Magyar Nemzet, 1997. október (60. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-13 / 239. szám

10 Mat)ürNel S­zegény ország szegény kulturális minisztériuma tekintélyes intézmé­nyek építésébe és átalakításába fo­gott. Többségüket évek, évtizedek óta várja, sőt követeli a társadalom, most azonban, hogy megvalósulásuk valóság­nak látszik, aggodalommal és kétkedve fogadják, valóban az ezredfordulóra az új Nemzeti Színház új és szép háza lesz a magyar irodalomnak, és multimédia-köz­pont nyílik a budai Várban, Neumann Já­nos nevével a homlokzatán? Magyar Bá­lint kultuszminisztert azzal a kérdéssel kerestük meg tehát, milyen ígéretei van­nak a kormányról és a költségvetésről döntő parlamenttől nagyszabású vállalko­zásainak megvalósítására.­­ Vegyük sorra a három, ön által is említett legjelentősebb beruházást: a magyar irodalom házára több mint száz­millió forintot különítettek el az idén a költségvetésből. A jövő évi költségve­tésben ötszázmillió forint szerepel e ter­vünkre. Három éven át ötszáz-ötszáz-öt­­száz millió forintot kap a magyar iroda­lom háza, ebből az összegből a tervezett föld alatti raktárral együtt újjáalakítható, és rendbe hozható a Károlyi-palota, a mai Petőfi Irodalmi Múzeum. A Nemze­ti Színház fölépítésére jövőre kétmil­liárd forint áll rendelkezésre, és körül­belül 1,8 milliárd forint gyűlt össze azon a számlán, amely az adományozók akaratából létesült sok-sok évvel ez­előtt. Ezt csak és kizárólag beruházásra lehet fordítani. A jövő évben legalább hárommilliárd forintot lehet beépíteni a Nemzetibe, oly mértékben indul el tehát az építkezés, hogy azt már nem lehet le­állítani. Természetesen egy kultuszmi­niszter arra is számít, ha végre elindul a régóta áhított Nemzeti Színház épít­kezése, és a falak a föld felszíne fölé emelkednek, nem lesz olyan kormány, amely megengedhetné magának, hogy nem fejezi be. Ezzel együtt az országtól az ilyen típusú kulturális nagyberuházá­sok óriási erőfeszítéseket követelnek. Kultuszminiszterként pénzforrásokért lobbyzni másképpen nem nagyon tud­nék, csak ha a nemzet számára kulturá­lis értelemben is vonzó közös célokat fogalmazok meg, és azokat a figyelem középpontjába állítva javítjuk a hazai művészet és művelődés pozícióit.­­ A budai Várban létesítendő Neu­mann János multimédiaközpontról kevés szó esik a magyar irodalom házához és a Nemzeti Színházhoz képest.­­ Pedig e téren egy kényszerhelyzet­ből lehet erényt és értéket „kovácsolni”. Az egykori honvéd-főparancsnokság épü­letével kezdeni kell valamit. Ha már ’96- ra, a millecentenárium évére nem lehetett rendbe hozni az épületet, akkor 2000-re ezt mindenképpen meg kell tenni. E beru­házásnak közhasznú társaság lesz a gon­dozója, a társaságot a környezetvédelmi minisztérium, a művelődési minisztérium és az I. kerületi önkormányzat hozná lét­re. A volt honvéd-főparancsnokság he­lyén turisztikai információs központ is lé­tesül. A beruházás összege a környezet­védelmi minisztérium költségvetésében fog megjelenni, így szól erről a kormány döntése. Az intézmény „alapsejtje” a volt karmelita kolostor épületében néhány szo­bában már most elkezdi a működését, ve­zetője Tószegi Zsuzsa, az Országos Szé­chényi Könyvtár egyik volt vezető mun­katársa. - Az újjáépítés, az alapok lerakása e