Magyar Nemzet, 1997. február (60. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-08 / 33. szám
SZOMBAT, 1997. február 8. Kultúra Amióta szabadon választhatjuk meg ünnepeinket, február 14-e, Bálint napja a szerelem és a tavasz örömünnepe lett Magyarországon is. Valentin-nap, fölfújható, piros szívekkel, giccsparádéval és obszcenitással, megfeledkezve arról, hogy a névadó, Szent Bálint (a Szentek lexikona szerint kettő is volt belőlük, egy vértanú püspök meg egy egyszerű pap; az egyiket Claudius császár uralkodása idején fejezték le, a másikat később nem sok alkalmat ad az ilyesfajta ünneplésre. A magyar költő, kivel irodalmunk voltaképpen elkezdődött, Balassa Bálint már inkább. Balassa Bálint, a főúri katona-költő, a magányos lélek, a veszedelemben forgó haza iránti szeretet megrendítő példája, az „országúti úriember”, ki, ha úgy hozta sorsa, rablólovag volt, útonálló, s aki utolsó szavaival így summázta életét: Te katonád voltam, Istenem, több okot is adna itt a február 14-i ünneplésre. Ezt fedezte föl egyik kollégánk - hivatására nézve gazdasági újságíró -, és, mivel a Bálintoknak - a szenteknek és a költőknek egyaránt - a kard a jelképük, fegyverkovács ismerősével végvári kard másolatát kovácsoltatta ki, hogy új hagyományt teremtve Bálint-napon Balassa Bálint költői mértékegységével mérhető mai magyar poétának nyújtsa át. Ötletét heves rokonszenv fogadta, a kard elkészíttetésében, az ünnepség megrendezésében részt vállalt Zelnik József vezetésével a Magyar Kulturális Szövetség, Makovecz Imre szépművészeti köre, a Széchenyi Társaság, a Nemzeti Színház művészei s lapunk kulturális rovata is. Február 14-én délelőtt tizenegy órakor a Gellért Szállóban adják át Tóth Bálintnak a Balassák kardjának hiteles másolatát. Nem csak a keresztnév-azonosság okán esett a választás Tóth Bálintra. Nem is azért, mert több ízben is a nagy elődhöz fordult imádságos verssel, névnapi köszöntéssel („Bálint úr, megint előttem jártál”). Tóth Bálintnak, a börtönviselt poétának, az Isten-hívőnek, a borivónak jár a Balassák kardjának mása. Budai otthonában, Mária-képekkel borított falak között csapongva beszélgetünk kalandos életéről, eszményeiről. A beszélgetés elején rögvest kiderül, hogy a legszívesebben két helyről szól, Pannonhalmáról meg a börtönről. „ Úgyszólván csak két helyen voltam olyan közösségben, ahol figyeltek rám, az egyik Pannonhalma, a másik a börtön. Mind a két helyen tényező voltam" - mondja.Békés Gellért, Legányi Norbert volt a tanárom, az igazgatóm Kovács Arisztid, a magyartanárom Jámbor Mike volt. Ő a Sorbonne-on végzett. Békés Gellért Rómában, a másikuk Angliában tanult. Olyan kitekintést adtak a világra ezek a nagy tudású szerzetesek, hogy állandóan érezhette a diák, a Római Birodalomhoz tartozunk. Cívis romanus sum - mondhatjuk magunkról valahogy úgy, mint Shakespeare-nél Horatio. Bennem a dánnál több a római. - Mégis, amikor leérettségizett, orvosnak jelentkezett. Nem várt döntés ez egy magát római polgárnak érző magyar Fiatalembertől. - Apám akarta, hogy így legyen. Teljesítettem az akaratát. Orvostanhallgatóként azután ellógtam egy évet Budapesten, majd beiratkoztam a bölcsészkar szociológia-filozófia szakára. Elképesztő, hogy kik tanítottak ott akkor. Számomra bizony az egyetem nívócsökkenést jelentett a pannonhalmi középiskola Tóth Bálint, után! De az