Magyar Nemzet, 1997. szeptember (60. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-20 / 220. szám
SZOMBAT, 1997. szeptember 20. Fókusz Tánc a paraván előtt Hogy mi is a művészet, nehéz megmondani. Több tudományág is megpróbálkozik körülírásával, ám a lényege éppoly megfoghatatlan, mint amilyen a tehetségé, az értelemé vagy magáé az életé. Az igazi művészet használhat bármilyen eszközt, bármilyen nyelvet, az nem válhat sértővé, bántóvá, nem háboríthatja fel még a legkonzervatívabb ízlésű polgárt sem, mert a célt szolgálja. Meglehet, nincs mindenkinek szeme, füle a jóra és szépre, nincs mindenkiben megfelelő fogékonyság a tehetség iránt. A dilettantizmus, művészieskedés és valódi érték közötti mezsgye igencsak keskeny. Ezért fordulhat elő, hogy amit az egyik trágárnak vagy közönségesnek tart, az a másiknak szórakoztató, mulatságos. Nem is olyan régen az a néhány száz ember, akinek lehetősége volt látni Gödöllőn, Békéscsabán vagy Budapesten a kínai bábszínház vendégjátékát, megértette, milyen is az igazi művészet. Hogyan lehet évezredes hagyományokra építve modernnek lenni. Ám ebben a modernségben ott rejlik kétezer év minden megszenvedett kísérlete, szakmai tudása, bölcsessége. Csodát látott a közönség, mert tanúja lehetett annak, hogyan születik a művészet. A paraván előtt gyönyörű táncokat lejtettek a bábok és bábosok, akik nem csupán mozgatói, hanem odaadó szerelmes partnerei is voltak „munkatársaiknak”, az életre keltett babáknak. Ősrégi kínai mesék elevenedtek meg, ám mindaz, amit láttunk, nem archaikus, nem stilizáló volt, hanem vérbeli modern előadás, olyan, amilyet a Walt Disney-n nevelkedett, az ősi keleti kultúráról mit sem sejtő gyermek éppoly élvezettel nézett, mint a mellette szorongó felnőtt. A művészet már csak ilyen. Nincsen kora, nincsen nacionáléja, nem zabolázhatja meg a politika. S nem korlátozhatja az emberi szűklátókörűség. (Kanthy) Egyik júliusi délután - hirtelen rögtönzött programként - a tétényi Szoborpark Múzeumba akartam elvinni Svájcból érkezett barátaimat. De mert késő délután érkeztek meg, fölhívtam telefonon a múzeumot - mint kiderült, telefonos, jegyárusító, büfés, szuvenírárus és informátor itt egyetlen személy, mehetünk-e még ilyenkor? Jöjjenek, mondta, megvárom magukat. Egy kis tévelygés után, mert nem rögtön találtuk meg a Balatoni út-Szabadkai utca sarkát, ott álltunk a Szoborpark kapuja előtt. Monumentális téglafal timpanonnal, rajta Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse. Az egyik falfülkében Lenin négy méter magas bronzszobrát láthattuk, a másikban Marx és Engels ugyanilyen magas, mauthauseni gránitból készült fejét. Bentről zene szólt, egy izgatott tenor azt énekelte: „kommunizmus a vágyunk... az emberek szemébe mondjuk, nekünk kommunizmus kell’. Végignéztük a szoborpark negyvenegy szobrát, reliefjeit, domborműveit, ismereteinket helyenként kiegészítve a múzeumi füzettel, és amikor kijöttünk a nap éppen akkor ment le Steinmetz és Osztapenko háta mögött, valamennyien örültünk, hogy mégis eljutottunk ide. Steinmetz és Osztapenko! Mind a ketten tragikus véget értek, Steinmetzék autója - a megadásra felszólító ultimátumot hozva - aknára futott. Olja Osztapenkót pedig, útban visszafele, saját társai aknatüze ölte meg, és ezt a sorsot a szovjet propaganda azzal tette még tragikusabbá, hogy hazug legendát költött köréjük, nevezetesen azt, hogy mindkettőjüket „a fasiszták ölték meg". S amikor annak is eljött az ideje, hogy a valós történet elmondassék, az ő nevük is bizonyíték lett egy letűnt világrendszer történelmi hazugságaira. Szeptember elején újra elmentem a Szoborpark Múzeumba - másodszorra, érthető módon, nem ismétlődött meg az elementáris erejű meglepetés -, a