Magyar Nemzet, 1998. április (61. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-30 / 101. szám

1998. április 30., csütörtök É­n nem tudom, bár őszintén kíváncsi vagyok rá, hogy az elmúlt hét esz­tendő során a Magyar Nemzetben megjelent közel ezer írásommal befolyá­soltam, netán megváltoztattam-e egy-két ember véleményét és értékítéletét. Felet­tébb érdekelne, hogy hatott-e iróniám, stí­lusom, okfejtésem azok közül akár egyre is, akik eleve másként tekintettek a világ­ra, más eszmékért hevültek, mást véltek rossznak és jónak, mint én magam. A Gallup legutóbbi pártpreferencia­elemzésében szerepel ez a megállapítás: „A mindenkori politikai vélekedést legin­kább az emberek első tizenöt életévében fennálló politikai-társadalmi háttér és az ezt értelmező, magyarázó családi háttér határozza meg.” Ezzel érdemben vitázni nemigen tu­dok, bár megemlíthetném, hogy egyazon családban teljesen elütő jellemű és politi­kai vonzalmú egyedek is elő-előfordul­­nak. Ha a közkeletű példával akarnék él­ni, elmondanám: a korabeli irodalom ta­núsága szerint az orosz polgárháborúban nemegyszer testvér harcolt testvér ellen a vörösök, illetve a fehérek oldalán. Vagy: a többszörös kommunista mártír Rajk László testvére nyilas volt. Vagy: számos olyan úriemberről tudunk, aki pályafutá­sát vaskemény kommunistaként a Szabad Népnél kezdte, ma pedig személyében a liberális európai etalont köszönthetjük. Vagy: valaki egyszerre gyártulajdonos és párttitkár. Azt kell hinnünk tehát: ezeket az em­bereket valaki vagy valami valamikor meggyőzte, hogy ilyenek vagy olyanok legyenek, sőt netán egy füst alatt legye­nek ilyenek vagy olyanok. Szóval, attól félek, hiába szeretnék látni például egy olyan kommunistát, aki az én írásaim hatására lett piacpárti-nem­­zeti-konzervatív-keresztény. Be kell val­lanom: bármily sok egyetértő, szerető Én nem tudom... (Válság van-e) hangú levelet is kaptam az elmúlt hét év­ben, egy sem volt közöttük olyan, mely így hangzott volna: „Tisztelt Kristóf úr, sikerült meggyőznie engem. Az ön hatásá­ra úgy döntöttem, hogy a szocialisták he­lyett a Fideszre szavazok.” Írtak nekem olyasmiket, hogy a szívükből beszélek, hogy a szájukból veszem ki a szót, hogy megerősítem hitüket és érzéseiket. De azt, hogy pálfordulást idéztem volna elő, még sohasem hozták a tudomásomra. Restellkedve gondoljak arra, hogy mindez hatásfokom gyengeségével ma­gyarázható? Könyörögve kérem, ha mégis van em­ber, akire a változás értelmében hatottam akár a legcsekélyebb mértékben is, adjon hírt erről a változásról. Hangsúlyozom: soha nem voltam an­nak tanúja vagy előidézője, hogy bárki bármiről megváltoztatta volna a vélemé­nyét. Személyes beszélgetéseim során is, ha valaki azt állította, hogy végre igaz ös­vényre lelt, és mondjuk Csurka helyett Maczó Ágira szavaz, mindig vereséget szenvedtem, ha netán ellentmondtam. Az a tapasztalatom: nincs olyan (bármily os­toba) lény, aki véleményében megingat­ható. Ha valaki úgy tudja, hogy a hidra emlős, ebbeli vélekedése mellett mindha­lálig kitart. A hajlam számít tehát, ami a gyer­mekévek során kialakult? Egyes vélekedések szerint az ember három-öt esztendős korára alapvetően már determinált testiekben-lelkiekben, azután csak követi élete fonalát. Egy or­vos mondjuk közbeavatkozhat, amikor