évfolyamtársaim kitűnő emberek voltak. Egyébként is, életem nagy szerencséje, hogy mindig első osztályú emberekkel hozott össze a sors. A gimnáziumban is, az egyetemen is, a börtönben is, első szabad éveimben is. A bölcsészkaron pillanatok alatt összebarátkoztam Antall Józseffel, Katona Tamással, Albert Gáborral, Albert Zsuzsával. - Kinek mutatta meg legelőször költeményeit? -Mécs Lászlónak, osztálytársammal, barátommal, börtöntársammal, Gyöngyössy Imrével egyszerre. Mécs László hihetetlenül népszerű költő volt. Byronról mondják, hogy a nők elájultak, amikor belépett a terembe. Ilyenszerű hatást gyakorolt közönségére Mécs László, a papköltő is. Mint férfi is gyönyörű volt, csodálatos hangján mondta a verseit, mindenki el volt ragadtatva tőle. Nekünk azt mondta: Gyöngyössynek nagyszerű fantáziája van, nekem meg igen erős a formaérzékem. Később, ’49- ben talán, Illyés Gyulának mutattam meg a verseimet. Nagyon szépen beszélgetett velem. Aztán megint később Keresztury Dezső foglalkozott velem. Keresztury Dezsőnél jöttem rá, hogy úriember is lehet baloldali. Költővé azonban a börtönben értem, igaz, de ez már egy másik történet. - Jól látta Mécs László, hogy a kezdő költőnek a formaérzék volt a legfőbb erőssége? - Shakespeare azt írta: Mint fő utca, egyenes a válasz. Mint fő utca, egyenes a vers, mondom én. Elkezdem, befejezem, megvan. Ezért tudtam fejben verset írni a börtönben. Ma már persze egyre többet tanakodom: szonett legyen, vagy négyszer négysoros? Elég erős a vége? Nem hat túl nagyképűnek? Régen ez nem volt gond. Már csak azért sem, mert nem lehettem elég nagyképű ahhoz, amilyen kicsi voltam. Most már vagyok akkora, hogy nem szabad nagyképűnek lennem. Még a végén elhiszik, hogy valóban az vagyok. - Nagy szó, hogy még ma is megy a a Balassa Bálinthoz a versírás. Pályatársai közül egyre többen panaszkodnak, elakadt a költészetük, mert nem kedvez a kor a költészetnek. -Hosszú időn át én sem írtam verset. Most, hogy megint ellenzéki lehetek, megint jobban megy. Ha nincs miért írjon az ember... - Kik az eszményei? - Kezdem a nőkkel. Mindig az elérhetetlent tiszteltem. Nézzen körül, tele vagyok madonnákkal. Felnézek a nőkre, ugyanakkor a lelkem mélyén érzem, nincs a nőben semmi misztikum. A nők nagyobbak mint emberek, a férfiak nagyobbak mint angyalok, mondta Kajtár Márton barátom, a nagyszerű természettudós, és én egyetértettem vele. A férfiakban sokkal jobban dominál a szellem, a lélek, a nőkben,- hogyan fogalmazzak tapintatosan - több az anyagszerűség, erősebb a reáliákhoz való viszony. A nőknek sokra becsülöm a jellemét, a szorgalmát. Vagy: olyan érzéki verseket írok hozzájuk, amiket kinyomtatni is pirulnék. A férfiak? Julius Caesart tisztelem, mert ez a katona és államférfi bűneiben is erős volt. Magamat azonban inkább Antoniushoz hasonlítom. Antonius a bátrak bátra volt, a nőkkel kapcsolatban azonban mindig zűrbe került. Eladta Kleopátráért a fél birodalmat. - Mit adna el Tóth Bálint a nőkért? A költészetét? - Nincs az a női testrész, amely megérne egy fél birodalmat. A szexusért soha föl nem áldozom a öntudatomat. (Hacsaknem négyszemközt.) - Szegény ember Tóth Bálint, a költő? Vagy tehetős? - Szeretném a világot úgy nézni, mint egy grand-seigneur. A pénz nem érdekel. Csak legyen! - És szokott lenni? - Most, hogy nyugdíjas vagyok, igen. Most jutottunk