Magyar Nemzet, 1998. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-14 / 62. szám
1998. március 14., szombat Március Tizenötödike Szent ereklyék A negyvennyolcas zászlók kalandos utazásai A szabadságharc végén, az 1849. augusztus 13-i világosi, majd később a borosjenői, a nagybányai, a zsibói és a komáromi fegyverletétel során a honvédség zászlóinak zöme a cári, illetve az osztrák csapatok zsákmánya lett. Csak néhányat sikerült a fegyverletételkor elrejteni, több alakulat pedig feldarabolta zászlaját, és az egyes darabokat a tisztek és a honvédek kegyelettel őrizték, pedig Haynau agyonlövetést helyezett kilátásba érte. Az osztrákokhoz került zászlók számát Aggházy Kamill ezredes, aki 1928-tól 1940-ig volt a Hadimúzeum (a Hadtörténeti Múzeum elődje) igazgatója, nyolcvanra becsülte. Ezeket kevés kivétellel megsemmisítették. Világosnál, a Görgei aláírásával ellátott átadási jegyzék szerint 31 lovassági és 29 gyalogsági zászló került a cáriak kezére. E hatvan honvédzászlón kívül, még a korábbi harcok során 12 zászlót zsákmányoltak. A borosjenői fegyverletételnél további nyolc gyalogsági és öt lovassági zászló került birtokukba, míg Nagybányán kettő, Munkácsnál egy. Ismereteink szerint összesen 88 volt azoknak a zászlóknak a száma, melyeket az orosz csapatok zsákmányoltak. Ezeket a lobogókat Szentpétervárra vitték, és diadalmenetben vonultak fel velük a város utcáin. A zászlókat később a Kreml múzeumában helyezték el. (A ’17-es forradalmak után a Forradalmi Múzeum gyűjteményébe kerültek.) A kiegyezés után a közvélemény érdeklődése ellenére a Monarchia hivatalosan egy lépést sem tett a zászlók visszaszerzésére. Az I. világháború után a kormányköröknek már nem kellett azzal foglalkozniuk, hogy a Habsburg-dinasztia érzékenységét mi sérti, mi nem. A Horthyrendszert a Szovjetunió elleni ellenszenv gátolta abban, hogy lépéseket tegyenek a zászlók ügyében. Csak magánkezdeményezések történtek. Ilyen volt Lengyel Zoltán újságíróé, aki több szovjet múzeumot keresett meg levelével, tájékozódva az Oroszországba vitt zászlókról. A válaszként kapott adatokat a Pesti Naplóban publikálta. Az első hivatalos lépésre a Szovjetunió és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok felvétele után került sor. A Hadimúzeum igazgatója, Aggházy Kamill ezredes 1934. augusztus 3-án a honvédelmi miniszterhez küldött felterjesztésében annak megállapítását kérte, hogy a Szovjetunióban milyen 48-as zászlók vannak, azok hol találhatók, és lehet-e szó arról, hogy azokat Magyarország visszakapja. A múzeum felterjesztését a Honvédelmi Minisztérium a Külügyminisztériumhoz továbbította. Arnóthy-Jungerth Mihály moszkvai magyar követ 1935. május 17-én a Forradalmi Múzeumban megtekintette az ott őrzött zászlókat, majd jegyzéket intézett a Külügyi Népbiztossághoz, és kérte, hogy: „a szovjet múzeumokban őrzött összes ’48-as zászlókról és egyéb történelmi ereklyékről jegyzéket állítsanak össze...” Jó három év eltelte után, 1938. október 12-én Jungerth követ azt jelentette a Külügyminisztériumnak, hogy jegyzékére még nem kapott választ. „Megjegyzendő azonban - írta jelentésében -, hogy a mai viszonyok között az ereklyék visszaszerzésére sok kilátás nincs.” Ugyanakkor magyar részről felmerült, hogy a zászlókért a magyar kormány szabadon bocsátaná, illetve az országból kiutasítaná Rákosi Mátyást. Az ügy azzal került zsákutcába, hogy hazánk csatlakozott az antikomintern paktumhoz. A szovjet-német megnemtámadási szerződés, a szovjet-magyar közös határ létrejötte, a szovjet kormány üzenete a határok tiszteletben tartásáról „normalizálta” a két ország viszonyát. A szovjet kormány maga ajánlotta fel 1941 januárjában, hogy visszaadja a ’48-as honvéd zászlókat. 