Magyar Nemzet, 1995. június (58. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-17 / 140. szám

SZOMBAT, 1995. június 17. Kultúra Madar Nemzet 19 A költő és a bebádogozott ablakok Tollas Tibor, akit a börtönévek tettek költővé „Az életből csak ennyi fény ma­radt, / Csillagos ég, tenyérnyi napsu­gár. / Ezt vártuk nap-nap, homályos falak s Üregéből esténként-délután. / S elvették ezt is, a tenyérnyi napot: / Bebádogoztak minden ablakot... A rádiók csak üvöltsék rekedten / A szabadságot s az ember jogát. ! Itt ér­zi csak befalazott testem / A milliók­kal Moszkva ostorát. / IS Váctól Pe­­­­kingig zúgják a rabok: I ! Ha nem vi­gyáztok, az egész világon / Bebádo­­­­goznak minden ablakot." Nincs ma a külföldön élő magyarok közt olyan, aki ne ismerné e sorokat,­­Tollas Ti­bornak az ötvenes években, a váci börtönben írt költeményét. És olyan is kevés található a nyugati emigrán­sok között, aki ne tudná, ki az a lobo­gó poéta, aki évtizedeken át fáradha­tatlanul, járta Európa s Amerika nagy- és kisvárosait, és szavalta a sa­ját verseit meg egykori rabtársainak költeményeit, hogy így tartsa ébren a nagyvilág emlékezetét és lelkiisme­retét a szenvedő Magyarország iránt. Közben idehaza e versekért büntetés járt, szabadságvesztés és kiközösítés, s azzal sem volt tanácsos elbüszkél­kedni, hogy tudja az ember, ki az a Tollas Tibor. 1990 után, igaz, megje­lentek idehaza is különböző váloga­tások e börtönköltészetből, portré­­film is készült Tollas Tiborról, de hogy ugyanolyan ismertség lett vol­na a jussa, mint a többi - tán szeren­csésebb csillagzat alatt született­­ ha­zatérő emigráns írónak, költőnek, az el nem mondható. A nemzeti gyász­napnak tekintett évfordulón, június 16-án Nagy Imrének és rabtársainak a kivégzésére emlékezvén, itthon járt, és előadóestet tartott Tollas Ti­bor. Kicsit fáradtabb, kicsit törődöt­­tebb, mint nemrég, arra mégis szíve­sen­ Vállalkozik, hogy a Magyar Nemzet olvasóinak életéről, versei­ről, eszméiről beszéljen. Társalgá­sunknak az ad időszerűséget, hogy a Füveskert néven emlegetett börtö­nantológia megszerkesztett állapot­ban kiadásra vár. Érdemes hát eltöp­­réßglfillít?azon, mit jelentett a vers a börtönbe zárt­ embernek, a börtönbe zárt prs^affl^-fe^r^ jelenthet ma, ' „bádogok'’’,' de hogy minden irány­ban szabad volna a kilátásunk, az el nem­ mondható.­­ A kadétiskolát végzett, leg­szebb éveit és egészségét is szétron­csoló háborúban férfivá érő, huszon­hét esztendősen börtönbe zárt Kecs­­késsy Tollas Tibor mikor kezdte el a barátkozást a költészettel? - A soproni kadétiskola heted­éves növendékeként hozott tőlem verseket a soproni újság. Iskolánk névadójáról, Rákóczi fejedelemről meg a városról rímelgettem, ezek a versek azonban csak simogatták az igazságot. Igazából a börtönben let­tem költő. Lehet, hogy megvoltak az erőim korábban is a költészethez, de a nagy élményt, a nagy témát a fog­ság adta. A fogdában­­ a hírhedt Gyűjtőben, Vácott vagy a tatabányai rabbányában úgy éreztük, nincs töb­bé visszatérés. Ott pillantottam meg a törpe hegedűst, aki drótból és fada­rabokból hangszert eszkábált össze magának, és a­ rabkórházban azon játszva búcsúztatta a haldoklókat. Ez megtűrt szokássá vált. Egy este azon­ban ismeretlen fegyőr került szolgá­latba, s összetörte hegedűjét. Éne a szerencsétlen ember öngyilkos lett, elvágta az ereit. („Tíz év előtt még zengő hegedűket / Készített, s mivel fojtotta a csend, /­­ Csak maga útján menekül a lélek - / Faragni kezdett egyet idebent") És valóság volt a húsz szem cseresznye is, amit