hiányosságok is jobban szembe tűntek például a szobrokat végigkísérő falak és a területrendezés hiánya - a kerítésen kívül száraz, őszi gazok, parlagfű és kóró, bent a virágtalan föld, a kiszáradt fű a satnya kis ecetfákkal -, látványuk az elnevezésből inkább csak a szobor szót igazolta, a parkot kevésbé. Változatlan maradt viszont az öröm, hogy van. Hogy van egy szoborparkunk, amely úgy szól a diktatúráról, a barokkot és klasszicistát - reménytelenül - utánzó szocreálról, hogy egyszerűen csak elénk teszi. És öröm az is, hogy - mint azt a park léte demonstrálja - elmaradt „a könyvégetés”. Ha nincs forradalom, és megszűnt a diktatúra, ne daraboljuk föl a szobrokat, csak gyűjtsük össze, mutassuk meg, ez volt. Ezt hazudták. Ezt hazudtuk. És változatlanul kísért a gyanú: ahhoz, hogy a szoborpark létrejöjjön, mindössze egyetlen perc volt adva, egyetlen történelmi léptékű pillanat. Se ma nem lehetne megcsinálni, de talán már egy évvel később sem lehetett volna. Mert mikor is lett? Elsőként Szörényi László irodalomtörténész fogalmazta meg egy „Lenin-kert” gondolatát 1989-ben, a Hitel című folyóiratban. Két évvel később a Fővárosi Közgyűlés határozatot hozott a szobrok sorsáról, majd tervpályázatot hirdetett. Ezt ifj. Eleőd Ákos nyerte meg, végül a XXII. kerület által fölajánlott területen, a tétényi fennsíkon fölépítették, és 1993 őszén megnyitották. Készítése, tervezése során óvakodtak attól, hogy bárki saját „emlékparkját” fedezhesse fel benne. Kínálva inkább az analógiát: bejáratként itt egy hatalmas fal, de hiányzik mögüle az épület, az út végén pedig ismét egy fal, innét vissza kell fordulni, nincs út semerre, zsákutca volt... Vagy... gondoljon ki-ki, amit akar. Amúgy ez az egyetlen múzeum Budapesten, amelyik magánvállalkozásként működik. „Üzemeltetője” Réthly Ákos vállalkozó. A vállalkozás nyereséges, még úgy is, hogy sokféle kedvezményt ad - családi, nyugdíjas- és diákkedvezményt és így tovább. Természetesen nem a belépőjegyek tartják el, azok a rezsit sem fedeznék, az ajándékbolt hozza itt is a pénzt, a képeslapok, Lenin- szobrok, albumok, CD-k, régi bélyegek, mini Trabantok, kazetták, pólók. A megcélzott közönség: a kultúrturisták, akik útikönyvvel a kezükben érkeznek, és hajlandók kimenni Budapest XXII. kerületébe; az iskolások, akiknek tanárai a rajz- és esztétika-, történelemóráikat itt tartják; harmadszorra pedig azok, akiket érzelmeik hoznak ide: nosztalgia, harag, káröröm. Ha kétszázmilliót tudnánk szerezni, mondja a realitásokból egy pillanatra kilépő kulturális vállalkozó, megcsinálnánk a főbejáratot, ide dísztribünt terveztünk - az egykori Sztálin-szobor talapzata és reliefjei megvannak a Kiscelli Múzeumban -, ezenkívül egy kiállító meg egy vetítőtermet a kor bemutatására, és csinálnánk még egy turistákat kiszolgáló épületet. És árulnak vitatott kazettát - Best of Communism - Lenin hangjával, a KISZ-indulóval, a kommunizmus himnuszával, a valóban szép munkásmozgalmi daloktól a munkásőrindulóig és a bárgyú „Rákosi-songokig”. Miért ez a válogatás? Mi a céljuk vele? - Mi nem foghatjuk mindenki kezét, mondja Réthly Ákos kulturális vállalkozó. Nem akarunk katonasapkákat árulni, helyette inkább kultúrtörténetet. Hallgassa meg, aki akarja, és döntse el, mit kezd vele. Akkor - följogosítva és fölkérve - én is elmondom, hogy „a nagy Oroszország kovácsolta frigy” és a „győzött a szovjetek hős serege, századok könnyét így mosta le”hallgatásakor mi jutott eszembe. 