1941. március 20-án Moszkvában, a Vörös Hadsereg Központi Házában került sor a zászlók ünnepélyes átadására. Az ünnepség során a szabadságharc 56 hadilobogóját a szovjet kormány nevében Iván Vladimirovics Tyulenyev tábornok adta át Kristóffy József magyar követnek. Még aznap este a zászlókat vivő különvonat elindult, és március 24-én reggel a Himnusz hangjai mellett futott be a Keleti pályaudvarra, ahol nagy tömeg jelenlétében fogadták. A zászlókat a Hősök terére, majd a Bolyai Akadémia díszszázada a Várba, a Görgei-szoborhoz vitte, ahol a kormány több tagja és a szovjet követ is megjelent. Littay András vezérezredes vette át a zászlókat, amelyeket a Hadimúzeumban helyeztek el. A visszaadott 56 zászlóval a múzeum ’48-as zászlógyűjteménye 23-ról 79-re, majd 1944 végére vásárlás és ajándékozás folytán tovább gyarapodott. A háború ’44 őszére a frontvonalakat magyar területre hozta. A Hadimúzeum zászlógyűjteményével együtt a ’48-as lobogókat a Veszprém megyei Somlóvár kastélyába vitték. A nyilasok ’45 januárjában elrendelték a gyűjtemény megsemmisítését. A múzeum parancsnokhelyettese, Turányi Géza alezredes felkereste a Honvédelmi Minisztérium illetékeseit, és sikerült rábírnia őket, hogy tekintsenek el a parancs végrehajtásától. Márciusban Somlóvár kastélyát mindenki elhagyta, az ereklyék őrizetlenül maradtak. A hónap utolsó napjaiban a Vörös Hadsereg rábukkant a gyűjteményre... A gyűjtemény egy ideig a somlóvári kastélyban maradt, majd Devecser szovjet parancsnokához került. Innen rövid időn belül vagonba rakva Moszkvába, a Vörös Hadsereg Központi Múzeumába szállították. Visszaadásuk csak az 1848-49-es szabadságharc százéves évfordulója alkalmából történt meg. Györkei Jenő A Pesten toborzott 1. honvéd zászlóaljnak a komáromi csatában megsérült zászlaja, amelyet frissen restauráltak a Hadtörténeti Múzeum kiállítására 4 *11 Együtt még soha nem látott kincsek a Hadtörténeti Múzeumban „Fényesebb a láncnál a kard” A Nemzeti dal és a tizenkét pont eredeti nyomata, Szemere Bertalan íróasztala és pipatóriuma, Batthyány Lajos koronás címerrel díszített miniszterelnöki karosszéke és koporsójának kulcsa, a Pesten toborzott 1. honvéd zászlóaljnak a komáromi csatában megsérült lobogója, az Alessandro Monti ezredes vezette olasz légió zászlaja, Damjanich János, Poeltenberg Ernő, Klapka György, Görgei Artúr szablyája, ez utóbbi markolatkosarán a térképolvasáshoz használt nagyítólencsével, Guyon Richard tábornoki atillája és öve, Bem József kulacsa és borotvakészlete, többek között Than Mór, Borsos József, Barabás Miklós rajzai, festményei, a Görgei leváltását okozó, összecserélt levelek, orosz katonai ezüsttrombita, egy bitócsiga és a lélekharang az aradi várbörtönből, beszédes dokumentumok az emigrációból, a 48-as centenáriumról, 1956 „rímeléseiről” - íme néhány kincs az 1848-49-es magyar forradalmat és szabadságharcot, illetve annak utóéletét és a történelem nagy alakjait idézve arról a kiállításról, amelynek páratlanul gazdag, különlegességeket is felvonultató anyagát együtt még sohasem láthatta a közönség. A százötvenedik évforduló alkalmából készült Fényesebb a láncnál a kard című tárlat és egyben a Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozata pénteken a Hadtörténeti Múzeumban nyílt meg. A Magyar Millenniumi Emlékbizottság együttműködésével született reprezentatív jubileumi kiállítás rendezői - Kedves Gyula, Baczoni Tamás, Cs. Kottra Györgyi és Ságvári György történész - a bemutatott tárgyakat több múzeum gyűjteményéből válogatták össze. Segítségükre volt Romániából