egyik rabtársunknak küldtek be a környék­ről. Hét éven át nem kaptunk semmi­féle gyümölcsöt, de ehhez a húsz szemhez nem nyúltunk hozzá, hanem adtuk egymásnak, zárkáról zárkára, amíg ki nem kötött a rabkórházban. („Piros bogyóktól virágzott a bör­tön, / És megtelt vele mindnyájunk szíve, I Teljesebben, mint ama tónak partján / Kenyérrel, hallal szelíd éhezők. / Cseresznyés úton itt a Mes­ter sétált I És a megosztott öröm ma­radékát I Kosárba szedtük, fénye egyre nőtt...") Soha nem találtam ki a verseim témáját. Mindig az élet szúrt meg velük. Az őr is valóság volt, aki fennhangon szidott, gyilkos­nak nevezett, de a szemével intett: színjáték az egész. Alkalomadtán el is suttogta: bocsásson meg, amiért gyakran megvertem. Most megnősül­tem, és a feleségemnek megígértem, mindenkitől bocsánatot kérek, akit bántottam. És a zárkám küszöbére pokrócot tett, hogy ne fázzam. („Pa­­rdhcS Zsinórján m'óZfed'fiábok! gépek, / Ki itt a­ bűnös, milyen, hatalom? ~LA~, kézzel, mely tegnap országot védett, s Sajárnstvérét verem­ rigyott."­)­­ A börtönben egész csapat köl­tő dolgozott együtt Kézzel írt, titok­ban „szerkesztett” gyűjteményük cí­me Füveskert lett. Hogyan szereztek tudomást egymásról, és miként han­golták össze költői munkálkodásu­kat, amelynek több értékes műfordí­tás is köszönhető? A sétákon fedez­ték fel egymást?­­ A sétákon nemigen lehetett érintkezni egymással, még azért is szigorított büntetés járt, ha fölpillan­tottunk az égre. Csak leszegett fejjel, hátra tett kézzel róhattuk a köröket. A fürdőben már inkább szót válthat­tunk, a zuhany alatt találkozhattak a más-más cellába zárt rabok, így kö­töttünk ismeretséget, Tóth Bálint, Kárpáti Kamil, Gérecz Attila, Béri Géza meg a többiek. Megtanultuk egymás verseit, hogy aki élve ma­rad, vagy aki szabadul bétán,­­magá­­val­ vihesse­ és­ hirdethesse: nem az ember a fontos, hanem amit terem­­­tett.­­Hogy­­hogyan rögzítettük,­ mi­ként őriztük a verseket? Még él a ta­núja, nyolcvanévesen. Óriási kocká­zatot vállalva küldte be nekem ke­nyérben a ceruzát, a papírt, és ,fon­dorlatos módon” én is kiküldtem az írásainkat neki. Egy vasutastiszt fele­sége volt ő, rokona annak a lánynak, akinek letartóztatásom előtt udvarol­tam, és aki kétévi várakozás után férjhez ment egy állatorvoshoz. Hogy ne szerezzek tudomást „cser­­benhagyásomról”, ez az asszony a lány helyett továbbra is küldte a leve­leket, a csomagokat. Csak a szabadu­lásom után tudtam meg, hogy emiatt fölforgatták az otthonát, megfenye­gették a családját, hogy a gyermekei nem tanulhatnak tovább, a férjét meg elbocsátják az állásából. Ő azonban továbbra is postára adta az „életmen­tő” küldeményeket. Valahányszor itthon vagyok, meglátogatom­, kime­­­gyünk­ az ura sírjához a temetőbe,­és­­utólag is megköszönöm, hogy hozzá­járult, kockázatok árán is folytassa ez a drága lélek önként vállalt szere­pét. Tizenkét kötetet állítottunk össze, egy-egy kötet háromszáz ol­dalból állt, saját versek és versfordí­tások vegyesen. Három kötet nálam van, kettő Tóth Bálintnál, de meg kell lenni a többinek is valahol. A rendszerváltozás után elmentem a váci börtönbe, hogy fölkutassam őket, jól emlékeztem rá, hol ástuk el őket. Csakhogy az udvart lebetonoz­ták, és nem tudtam kikaparni féltve rejtegetett „könyveinket”. - Hogyan szerezték meg műfor­dításaikhoz az eredeti szövegeket? - A kilencszáz-ezer főnyi bör­tönben mindig ültek olyanok, művelt, nagyszerű emberek, akik fejből tud­ták a világirodalom remekeit A for­dításváltozatok - vécépapíron - kéz­ről kézre jártak (mint