Magyar Nemzet, 1996. február (59. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-06 / 31. szám

KEDD, 1996. február 6. Maon Nemzet Világgazdaság Még egy évet ki kell bírni - hangsúlyozza (Tudósítónktól) WASHINGTON - „Miu­tán a folyó fizetési mérlegben és a költségvetésben nagy hiány halmozódott fel 1995 első ne­gyedében, a magyar gazdaság­­politikusok kitűnő munkát vé­geztek, amikor hozzáláttak az egyensúly helyreállításához az év hátralévő részében. Az adó- és vámemeléseket, büdzsélefa­ragásokat, kilencszázalékos le­értékelést tartalmazó márciusi csomagot a privatizációs bevé­telek egészítették ki, s ekként a költségvetés hiánya az előrejel­­zettnél is kisebb összeget tett ki, a folyó fizetési mérleg deficitje pedig drámai iramban zsugoro­dott össze.” Ezt hangoztatja az a múlt esztendő magyar gazdasági fo­lyamatait elemző jelentés, amely a washingtoni PlanEcon intézetben készült abban a mű­helyben, amely korábban már a KGST-országok teljesítményé­nek tényszerű bemutatásával is figyelmet és elismerést keltett szakmai körökben. A tanulmány szerint Magyarország jó hely­zetben van, hogy bevégezze az egyensúlyteremtés munkáját, az idei költségvetés deficitje a GDP két százalékát sem éri el reálértékben. Ha a kormány be­tartja a büdzsétörvény előírásait,­ akkor a magyarok immár érzé­kelhetik az előző évek szigorú pénzügyi megszorításainak gyü­mölcseit A kamatok meredeken ereszkedhetnek lejjebb, csök­kentvén ekként az államadósság kamatterheit, amelyek egyéb­ként a költségvetés negyedét te­szik ki. Ennek következtében megcsappanhat a büdzsé hiá­nya, előmozdítván az infláció iramának lassulását. A költség­­vetés a fejlődés kulcsa Magyar­­országon, véli a PlanEcon, utal­ván rá, hogy 1995-ben a polgá­rok keserű pirulát kényszerültek bevenni, ám a megelőző két év­ben a fogyasztás elszabadult. Most adócsökkentéseket és ki­adásnövelést követelnek a vá­lasztók, s a magyar kormányok eleddig mindig túl korán lazítot­tak a nadrágszíjon. Ha most is ez történik, akkor az ország elmu­lasztja az alkalmat, hogy felzár­kózzon a lengyel és a szlovén gazdaság mögé, amelyek gyors növekedési ütemet és mind ala­csonyabb inflációt élvezhetnek. A PlanEcon számításai sze­rint a GDP 2,1 százalékkal bő­vült tavaly, 1994-ben pedig 2,9- cel, bár például a szlovén ada­tokkal összevetve a növekedési ütem inkább ötszázalékos lehe­tett, az ipari termelés pedig hét százalékkal fokozódott. S mivel reálértékben a munkaerő ára csökkent, a munkanélküliség gondja is enyhült, az 1993-as 14 százalékról tízre esett vissza. A beruházások hét százalékkal emelkedtek. Az infláció, részben az 1994 elején tapasztalt laza monetáris politika, részben­­ el­sősorban az energiaszolgáltatás­ban végrehajtott árkiigazítások­­ miatt felgyorsult a múlt évben. De miután 1995 második felé­ben a havi inflációs ráta leféke­ződött, ezért a PlanEcon 1996-ra 19,7 százalékos inflációt jósol. A jelentés részletesen ismer­teti az 1996-os költségvetést, be­számol a forint konvertibilitásá­ról, amely az OECD-felvétel egyik feltétele, s jelzi egyben, hogy Magyarország megállapo­dásra juthat a Nemzetközi Valu­taalappal, s ez további bizalmat teremthet. A leértékelés és a ter­melékenység javulása nyomán a bérköltségek jobban csökken­tek, mint Nyugat-Európában, s ez hozzájárult ahhoz, hogy a ki­vitel húsz százalékkal megélén­kült. A kereskedelmi mérleg azonban hiányt mutat, mert a be­hozatal is csaknem hét százalék­kal ugrott feljebb, s a rés csak­nem hárommi­lliárd dolláros. A PlanEcon megjegyzi, hogy a nyugati multik működése áldá­sos, de a magyar vállalatok ex­portja nem igazán sikeres. A bruttó adósságállomány az elmúlt év első nyolc hónapjá­ban négymilliárd dollárral