Magyar Nemzet, 1996. február (59. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-06 / 31. szám
16 Magyar Nemzet Vidéki Magyarország kedd, 1996. február 6. Pihenés télvíz idején Nyugat-Európa jóléti országaiban, polgári körökben természetesnek számít, hogy az emberek - a kánikulai nyaralástól függetlenül - telente is eltöltsenek néhány hetet (vagy legalább napot) síeléssel vagy napozással a hegyekben. Egy pillanatig sem gondoltuk komolyan, hogy - noha egyes hozzáértők „koraszülött jóléti államnak’ látják, amiben élünk - e tekintetben bármiféle összehasonlítás lehetséges volna a bel- és külhoni viszonyok között, ám azt joggal feltételezhettük: vannak Magyarországon olyanok, akik a telet jobban kedvelik, mint a nyarat, s esetleg évi rendes szabadságukat is erre az évszakra időzítik. Tudván azonban, hogy az általános elszegényedés immár „az eddig még nyaraló” középrétegeket is elérte, összeállításunkban elsősorban arra koncentráltunk: milyen lehetőségek adódnak manapság a téli üdülésre a laposabb bukszájúak számára. Léteznek-e valamiféle kedvezményes lehetőségek, s egyáltalán: üdülnek-e télen az emberek? Utánajártunk: mibe kerül egy átlagos családnak ez a „luxus”? Körképünkben bizonyára sok lesz az átfedés, ami azt látszik bizonyítani: hazánkban annyi más melett a pihenési szokások sem igazán területi, hanem szociális alapon változnak. Baranya: elspórolt prospektusok A falusi turizmus a legnépszerűbb A pécsi önkormányzat népjóléti irodáján a tudósítót először a városháza szakszervezeti megbízottjához irányították, amikor a kedvezményes üdülési lehetőségek iránt érdeklődött. Rövid időn belül tisztázódott, hogy a kérdés nem az itt dolgozó közalkalmazottak, hanem például a nagycsaládos városlakók üdülései lehetőségeit firtatja. A válasz ettől kezdve pofonegyszerű: az önkormányzatnak nincs egy fillér kerete sem az üdülések támogatására. Az irodán örülnek, ha a megélhetéshez szükséges szociális segélyeket ki tudják fizetni. Meglehetősen tanácstalanul tárták szét a kezüket a városháza épülettömbjében székelő Mecsektours utazási irodában is. A kínálat viszonylag bőséges - a megyében legalább három tucat panzió és különböző kategóriájú szálloda kínálja szolgáltatásait, mégis egy Somogy megyei udvarház, a gálosfai panzió a legnépszerűbb a pécsi nyugíjasok, egyetemisták körében. Három napra és két éjszakára 6400 forintért kínál kétágyas szobát reggelivel, különféle szórakozási lehetőségekkel. A konkurencia árai ennél borsosabbak: napi 2500-3000 forint alatt szinte nem is lehet kétágyas szobát találni. A tájékozódás mindenképpen személyes jelenlétet kíván, hiszen a kínálat nagy része csupán az egyszeri irodai dossziét lapozgatva ismerhető meg. A szálláshelyek, üdülők csak nagy ritkán költenek színes prospektusra, s ha nyomtatnak is, az utazási irodába csak mutatóba vagy egyáltalán nem küldenek belőle. Áraikat is jól titkolják: külön procedúrát jelent kihüvelyezni az éppen aktuális térítési díjat, az esetleges kedvezményeket Míg a panziókat főként kettesével keresik fel a baranyaiak - nászutasok különösen előszeretettel. A falusi turizmus a sokgyermekes és a szerényebb jövedelmű családok terrénuma. A Tourinform bőséges listát kínál falusi vendégfogadókból, ahol személyenként átlag 900 forintba kerül egy-egy éjszaka. Ma már ez is csak a panziókhoz képest tekinthető olcsónak, különösen, ha a drasztikusan fölemelt helyi üdülési díjra gondolunk. (Egy öttagú család hétvégéje szerény számítások szerint is belekerül tízezer forintba.) A legnépszerűbbek a Keleti-Mecsek falvai, ezek között is elsőként Hosszúhetény, ahol csaknem kultusza van már az átlagcsaládok