Magyar Nemzet, 1995. augusztus (58. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-19 / 194. szám
8 Magyar Nemzet Nemzetközi magazin SZOMBAT, 1995. augusztus 19. Négerellenes nyomozó bukkant a bűnjelekre Simpson-perből Fuhrman-per? EZ A HANGSZALAG ugyanolyan, mint volt a Rodney Kinget verő rendőrökről készített videofelvétel — közölte diadalmasan O. J. Simpson sztárügyvédje. Cochran persze nem véletlenül utalt éppen a nevezetes esetre, amelyben valaki lencsevégre kapta a négerpüfölő Los Angeles-i közegek brutalitását. Hiszen ezúttal is ugyane, „faji problémáktól gyötört” rendőrség szavahihetősége vagy legalábbis hozzáértése vált gyanússá. Az előkerült magnószalagról stílszerűen fekete-fehéren kiderült, hogy a kettős gyilkossággal vádolt exsportsztár perének legfőbb bűnjeleit megtaláló detektív valóban olyan felfogást vall a faji és egyéb kisebbségekről, mint az róla hírlett, s amit ő márciusi tanúvallomásában eskü alatt tagadott. Miáltal egyszeriben hihetővé válhat az esküdtek számára a védelem állítása, hogy Fuhrman nem meglelte a véres pár kesztyűt, hanem ő helyezte el az egyik felét Simpson kertjében. Bemártani akarván a négert, ki fehér nőt vett feleségül, s az ilyen feketéket a fajüldöző nyomozó kiváltképpen gyűlölte. Már a kora tavaszi vallomás idején rebesgették ezt Fuhrmanról, ezért is tette fel neki a védő a kérdést: szokta-e a becsmérlő „nigger" megnevezést használni. A detektív közölte, hogy ő bizony kiirtotta e kifejezést szótárából. Csakhogy a nyilvánvalóan taktikusan faggatózó védelemnek sikerült - észak-karolinai búói döntéssel - „kiadatnia” azt a hangszalagot, amelyen Fuhrmant tizenhárom órán át faggatta a Los Angeles-i rendőrségről egy túlparti professzorn, ki forgatókönyvet készül írni e sok vihart kavart parancsnokságról. S a magnó tanúsága szerint a nyomozó vagy harmincszor használta a négereket bőszítő(hajdan a déli fajüldözők által bevett) szót, miként hasonló stílusban beszélt nemcsak a feketékről, hanem a zsidókról és a nőkről. Köztük volt feljebbvalójáról, bizonyos York kapitányról, ki a Los Angeles-i rendőrségen a legmagasabb rangú nő. Valamint a Simpson-pert vezető - történetesen szintén kisebbségi, japán származású -Ko bíró felesége. Drámai fordulat, noha erről az esküdtek egyelőre mit sem tudhatnak: vád, védelem és bíró nem a jelenlétükben csapott össze ezen a kedden és szerdán. Az összecsapás nem túlzás: mind az ügyvédek, mind az ügyészek feljelenteni kívánják egymást a jogásztestületnél, sérelmezve a másiknak nemcsak a hangnemét, hanem a módszerét is. Ám ez semmi ahhoz képest, ami a tárgyalás keddi zárása és a szerdai nyitány között lejátszódott. Hiszen Clark ügyésznő kedden azzal fejezte be, hogyónak - lévén hogy a felesége is érintetté vált -„nincs más útja, mint visszalépni” a tárgyalás, vezetésétől. S ekként a 217. napon jó esély lett arra, hogy a pert verdikt nélkül kelljen abbahagyni, s majd más bíróval, új esküdtekkel folytatni; hogy az eltelt év Simpson-mániája után hol találnának tizenkét (a szükséges tartalékokkal együtt majdnem két tucat) „elfogulatlan” embert, azt elképzelni is nehéz. Ilyen perkisiklatásra eddig legfeljebb a védelem részéről számítottak, így a vád képviselőjének húzása mindenkit megdöbbentett. De Simpson nem azért szurkolt le már milliókat méregdrága ügyvédeinek, hogy azok ne adjanak tüstént