Magyar Nemzet, 1995. január (58. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-23 / 19. szám

HÉTFŐ, 1995. január 23. Kultúra Kodály álmaihoz zeneértő tanítók kellenének Forrai Katalin pályájáról és a zeneoktatásról A magyar kultúra napján kitünte­tett személyiségek között van Forrai Katalin, világszerte ismert zenepeda­gógus is. Forrai Katalin 1947 óta fog­lalkozik gyerekekkel, a zene szereteté­­re, ismeretére nevel és tanít óvodáso­kat, kisiskolásokat, leendő pedagógu­sokat, és emellett éveken át fontos közéleti tisztségeket is vállalt mind itt­hon, mind pedig külföldön. Megala­kulásától (1991-től) 1994-ig a Magyar Zenei Tanács elnöke, néhány évig pe­dig a Magyar Kodály Társaság alelnö­­ke volt. Tíz évet töltött a legrangosabb zenei neveléssel foglalkozó nemzet­közi társaság, az ISME (International Society for­ Music Education) igazga­tóságában - elnökként is -, és a szer­vezetben külön szekciót alapított az is­kola előtti zenei nevelés számára. A Kiss Árpád-díjjal kitüntetett Forrai Katalint pályájáról és a zenei nevelés problémáiról kérdeztem. - Mikor dőlt el, hogy nem mu­zsikus lesz, hanem pedagógus? - Édesapám rövid ideig zeneszer­ző-növendéke volt Kodály Zoltánnak, és a testvéreim is mind zeneakadémiát végeztek, így természetes volt, hogy én is zenével foglalkozzak. Vonzott viszont a pedagógiai pálya, és különö­sen az óvodáskor. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán ének-szakta­nítói szakon végeztem, majd megkér­deztem Kodályt, mit tegyek, ha óvo­dásokkal szeretnék foglalkozni. A ta­nár úr lakonikusan annyit mondott: „Még két diploma a Zeneakadé­mián. .." Igaza volt, így aztán elvégez­tem a tanár- és a karnagyképzőt, Ko­dály pedig hozzásegített, hogy egy na­gyon jó és egy nagyon gyenge óvodá­ban gyakorlatot szerezzek. Amikor 1951-ben diplomáztam, azonnal óvó­képzőbe kerültem tanítani. Hívtak az első kerületi óvodába dolgozni, de Ko­dály rám parancsolt (és milyen igaza volt!): „Menjen inkább munkásne­gyedbe, ott próbálja ki, hogy mit tud!" így kerültem a VIL kerületi Csobánc utcai zeneóvodába, ahová máig visszajárok. Ugyanakkor a Magyar Rádió óvodájába is hívtak, huszonöt éven át ott dolgoztam hetente kétszer, délelőtt, majd délután kétszer átmen­tem a Józsefvárosba. Aztán az Orszá­gos Pedagógiai Intézetbe kerültem, feladatom óvónők továbbképzése volt, részt vettem az óvodai zenei program kialakításában, és emellett a Lovag ut­cában első és második osztályos gye­rekeket tanítottam, hogy lássam, ho­gyan megy tovább az iskolában az énektanítás. Szép ívű, munkás életem volt, mert mindig azzal foglalkoztam, amit szerettem. - Számos tankönyvet írt. - Első könyvemet 1951-ben ír­tam. Akkor jelent meg A Magyar Népzene Tára első kötete­­ a Gyer­mekjátékok, és kiderült, hogy Kodály az ezerkétszáz dalból csupán negy­venöt tanítását tartja helyesnek az óvodában, azt, amiben nincs félhang, ami nem bővült vagy csonkult forma, aminek a játéka az óvodásoknak is megfelel. „Mit kezdjek negyvenöt dal­lal?" - kérdeztem Kodályt, aki né­hány további dallamnál engedménye­ket tett Azt ajánlotta, menjek el Weö­res Sándorhoz, és kérjem meg, hogy háromszázharminchárom olvasógya­korlat dallamaira írjon szövegeket „Hogy vegyem a bátorságot elmenni a nagy költőhöz, aki azt sem tudja ki vagyok?" - gondoltam magamban, és féltem a találkozástól. De Weöres Sándor nagyon kedvesen fogadott Száznyolcvanhét „mi-re-dós” vagy „lá-szó-mis” gyakorlathoz írt verset.