a gombüzem gombhordója rendszerint én továb­bítottam őket), ki-ki bírálatot mon­dott róluk. A legjobbnak ítélt fordítás szerzőjének dupla adag kenyér volt a honoráriuma. De az eredeti versekért is jelentős jutalom járt. Soha nem fe­lejtem, a Bebádogoznak minden abla­kot című versemért Fehérvári Isván négy merőkanálnyi ételt adott! - Költői képességekkel meg nem áldott rabtársaiknak mit jelentettek e poétái mutatványok? - Életakaratot, menedéket! A vers szabaddá tette őket, mit szabad­dá, különbbé, mint amilyenek az iszonyatos körülmények között vol­tak! De sokan jöttek hozzám, hogy írjak nekik verseket! Érdekes módon nem az asszonyokról akartak verset hallani, hanem ételekről. Mert az éh­ség erősebb érzés volt a szerelemnél is. Verhettek bennünket, játszva elvi­seltük. A koplalást azonban nem bír­tuk. A koporsóba kívánkoztunk, csak egyszer jóllakhassunk. - Az ötvenhatos forradalom tra­gikus novemberi fordulata után Ausztriába ment, és már december elsején kiadta Nemzetőr című lapjá­nak legelső számát. A lap - tiltott gyümölcs az itthon maradottak szá­mára - meglepően jó információs anyagával világgá kiáltotta mindazt a jogtalanságot, amit 1956 után ide­haza az ország elszenvedett Honnan szerezték az adataikat? És egyálta­lán, hogyan jutott eszükbe azonnal az eltiport forradalom szolgálatára rendelt lapot alapítani? - Mindent Isten igazgat körülöt­tünk. Az én sorsomat úgy igazgatta. .. '' hogy újságot szerkeszthettem, olyat, -­ami­ az­ 1956-os-sz­abadságharc szel­lemében folytatja azt a küzdelmet—, más eszközökkel, más lehetőségek között­­, ami idehaza október 23-án elindult, és amit a szovjetek kegyet­lenül vérbe fojtottak. Először Bécs­­ben adtuk ki lapunkat - több nyelven -, szerettünk volna fizikailag is kö­zel maradni a hazánkhoz. Majd hat év múlva, amikor a semlegességére kínosan ügyelő Ausztriának már kel­lemetlen volt a jelenlétünk, Mün­chenbe költöztünk. Hogy honnan szereztük a híreinket? Kezdetben az 1945 utáni magyar emigráció volt a segítségünkre ebben, olykor úgy, hogy információszerzési módszerei­ket még nekünk se kötötték az or­runkra. Azt azonban mi is csakha­mar megtanultuk, hogy még a hiva­talosan kiküldött emberektől is lehe­tett az itthoni viszonyokról megbíz­ható híreket kapni. Jó pontokat akar­tak ezáltal a magyar emigrációnál szerezni? Vagy a háborgó lelkiisme­retüket kívánták megnyugtatni? Máig nem tudom. Mindenesetre mi nagyon vigyáztunk, hogy híveink hi­telesek legyenek, és hogy senkit le ne buktassunk általuk. — A Nemzetőr című újság - mu­­tatis mutandis — ma is él, ma is tájé­koztat. Harminckilenc esztendő bé­késebb korokban is nagy idő egy új­ság életében, hát még rettenetes szá­zadunkban! Mi volt a célja azzal a sajtótörténetben szinte páratlan tel­jesítménnyel, amit a Nemzetőr össze­gyűjtött kötetei tanúsítanak? - Igen sokszor jut eszembe ma is, hát még eleinte, hogy az ötvenha­tos harcokban mártírhalált halt Gé­recz Attila mennyivel jobb költő volt, mint én, hogy ő is asszonyt sze­retett volna maga mellé, mégis ott­hon maradt, és harcolt. Mi meg ki­menekültünk, mert féltünk a halál­tól. Fontosabbnak tartottuk a saját életünket, mint a haza sorsát. Hát nem természetes ezek után, hogy minden munkánkkal azt akartuk bi­zonygatni, nem azért emigráltunk, hogy jobban éljünk, hanem hogy se­gíteni tudjunk tíz otthon maradottak­nak? Iszonyú lelkiismeret-gyötrés, keserűség volt tudomásul venni, ezt a barátunkat is fölakasztották, azt is. Nem tudtunk másra gondolni, csak arra, hogyan enyhíthetnénk az ott­hon maradottak