Magyar Nemzet, 1994. október (57. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-22 / 248. szám

MasarNemzet­e 1994. OKTÓBER 22. ON ÉS A PROGRAMOK Budapesti templomok egyházi zenéje Október 23. vasárnap: Belvárosi Főplébánia-templom, dél­előtt tíz óra. Liszt Ferenc: Missa c­oralis. Bárdos Lajos: Recordare mei, Domine. Koloss Tamás: Fohász. Szólisták: László , Margit Takács Judit, Szennai István, Me­­zőfi Tibor. Orgonái: Virágh András. Vezé­nyel: Virágh Endre. Ugyanitt, délután háromnegyed öt órakor, a templom megemlékezése Liszt Ferencről összes orgonaművének előadá­sával. A sorozat harmadik hangversenye. Orgonái: Virágh Endre. A koncertsoroza­tot a Belvárosi Főplébánia egyházközség és a Fővárosi önkormányzat kulturális bi­­­­zottsága zenei alapja támogatja. Budapest-Rákosligeti református templom, délelőtt 10 óra. A Pulzus finn kó­­rus hangversenye. Vezényel: Papp Ákos. Budapest-Töröközi Kis Szent Teréz templom (Kerepesi út 33.), este hat óra. A szentmisén közreműködik a Laudate ének-zenei együttes. Ezt követően hét órai kezdettel Mária-énekekből adnak összeál­lítást Budavári Nagyboldogasszony (Má­tyás) templom, délelőtt tíz óra. Haydn: Nelson mise. Orgonán közreműködik: Hock Bertalan. A templom énekkarát ve­zényli: Tardy László. Ugyanitt, este nyolc órakor: Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének ün­nepi hangversenye. Kálvin téri református templom, dél­után hat óra. A Jyväskylä-i ápolónőképző főiskola énekara énekel. Vezényel: Papp Ákos. Salétrom utcai református templom, délután fél öt óra. ökumenikus hangver­seny. Közreműködik: a Parlando Kama­razenekar (hangversenymester: Ácsné Szily Éva), a Vajda Péter utcai ének-zenei általános iskola gyermekkara (vezényeli Farkas Géza). Orgonái: Kovács Endre. A hangversenyt amelynek szerkesztő-ren­dezője Kovács Endre, a Fővárosi önkor­mányzat zenei alapja és a Józsefvárosi ön­­kormányzat kulturális bizottsága támogat­ja. Szent István-bazilika, délelőtt tíz óra. Halmos: Nap mise. Kodály: Ének Szent István királyhoz. Magyar Himnusz. Orgo­nán közreműködik: Tóth László: A temp­lom énekkarát vezényli: Fehér László. Zuglói Páduai Szent Antal templom, délelőtt negyed tizenegy óra. Liszt: Missa Schoralis. Orgonán köreműködik: ώ, Enye­­di Pál. A templom énekkarát vezényli: Sa­jó József. Október 29. szombat: Zuglói Páduai Szent Antal templom, este hét órakor a szombati koncertsorozat­ban elhangzik: Mozart: Requiem. Közre­működik a templom kórusa, vezényel: Sa­jó József. A hangversenyt a Fővárosi Ön­kormányzat zenei alapja támogatja. (g.á.) VIDÉKI RENDEZVÉNYEK AJKA, MK: Ágacska (zenés me­­sej.), a veszprémi színház előa. (cs. 4). BAJA, MK: A Nyugdíjasok Ér­­dekvéd. Szerv. összejöv. (sze. de. 10- től). BALATONFÜRED, Közösségi Ház: Bem József emlékkiáll. (h. nyílik ) BALATONSZÁRSZÓ, József Attila Emlékmúzeum: A költő életének dokumentumai (10-6. h. zárva). BALMAZÚJVÁROS, Veres Pé­ter Emlékház: Az író munkássága (10-4. h. kivét). BEZENYE: Őszi „falufutás”, a gyerekek sportbiz. szervezésében (p. 3- tól). BÉKÉSCSABA, „Tégla” Közös­ségi Ház: A kézműves szakisk. házivá­sára (p. de. 10-től). Megyei Jókai Szín­ház: János király (p. 7). CEGLÉD, Kossuth MK: Halász Judit és az Albatrosz egy. zenés műs. (p. 10 és fél 3). Zámbó Jimmy konc. (p.­­8).CELLDÖMÖLK, Kemenesaljai MK: Kakukkfészek, színházi bem. (p. 7). CSORNA, Múzeum: Csornai vá­sárok és mesterségek (10-6. h. zárva). DEBRECEN, Kölcsey MK: Kéz­­, műves kiáll. nyugdíjasok munkáiból (v. de. 9-től). Nyugdíjas „Ki mit tud?” (10- től). ELTE Aula: Krysztof Ducki len­gyel grafikusm. plakátkiáll. (k. nyílik DUNAÚJVÁROS, Intercisa Mú­zeum, História-sor.