Magyar Nemzet, 1997. március (60. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-17 / 63. szám
HÉTFŐ, 1997. március 17. Krónika Napkelte: 5 óra 51 perc, napnyugta 17 óra 54 perc. Gertrúd, Jozefina és Patrik nevű olvasóinkat köszöntjük. A Gertrúd germán eredetű név, jelentése: a dárdák varázslónője. II. Endre magyar király felesége is ezt a nevet viselte. A Jozefina héber, latin név, jelentése: Isten gyarapítson, ő összegyűjt, megsokasít, bevon, elvesz. A Patrik latin név, jelentése: rómainak született nemes. Ma Szent Patrikot ünnepli az egyház, ő a bányászok, kádárok, kovácsok és borbélyok védőszentje. Sf.Urcdó Ma 80 éve, 1917. március 17- én született Budapesten Marton Endre Kossuth-díjas rendező, kiváló művész. Pályafutását a Pünkösti-féle Madách Színházban kezdte, majd a Vígszínház rendezője, 1949-től a Nemzeti Színház rendezője, főrendezője, 1971-78 között igazgatója volt. Főbb munkái: Bernarda Alba háza, Vérnász (Federico García Lorca), A tojás (Félicien Marceau), Az ember tragédiája (társrendező), Marat Sade (Peter Weiss) Az a szép fényes nap (Szabó Magda). Bacsó Péter forgatókönyve alapján a Katonazenével mint filmrendező is bemutatkozott. Évtizedekig tanára volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolának, több neves rendező került ki osztályaiból. Munkáját nemzetközileg is elismerték, tagja volt a Nemzetközi Színházi Intézet végrehajtó bizottságának, s elnöke az intézet magyar tagozatának. (Budapesten halt meg, 1979. október 12-én.) Trolit lopott egy gyerek. Az Örs vezér terén parkoló üres trolibuszt lopott el vasárnap este egy gyerek. A 14 éves fiú elindította a járművet, majd a parkolóból kifelé menet összeütközött egy személygépkocsival, nekihajtott az Örs vezér tér 15. számú házának. Az önjelölt vezetőnek eltörött a karja, s a kocsi utasai is megsérültek. Utóbbiakat a tűzoltóság szabadította ki az autóból. Az ütközés nyomán a házon is jelentős rongálódás keletkezett. Kiégett személyautóra figyeltek fel a járókelők szombat délután Dávod külterületén egy dűlőúton. A 1200-as Ladában összeégett halott ember feküdt. A kocsi utasterében szabálytalanul beszerelt gázpalack volt, amelynek a tömlője le volt csavarva. Bűncselekményre utaló körülményt a rendőrök nem találtak, így nem zárható ki sem a baleset, sem az öngyilkosság lehetősége. A kocsiban életét vesztett 36 éves S. István dávodi lakos ugyanis alig egy hónappal ezelőtt családi élete megromlása miatt már megkísérelt öngyilkosságot. Plutónium is került a környezetbe Japánban, a tokaimurai nukleáris létesítményben, ahol a hét végére több mint nyolcszorosára emelkedett a radioaktív anyagok mennyisége. Ez azonban - hangsúlyozzák - jóval a megengedett küszöbérték alatt maradt. Roma-magyar polgárőrség alakult Salgótarjánban húsz taggal, a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat kezdeményezésére. A Hegyvidék Polgárőr Egyesület szoros kapcsolatban áll majd a rendőrséggel. Hranek Ferenc, a kisebbségi önkormányzat vezetője, az egyesület frissen