­­ Mikor és hogyan kell elkezde­ni a gyerekek zenei nevelését? - Szentül hiszek abban, amit Ko­dály mondott és a gyakorlat is ezt bi­zonyítja, hogy nincs botfülű gyerek. A zenetanítást kilenc hónappal a születés előtt kell elkezdeni. Óriási kultusza van külföldön annak, hogy szak­emberek kismamákkal és leendő apákkal zenei foglalkozásokat tarta­nak. Amikor évekig a bölcsődei mód­szertani kutatóintézetben dolgoztam, megfigyeltem, hogyha a gyerek sok éneklést hall, akkor ugyanúgy, mint a beszédet, a kis dallamokat is utánozza, és előbb-utóbb megtanulja. A dalok nemcsak zeneileg érdekesek és fonto­sak a gyerek számára, hanem fejlődése szempontjából is, hiszen az éneklés­ben benne van a nyelv, a ritmus, a hangsúly, a gyerekjátékokhoz mozgás társul: „Csip-csip csóka, vak varjúcs­­ka..." meg „Hóc-hóc katona..." A mozgásos, énekes, ölben ülős játékok már áttételesen a zenei nevelést szol­gálják, és olyan közös örömöt jelente­nek, amit semmi más nem pótol. Ugyanakkor az éneklés fegyelmez is, el kell fogadni a szabályokat, hogy egyszerre énekeljünk, tartsuk a tem­pót, a hangmagasságot, tudomásul kell venni, hogy a dal elkezdődik és befeje­ződik. Mindez óriási élményt jelent a gyerek számára. Ne felejtsük el, hogy ők lesznek a szülők a XXI. században, és jó lenne, ha továbbadnák az énekes játék örömét a gyerekeiknek. - A szülők arra panaszkodnak, hogy ilyesmire nem jut idő. - Nem kellene túl sok időt ál­dozni rá, négy-öt perc elegendő len­ne naponta. Nő a gyerek biztonságér­zete, ha a szülők együtt játszanak, énekelnek, nevetnek vele. Szerencsé­re az óvodákban általában jó a zenei nevelés. Az óvónőknek - a tanítók­kal ellentétben - mindig is kellett ének-zenéből felvételizniük, és ma­gas óraszámban volt énekórájuk. Sajnos ma a félreértett korszerűsödés és szabadság hevületében sokféle „szakosodott” óvoda működik. Léte­zik komputeres, nyelvi, matematikai, sakkozó-, sőt birkózóóvoda. A szü­lők pedig nem veszik észre, hogy az óvodáskorú gyerekek számára nem a szakosodás a fontos, hanem az élet­korhoz illő, derűs légkörű, sokoldalú nevelés. - A bölcsődei zenei nevelésről is írt könyvet. - Az a lényege, hogy már a böl­csődében is ugyanúgy énekelgessünk a gyerekeknek, mint ahogyan beszé­lünk hozzájuk. - Nem baj, ha a gondozónő ha­misan énekel...? - Talán furcsán hangzik, de nem baj. Inkább énekeljen a gondo­zónő - ha nem is kristálytisztán -s mint hogy csöndbe maradjon! Vagy játsszon mordékákkal. Ha valaki sok egyszerű kis dalt énekelget, ak­kor egy idő után maga is megtanul tisztán énekelni. - Van-e tudomása arról, hogy a Csobánc utcai zeneóvodából a keze alól kikerült gyerekek közül valaki muzsikus lett? - Igen, például az ifjú cigányprí­mások vetélkedőjén első díjat nyert az egyik tanítványom. Tudok zongora­­művésszé, karnaggyá, énektanárrá lett óvodásaimról, akik Zeneakadémiát végeztek. - Hogyan fért bele ennyi munka az életébe? - Sokan kérdezik, hogyan tud­tam egyszerre ennyi mindent csinál­ni, hiszen férjemmel, Vikár László