Magyar Nemzet, 1997. augusztus (60. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-30 / 202. szám

SZOMBAT, 1997. augusztus 30. Kultúra A Magyarhang Kft. 1995-ben tett nagyvonalú ajánlatot az ÁPV Rt.­­nek a Videovox Stúdió Kft. megvá­sárlására. A cég kilencvenszázalékos tu­lajdonrészéért a pályázati összeg négy­szeresét kínálta, több mint 640 millió fo­rintot, amit a meghirdetés szerint teljes egészében kárpótlási jegyben egyenlíthe­tett ki. További 480 millió forint kész­pénzt ígértek a törzstőke emelésére. Ezért az árért jutott végül a tulajdonukba a főváros II. kerületében, a Hűvösvölgyi úton található tizenhatezer négyzetméte­res telek, valamint a majd ötezer négyzet­­méteres épület, amely egykor a hazai rajzfilm és szinkron fellegvára volt. A Magyarhang Kft. - amelynek tulaj­donosa 51 százalékban Baló György, 49 százalékban a 2002 Tanácsadó és Szol­gáltató Kft., pályázatában rögzítette, cél­jának tekinti az élenjáró szinkronszínvo­nal megőrzését, és a Videovoxot függet­len vállalkozásként kívánja működtetni. Nem rejtették véka alá azt a tervüket sem, hogy az épületben televíziót szeretnének majd létesíteni. A 2002 Kft. (amelynek többségi tulajdonosa a CME, a Central European Media Entreprises csoport) már elkészítette tervezett kereskedelmi televíziójának üzleti terveit és dokumen­tációját. Baló György és csapata évek óta ezen fáradozott. Akkor még úgy látszott, a méditörvényt az év, tehát 1995 végére elfogadja a parlament, és megindulhat a versengés a szabad kereskedelmi csator­nákért. A 2002 Kft., illetve a mögötte álló CME pedig az egyik legesélyesebb pályá­zónak ígérkezett, így a Videovox épületé­nek megvásárlása egyike volt az előrelátó lépéseknek. Ma már tudjuk, a terv meghiúsult, a Videovox pedig, amely egy televízió­tulajdonossal karöltve szinte gond nélkül megőrizhette volna pozícióját a hazai szinkronpiacon, e kudarc nyomán talán nehezebb helyzetbe került. Vagy enélkül is boldogul? Az elmúlt időszakban csend volt a vállalat körül, sem nehézségeikről, sem sikereikről nem érkeztek hírek. Mi a helyzet most, hogy a jelek szerint nem népesül be a hatalmas épület izgatott, ro­hanó tévésekkel, hanem csak a szinkron­stábok és a színészek bolyonganak ben­ne? Kérdéseinkre a válaszért Sztojanov Rumen ügyvezető igazgatóhoz fordul­tunk, akit válságmenedzsernek szerződ­tettek a cég élére.­­ A Videovox eladásának pillanatá­ban a pénzügyi csőd szélén állt, az adós­sága háromszázmillió forint körül volt - mondja. - 1990-ben a vezetés fejlesztésbe fogott, ami nem hozta meg a tervezett be­vételt. (Ma már látható, az akkor vásárolt berendezések jelentős része használhatat­lan, elavult.) Az elkövetkező években azután nem bírták a terheket, eladósod­tak, az épületre két bank jelzálogot jegy­zett be. Tartoztak az adóhivatalnak és a tb-nek is. Ugyanakkor a Videovox 1995- ben még nagy létszámú, közel kétszáz embert foglalkoztató állami vállalat volt. A sorra alakuló kis szinkroncégek, ame­lyek lényegesen olcsóbban dolgoztak, bi­zony elvitték a megrendelőket. Hátrányt jelentett az is, hogy az egykor Pannónia névre hallgató vállalatot, amelyből 1986- ban kiváltak a rajzfilmesek, előbb Ma­gyar Szinkron- és Videovállalat, majd 1994-ben Videovox Stúdió Kft.