Magyar Nemzet, 1997. augusztus (60. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-27 / 199. szám

SZERDA, 1997. augusztus 27. Környezetvédelem Madar Nemzet 19 Villámgyors villanás, majd ismét körülzár bennünket a nyár sűrű, ragadós csöndje. - Barna rétihéja, csak nagyon ritkán lehet ilyen közelről látni - jegyzi meg kísérőnk, aki vezetői szerepét összekötve a napi vízminta-vételekkel, elkalauzol bennünket a Kis-Balatonra. Vásárhelyi Jánosné, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság keszthelyi laborvezető helyettese - mondania sem kell szerelmes e tájba, s mert jószerivel a pályáját is itt kezdte, ismeri hát minden zegétzugát. A Diós-szigeten vagyunk. Előttünk Fekete István háza simul a fák ölelésében a tisztás széléhez. Legendás ház, a Téli berek és sok más csodálatos regény ihletője. Zárt ajtajával, ablakaival mintha most is várna valakire. Talán egy kutató érkezésére, aki ismét eltölt néhány napot-hetet a falai közt, és akkor a ház ismét életre kel, mert azt már tudja, hogy az igazi, a gazda nem jön el soha többé. * Terepjárónkkal egy zúgó közelében állunk, és épp jókor érkeztünk. Kiskócsag csodálja magát a víz tükrében. Ügyet se vet ránk, a köztünk lévő távolságot biztonságosnak érzi. Áthajthatnánk ugyan a zúgón, mégis inkább kerülünk egyet, „száraz lábbal” is elérhetjük a ránk várakozó csónakot. Útközben pedig hallgatom a Kis-Balaton legújabbkori történetét, mely 1865 után a Sió-híd és a Budapest-Nagykanizsa-Fiume vasútvonal építésével kezdődött, igazán válságosra azonban az 1960-as években fordult. A Balaton-parton ugyanis egyre-másra emelték a szállodamonstrumokat, és építették az akkor szükségesnek gondolt partvédő műveket. A tó, mely sokáig türelemmel viselte az emberi beavatkozást, előbb a Keszthelyi-öböl, majd a Balaton egész medencéjére átterjedő halpusztulással válaszolt. Noha a tihanyi kutatók már évekkel előbb figyelmeztettek a veszélyre, szavuknak csak az 1965-ös nagy algainváziót követően lett némi foganatja. Pedig nem ártott volna jó előre gondolkodni, tudván, hogy a felszíni vizekből származó tápanyagok 54 százalékát a Zala szállítja a Balatonba, jelesül a Keszthelyi-öbölbe, mely a tó teljes felületének 6,4, térfogatának pedig 4,3 százaléka. Megindult tehát a feliszapolódás, és megjelentek addig ismeretlen hínárfélék, köztük a süllőhínár. 1974-ben Fenékpusztánál mérőhelyet telepítettek a Zalára. Az éves mérések 30 000 tonna lebegőanyagot, 150-300 tonna kötött állapotban lévő foszfort és 3000 tonna nitrogént mutattak ki - folytatja kalauzunk. - Ezek alapján, valamint más feltételezések összevetéséből alakult ki az az elgondolás, hogy a mozgó tápanyagokat egyik eredeti helyükön, a Kis-Balatonnál kell megfogni és leülepíteni. Két koncepció ütközött meg egymással. Az egyik szerint a Kis- Balatont eredeti állapotában kellett volna visszaállítani. A másik szerint olyan rendszert kell megépíteni, amely részben képes ugyanazt, de legalábbis hasonló funkciót betölteni. A gazdaságossági számítások ez utóbbi mellett tették le a garast. A Kis-Balaton I. ütemét, Zalaapátinál az Esztergályi-csatorna mentén és Balatonmagyaród között olyan helyen jelölték ki, mely soha nem volt a Kis-Balaton része. A Bárándi pataknál a Balaton szintjénél két méterrel magasabbra felduzzasztották a Zalát, majd a folyót elzárva egy húsz négyzetkilométeres tározót alakítottak ki, amelyben terelőtöltéssel biztosítják a szükséges vízáramlást. Az árasztási holtteret 3,2 négyzetkilométeren megkazettázták a befolyó és az elfolyó vizek „átszűrésére”.