sakkot az ügyészeknek: mindezt csakis azért csinálják, hogy az új perből ki tudják hagyni Fuhrman detektívet, akit a hamis tanúzás immár egyértelmű ténye hiteltelenített. Ám ez világbotrány lenne - nyilatkozták tele a tévéhiadókat Simpson védői. S hozzá vészes jogi precedens: eztán hol a védelem, hol a bajba került vád majd „belekeveri” a bíró családtagját, s eléri vele a percsődöt. Utóvégre htó nejéről csak kevés szó esik a hangszalagon, s ha azt vagy részleteit az esküdtek meghallgathatják, e mondatokat ki is lehet hagyni. CLARK ÜGYÉSZNŐ szerda reggelre visszatáncolt, sejtések szerint főnöke, a Los Angeles-i fővádló érdekében. Garcettire jövő tavasszal választás vár, aligha bocsátják meg neki a helyi szavazók a hiába kidobott perköltséget Most a vád belement abba, hogy ha helyett másik bíró döntse el, sor kerüljön-e a szalag bemutatására az esküdtek jelenlétében, s ha igen, York kapitányt be kell-e idézni tanúként. Ha a döntés erre is igenlő, Itónak valóban fel kell állnia pulpitusáról. Szakértők szerint a Fuhrman miatt bajba jutott ügyészek Damoklész kardját függesztették a bíró és a per fölé. Okkal tartván bizonyítékaik kártyavárának összeomlásától, ha ekkora kétség vetődhet fel éppen a bűnjelek megtalálójával kapcsolatban. Magából kikelve háborgott szerda este a sajtónak az egyik áldozat, Simpsonné barátjának családja, hiszen szerintük seregnyi bűnjel árulkodik a sportsztár véres tettéről. Ámde az ügyészség okkal tarthat a Fuhrmanbomba hatásától, és a fővédő sem alaptalanul hirdeti, hogy „kiestek a vád szekerének kerekei”. Már eddig is a védelem több tanúja támasztott kétséget a Los Angeles-i rendőrség bűnjelkezelése iránt. Tudósok tartották nem kellően alaposnak a perdöntőnek számító DVS-vizsgálatok eredményét. Egy máshonnan hozatott halottkém cáfolta Los Angeles-i kollégája véleményét a gyilkos és áldozatok küzdelmének időtartamáról, ami nemcsak azt teszi kérdésessé, volt-e elég ideje Simpsonnak a tett elkövetésére és utána hazarohanni, hanem azt is, végezhetett-e egyedül kettővel. KÜLÖN VIHART kavart a Simpson házában talált és felesége vérével szennyezett zoknik ügye. S nemcsak azért, mert a nyomozók hosszú hetekig nem fedezték fel e kritikus vérnyomokat: a védelem szakértője szerint azok nem ráfröccsenésből kerültek a zoknikra, hanem rákenés hatására. Márpedig e ponton újfent gyanússá válik a négergyűlölő detektív. S az már csak adalék, hogy egy helyi tévériporter jóval előbb világgá kürtölte a Simpsonnétől származó vérnyomok tényét a zoknikon, mintsem a DNS-vizsgálatok ezt igazolták volna. A védelem bánatára Kobnó nem idézte be tanúként a riporternet, kinek választania kellett volna a börtön és rendőrségi forrása megnevezése között. Mindez a niggerező Fuhrman lelepleződése nélkül is talán elegendő lett volna legalább pár esküdtnek, hogy ne tegye túl magát a bűnösségről döntve az „ésszerű kételyen”. Ha pedig órákon át hallgathatja a - többségében színesekből összehozott - esküdtszék, mily indulatok nyomják a nyomozó lelkét, még az is előfordulhat, hogy kétség nélkül elhiszik, amit a védelem állít: az eleve elfogult rendőrök minimum futottak a pénzük, vagyis a terhelő nyomok után, s azokat slamposságukkal csinálták is, nemcsak találták. De netán még azt is feltételezik, hogy a niggerutáló detektív „kocepciós pert" rendezett. S akkor bizony