oda, hogy hó végén nem kell ötszáz forintokat kölcsönkérni. Börtönéveimért kapott kárpótlásokkal, ezzel azzal harmincháromezer a nyugdíjam. Úri nyugdíj ez, annyi, mint ha főosztályvezetőként mentem volna nyugdíjba a Széchényi Könyvtárból. - Elkanyarodtunk az ideáloktól. Épp a férfiaknál tartottunk, JuliuS Caesarnál. - Nagyon összetett dolog ez, inkább azt mondom, kik nem voltak soha, egy percre sem az ideáljaim. Szent Imre sose volt. Szent István se nagyon. A katonák, azok igen. Szent László például. A szentek közül meg Szent Benedeket szeretem, de nem az Ora et labora! parancsa miatt. A munkát nekem ne istenítse senki! Még a Bibliában is benne van, hogy az Édenben nem volt munka. - A versírás nem munka? - De, sajnos, néha igen. Főleg, ha azért ír valaki verset, mert kötelessége. Nézze meg Arany Jánost! A Széchenyi emlékezete gyönyörűen van megcsinálva, de izzadságos. A Vörös Rébék vagy Az ünneprontók, az szívből jött. - Ha nem az Imádkozzál és dolgozzál! elve miatt, akkor miért tiszteli Szent Benedeket? - Az Ut in omnibus glorificetur érhető poéta Deusért. Ezt persze igen protestáns módon értékelem, úgy gondolom, bizonyos esetekben a házasságtörés is dicsérheti az Urat. - A vers is dicsérheti az Urat? - Ha jó, dicsérheti. És dicsérheti akkor is, ha szerelmes, ha szexuális vers. Végtére is, a szexualitást Isten adta nekünk! - És kik a költő ideáljai? - Balassa Bálint feltétlenül. Már csak azért is, mert ő is Bálint. Vagyok annyira nárcisztikus, hogy szeretem a keresztnevemet. Aztán azt is szeretem Balassában, hogy katona volt. Egyálta-lán a katona Bálintokat mind szeretem. Török Bálintot, Arany Bálintot, aki a Magyar Közösség egyik elítéltje volt (ezzel a perrel kezdték szétverni a kisgazdapártot). Emlékszem, ötvenhatban Arany Bálinttal álltunk a Hősök terén, jól éreztük magunkat, két nap múlva meg jöttek az oroszok. - A börtönben, Vácott meg a bánya mélyén pezsgő szellemi életet éltek. - Amikor már kaptunk annyit enni, hogy ne kelljen szüntelenül az éhségre gondolnunk, lehetett művelődni. Nem véletlen, hogy a munkatáborokból szinte semmi különlegesen nagy vers nem maradt ránk. Nem kaptak annyit enni a szerencsétlenek, hogy szellemi munkához elegendő vér juthatott volna el az agyukig. A börtönben egyébként „egyetemet” alapítottunk. Egyik rabtársam, akinek az édesapja Kossuth-díjas festőművész volt, művészettörténetet adott elő. Én pszichológiát és történelmet. Csizmadia Zoltán teológiát és filozófiát. Irodalomtörténetet is írtam, hályogkovács módon, a fiatal egyetemista végtelen magabiztosságával. Még nem voltam kész, amikor szabadultam. Bevallom, azon gondolkodtam, de kár, hogy épp most szabadulok! Be kéne még ezt az írást fejezni! Azt a fajta jó érzést, azt a komoly összetartozást azóta se éreztem férfitársaságban, mint a váci fegyházban. Irodalmi társaságban, az írószövetségben sem? - Az írószövetség nagyon sokszínű társaság. Helyes is, hogy sokszínű. Nem egy zárka, hanem több. A szemben levő zárkában egész mások ülnek, mint az enyémben. Jó költők, Petri György például, jó írók, Esterházy Mihály... - Péter. - Igaz, a Kornisa Mihály, nem az Esterházy, mindig összetévesztem őket. De el kell mondanom, én azt az írószövetséget szerettem, amelyikben még ott ült Csoóri Sándor és még sok más barátom, akiket ma eléggé hiányolok. Konrád Györgyöt is hiányolom. Ha ott