Magyar Nemzet, 1995. október (58. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-17 / 244. szám

KEDD, 1995. október 17. Történelem Még egyszer-kétszer térülünk­­fordulunk az általános zűrzavarban, és már teljes fél évszázada lesz, hogy „a drága Sztálinénak „legjobb ma­gyar tanítványa”, a „szalámitaktika” leleményes feltalálója lemondásba zsarolta Nagy Ferenc miniszterelnö­köt. A szolgálatiig első fokon érin­tett két kelet-európai osztálynak, a politikainak és a hírszerzőnek részé­ről ketten tántorogtak be hajnali fél négykor 1947. május 30-án a távíró­szobába: Robert McKisson és Andor C. Klay, budapesti követségünk „M­­­ACT” („éjjel is kezelendő") jelenté­seinek elemzése végett. A távmonda­tok szakadatlanul érték egymást, hat óra körül már Friers divíziófőnök és Klosson tanácsos is beült mellénk, és még nem volt nyolc óra, amikor a washingtoni magyar követség sajtó­attaséja izgalomtól hebegve telefo­nált. Szegedy-Maszák Aladár követ sürgős audienciát kér Matthews ál­lamtitkártól. Fél tíz körül Hickersonnal, Matthews helyettesével együtt ültünk az államtitkár mellett, amikor belé­pett a követ, sápadtan és idegesen mondott köszönetet a gyors fogadta­tásért, így folytatva: „uraim, nézzék el nekem, ha fellengzősen hangzom, de én most nem egy erőszakkal le­buktatott kormányfőt képviselek, ha­nem egy egész nemzetet...” Gyalázatos szabotázs A kivételes felkészültségű, mű­velt és tapasztalt hivatásos diploma­ta, a­ külügyminisztérium volt politi­kai osztályvezetője, a washingtoni diplomáciai kar egyik legnépsze­rűbb, a Departmentben különösen megbecsült tagja volt. A megszállás előtt, és amíg lehetett, az alatt is tit­kos ellenállók ankarai csoportjának irányítója volt. Egy rövidhullámú leadás kiszűrődött, letartóztatták, Dachauba hurcolták, ahonnan ame­rikai csapatok szabadították ki. Idézek a „Memorandum of Con­versation”-te: „A magyar követ másolatot adott át a nyilatkozatról, amelyet a sajtó képviselői előtt a nap későbbi folyamán fog tenni. Abban megbélyegezte Rákosi csel­szövéseit, a kommunista pártvezető­ség garázdálkodását, a Nagy Ferenc ellen végrehajtott törvénytelen lépé­seket, a szabad választás eredmé­nyeként alakított kormány demokra­tikus többségének megtorpedózását. A Departmentet arról óhajtja infor­málni, hogy az illegálisan átformált magyar kormányt nem tekinti sza­bad testületnek, utasításait nem haj­landó végrehajtani, de pillanatnyi­lag még nem mondott le, remélve, hogy az Egyesült Államok kormá­nya és a közte fennálló viszony folytatható. A »híd« mindkét oldal érdekeit szolgálhatná". Matthews államtitkár „megérté­sét fejezte ki a nyilvánvaló nehézsé­geket illetően, amelyek a magyaror­szági események nyomán kompli­kálják a követ helyzetét és súlyos­bítják a magyarság problémáit”. Hozzátette, hogy a Department ha­ladéktalanul lépéseket tesz a buda­pesti Szövetséges Ellenőrző Bizott­ságon át és előreláthatólag az Egye­sült Nemzetek Szervezetében is. Utalt Truman elnöknek a délelőtt folyamán tartandó sajtókonferenciá­jára, amelyen az elnök „outra­­geous”-nek (gyalázatosnak) ítéli a budapesti szabotázst. Hickerson megjegyezte, hogy „pillanatnyi tervek szerint Leiden Chapin Budapestre utazik, hogy ott átvegye követségünk vezetését”. Kínos csönd után Szegedy-Ma­szák „rámutatott, hogy diplomáciai viszony az új, illegális