nemzeti jelentőségű intézmények létesíté­sénél csak az egyik fontos mozzanat. A másik, hogy milyen tartalommal töltik meg e kétségtelenül nagy áldozatok árán emelt kulturális objektumokat? Az új Nemzeti Színház majdani lakóiról máris sok hír kering a színészek között, nem is a legjobbak. Van, aki azt állítja, egy szűk szakmai kör kaparintja meg a Nemzeti Színházat. - Az új Nemzeti Színház nem az 1997-es esztendő színházi koncepciói sze­rint épül. A jelent nem lehet ötven vagy száz évre betonba önteni. A legmoder­nebb színházi elképzeléseknek éppúgy meg kell jelenni a majdani Nemzeti Szín­házban, mint a hagyományos színházfel­fogásnak. Ezt a sokszínűséget a színpad­­technikának és a nézőtér mozgathatóságá­nak is lehetővé kell tennie. A Nemzeti Színházba nem a jelenlegi Nemzeti mai társulata kerül be. Természetesen az örö­kös tagok jelen lennének az új Nemzeti­ben is. E tekintetben úgy látom, szakmai konszenzus született, mindenki elfogadja, hogy majd az új igazgatónak kell új társu­latot szerveznie. Nem szeretnénk elken­dőzni ezt a kérdést, nem akarunk zsákba­macskát árulni. Ezért azután a lehető leg­korábban szeretnénk a majdani színház­­igazgatónak, művészeti igazgatónak a he­lyét az új színház építésének elkezdésével egyidejűleg kijelölni. A következő menet­rendet képzeltük el a Nemzeti majdani sorsát illetően: ’99 nyarától a jelenlegi Nemzeti Színház Magyar Színház néven működik tovább a Hevesi Sándor téri épü­letben. (Természetesen nem azért fogják Magyar Színháznak nevezni, mert a mi­niszter vezetékneve is Magyar, hanem azért mert a Hevesi Sándor téri épület Ma­gyar Színház volt egykor.) 1999-től 2000- ig egy esztendő áll rendelkezésre, hogy a megnyitón a társulat már otthonosan lép­jen fel az új színpadon. Az új igazgató, aki miniszteri biztosként pályázat útján vá­lasztanánk ki, és aki az építkezés kor­mánybiztosa mellett követné nyomon az új színház fölépültét, bármely társulatból válogathatna, a jelenlegi Nemzeti Színház csapatából is. Az új Nemzeti se befogadó színház nem lesz, se klasszikus értelem­ben vett nagy társulattal rendelkező szín­ház, ahova más produkció nem férhet be. Valahol a kettő között fog elhelyezkedni, (Magyar Nemzet-archív) jelentős vendégjátékokra teremtve lehető­séget. Ezeknek az elképzeléseknek a jogi útja az lesz, hogy pályázatot hirdetünk. Aki a pályázatot elnyeri, ’99-ig „művésze­ti miniszteri biztosként”, későbbiekben pedig a színház igazgatójaként dolgozna tovább. Nem volna ugyanis méltányos, ha valakit a művészeti igazgatói szerepben az építkezés befejezéséig foglalkoztatnánk, majd új személyt neveznénk ki a helyére, mihelyt a színház megnyitja kapuit. - Vannak már nevek, amelyek a meghívásos pályázaton indulhatnának? - Magától értetődően nem merült fel senkinek a neve, nem úgy, mint annak idején Angliában Laurence Olivieré. Ezért úgy gondoltuk, hogy a pályázat egyszerre legyen meghívásos és nyitott, szeretnénk fölkérni jó néhány személyt, hogy pályázzon, de ez nem zárja ki, hogy mások ne jelentkezhessenek a Nemzeti Színház igazgatói posztjára. - Ellentmondást vélek felfedezni a két miniszteri állítás között: azt hallot­tuk, hogy az 1997-es állapotok nem beto­nozhatók be a jövő Nemzeti Színházának művészeti terveibe, s azt is, hogy az épít­kezést nyomon