volna, lenne kinek ellentmondani. Ha Csoóri ott volna, lenne kivel egyetérteni. Elszürkült kicsit mára az írószövetség. De emiatt csak magára vethet. Vannak viszont különböző egyesületek, alapítványok, akadémiák, a szellemi, az irodalmi élet színessége tehát valahol fennmaradt! Börtönéveinek 1956 előtt és ’56 után nem „egyetemi előadásai”, nem is irodalomtörténet-írása az ércnél maradandóbb értéke, hanem a Füveskert-antológia, rabtársaival közösen írt, szerkesztett, másolt, mentett verseskönyvei. Mindenütt a világon szenzáció volna ez a gyűjtemény, fakszimile kiadásokban adná közre a sok kötetből annyi részen át is megmenekült eredeti, kézzel írt könyveket. Idehaza, az egyetlen, 1995-ös kiadás is visszhangtalan maradt, a Magyar Nemzeten kívül alig volt lap, amelyik foglalkozott volna az önök világraszóló börtönköltészetével. Amellyel voltaképpen ötvenhatnak voltunk az előfutárai... A börtön kihozta az emberekből a költőt, a meditációt. Rabságban közel kerül mindenki a saját énjéhez. Volt olyan köztünk, aki pár tökéletes verset írt odabent, a börtön után azonban soha többé nem foglalkozott versírással. Gérecz Attila a börtönben érett költővé, és meghalt a budapesti utcaharcokban. Béri Gézát soha nem fogadta be igazán a magyar irodalmi élet. Tollas Tibor Nyugaton szavalta lánglelkű költeményeit, Kárpáti Kamil itthon szerkeszti újabb és újabb köteteit. Szathmáry Györgyről alig páran tudjuk, ki ő valójában. A Füveskert, igaza van, világhírű lehetne. De itt még az se mondható róla: ércnél maradandóbb. Évszázadonként két-hárommillióval kevesebben leszünk. Nem túlzottan nehéz matematikai feladat kiszámítani - elmondtam én, megírtam én ezt már máskor is - mikorra tűnik el végképp a magyar nép. És hát hol van a makedón birodalom, hol a Római Birodalom? Hol vannak a görögök? Lehet, hogy egyszer majd a magyar költészetért - többek közt a Füveskert-versekért - fog megtanulni magyarul valaki? Ahogyan a görögökért tanulunk, tanultunk görögül? Lőcsei Gabriella Két költő meg egy kard Tóth Bálint: Mint a fő utca, egyenes a vers Havran Zoltán felvétele Balassa Bálint: Isten katonája it . 11 Ma az országban zavar van, s a zavarosban azok halásznak, akiknek van pénzük horgászfelszerelésre... - így értékeli a helyzetet a bonyhádi kardkovács, Fazekas József. A mesterember örömmel vállalta a Balassa Bálint-emlékkard elkészítését. A Tolna megyei kisváros felvégén álló házában egy hét alatt kikovácsolta a fegyvert. Mintául Balassa Menyhért főúr kardjának maradványát s XVI. századi végvári fegyvereket használt. Azaz nem pontos másolat készült, mert - mint fogalmaz - „minden kard külön egyéniség”. Ezt ő jól tudja: honfoglaláskori szablyák, XVI. századi kosaras markolatú francia tőrkardok, kínai pallosok mintájára készített szúró- és vágófegyverek is kikerültek már a kezéből. A régi fegyvermesterek fortélyait magyar és német nyelvű szakkönyvekből igyekszik megismerni, még többet tanul azonban a restaurálásra kapott régi kardokból. Több száz évvel az elkészítés után megpróbálja kitalálni azt a szakmai furfangot, amit a középkori kovács alkalmazott. Ez többször sikerül, néhányszor azonban nem: örökre titok marad az annak idején is csak a beavatottak által ismert szakmai fogás. Ezek közé tartozik a damaszkuszi tér rejtélye. Noha sok kovács kísérletezik a rétegelt penge előállításával, csak