zenetudóssal becsülettel felneveltünk három gyereket, és emellett tanítot­tam, könyveket írtam. Az óvodapeda­gógiai könyvem angol és japán nyel­ven már három-négy kiadást megért, természetesen angol és japán gyer­mekdal anyaggal. Gyönyörű videoso­­rozatot készítettünk Kodály Zoltán pedagógiai örökségéről, bemutatva a magyar énektanítást hároméves kor­tól tizennégy éves korig. Ez a munka majdnem két évig tartott. Közben pe­dig nyelveket kellett tanulnom, hi­­­szen külföldre is hívtak tanítani. Bi­zony sokszor előfordult, hogy elalud­tam a szótár mellett... Először 1967- ben a salzburgi OM-intézetbe hívtak, majd 1968-ban Japánba. Hani Kjokó­­val alapítottuk meg az első külföldi Kodály-társaságot. Több mint hu­szonöt országban tanítottam, például Ausztráliában hétszer, az Egyesült Államokban tizenkétszer. - Ezek nyári kurzusok? - Soha nem tanítok év közben külföldön, hiszen ilyenkor itthon van szükség rám. - Elkészült az új nemzetialap­­tanterv-tervezet Érvényesülnek-e benne azok a zenepedagógiai elvek, amelyeket annak idején Kodály megálmodott? - Kodály azt mondta, hogy a nyelvből, a néphagyományból kell ki­indulni, de kaput kell nyitni a világ ze­neirodalmának. Ő az országot nem csak magyarabbá, hanem a zenei írás­­olvasással műveltebbé is akarta tenni. Ezzel nem a muzsikusképzést, hanem a zenei közoktatást kívánta megrefor­málni. Elképzeléseit meg lehetett vol­na valósítani, ha nem jön közbe a há­ború és a folytonos változások. De a döntő gond mindig az volt, hogy a végrehajtáshoz nem volt elég zeneileg jól képzett pedagógus. Kodály álma az volt, hogy­ minden magyar gyermek egyformán részesüljön jó zenei neve­lésben. Elképzelései ott valósultak meg, ahol több énekóra van és szakta­nár tanít. Ennek csodájára járnak a külföldiek is. De ez sajnos csak az if­júság három százalékának a zenei ne­velését jelenti, nem a közoktatás teljes egészét. Ezért van ma óriási szerepe a kilencszázaléknyi, hangszert tanuló gyerek zenei nevelésének. A század elején komoly zenei felvételi vizsgát kellett tenni a tanítóképzőkben. Az utolsó huszonöt év úgy telt el, hogy egyáltalán nem volt ének-zene felvé­teli a tanítóképzőben. Ma már van al­kalmassági vizsga, és több az énekóra. Azok a tanítók, akik e huszonöt év alatt kerültek ki a főiskolákról, még húsz évig oktatni fognak, hiszen fiata­lok... De nem tudnak kottaírást, -olva­sást tanítani, mert maguk sem tanulták meg. Örökös vita tárgya, hogy a peda­gógusok alacsony képzettségéhez kell-e szabni a tantervet vagy a gyere­kek életkorához, képességeihez. Mindkét szempontot figyelembe kell venni. Őrizni kell Kodály örökségét, azt az igényt, hogy minél szélesebb körben terjedjen a zenei műveltség. A tantervben olyan célokat kell követel­ményként megfogalmazni, melyek el­érhetőek: a gyerek szívesen énekeljen, szeresse a zenét, ismerje a néphagyo­mányt, tisztelje más népek zenéjét is, legyen tájékozott a zeneirodalomban, és felnőttként tudjon majd válogatni a különböző művészi és szórakozta­tózenékben is. — Van-e még esély arra, hogy tel­jesüljön Kodály Zoltán álma? - Ehhez átfogó reformra lenne szükség a pedagógusképzésben, hogy a zene- és művészetoktatás ugyanolyan hangsúlyt kapjon, mint száz évvel ezelőtt. Ma azonban