követő művészeti igazga­tónak ,járt az új Nemzeti a jövőben is. - A színházi szakmából sehonnan nem jött kifogás emiatt. Egy ilyen jelen­tős intézménynél a lehető legjobb sze­mélyt kell megtalálni a vezetésre, és ha megtaláltuk, szabad kezet kell kapnia a társulat fölépítésére. Egyébként a színház épületének a szabadságot biztosítania kell a legkülönfélébb színházművészeti kon­cepciók befogadására. - Kézről kézre jár egy tanulmány, politikai elfogultsággal nem vádolható, li­berális színházi szakember a szerzője. Azt állítja, szűk szakmai kör irányítja ma Magyarországon a színházi életet, rossz tanácsadók befolyásolják a jó minisztert. - Az állítással nem értek egyet, s ezt a „szereposztást” azért sem tudom elfogad­ni, mert én magam nem hiszek a , jó ki­rály, rossz tanácsadók” felosztásban. Akár a Nemzeti Színházról, akár másról hozott döntéseimért vállalom a felelősséget. - Az írótársadalom is aggodalmainak ad hangot. Újjáépül, átszerveződik a ma­gyar irodalom háza, de csak az írók egy bizonyos csoportja érzi magát majd ott­honosan benne, az írók társaságaként az írószövetségből kivált jeles személyiségek. - Természetesen ez sem lesz így. Tár­gyaltunk a Magyar­­­ók Szövetségével ar­ról, hogy átkerüljenek-e a Károlyi-palotá­ba. Bennük azonban fenntartások fogal­mazódtak meg, attól tartanak, ha elveszí­tik a Bajza utcai székházukat, a Károlyi­palotában, a majdani irodalom házában nem kapnak megfelelő nagyságú alapte­rületet. Kétségeiket meghallgatva, a hely­zetet újra átgondolva arra a belátásra ju­tottunk, nem érdemes csakugyan szék­házzá alakítani egy ilyen intézményt, ha­nem olyan módon kell üzemeltetni, hogy lehetőséget kapjanak benne az olvasók az írókkal való kapcsolattartásra. Az írószö­vetség székházügyét a minisztérium tíz évre magára vállalta, kifizeti a bérleti dí­jakat. Az írószövetségnek tehát megte­remtettük a biztonságot. A magyar iroda­lom házának két szakmai főigazgató-he­lyettese lesz, egy a múzeumi és könyvtári résznek, egy a kortárs irodalmi résznek, a főigazgató pedig mintegy menedzserként működteti az új nemzeti intézményt.­­ Közbeszéd tárgy­a mégis, hogy a mi­niszter pártpolitikusként központosító tö­rekvésekkel irányítja a szellemi-művésze­ti életet, „ejtőernyőseit” a frissen létesített kulturális intézményeikben helyezi el.­­ Hogy mennyire nincsenek bennem központosító törekvések, arra elég talán azt felhozni, hogy a különböző nemzeti intézmények kinevezési rendje semmit nem változott, ugyanolyan volt korábban, mint most. Sőt, bizonyos területeken igyekszem leadni miniszteri feladataimat, új hatalmi funkciót pedig nem gyűjtöttem magam köré. Jó néhány intézmény élén történt változás miniszteri kinevezésem óta, pályázatokat írtak ki, szerződések jár­tak le (Operaház, Játékszín, Néprajzi Mú­zeum, országos levéltár), senki sem állít­hatja a pályázatok nyerteseiről, az új ve­zetőkről, hogy ezek a személyek a mi­niszter pártjának ejtőernyősei volnának, kizárólag a szakmai kvalitást vesszük fi­gyelembe. Milyen sokan féltek attól is, hogy az új Nemzeti Színház épületére ki­írt pályázat elbírálásakor is egyéni vagy pártrokonszenvek érvényesülnek! Nem így történt. A bírálóbizottság 15 tagjából 14 ugyanarra az egy pályázóra szavazott. Természetesen az ellenzék kedvéért nem vagyok hajlandó méltatlan vagy hátrá­nyos helyzetbe hozni liberális gondolko­dású művészeket vagy szakembereket. Nem kell tehát attól félni - a múltbéli ha­gyományok emlékével -, hogy megint pártszempontok irányítják a kulturális életet. Akiben mégis ilyen félelmek élnek tovább, annak konkrétan kéne megnevez­ni azokat az eseteket, amelyek aggályai­nak forrásául tekinthetők.