­­ A Balkán etnikai és vallási problémáinak tört. gyökerei, dr. Schütz István (ELTE) előa. (sze. S). DUNAVECSE, Helytört. Gyűjt.: Fejezetek Dunavecse múltjából (szó. 9-12). EGER, Gárdonyi­ Géza Színház: Ünnepi megeml. (v. de. 10). Hatvani kapu tér: 1956-os emlékmű felavatása (11). ESZTERGOM, Balassa Bálint Múzeum: IX. Esztergomi Fotóbiennálé (p-tól). ÉRD, Városi MK: Ludas Matyi, a Kalamajka Bábszínház előa. (h. 10 és 9)FURUGY, MH: A „Furugy meg­maradásáért” egyesület közgyűlése (szó. 7). GÖDÖLLŐ, MK: Fedezd fel ha­­zádat! - Gyermekrajzkiáll. (v. nyílik meg). GYÖNGYÖS; Pincegaléria: Barta László díszletterv, kiáll. megny. (cs. fél 6) , találk. a művésszel (6-tól). GYŐR, PSVMK Győri Ifj. Ház: A Hobo Blues Band konc. (sze. 7-től). GYULA, Erkel Emlékház: Erkel Ferenc élete és munkássága (10-3), h. k. kivét.). HAJDÚBÖSZÖRMÉNY, Sillye Gábor MK: Sakkverseny (i. e. 10-től). HEVES, Városi MK: Szegény Dániel, az Egri Gárdonyi Géza Színház előa. (szó, sze. 7). HOLLÓHÁZA, Kerámia Múze­­­­um: A Hollóházi Porcelángyár történe­te. Szász Endre porcelánképei (10-4. h. kivét). HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Mo­­zaik Kamaraterem: A közelmúltban el­hunyt vásárhelyi származású Nagy Jó­zsef filmop. Fehérgárdisták c. alk. ős­bem. (p. 3). KAPOSVÁR, Somogy Megyei MK: «Orsz. nyugdíjas „Ki mit tud?” (szó. 4-től). Csiky Gergely Színház: Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés - Be­­zerédi Zoltán adaptációja, premier (p. 7) . KAPUVÁR, Rábaközi Múzeum: Kapuvári népviselet (10-6, h. kivét). KECSKEMÉT, Erdei Ferenc MK: Balassi est km. Szabó András és Kobzos Kis Tamás (k. 7), Schiri 11 a show, sztárvendégekkel (k. 7-től). KISKUNFÉLEGYHÁZA, Kis­­kun Múzeum: A megőrzött múlt - Em­berek és népek félegyháza környékén, régészeti kiáll. (10-6. h. zárva). KOMLÓ, Színház- és Hangver­senyterem: Degré Gábor fotókiáll.­­(nov. 3-ig). KÖRMEND, Hősök tere: Október 23-i ünnepség, ünnepi beszédet mond Orbán Viktor (v. de. 11). KŐSZEG, Városi MK (Jurisics vár): Dzsessz koncert (cs. 6-tól). KUNSZENTMÁRTON, Hely­történeti Múzeum: Történeti, néprajzi emlékek (h. zárva). LEÁNYFALU, Petőfi MH: Ben­­ke László költői estje, km. Havas Judit előadóm, és Budainé Sipos Erzsébet, citera (h. 5). LEVÉL, MH: Falunap - színes kult és szórak. programmal (szó. du. 2- től). MAGYARLUKAFA: Vendel-na­­pi búcsú, kirakodóvásár, táncmulatság (v. 11-től). MAKÓ, József Attila Múzeum: Makó hétszáz éve (10-6, h. kivét). MISKOLC: Koszorúzási ünnep­ségek az 56-os emlékhelyeknél (szó. du. 3-tól). Bartók-terem: Díszünnepség (6). Városház tér Széchenyi-szobor avat (v. 11). MOSONMAGYARÓVÁR, Vá­­rosi MK: 1956-os Ünnepség (v. 6). Tör­ténelmi vetélk. diákoknak — a Moson­magyaróvári Kult Egy. rend. (k. de. 9- től). NAGYCENK, Széchenyi Emlék­múzeum: Széchenyi István munkássága (10-6). NAGYKANIZSA, Hevesi Sándor MK: Játék­ célú operett- és musical-est (k. 7). Helyőrségi Klub: Népzenei est (sze. 6). Kodály Zoltán MH: Farmer­gazdaságok Dániában, Papp Ferenc ig. videofilmes előa. (cs. 5). NAGYKŐRÖS, Arany János MK: Kurucz D. István festőm, kiáll. (nov. 2-ig). NAGYTARCSA, Falumúzeum: Pitvar, konyha, első szoba a sz. forduló­ról (h. zárva). NYÍREGYHÁZA, Városi MK: Számítástechnika a mindennapi élet­ben, Mester Sándor szem­t előn. (h. 6). Krúdy Színpad: Csehov: Három nővér (dráma), premier (p. 7). OROSHÁZA, Szántó Kovács Já­nos Múzeum: Kerti Károly grafikusm. emlékkiáll. (dec. 4-ig). PAKS, Városi MK: Mentálhigié­nés tanácsadás (es. du. fél 5-től). PÁPA, Jókai MK (színházterem): 1956-os emlékműsor (v. 5); Koszorú­zás a Várkastély előtti kopjafánál (v. 6). PÉCS, több helyszínen: Határo­kon túli magyarok folklórtalálk. (szó, v. de. 10-től); A Művészetek Háza: Voj­­nich Erzsébet festőm.k­iáll. (h. zárul). PÉCSVÁRAD, Fülep Lajos MK: Baranyai német falvak — Szél