kínjait, hogyan lehe­tünk szószólói a némaságra ítélt or­­­szágnak. Mi, akik a Nemzetőrt szer­kesztettük, írtuk, terjesztettük, nem lettünk gazdagok, épp hogy csak­­ tengettük, az életünket. Az idegeink tönkrementek, de tettük, apait, ten­­­­ nünk lehetett­. Közben­­knenVea■éle­tünk, de arra gondoltunk, nem sza­­bad megengedni,­ hogy a magyarság végleg elveszítse a hitét önmagában. Mert akkor mindent elveszít. A hitet tartani a népben, ehhez nem kell puska, ehhez elég a szó. A szó erejé­vel hitet önteni a magyarságba - ezt kell tenni ma is mindazoknak, akik­nek megadatott, hogy bánni tudnak a nyelvvel. Költőként vagy újságíró­ként? Oly mindegy! Lőcsei Gabriella __­­ Tollas Tibor: De sokan jöttek hozzám, hogy írjak nekik verseket! Weber Lajos felvétele Az újraálmodott Corvin mozgóképszínház Építészszemmel az átalakításról, az értékőrzésről és újításról „A József körút és az Üllői út sarkán, az egykori Gschwindt szeszgyár telkének helyén épült Budapest leghatalmasabb nézőterű, legimpozánsabb mozgóképszínháza... A színházat 1921-ben építették, és 1922 no­vemberében nyílt meg a Városi Bank alapí­tásaként. Második szezonját kezdte meg a Star filmgyár a Corvinban, amelyet nagysza­bású filmjeinek bemutatóhelye gyanánt ke­zel, és ezen a réren nemcsak a környék, ha­nem az egész főváros mozikedvelő közönsé­gét ideszoktatta a színházhoz. A Corvin mű­sorait illetőleg szükségtelenek a dicsérő jel­zők. Nemcsak a főváros, hanem az egész or­szág moziközönsége állandóan figyelemmel kísérheti azokat a rendkívüli sikereket, ame­lyeket a Corvin filmjei egymás után arat­nak... A Corvin színházban 1250 férőhely van, ami egyenesen amerikai arány­okat je­lent. A színház igazgatója Lajtos Elemér, az ismert szakember, aki gyakran utazik kül­földre, hogy a kinematográfia terén jelentke­ző újításokat legelsőnek valósítsa meg a Corvin-színházban." Az Est Hármaskönyvé­nek híradása óta majdnem hetven év telt el, s a híres-nevezetes Corvin ismét a figyelem fókuszába került. A Tus Építész Tervező Kft. Vérhalom utcai irodájában Töreky Dezső S70­-díjas építésszel és fiával, a cégalapító Töreky Balázzsal arról beszélgetünk, milyen kihívás egy patinás épületet korszerűsíteni. - Nem ez az első ilyen jellegű felada­tunk - mondja Töreky Balázs -, hiszen a Magyar Külkereskedelmi Bank Sas utcai székházát is úgy terveztük meg, hogy a mű­emlék jellegű külsőt megőriztük.­­ - Amikor két évvel ezelőtt a Budapest Film koncepciótervet kért - veszi át a szót Töreky Dezső -, azon kellett gondolkodni, hogy a meglévő épületből miként alakítható ki multiplex mozicentrum. Nem szétrombol­ni akartuk az épületet, hanem helyreállítani, s ennek során mintegy ötven százalékkal bő­víteni, s így öt új termet létrehozni. A tervezők tanulmányozták a Nyugaton jól működő multiplex mozikat, amelyeket a film­ipar érdekeltjei a televízió kihívása után építtet­tek. Ezek a mozicentrumok hivatottak arra, hogy visszaszerezzék az elveszített közönsé­get. S mint a külföldi példák mutatják, nem is eredménytelenül. A néző nemcsak változatos műsort kap, hanem maximális kényelmet, tö­kéletes audiovizuális élményt Miközben Tö­reky Dezső francia, angol, amerikai mozicent­rumok katalógusait mutatja, kárpitozott fote­lokkal teli nézőtereket, automata vezérlésű gépházakat, óhatatlanul felmerül a kérdés: nem lett volna egyszerűbb új épületet tervezni? — A Corvin mozi épülete rendkívüli ér­ték, szinte a tökéletességig vitt funkcionális elrendezés jellemzi. Higgadt és nagyvonalú térképzésében bámulatos belső változatos­ság figyelhető