Magyar Nemzet, 1995. március (58. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-18 / 65. szám

1995. MÁRCIUS 18. ON ÉS A DIVAT Magyar Nemzet VII Virágszirmok, halak, madarak díszítik ruháit Hanne Mórt az Operaház színpadán Párizsban csak Pillangókisasszonynak hívjákN­agyon karcsú, szinte törékeny, szemüveges asszony. Kortalannnak tűnik, csak mellette ülő felnőtt fia demonstrálja évei számát. Nyakig gom­bolt, teljesen zárt vörös selyemruháján egyetlen nagyon szép ékszer, körme fes­tetten, kékesfekete haja teljesen hátrafé­sülve. Ha nem tudnám róla, hogy a világ egyik leghíresebb divattervezője, vidám, érdeklődő turistának vélném, aki kíváncsi­an járkál a világban, és abszolút közvet­lenséggel válaszol a butuskának tűnő kér­désekre is. Japánban született, apja orvos volt, s mint az apák általában, önfejű. Semmiféle művészeti pályára nem enged­te lányát, mondván: a művészek mind kommunisták. Ő mégis jelentkezett főis­kolára - igaz, először japán irodalom szakra­­, majd férjhez ment, s így meg­kapta szabadságát. Ezután indulhatott To­kióba ruhatervezést tanulni, vitte magával a családban honos szoborkészítés, rajzo­lás, festés szeretetét, és szinte egyenes úton jutott a legnagyobb tervezők közé. Ma úgy jegyzik a nevét, mint aki a Távol- Kelet és Nyugat-Európa divatját össze­hangolta, elfogadtatta Párizsban és hazájá­ban, és lelkes patrónusa a felkelő nap or­szágából a divat fővárosába érkező vala­mennyi japán tervezőnek. Hanne Móri Párizs Pillangókisasszo­nya, aki a világ nagy divatházai között az­zal vált különlegessé, hogy modelljeiben a keleti kecsességet ötvözi európai elegan­ciával, most a budapesti Operaház színpa­dára hozta el legfrissebb tavaszi-nyári kollekcióját. Tisztaselyem anyagok, lehe­letfinom kézi festések, amelyek halacská­kat, madarakat, virágszirmokat ábrázol­nak - ez utóbbi Japánban a szerencse szimbóluma. Káprázatos gyöngyhímzé­sek, melyek egy-egy ruhára három hóna­pig készülnek, sok-sok lány kézi munkájá­val. És minden egyes modellhez ugyan­azokkal a motívumokkal készült ékszerek, amelyeket szintén ő tervez, egyenként, mert „ csak a tökéletes kiegészítő adja meg az öltözködés harmóniáját”. A március 13-i, immár hagyomá­nyosnak tekinthető, negyedik alkalom­mal megrendezett Opera House Fashion Show keretében - Nina Ricci, Danilo Sassi, Ungaro után - most Hanne Mori volt a sztárvendég. A divatesteket szerve­ző Wimmer Line most is teret adott a fia­tal magyar designerek bemutatkozásá­nak, folytatva a tavaly ősszel meghirde­tett Versenyek versenyét. Az operaházi gálaműsor „első felvonásában” a döntőbe jutott tervezők: Rippl Renáta, Schulteisz Márta, Váradi Szabó Bálint, Ficze Éva, Visnyai Noémi, Tupy Pál és csoportja, Léberné Fodor Barbara, Bence Éva és Fülöp Bea tavaszi-nyári modelljei vo­nultak fel a nagyközönség előtt. Maga Hanne Mori, a zsűri elnöke nyújtotta át a díjat a legjobbnak bizonyult Bence Évá­nnak, álu bordó estélyi és nappali öltö­zékeivel sajátos atmoszférát teremtett, és nem kevés önálló ízlésről, jó techni­káról tanúskodott. Az Operaházi divat­estek ezúttal fotópályázattal is gazdago­dott, amelyet a döntőbe jutott Mike Ta­más, Acél Emese, Oláh Andre, Szamodi Zsolt, Cseh Gábor és Dósa Gábor közül az egyetlen hölgy, Acél Emese nyert meg. Most második alkalommal jelentette meg a Wimmer Line a komoly hiányt pótló Világ Divat Világ című kiadványt, melynek készítését a francia Haute Couture Szövet­ség segíti információkkal, s a divatszakmá­ban az első közös, írott párbeszédnek tart­ják. A bemutató szponzorai a Malév Rt., a Hungarocamion Rt., a Hotel Gellért Buda­pest, a Külügyminisztérium, az Ipari és Ke­reskedelmi Minisztérium és az Országos Idegenforgalmi Hivatal voltak. Rácz Judit Weber Lajos fotói A fiatal magyar tervezők gálája Keleti báj, nyugati elegancia a Hanae Mori-kollekcióban Halványzöld selyemruha virágdíszekkel (Hanae Móri) Kék selyemkosztüm fehér betétekkel (Hanae Móri) A győztes Bence Éva modellje „bordó hangulatban” Virágfüzérek öv gyanánt (Hanae Móri) Kézzel festett halak a fehér selyemruhán (Hanae Móri) Hófehér selyemálom a menyasszonyi ruha (Hanae Móri)

Next