számára is elérhető falusi turizmusnak. Jószerivel a kissé idegenül hangzó Hunguest Travel az egyetlen olyan idegenforgalmi vállakozás, amely tudatosan a szerényebb jövedelműek üdültetésére vállalkozott. Alcímében mindenesetre benne szerepel, hogy „nemzeti üdülési és utazási iroda”, amely az egykori szakszervezeti üdülők hasznosításával foglalkozik. A hasonló nevű - lényegében költségvetési forrásból táplálkozó - alapítvány támogatása lehetővé teszi, hogy az egy főre eső nettó jövedelem függvényében akár az üdülési ár feléig terjedő kedvezményt adjanak. Pécsett nemrég költöztek új belvárosi irodába, s mint Benkő Lászlóné elmondta, egyre több olyan cég is hozzájuk küldi dolgozóit, amelynek egyébként van vállalati üdülője, csak jóval drágább. A Hunguest Travel téli ajánlataival - hegyi üdülők, gyógyfürdők - elsősorban nyugdíjasok, egyetemisták és az elmaradhatatlan nászutasok élnek. Külföldre Pécs-Baranyából is csak a tehetősebb középosztálybeliek vagy a téli sportok olyan megszállottai jutnak el mostanában, akik inkább a hétköznapi kiadásaikat fogják vissza a hagyományosan betervezett sítúráért. A nagy többség azonban hétvégéit otthon vagy a rokonoknál tölti. (havasi) Hajdú-Bihar: árleszállítás diszkrét árukapcsolással Aki szegény, az ilyenkor sem üdül Hajdú-Biharban, Debrecenben már nemcsak a szakszervezeti üdülésre nem emlékeznek, de a telefontudakozó még a helyi MSZOSZ telefonszámát is csak hosszas keresésre, az épület címének megadása után tudta megmondani. A hajdani szakszervezeti székház egyetlen szobájából álló központban a Nemzeti Üdülési Alapítvány Hunguest utazási irodájához küldenek. Itt készségesen felvilágosítanak az adható kedvezményekről. Mert kedvezmények azok vannak. Az utolsó havi nettó keresettől függően ezer és ötezer forint közötti összeggel kevesebbet fizet fejenként és hetenként az üdülni vágyó. A munkáltatója vásárolhat üdülési jegyeket, amelyeket féláron bocsát dolgozója részére. Szépséghiba: a kétfajta támogatás nem egészíthető ki egymással, így egy háromtagú család, amelynek feje havi tízezer nettó alatt keres, csaknem féláron mehet nyaralni, illetve telelni. Például egy mátraházi hét nekik - már ami a lakhatást illeti - tizenhétezer forintért vehető igénybe. Erre „csak” az étkezés, az idegenforgalmi díj és az odautazás és helyi közlekedés költsége jön. Ez eddig a szép elmélet, ám a gyakorlat az, hogy egy minimálbérből vagy valamivel afölött élő ember családja sem télen, sem nyáron nem megy üdülni. (Hogyan is menne, hiszen csak az ottlakás felemésztené egyikük teljes havi fizetését!) S a támogatás nettó 40 ezernél már csak ezer forint - a szokások különben is olyanok, hogy az üdülés tipikusan nyári fogalom, s akkor is már akinek. Aki nagyon akar, és kellő időben elhatározza magát, úgy üdülhet a legolcsóbban, hogy kihasznál valamilyen külön kedvezményt. A debreceniek, hajdúságiak például a Hajdútourist és a helyi lap kedvezményes akcióját. Bánkútra és vissza ezer, 6-14 évesek hétszázötven forintért, 6 éven aluliak ingyen utazhatnak. Itt az árukapcsolás: elő kell fizetni a lapra... Ha van a családnak kocsija, és legalább ketten vannak, akkor ezzel olcsóbban eljuthatnak a síterepek közelébe. Ha idejekorán foglalnak szállást, akkor a két bánkúti síház közül valamelyikben éjszakánként ötszáz forintért megáshatnak a hálózsákos téli turisták. A korai lefoglalás azért kell, mert nagyon kevés a hely. A bükki téli centrumot azért emlegettük, mert ez és a tokaji hegy a legközelebbi hegyvidéki üdülőhely. S aki egyáltalán téli üdülésre szánja el magát, legalább a hegyekhez ragaszkodik. A sízni szeretők számára pedig végképpen