korántsem csupán hamis tanúvallomás miatt venné kezdetét a Fuhrman-per. (rs) O. J. Simpson, az egykori futballsztár (A C & W Syndicate rajza) Az Öböl-szindróma A győztesek később halnak meg Diana Dulka már nem sír. Azt mondja, kemény fából faragták, a tragédia azonban hozzá hasonlóan sok családot szerencsétlenné tett. Mindannyian a győztes amerikai Öböl-hadjárat áldozatai, a férfiak a Sivatagi vihar elnevezésű hadjáratban szereztek halálos kórt. A férje, Joseph Dulka 1991 januárjában érkezett Szaúd-Arábiába. Mint ahogy az amerikai kontingens több százezer tagja, ő is kapott gyógyszereket a fertőzések megelőzésére. Szedették velük például a lépfene ellenszerét is, sok katonánál mégis furcsa tünetek jelentkeztek. Erős hasmenés, gyakori hányás, gyomorfájás és köhögés okozott panaszokat. Dulka 1991 májusában tért haza, s hősként ünnepelték. Néhány hónap múlva a felesége terhes lett, a szüléskor azonban kiderült, a kicsi nyitott gerinccel jött világra. Joseph Dulkát megviselte az eset, a panaszai is szaporodtak, így mind türelmetlenebbé vált, majd depresszióba süllyedt. Naphosszat az ágyon hevert, s legfeljebb a tévét nézte. Két évvel később gyomorfekélyt állapítottak meg nála, 1994 áprilisában már csak ötvenöt kilót nyomott a korábban nyolcvankilós férfi, aki saját árnyéka lett. Az orvosok nem sok érdeklődést mutattak a betegsége iránt, s csak a felesége határozott kívánságára vizsgálták meg tüzetesebben. Ekkor operálhatatlan hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála. Joseph Dulka még egy fél évet élt. A felesége szintén az Öbölháború áldozata: magára maradt két gyermekével, ám a veteránok ügyeivel foglalkozó hivatal nem ismerte el, hogy a férje halála összefüggésben volt a katonai szolgálattal. Bobby Lawson egyike azoknak, akik a Szaddám Huszein ellen megindított offenzíva részleteiről még mesélni tudnak. Őharckocsizókéntnyomult be Irakba, s rajtaütöttek egy vegyi raktáron. De Rambóként vetették be őket, semmilyen maszkjuk, védőöltözetük nem volt. Ő öt hónap múlva tért haza a massachusettsbeli kisvárosba, Chelmdorfba. A szülei azonban nem ismertek rá. A szeme állandóan könnyezett, rendszeresen elkapta a hasmenés, fájtak az ízületei, rogyadozott a térde, s az emlékezete mind gyakrabban kihagyott. Houstonba került kórházba, ahol vegyi mérgezésre vezették vissza a betegségét. Tony Adjuder szanitécként dolgozott az Öböl-háborúban, s részt vett egy nagyobb gáztámadásban. Rövidesen asztmatikus tünetek jelentkeztek nála, amire az orvosok azt mondták, allergia. Hazatérve még egy gyermeket vállaltak, ám a kicsinél három hónapos korában szintén jelentkeztek az asztmatikus jelek. Ugyanúgy, mint az apánál, akinek viszont rohamosan romlott az állapota. Különböző képzelgések jelentek meg nála, sziréneket hall, tüzet olt álmában, s huszonnyolc évesen pesszimistán azt mondja, ő talán már halott. A hamburgi Die Zeit az esetek közül a legkülönösebbnek azokat tartja, amikor a szövetséges katonákat saját fegyverzetük betegítette meg. Amerikai, brit és feltehetően szaúdi páncélosokat is elláttak 4000 nagy kaliberű dúsított urán lövedékkel, s összesen majd egymillió kisebb, hasonló rendszerűvel. Ezt a lövedéket a Los Almos-i fegyverlaboratóriumban kísérletezték ki a hetvenes években, s nagy reményeket fűztek hozzá. Egy támadásnál azonban az amerikaiak tankja is