magyar re­zsim és az amerikai kormány közt ellentmondása azoknak a tiltakozá­soknak, amelyeket Washingtonból a most bekövetkezett állapot kifejlő­dése alatt intéztek Budapestre. Cho­pin átküldése 180 fokos fordulatot jelent, amelyet az eddigi tények is­meretében megérteni nehéz, sőt le­hetetlen. Matthews erre kijelentette, hogy kormányunk határozata helyes a magyar érdekek szempontjából is. Kérdést tett fel: a magyar követ vé­leménye szerint szolgálná-e a ma­gyar érdekeket, ha amiatt, hogy vele szolgálati viszonyban maradnánk, vissza kellene vonnunk diplomáciai személyzetünket Budapestről? Vá­laszában a követ párhuzamot vont a saját helyzete és az 1939-beli wa­shingtoni csehszlovák követ helyze­te közt abban a reményben, hogy a precedens újabb meggondolás alap­ján alkalmazható lesz a jelen esetre a magyarság nyilvánvaló érdekében most, amikor aligha lehet kétséges, hogy a kirobbant illegalitás még csak kezdet és Rákosi sztálini min­tára terrorrezsim működését nyitja meg”. Szegedy-Maszák hivatkozása a csehszlovák precedensre, amilyen váratlan, olyan kínos diplomáciai telitalálat volt. „Ha így, most miért nem úgy?”, vetette volna föl a laikus józan ész, amelynek természetesen politikai eszmecserében semmi he­lye. A rokonszenves magyar nem­zetnek és érdemes képviselőjének igényét, reményét egyetlen gesztus­sal elhessegette Clio, a történelem csapodár nemzője; megmondatott, hogy nemzeteknek nincsenek bará­taik, csak érdekeik vannak, miként az is, hogy ugyanaz máskor és má­sutt nem ugyanaz. Miről volt szó a jelen esetben? Amikor Hitler megszállta Cseh­szlovákiát, a washingtoni csehszlo­vák követ megtagadta a bábkor­mány képviseletét, helyben maradt, és a Department rendszeres kapcso­latot tartott fenn vele. Szegedy-Ma­szák idézhetett volna két más példát is, de azt tette, amit az amerikai per­­rendtartás úgy fejez ki, hogy „use your best witness” („használd leg­jobb tanúdat”). Az egyik esetet Franco kormá­nya rendezte meg berlini felkérésre. A Gömbös-kormány idején a kül­ügyminisztérium sajtófőnöke a mi­niszterelnöknek egy Mengele Fe­renc nevű rokona volt, aki mind erősebb szélsőjobboldali szelek fúj­­dogálásakor vitézkötéses nevet vett fel: Marossy lett, két s­y­ nal. A Szá­­lasi-rezsim útját előkészítő Sztójay- kormány fellépésekor Marossy messzemenő légyelybátyám-kap­­csolatok révén kineveztette magát spanyolországi követnek. Ezt a kel­lemes és biztonságos pozíciót Fran­co sógorának és külügyminiszteré­nek, Serrano Suneznek támogatásá­val akkor is megtartotta, amikor már nem volt legális magyar kor­mány. Madridban az amerikai kül­­képviselők hasznosnak mondott ér­tesülések céljából hivatalosan érint­keztek az úgynevezett magyar kö­vettel, aki a hatalmas rezidenciát családi tanyává alakította át, és a magával vitt szintén hatalmas valu­tamennyiségből tartotta fenn. Foga­dóestjeire a legjobb kaviár, a legfi­nomabb francia pezsgő és a legíze­­sebb töltött káposzta vonzott híve­ket, sőt magyar kuriózumgyűjtemé­nyemben ma is megvan egy bécsi lapkivágás, amely szerint egy fo­gadásra „őnagyméltósága” lehozat­ta Kóczé Antalt és cigányzenekarát a „Drei Husarert’-ből. A másik némileg releváns példa a fent vázolt konferencia idején a De­­partmenttől csak néhány utcasarok­nyira magaslott egy francia stílű pa­lotában, amelyen egyféle griffmada­­ras