-re ke­resztelték. A bevált, bevezetett nevet te­hát kétszer is megváltoztatták. Ám min­den nehézség ellenére megmaradt a hazai szinkron szellemi központjának, a szak­ma meghatározó szakemberei kitartottak mellette, s ebben rejlett a legnagyobb ér­téke. - A Magyarhang pályázatában azt ígérte, stabilizálja a vállalatot. Mit tett ezért? -Az új tulajdonos négyszáznyolc­vanmillió forintos tőkeemelést hajtott végre. Ennek jó része elment adósságtör­lesztésre, a másik fele pedig fejlesztések­re, valamint az ingatlanon halaszthatat­lanná vált karbantartási munkákra. A cég belső szervezettsége megvolt, ám azt nem igazították a megvátozott piaci körülmé­nyekhez. A vállalaton belül szinte lehetet­len volt megszerezni a működéssel kap­csolatos információkat, ezek nélkül vi­szont lehetetlen üzleti stratégiát építeni. Két számítógép volt, ma több mint negy­ven működik az épületben. Tizenhatmil­lióért korszerű informatikai hálózatot épí­tettünk ki, tizenhétmillióért új szoftver­­rendszert vezettünk be, és megkezdtük az adatgyűjtést, hogy szakmai szempontból megalapozott döntéseket hozhassunk. Ma a Videovox minden meghatározó folya­mata számítógépen van. Ehhez viszont meg kellett tanítani a munkatársakat az új technika használatára. Megvásároltuk a Rexfilm Kft. szinkronrészlegét, és ezzel annak három, digitális technikával felsze­relt műtermét. Erre azért volt szükség, mert szemben a nálunk működő analóg rendszerrel, a digitális hatékonyabb, ol­csóbb, a minőség viszont garantált. Ám a szinkronstábjaink ezt a technikát nem is­merték, meg kellett nekik tanulniuk.­­ A hírek azonban arról szólnak, hogy a Hűvösvölgyi úti stúdiók üresek, a kevés munka az Etele úti, egykori Rex­film műhelyeiben készül, s a Videovox ma jószerivel csak videofilmek sokszoro­sításával foglalkozik. Nem teljesült a Ma­gyarhangnak az a terve, hogy ez legyen a piacvezető szinkronműhely? - Ezt az állítást könnyű cáfolni. Jelen­leg annyi a munkánk, hogy a hét műter­münk két műszakban dolgozik, minden egykori és jelenlegi munkatársunknak fo­lyamatos elfoglaltságot tudunk biztosítani. A cég tavalyi bevétele 336 millió forint volt, ebből a szinkronból kétszázmillió folyt be. Negyven-ötvenmilliót hozott a rajzfilm, a harmadik nagy bevétel pedig a videosokszorosításból származott. Meg kellett azonban vizsgálni, milyen üzleti lehetőségeink vannak. Amikor a vállalat élére kerültem, volt itt száz profi másoló­gép, ami igen nagy előnyt jelenthetett vol­na az akkori piacon, ezt azonban nem tud­tuk kihasználni. Mivel azonban sikerült egy jó üzletet megkötnünk, és láttuk, hogy ebbe az irányba érdemes elindulni, negy­venmillió forintért vettünk még százhúsz másolót, ezek hozzák ma a Videovox be­vételének negyvenöt százalékát. A cég je­lenlegi szinkronpiaci részesedése har­­minckét-harmincnégy százalékos, egyike a négy vezető stúdiónak, és ez nem rossz helyezés, ha figyelembe vesszük, hogy huszonnyolc kisebb-nagyobb szinkronvál­lalat van ma Magyarországon. Való igaz, hogy a mozifilmek szinkronizálását a korszerűbb, jobb minőséget biztosító digi­tális stúdióban végezzük, de ebből - te­kintve, hogy évente legfeljebb negyvenet szinkronizáltatnak a forgalmazók - nem lehetne megélni. A másik nagy piac a home-videóé, a megrendelők azonban itt hajlamosak elmenni az olcsóbb cégekhez, mert szeretnék minél kevesebből megúsz­ni. A tévészinkronnál viszont szükség és igény van a jó minőségre, ebből van ma a legtöbb megrendelésünk is. A harmadik üzletágunk az animáció volt, a korábbi ve­zetéssel azonban eltávoztak a megrendelők is, és nem maradt itt senki, aki értene hoz­zá. Meggyőződésem, hogy az animáció­nak van helye ebben a vállalkozásban, ám meg kell várni, hogyan alakul az üzleti környezet. Ma tehát nem az a gondunk, hogy nincs mit csinálnunk, hanem az, ho­gyan bővítsük előrelátóan a kapacitást. - Ki most a Videovox tulajdonosa? - Mivel az ÁPV Rt. által felajánlott tízszázaléknyi dolgozói részvényre nem volt jelentkező, a privatizációs cég eladta a többségi tulajdonos Magyarhang Kft.