emel­kedett, csak egymilliárd volt új hitel, a többi a dollár gyengülé­séből adódó kamattöblet. A rö­vid lejáratú adósság azonban csaknem hárommiliárd dollárt tesz ki. A Magyar Nemzeti Bank azt a stratégiát választotta, hogy felduzzasztotta a valutatar­talékokat, s ennek nyomán sike­res kötvénykibocsátásokkal ruk­kolhatott elő. A fizetési mérleg javulásával a tartalékokat a köl­csönök törlesztésére lehet fordí­tani. A decemberi privatizációs bevételek eredményeképpen a külföldi beruházások összege meghaladta a tizenkétmilliárd dollárt A PlanEcon úgy látja, hogy ebben az évben megteremthető a pénzügyi egyensúly, s ha a kormány most eltökélt marad, akkor a megszorítások kedvező folyamatokat indíthatnak el, gyorsabb gazdasági növeke­dést alacsonyabb kamatokkal és inflációval. (blas­ó) a PlanEcon intézet magyar jelentése Fórum a jobb életért Brit mérleg és előretekintés (Munkatársunktól) Károly brit trónörökös kez­deményezése a jobb életminősé­get biztosító, előremutató gaz­dasági fejlődés előmozdítására figyelemre méltó eredményeket ért el az elmúlt öt esztendőben, s ambiciózus programmal készül a következő fél évtizedre is - hangoztatta lapunknak nyilat­kozva a The Prince of Wales Business Leaders Forum kom­munikációs igazgatója. Wayne Drew azért látogatott el Magyar­­országra, hogy itt is létrehozza immár a nemzetközi hálózat he­lyi kommunikációs csoportját A fórum ma már Európában, Amerikában, Ázsiában és a Kö­zel-Keleten 26 országban tevé­kenykedik, s az üzleti és politikai világból több mint ötezer cég, in­tézmény vezető személyiségei kapcsolódtak be munkájába. Alighogy megalakult, elkezdte térségünk felkarolását is. Nem­zeti szervezetei működnek Bul­gáriában, a Cseh Köztársaság­ban, Szlovákiában, Lengyelor­szágban és Oroszországban. Ma­gyarországon 1990-ben alakult meg itteni egyesülete, amelynek ma 50 tagja van, s legalább 2500-ra tehető azok száma, akik már valamiképpen érzékelték te­vékenységének hatását. Például a kisvállalkozókat támogató kecskeméti inkubátorház kereté­ben vagy a fiatal vállalkozók, menedzserek részére szervezett programokon, ösztöndíjas to­vábbképzéseken. A szervezet it­teni egyesületén, a Magyar Busi­ness Leaders Fórumon keresztül szemináriumokkal, tanácsadó központokkal, anyagilag hozzá­vetőleg egymillió fonttal s part­neri kapcsolatok kiépítésével - így Kazincbarcika és Dudley, Miskolc és Corby, Borsod és Lancashire, Bács-Kiskun és Kent összehozásával - segíti a piacgazdasági átmenet minél zök­­kenőmentesebb lebonyolítását. Magyarország példája arról tanúskodik, milyen jelentős vál­lalkozás a fórum — véli Wayne Drew. Az elmúlt években jelen­tős változások mentek végbe a világgazdaságban is, fontos te­hát előmozdítani, hogy az embe­rek javát szolgáló folyamatok haladjanak előre. Ilyen a helyes üzleti alapállás népszerűsítése, s ezt most már a korszerű tömeg­kommunikáció eszközeinek igénybevételével is szeretnék előmozdítani. (k. m.) Ötvenpontos német kormányprogram Élénkítő kibontakozás BONN­­ A dolog nem tűrt halasztást a német kor­mány az elmúlt héten meg­hirdette gazdaságélénkítő intézkedési tervét Az öt­venpontos kibontakozási program fő célja a beruhá­zó és a vállalkozói hajlan­dóság növelése, és ezzel összefüggésben a munka­helyek szaporítása. A terv kidolgozására azért volt halaszthatatlanul szükség, mert jelentős mértékben lelas­sult Németország gazdasági nö­vekedése és mind ez idáig nem sikerült feltartóztatni a munka­­nélküliség növekedését sem, amely - jóllehet, aránytalan földrajzi megoszlásban - orszá­gos átlagban immáron megkö­zelíti a tíz százalékot Miként az a kormánynak az akcióprogrammal egyidejűleg közzétett idei gazdasági jelenté­sében is olvasható, az 1994-es 2,9 