megsérült, a benne maradt túlélőkön pedig bőrrák alakult ki. Az iraki háborúból visszatértek panaszaira sokáig nem figyeltek az Egyesült Államokban, s elvetették az esetleges összefüggéseknek még a gondolatát is. A halálesetek és a sérült újszülöttek tragédiái azonban néhány politikust rábírtak arra, hogy szót emeljen és segítséget kérjen a szenvedőknek és családjuknak. Ám sokan még mindig szimulálásnak minősítik az Öböl-szindrómát- S bár, mind több bizonyíték van arra is, hogy Szaddám Huszein nagy mennyiségű baktérium- és vegyi fegyvert halmozott föl - amitől rengeteg iraki is súlyosan megbetegedett vagy meghalt -, a negyvenkét napos háborúnak ezt a tanulságát még mindig nem vonták le. Zs. E. A tumor futball-labdányi nagyságúvá vált A bécsi orvosok a kis Olivia életéért küzdenek A súlyos rákbeteg osztrák kislány, Olivia egy bécsi gyermekklinikán a túlélésért küzd. A szülők, akiket félrevezetett egy állítólagos csodadoktor, változatlanul ellenzik a kezelést Az ilyen esetek - mint Oliviáé - ismételten felvetik a kérdést, vajon az alternatív módszerek közül melyik gazdagítja ténylegesen a hagyományos orvostudományt Az egyetemi klinikán egy pandamackó jelzi az utat Olivia Pilhar ágyához. A hatéves kislány mellén három elektróda, egy ujjvastagságú cső vezeti az oxigént az orron keresztül a tüdőbe, egy szonda pedig a táplálékot a gyomorba. Zöld infúziós pumpák nyomják az orvosságot a vénákon keresztül a vérbe. Egy új morfiumszármazék próbálja enyhíteni a fájdalmakat, különböző antibiotikumok igyekszenek leküzdeni a tüdőgyulladást, és megkezdődött a kemoterápiás kezelés, amelynek az a feladata, hogy lehetőleg minél kisebbre zsugorítsa a gyomorban képződött rosszindulatú daganatot. Békésen - mintha narkózisban lenne - fekszik klinikai ágyában Európa jelenleg legismertebb rákbetege. Egy monitor jelzi a szív működését, a vérnyomást, valamint az oxigénellátást. Olivia mindennap kap sugárkezelést is. A daganat nyomja a jobb oldali tüdőszárnyat, és növekedésével létfontosságú szereket fenyeget. A hagyományos orvostudomány elől történt több mint két hónapos kínzó menekülés véget ért. Eközben a kezeletlen tumor a gyomorban ötezer milliliter nagyságúra növekedett, és akkora lett, mint egy futball-labda. Augusztus második hetében azonban kezdtek mutatkozni az első parányi, reményt keltő jelek. A sugár- és a kemoterápiás kezelés hatására megállt a daganat növekedése, sőt a tumor valamelyest veszített nagyságából. Miközben Ausztria legtapasztaltabb rákspecialistái küzdenek Olivia Pilhar életéért, a kislány apja délutánonként a kórház kávéházának teraszán ül. „Azok az őrültek ott benn meg fogják ölni gyermekemet” - állítja a 30 éves Helmut Pilhar. Makacsul hajtogatja az egyébként képzett komputertechnikus, hogy Hammer doktor „azonossága” megmentette volna Olivia életét. Közben azonban a klinika magán biztonsági szolgálata is működésbe lépett annak megakadályozása céljából, hogy Hammer és hívei beavatkozzanak a kezelésbe. Még a gyermek apja sem léphet be a kórházba. A klinika vezetése ugyanis attól tart, hogy Olivia ágyánál az apa esetleg kihúzná az élet megmentését szolgáló csöveket. Az édesanya persze védi a férjét. „Az orvosoknak rossz a lelkiismeretük, mert tudják, hogy Hammer doktornak igaza van” - állítja Erika, aki állandóan férje mellett tartózkodik. De valójában sejtik-e, hogy