1989-ben tízéves fiam osztálykirándulásra ment a Váci Utcai Általános Iskolával. Talán a Bakonyban járhattak, talán másutt, mindenesetre a fővárosi gyerekeknek szokatlan látvány volt a sok hős szovjet katona az út mellett, az erdőben és a lőtéren. Egyik kilencéves kihajolt az ablakon és kikiáltotta: Ruszkik, haza! És utána az egész osztály kórusban, együtt, hogy ruszkik, hazai, ruszkik, haza! Remélem, nekik, akik 1979-80- ban születtek, ha hallják a dalokat, nekik is ez jut majd eszükbe. Vathy Zsuzsa Lenin-kert Kérdezz-felelek! Hisztérikus szellemi életünkben jobbára a véletlenen múlik, melyik új kiadványból lesz siker, melyiket borítja közöny és feledés. Az 1992- es esztendő amerikai sikerkönyve, a Turner Tomorrow Társaság díjának nyertese, az Izmáél, igen gyorsan eljutott Magyarországra a Föld Napja Alapítvány, valamint a Múzsák Kiadó jóvoltából. Trombitás Gábor magyar szövegével már ’93-ban kapni lehetett Dániel Quinn regényét, de a kutya se figyelt rá. Ha az ökológus Balogh János professzor nem beszél róla, e sorok írója se tudná, hogy létezik. Pedig a világ globális problémáira rávilágító és határozott megoldást kínáló művek megszületését szorgalmazó amerikai társaság mindenki számára fogyasztható alapkönyvet tett az emberiség azon része elé, amelyikben határozott vágy él a világ megmentésére. És az egészséges életigenlés természetes tartozékaként - ugyan kiben ne élne határozottan e vágy? Az antik regények mintájára tanár és diák párbeszédéből bontakozik ki e mű lényege. A tanár egy roppant tudású gorilla, aki tanfolyamán azt vizsgálja, hol a helye az embernek a világban. Arra ébreszti rá tanítványát, hogy az emberiség civilizációs rendszerének rabságában sínylődik, és arra kényszerült, hogy tovább pusztítsa a világot. És noha egyre többen vannak, akik megmentenék utódaikat és a földet az ökológiai katasztrófától, semmit se tehetnek, mert nem ismerik a fogva tartó „rácsokat". Izmáél, a csodamajom ebben segédkezik. A mai magyar pedagógia a kreatív diákra függeszti tekintetét, és az új tankönyvekkel oktatási segédeszközökkel, audiovizuális körítésekkel első elemitől a tanulmányok befejezéséig azt szorgalmazza, hogy a gyerek maga fedezze fel a világ törvényszerűségeit. A felnőttek kérdéseire adott válaszok alapján pár esztendő alatt gyűjtsék be azt a tudásanyagot - Püthagorasztól Neumann Jánosig, Arisztothelésztől Ortegáig -, amire zseniális elmék is hosszú évszázadok során jöttek rá. A szülők persze nincsenek elragadtatva e módszertől, és a pedagógusok is irtóznak tőle, hiszen együtt kell „gürizniük” a gyerekkel egy nem minden elemében korszerű és gyaníthatóan nem a XXI. századra felkészítő ismeretanyag és gondolkodásmód elsajátítása érdekében, miközben a létezés alapvető kérdéseire oda se bagózik az úgymond reformokkal nyitó oktatásügy. A megint divatba jött kérdezz-felelek módszerrel régi gondolati sínpárokra (alkalmanként holtvágányokra) rakják a jövő század polgárait, majd csak eljutnak valahová... Hogy hová? A liberális kísérletek éveihez? A meghaladott múltba? (lőcsei) A Magyar Nemzet galériája A Nyitni folyó völgyében található Bajmóc (Bojnice) vára. A folyamatosan lakott és karbantartott várat tulajdonosa, gróf Pálffy János, Klubert József építész közreműködésével, a múlt század hetvenes éveiben „halászbástyásította”, hogy stílusos keretet teremtsen gyűjteményének. E dúsgazdag világfi élete folyamán hatalmas műgyűjteményt hozott létre, amelyet a család kastélyai között tematikusan, stílusok szerint elosztva rendezett egységgé. A bazini és bajmóci várkastély a középkori, Királyfa a francia, angol barokk bútoroknak, a bécsi és párizsi paloták az empire-együtteseknek adtak otthont. Mindezeket az 1907-ben kelt végrendelete értelmében nyilvános gyűjteménnyé kívánta alakíttatni. A nemes szándékból, a közismert történelmi események következményeképpen, vajmi kevés valósult meg, bár egyedül a Szépművészeti Múzeumnak 178 festmény jutott. Az Iparművészeti Múzeum fényképkiállítással emlékezik