Magyar Nemzet, 1996. július (59. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-04 / 155. szám

CSÜTÖRTÖK, 1996. július 4. rr •• 1 •• A tiszteletbeli konzult voltaképp szívességi diplomatának is nevezhet­jük. Tevékenységéért nem kap díjazást, irodájának rezsijét és egyéb kiadásait maga fedezi. Igaz, aki ezt a megbízást elvállalja, általában sikeres ember és biztos egzisztenciával, társadalmi meg­- Milyen nagyságú az a terület, amelyet tevékenysége átfog? - Ha az arányokat nézzük, Magyar­­ország többszörösen beleférne. Az utolsó adatok szerint ötvenezer olyan polgár él New England öt államában, aki magyar származásúnak tartja ma­gát. Sokan vannak közülük, akik rend­szeres kapcsolatot tartanak az óhazá­val, vagy mostanában szeretnék ezt ki­építeni, így a munkám egy részét az utazásokkal kapcsolatos adminisztráció teszi ki. - Egy kreatív ember számára ez elég unalmas lehet... - Szükséges. Megkönnyítem má­sok dolgát, hiszen különben New Yorkba kellene utazniuk. Feladataink közé tartozik még az ösztöndíjasokkal való kapcsolattartás. Boston egyete­mein 250 ezer diák fordul meg. Hat évvel ezelőtt talán ha egytucatnyi ma­gyar ösztöndíjas volt közöttük. Most ennek a tízszereséről tudok. Ami a szellemi életet illeti: a hetvenes évek­ben dr. Koncz Lajos alapította meg a Harvard-kört, amely irodalmi és poli­tikai indíttatású. Az első esztendőkben Magyarország összes ellenzéki politi­kusa megfordult ott, s ma is jelentős vitafórum. A munkám színesebb ol­dalát a kulturális események adják, emellett szinte minden tiszteletbeli konzul érdeklődési körében fellelhe­tőek a kereskedelemmel kapcsolatos szálak. Úgy vélem, jelen pillanatban ma önöknek ezekre a kapcsolatokra van égetően szükségük. Toldalagi Pál tagja annak a konzuli karnak is, amely 42 ország karrierdip­lomatáit fogja össze. A keleti régió or­szágaiból általa képviseltettünk első­ként e körben. Beszélgetésünk folya­mán szó esik azokról a lehetőségekről és „megnyíló” ajtókról, ismeretségek­ről, amelyek által Magyarországot egy kissé menedzselni lehet. Segít a techni­ka is, az Internet által bármely érdeklő­dő megtudhatja, milyen munkát végez­nek a tiszteletbeli konzulok, hiszen közérdekű információkat tesznek köz­zé. Rendszeresen szemlézik a magyar újságokat. Adódnak persze kellemetle­nebb feladatok: a konzulnak kell eljár­nia a hatóságoknál, ha bajba kerül egy­­egy magyar állampolgár. - Mennyi időt vesznek el öntől ezek a feladatok? - Az idő valóban kényes pontja en­nek a megbízatásnak. Óhatatlanul is mérlegelnem kell, nem látja-e a kárát a pályám. Noha eddig sikerült az egyen­súlyt megtartanom, vannak olyan ügyek, amelyekkel nem foglalkozom, ezeket a megfelelő helyre továbbítom. - Tapasztalatai szerint hogyan ala­kul az amerikai üzletemberek érdeklő­dése az itteni befektetésekkel kapcso­latban? - Gyakori, hogy a régiót érintő in­vesztícióban gondolkodnak. Önöknél pedig inkább támogatókat keresnek egy-egy ötlethez vagy vállalkozáshoz. Mindkét irányba próbálok közvetíteni. -A „tiszteletbeli” kollégáival ott­hon, Amerikában rendszeresen talál­kozik? -Tudunk egymás munkájáról. Azt is tudjuk, hogy mindenkinél személyes elkötelezettség motiválja azt. Van kö­zöttünk két hölgy: Vosisin Éva és Szab­­lya Ilona. Utóbbi egyébként még