címer alatt „Embassy of Lithua­nia” díszelgett. Egy fölöttébb festői külsejű házaspár és néhány kiszolgá­ló lakott a „litván nagykövetség”-en. A szovjet megszállás alatt görnyedő országot méltóságteljesen képviselte a magas, vékony, kecskeszakállas, szúrós szemű, rendjelgombos úr, aki­nek egzotikus nevét kiejteni kevésbé, mint inkább tüsszenteni lehetett, és aki rendszeresen bejárt a State De­­partmentbe információ adásvétele céljából. Felesége egy tagbaszakadt, kissé ferde szemű hölgy volt, aki tor­nyosra csavart konttyal és egzotiku­san színpompás ruhákban volt feltű­nő jelenség egyes estélyeken. A „nagykövetség” bejáraténál tábla je­lezte, hogy „Consular functions are temporarily not handled” („Konzuli tevékenységek átmenetileg nem vé­geztetnek”), de a diplomáciai kar lis­táján a „nagykövet” mint „főkonzul” is szerepelt. Ilyen panoptikumi különlegessé­geket is elbírt Washington. De hát a magyarnak ugyan mikor is volt szerencséje? A kirobbanó lemondás Pontosan négy hónap múlva nyújtotta át megbízólevelét az új ma­gyar követ, a Vámbéry néven ma­gyar nemességre emelt Bamberger Ármin fia, az angol király keresztfia, maga is nagynevű professzor: Vám­béry Rusztem. Nem Budapestről ér­kezett: 1938 óta, amely előtt a buda­pesti egyetem híres büntetőjogásza volt, a New York-i Szociológiai Fő­iskolán tanított. Széles körű össze­köttetései voltak az európai és ameri­kai diplomácia, politika és kultúra előkelő köreiben. Pártonkívüli volt, de inkább liberális szociáldemokra­tának volt tekinthető a múltban s most, amikor Budapest és Washing­ton viszonya mélypontra süllyedt, el­fogadta a felkínált posztot, mondván egy beszélgetésünkben: „Nem fenye­get sok veszély, 76 éves vagyok, és nézetem szerint még mindig maradt hely arra, hogy mindkét nép érdeké­ben tehessünk lépéseket. Sürgős a dolog, még sokkal rosszabb idők jönnek.” Idézett valamit Bismarcktól vagy Mikszáthtól és ravaszdin ka­csintva tette hozzá: „Különben is az vesse az első követ, aki nem akar kö­vet lenni valahol”. Még nyolc hónap sem telt el: 1948. május 18-án éppen hazame­nőben voltam a hivatalból, hogy át­öltözzem valamilyen untató fo­gadásra, amikor a magyar sajtóatta­sé telefonált olyan izgatottan, hogy magyarul is hebegett. A követ arról kíván értesíteni, hogy másnap dél­előtt tízkor sajtókonferenciát tart, , és arra kér, hogy ha nem hivatalo­san, akkor mint magánember jelen­jék meg. A New York Herald­ Tribune el­ső oldaláról idézek: „Dr. Vámbéry Rusztem wa­shingtoni magyar követ váratlanul bejelentette, hogy lemond. Erre afö­lötti elkeseredése készteti, mondta, hogy nem lát módot és lehetőséget a két ország viszonyának megjavítá­sára. Ezért a kommunista kontroll alá került budapesti kormány a fele­lős. Reményeimet részben a múl­tamból leszűrt tapasztalatokra ala­poztam, részben pedig azokra a kap­csolatokra, amelyekre az elmúlt évek alatt Amerikában tettem szert. Mélyen sajnálom, hogy ezek a re­mények meghiúsultak az ellenséges hangulat miatt, amelyet a jelenlegi magyar kormányzat cselekményei váltottak ki”. (A Rákosi-rezsim dührohamnak beillő nyilatkozatban elfogadta Vámbéry professzor lemondását és az addigi követségi tanácsost, a ko­alíciós egyezmény alapján a Sze­­gedy-Műszákra erőszakolt kommu­nista Sík Endrét nevezte ki helyére. Ez a Schick fivér a népszerű költő és piarista