Ágnes fo­tóm. tárl. (idősz. kiáll.). SÁROSPATAK, A Művelődés Háza: A gyermektánc-csoport progr. (sze. 5). SÁRVÁR, Nádasdy Ferenc Múze­um: Carta Hungarica — térképek (h. ki­vét.). SOPRON, Liszt Ferenc MH: Mű­vész mozi - Magyar rekviem (h. 7). Pe­tőfi Színház: Wehner-est, Éless Béla önálló prod. (cs. 7). SZÁZHALOMBATTA, Barát­ság MK: Sánta Csaba képzőm, kiáll. (nov. 3-ig). SZEGED, Sz. Ifj. Ház: Vasárnap 5-től 10-ig: „Csak rock-kedvelőknek!”, Szörényi Örs lemezbem. konc. (7). Mó­ra Ferenc Múzeum: Bortnyik Sándor festőn­, kiáll. (nov. 25-ig). SZEKSZÁRD, Babits MH: A Tolcsvay egy. gyermekműs. (h. fél 2 és fél 4). SZENTENDRE, Pest Megyei Könyvtár A Kaláka egy. műs. (p. 14). Art­­éria Galérii: Október 31. - A taka­rékossági világnap alk. rendezett bem. megny. (p. du. 5). SZENTES, MK-Galéria: A Kato­na Kiss Ferenc és neje. Túri Júlia Kép­­zőműv. Alapítvány pályázati kiáll. (okt 30-án zárul). SZERENCS, Városi Kult. Köz­pont: Vár-diszkó, megh. vendéggel (szó. 8­02). SZÉCSÉNY, Kubinyi Ferenc Mú­zeum: Évezredek üzenete (h. kivét. 10-6). SZÉKESFEHÉRVÁR, Csók Ist­ván Képtár: „Átfedések térben és idő­ben” — Kortárs amerikai grafikák c. ki­áll. megny. (szó. fél 12); Szent István Király Múzeum: A Számmer nyomda története (új idősz. kiáll.); Vörösmarty Színház: Szörényi-Bródy: Kőműves Kelemen, rockballada (k. sze. 5 és fél 8). SZOLNOK, Szigligeti Színház: Ünnepi hangv. (sze. 7). Wyspianski: Novemberi éj (cs. p. 7). SZOMBATHELY, Megyei MK: Fazekas-Móricz-Balogh: Ludas Matyi, bábszính. bem. (sze. 10). Mfiv. és Sportház: Turcsán Miklós festőm, kiáll, megny. (p. 5). TATABÁNYA, Jászai Mari Szín­ház (Népház): „Parnasszus tövében” - vendég: Bujtor István, beszélg. partner: Éless Béla (k. 7). VASVÁR, Városi MH: „Vesztő­hely télen” - Drimmer László Pi­­linszky-estje (p. 7). Családi vasárnap (v. du. 2-től). VÁC, Görög templom (kiállító­­hely) Brigit Köblitz tár. (k. nyílik meg). VESZPRÉM, Petőfi Színház — Latinovits Zoltán Játékszín: Eugene O’Neill: Utazás az éjszakába (dráma), premier (szó: 7). ­HANGVERSENYEK BÉKÉSCSABA, Jókai Színház: A Filh. Kamarazk. konc. (hangv. mester Modrián József), km. Kovács Imre (fu­vola), vez. Kocsár Béla - műsor Mo­zart: B-dúr divertimento, Devienne: e­­moll fuvolaverseny, Donizetti: Concer­to fuvolára és vonószenekarra, Dvorák: Szerenád (h. fél 8); DEBRECEN, Kölcsey MK (szín­házterem): A Debreceni Helyőrségi Ze­nekar jub. hangv. (h.7); Bartók Terem: Glinka: Ruszlán és Ludmilla-nyitány, Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny, Bizet-Scsedrin: Carmen-szvit - a Deb­receni Filh. Zk. és a D. Ütőhangszeres Egy. (műv. vez. Kovács János), zongo­rán km. Mihail Petuhov, vez. Gémesi Géza (h. fél 8). DUNAÚJVÁROS, Művészetek Háza: A Tin-Tin Quartett (Borlai Ger­gely ütőhangszerek, Juhász Gábor gi­tár, Monori András nagybőgő, Szőke Szabolcs kálimba) hangv.­­ a népzene és a dzsessz ötvözésével (cs. 7). GYŐR, Gy. Nemzeti Színház: Az Oxford Orchestra da Camera konc. (hangv. mester Clive Lander), km. Ju­lian Gallant (zongora) és Tim Hawes (trombita) - műsoron: Händel: Sinfo­­nia, Elgar Serenade, Malcolm William­son: 2. zongoraverseny, Purcell: Abde­­lazar-szvit, Szonáta trombitára, Vízi ze­ne-szvit (h. 7). KÖRMEND, Színházterem: A Szombathelyi Szimf. Zk. hangv., vez. Robert Houlihan (p. fél 8). MISKOLC, lillafüredi Palotaszál­ló: A Sutton Schools Musik Centre if]. szimf. zk. (Anglia) hangv., vez. Rupert D’Cruze - A Liszt Ferenc Zeneműv. Főisk. és a Lillafüred Alapítv. közös rend. (v. du. 5); NAGYKANIZSA. Felsővárosi templom: A kanizsai ÁH· Zeneisk. ta­nárainak hangv. (k. 7); „Világvégi ze­nei napok”—Kodály Zoltán MH: Paler­mo Boogie Gang blues-konc. (k. 7); Hevesi Sándor MK: Szabados György és a Makuz zk. konc. (k. fél 