megválasztott elnöke elmondta: legalább háromszáz tag toborzása szükséges. Őrizetbe vettek egy családi rablóbandát, amelynek négy tagja: a 36 éves K. Klára, lánya, a 17 éves H. Anita, továbbá élettársaik, a 20 éves R. Gusztáv és a 16 éves H. József összevert és kirabolt egy idős asszonyt a Nógrád megyei Becske mellett fekvő Epres tanyán. A 76 éves sértett csak másnap tudta értesíteni a rendőröket - de szerencsére remek személyleírást adott. Az ötös lottó nyerőszámai: 3,19, 27, 28, 75; jokerszám: 986 744 A hatos lottó nyerőszámai: 4,14, 16, 35, 40, 42; a pótszám: 24 Szupervonat kezdi meg működését júniusban Barcelona és a Spanyolország délkeleti partvidékén fekvő Alicante között. Az 529 kilométeres távot egy órával rövidebb idő alatt teszi meg, mint a hagyományos gyorsvonatok. Kiépült gyorsvasúti pálya hiányában a Valencián át közlekedő nagysebességű vonat, az Euromed egy „könnyű” változata lesz a francia TGV technológiájával működő spanyol szupervonatnak, az AVE- nak, amely 1992 óta kevesebb mint három óra alatt gyűri le a Madrid és Sevilla közötti 542 kilométeres távolságot. Lóverseny A szombati ügetőversenyek eredményei: I. 1. Zsabó (12) 2. Zsurló (8) 3. Zselé (5) 10: 23, 13, 10, 28. Bef: 47, 213 H.bef: 958. II. 1. Zuboly (7) 2. Zsó (12) 3. Lokátor (4) 10: 44, 24, 10, 55. Bef: 52, 271 H.bef: 2214 III. 1. Varese (8) 2. Noble Pláne (2) 3. Sumer (11) 10: 17, 10, 20, 15 Bef: 89, 65 H.bef: 790 IV. 1. Tienna June (7) 2. Ravasz (2) 3. Utazó (4) 10: 22, 12, 10, 64 Bef: 37, 42 H.bef: 478 V. 1. Val (7) 2. Töhötöm (11) 3. Utánzó (5) 10: 351,41,25,25 Bef: 495, 904. H.bef: 15557 VI. 1. Védelem (6) 2. Addicted (10) 3. Talány (11) 10: 53, 13, 10, 11 Bef: 77, 97 H.bef: 326 VII. 1. Varjas (1) 2. Újfalu (8) 3. Zéró Risk (3) 10: 18, 12, 11, 10. Bef: 71, 91. H.bef: 750 VIII. 1. Zsemlye (2) 2. Wágner úr (5) , 3. Zelena (10) 10: 30, 10, 19, 15. Bef: 146, 97 10: 1484 IX. 1. Zádor (7) 2. Zöldkirály (8) 3. Ulietta (5) 10: 19, 10, 13, 35 Bef: 27, 68. H.bef: 716 X. 1. Rege (5) 2. Orgonavirág (1) 3. Malicia (2) 10, 51, 13, 28, 49 Bef: 153, 115 H.bef: 1082 A MNOSZ elismerései Március 15-én, amely egyben a magyar sajtó napja is, 12 kollégát avatott örökös taggá a Magyar Újságírók Országos Szövetsége: Balabán Péter, Barabás Tamás, Faludy György, Fejtő Ferenc, Földes Péter, Halász Péter, Kende Péter, Méray Tibor, Molnár Miklós, Obersovszky Gyula, Tardos Tibor, Tollas Tibor. Az Aranytoll-kitüntetettek: Bajor Nagy Ernő (Szabad Föld), dr. Berki Feriz (Egyházi Krónika), Fehér Klára (Magyar Nemzet) posztumusz. Havasházi László (24 Óra - Tatabánya), dr. Magyar Pál (Új Tükör) Padisák Mihály (Magyar Rádió Rt.), Pongrácz Zsuzsa (Mozgó Képek), Szabados Tamás (Magyar Televízió Rt.), dr. Szecskő Tamás (Magyar Rádió Rt.), Szilágyi Éva (Nők Lapja), Valkó Mihály (Új Néplap - Szolnok). A határon túli magyar sajtó két munkatársa: Kántor Lajos, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke (Korunk - Kolozsvár), Szász János (Romániai Magyar Szó — Bukarest) szintén