­­nek. 1996 végén a Magyarhang tovább­adta százszázalékos tulajdonrészét a CME-nek. - A Hűvösvölgyi úti ingatlan is a CME-é? - Az ingatlan a Videovoxé, mivel önálló gazdálkodású vállalat. - Mi lesz a még a területen működő Pannónia Rajzfimstúdió sorsa? - A Pannóniának tizenhárom százalé­kos tulajdonrésze volt az ingatlanban. Ezt a Videovox megvásárolta. A rajzfilmesek még a telken álló épületeket használják ez év végéig, utána költöznek. - A létszámleépítések után sikerült-e itt tartani azt a szakembergárdát, ame­lyet a vállalat legnagyobb értékének ne­vezett? -Tavaly még százharminchatan dol­goztak a cégnél, ebből negyvenketten szinkronszakemberek. A gondot az jelen­tette, hogy a tulajdonosnak televíziós ter­veihez szüksége lett volna profikra, ezek az emberek megfeleltek volna ennek a követelménynek, ám a Videovox akkori helyzetében ennyi embert nem tudott el­tartani. Mielőtt hozzákezdtem volna a le­építéshez, nem keretszámokat határoztam meg, hanem azt kellett megvizsgálni, hogy a cég jelene és jövője szempontjá­ból mire, kire lesz szükség. Kik azok, aki­ket feltétlenül meg kell tartani, milyen formát kell ehhez választani. A minőség­­biztosítás kritériumai szerint tekintettük át a munkafolyamatokat, hogy azok hatéko­nyabban, gazdaságosabban működhes­senek. Itt a d­ramaturgiai munka nagyon fontos, mert a rossz forgatókönyv többe kerül. Ma mi fizetjük a legjobban a dra­maturgjainkat, és van egy kiemelt tizen­­ötös gárda, amelynek tagjaival folyama­tos szerződéses viszonyban állunk. Ha­sonlóképpen rangsoroltuk a stábokat is, és a teljesítmények értékelése nyomán ez a sorrend évente változhat. Kialakult kö­rülöttünk az a csapat, amelyikre feltétle­nül számítunk. A főállásúak száma vi­szont már csak hatvan, minden elbocsá­tottnak végkielégítést fizettünk. - Nyereségessé tehető-e a Videovox, vagy még sokáig kell futniuk a pénzük után? - A feladatunk ma az, hogy ebből a nehezebb periódusból átmentsük az inf­rastruktúrát és a pozíciónkat. Talán idén nullszaldóssá tehető a vállalat, ám a piac nagyon hektikus. Most például, hogy döntés született a kereskedelmi adókról, és rendeződtek a viszonyok a Magyar Te­levízióban is, alig győzzük a szinkron­munkát. Ma már nagyon odafigyelünk a gazdálkodásunkra, pontosan tudjuk, mi mennyibe kerül. Erre az évre hatvanszá­zalékos bevételnövekedést tervezünk. Ugyanakkor fenn kell tartani ezt a hatal­mas ingatlant, amelynek a Videovox csak a negyven százalékát használja. Hogy a többiben mi lesz, mi sem tudjuk. Hanthy Kinga Szinkronban újra az élen lehetünk A Videovox túl van az életveszélyen Szerelmetes szurkapiszka Györgyey Klára „arrogáns alázata” „Alázattal tisztelgek a tehet­ség, jó ízlés, valódi szaktudás és maradandó művészi alkotások előtt, szinte szerelmetesen lelke­sedem értük. Mikor viszont a modorosságot, félműveltséget, pózolást, giccseskedést ostoro­zom, »szurkapiszkáló« bírálata­immal nem kis mértékben va­gyok arrogáns” - ezekkel a sza­vakkal vezeti be, Arrogáns alá­zat című könyvére utalva Györ­gy­ey Klára Magyarországon ki­adott első esszékötetét (Szépha­lom Könyvműhely), amelyet nem­régiben mutatott be Pomogáts Béla, az írószövetség elnöke a Balassi könyvesboltban, az író­nő-kritikus „legjobb barátai meg szerelmei" jelenlétében. A könyvben szereplő 29 írást tíz év terméséből, közel kétszáz tanul­mányból válogatta és „ítélte életre” az egyesült államokbeli Orange-ban élő szerzőjük, aki erre az alkalomra