törté­nelmi ismeretterjesztést is végez. Nagy sikerű könyvet írt és adott ki, azoknak a gyerekeknek szánva, akik­nek nincs komolyabb ismeretük az óhazáról. Ebben a kötetben a honfogla­lástól kezdve 1956-ig és tovább a ma­gyar történelem minden jellemző kor­szaka szerepel. - Ha már az amerikai magyarság szóba került, milyen a politikai súlyuk? - Komoly. Ezt saját tapasztalataim, tárgyalásaim alapján is állíthatom. Igen jó kapcsolatot alakítottam ki az Ameri­kai-Magyar Koalícióval, amelynek Washingtonban és Budapesten is van képviseleti irodája. Ez egy olyan „er­nyőszervezet”, amely az államokban élő magyar egyesületeket, alapítvá­nyokat és egyéb szervezeteket hangolja össze. Az emigráció és más körök egyébként ősszel nagyszabású rendez­vénysorozatra készülnek az 1956-os forradalom 44. évfordulója alkalmából. Ez a szervezési munka nyilván engem is érinteni fog. - Személyesen volt köze 1956-hoz? - Nem lehetett, mert Észak-Afri­­kában születtem, Franciaországban nőttem fel, majd az Egyesült Álla­mokban telepedtem le. 1980-ban lát­tam meg először Magyarországot és a Felvidéket, ahonnan a családom egyik ága származik. A másik szülői szál Erdélyhez köt. - A magyar nyelvet hol sajátította el? - A cserkészmozgalomban, Toldalagi Pálnak most már rend­szeresen vezet Budapestre az útja. A távolság csak fizikailag gond számára, de ezt is meg lehet szokni, mondja. Fe­leségét például New Yorkhoz köti fog­lalkozása, hétvégeken repülőre ül, hogy együtt lehessen a család. Felvidék, Erdély, Algéria, Francia­­ország, Boston, Budapest... így fonód­nak össze újra az elszakadt szálak. Kormos Valéria Egy tiszteletbeli konzul New England messze van A magyar tiszteletbeli konzulok a héten Budapesten találkoztak, pihenés­képpen dunai kiránduláson is részt vettek becsültséggel rendelkezik az adott or­szág polgáraként. Az Egyesült Álla­mokban hét „szívességi diplomatánk” van, közülük Toldalagi Pál, aki Bos­tonban él. - Toldalagi úr, civilben mi a fog­lalkozása? - Az úgynevezett high technika és a kommunikáció területén dolgozom. Különösképp foglalkoztatnak az Inter­net-hálózat magyar alkalmazási lehető­ségei. Egyébként már régóta igyekszem kereskedelmi és személyes kapcsola­taimmal Magyarországot segíteni. A tiszteletbeli konzulok körét az Antall­­kormány idején építették ki újra. Negy­ven év szünet után került erre sor. Nagy aktivitással kezdtünk dolgozni, és érzé­keltük, hogy munkánknak itthon jó visszhangja van. A ’94-es választások után kissé tanácstalanok voltunk, de a munkát nem hagytuk abba. Ez a konfe­rencia voltaképp gesztus a magyar kor­mány részéről, de ugyanakkor szüksé­ges is, hogy megbeszéljük a problémá­kat és kicseréljük a tapasztalatainkat. .. Nálunk a külügyminiszter nevezi ki a tiszteletbeli konzulokat. Hogyan történik elismertetésük az Egyesült Ál­lamokban ?­­Körültekintően és a személyek teljes körű átvilágításával. Kiértünk a tóhoz, Futó Ele­mér a töltésen hagyja a Tra­bantját, és elindulunk befelé a szilárd jégen.