létszükséglet a magaslat. Sajnos, úgy sem lehet megalkudni, hogy rövidebb idővel is beérje a példabeli család. Az említett kedvezmény a Nemzeti Üdülési Alapítványtól 8 nap/7 éjszaka turnusokra vonatkozik. Aki tehát csak egy hétvégére megy, teljes árat kénytelen fizetni. Nem beszélve arról, hogy akkor az utazási költségek is nagyobb súlyt képviselnek az összköltségben, így - summa summárum - téli üdülésre legföljebb a 40 ezer nettó fölött keresők gondolhatnak (akár háromnaposra is, hiszen nekik amúgy sem jár kedvezmény). Ez az a bizonyos középosztály, amely lecsúszóban van. A kialakuló újgazdag réteg osztrák, olasz, francia síterepeken üdül, de ez természetesen már nem tartozik a szociális üdültetés témakörébe. .. (g. i. m.) Hotel Ezüstpart: csak a számlák előszezonnak Falmászástól a fizikoterápiáig Az ország legnagyobb üdülőszállodája, a balatonszéplaki Hotel Ezüstpart - amelynek öt épületében 850 szoba van - kitartóan törekszik arra, hogy a balatoni üdülés ne csupán szezonális jellegű legyen. Ennek érdekében egész évben nyújtható szolgáltatásokkal igyekszik becsalogatni a házba a pihenni vágyókat. S mint Brachna János igazgató elmondta, nem is sikertelenül: jelenleg is tizennégy nagycsalád a vendégük. A téli üdülés vonzóvá tételéért fedett uszoda, gyermekmedence, szolárium, kozmetikai szalon, fodrászat, bowlingsöröző, presszó és bár is várja az üdülőket, akik a Nemzeti Üdülési Alapítványon keresztül félárú utalványokhoz is hozzájuthatnak. A Hunguest Travel irodáiban 8 nap - 7 éjszakás turnusokra (illetve ennek többszöröseire) lehet ily módon befizetni. Az egyébként is szolid kereskedelmi árakból még további előszezoni kedvezményt is adnak - a sávos rendszer következtében pedig a munkáltatóra van bízva, végül is ennek milyen részét kell befizetni. A részvételi jegy a szállásra és az étkezésre jogosít - az alapár két felnőttre és egy turnusra számolva félpanzióval 20 370, teljes panzióval 25 650 forint. Ha mondjuk két gyerek is van, akkor ugyanez 34300, illetve 43490 forintot kóstál. Ezek persze csak a kiinduló árak - ennek általában csak a fele a fizetendő. Egy biztos: igen népszerű ez az üdülési forma, s az igazgató szerint sokan is élnek vele. Mint Brachna János elmondta: ha komolyan gondolják azt, hogy a Balaton a gyermekes üdültetés része legyen, akkor ezért tenni is kell egyetmást. Naponta játszóházat, kézműves foglalkozást ajánlanak, kvíz- és sportversenyek csalogatják a legfiatalabbakat. Újdonság, hogy két mászófalat is felállítottak: egy függőlegeset ,haladó”, s egy lejtősét „kezdd” alpinistáknak - természetesen kötélbiztosítással. A hagyományos pingpong-, rex- és billiárd mellett három éve nyaranta strandröplabdában is rendeznek itt viadalokat, de voltak íjász- és szkanderversenyek is. Komoly fejlesztés eredményeként tavaly októberben adták át a két kádfürdőt, amely hétféle korára alkalmas. Ezzel teljessé vált a gyógyászati centrum: fizikoterápiával, orvosi rendelővel és saját laborral, szakorvosi szolgálattal. Ami pedig a szabadidős programok szervezését illeti, az ún. „animáció” itt olyan magas fokot ért el, hogy a Hunguest Rt. szervezte modellezésnek köszönhetően, a Hotel Ezüstpartbéli tapasztalatok alapján láthatott napvilágot az Animátorok kézikönyve, amely úttörő jellegű a szakmában. Karácsony és szilveszter időszakában a saját animátor mellett két további is „beugrott” a minél teljesebb szabadidő-szervezésbe, a vendégek legnagyobb megelégedésére. (csontos) A balatoni kikapcsolódás immár nem korlátozódik a nyári főidényre MTI fotó : Penovác Károly T : Csongrádi nincsen nagy tolongás a kedvezményes árú jegyekért Jetski mint