Aranytollat kapott. Zavartalan volt a ki- és belépés vasárnap az ország határátkelőhelyein. A teherforgalom is fennakadások nélkül bonyolódott le. A belépés esetén mindössze Rédicsnél, a kilépéskor pedig csak Röszkénél kellett egyórás várakozással számolni. Erős földrengés - a Richter-skála szerinti 5,6-os erősségű - rázta meg helyi idő szerint vasárnap délután Japán középső részét, beleértve Tokiót is. Az első értesülések szerint a földmozgás nem követelt áldozatokat és anyagi károkat sem okozott. Rendőrkézén a bombariadós Nagy riadalmat okozott Szombathelyen még péntek reggel nyolckor (amikor már megjelent ünnepi, egyben hét végi lapunk) egy ismeretlen férfi. Telefonon bejelentette (külön-külön felhívta az érintetteket): bombát helyezett el a Borostyánkő, a Centrum, valamint a Domus Áruházban és a Vásárcsarnokban, továbbá a Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. A megyei és a szombathelyi rendőrök közel 100 fős civil és egyenruhás állománnyal lezárták és kiürítették az érintett épületeket. Az átvizsgálás során sehol sem találtak robbanószerkezetet. Szerencsére az intézmények közül több helyen működtettek olyan készüléket, amely a rosszindulatú hívások kiszűrésére szolgál. Ennek alapján sikerült délelőtt tíz órára egy 53 éves szombathelyi férfit elfogni. A férfi a kihallgatás során elismerte a bűncselekmény elkövetését. Őrizetbe vették. V. Vincze Péter A 60 millió évvel ezelőtt élt és hosszú ideig kihaltnak hitt Wollemi fenyő fiatal növendék példányait tervezik eladni, továbbterjesztésük jogával együtt. A fenyőfajta 40 élő példányára 1994- ben bukkantak Ausztráliában. Lehet szeretni, nem szeretni, de ez mit sem változtat azon, hogy Glenn Close az amerikai filmgyártás egyik ízig-vérig mai nagyasszonya. A most 50 éves színésznő karrierje 15 évre nyúlik vissza, de ezt az időt jól sikerült kihasználnia. Megöltek egy kecskeméti fogorvost. Tíz napja tűnt el Mester József 56 éves kecskeméti fogorvos. A városszerte közismert doktort 10-e óta nagy erőkkel kereste a rendőrség, vasárnap délután meg is lelték, holtan. A fogorvost valószínűleg megölték. Az áldozatra egy fiatalember, a kecskeméti Budai utca 18. számú lakás tulajdonosa talált rá. Az illető egy hónapja albérletbe adta ki a lakást a fogorvosnak, aki egy ismerősének vette ki a bérleményt. Magyar Viml 15 50 éve Intedt A múlt hetivel szemben a héten visszaesett az ingatlanforgalom a fővárosban. Az öröklakásokon és családi házakon kívül csupán négy bérház eladása bonyolódott le. Egy ingatlant 400 000 forint vételáron a kincstár vásárolt meg. A telekforgalom sem volt jelentős. Két telek cserélt gazdát. A Bonyhádi úton négyszögölenként 6,50 forintot fizettek. Halálos vasúti-közúti baleset történt vasárnap 13 óra 20 perckor Budapesten, a X. kerületben, a Kőér-Gyömrői út kereszteződésében lévő átjárónál. A jelzőlámpa piros jelzése ellenére a sínekre hajtott egy piros Lancia típusú személygépkocsi és összeütközött a szegedi InterCity járattal. A vonat mintegy 500 métert