­­ Decemberben magas vízál­lással fagyott be a Kis-Balaton, a vizet aztán kiengedték, nem tu­dott tovább hízni a jég. Hat nap alatt, január 16. és 22. között 15 centit csökkent a vízszint, aztán egy hét is eltelt, amíg újból el­kezdték emelni. Később besza­kadt a jég, csak a nád tartott fenn a gyökereivel egy centi vastagsá­gú fagyott réteget - ez aztán nem is erősödött tovább. Futó Elemér megkopogtatja a nád tövét, a bot hegye szinte akadálytalanul szalad át a vé­kony jégen. - Bekövetkezett az, amit mondtam magának: ha a nád­arató gépek rámennek, ez a jég beszakad, a kerekek megúsz­nak, felkavarják a talajt, kitépik a rhizomát, a nád elpusztul. - Most kik és mennyiért végzik el az aratást? - Régebben csak egy jelké­pes összeget kaptunk érte, de előírhattuk az aratóknak, hogy hol és mekkora területen kell felújítaniuk a nádat - főleg olyan részeket jelöltünk ki, ahol mi a magunk erejéből nem bol­dogultunk volna. El kellett vin­niük mindent, ahogy mondani szokás: szarostul-bugyostul. Az osztrák-magyar kft. idejéről már meséltem, most egy hol­ding vállalta fel a munkát, úgy tudom, 3-4 millió forintot fizet­ Moldova György: A Balaton elrablása (9.) A Kis-Balaton Harangoznak, de kit temetnek? nek érte. Meglehet, hogy ennél többre rúg a kár, amit okoznak. Sok helyütt látni az aratógé­pek két párhuzamos keréknyo­mát, kipusztult utánuk a nád. -Talán jobb volna, ha nem aratnának? - Azt nem lehet megtenni, a nád egészségéhez hozzátarto­zik az évenkénti aratás. Futó Elemér mutat egy ta­valy levágatlanul hagyott részt: a nád valósággal megfeketült a gombáktól, a lebegő címer he­lyén csak az üszög nyomai ékte­lenkednek. Elszaporodnak a kár­tevő rovarok, a frissen kelt „egy­idejű” nádat is megtámadják, be­lülről vékonyra rágják, annyira, hogy egy gyönge szél is letöri. A lábon hagyott nád elkezd ritkul­ni, négyzetméterenként jó ha nyolc-tíz szál marad meg. Amennyire ránézésből meg tudom ítélni, az aratógépek minden rendszer és következe­tesség nélkül végzik a munká­jukat, inkább csak „rabolnak” a nádasban. Érthető, hogy a vál­lalkozó minél nagyobb haszon­nal szeretné visszanyerni a ki­fizetett bérleti díjat, ehhez ké­pest alakítja ki a körülménye­ket. A gépeit kikölcsönzi a ki­sebb magánarató csapatoknak - a gyakorlati munkát ők végzik el - kint a parton 11 forint 50 fillérért veszi át tőlük a nád ké­véjét. A kévékben egy szál avas nád sem lehet, mert rög­tön visszadobja nekik. A csa­patok is igyekeznek jól járni, ezért messze elkerülik az avas­sal vegyes vagy nehezebben bejárható részeket, csak a jót szedik, nem törődnek vele, hogy mekkora kárt okoznak közben gépeik mozgásával. - És mit szólnak a szakér­tők ezekhez az állapotokhoz? - Akadnak olyan kutatók, akik azt írták, hogy itt a Kis-Ba­laton II. ütemében terjed a nád, pedig csak 1990 és 1993 között legalább 500 hektárnyi pusztult ki. Mikor komolyabban rájuk kérdeztek, kiderült, hogy már három éve ki sem jöttek a tóra. Aki pedig nem jár ki ide, az nem is érthet hozzá, azt mondták er­ről a régiek: hallja, hogy haran­goznak, de nem tudja, hogy kit temetnek. Ismerek olyat is, aki egyenesen örül a pusztulásnak, mert kitömöttmadár-kiállításra készül, és ha hullanak, akkor nem tíz, hanem esetleg harminc fajt tud bemutatni. Elindultunk visszafelé a par­ton, hogy megkeressük a nád­aratókat. A gépek valaha a Sár­­szentmihályi Állami Gazdaság tulajdonába tartoztak, aztán az újabb idők szellemében privati­zálták a nádágazatot, létrehoz­tak egy holdingot, és ennek ke­retében kölcsönzik ki a gépeket. - Mennyit fizetnek