az aradi és a kolozsvári múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, a Hadtörténelmi és az Országos Levéltár, az Országos Széchényi Könyvtár, az Iparművészeti és a Mezőgazdasági Múzeum, valamint több család, illetve magánszemély is. A kiállítás négy nagyobb egységből áll. Az első képet ad a reformkori Magyarországról, majd a pesti forradalmat és a hatására bekövetkező eseményeket idézi. A második rész a hadsereg megszervezését, a harmadik a szabadságharcot mutatja be, a negyedik pedig negyvennyolc utóéletével, hagyományaival foglalkozik egészen 1989. március 15-ig. Az első terembe lépve gazdag polgári vagy módosabb nemesi szalonban találjuk magunkat, amelynek „ablaka” Landerer és Heckenast nyomdájára néz: láthatjuk, amint a nép a szabad sajtó győzelmét ünnepli. Az enteriőrben helyet kapott Szemere Bertalan íróasztala (ükunokája, Magyar Bálint kultuszminiszter tulajdona) és két kandeláber is Görgei Artúr visegrádi villájából. A szoba falán a márciusi ifjak arcképei mellett láthatjuk az első felelős magyar kormány tablóját, Theodor Engerth munkáját, valamint Borsos József és az osztrák August Pettenkofen híres litográfiáját a népképviseleti országgyűlés megnyitásáról, amelyen a ’48-as és az azt követő politikusi nemzedék szinte valamenynyi tagja felismerhető. Itt állították ki Batthyány Lajos vörös bársony huzatú miniszterelnöki karosszékét, fölötte Than Mór ismert portréjával a politikusról. A közös teherviselésről hozott törvénycikk mellett beleolvashatunk a Marczius Tizenötödike 1848. augusztus 17-i számába. Az újság a címlapján tudósít az előző napi parlamenti ülésről, amely a legutóbbi „leverő hatásával” ellentétben „vidor és reményekre ébresztő" volt. A kiállítás második része a toborzásokról, a honvédsereg megszervezéséről ad gazdag összeállítást, e témát kiállítás még sohasem mutatta be. (Az ország védelmében a szilárd fegyveres támasz megteremtéséhez elvileg megfelelt volna a nemzetőrség, a gyakorlatban azonban bebizonyosodott, hogy önkéntes alakulatok szervezésére van szükség.) A második teremben a nemzetőrség életéről kapunk hiteles képet. Jól megfér a falon egymás közelében itt a budapesti nemzetőrök ötödik zászlóalja második századának 1848. november 27-én kelt névjegyzéke és a báli meghívó, hogy „a polgári őrsereg tánczvigalmában megjelenni kéretik". Láthatunk egy lovas huszárt is, és itt állították ki azon 48-as zászlók egyikét, amelyeket a kiállításra restauráltak. Az 1. pesti honvédzászlóalj zászlaja a jobb alsó sarkánál sérült: az 1849. július 11-i komáromi csatában, az ácsi erdőben a lobogóért vívott közelharcban egy császári tiszt a kardjával belehasított. Ez volt az első zászló, amelyet felszenteltek 1848. június 24-én. Megtekinthetjük a „zászlóanyák”, gróf Batthyány Lajosné, Zichy Antónia és Zichy Karolina portréit is. A felújított 48-as zászlók a kiállítás figyelemre méltó tárgyai. Cs. Kottra Györgyitől megtudtuk, hogy a Hadtörténeti Múzeum ötven darab egészben megmaradt ’48-as honvédzászlót őriz, ezek közül korábban ötöt, újonnan tizenhármat restauráltak. A felújított lobogókból tizennégyet állítottak ki vitrinekben, egyet pedig kölcsönadtak az Országos Széchényi Könyvtár tárlatára. Az olasz légió nagyméretű zászlaját a Monti család jóvoltából láthatja a közönség. A többi zászló még igen rossz állapotban van, rudakra egyiket sem lehet húzni, mert saját súlyuknál fogva leszakadnának. A most restaurált lobogók negyven-ötven évre biztonságba kerültek, s a muzeológusok abban bíznak, hogy addigra oly mértékben fejlődik a tudomány, hogy végleg meg lehet menteni őket. A következő termekben még mindig a hadsereg