* Környezetbarát motorcsónakunkkal lassan „poroszkálunk” az 1985-ben elárasztott Kis-Balaton I. víztükrén, amelyből a szinte egyenes sorban kiemelkedő tüzek jelzik, hol volt valaha töltés vagy más emberi létesítmény. Itt-ott fehér tündérrózsa, sárga virágú vízitök és más növények borítják a felszínt, de nádat csak keveset s azt is leginkább „babásodó”, vagyis pusztulást jelző formában, lehet látni. Mondják, hogy a nád nem kedveli a tározó viszonylag nagy, 140 centiméteres vízmélységét. Más tényezők mellett közvetve ezt bizonyítják azok a kudarcot vallott kísérletek is, amelyek során a Velencei-tóból származó nádrizómák áttelepítésével próbálkoztak. A tározó vízminőségét, a lebegőanyag mennyiségét, a foszfor és a nitrogén előfordulást rendszeres mintavételek alapján a keszthelyi laboratóriumban végezzük. Figyeljük a fitoplankton és a zooplankton alakulását is. Más intézményekkel, például a tihanyi Limnológiai Kutatóintézettel, a Vitukival, valamint a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem ökológiai tanszékével együttműködve vizsgáljuk az ökoszisztémát és azokat a változásokat, amelyekkel ez a felülmúlhatatlan rendszer az emberi beavatkozásokra reagál. A Kis-Balaton I. hatásfokával általában elégedettek a vízügyi szakemberek, a tározó ugyanis a foszfor negyven, a nitrogérz frász százalékát kötötte meg. Mostanában azonban változóban aartrtak ezek az arányok. A megkötött foszfor például nyolcszázaléknyira esett vissza. Ezt azonban részben annak tulajdonítják, hogy időközben megépült a zalaegerszegi szennyvíztisztító, csökkent a Zala által szállított foszfor mennyisége. A ’ 80-as évek csapadékszegény időjárása, a műtrágya-felhasználás mérséklődése szintén visszafogta a foszforbeáramlást. A rendszer kedvező működését bizonyítja az is, hogy a csökkenő tendenciák ellenére a beérkező és a távozó víz minősége között húszszázalékos a javulás. Magaslesnek mondanám, ha nem tudnám, hogy itt tilos, mi több, életveszélyes lenne vízi vadra vadászni. Alattam végtelenbe nyúlón zúg, hajladozik a nád, Európa négy legnagyobb összefüggő nádasa közül az egyik. Ez már a klasszikus Kis-Balaton, a II. ütem északi része, tizenhat négyzetkilométeren. Ezt a természetvédelem alatt álló területet 1992-ben árasztották el. És eza gyönyörű, haragoszöld növénytenger, bár a laikus szem nem látja, a pusztulás jeleit mutatja. Tardy Jánossal, a KTM Természetvédelmi Hivatalának vezetőjével és Demeter András főosztályvezetővel arról beszélgetünk, mit lehet tenni e pótolhatatlan érték megmentésére. Egyvalamit már most is tudni lehet, éspedig azt, hogy a jelenlegi helyzeten változtatni kell, mert így a nádas mint különösen értékes és érzékeny élőhely biztosan kipusztul - mondja a TVH vezetője, hozzátéve azt is, hogy a vízügy huszonegy változatot dolgozott ki a Kis-Balaton II. beruházás módosítására. Ebből egy az, ami a természetvédelem, a tárca szempontjából a leginkább sikerrel kecsegtet. S hogy mi ez a megoldás? Elképzelések szerint leválasztják a rendszerről az ingói berek és a Felső-Diós által határolt részt. A Balatonba Fenékpusztánál becsatlakozó területen már annyira károsodott a nádas, hogy reménytelen a rehabilitációja. Van viszont remény arra, hogy a déli részen számos kis sziget alakulhat ki, amelyek partjai mentén talán megtelepülhet ez az oly igen fontos növény. Említette, hogy a nádpusztulásnak többféle oka lehet. Ezek közül az egyik a magas vízszint, hisz a stresszállapot jeleit az elárasztást követően észlelték a szakemberek. Milyen más okok vannak még? Többen felvetették a nagyüzemi nádaratás, egy kiváló kollégám szerint a „nádbányászat” felelősségét. Az idén bevezetett szigorú, új, a természetvédelem által előírt nádaratás hatására már kedvező jelek is tapasztalhatók. Sajnos azonban a nádpusztulás mértéke még mindig meghaladja a nádképződés ütemét. Ahhoz azonban, hogy határozottan leszögezhessünk bármit is, tudnunk kell, hogy ki milyen nádról beszél. Ez többek között azért fontos, mert a vegetációs időszakban készülő légi felvételeken szinte lehetetlen a nádat a sástól megkülönböztetni. Miután megtudom, milyen különbség van nád és nád