szerzetes, Sík Sándor testvére volt. Az új követ, később a Moszkvában intézett magyar külü­ügyek minisztere, azzal kezdte a washingtoni sajtónak adott első nyi­latkozatát, hogy az első világháború alatt mint oroszországi hadifogoly lett kommunista és kész szembe­nézni „az amerikai sajtó várhatóan előítéletes magatartásával”.) A sajtókonferencia végén a kö­vetből emigránssá és emigránsból polgárjelöltté vedlett öregúr minden jelen volttal kezet rázott, és amikor rám került a sor, pajkosan kacsintott: „Várna egy-két percet, kedves öcsém? Én is jövök, csak egy kis tás­kát kell vinnem, a koffereket elhozza a sofőr a repülőtérre...” Megint eltelt majdnem pontosan egy év. Egy 1949-beli nyáréjszakán egy zakatoló, lötyögő, fel-felvonító New York-i földalatti vonatban már csak néhány utas ült, köztük egy rö­vid, deres szakállt viselő öregúr, aki baráti vacsoráról volt útban hazafelé. Dünnyögött, gramofonlemezekről hallott magyar nótát dúdolgatott. Ki­csit dülöngélt erre is, amarra is, aho­gyan a szerelvény és talán néhány pohár jóféle magyar borocska diktál­ta. Annak a vonatnak ez volt azon az éjjelen az utolsó útja. Amikor a ka­rámban megállt, kiderült, hogy a bá­csinak is utolsó útja volt ez. El­szunnyadt, végleg. Félresikerült merénylet Sztálin tébolyult „vérbosszúpere­inek” volt főügyésze, Visinszkij ugyanazon a nyáron átvette Molotov külügyminiszter helyét. Az a vicc járta a Department folyosóit, hogy minden szovjet követ táviratot kapott Moszkvából: „Rendkívüli értekezlet jövő hétfőn, jelezze érkezése idő­pontját” - és akik közölték, hogy ek­kor és ekkor érkeznek, újabb sür­gönyt kaptak: „Ha kész jönni, marad­hat”. Budapesten politikai atombomba robbant: Rajk Lászlót mint „titóista árulót” letartóztatták. Sík Endrét ha­zarendelték. Hírszerzőink jelentet­ték, hogy majdnem két hétig lézen­gett a párt székházában, mielőtt Rá­kosi színe elé került. A diktátor meg­nyugtatta: nincs semmi baj, de nem tarthatja őt tovább a washingtoni kö­vetség élén. A párt külügyi akadémi­át nyit, amelybe különösen tehetsé­ges, különleges feladatok elvégzésé­re alkalmas elvtársakat fognak be­osztani. Ennek az intézménynek a vezetését akarja Rákosi Sík Endrére bízni. Az új washingtoni magyar követ egy Horváth Imre nevű edzett appa­­rátcsik lett, akivel csak egyszer talál­koztam egy mindjárt elmondandó fe­szült helyzetben. (K két év múlva kül­­ügyminiszter lett, tehát ma­­gyar-szovjetorosz viszonylatban olyasféle hatáskörrel, mintha a svájci kormányban tengerészeti miniszter lett volna.) Dühöngött a hidegháború, izzot­­tak a távíróvonalak Budapest és a Department közt, és bár magasabb fi­zetési osztályban, de még mindig a hírszerző osztályt vezettem. A való­sággal szerzetesrendnek megfelelő hivatásos diplomáciai karba a „Civil Service”-ből („Polgári Szolgálat") csak két évvel később lettem „FSO” (­foreign Service Officer”) Eisen­hower elnöktől kapott kinevezéssel és szenátusi megerősítéssel. Volt hát min dolgoznunk váltott lovakkal, többnyire víkendeken is, sorra le­mondott vakációkkal feleségek és gyermekek boldogtalanságára. Be­börtönözték Mindszenty bíborost... szabotázs vádjával letartóztatták az ITT bécsi és budapesti fiókjának amerikai főnökét, Vogel ért... az amerikai követség tagjait megszabott szűk körzetekbe szorították... a Maort két amerikai vezetőjét