a nagylelkű mecénásra és gyűjteményére. A felvételeket Weinwurm Antal készítette a századelőn, segítségükkel fogalmat alkothatunk e főúri gyűjtemény jellegéről. Szomorúan állapíthatjuk meg, hogy XX. századi Mohácsunk előtt mifelénk is feltalálható volt Európa műveltségének minden gyümölcse. A képeken látható tárgyak döntő többsége, ha meg nem is semmisült, ismeretlen helyen lappang. Az eredeti gazdagsághoz képest elenyésző azoknak a bútoroknak száma, amelyek európai vagy tengerentúli múzeumokba kerültek. Furcsa világ a lakossági fórumoké. Az emberek nem azért csődülnek össze a peremkerületi művelődési házban, székekkel telerakott kisvárosi tornateremben, hogy muníció nélkül térjenek haza. Hát még ha a vendég prominens személyiség, talán maga a kormányfő. A rendszerváltás nyertesei e kora esti órákban még javában a pénz után loholnak vagy a gyermeket cipelik különórára, netán az aktuális menedzserteniszen adogatnak. Ők nem járnak lakossági fórumokra, ha valami lényeges hangzik el, azt úgyis bemondja a tévé vagy a rádió. Aki viszont a széksorokban szorong, alaposan kinyitja a fülét. Nem különben a tömegből kissé kilógó zsurnaliszták, akik az eseményről frappáns részleteket röpítenek világgá. Este hat után néhány perccel aztán megjelennek a marcona, fülhallgatós, öltönyösök, s utat törnek a vendégnek. Retteghet minden minisztériumi főosztályvezető, mert lehet, hogy hónapok óta aprólékosan munkált koncepciója, célelőirányzata és költséghaszonelemzése ma este néhány perc alatt füstbe megy. Egyes szocialista párti körökben úgyis tartja magát a nézet, hogy a rengeteg jó ötletet, világmegváltó javaslatot valójában az apparátus szabotálja el. Vigyázni kell velük, lehet, hogy nem is nekünk drukkolnak, csak a maguk pecsenyéjét sütögetik - dohognak olykor-olykor kormánypárti berkekben. Még szerencse, hogy a politikához nem értenek, az a mi pályánk - teszik hozzá elnéző félmosollyal. Kmi aggodalom a lakossági fórumok órájában az intelligensebb pártkatonákat, egyébként jósvádájú, meggyőzően érvelő kormánypárti politikusokat is átjárja. Ki tudja, érvényes-e még fél óra múlva a televízióban vagy rádióban reggel oly szépen megkonstruált, logikusan elmondott okfejtés. Az esetek többségében az aggodalom jogosnak bizonyul. A szépen felépített elmélet, a szónoki bravúr estére nevetségessé válik. Ki mondta, hogy ne legyen ügydöntő népszavazás? Hát én azt gondolom, bízni kell az emberekben. Tudnak ők felelősen dönteni. Mindig is tudtak, s mi tudjuk, hogy tudnak. (Taps a széksorokból.) Egyáltalán nincs arról szó, hogy az „európauniós” csatlakozás után ne védenénk meg a magyar földet. Valójában még azután is hosszú évekig megvédjük, miként azt mindig is hangoztattuk. Hogy mondja? Kiárusítjuk? Szó sincs róla. Az Antall-kormány sajnos igen, de mi azt szeretnénk, hogy a föld azé legyen, aki megműveli. Hogy az ott dolgozó emberek magukénak érezzék. Elődeink szétverték, mi most talpra állítjuk a magyar mezőgazdaságot. Sőt százmilliárdos hitelcsomagot is adunk hozzá. (Újabb taps). H. tart a fórum, amikor a C/I rádió ez utóbbi mondatot IV A. sietve tudatja az országgal. A teremben ülők ezt nem hallják, ők a szónokot lesik. Az idősebb korosztály figyelme a levegőtlenségtől kissé lankad. A szónok azonnal kapcsol. Mert itt vannak például a nyugdíjak. Megígértük, hogy visszaadjuk az értékét. Nem vehetünk el azoktól, akik egész életükben becsületesen dolgoztak. Erkölcsi kötelességünk nekik emberhez méltó körülményeket biztosítani. Az inflációt jócskán meghaladó nyugdíjemelés lesz. Még akkor is, ha vannak, akik nem ezt akarják. (Morajlás a teremben.) A rádió fél óra múlva a hírt a nyugdíjemeléssel kiegészítve mondja be. Az eddig békésen háttérrádiózó