fölépítése a téma, a huszárezredek (látványos tárgy Lotz Károlynak a Károlyi-huszárezred tisztjeiről festett képe és a Vilmos-huszárezred zászlaja), a küföldi (bécsi, német, lengyel, olasz) légiók dokumentumai, emléktárgyai, honvédtiszti kinevezések, fegyverek, egyenruhák gazdagítják a kiállítást. A negyedik termet, amelyben a honvédsereg tüzérségével ismerkedhetünk meg, egy hatfontos gyalogüteg rekonstruált ágyúja uralja, mellette röppentyűvel és az egyetlen megmaradt lőszeres ládával az aradi gyűjteményből. Képet alkothat a látogató a műszaki alakulatokról, az utászokról, a hadmérnökkarról, az úgynevezett hegyi vadászcsapatokról, az enteriőrök révén pedig a hadsereg élelmezéséről. Bekukkanthatunk egy lőszer-laboratóriumba, a szabók, szíjgyártók, kovácsok műhelyébe. A Kunewalter Zsigmond százados, tábori főorvosról készült akvarell az egyetlen hiteles ábrázolás az orvoskar egyenruhájáról. A szabadságharc hadi és politikai eseményeit az 5-6. terem mutatja be. Dioráma tanúskodik például a tápióbicskei csatáról vagy Gábor Áron ágyúöntő műhelyéről. Látható Kossuth Lajos díszkardja, amelyet a kormányzói eskü letételekor is viselt, Kiss Ernő remekművű pisztolya, Damjanich rendkívüli méretű szablyája. Bem Józsefnek két kardját is kiállították, az egyik valaha Rákóczi György díszszablyája volt. Itt láthatjuk Bem tábornok hímzett lótakaróját is, amelyet 1848 karácsonyán kapott Kolozsvár hölgyeitől. A szolnoki csatáról a Kleinheinz Oszkár őrnagy által rajzolt térkép kartográfiai ritkaság. Elragadja a látogató fantáziáját az a híradás, amelyet Szemere Bertalan fogalmazott Egerben 1849. február 26-án este: „Ma délután 1 órától kezdve 5-ig, Verpelét, Kápolna, Kompolt közt csata volt. Az irtózatos ágyúzás folyt szakadatlanul. Az ellenség megfeszített erővel dolgozott. Azonban nem sikerült hadseregeinket választott álláshelyéből visszanyomni. E perczben részleteiket nem tudhatok, azonkívül hogy huszárjaink kétszáz dzsidást öszszevagdaltak. Halottaink száma alig néhány. Holnap alkalmasint nagy ütközet leszen. Éljen a magyar szabadság! Ezzel élünk, ezzel halunk!” A tavaszi hadjárat legbecsesebb relikviái között találjuk a 3. honvédzászlóalj közelmúltban megszerzett piros-fehér-zöld, hivatalosan ugyan nem rendszeresített, de az anyagvizsgálat szerint valóban 1848-ban készült zászlaját, valamint Leiningen-Westerburg Károly és Pikéry Ágoston tábornok fegyvereit. Következnek a fegyverletétel és a véres megtorlás emlékei. Láthatjuk Barabás Miklós rajzát a tizenhárom aradi vértanúról. Külön vitrinben találjuk az aradi várbörtönben őrzött foglyok fennmaradt faragványait, tárgyait, például Schweidel József kivégzett tábornok keresztjét és végrendeletét. Olvasható Ferenc József 1860. október 20-án kelt nyilatkozmánya „a kormányhatalom szigorúbb összepontosításáról". A jubileumi kiállítás érdeme, hogy nem fejeződik be a megtorlás, Haynau rémuralma, majd a Bach-korszak emlékeivel, hanem az utolsó terem második felében, illetve a termeket összekötő folyosón a tárlat 1848-19 hagyományait, utóéletét is felidézi. Kiállították 1956 48-ra rímelő ereklyéit is. 1972- ben a rendőrség még gumibottal oszlatta szét az ünneplő tömeget, 1989-ben március 15-én már óriási demonstrációk zajlottak Magyarország városaiban a meggyengült hatalom ellen. A kiállítás a budapesti tüntetés képeivel és a forradalom és szabadságharc ihlette gyermekrajzokkal zárul. (devich) Borsos József Honvédtiszt című műve is megtekinthető a kiállításon Gyalogüteg tüzérségi ágyújának másolata nagyzoltán felvételei Bem József díszszablyája II. Rákóczi György címerével díszítve a Nemzeti Múzeumból Magyar Nemzet 2]