részsikereket érnek el. Fazekas József tevékenysége épp ezért látszik fontosnak: nemcsak a régi tárgyak, hanem a tudás, a kézmozdulat is fennmarad a régi mesterségek mai művelőiben. Az Európai Unió tagországaiban is jó kezű kovácsok fáradoznak régi katonaszerszámok készítésén. Náluk is jobbak azonban a japán fegyvermesterek - állítja a bonyhádi kardkovács. A Távol-Keleten nem szakadt meg a sok évszázados hagyomány, ott a tudást maguk a mesterek adták át a tanítványoknak. „A japán kovács kimegy az erdőbe, és megmutatja, melyik fát kell kivágnia a szénégetőnek, s hogy jó faszén kerüljön majd a kemencébe.” Ma Nyugat-Európából jönnek hazánkba is azok a gyári sablonokkal, gépekkel előállított díszfegyverek - köztük nikkelezett szamurájkardok is -, amelyekért a közönség olykor több pénzt fizet, mint a kézzel kovácsolt iparművészeti remekekért. „Lehet, hogy géppel még szebb fegyvereket is előállítanak, mint kézi kovácsolással, de azoknak a kardoknak nincs lelkük” - mondja Fazekas József. Nem beszélve arról, hogy a gyártott díszfegyverek többszörösen drágábbak, mint a míves alapossággal, az eredetiekkel azonos módon készített, valódi kardok. A harminchét éves férfi két gyermekét, feleségét tartja el a kard- és vadászkés készítéséből. Annak idején tíz évig műkedvelőként forgatta a kalapácsot az egykori elektroműszerész, az utóbbi hét évben azonban már „hivatásosként” gyújtja be a kemencét, indítja el a köszörűt. Neve mind ismertebb, így kemény munkával bár, de tisztes pénzt keres. Derűlátásával különleges a mai világban. Miként csodabogárnak tartják azokon a nyári várjátékokon is, ahol megjelenik termékeivel, s kovácsolásba fog a helyszínen. „Csodálkoznak, hogy még van valaki, aki kézzel dolgozik” - mondja. A nyáron a budai Várban kotnyeleskedett egy amerikai turista, túl közel férkőzve a kis kemencéhez. A kardkovács figyelmeztette a balesetveszélyre az ismerős arcú embert. Kiderült: James Carter volt amerikai elnök érdeklődött a bonyhádi mester munkái iránt. Nyomban vásárolt is három vadászkést. Hármat vett, de nem késből, hanem honfoglaláskori szablyából a Széchenyi Társaság a millecentenárium évében. Ezek voltak a jeles vásárlások eddig. A múlt értékeit becsben tartja a kardkovács. Ennek fontosságára is a japán példát említi: a szigetországban talán épp azért jutottak el az elektronika, az autógyártás csúcsaira, mert tisztelik a múltjukat - vélekedik. „A kézi kovácsolás a kardot jó megfogni - mondja a mester. - Az is szívesen megsuhintja, aki békés természetű ember. Nem véletlen, hogy a kard sok helyen a tisztaság, az igazság jelképe" - említi. Ó én édes hazám, te jó Magyarország. .. Ez a maratott szöveg olvasható a Balassa Bálint-emlékkardon. A Balassaidézetet a gyermeke tankönyvéből választotta a mester. Szívének kedves ez a mondat, amiként az is: „Seregben tündöklő és félő frisseség, Entalem s Istentűl legyen már békesség”. Az égiekre való utalás Fazekas Józsefnek, a hívő embernek kedvére van. Többek között ezért is lelte örömét a Balassa-kard elkészítésében. S azért is, mert úgy véli, ma a nagy széthúzás miatt veszélyben lévő országnak a védelmére szolgál egy-egy ilyen jelkép. Molnár Pál Költészet a bonyhádi kovácsműhelyben Védi az országot a végvári fortély A kard, melynek mintájául Menyhért úr fegyverének maradványa szolgált Vajda József felvétele Madar Nemzet 17