tolta maga előtt az autót, amelynek 20- 25 éves vezetője a helyszínen, a vele utazó fiatal lány pedig a kórházba szállítás közben halt meg. ■i » »• i | # Hűvös idő Eleinte borult lesz az ég, majd északkelet felől megkezdődik a felhőzet csökkenése. Főként a Dunántúlon és a déli megyékben várható újabb eső, havas eső, helyenként havazás. Az északkeleti szél sokfelé megerősödik. A hőmérséklet csúcsértéke 3 és 8 fok között alakul. Várható országos középhőmérséklet: 3,5 fok között. Orvosmeteorológiai előrejelzés: hidegfronti hatás várható. A Duna vízállása és hőmérséklete tegnap Budapestnél: 230 cm, 8,1 fok. Lopott autók nam Lapunk folyamatosan közreadja a legutóbbi napokban Magyarország területén ellopott gépjárművek adatait. Kérjük olvasóinkat, akik bárhol felismerik a körözés alatt álló gépjárműveket - a közölt azonosító adatok alapján -, azonnal értesítsék a rendőrséget, vagy ha ez nem lehetséges, szerkesztőségünk belpolitikai ügyeletesét. Péntektől vasárnapig IX. kerület piros Opel SH-38-307 vörös FIAT 126 DHU-349 Békés megye: sárga PHAT BHW-687 XIV.kerület fehér Lada DPR-146 Békéscsaba világosbarna Wartburg CWP-917 Budapest X. kerület (ehér Lada ABM-179 hordó BMW L-95588 Csongrád megye: I. kerület szürke VW CSE-801 ezüst FIAT KXL-909 kék VW BKK 1624 Szeged piros VW NOM-BG-66 sötétkék Mitsubishi P.CP8529 barna Lada DKG-943 fehér Ford Orion DEG-910 ezüst Mercedes 300 SME 3625 fehér VW Transport DVP-854 piros Honda FBY-312 fekér Trabant 1,1 ABX-6078 szürke Audi 80 EWK-569 II. kerület fekér Yugo DPG-470 barna Wartbrug CHF-238 fekér Wartburg DBL-436 korálpiros Lada 1200 BKW-531 bordó Opel Asta EKB-031 kék Opel CWA-320 zöld VW EYB-233 Fejér megye: fekér Renault Clo EGN-695 zöld BMW 325 CUE-257 kék Lada FES-277 Dunaújváros sötétzöld VWGolf DZZ-271 piros Citroën AX DDY-517 sárga Merades 300 DBU-214 szürke Honda FHK-682 korai Lada 21013 DJZ-702 fehér Nissan HD-AE436 szürke Trabant COK-078 szürke Mitsubishi AD-527 RW Kápolnásnyék fehér Lada 1200 EWS-118 Il. kerület szike Polski PO88 02 XI. kerület lehet Lada FCN-249 XV.kerület szürke Peugeot DNP490 Nagyvenyim szürkéskék Audi SC DM3 kék Lada KTC-624 szürke Lada KXJ-796 lekér Mercedes FGR-907 Székesfehérvár középpiros Suzuki Swift EZU-333 lekér Wartburg CTT-512 kék Toyota Tercel DMB-471 Ciapp Wartburg BKM-418 Győr megye: zöld Opel Corsa EHN-116 kék VW Golf EKS-721 fekete FIAT Uno CTZ-349 Sopron fehér Mercedes SB-134 szürke Trabant 601 BKM76 kék Lada Samara FAP-348 XVI. kerület piros Lada APD-970 Hajdú megye: kék Opel MARCEE-3 fehér Renault 19 CIB-084 XVII. kerület fehér Mazda E 2200 FGT-912 Debrecen sötétzöld Lada FHD-742 fehér Trabant DFF-182 fehér Peugeot 306 PEZ-005 szürke VW DPS-765 tompalila Mercedes 250 CWS-250 IV. kerület zöld Mercedes KHZ-542 sárga HAT 126 BEF-178 piros VW EHF-353 fehér Lada 1500 ENS-982 zöld Wartburg ADR-116 kék Toyota CYF-643 XVIII. kerület ezüst Mazda BWU-623 Komárom megye: szürke Ford Scorpio FCT-344 ezüst Mercedes ULEE-186 fehér Lada Niva ADR-085 Esztergom