egy sze­zonra? - kérdezem az egyik ki­sebb vállalkozó csapat vezetőjét. - Háromszáz- és ötszázezer forint közti összeget szoktunk, de minden költség minket terhel. A gépeket olyan állapotban kap­juk meg, hogy hetek telnek bele, mire helyrehozzuk őket, alkatré­szeket kell vásárolnunk hozzá, azokat is a saját pénzünkön. A mozgásunkat is megkötik, elénk raknak egy szerződést, melyben meghatározzák, hogy hol kell dolgoznunk és attól nincs elté­rés. Most akadt volna egy jobban fizető munkánk a Fertő-tavon, nem engedtek el minket, úgy lát­szik, sértette volna az érdekeiket.­­ Az idei szezon hogy ala­kul? - Az időjárás is ellenünk dolgozik, november végétől mostanáig csak 39 ezer kévét tudtunk levágni, a szezon végéig sem érjük el a százezret. Pedig az se volna sok, egy kévét 11,50-es áron számolva 1 millió 150 ezer forintot tenne ki, ebből le kell jönni minden költségnek, a maradék pedig négyfelé oszlik a csapaton belül. És ha legalább időben kapnánk meg a pénzt a holdingtól, de csak öt-tízezreket adnak mutatóba, még üzem­anyagra sem elég, és egy fél év is beletelik, amíg végre elszá­molnak velünk. Búcsúzóban még megkérde­zem a csapatvezetőt: - Mi az eredeti foglalkozása? - Mezőgazdasági mérnök vagyok. - Mennyi hasznát veszi an­nak, amit a nagyüzemi mezőgaz­daságról tanult az egyetemen? - Itt már semmi sem érvé­nyes, de mit csináljunk?! Vala­miből meg kell élni a család­nak. A holding a felvásárolt ná­dat a saját üzemében dolgozza fel, ide is benéztünk Futó Ele­mérrel. A csarnokban tíz, talán még a század elejéről származó Berger gép készíti a nádszöve­tet. A technológiai szint hihe­tetlenül alacsony, a munkafo­lyamat leginkább a barkácsolt kézi szövőszéken végzett tevé­kenységhez hasonlít, a gépke­zelőnő minden nádszálat külön fog meg és egyesével teszi be a gépbe, aztán egy kar üti be a helyére. A fizetések arányosak a munka színvonalával: a „szö­vőnők” 18 ezer forintos bruttót kapnak, ehhez csak 1200 forint étkezési hozzájárulás jár. Még­is örül, aki bejuthat ide, mert nincs más munka a környéken. Az egykor virágzó téeszre már csak az elhagyatott, törött abla­­kú istállók emlékeztetnek. - Milyen a kis-balatoni nád minősége? - Be kell vallani, hogy a fertői és az alföldi nád jobb, mert szikes földön nőtt, de erre is van vevő, francia és osztrák cégek viszik el. Ha az egész Kis-Balatont learatnák rendsze­resen, arra is akadna jelentkező. (Folytatás a szombati számban) lukor Magyar Nemzet 9 Magyarországot képviselik a nagyvilágban Amerikai Egyesült Államok: Boston - Toldalagi Pál, Cleveland (Ohio) - Bojtos László, Coral Gables (Miami) - Tar Sán­dor, Denver - Félegyházy-Megyesy Jenő, Honolulu - Pring Komjáthy Emese, Hous­ton - Solymosy S. Edmond, San Francisco - Woisin Éva, Seattle - Szablya Ilona, Ausztrália: Adelaide — Tóth Katalin Ma­­rianne, Brisbane - Borlai Tibor, Mel­bourne - Theodore Henry Lustig, Bolíviai Köztársaság: La Paz - András Esteban, Bartos Miklós, Brazil Szövetségi Köztár­saság: Curitiba- Ferenczy Loránd, Forta­­leza - Füzesi János, Rio de Janeiro - Ki­rály János, Florianópolis - José Sala Filho, Porto Alegre - Veronica Ruttkay Pereira, Chilei Köztársaság: Valparaiso - Eduardo Kovács Jones, Ciprusi Köztár­saság: Nicosia - Costakis Loizou, Domi­nikai Köztársaság: Santo Domingo - José Urena A., Dzsibuti, Djibouti - Said Omar Moussa, Ecuadori Köztársaság: Quito - Francisco Salvador Morál, Észt Köztár­saság: Tallin - Mail Hellam, Tartu - Ago Künnap, Finn Köztársaság: Kuopio - Matti Kaskinen, Lemland - Bengt Göran Lindholm, Rovaniemi - Jaakko Juhani Sandström, Tampere - Kristiina Marjoo- Riitta, Turku - Urpo Kivikari, Francia Köztársaság: Bordeaux - Jean-Paul Jauff­­ret, Colmar - Gilbert Charles, Nancy - Jean-Pierre Prudhon, Rouen - László Mes­ter de Parajd, Ghánai Köztársaság: Accra - dr. Ekon Fynn-Thompson, Görög Köztársaság: Heraklion - Konstantinos E. Konstantinides, Pireus - Alexandros Besi, Theszaloníki - Dimitrios Takas, Guate­malai Köztársaság: San Ignacio - Geren­dás István, Holland Királyság: ’s-Herto­­genbosch - Johannes Andreas Maria Reij­­nen, Honduras: Tegucigalpa - José Pedro Handal Bendeck, India: Calcutta - Amiya Gooptu, Madras - M. A. Alagappan, Iz­landi Reykjavík — Svavar Jónatansson, Iz­rael: Eilat - Dov Ramati, Jerusalem - Jo­­sef Weiss, Nahariya - Péter Ferenc, Tel- Aviv - Aharon Meir, Írország: Athlone - George Eaton, Japán: Osaka-shi - Takuya Yoshida, Hamamatsu-shi - Osamu Suzuki, Kanada: Calgary - Balázs Béla, Vancou­ver - Molnár András, Libanoni Köztár­saság: Beirut Al Hamra - Adel Kassar, Liechtenstein: Vaduz - dr. Markus Wan­­ger, Luxemburgi Nagyhercegség: Dude­­lange - Jean J. M. Ries, Malajzia: Penang - Fáskerty Gábor, Mauritius Köztársa­ság: Quatre Romes - Mészáros József, Málta: Sliema - Michael George Soler, Mexikói Egyesült Államok: Guadalaja­­ra/Jalisco - Alejandro Vázquez Macías, Monterrey - Modesto Alanis von der Me­­den, Monaco: Monte Carlo - Elek István, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egye­sült Királysága: London, Canterbury - Alexander de Gelsey, Liverpool - dr. Andrew Zsigmond de Lemhényi, Német Szövetségi Köztársaság: Düsseldorf - Hugo Cadenbach, Hamburg - dr. Helmut Greve, Nürnberg - Günter Späth, Schwe­­rin - dr. Günter Marten, Norvég Király­ság: Sarpsborg - Száva Gábor, Olasz Köz­társaság: Bari - prof. dr. Carmine Aréna, Firenze - prof. Ungár Ferenc, Palermo - Santamarináné Sótyi Adelaide, Perugia - Giuseppe Piria, Venezia (Velence) - dr. Enrico R. Zopas, Verona - prof. Pintér La­jos, Osztrák Köztársaság: Bregenz - Ne­mes Vincenz, Horitsd­orf - Michael Leier, Graz - Rudi Roth, Innsbruck - Franz Lan­tos, Maria Enzersdorf - dr. Rudolf Gruber, Salzburg - Elisabeth Wassibauer, Völker­­markt, Klagenfurt - Wolfgang R. Röhrs, Pakisztáni Iszlám Köztársaság: Lahore - Mahtab H. Mohiuddin, Panamai Köztár­saság: Ciudad de Panamá (Panamaváros) - Szmirnov István, Paraguayi Köztársa­ság: Asuncion - Tömböly Dénes, Perui Köztársaság: Lima - Hajóssy István, Por­tugál Köztársaság: Porto - Américo Fer­­reira de Amorim, Spanyol Királyság: Pal­ma de Mallorca - Francisco Manuel, Ko­vács Reus, Sevilla - José Miguel Salinas Moya, Srí Lanka: Colombo - Godaliya­­nage Rohan, Svájc: Basel - Konrad Peter Annasohn, Génévé (Genf) - dr. Kékessy Dezső, Zug - Jürg Marquard, Gilly János, Zürich - Nikolaus M. Hamnos, Szíriai Arab Köztársaság: Aleppo - Ahmad Al- Chihabi, Török Köztársaság: Izmir - Er­­dal Kerested, Kütahya - Ismét Güral, Te­­kirdag - Erdogan Erken, Új-Zéland: Wel­lington - Szentirmay Pál

Next