és a tavalyi 1,9 százalékos növekedés után az idén várha­tóan csupán másfél százalékkal nő a bruttó hazai össztermék és 1996-ban a német állam összes deficitje is a GDP 3,5 százaléká­ra rúg majd. Az 1992-93-as esz-­­ tendők recessziós mélypontjáról való föllendülés is már két év után megtorpant pedig kivált­képp a munkaerőpiac tekinteté­ben nagy remények fűződtek hozzá. A kormány persze óv a túl­zott borúlátástól. Günter Rex­rodt gazdasági miniszter szerint szó sincs újabb recesszióról vagy akár csak pangásról, sőt az év közepe táján az élénkülés újabb hulláma várható. Miként beszámoltunk róla, Bonn foly­tatni akarja az eddigi privatizá­ciós politikát, aminek fontos ál­lomása volt a hajdani államvas­utak és a postai ágazatok álla­mosítása és újabb 18 nagyválla­latban kívánja eladni az állami tulajdoni hányadot. A kormány megint egyszer szigorú takaré­kosságra intette az állami szer­veket, éspedig minden, vagyis országos, tartományi és helyi szinten egyaránt. (Különösen a helyi önkormányzatok eladóso­dása elviselhetetlen mértéket ért el, néhány város a csőd szélén áll és már hitelekből sem képes fedezni kiadásait, például a vá­rosi alkalmazottak fizetését - amihez persze hozzájárulnak a német „tehermegosztás rendsze­rének” anomáliái is.) Az akcióprogram legfonto­sabb és legvitatottabb eleme az ezredfordulóig végrehajtani ter­vezett átfogó adóreform. A ki­nyilvánított cél az egyszerűsítés és a munkahelyteremtő kedvnek az adókedvezmények eszközei­vel való ösztönzése. Csökkenné­nek a közvetlen adónemek, he­lyettük nőne a közvetett adók szerepe­­ és összege. (A jelenleg 15 - illetve élelmiszerek eseté­ben hétszázalékos - általános forgalmi adó növelésének tervét ugyan Theo Waigel pénzügymi­niszter cáfolja, de a híresztelé­seknek nehéz gátat vetni.) A kor­mány középtávon csökkenteni kívánja a jövedelemadót is, igaz, szűkítve a kedvezmények körét. A kabinet felhívta a figyelmet ar­ra is, hogy a szociális biztonság rendszere nem tartható fenn a je­len keretek között, mert elérte teljesítőképességének határait Veszélyben a nyugdíjak bizton­sága, mert az elmúlt öt esztendő­ben veszedelmesen apadt a nyugdíjpénztárak állománya. Az állami egyesüléssel jogosultsá­got szerzett, de a nyugati nyug­díjpénztárakba azelőtt semmit be nem fizetett keletnémet milliók nyugellátásán kívül összefügg ez azzal is, hogy kedvezőtlenül vál­tozott meg a társadalom élektkori összetétele - Németországot az elöregedés veszélyezteti -, de azzal is, hogy számos olyan ki­adással is a nyugdíjpénztárakat terhelték meg, amelyek kiegyen­lítése az államkincstárra várt vol­na. Ezért most elengedhetetlenné vált a nyugdíjjárulék 20 száza­lékra való fölemelése és szárítós betegbiztosítási vívmány felszá­molása. Józsa György Négy millióan munka nélkül A német nemzetgazdaság központi gazdaságpolitikai problémája továbbra is a munkanélküliség elleni küzdelem marad. Idestova négy­millió fő nyíltan állástalan Németországban, számuk azonban a burkolt munkanélküliekkel együtt meghaladja az ötmilliót is. Ha ez az állapot tartós marad, akkor elkerülhetetlenek lesznek az éles szociális feszült­ségek. A helyzeten azonban csakis úgy lehet segíteni, állapítja meg a bonni kormány jelentése, ha gyökeresen megváltoztatják a nemzetgaz­daság néhány lényeges keretfeltételét A kabinet mindazonáltal bizako­dó a tekintetben, hogy a kollektív szerződéseket kötő tarifapartnerek­nek, azaz a munkáltatók és a munkavállalók szervezeteinek az idén si­kerül „mértékletesebb” megegyezéseket kialkudniuk. Csakis a munka­helyek „olcsóbbá tétele" a megoldás, ami persze meglévő vívmányokról való lemondást követel. Ellenkező esetben ugyanis még nagyobb ve­szélybe kerülhet Németország mint