiállítás idején. Vasárnap délután társadalmi zsűri ítéli oda nyivá­­nos verseny keretében a Bastel-díjat, Európa legrangosabb macskatrófeáját (r.j.) Szörcsi a gondviselésnek köszönheti életben maradását, gazdához kerülését

Next