pénzügyminisztériumi főhivatalnok ekkor felpillant dossziéjából, leveszi fémkeretes szemüvegét, hajába túr, elhúzza a száját. Érzi, egy távoli tornateremből a dolgozó nép megvetése sújt le rá. Eszébe jut nyugdíjas anyja, aztán megint becsukja a számoszlopokkal teli dossziét. A fórum véget ér, az emberek szedelőzködnek, néhányan a színpadhoz tolakodnak, hogy legalább megpróbálják elkapni a nevezetes vendég röpke pillantását. A szónok elégedett, megint túljárt nemcsak az ellenzéknek, de még a saját beszédíróinak eszén is. Hiába, az ösztönökre kell hallgatni. Klasszikus igazság: amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére. Annak idején bejárta a világsajtót a Lenin-kép előtt magányosan sakkozó Kádár Jánosról készült fotó. Akkor még ötéves tervekre, pártkongresszustól pártkongresszusig tagolódott az idő, és a nagy sakkozó vezércseleit és gyalogáldozatait sokáig csodálta a világ. A mostani miniszterelnök rögtönzésnek álcázott lépései is mesteri politikai megoldásnak bizonyultak időnként. Az ötéves terveket felváltó, kéthetes horizontú sakkhúzások azonban csak pillanatnyi lépéselőnyt jelenthetnek. A játszma még függőben van. Meszleny László Vezércsel Magyar Nemzet 9 Magyar Nemzet SZERKESZTŐBIZOTTSÁG Elnöke: KRISTÓF ATTILA Tagjai: DOBOS LÁSZLÓ, JANKOVICS MARCELL, KULCSÁR KÁLMÁN, MAKOVECZ IMRE, MARTONYI JÁNOS, MÁDL FERENC, POMOGÁTS BÉLA, SZÉLES GÁBOR Főszerkesztő: TÓTH GÁBOR Főszerkesztő-helyettesek: SZÉNYI GÁBOR, WINTERMANTEL ISTVÁN Szerkesztők: BÚZA PÉTER, FEHÉR BÉLA, KŐ ANDRÁS, MARAFKÓ LÁSZLÓ Rovatvezetők: MESZLENY LÁSZLÓ (belpolitika), HORVÁTH L. ISTVÁN (gazdaság), LŐCSEI GABRIELLA (kultúra), PIETSCH LAJOS (külpolitika), KESERŰ ERNŐ (levelezés), FAGGYAS SÁNDOR (publicisztika), BOROS ISTVÁN (riport), ÁRVAY SÁNDOR (sport) Művészeti vezető: SZABÓ ATTILA Szerkesztőség: 1133 Budapest, Visegrádi utca 110-112. Telefon: 344-2500, telefax: 344-3651 Postacím: 1554 Budapest, pf. 59. Internet-cím: http://www.magyarnemzet.hu E-mail: mnemzet@mail.magyarnemzet.hu Kiadja a P & B Média Portfoliókezelő Rt., 1133 Budapest, Visegrádi u. 116. Telefon: 344-2500, telefax: 129-1282 Felelős kiadó: NÉMETH PÉTER vezérigazgató Lapigazgató: VAS GÁBOR Hirdetésfelvétel: Postabank Press Rt. 1133 Budapest, Visegrádi u. 116. Telefon: 344-2500, telefax: 129-1240, 129-1461 Vezérigazgató: RITTER TAMÁS. Telefon: 465-8540 A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. A terjesztést szervezi a P & B Média Rt. terjesztési igazgatósága. Telefon: 465-8504, telefax: 149-1580 Igazgató: CSŐRY GYÖRGY Marketingigazgató, SARUS ERIKA. Telefon: 465-8526,465-8527 Terjeszti a Hírker Rt., a Nemzeti Hírlap-kereskedelmi Egyesülés és a regionális részvénytársaságok, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél, vidéken a postahivatalokban. Budapesten a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága kerületi ügyfélszolgálati irodáin, valamint a Hírlap-előfizetési Irodában (1089 Budapest VIII., Orczy tér 1., levélcím: Heliz, 1900 Budapest, Orczy tér 1., telefon: 303-3441,303-3442, telefax: 303-3440), közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank és Takarékpénztár Rt. 11991102-02102799 pénzforgalmi jelzőszámra. Eladási ár hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 42 forint, szerdán és szombaton 52 forint Előfizetési díj egy évre 9588 forint, fél évre 4794 forint, negyedévre 2397 forint, egy hónapra 799 forint. Előfizetés külföldre: Batthyány Kultur-Press Kft., 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 6., telefon/fax: 0036 1 201-8891, mobiltelefon: 0036-20 524 -522 E-mail: batthyany@kultur-press.hu Szedés a szerkesztőségben. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató Hír ISSN 0133—185 X HU ISSN 0237-3793