­­ Politikai jellegű aggályok, tévhitek árnyékában azután szinte teljesen megfe­ledkezik a magyar kulturális közélet ar­ról a törvényről, a kulturális alaptör­vényről, amely pedig számos fontos terü­letet, a múzeumi és kulturális tárgyörök­­ség védelmét, a könyvtárügyet és a köz­­művelődést meghatározza. Ma tárgyalja először a parlament, s valójában senki sem tudja, mit nyer és mit veszít a társa­dalom, ha megszavazzák a miniszteri elő­terjesztést.­­ A törvénytervezetbe foglalt három terület más és más jellegű szabályozást igényel. Komoly szakmai törvény lesz ez, amihez finanszírozási biztosíték is társul. Elhanyagolt központi feladatokra külön forrást biztosít a ’98-as esztendőben. En­nek birtokában gyorsított ütemben kez­dődhet el a könyvtári informatikai rend­szer fejlesztése, az archívumok anyagá­nak konzerválása, műkincsek vásárlása, hazahozatala. Ezekre a feladatokra a ha­gyományos intézményi forrásokból nem­igen tellene.­­ Simán elfogadható törvénytervezet a mai, vagy jelentős ellenzéki kifogások­ra számít a tervezetet előterjesztő mi­niszter?­­ Nem hiszem, hogy jelentős ellenzé­ki kifogások merülnének fel, az ütközés a szakszervezetek és a kultusztárca között várható. Lőcsei Gabriella Ejtőernyők nélkül Magyar Bálint a 2000-ig felépülő nemzeti kulturális intézményekről Magyar Bálint: Az ellenzék kedvéért nem vagyok hajlandó hátrányos helyzetbe hozni liberális gondolko­dású művészeket NAPLÓ FÁBRY ZOLTÁN, a száz évvel ezelőtt született szlovákiai magyar író és gondolkodó stászi szülőházá­nak és sírjának megkoszorúzásával vasárnap befejeződött a Kassán im­már huszonhetedik alkalommal megrendezett Fábry-napok ese­ménysorozata. Az idei Fábry-díjat Liszka József néprajzkutató kapta. A TÖRTÉNELEMTANÁROK Országos Konferenciája - elfogad­va a Történelemtanárok Egylete Bizottmányának állásfoglalását - a nemzeti alaptanterv jövő évi szep­temberi bevezetésére irányuló kor­mányzati és tárcaszintű intézkedé­sek felfüggesztését javasolja mind­addig, amíg a most még kidolgo­zatlan és összehangolatlan progra­mok nem kerülnek olyan állapotba, hogy a NAT valóban a magyar közoktatás megújítását szolgáló program lehessen. Erre az elhatá­rozásra jutottak a hét végén Buda­pesten az Életmód és történelemta­nítás címmel rendezett tanácskozá­son. A MŰCSARNOKBAN és a Nyílt Társadalom Archívum budapesti centrális kiállítótermében nyílt meg szombaton az a kiállítás, amely a vi­lágon először mutatja be együtt a szovjet „földalatti” művészet két legjelentősebb gyűjteményét, az amerikai New Jersey állambeli Zimmerli múzeum, illetve a moszk­vai Caricino nemzeti múzeum kol­lekcióját, háromszáz festményt, raj­zot, kollázst és szobrot, amelyek 1956 és 1991 között készültek. SZABADEGYETEMET indít ma a Keresztény Értelmiségiek Szö­vetsége a budapesti Ward Mária Általános Iskolában (V., Irányi u. 3.). A képzések három témakörben (teológia, filozófia, magyarságis­meret) november 12-ig tartanak. Információk a 319-2304-es telefo­non (8-14 óra között) kaphatók. * FOLY­ÓIR­ATSZEMLE Magyar Szemle Kéthavonta dupla számokkal jelentkezik a ha­marosan alapításának hetvenéves jubileumát ünnep­lő Magyar Szemle, amelynek új folyama a romló gazdasági körülmények között egyre inkább magára talál. Pedig nincs könnyű dolguk a szerkesztőknek, hiszen a reggelente a tévében pisztolylövésnyi szen­zációkra ébredő, félinformációkból tájékozódó pol­gárt nehéz elmélyült gondolkodásra biztatni. A fo­lyóirat múltjából erőt merítve Kodolányi Gyula főszerkesztő vezetésével arra törekszik, hogy az úgynevezett örök kérdések mellett az itt és most iz­gató gondokra keressen körültekintő választ. Nem véletlenül áll a folyóirat élén két vezércikk: egy új, napjainkra rímelő­­Gróh Gáspár eszmefuttatása ar­ról, hogy a nagy idő távlatában az elmúlt nyolc év „csak katasztrófákhoz elegendő, az igazi építéshez még kevés"), és egy régi, de napjainkban is érvé­nyes, mert köznapi történéseinkhez távlatot teremtő (Sík Sándoré, aki szerint: „Az egész teremtés a Sze­retet műve.") A friss szám igencsak időszerű kérdé­se: milyen lesz a televíziózás. Most, a kereskedelmi csatornák indulásának idején nem elég az, amit a fe­hér hollóként ritka amerikai tanítónő hirdet a San Franciscó-i kisdiákoknak: a televízió hálózati drog, óvakodjatok tőle. Az az igazi kérdés, miként tudjuk kezelni korunk leghatásosabb médiumát. „A mai ál­lampolgár feladata, hogy kikerüljön a nemzetközi csoportok médiahatalma alól azért, hogy megőrizze saját ítélőképességét, és felfedezhesse a valóságot a színpadi beállítások mögött. Hogy ez megvalósul­hasson, tiszteletben kellene tartani azt, amit Jacques Rigaud úgy nevez, az információ etikája. Ami szerin­te azt jelenti, hogy »megfejtjük a médiák kódolt nyel­vezetét a törvény parancsoló szigorával” - vallja a Francia Audiovizuális Bizottság elnöke, Jean Cluzel A tévénéző felelőssége című cikkében. Kézdi-Kovács Zsolt, a hazai televíziózás történelmi meghatározott­ságát elemezve úgy látja, óriási lehetőséget mulasz­tottunk el a rendszerváltozás első éveiben, de még mindig van mit megfontolni, mert „a nagy médiahá­ború a nézőkért most kezdődik igazán", most kellene felmérnünk, hogy „fikciós filmek nélkül nincs hosszú távú koncepció. És hosszú távú koncepciók nélkül nincsen nemzeti audiovizuális kultúra. És... nincsen nemzet.” Jankovics Marcell a gyakorlat oldaláról kö­zelít: Mit lehetne tenni annak érdekében, hogy „a te­levíziózás kulturális és civilizációs szempontból ne igázza le az embert?” Hogyan lehetne rendet terem­teni a káoszban? A tematikus műsornap (egyáltalán, az igényesebb szerkesztés) sokat segíthetne. Kérdés persze, hogy ki vállalkozna a mostaninál jóval na­gyobb munkára, és hogyan reagálna a néző, akit Jankovics is jól ismer, hiszen írása végén megjegyzi: ,A tematikus televízió hatásosságának a kapcsolgató nézői szokás az egyetlen akadálya.” Szabados György a zene erejével szeretne jobbítani, megfonto­landó programpontok alapján. A globalizálódó világ káros törekvéseinek csak úgy tudunk ellenszegülni, ha tisztában vagyunk örökségük minőségével és ere­jével. Ez adja a jelentőségét annak, hogy a lapban megszólal Novák Ferenc koreográfus („.. .nagyon