10), Hely­őrségi MO: Patkó Banda, Dresch Quar­tett, Berecz András-Sebestyén Márta - Újstílus konc. (sze. 6-tól), NYÍREGYHÁZA, Kálvin téri ref. templom, Beethoven-est — Ünnepi kö­szöntő A reformáció napja alk., a Sza­bolcsi Szimf. Zk. évadny. előa. - mű­sor Egmont nyitány, D-dúr hegedűver­seny, V. c-moll (Sors)-szimfónia, km. Petényi Eszter hegedűm, vez. Martos László karnagy (h. 7). PANNONHALMA, Bazilika: Vi­rágh Endre orgonahangv., műsorán Bach, C. Franck, Koloss, Liszt, Vivaldi művek, km. a Győri Klarinét Egy. (szó. fél 4). PÉCS, POTE Aula: Oxford Orch. da Camera hangv. (l.a győri műs.), zongorán km. Julian Gallant, trombitál Tim Hawes (sze. fél 8). A Művészetek Háza: A Tin-Tin Quartett tradicionális ihletésű kamarazenei estje (p. 7). SÁROSPATAK: A Művelődés Háza: A Sutton Schools Musik Centre szimf.­zk. hangv., vez. Rupert D’Cruze, műsoron: Arnold: Cornish Dances, Le­ighton: dance Suite No.2, op. 59, Sulli­van: Pineapple Pull, Vaugham Willi­ams: Overture ‘The Wasps’, The Lark Ascendin (k. fél 8). SZEGED, Sz. Nemzeti Színház: A Weiner Kamarzk. hangv., vez. Wé­­ninger Richárd (k. fél 8). SZÉKESFEHÉRVÁR, Vörös­marty Színház: Az Alba Regia Szimf. Zk., a Budapest Kórus (karig. Antal Mátyás) és a Kodály Műv. Iskola Kóru­sa (karig. Lovrek Károly) hangv., ének­művészek közrem.-ével, vez. Sugár Miklós—konc. műsor Liszt: Les Prelu­des, Kodály: Galántai táncok. Sugár Rezső: Hősi ének (v. 7). Pelikán Te­rem: Szakály Ágnes cimbalomm. konc., km. Czimer Tünde (cimbalom) és Varga Zoltán (küirt), mint vendégek (p.7). SZOLNOK, Szigligeti Színház: A Liszt Ferenc Kamarazk. hangv. (h. 8). SZOMBATHELY, Bartók Te­rem: Beethoven: István király-nyitány, op. 117., C-dúr zongoraverseny, op. 15., ΠΙ. (Eroica) szimf., Esz-dúr, op. 55. — A Szombathelyi Szimf. Zk. hangv., vez. és zongorán km. Rohmann Imre (h. fél 8). A rák pszichoszomatikus eredetű? Tanácskoznak a természetgyógyászok Pénteken kezdődött és a hét végén tovább folytatódik az a há­romnapos konferencia, amelyet a természetgyógyászok szervez­tek, elsősorban a praktizáló or­vosoknak. Főként azoknak tud újat adni a III. Nemzetközi Ter­mészetgyógyászati Konferencia Budapesten, a Fővárosi Önkor­mányzat Újvárosháza dísztermé­ben, akik a konzervatív gyógy­mód hívei, de ma már nyitottak az évezredes terápiák elfogadá­sára is. A nagyszabású tanácskozás fővédnöke dr. Kovács Pál népjó­léti miniszter és a téma fontossá­gára való tekintettel védnökséget vállalt fölötte, Demszky Gábor főpolgármester és dr. Fráter Lo­­ránd a Szegedi Orvostudományi Egyetem rektora. Szegeden egyébként már két éve folyik kí­sérletképpen az orvostanhallga­tók ilyen irányú képzése. Ma, az­az október 22-én, a biológiai da­ganatterápia mint kiegészítő on­kológiai kezelés került górcső alá. Itt és most hangzik el tudós társaság jelenlétében talán először Magyarországon, hogy a rákos megbetegedés pszichoszo­matikus eredetűnek minősül. Holnap, azaz október 23-án, a Nem-konvencionális medicina jelene és jövője címmel hangza­nak el előadások. Ez alkalommal szó lesz arról is, mit tesz ennek érdekében az Európai Közösség. A háromnapos eseménysoroza­tot kerekasztalbeszélgetés zárja, melynek résztvevői között épp­úgy lesznek szakemberek a Nép­jóléti Minisztériumból, mint az Országos Tiszti Főorvosi Hiva­talból, vagy a Természetgyógyá­szati Szakmai Kollégiumból. (várhegyi) Szerencsekerék popsztárokkal Ma, október 22-én este a Tv 1-es csatornáján közismert, köz­kedvelt sztárok forgatják meg a szerencsekereket. A Pa-Dö-Dő (Falusy Mariann és Lang Györ­gyi), Gergely Róbert és Sipos F. Tamás. Az általuk nyert ponto­kért választ ajándékokat Dóra - az est vonzó háziasszonya­­ a fel­adványt beküldők számára. A műsor rejtvényeit a nézők találják