és a Szivár­vány című folyóirat idei csobán­­kai találkozójára érkezett Buda­pestre családjával. Csobánkai előadásában az emigráció alko­nyáról beszél. A véletlen segítette hozzá, hogy kritikus legyen - meséli. A hatvanas években Szabó Magda Mózes, egy, huszonkettő című könyvéről „pimasz politikai kri­tikát” olvasott. Nyomban felhá­borodott levet írt a párizsi Iro­dalmi Újságnak, elemezve a bí­rálat alaptalanságát. Enczi Endre, a lap akkori szerkesztője posta­­fordultával válaszolta: közli a le­velet, és felkérte Györgyey Klá­rát, írjon kritikákat nekik, így kezdődött. Attól kezdve több száz tanulmányt, esszét jegyzett. Munkáit közölte (és közli) az Irodalmi Újságon kívül a Szivár­vány, az Új Látóhatár, kanadai és New York-i hetilapok sora, itthon a Holmi, a Liget, Magyar Napló, az Orpheus, a Vigília, hogy csak néhányat említsünk. Első angol nyelvű cikkét, az iz­raeli PEN-kongresszusról szóló beszámolóját a hetvenes évek elején jelentette meg. A legran­gosabb amerikai egyetemi folyó­iratokban, például a World Lite­­rature Today-ben, a Yale Review­­ban is publikál rendszeresen. Új kötetében olvashatjuk a magyarországi színházi életről közölt beszámolóit, a „szám­űzött írók" 1991-es könyvheti hazatérését köszöntő írását, rend­hagyó nekrológokat, amelyekben nem elsiratja, hanem új életre kelti szeretett íróit: Beckettet, „a magányvallás apostolát” és Ionescót, „a huncut zseni-bohó­cot”. Könyvismertetéseiből, kri­tikáiból kirajzolódik a teljes ha­zai irodalmi élet. Tárgyilagos megfigyelőként és elemzőként, távol a „politikai természetű iszapbirkózásoktól" pontosan tudja, mi és ki mit ér. Talmi csil­logással nem lehet elkápráztatni. Noha nagyon szigorú, nem tarto­zik a „ledorongoló” kritikusok közé, és sohasem hajlandó „ele­gánssá pingálni egyszerű stílu­sát" - saját kiválóságát bizo­nygatandó. Érdemes odafigyel­nünk finoman megfogalmazott figyelmeztetésére: „A rendszer­­váltás legnagyobb eredménye az volt, hogy a művészek kikerültek a gyámkodó-utasítgató­ politikai pártérdekek irányítása alól. Szo­morú lenne, ha ugyanilyen füg­gőség jönne létre, bár más elő­jellel!” - írta a Szivárványban 1990-ben. Györgyey Klára sokat írt a magyar irodalom kinti megis­mertetésének gondjairól, kitar­tóan harcolt azért, hogy Ameri­kában megpróbáljon elfogadtat­ni itthon „biztos sikernek” tar­tott műveket. Huszonkilenc ma­gyar szerzőt fordított angolra, köztük Örkény Istvánt, Spiró Györgyöt, Szakonyi Károlyt. Úgy érzi - mondja -, ezzel szol­gálhatta a legjobban a magyar kultúrát. A Szerelmetes szurkapisz­­kában olvasható 1991-es emléke­zéséből megtudhatjuk, hogyan ismerte meg középiskolás korá­ban, a miskolci egyetemi építke­zéseket szolgáló dudajkai mun­katáborban - ahova tudatosan ügyeskedte be magát kötelező nyári gyakorlatra - „a rozmár­­bajszú »Határtalan« rabot”, az­az Határ Győzőt, akit azóta „a magyar nyelv és irodalom egyik legnagyobb XX. századi prófé­tájának" tart, meg azt is, hogyan próbálták óvni rabtársai a kő­fejtésre kényszerített Cziffra György kezét, és hogy osztály­társaival ő, a kislány, csempé­szett pianínót a tábor egyik pin­ceszobájába, hogy a zseniális zongorista gyakorolhasson. Az a harcos kedv, ami már akkor jel­lemző volt rá, azóta se hagyta el. Györgyey Klára 1956-ban ment el itthonról. A Yale Egyete­men tanult, három diplomát szer­zett. Tanított a Yale gyakorló is­kolájában, óriási sikerrel színhá­zat is szervezett az érettségiző osztályokban. Hetedik éve mint az orvostudományi humán prog­ram igazgatója szervezi az egye­tem híres előadás-sorozatát. Minden évben