meg. Mindezt meg kell őrizni. Nem véletlen, hogy az építészeti zsűrik ilyen tervre szavaztak. - Hogyan bővíthető öt új teremmel az épület? - A jelenlegi nagyteremben a sűrű széksorokat eleve meg kellett bontani. Százhúsz centiméter lesz a sorok között, hogy senkinek se kelljen felállnia egy elké­sett néző miatt. Fotelok kerülnek a felcsap­ható székek helyére, amelyek nemcsak jó­val kényelmesebbek, mint a korábbi ülőal­kalmatosságok, hanem tartósabbak is. Megemeljük a nézőtér eddigi enyhe lejté­sét, így a pincerészben nagyobb teret nye­rünk. Mivel a kokszkazánokat megszüntet­jük, egy száz- és egy százötven fős termet tudunk lent kialakítani. Az előcsarnok fölé a tetőtér meghosszabbításával újabb két­száz nézőt befogadó termet lehet kiképez­ni. Végül a mostani toldaléképületet le­bontjuk, és tizenöt méterrel bővítjük az épület hátsó traktusát. Itt két szinten üze­melhet egy kétszázötven, illetve egy há­romszáz nézőhelyes terem. Természetesen mindenütt légkondicionálás lesz, a terek nagyságához igazodóan maximális méretű vetítővászon.­­ Az újabb moziépítkezésekhez mérten szinte pazarlóan nagy a Corvin előcsarnoka. Mihez kezdenek vele? - Láttunk olyan mozicentrumokat Nyu­gaton, ahol nincs előcsarnok. Az utcáról, kü­lönböző folyosókról bocsátják be az embere­ket a termekbe. Nálunk adott az előcsarnok, s ezt ki kell használni. Terveztünk egy gyorsbüfét, egy negyven-ötven személyes presszót, egy kis üzletet, amelyben a tervek szerint videokazettákat lehet vásárolni és kölcsönözni. Ez az előcsarnok afféle találka­hely lesz. - Ezerötszáz embert mozgatni nem kis feladat. Nem félnek a zsúfoltságtól? - Úgy terveztük, hogy nemcsak bentről, hanem az utcai frontról is lehet jegyet vásá­rolni. Másrészt az előadások nem egy időben kezdődnek a hat teremben, hanem tíz-tizenöt perces eltéréssel, tehát nem egyszerre hul­lámzik a tömeg. Ez a szervezés olcsóbbá te­szi az üzemeltetést is, s lehetővé válik, hogy a nézők igénye szerint ugyanazt a filmet több teremben is vetíthessék. - Megvannak a nagyszabású tervek, most már a kivitelezőn múlik, hogyan való­sulnak meg. Nem kell határidőcsúszástól tar­tani? - Ma már olyan kötbérek vannak, hogy nincs cég, amely megengedné magának a ké­sést. Különösen nem a Generál kivitelező, amely több évtizedes gyakorlatra tett szert az ilyen nagyszabású építkezések lebonyolítá­sában. - Tehát egy évig kell a környékbelieknek szenvedniük? - Érdemes mérlegre tenni, hogy mit kapnak cserébe. Megszűnik a kokszfűtés, nem hullik többé pernye az ablakokra. Sé­tálóutca lesz a főbejárat körül, tehát nem lesz zaj. Csak a toldaléképület mögött lesz parko­ló. Ha a polgár kinéz az ablakon, a magas há­­­zakból pompás épületre lát. A Corvin felújí­tása egy rekonstrukciós terv kezdete, amely­nek során, igaz, nem egy-két év, hanem eset­leg évtizedek alatt, zöld folyosó alakul ki egészen a klinikáig. - Bíznak az ötszázmillió forintos beru­házás sikerében? Lesz közönsége a filmpalo­tának? - Jobb helyet választani sem tehetne az első magyar multiplex mozinak. Metróval, autóbusszal, villamossal egyaránt gyorsan megközelíthető. Biztos, hogy a nézők érté­kelni fogják a filmkínálatot, hogy egy családi kirándulással többféle igény ki­elégíthető. Feltétlenül vonzó a kényelem, a kulturált környezet. Nem véletlen, hogy a világ min­den táján mozikom­­lexumokkal hódítják vissza a közönséget. És amiről nem beszél­tünk: a Corvinban nagyszabású rendezvénye­ket lehet majd lebonyolítani, nemcsak vetítéseket. Ezért őrizzük meg a nagy­teremben a pódiumot. Osztovits Ágnes *

Next