ki, s akinek a feladványa szerepel a műsorban, annak az első kifor­gatott forintösszeg jár. Mindazok, akik eddig játékos kedvű nézők voltak, és feladványokat küldtek be, de a műsorokban még nem szerepeltek, most nyerhetnek a ki­­rakad tárgyak közül. A kerékforgató művészek még egy dologban hasonlítanak egymásra ezen az estén. Nem­csak abban, hogy azonos műsor­ban azonos a feladatuk, hanem abban is, hogy mindannyiuknak most látott napvilágot új CD-le­­mezük. (v.) ---A HÉTEN LÁTTUK--­Státusszimbólum A termetes szőke szépség a tengerentúlról jött haza látogatóba. Elegánsnak aligha mondható, viszont súlyos és szemrevaló éksze­reket visel ezen az estén. Látnivaló, hogy jól ismeri a premierközönség nevesebb személyi­ségeit. Mindenkihez van hangos közölnivalója, minden társaságnak ő a középpontja a teát­rum előcsarnokában. A hangos csivitelés folytatódik a széksorok­hoz érve. Kiegészül táskacipzárhúzással papír­csörgéssel és végül a telefonnal. A díszes kis retikülből előkerül a formatervezett, fülre il­leszthető kis készülék. Kattannak a gombok és a vonal túlsó végén bizonyára megszólal Joe - akit többször is nevén szólít a hölgy és akivel magyarral kevert angolsággal tudatja az ép­pen legfontosabb családi eseményt, vagy üzleti fejleményt a publikum soraiból. Csöngetnek. Az előadás lassan elkezdődik. Elsötétül a nézőtér, a reflektorfény a függöny­re vetül. A hölgy még mindig fecseg, most már kissé halkabban az előzőnél, aztán katt... kez­dődhet a produkció. Éppen takra - ahogy a színháziak mondják -, hiszen véget ért az elő­ző, a mögöttem lévő sorban. (v. a.) IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK MÚZEUMOK BARTÓK BÉLA EMLÉKHÁZ: Bartók a képzőművészetben BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚ­­ZEUM: Gyermekek az épített környe­zetért - Holocaust Magyarországon HADTÖRTÉNETI MÚZEUM: A Magyar Királyi Honvédség létrejötté­nek 125., a Hadilevéltár és a hadimúze­um megalapításának 75. évfordulója al­kalmából rendezett emlékkiállítás — A kitüntetések művészete - Juhász István és a lőelemképző - Az , Aradi 13”, az aradi vértanúk emlékére rendezett kiál­lítás - Katonai járművek modell-kiállí­tása HOPP FERENC KELET-ÁZSIAI MŰVÉSZETI MÚZEUM: A kínai buddhizmus művészete X-XIX. század - Hopp Ferenc emlékezete IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM: Historizmus és eklektika - Finn de­sign-finn életmód - Ékszerek és öt­vösművek (zár: 30-án) - Műhelysa­rok: Kortárs iparművészeti grafikai bemutató KASSÁK MÚZEUM: Kassák La­jos kollázsai 1960-1966. KODÁLY ZOLTÁN EMLÉK­MÚZEUM: Emlékszobák KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM: Ki­­rályi vonatok, udvari utazások - Colo­rado vasút, modellvasút kiállítás LEGÚJABB KORI TÖRTÉNETI MÚZEUM: Kincsek a Topkapi szeráj gyűjteményéből (Nagy Szulejmán és kora) - Szerelem régi képes levelezőla­pokon (zár 24-én) LISZT FERENC EMLÉKMÚZE­UM (VI., Vörösmarty u. 35.): Liszt Fe­renc tanítványai LUDWIG MÚZEUM: Több mint tíz, tízéves a Soros Alapítvány: Instal­láció - John Lennon litográfiái - Nem­zetiségi térképek MAGYAR NEMZETI GALÉ­RIA: Pannonia Posterior: Művészet a Dunántúlon MAGYAR NEMZETI MÚZE­UM: Bronzkori kincsek Magyarország­ról MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM: 100 éves a Gundel - Fénykép a változó paraszti társadalomban - Gyermekek üzenete; gyermekrajz kiállítás MTA ZENETÖRTÉNETI MÚZE­UM: A zene a magyar éremművészet­ben (1898-1993) NÉPRAJZI MÚZEUM: Reguly Antal emlékkiállítás - Bálint Zsigmond fotókiállítása — Élő népművészet — Vargha László emlékkiállítás NYUGAT IRODALMI MÚZE­UM: Pérete Imre íróportréi PETŐFI IRODALMI MÚZEUM: Balassi Bálint emlékkiállítás (zár 31- én) - Csicsery-Rónay István washing­toni könyvkiadója, az