fontos, hogy mindenfajta stílust befogadjunk, ami a világban létezik, hiszen erről szólt az ezeréves magyar kultúra, hogy mindent befogadtunk. De lehetetlen..., hogy ne maradjon meg a mi kultúránk. Itt párhuzamosságról van szó, nem egymás elleni hatásról”­, hogy szó esik a száz esztendeje született Tamási Áronról, a különös sorsú erdélyi magyar tudós-politikusról, Bitay Árpádról. És legalább ilyen fontos, hogy tájékoztasson arról, mi történik az országban. Bodosi György (népesség­­fogyás, agrárpolitika, vállalkozó kedv) egyetlen falu hiteles képének felmutatásával többet tesz, mint a sok mindenre gyógyírt kínáló ideológus. Neki el­hisszük, hogy nem szabad mindent az Európai Unió­hoz történő csatlakozásnak alárendelni. Ahogy Ra­bár Ferenc higgadt érvelését is magunkévá tesszük, aki a Dávid Körtön nagy hatású könyvéről szóló, jel­legzetesen magyar vitát elemezve nem hallgatja el, hogy nagy baj van, hiszen „a megvalósult világ mé­lyen irracionális, elfogadhatatlan és - minden lát­szat ellenére - hosszú távon működésképtelen. Intéz­ményei, mechanizmusai ugyanakkor nem alkalma­sak a belső reformokra és pályamódosításokra". Osztovits Ágnes Kultúra HÉTFŐ, 1997. október 13. Iskolaavató Almádiban - közadakozással (Munkatársunktól) Vasárnap felavatták Balaton­almádiban a vörösberényi általá­nos iskola új épületszárnyát, az al­só tagozat helyiségeit és a torna­termet. Az 1804-ben épült katoli­kus elemi iskolát felváltó intéz­mény többnyire közadakozásból valósul meg: magánszemélyek, egyéni vállalkozók, cégek és ön­­kormányzatok már a most elké­szült építményekhez mintegy hat­vanmillió forinttal járultak hozzá. A társadalmi össszefogást az isko­la egykori tanára, a ma már nyug­díjas Brandeisz Elza indította el - aki a háború végén, az üldöztetés napjaiban az akkor még ifjú Soros Györgyöt és édesanyját segítette, menekítette­­, az ismert pénzem­ber kétszázötvenezer dollárral já­rult hozzá egykori jótevője kezde­­ti fényezéséhez. A herényi kisiskolások teg­nap birtokba vették az első ütem­ben elkészült emeletes intéz­mény tantermeit, szertárait, s mostantól a város legnagyobb sportépületének számító torna­­csarnokot. A végső méretében nyolcosztályos, számítógépekkel felszerelt, logopédiai és szolfézs­teremmel, könyvtárral, nyári tá­borozási lehetőségekkel kiegé­szülő oktatási intézmény építésé­nek a befejezését jövőre tervezik. s AZ APM GAZDASÁGI TANÁCSADÓ KFT. felszámoló ELADJA a TEL-ÉP-GÉP Kft. FA. (2509 Esztergom, Kolozsvár út 117.) tulajdonában lévő Tiszanána Dinnyéshát 2847 hrsz.-ú 22 082 m2 területű körülkerített zártkert ingatlant, melyen 3 db, összesen kb 300 m2 alapterületű félkész faház van. Az ingatlan a Tisza-parton a Tiszató közelében helyezkedik el. Az ingatlanról további részletes felvilágosítást ad Urbán Péter (telefon: 156-0621). A vételi ajánlatokat 1997. október 30-ig beérkezően az APM Kft. (1122 Budapest, Maros u. 36.) címére kérjük megküldeni. A nyilvános értékesítési tárgyalást 1997. november 3-án, 10 órakor tartják az APM Kft. fenti címén. A TEL-ÉP-GÉP Kft. hitelezőinek az ingatlanra elővásárlási joguk van, amelyet a nyilvános értékesítési tárgyaláson gyakorolhatnak. A felszámoló fenntartja a jogát, hogy megfelelő ajánlat hiányában az értékesítést eredménytelennek nyilvánítsa.

Next