méregdrága repülőpoggyász Csongrád megyében csak egyetlenegy helye van a szociális téli üdültetésnek: ez Szegeden a Forrás Szálló. Igazgatója, Sándor Péter nem csinál titkot abból, hogy kihasználtsága mindössze 20 százalékos. Ez az alacsony arány részben a szegénységgel magyarázható, valamint azzal a sajátos körülménnyel, hogy Szegedről az a hír terjedt el, rossz a közbiztonság. Az igazgató cáfolja a negatív véleményt: " szerinte semmivel sem rosszabb a Tisza partján a bűnözés helyzete, mint a többi magyar nagyvárosban, de ennek ellenére sem jönnek a vendégek. Arra a kérdésre, hogy ha nem jönnek, akkor legalább mennek-e a déli megyéből még vidékre, Rácz Tibor, a Hunguest Travel üdülési és utazási irodájának vezetője azt a választ adja: az első negyedévben ezren veszik igénybe a kedvezményes üdülést. Hogy,miért ez az iroda illetékes az ügyintézésre, annak hosszabb a története. Ez a társaság lett ajogutódja a szakszervezeti üdültetésnek - pontosabban a kedvezményt, a támogatást a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány adja, de az utazást a Hunguest bonyolítja. Állampolgári jogon jár a támogatás: személyenként hetente négyezer forint kedvezményt kap, akinek havi jövedelme nem haladja meg a 15 ezer forintot; háromezer forint a támogatás 20 ezer forintos fizetésig; kétezer 30 ezerig és ezer 40 ezer forintig. Csongrád megyéből a legtöbben Gyulára, Hévízre, Zalakarosra, Sopronba és a Mátrába utaznak. Leginkább a nyugdíjasok és a gyerekes családok kérik a szociális támogatást. Az első negyedévi ezerfős táborból arra lehet következtetni, hogy nincs nagy tolongás. Az egy-két személyes félpanziós üdültetés 28-32 ezer forintba kerül, természetesen a kedvezményt ebből kell levonni. Ennek ellenére az üdülés luxus - nincs olyan cég, önkormányzat, amelyik önszántából segítené dolgozói pihenését. Az üdülők nagy részét eladták. Legfeljebb a középosztály felső rétege teheti meg, hogy a hétvégén elutazik valamelyik téli magyar pihenőhelyre. Egy kétágyas szoba három éjszakára félpanziós ellátással 25 ezer forintba kerül. Itt nincs állami támogatás, mégis a résztvevők szociológiai összetétele miatt ez a téli üdülési forma a legnépszerűbb. A kedvezményes pihenést a 430 ezer lélekszámú megyéből a második negyedévben kétezren, nyáron pedig háromezren veszik igénybe. Akadémiai vitát lehetne folytatni arról, miért ilyen kevés a jelentkező. Az érem másik oldala: kedvezmény nélkül, személyenként ISO ezer forintos repülőjeggyel utaznak Szegedről Dominikába az egykori olajszőkítők. Ez nem meglepő. De az már igen, hogy nemcsak a családot viszik, hanem poggyászként utaztatják a jetskit is, aminek a viteldíja 220 ezer forint... (halász) Heves: kevés a hatékony információ Jobb otthon maradni... Noha Heves megye földrajzi adottságai - legalábbis a hazai viszonyokat tekintve - akár még ideálisnak is mondhatók, a tapasztalatok szerint, kevés kivételt leszámítva, mégsem jellemző a téli üdülés. Választási lehetőség pedig - elsősorban a megyeszékhelyen, a Mátrában, illetve a Blikkben - akadna bőven, ám a jelek szerint a vágyaknak e téren is egyre inkább gátat szab a vékony pénztárca. A SZOT utódjaként tevékenykedő Hunguest Travel által kínált kedvezményeket leszámítva sem önkormányzati, sem szakszervezeti támogatás nem létezik a belföldi turizmusra. Mivel azonban a Hunguest lehetőségei is szerények, a tavaly erre a célra szánt állami támogatás egynegyedét már fel sem használták a polgárok. Ennek oka - vélekednek Egerben -, hogy az utóbbi években alaposan megdrágult az üdülés, míg a kedvezmények mértéke alacsony szinten maradt: állampolgári jogon legfeljebb ötezer forint