letar­tóztatták mint állítólagos kémeket... katonai attasénkat kiutasították... Igyekeztünk „tit-for-tat” (értelmileg szemet szemért) viszonozni az ag­resszivitást, már amennyire azt tör­vényeink engedték. Naplómban, felháborodást tükrö­ző vörös aláhúzással: „jún. 27., szü­letésnapom, hivatalban”­ és: „riasz­tó hívás a magyar követségről, me­rénylet történt”, öten nyitunk be oda: Hartnett detektívhadnagy, Gus Vo­gelsang detektív, egy rendőrségi gyorsírónő, dr. Fischer Endre helyi belgyógyász és én” ...A Department részére készített jelentésemből: „Egy deres hajú, idegeskedő férfi, hóna alatt nagy barna aktabo­rítékkal, bebocsátást kért Horváth Imre követhez. Arra hivatkozott, hogy már több levélben kért kihall­gatást fontos személyi ügyben, de nem kapott választ. Hosszabb vára­kozás után, amely alatt adatokat ke­restek, de nem találtak a látogatót illetően, közölték vele,­ hogy a kö­vet nincs a városban. Gyulai Ida ta­­nácsosnő fogja fogadni. Bebocsá­­tották a irodájába, ahonnan rövide­sen sikoltozás hallatszott ki. A ka­tonai attasé éppen arra haladt el, du­lakodás zaját is hallva belépett az irodába előreszegett revolverrel. Gyulai Ida véresen feküdt a földön, az attasé lefogta az összefüggéste­lenül ordítozó merénylőt..." Hónapokkal később a merénylet esküdtszéki tárgyalásán közelebbről ismertem meg a feleket. A Depart­ment megfigyelőként küldött ki, és egyben Youngdahl szövetségi bíró­nak, a volt minnesotai kormányzó­nak kívánságára a felek hozzájárulá­sával mint tolmács segédkeztem olyankor, amikor a merénylő nem tudta elég világosan kifejezni magát angolul. A vádlott Gartner Henrik magyar születésű 59 éves New York-i lakos, munkanélküli szakács volt. Az iratokból kitűnt, hogy ideg­gyógyintézetben mint téveszmés val­lási és politikai mániákust ápolták. Mielőtt a követségre indult, telefo­nált egy sajtóirodának és azt javasol­ta, hogy küldjenek fotóriportert a magyar követségre, mert „ott olyan eseményt fognak bejelenteni, amely elő fogja segíteni a hidegháború problémáinak megoldását, mégpedig szenzációs keretek közt”. Meghatározatlan időre elme­gyógyintézetbe került, ott nemsokára betegeskedni kezdett, s ott is halt meg, az általa sajátos módon szolgál­ni kívánt emberiséget „requiescat in pac” állapotában hagyva. Felsőbb meghatalmazásra a De­partment sajnálkozását fejeztem ki a tárgyalásra Budapestről ide érkezett Gyulai Idának. Alacsony, sápadt ar­cú, fekete hajú „dolgozó nő” típus volt; a bíró előtt tett beszámolója, kérdésekre adott pontos válaszokkal, gyakorlott jelentéstevőre vallott. Megköszönte szavaimat. „Kockáza­tos ez a mi pályánk”, mondta melan­kolikus mosollyal. Horváth Imre követ barátságtalan házmester benyomását tette rám. Hi­vatalos sajnálkozásomat úgy fogad­ta, mintha megsértettem volna. „Ha maguk nem izgatnák a népet vad pro­pagandával", mordult rám, „ilyen esetek nem fordulnának elő!" Hátat fordított nekem, a bírónak, minden­kinek, és kimasírozott a teremből. Sziklay Andor Washington Magyar kalandok a State Departmentben Egy elhárított huszárvágás A Magyar Köztársaság kikiáltásának napján rendezett ünnepségen Nagy Ferenc beszédet mond A párizsi békekonferencia elfogadja a magyar békeszerződést. A tárgyaláson részt vevő magyar delegáció hazaérkezik Budapestre. Nagy Ferenc a kép bal szélén (MTI-fotók) MmrNmt 13

Next