termelési hely. Nagy reményeket fűznek a tarifapartnerek (egy részének) közös kezdeményezése, a „Szövetség a munkáért” alkujához. Néhány szak­­szervezet hajlandó volna a „nullafordulóra”, azaz olyan kollektív szer­ződésre, amely lemond a (nyugatnémet földön) évtizedek óta megszo­kott jövedelememelkedésről, sőt, akár a szinten tartásról is, amennyi­ben a munkáltatói oldal új munkahelyeket szavatol. A kompro­misszum történelmi jelentőségű volna, ha eltekintünk attól az apróság­tól, hogy megvalósíthatatlan. Új munkahelyek termelése ugyanis nem csak elhatározás dolga, és ugyan milyen szankciókkal élhetnek a mun­kavállalók, ha a munkáltatók nem teljesítik - mert nem tudják teljesí­teni­­ a maguk ígéretét. (í­­gy­) Híd a világ és Kína között Li Peng Hongkong jövőjéről A kínai kormár­yfő szerint Hongkongra ragyogó jövő vár, amire a kilátásba helyezett ön­állóság és a kínai gazdaság fej­lődése a garancia. Li Peng a Ta Kung Pao című, Peking-barát hongkongi lapnak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a jövőre kínai fennhatóság alá kerülő brit gyarmat jelenlegi stílusú - „kapitalista” - vezetésének és életmódjának megőrzése segít­het a tartomány stabilitásának és virágzásának fenntartásában is. Amíg a kínai gazdaság fej­lődik, Hongkong pedig meg­tartja az egy ország, két rend­szer politikát, a tartomány kilá­tásai igen jók maradnak - mondta Li a Reuter szerint. A kínai kormányfő rámuta­tott, hogy Peking és Hongkong már így is legalább egy évtize­de kölcsönösen hasznot húz egymás gazdasági fejlődésé­ből. A kínai vezetés továbbra is kereskedelmi, pénzügyi, közlekedési központként kí­vánja kezelni a jövő nyáron pekingi irányítás alá kerülő tartományt, amely Li szerint híd lesz a világ és Kína között. A kormányfő arról is beszélt, hogy reményeik szerint megáll a hongkongi lakosság kiáram­lása is, amelynek üteme a Reu­ter szerint az 1980-as évek ele­je óta meghaladja a heti ezer főt. Li az interjúban úgy vélte, Hongkong átvétele gyorsíthat­ja Kína és Tajvan újraegyesíté­sét is. Hozzátette, hogy a Pe­king és Tajpej közötti feszült­ség nem befolyásolja Kína, Tajvan, Hongkong és Makaó gazdasági kapcsolatát (A por­tugál Makao 1999-ben kerül kínai fennhatóság alá.) Sötét árnyak a csillogás mögött Korai temetni a francia divatházakat (Tudósítónktól) PÁRIZS - Újra kongatják a vész­harangot a francia szabóművészet felett, miközben a divatházak az ilyenkor szokásos bemutatókon a fényűzés, a szépség, a kifinomult­ság mögé rejtették a szakma mind nyomasztóbb gondjait Az előírt szertartás szerint zajlott le az idén is a „nagyhét", a divatházak 1996- os tavaszi-nyári kollekciójának be­mutatója. A csillogás, a csodás modellek s a még csodásabb manökenek sem tudják azonban feledtetni a rút számokat ame­lyek egy nagy hagyomány, a francia „haute couture" válságát, sikertelen ki­útkeresését tükrözik. Az 1940-es évek vé­gén még 20 ezren vásároltak a divatházak mestereinek alkotásaiból s mintegy 30 ezer dolgozónak adott munkát a legigé­nyesebb szabóművészeti alkotások elké­szítése. Még a nyolcvanas években is há­romezerre tették a potenciális vásárlóré­teget amely kész volt borsos árat fizetni az egyedi darabokért mára azonban 200- 400 főre becsülik azoknak a számát akik megengedhetik és megengedik maguk­nak a ruhaköltemények megvásárlását s csupán négy és félezer embernek ad mun­kát a szakma. Igaz, az összesen csaknem három­­százmillió frankos forgalmon egyre keve­sebb francia divatház osztozik, az utóbbi tíz évben 23-ról 15-re apadt számuk, az idén Carven és Guy Laroche hagyta el a pódiumot Pierre Cardin pedig két éve vonult ki a bemutatókról. A szakma kép­viselői szerint csalóka csupán a forgalom alapján megítélni az „haute