Occidental Press tiszteletére rendezett kiállítás (zár 31- én) - Haranghy Jenő emlékkiállítás - Déry Tibor fotók RTV MÚZEUM: A magyar rádió­zás története RÁTH GYÖRGY MÚZEUM: Ko­reai írószoba a XIX. század végén - Kí­nai porcelánok a tenger mélyéről és más szerzemények SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM: Márványcsarnok: XVII. századi olasz barokk festészet - Dór Piramis: Barokk szoborgyűjtemény - Mélyföldszint: Pi­­ranéző; Piranesi parafrázisok - Grafikai Gyűjtemény: A Praun-gyűjteményből származó rajzok VASARELY MÚZEUM: Bienna­le International d’Art Électro-Image ki­állítás (zár. 23-án) KIÁLLÍTÓTERMEK BÁV RT. KORTÁRS MŰVÉSZE­TI GALÉRIÁJA: Kortárs magyar kép­zőművészek alkotásainak kiállítása és árusítása Szalay Ferenc festőművész kamaratárlata (zár 26-án) — Szily Géza festőművész kamaratárlata (nyit. 27-én) BŐD ÉVA MŰTERMI KIÁLLÍ­TÁSA: Vázák, kerámiaszobrok, mozai­kok BUDAPEST GALÉRIA KIÁLLÍ­TÓHÁZA: Fiatal fotó 1994 BUDAPEST KIÁLLÍTÓTEREM: Baász Imre festőművész kiállítása (zár. 23-án) CSÓK ISTVÁN GALÉRIA: A Magyar Keramikusok Társaságának kollektív kiállítása (zár. 28-án) DOROTTYA GALÉRIA: Quietus: A Sydney-i Magyar Műhely kiállítása DOVIN GALÉRIA: Gémes Péter grafikusművész kiállítása DUNA GALÉRIA: Koleszár Arany ötvösművész kiállítása (zár 23- án) — Eszik Lajos grafikusművész kiál­lítása (nyit: 26-án) ERNST MÚZEUM: A 80-as évek képzőművészete FERENCVÁROSI PINCETÁR­LAT: A Fiatal Iparművészek Stúdiója ösztöndíjas művészeinek kiállítása (nyit: 24-én) FIATAL MŰVÉSZEK KLUBJA: Fred Cray£ festőművész kiállítása — dr. Máriás és Bada Dada kiállítása FORTUNA 11 GALÉRIA: Kép­­zőművészeti alkotások, herendi, majo­lika bemutatása és értékesítése JÓZSEFVÁROSI KIÁLLÍTÓTE­REM: Ipari Építészet: Lugosi László és Hajdú József kiállítása (nyit: 25-én) KEMPINSKI GALÉRIA: Kiállí­­tás a Miskolci Képtár válogatott anya­gából KIÁLLÍTÁSI CSARNOK: Clau­­dio Knöfli (Svájc) szobrászművész ki­állítása (az előcsarnokban) — Helyszí­nelés: berlini és budapesti főiskolások kiállítása KÖRMENDI GALÉRIA: Gyar­­mathy, Sváby, Kokas, Gyémánt és kor­­társ művészeti alkotások kiállítása és árusítása MAGYAR NEMZET OLVASÓ­­SZOLGÁLATI IRODA: Bonsai árusítás MŰVÉSZ GALÉRIA (VII., Do­­hány u. 47.): Japán, XVIII. századi fa­metszetek - Kortárs magyar művészek: Fehér László, Galambos Tamás, C. Kiss József árusítással egybekötött ki­állítása ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR: Keresztury Dezső 90 éve (a Kézirattárban) - Emlékezés az I. világháborúra - Képes levelezőlapok - Ars Librorum-sorozat: Csak át kell menni a hídon; fotókiállítás ÓBUDAI PINCEGALÉRIA: Ki­­rály Vilmos szobrai ÓBUDAI TÁRSASKÖR GALÉ­­RIÁJA: Válogatás Czumpf Imre festő­művész hagyatékából RÉT GALÉRIA: cf. Zámbó István képzőművész kiállítása (zár. 31-én) RÓZSA GALÉRIA: Régi magyar népszokásokat, népviseleteket, a tanya­világot ábrázoló képző- és iparművé­szeti alkotások bemutatója és árusítása TM GALÉRIA: Kortárs művészek alkotásainak árusítással egybekötött be­mutatója ÚJPEST GALÉRIA: Kisgrafika ‘94, nemzetközi kiállítás VÁRFOK 14 MŰHELYGALÉ­­RIA: Bodóczky István festőművész ki­állítása (zár: 23-án) - Bukta Imre festő­művész kiállítása (nyit: 27-én) VÁRMEGYE GALÉRIA: A Sep­­siszentgyörgyi Műhely VIGADÓ GALÉRIA: Magyar Festők Társaságának kiállítása színházak heti műsora Operaház: Szó: Bánk bán (Melis György jubileumi előadása, bérletszü­net,­­7) - V: Ünnepi hangverseny (bér­letszünet, 7) - K: Bohémélet (Oláh béri. I. ea., 7) — Szó: Tannhäuser (bérletszü­net, du. 6) — Jövő Szó: Harangozó em­lékest (bérletszünet, 7) Erkel Színház: Szó, V: Dózsa György (Báthy béri. 1. ea., du. 6, V: 6. béri. 2. ea., du. 5) - P: Bánk bán (Klem­perer béri. 2. ea., 7) - Jövő