jár, az is a jövedelemmel alig rendelkezőknek. Ehhez társul az is, hogy - a reklámhadjáratok dacára - mindezekről eleve kevés információ került a köztudatba. A Hunguestnél és az egri Tourinform irodájánál úgy látják: e régióból leginkább Sopront, Szegedet, illetve Hévízt és Hajdúszoboszlót keresik fel, míg a megye, gyógy-idegenforgalom terén kínált gazdag lehetőségeivel telente - bár ebben a szezonban kevés programból lehet válogatni a vendégnek - elsősorban a nyugdíjasok élnek, illetve azok az aktívak, akik mögött roppant nehéz esztendő áll. Mindezek mellett Heves megye különböző szállodáiban és panzióiban jobbára ezekben a hónapokban is vannak kedvezmények a családok számára is. Az árak változóak, ám éjszakánként és személyenként így is minimum ezer-kétezer forintot kell fizetni ellátás nélkül - de van, ahol ennél lényegesen mélyebbre kell a bukszába nyúlni a számla kiegyenlítésekor. Akad olyan elegánsabb hely is a Mátrában, ahol hétvégére már eleve nem adnak semmilyen kedvezményt, mivel az alföldi és fővárosi vállalkozók, a tehetősebb síbarátok zokszó nélkül kifizetik a borsosabb számlát. (radványi) Borsod: újgazdagok előnyben Elképzelhetetlen luxus Ha az átlagembert megállítanám a borsodi megyeszékhely, Miskolc főutcáján, feltéve neki azt a kérdést: szokott-e ön télen üdülni - bizonyára sokan megmosolyognának. Errefelé nemhogy a téli, de még a nyári pihenésekre, kikapcsolódásokra sem igen telik. A legtöbb gondot a nagy többségnek - még a középrétegeknek is - a növekvő megélhetési költségek jelentik. Üdülni elképzelhetetlen luxus errefelé — ha már egy hétvégi egynapos kirándulást be tudnak iktatni, azt is igencsak megérzi a család pénztárcája. Évekkel ezelőtt persze divat volt kiruccanni a Tátrába, Zakopanéba. Ma csak elvétve találkozni a tornyosnémeti és bánrévei határátkelőnél síelni igyekvő turistákkal. A méregdrágává vált hóparadicsomokat csupán az újgazdagok keresik fel. Szánkó- és sípálya azonban bőven akad a megyében. A Bükk téli világa igencsak vonzza a téli sportok szerelmeseit. Bár az idén a bánkúti lesiklópályán csúcsforgalmat jegyezhettek a fenntartók, ha jól körülnéztünk, kiderült: csak a tehetősek siklottak a lejtőkön. Mert a szerelések megvásárlására csak a tömött pénztárcájúaknak telhet, ismerve a sí- és egyéb kellékek jelenlegi árait. Persze az sem másodlagos, hogy mibe kerülhet egy síkirándulás egy négyfős családnak. Mire kiutazik a Bükkbe és szerény kisvendéglői kosztot is el kíván fogyasztani, minimum ötezer forinttal lesz kevesebbje. A kedvelt téli kirándulóhelyek fogadóiban (Bükkszentkereszten, Szentléleken, Hollóstetőn, a Zemplénben) elsősorban az ország más pontjairól érkezettek szállnak meg. Emlékszünk még, hogy az „átkosban” tömegek üdültetését vállalta fel a szakszervezet. A borsodi kohászok, bányászok körében akkor is inkább a nyári balatoni pihenés volt a sláger. Mára a bányászat és a kohászat is megszűnt a térségben. Velük együtt szép csendben kimúlt a filléres pihenési lehetőség is. Az MSZOSZ megyei képviseletén megtudtuk: sem ők, sem az ágazati szakszervezetek nem foglakoznak üdültetéssel. E feladatot a Hunguest utazási iroda látja el. Gyorsan hozzátették: piaci alapon. Bár gyermekeknek, nyugdíjasoknak, szakszervezeti tagoknak jár némi kedvezmény, mégsem virágzik az üzlet - télen kifejezetten pang. Elsősorban a szanatóriumi helyek kelendők. Nyáron is mérsékelt a kereslet. Az átlagjövedelmeket ismerve nem nehéz megjósolni, hogy az északi régióban a közeljövőben sem okoz majd fejtörést a családoknak, melyik üdülőhelyen töltsék a téli és a nyári szabadságukat. (buzafalvi) Az oldalt összeállította: Csontos János