között, Demeter Andrásnak az a kijelentése sem lep meg, hogy egyesek szerint tucatnyi, mások szerint „csak” féltucat nádtípus nő a Kis-Balatonnak ezen a részén. A magasabb vízszint előbb a sást „vitte ki”, ezután kezd a W3BNel»«nád pusztulása. A növényzet változása hatással volt a faunára is, visszaszorultak egyes, mocsárra jellemző halfajok, mint például a lápi póc. - Pedig a nád „önfejű” növény - mondja a főosztályvezető. - Ha nőni akar, szinte lehetetlen visszaszorítani. Almádi környékén már a szőlősökben is felütötte a fejét. De nem vagy csak nagyon nehezen honosítható meg áttelepítéssel ott, ahonnan egyszer eltűnt. * A Kis-Balaton II. ütemének terveit tehát módosítani fogják. A munkálatok folytatására a kormány ugyanis a Világbankhoz fordult segítségért, mely okulva a környezetre káros programok támogatása miatt az intézményt ért támadásokon, szakértői vizsgálatot rendelt el. A támogatás feltételéül szabta a beruházás természetvédelmi szempontú felülvizsgálatát. Hát itt tartunk most. A Kis-Balaton II. ütemének északi, 16 négyzetkilométeres területét kiveszik a rendszerből, s a vízkormányzást a természetvédelem szempontjainak rendelik alá. Sajnos a „kivett” terület nagyságáról, hogy tíz vagy 16 négyzetkilométer legyen-e, még folynak a viták. Van azonban remény arra, hogy végül is elfogadják a nagyobb kiterjedést. Egy gátak közé szorított élőrendszer mindenképp veszélyeztetett állapotban van, ám a veszélyt csökkenteni lehet a terület növelésével. Ez annál inkább elképzelhető, mert talán még soha nem volt ilyen harmonikus az együttműködés a korábbi két szomszédvár, a vízügy és a természetvédelem között, mint napjainkban - jegyzi meg Tardy János. - Szakterületünk sajátos igényeit az eddigieknél sokkal megértőbben, nagyobb szakmai érzékenységgel fogadják, így, ha a Kis- Balaton eredeti állapotának rekonstrukciójára nincs is mód, van még esély arra, hogy évekkel később egy új, nagyszerű vizes élőhely alakuljon ki. S hogy európai uniós csatlakozásunk küszöbén mindez miért oly fontos? Mert világszerte felértékelődőben van a természetvédelem szerepe, s ezt mi sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Hazánk felé különben is kitüntetett figyelemmel fordulnak kontingensünk országai, megőrzendőnek tartva mindazt a természeti gazdagságot, biológiai sokféleséget, amit náluk már rég megsemmisített a kizárólag gazdasági szempontú fejlődés. Ha van e sikerekkel és fiaskókkal teli, többmilliárdos történetnek tanulsága, Demeter András szavaival élve csak egy lehet: sokkal nagyobb alázattal kell közelednünk a természethez, mert gyakran még mindig nem tudjuk, hogy mit művelünk vele. Az ilyen nagy, gyakorlatilag tájléptékű beavatkozáshoz, hatásainak felméréséhez nincs még meg az a mélyreható ismeretanyagunk, amelyre szükségünk lenne. A Világbank feltétele a kis-balatoni beruházás felülvizsgálata Veszélyben Európa egyik legnagyobb nádasa Kiskocsiig a Kis-Balatonnál MTI-fotó : Kovács Attila Vízben álló őzgidák, a szárazulatokon összezsúfolódott vadak - megrázó képek a Duna idei áradásáról, mely a Gemenci Erdő- és Vadgazdaságot és a Duna-Dráva Nemzeti Park területét sújtotta a legjobban. Lassanként múlik a vész, a folyó már visszahúzódott a medrébe. Nem így vadgazdaságban, ahol a teljes ártéri terület húsz százalékát még mindig víz borítja. Igaz, ezekről a mélyebben fekvő részekről alig van út visszafelé, a vízborítás itt feltehetően még sokáig megmarad. Az idei ár, amelyhez hasonló utoljára 1991-ben volt, valószínűleg sokáig emlékezetes marad az itt élők számára. Az apadás ugyanis csak nem akart megindulni, a 650 centiméter magasságú víztömeg 24-25 napig tartózkodott Gemencen. Csupán összehasonlításként: a ’91-es árvíz egy hét alatt levonult, és úgyszólván nem okozott kárt. Bezzeg az idén! Csonka Tibor vezérigazgató alig győzi sorolni a becslések szerint