sok­kal inkább a komputerekre összpon­tosít a világ. Félő, hogy a XX. század végére az ember a technika rabjává válik - még a zenében is. Devich Márton „Zeneóvoda” Forrai Katalin vezetésével MTI-fotó : Rózsahegyi Tibor Kitüntetések a magyar kultúra napján A Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Ala­pítvány kuratóriuma által az oktatás, kultúra, közművelődés, tudomány területén elért ki­emelkedő teljesítmény elismeréseként létesített alapítványi díjakat a magyar kultúra napján szombaton délelőtt adták át Budapesten a pro­fesszorok háza konferenciatermében. Az oktatás és a tudomány területén végzett kiemelkedő tevékenységéért ALAPÍTVÁNYI FŐDÍJAT kapott Király Tibor egyetemi tanár,­­ TREFORT ÁGOSTON­­DÍJAT kapott Forray R. Katalin tanár, Hunyady Györgyné főiskolai tanár, Korzenszky Richárd bencés szerzetes, Pálmai Lóránt tanár, PÁZMÁNY PÉTER-DÍJAT kapott Kroó Norbert egyetemi tanár, Niederhauser Emil egyetemi tanár,­­ DEÁK FERENC-DÍAT kapott Harmathy Attila egyetemi tanár, KODÁLY ZOLTÁN-DÍJAT kapott Körmendy József leváltási igazgató, Pinczésné Kiss Klára tanítónő, Ráday Mihály főszerkesztő, Tárcai Zoltán nyugalmazott fő­iskolai tanár, KEMÉNY ZSIGMOND-DÍJAT kapott Jakó Zsigmond történész. A Magyar Rádió Alapítvány a magyar kultúra napja alkalmából nívódíjakat adott át vasárnap délelőtt a városháza dísztermében. Az év férfi és női bemondója ebben az év­ben Aczél Anna, Zahorán Adrienne, Bátonyi György és Szalóczy Pál. A legjobb zenei felvételek elkészítésében való közreműködésért nívódíjat kapott Dur­­kó Zsolt, Bárány Gusztáv, Jenei Sándor, Pe­­rédi Márta, Geszti Mária valamint Perényi Eszter. * Kölcsey Ferencre emlékeztek a magyar kultúra napján vasárnap Szatmárcsekén, ahol a reformkor nagy költője és politikusa élete utolsó éveit töltötte, s ahol megírta 1823. ja­nuár 22-én a Himnuszt. A református temp­lomban istentisztelettel kezdődött az emlék­­ünnepség, melyen a politikai, társadalmi, kul­turális és művészeti élet képviselői vettek részt. A szertartás után a Himnuszt Csíkos Sán­dor, a Debreceni Csokonai Színház művésze szavalta el, majd Kölcsey Ferenc irodalmi és politikusi tevékenységét méltatta Melocco Miklós szobrászművész. Az emlékünnepség résztvevői ezután a református temetőbe vo­nultak, ahol megkoszorúzták Kölcsey Ferenc sírját. A költő díszsírjánál elhelyezték a meg­emlékezés virágait a kormány, a Kölcsey Társaság, a Hármashatár Irodalmi Társaság, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkor­mányzati Közgyűlés, valamint a Szatmárcse­­kei Polgármesteri Hivatal képviselői. Koszo­rút helyezett el a nagy költő örök nyugvóhe­lyénél Sződemeternek, Kölcsey erdélyi szülő­falujának polgármestere is. Meghalt John Halas Nyolcvankét éves korában Londonban elhunyt John Halas (Halász János), Angliában élő magyar grafikusművész és rajz­filmrendező. Az 1912-ben Pest­erzsébeten született művész mű­termében - amelyet feleségével együtt Londonban 1948-ban lé­tesített - több mint kétezer trü­kkfilm készült, köztük George Orwell Állatfarm című művének rajzfilmváltozata. Ő csinálta az első egész estét betöl­tő sztereó rajzfilmet Európában. A Kass Jánossal közösen készí­tett Dilemma című műve a világ első, teljes egészében