mi a legjobb Olivia számára? Hetek óta ez a kérdés foglalkoztatja a nyilvánosságot Ausztriában, de Németországban is, sőt Európa több más országában. A rendkívül heves viták, amelyek az eset kapcsán kezdődtek, egyértelművé tették, milyen törékeny a hagyományos orvostudomány iránti bizalom, de egyidejűleg azt is, hogy a betegek mennyire kritikátlanul keresnek menedéket az állítólagos csodadoktoroknál. A hatéves kislány valójában szimbólummá vált. Olivia - vélekedett az egyik bécsi újság - annak bizonyítéka lett, hogy milyen heves a szembenállás a két egymással hadakozó csoport, a természettudományosan orientált orvostudomány és az alternatív gyógymódok képviselői között. Az eset ugyanakkor - mint azt a svájci Weltwoche írta - azt is megmutatta, hogy az emberek végszükség esetén - a túlélés reményében - egyre inkább hajlanak arra, hogy az „értelem felettivel” is megpróbálkozzanak. Egy felmérés szerint Európa rákbetegeinek 50-80 százaléka - legalábbis pótlólagosan - az alternatív gyógymódokat is megpróbálja. Eközben az eset Olivia Pilhannak rendkívül sokat ártott. Mielőtt a szülők júniusban félkontinensnyi menekülésüket megkezdték volna, a kislány túlélési esélyei még 95 százalékosak voltak. Júliusban viszont már csak 50 százalékosak, míg augusztus elejére - mint azt a klinikai orvosok megállapították - Olivia életben maradási esélyei nem érték el a tíz százalékot sem. A kislány betegségének története május közepén kezdődött egy látszólag veszélytelennek tűnő gyomorfájással. Édesanyja később azonban elvitte őt az egyik bécsi kórházba, mivel vakbélgyulladásra gyanakodott. Az ottani főorvos, aki egy tapasztalt gyermekrákspecialista, rögtön megállapította, hogy egy korai stádiumban lévő gyomorrákról van szó, mégpedig a ráknak egy olyan fajtájáról, amellyel szemben az orvostudomány szinte szokatlannak számító sikerre tudja felvenni a harcot. Amennyiben a daganatot idejekorán felfedezik, a gyógyulás esélyei rendkívül kedvezőek. Ebből kiindulva a főorvos azonnal a bécsi egyetemi klinikára utalta a hatéves kislányt, abba a kórházba, ahová általában a gyermek rákbetegeket küldik. Az orvosok és pszichológusok jól ismerik azt a sokkot, amelyet általában a rákbetegség diagnózisa az érintetteknél kivált. Legtöbbjüknél egyfajta menekülési tendencia lép fel, és mindenképpen meg akarnak szabadulni a betegségtől. Veszélyessé mindez akkor válhat, ha olyan sarlatánok kezei közé kerülnek, akik gyors gyógyulást ígérnek, és megfosztják a beteget az orvosilag szükséges gyógymódoktól. Az egyik szakorvos szerint általában minden ötvenedik esetben a szülők megszakítják gyermekeik kezelését, és rendszerint miden ilyen eset halállal végződik. Olivia szülei ezt a magatartási mintát követték, és gyermekük számára mindez végzetes következményekkel járt. Három nappal azután, hogy az orvos közölte a diagnózist, egy gyanús bécsi orvosnő segítségével rábukkantak az állítólagos csodagyógyítóra, Hammerre. Kölni otthonában felkeresték a lezülött egzisztenciájú egykori orvostanhallgatót, aki több mint egy évtizede a rákbetegség gyógyítását ígérő, felettébb zavaros téziseivel országokon keresztül vándorol. Olivia apja különösen fogékony volt Hammer téziseire, amelyek öt állítólagos természeti törvényen alapultak. Az egyetemi klinika orvosai rögtön érezték a bizalmatlanságot, amikor az akkor