két magyar elő­adót is meghív­­ a következő tanévre az Amerikában élő San­­ders Ivánt, Nádas Péter Emlék­iratok című könyvének fordítóját (a kötet most jelent meg angolul, és nagy sikernek ígérkezik), va­lamint Harmat Pált Bécsből. A Menekült írók PEN szervezeté­nek elnökeként államfőkkel, mi­niszterelnökökkel levelez, harcol a legkülönbözőbb nemzetiségű üldözött, bebörtönzött írókért. Egyformán fontos számára - mondja - a Grúziából, Hong­kongból, Indonéziából, Kínából, Szíriából vagy akárhonnan el­származott ember, ha menekült, mint valamikor ő. A Nemzetközi PEN-ben tagja annak a bizott­ságnak, amely megfogalmazta és eljuttatta az UNESCO-hoz a kis nyelvek védelmében megfogal­mazott memorandumot. Tizenöt éve tagja a Nobel-díj jelölőbizottságának, és fájlalja, hogy nem sikerült eredményesen lobbyznia honfitársaiért. A Ma­gyar Írószövetség és PEN Klub közötti véleményeltérés a jelö­­lendők személyéről ugyanis még a lehetőségét is elveszi annak, hogy magyar író komoly eséllyel induljon. - Az anyanyelv olyan ne­kem, mint az oxigén - válaszol­ja, amikor arról kérdezik, hogyan sikerült ennyire élőnek meg­őriznie a magyar fordulatokat, szókincset. Hogy mi lehet manapság a „nyugati magyar irodalom” sze­repe? - Nem tudjuk, mire kel­lünk - töpreng, amikor erről be­szélgetünk, és most is azt vallja, hogy a magyar irodalom mindig egységes volt. Csak mára meg­szűnt a Nyugaton élő magyar írók „korrekciós” szerepe. Az­előtt ők mondhattak ki sok min­dent, amit itthon nem lehetett. - Ébren tartottuk 1956 emlékét, helyretettük az akkori magyar sajtó hazugságait, próbáltuk ki­zökkenteni a „kollektív amnéziá­ból” az embereket - sorolja. - Ott pedig, ahol éltünk, Ameriká­ban vagy Nyugat-Európában, magyaráztuk, hogy nem minden­ki vétkes, aki otthon maradt. Kérdi Magda Györgyey Klára: Az a legfontosabb, hogy törődjünk az embe­rekkel, az irodalommal Havran Zoltán felvétele Mazart Nemzet 19 BUDAPESTI UNI­VERSIT­AS néven 1998. szeptember 1-jétől működő felsőoktatási szövetség megalapítását tervezi az Eötvös Loránd Tudományegyetem a Bu­dapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemmel, valamint a Kertészeti és Élelmiszer-ipari Egyetemmel közösen. A szövetség abban az esetben jönne létre, ha a három egyetem sikeresen venne részt a felsőoktatási intézmények integrá­ciójának támogatására ez év szep­tember 1-jei beadási határidővel kiírt pályázaton. A NEMZETKÖZI KOLLÁZS­­BIENNÁLÉ szeptember 14-ig lá­togatható a Szoboszló Galériában (Hajdúszoboszló, Szilfokalja 2.). KISS RICHÁRD festőművész Vadvilág című kiállítása látható szeptember 28-ig a zsámbéki Lám­pás vendéglőben (Zsámbék, Ma­gyar u. 29.). GYŐRFI LAJOS szobrászmű­vész munkáiból nyílik meg kiállí­tás Firenzében augusztus 31-én, vasárnap. Győrfi Lajos Karcagon született 1960-ban, Budapesten a Képzőművészeti Főiskolán tanult, Borsos Miklós és Rátonyi József tanítványa volt. HIÚSÁGOK A TÜKÖRBEN címmel Didier Grasewitz kiállítása nyílik meg szeptember 1-jén, hétfő este fél hétkor a budapesti Francia Intézetben (L ker., Fő u. 17.). Ugyanitt, este hat, illetve hét óra­kor nyitják meg Napkori Edit ka­lapkiállítását és Regös Gábor di­vatfotó-kiállítását. UDVARDY CSABA festményei­ből kiállítás nyílik meg szeptem­ber 2-án, kedden délután fél négy­kor a Corvin Bankban (Budapest V., Hold u.-Kálmán Imre utca sa­rok). A TÁRGYAK NAGYSZÜ­­LEINK ASZTALÁRÓL - For­matervezés a háztartásban című ki­állítás szeptember 4-én, csütörtö­kön délután öt órakor nyílik meg a Budapesti Történeti Múzeum Kis­­celli Múzeumában (Budapest IIL, Kiscelli u. 108.).

Next