komputer­­technikával előállított animációs filmje volt Az angol királynő az OBE (Order of British Empire) kitüntetéssel ismerte el munkás­ságát, 1992-ben a Magyar Köz­társaság a Pro Cultura Hungá­riáé kitüntetésben részesítette. Halála nagy veszteség a világ rajzfilmművészetének. (fr.) |§ ♦ •»** *•«* « j ;; | ‘ fffj ‘ | L|B|j Holmi és Kortárs „A hazai irodalmi folyóiratok két kiemelke­dően fontos lapja, a Holmi és a Kortárs,... mely vállalt és eddig teljesített programja, ám napi gyakorlata szerint is a jól körvonalazható cso­portok fölé, egy homályos, mégis érzékelhető egészre veti a tekintetét. Mind a kettő a maga módján persze, hiszen vetélytársai egymásnak... Nem is olyan régen a szemünk láttára hasadt meg a föld, és nyílt szélesre ismét szellemi éle­tünk lángot és mérges gázokat lövellő gyilkos szakadéka, egyik partján nép és nemzet, a mási­kon modernség és haladás" - mondta Orbán Ottó még egy októberi Kortárs-esten. Az előadás szö­vegét, amely a folyóirat januári számában olvas­ható, bölcsessége és költőisége miatt legszíve­sebben teljes terjedelmében idéznénk, de be kell érnünk egyetlen gondolattal: „falrengető barom­ság" azt állítani, hogy a „kortárs egyoldalú nép­nemzeti irányultságú fórum, mi több egy kivér­zett ideológia mentsvára, egy vert sereg szellemi utóvédje". Csak egyetérteni tud Orbán Ottóval az, aki valóban figyelemmel kíséri az irodalmi folyóiratokat. (A „címkézők” nem mindig érnek rá olvasni, nem fedezik fel, hogy Orbán Ottó, Berták László, Marsall László és még sokan mindkét lapban ugyanazt a kiegyensúlyozott tel­jesítményt nyújtják.) Az is nyilvánvaló, hogy sem a Kortárs, sem a Holmi nincs könnyű hely­zetben, hiszen nem a szépirodalmi felfutás idejét éljük. Vannak remek szerzők, néhány nagy vers, sok töredék, jegyzet, némi félsz, némi elfogult­ság mindenütt. Mindkét lap azon igyekszik, hogy témát adjon, rendeljen. A Kortárs curricu­lum vitae­ két írat, amelyek egyszerre tudósítanak egyedi sorsról és e századi történelmünk különös fordulatairól. Ezúttal Bertók László és Kertész Ákos vall élvezetesen és tanulságosan. Ha kevés a jelenkori anyag, a régebbi magyar irodalom gazdag tárháza mindig kínál valamit. Kovács Sándor Iván a Holmiban Csenkeszfai Poóts András költésze­tével mulattat. A Weöres Sándor által - minde­nekelőtt élete miatt - trágyadombi Baudelaire­­nak nevezett XVIII. századi költőben az iro­dalomtörténész olyan képvilágot fedez fel, ame­lyet majd a nagyok (Vörösmarty, Arany) emel­nek be a köztudatba. Lukácsy Sándor Kalászatok az ismeretlen XIX. századból című írásának időszerűségét nemcsak a magyar kultúra napja adja. Amikor Lukácsy XIX. századi szövegeket gyűjt és ad közre - most Kölcsey haláláról, az emlékének megőrzésére irányuló erőfeszítésekről, Vörös­marty kínos anyagi gondjairól - voltaképppen az ismeretlen XIX. századot mutatja be. „Az evan­géliumi bőség mezeje ez, különösen az olyan mű­fajokban, mint az emlékirat, útirajz, publiciszti­ka, történetírás, egyéb efféle - melyeket a hivata­los tudomány, csupán a szépirodalomra mereszt­ve szemét, többnyire kirekeszt figyelméből." És még egy hasonlóság a két rangos lap janu­ári számában! Az élen itt is, ott is nagy és fontos vers áll. Rába György Apák