még alig látható tumor ellen kemoterápiás kezelést javasoltak. S csak rendkívül nehéz szívvel nyugodtak bele abba, hogy a beteg gyermek és szülei elhagyják a kórházat, mivel azok nem egyeztek bele a kezelés megkezdésébe. Az orvosok már jól ismerték a hírhedt Hammer „gurut”, aki miatt négy páciensük korábban már életét vesztette. Sőt az orvosi kamara negyven olyan esetről tud, amelyek során Hammer páciensei „a kezelés után” életüket vesztették. Az azonban, hogy Olivia esete ilyen nagy port kavart, és abba az elmúlt hetekben az ország vezető politikusai is bekapcsolódtak, egy újságírónak köszönhető, aki valóságos sajtószenzációt kreált - az írott és az elektronikus sajtóban egyaránt - Olivia sorsából. Hetek teltek el a diagnózis megállapítása után, és a hatóságok még mindig vonakodtak attól, hogy beavatkozzanak, és ily módon lehetővé váljék a szükséges kezelés. Amikor azonban már előrelátható volt az erre vonatkozó döntés, Hammer rábeszélte a szülőket, hogy hagyják a hatóságokat az országgal együtt a hátuk mögött. Egy, ,Fiat Lux” elnevezésű szekta tagjai segítették a családot a menekülésben, előbb Bajorországba, majd Svájcon keresztül a spanyolországi Malagába. Eközben Olivia állapota gyors ütemben romlott, a tumor egyre nagyobb lett, a kislány pedig rohamosan fogyott. Hammer viszont „védőszárnyai" alá vette a családot, és minden lépését ellenőrizte. Az idő vészjóslóan telt, és csak két héttel ezelőtt, amikor a kislány állapota már életveszélyessé vált, szállították vissza Oliviát a bécsi klinikára. A létfontosságú kezelés elodázásához nagyban hozzájárultak a médiák is, amelyek a beteg gyermek ügyvédeiként léptek fel. Az osztrák televízió, az ORF például a kölni „csodadoktornak” állandó platformot biztosított, az adásban Hammer rendszeresen egy neves rákszakértővel vitatkozott. A tévériporternő a vitát olyan naivan és tudatlanul vezette, hogy Hammer abszurd állításai tudományos véleményeknek tűnhettek. „Az egyik fél ezt állítja, a másik pedig azt” - hangzott a riporternő végkövetkeztetése, és Hammer hívei, akik az élő adáshoz állandóan belépőjegyet kaptak, rendkívül lelkesen tapsoltak. A sarlatánok ily módon szinte győzelmet arattak a hagyományos orvostudomány képviselői felett, és közben bebizonyosodott: a közvélemény is hajlik arra, hogy bedőljön az irracionális ítéleteknek. Korábban sohasem volt ilyen óriási kínálat az áltudományos gyógymódokból és gyógyítókból, akik az alternatív „biológiai” kezelési eljárásokkal elvitatják a szakmát a valóságos orvosoktól. A televízió pedig felelőtlenül és sokat segít „a csodadoktorokon”, akik egyre agresszívabbá válnak, és egyre több betegséget tudnak gyógyítani, a ráktól kezdve egészen az AIDS-ig. Természetesen azon fájdalmak ellen tudják felvenni a „legígéretesebben” a harcot, amelyekkel szemben az orvostudomány képviselői egyelőre még nem sok sikerrel kísért küzdelmet folytatnak. A rákbetegek könnyű zsákmányt jelentenek az ilyen jellegű gyógyítók és sarlatánok számára. Helmut Pilhar pedig a mártír szerepében tetszeleg. „Az orvosok csak azért vannak, hogy megöljék gyermekemet” - hangoztatja. „Hammer rájött arra, hogy nem a Nap forog a Föld körül, hanem a Föld a Nap körül, ezt azonban az orvosok nem ismerhetik el, mert akkor csomagolhatnának.” Ők viszont Olivia életéért küzdenek, de egyre kisebb a remény. (pietsch)