több tízmillió forintnyi kárt. Pontos összeget persze csak akkor tud mondani, ha befejeződött a felmérés, amit a víz levonulása után tudtak csak megkezdeni. A vadgazdságban még mindig vannak olyan területek, ahol csónakkal tudnak csak közlekedni. Azt már biztosan tudni lehet, hogy a vadaknak csak egy kisebb hányada, sajnos azonban a szaporulatnak 30-50 százaléka esett az áradás áldozatául. A nagyobb kár az úgynevezett vonalas létesítményeket, az utakat, a híres gemenci kisvasutat érte, melyet úgy alámosott a víz, hogy helyenként nincs föld a sínek alatt. Ameddig a pályát újjá nem építik, nem lehet használni a turisták és a vadászok körében kedvelt, a gazdaság dolgozóinak pedig nélkülözhetetlen közlekedési eszközt. Más természetű gondot jelent a vadföldeken megtermelt takarmány elvesztése. Több száz hektáron rohadt ki a termés, melyet máshonnan kell pótolni. És akkor még szó sem esett azokról az erdősítésre ültetett fákról, melyek nem vagy csak nagyon nehezen viselik el azt, hogy tartósan vízben álljanak. Csonka Tibor szerint a fekete dió biztosan ,felment”, valószínűleg, a tölgyeket is erősen megviselte a víz. Az ültetvények egy-három évesek voltak, akadtak azonban négy-öt évesek is. A nemes nyárasban is nagymértékű a pusztulás, hiszen e fafaj laposan elterülő, tányérszerű gyökereit könnyen kimossa a víz. A vezérigazgató erősen bizakodik, hogy tartós marad a kedvező időjárás, rövidesen ugyanis kezdődik a vadászati idény. Ami némileg meglepő számomra, kivált, hogy ekkora kár érte a vadállományt, melyet - úgy hírlik - a vadorzók is megtizedeltek. A gazdaság vezetője fölöslegesnek tartja az aggodalmamat, és - legalábbis részben - cáfolja az orvvadászokról szállongó híreket is. Mint mondja, egyáltalán nem okoz gondot, ha annyi vadat lőnek ki, amennyi az éves szaporulat, az állomány megmarad, és a nagysága sem változik. A vadászat meg különben is igen fontos anyagi forrás a gazdaság számára. Megtudom még, hogy vaddisznóra például egész évben lehet vadászni, némi kivétellel az őzbakra is. Tilalmi időszak csak a szarvasra van, ám indokolt esetekben egyes vadásztársaságok felmentést kérnek és rendszerint kapnak is a tilalom alól. Ami pedig az orvvadászatot illeti, az igazgató szerint „a terepről nézve” kissé másképp festenek a dolgok. A vadakat az ár kiüldözte a mezőgazdasági területekre, ahol jó volt a kukorica és a búzatermés, így kedvükre lakmározhattak. Amit viszont a vadásztársaságok tagjai nem néztek jó szemmel, revansot vettek hát az elpusztított termésért. Igaz, ez nem egyeztethető össze a vadászetikával, de - mint mondja - a történteken sajnos már nem lehet változtatni. Nos, ami engem illet, nem sok különbséget látok az - úgymond - termést féltő és a valódi orvvadászok között, akik folyamatos pusztításukkal az igazán nagy gondot okozzák. Irántuk kevésbé megértő az igazgató, aki azt sem tartja enyhítő körülménynek, hogy gyakorta a konyhára kell az orvul szerzett vad. A húsárakkal ugyanis egyre kevésbé lehet lépést tartani. A tapasztalatok szerint azonban ez a ritkább eset. Az orvvadászok a vendéglőkben jó nyereséggel adnak túl az elejtett állatokon. A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Rt. 38 ezer hektárjából 22 ezer hektár esik a Duna-Dráva Nemzeti Park területére, s ez meghatározza a gazdálkodás szempontait. A három bioszféra-rezervátumban és a szigorúan védett területeken semmiféle gazdálkodás nem folytatható. A részvénytársaság éves árbevétele 1,7-1,8 milliárd forint, ami a fagazdaságból és a vadászatból származik. Hétszáz ember anyagi léte függ attól, hogy Gemencen minél előbb visszatérjenek a megszokott, munkás hétköznapok. Az oldalt írta: Sárvári Márta A vadszaporulat fele elpusztult Még mindig víz borítja a gemenci erdő egy részét Az idősebb szarvasok a szárazulatokra húzódtak a víz elől MTI-fotó - Kovács Attila