Szó: Don Giovanni (11. béri. 2. ea., du. 6) Nemzeti Színház: Szó, P: Panop­tikum (du. 3, P: Gellért béri. 1. ea., 7) - V, jövő Szó: Az ugató madár (de. fél II, jövő Szó: 7) - K: A sátán bálja (7) Várszínház: Szó, P: Tündöklő Je­romos (du. 3, P: 7) - V: Szó: Bánk bán (7) - H: Szentivánéji álom (7) - Cs: Le­ar király (7) - Jövő Szó: Warrenné mes­­tesége (7) - a refektóriumban: Szó: A sze­relem és halál játéka (fél 8) - H, Cs: A Holocaust Éve „Urbi et Orbi” (fél 8) - Szó: A Zene Szava: A Debreceni Fil­­harmonikus Zenekar és Gulyás Dénes estje (fél 8) Katona József Színház: Szó: Szó: Ma este improvizálunk (7) - K: Po­­gánytánc (7) - Cs: „Kelj föl te szemét, itt a kibontakozás!” (7) - P: Szentiváné­ji álom (7) - Jövő Szó: Levél nővérem­nek 2 (7) Kamra: V: Danton halála (7) - H, K, Cs, P: Hatalom.... (8) - Jövő Szó: Rosencrantz (8) Madách Színház: Szó, V: Feri vi­lággá megy (bemutató, du. fél 3, V: de. fél 11) - Szó, V: Jövőre veled újra (7) - H, K: Doctor Herz (7) - Szó: Amadeus (7) - Cs, P: Kaviár és lencse (7) - Jövő Szó: Stuart Mária (7) Madách Kamara: Szó: Ölelj át! (7) - Szó, jövő Szó: Élelem bére (éjjel fél 11) - V, jövő Szó: Páratlan páros (du. fél 3, jövő Szó: 7) - V, Szó: Apá­cák (7) - H: Miért nem marad reggeli­re? (7) - K: A férfi, akit szeretek (7) - Cs, P: Vörös és fekete (7, P: sajtóbemu­tató) Vígszínház: Szó, V, Szó, P, jövő Szó: össztánc (7, Szó: bemutató, jövő Szó: Tomanek béri. 1. ea.) - H, K: A padlás (7) - Cs: A heilbronni Katica (7) Pesti Színház: Szó, V: Macskajá­ték (VI. béri. 1. ea., V: VII. béri. 1. ea., 7) - H: Bolond szél (7) - K: Dühöngő ifjúság (7) - Szó, Cs, P, jövő Szó: Uta­zás az éjszakába (7, Szó: Somogyvári béri, 1. ea., P: bemutató) Fővárosi Operettszínház: Szó: Marica grófnő (német nyelvű ea., 7) - V: Őrült nők ketrece (7) -* Szó: Top­­show (du. 6 és este 9) - Cs, P: Leányvá­sár (7) - Jövő Szó: Cirkuszhercegnő (7) Játékszín: Szó, H: Sze, P: Furcsa pár (7) - V: Utazás a koponyám körül (7) - K, Cs: Az Ifjú Gárda, avagy... (7) - Jövő Szó: A feketeleves (7) József Attila Színház: Szó, Cs: A Pál utcai fiúk (du. 6, Szó, du. 2 isi) - V, H: A kis herceg (de. 11, H: du. 4) - V: Diákszerelem (7) - Szó: jövő Szó: Illat­­szertár (7) - H: A Gyurkovics-lányok (7) ' : i - az aluljáróban; H: Éjjeli mene­dékhely (fél 8) - Szó: Gyerekek és ka­tonák (fél 8) Karinthy Színház: Szó, V, H, K, Sze, Cs: A nagymama soha (7) Klapka Sztárszínház: Szó, V: Francia szobalány (fél 8) - Szó, Cs, P, jövő Szó: Gyertyafénykeringő (fél 8) Kolibri Színház: Szó, V, jövő Szó: Vitéz László újra itthon ΙΠ. - A csodaláda - Füttyös ördög (de. 11, be­mutató: V: de. 10, jövő Szó: du. 3) -H: Brabanti Genovéva (de. 10) - Szó: Locspocs és a Bolygó Hollandi (de. 10) - P: Megyeri gyalog galopp (felnőtt ea. 7) Kolibri Fészek: Szó: Állatok far­sangja (de. fél 11) - V, P: Kukacmatyi (de. fél 11) - Jövő Szó: Alice Csodaor­szágban (de. fél 11) Kolibri Pince: H: Avvakum (8) - Szó: Dóczy Péter estje (8) - Cs: Petri­­est (8) - Jövő Szó: Az A.T. együttes koncertje (7) Komédium: K: Te hányas cipőt hordasz? (bohócjáték, du. 3) - Cs: Sha­kespeare összes rövidítve (7) Mikroszkóp Színpad: Szó, V: Téves kapcsolás (fél 8) - Szó, Cs: Én vagyok a hunyó! (fél 8) - P, jövő Szó: Zsarukabaré (fél 8) Művész Színház: Szó: Üvöltő szelek (7) - V: Vízkereszt (du, fél 3) — P, jövő Szó: A királyasszony lovagja (7, P: bemutató) Budapesti Kamaraszínház­­ a Józsefvárosban: Szó, Szó, P: Handa Banda (7) - V, H: jövő Szó: Elefánt és barátai az élővilágért (de. 11, H: du. 4) - Cs: Vértestvérek (7) - a Károly körúti Kisszínpadon: V: L. Edward (7) - H: Yerma (7) - Cs: A bosszú (7) - a Shure Stúdióban: Cs, P: jövő Szó: Alku (nyilvános főpróba, Cs: de: fél 11, P: fél 8, jövő