és fiúk-ja a Holmi­ban összegzés, keserű számvetés agyunkba vésődő képekkel. Rákos Sándor Senki úr Semmibe indul­ja a Kortársban a testi szenvedésnek olyan erőteljes, játékosan iro­nikus megfogalmazása a „magamat ki­gúnyo­lom, ha kell” akkád közmondás szellemében (mi, az akkádokban kevéssé jártas olvasók me­gint tanultunk a költő-műfordítótól, hiszen e mondást Rostand leleményének könyveltük el), „...agybeszáradt vén tuloknak a fejrábólin­­tó mameluknak / pipaszázlábú csontkaszásnak I temetőből szökött dudásnak / habot hányó ke­serves frásznak / harmadnapos hidegrázásnak / s ki tudja még ezer mi másnak I hinném magam magam helyében" - indul az önarckép, hogy aztán a test szenvedésének hátborzongató megfogalmazása után ismét visszakanyarodjon a játékhoz. Ugyancsak a Kortársban olvas­hatunk részleteket Kiss Anna Verses ábécéjé­ből, ami ismét ráirányítja a figyelmünket a so­káig háttérbe húzódó, egyéni hangú költőnőre. (Ágh István kitűnő kalauzunk, amikor az utolsó Kiss Anna-kötet ürügyén világlátásról, ter­melésről, versépítkezésről egyaránt beszél.) A Holmiban Ferencz Győző ír pompás esszét Lator Lászlóról, aki sajátos lírikusi attitűdöt képvisel. A tanítványi szeretet és tisztelet ki­érződik a sorokból, de az elemzés így is példa­­adóan tárgyilagos. És most jönnie kellene a szépprózának, ami a szélesebb közönséget az irodalmi lapokhoz köti. Kétségtelen, vannak itt is, ott is művek, de mint­ha nem tudna az utóbbi évek válságából kikeve­redni a magyar epika. A Holmit kisegíti a világ­­irodalom, a Kortárs megmarad a magyaroknál, és így van jól, mert ez a kötelessége. Osztovits Ágnes Magyar Nemzet IS NAPLÓ AZ ARANY GLÓBUSZ-díja­­kat szombat este Los Angeles­ben, a Beverly Hilton szálloda báltermében adták át. Az év legjobb filmje a Forest Gump lett. A film rendezője, Robert Zemecki elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat, a fősze­replő, Tom Hanks pedig - a ta­valyi Oscar-díjas filmszínész­­ ugyancsak kitüntetésben része­sült a filmben nyújtott alakítá­sáért. A KASSAI premontrei temp­lomban szombaton engesztelő szentmisével kezdődött meg az az ünnepségsorozat, amelyet a két vlágháború közötti magyar irodalom költője, Mécs László születésének századik év­fordulója alkalmából rendez­tek. A kassai Márai Stúdió­­színházban irodalmi szeminá­riumot tartottak, melyen Mécs László költészetét és munkás­ságát Pomogáts Béla, Turczel Lajos, Czine Mihály irodalom­­történész, valamint Korzenszky Richárd bencés szerzetes elemezte. SZEGŐ GÁBORRA, a kül­földön világhírnevet szerzett matematikusra emlékeztek szombaton szülőhelyén, Kun­hegyesen. A száz évvel ezelőtt a kun településen született Sze­gő már fiatal korában kitűnt rendkívüli képességével. A budapesti Pázmány Péter Tu­dományegyetemen elsőéves­ként elnyerte a Matematikai és Physikai Társulat tanuló­­versenyének első díját. A kunhegyesi program nyitánya­ként Szegő Gábor-emlékkiál­­lítás nyílt meg a városi könyv­tárban. Ezt követően a helyi művelődési központban az MTA matematikai osztálya, a Bolyai János Matematikai Társulat és a kunhegyesi ön­­kormányzat által közösen szervezett emlékülésen idéz­ték fel a város neves­ fiának életútját és a matematikát gaz­dagító felfedezéseit.

Next