couture” telje­sítményét hiszen az egy divatháznak 10- 15 millió frankba kerülő bemutatók in­kább a hírnév fenntartását mint a közvet­len eladást célozzák. S valóban, ha az átté­teles hasznot nézzük, már nem is annyira kidobott pénz egy fényűző párizsi bemu­tató. A divatházak névjegyével forgalom­ba hozott illatszerek és kozmetikumok ér­téke évente eléri a húszmilliárd frankot 7-7 milliárdra teszik a készruhatermékek­­ből és a licencekből, márkanevek „köl­csönzéséből” befolyó összeget Ehhez ké­pest az a néhány tízmillió frank, amibe a nagy bemutatók kerülnek, igazán semmi­ségnek számít egy olyan nagyvállalkozás, mint a Sanofit maga mögött tudó Yves Saint Laurent, vagy a világ luxusiparának éllovasa - a Louis-Vuittont, a Diort, a Lac­­roix-t, a Céline-t, a Kenzót, a Guerlaint tö­mörítő­­ LVMH számára. A párizsi divatparádékat 1943 óta rögzített szabályokkal bonyolítják le: az évi két bemutatón 50 eredeti, kézzel var­rott modellel kell megjelennie egy divat­háznak, amelynek egyben a francia fővá­rosban rendelkeznie kell egy műhellyel. A januárban és júliusban zajló egyhetes divatkarnevál reklámhordereje sem elha­nyagolható. Miközben a francia divatmű­vészet haláláról keringenek a hírek, a mostani rendezvénysorozat harmincki­lenc országból vagy ezer újságírót von­zott a fény fővárosába. A tollforgatók a világon mintegy kétezer teljes újságoldal­nyi terjedelemben számolnak be az ese­ményekről, amelyekről további 180 tévé- és rádióműsor is készül. Ha ezt az oldal- és műsoridő-mennyiséget átszámolnánk hirdetési díjakra, már egyáltalán nem len­ne veszteséges az év eleji párizsi sereg­szemle. Egy másik megközelítés viszont azt bizonyítja, hogy a divatcirkusz ma már nem feltétlen szükséges a luxusiparban elérendő sikerhez. A busás hasznot az il­latszerek és a kozmetikumok hozzák, s az amerikai Calvin Klein, Ralph Laurent vagy a francia Jean-Paul Gautier is fi­gyelemre méltó eredményeket ért el szép­ségipari termékeivel divatház fenntartása nélkül. A parfümök elorozták a divattal korábbi „nagykövet” szerepét Az aggó­dók szerint azonban még ennél is na­gyobb baj, hogy az ,haute couture” ma már korántsem számít a divat iránymuta­tójának, mint harminc-negyven éve. Há­rom évtizede egyetlen új divatház sem tett szert vitathatatlan nemzetközi hírnév­re, tizenöt éve egyetlen modellről sem le­het azt állítani, hogy átütő világsikert ara­tott volna. Miközben a Chanel kosztüm hivatalosan is bevonult a divattörténeti múzeumba, még a legjáratosabb szakér­tők is aligha tudnának az elmúlt évekből olyan modellt megnevezni, amely foga­lommá vált. A szabóművészet egyfajta kutatólaboratórium, amely nem készter­mékeket állít elő, hanem ihletet ad az iparnak - állítják ezzel szemben védel­mezői, miközben sokan erősen vitatják, hogy a bemutatott modelleknek van hatá­suk a mindennapok divatirányzataira. A szakma „krémjének” többsége elszakadt a valóságtól, s nem találja a középutat a hordhatatlanul extravagáns ruhaköltemé­nyek és a konfekciótermékek között, pe­dig a mostani, nem egy esetben százezer frankot meghaladó modellek alig találnak vevőre, miközben ennek a tizedéért-ötö­­déért komoly kereslet lenne a viselhető egyedi darabokra. A készruháé a jövő - állítja maga Yves Saint Laurent, aki még azért kitart a szokásos évi két párizsi „nagymise” mel­lett. A sötét jóslatok szerint a francia sza­bóművészeti ipar jelenlegi formájában nem éri meg az ezredfordulót, ám gyak­ran ezek a „gyászjelentések” a tengeren­túlról származnak, ugyanis a fő vetély­­társ, New York szívesen átvenné Párizstól a divat fővárosa cím­et. A rekviemet azon­ban valószínűleg még korai megrendelni a Franciaországban nemzeti kincsnek tar­tott divatművészet temetésére. Pósa