Szó: bemutató, fél 8) Merlin Színház: V, K, Szó: Pesszimista komédia (7) - P, jövő Szó: Pétervár meséi (7) Radnóti Színház: Szó, V: Mici­mackó (de. 11) - Szó: Amit szívedbe rejtesz (7) - V, jövő Szó: El nem kül­dött levelek (7) - H, P: Vőlegény (7) - K: Rosmersholm (7) - Szó: Hajmeresz­tő (7) — Cs: Görög (7) R.S.9. Stúdiószínház: Szó: Teme­tés (8) - K, P, jövő Szó: Sirály (8) - Cs: Emberek, oroszlánok... (8). Ruttkai Éva Színház: H, K, Szó, Cs, P: Segítség, ember! (de. fél 11) - a kamarateremben: Szó: Uj­­jé...I (8) Vidám Színpad: Szó, jövő Szó: Jézusom, szerelmes vagyok (7), Övön alul (éjjel fél 11) - V, H. Szó: Család el­len nincs orvosság (7) — Cs, P: Négy meztelen férfi (7) - a Kis Színházban: Szó: Vá­gyom egy ágy után (fél 8) - V: Psyché megidézése (fél 8) - P, jövő Szó: Ül­döznek a nők (fél 8) Új Színház: Szó: Csongor és Tün­de „Vdlak” (7) - P, jövő Szó: Csárdás­királynő (német nyelvű ea., 8) Új Független Színpad: Cs: Pör a szamár árnyékáért (Nádasdy-terem, 7) Újpest Színház: Szó: Wehner-est (7) - V: Magánélet (du. fél 3) Újpesti Kamaraszínház: Cs, P: Gellérthegyi álmok (7) BM Duna Palota: Szó: Nyugal­mas ház (a Hevesi együttes ea., 7) - V: Dalok világhírű musicalekből (7) - Szó: Folklór-est (8) - P: Mindenki ze­néje (bérleti hgv., 7) - Jövő Szó: Téli zsoltár (7) Egyetemi Színpad: V: Rögtönzé­sek Színháza (8) - Szó: Liget Akadémia (du. 6) - Cs, P: Jövő Szó: Naszreddin Hodzsa első szerelme (fél 9.) - Cs: Gi­tár-est (8) - P: Tasso-koncert (8) - Jövő Szó: Drams-koncert (8) Korona Pódium: H: Kerekes Tóth Erzsébet marosvásárhelyi vendég­­művész dalestje (Mensáros béri., 7) - Cs: Tiszta szerelem (Házy béri., 7) Szkéné Színház: Szó: Csa por és hamu... (8) - H. K: Piroska, az Utolsó Vonal családi hisztériája (8) - Szó: Kü­lönóra (8) - Cs, P: Császármetszés (8) Táncfórum: Szó: A Botafogó együttes és a divattánc-versenyek győz­teseinek előadása (7) Térszínház: Cs, P: Csongor és Tünde (7) Budapest Bábszínház: Szó: Gul­liver Liliputban (de: fél 11 és du. 4) - V, K, Sze, Cs: Misi mókus vándorúton (du. 3, V, de. fél 11) — H, K: Farkas a mezőn (a L’art pour Tart Társulat ea., 1/4 7 és 9) — Jövő Szó: Minden egér szereti a sajtot (de. fél 11 és du. 4) - a TV. emeleti színházteremben: Szó: Sétikáló (du. fél 3) Nevenincs Színház: Szó: Sándor, József, Benedek (de. 11) - V, K: Cson­gor és Tünde (de. 11, K: a Ferencvárosi Műv. Központban, de. 10 és du. 3) -* H: Ágacska (de. 10 és du. 3) - Sze: Toldi (de. 11 és du. 3) - Cs. János vitéz (a Szakszervezetek Főv. Műv. Házában, de. 10 és du. 3) — Jövő Szó: Hófehérke, Hapci Nyuszi és társai (de. 11) Bartók Emlékház: P: A Magyar Zongorás Trió hangversenye (du. 6) Budavári Labirintus Kávézó­­koncertek: Szó: Jazzfest (9) - P: Mama Killed a Chicken (9) - Jövő Szó: NES­Z Zeneakadémia: Szó: Ünnepi hangverseny Liszt Ferenc születésének 182. évfordulóján Cziffra György em­lékére (fél 8) - K: Az Oxford Orchestra da Camera koncertje (Mesterbéri. 1., fél 8) Szó: A Miskolci Szimfonikusok és Park Jung Ja (Dél-Korea) hangversenye (fél 8) - Jövő Szó: A Magyar Állam­i Hangversenyzenekar koncertje (Téli bék­. 2., fél 8) - Ifjúsági hangversenyek: Jövő Szó: Mesélő Muzsika (VII. sor. 1. hgv. de. fél II. Vili. sor. 1. hgv. du. 4) Szereposztás és rövid tartalom a Pesti Műsorban található! Október 22-én, szombaton Börzsönynap V­ámosmikolán Börzsöny- és falunapot rendeznek október 22-én, szombaton délelőtt 10 órától a Pest megyei Vámosmiko­­lán. Az ünnepség keretében felavatják a község zászlaját és címerét. Az eseményen az Ipoly két oldaláról népi egy­­üttesek, ének- és tánckarok, zenekarok adnak színes má­­son. Ugyanitt tarja éves köz­­gyűlését a Börzsöny Baráti Kör is. A rendezők minden­kit szeretettel várnak.

Next