ezüstmetál Audi 80 BAER 238 kék Lada BZN-966 fehér P.FIAT EHG-619 fehér BMW 325 GGR-785 Tatabánya zöldsárga Lada AGE-591 fehér Lada EKN-365 XII. kerület fehér GGT-676 XIX. kerület kék BMW FGY-090 Pest megye: V. kerület barna Honda ■ GDW-467 fehér Trabant AYN-929 vörös Wartburg DKE-905 Budaörs zöld Mercedes 190 LADL-793 fekete BMW HAKV404 bordó BMW WE-RW24 XX. kerület sárga Wartburg KVT-638 Dunaharaszt teher Wartburg BLS-128 zöldesbarna Audi 100 DAV-158 szürke VW HL-WJ 47 kék Mazda KTF-889 Gödöllő szürke Daihatsu CMB-674 zöld Audi D 60-274 sötétkék BMW 524 W 47-247 B sárga Skoda 105 CEB-164 Isaszeg szürke Alfa Romeo GGP-821 fehér VW GFJ-829 ezüstmetál Audi 200 DSC-500 XXII. kerület fehér DSY-766 Tolna megye: VII. kerület szürke FIAT FCL-032 zöld Crysler LSH-505 kék Opel EUS-092 Szekszárd fehér Citroën EXP-672 sötétkék BMW FEC-250 kék Opel DPJ-673 Bács megye: szürke VW ADS-914 Vili. kerület fehér Skoda KRU-237 XIII. kerület metálszürke Ford Sierra CA 36-26 Kecskemét barna Lada EKY-755 Vas megye: zöld VWGolf DTCY43 fehér Lada2101 EOM89 sötétkék Mercedes SZ-37365 Szombathely lörtfehér Trabant 601 DMF-167 szürke Trabant 601 BEN-145 zöld ZUK BHF-024 Kiskőrös piros Suzuki ETF-333 Zala megye: fehér OpelKadett CW-631 piros VWGolf DSP-074 Kiskunhalas sárga VWGoM FGP-727 Keszthely piros JawaCZ350 UDD-132 A Postabank Nyíltvégű Értékpapír Befektetési Alap nettó eszközértéke 2 136 707 920 forint Egy darab befektetési jegyre jutó érték 1,098332 forint E-mail: bridge rádióbridge.@datanet.hu nt 19.30-kor: Írjtó Belinda Caulse-interjú, Hip-Hop Boyz-sajtótájékoztató 21.00-kor: Amerikai sel-fl, flFJsz: Chrlstopher Lamberlll^ ________ ' J OROKOS TAGSAG A Magyar Televízió Rt. Stúdió ’97 szerkesztősége és a Petőfi rádió ismételten arra kéri a nézőket, hogy szavazzanak az örökös tagokra. A mellékelt szavazólap segítségével a halhatatlanok képzeletbeli társulatának tagjait választhatja meg a közönség. A művészek nevét tartalmazó listát neves szakemberekből, illetve közéleti személyiségekből álló zsűri szavazatai alapján állítottuk össze. Kedves Olvasó! Az Ön feladata annyi, hogy mindhárom kategóriából (színésznő, színész, operaénekes) három-ha-kérjük, a szavazólapon kategóriánként 3 nevet X-szel jelöljön meg, és nyílt levelezőlapon küldje el a megadott címre! A levelezőlapra írja rá nevét és címét. A beküldők között 10 jegyet sorsolunk ki a gálára. Főtámogató: AVON Támogatók:rom névre szavazzon. Kérjük, hogy a kitöltött szavazólapot nyílt levelezőlapra ragasztva, március 21-ig küldje el címünkre. Magyar Televízió Stúdió ’97 szerkesztősége 1810 Budapest, Szabadság tér 17. Örökös tagság SZÍNÉSZNŐ SZÍNÉSZ OPERAÉNEKES Almási Éva Bessenyei Ferenc____________ Gregor József_________________ Galambos Erzsi Garas Dezső Ilosfalvy Róbert_____________ Lukács Margit Haumann Péter Kincses Veronika Molnár Piroska Hofi Géza Marton Éva Törőcsik Mari Sinkovits Imre Polgár László Udvaros Dorottya Tordy Géza Rost Andrea Tg .................... 1IW| ■■ , 14.t^nt.:M,4 QIMESTORi