Tibor Bombázó indulatok és tények Válságban az ukrán hadiipar UNGVÁR - Továbbra sem enyhülnek az indulatok Kijevben a stratégiai bombá­zók eladásáról létrejött uk­rán-orosz megállapodás kö­rül, ami főként a jobboldali politikai erőknél váltott ki he­ves tiltakozást. Szakértők sze­rint nem véletlenül, mert ab­ban igaza van a nemzeti-haza­fias tábornak, hogy Ukrajna a bombázóit messze áron alul engedte át Oroszországnak, bár - jegyzik meg ugyanakkor -, figyelembe véve a körül­ményeket, még így is elfogad­ható üzlet köttetett. Az alku során ugyanis nem lehetett fi­gyelmen kívül hagyni, hogy a bombázók jelentős része már kiadós javítás nélkül aligha volna képes a levegőbe emel­kedni. Sajnos nem egyedi esetről van szó, állapítják meg a Fi­­nanszovaja Ukraina hetilap katonai szakértői terjedelmes elemzésükben, amelyben a többi között arra hívják fel a figyelmet, hogy mára fölöt­tébb aggasztó állapotban van az ország hadiipara. Ukrajna ugyanis egyelőre nem tud mit kezdeni a Szovjetunió fel­bomlásakor örökölt 700 hadi­üzemével és 750 konstruktőri intézetével, amelyek annak idején mintegy egymillió 450 ezer embert foglalkoztattak. Ukrajnában készült például a hadihajók, a stratégiai raké­ták, a tankok és a rádióelekt­ronikai berendezések fele, az interkontinentális ballisztikus rakéták 20 típusa közül pedig 12. A nemzetközi szabvá­nyokkal egyenértékű úgyne­vezett „kritikus” technológiák zömének (81-ből 17) kialakí­tásával is az ukrán tudomá­nyos kutatóintézetek foglal­koztak. Ma viszont ez a hatalmas termelői és szellemi kapacitás csaknem teljesen kihasználat­lan. Csupán 1992-ben, a tény­leges leszerelés, illetve a bé­kés termelésre való átállás el­ső esztendejében több mint 550 ezer ember kényszerült munkahelyének az elhagyásá­ra, és ez a tendencia azóta is folytatódik. Az állami meg­rendelések és támogatások el­maradása miatt - Velszij Sma­rov védelmi miniszter szerint - a hadiipari termelés tavaly már alig tíz százalékát tette ki az 1991-es szintnek, s a 700 hadiüzem közül csak 100-ban folyt némi termelés. A szakértők úgy látják, Ukrajna anélkül látott hozzá a leszereléshez, hogy számba vette volna igényeit és lehető­ségeit. A szuverenitás határta­lan örömmámorában, átgon­dolt koncepció nélkül és egyetlen rohammal akarta ha­diiparát a békés termelés vá­gányaira átállítani. Ennek el­lenére a nyugati szakértők szerint Ukrajna még ma is olyan hadiipari kapacitással és fegyvertartalékokkal ren­delkezik, amellyel évente akár nyolc-tízmilliárd dollárt is képes lenne bekasszírozni a fegyverpiacon. Kijevben ugyan fölöttébb hízelgőnek tartják ezt a véleményt, ám messzemenően egyetértenek azzal, hogy a világ egykori legnagyobb fegyvereladójá­nak számító Szovjetunió ha­talmas hadiipara harmadának örökségével a mainál sokkal jobban is lehetne sáfárkodni. A Golosz Ukraini napilapban megjelent elemzés szerzője pedig úgy látja, hogy bizonyá­ra lehetne vevőket találni azokra a fegyverfajtákra és haditechnikára, amelyekből a felhalmozott tartalékok 100- 200 százalékkal is meghalad­ják az ország fegyveres erői­nek szükségleteit. Nem kevés­bé jó üzlettel kecsegtet annak a 40 javítóüzemnek a kihasz­nálása, ahol gyakorlatilag a volt Szovjetunió által eladott fegyverfajták mindegyikének karbantartását és korszerűsí­tését el tudják végezni. A jövőt tekintve akár irányadó is lehet a múlt év ta­vaszán létrejött ukrán-ameri­kai leszerelési megállapodás, amely 36 közös program meg­valósítására 2,5 milliárd dol­lár támogatást helyezett kilá­tásba. Az eddig követett mód­szer ugyanis­­ az üllő és a ka­lapács, amelyekkel a szocia­lizmus hajnalán minden kard­ból ekét akartak kovácsolni - mára végképp csődöt mon­dott. Székely Gergely

Next