penicillint ír fel torokgyulladásra, vagy betöm egy lyukas fogat, de a tendencián képtelen változtatni. Mondják azt is, hogy az író a lélek mérnöke. Akkor az újságíró, gondolom, a lélek technikusa. Ismételten kérem, je­lentkezzen az az ember, akire legalább egy fogtömés vagy egy kilazult csavar megigazításának erejéig hatottam. Mégis furcsa mód eme eltökélt meg­­győzhetetlenség ellenére az emberek, mi­ként ezt a választások különböző eredmé­nyei mutatják, mintha mégis változtatnák a véleményüket. 1990-ben az MDF, 1994-ben az MSZP. Micsoda változás! Mi okozta, mi hozta létre? Attól tartok: semmi. Az emberek ugyanazt várták az MDF-től, amit később az MSZP-től. Elsősorban nem adni, ha­nem kapni akartak. Valószínűleg ez az örök változhatat­­lanság magyarázata. A pártok változhatnak, a közvélemény soha. Ugyanis közvélemény - bár kutat­ható és mérhető - nem létezik. A választá­si eredmények sem a közvéleményt, s kü­lönösen nem annak értékorientációját tük­rözik, hanem a járványszerű várakozást, amelyet rendszerint csalódás követ. A sajtónak mégis döntő szerepe van a politikában. Nem abban, hogy lelki katar­ziseket idéz elő, inkább abban, hogy ké­pes a népesség elé tárni a társadalom vál­ságjelenségeit. A válság közérzetté válása az ugyanis, ami az emberek ítélőképes­ségét élesíti, s adott esetben vélekedését döntő módon megváltoztathatja. A szocialisták válságba buktak bele 1989-ben. Mivel a hatalom megtartásában tapasztaltak és ügyesek, ismét csak az várható, hogy újbóli bukásuk megint egy nagyszabású válság során következik be. És az fájni fog. Hogy nekünk miért kell mindig Mo­hács, én nem tudom. Kristóf Attila Nézőpont 7 Az információs technológia és a szabadidő-etika Szép új világ: a bérmunka halála? Az információs technológia az elmúlt két évtizedben hihetetlen fejlődésen ment keresztül, és betört úgyszólván az élet min­den területére. Hatása nemcsak gazdasági, hanem társadalmi is. Változóban vannak a társadalmi érintkezési formák, az életmód, a munkatartalom, a foglalkozta­tás. A fejlődés olyan sebességű, hogy már a közeli jövőben fel­boríthatja e századi „ipari” szemléletünket, a munkához va­ló viszonyunkat. A termelékenység további jelentős növekedése várhatóan érzékeltetni fogja hatását a fog­lalkoztatás területén is. A ter­melékenység és foglalkoztatás összefüggéseiről már régóta folynak a viták. A kérdés a szakemberek széles körében új­ra fellángolt, keresve a munka világának új útjait. A pesszimisták nézetei sze­rint az új információs technoló­gia jelentős visszaesést fog létre­hozni a foglalkoztatásban, embe­rek tömegei válnak majd munka­­nélkülivé. Az információs tech­nológia fejlődése ugyanis minő­ségi különbséget jelent az összes előző formához képest, mivel mind a fizikai, mind a szellemi munka iránti igényt csökkenti. Az új gazdaságban mindenütt magasan automatizált munkahe­lyek lesznek, minimális dolgozói létszámmal. Az ellenkező üzene­tet valló optimisták legtöbbször idézett gyakorlati példája Japán, ahol talán a legtöbbet fektettek az elektronikába, és a munkanél­küliségi ráta mégis a legalacso­nyabb a fejlett országok között. Francis „kiegyenlítő elmélete” szerint, melyet sokan idéznek, a foglalkoztatás szintjét hosszú tá­von alapvetően a kereslet hatá­rozza meg. A kereslet állandósá­gát, növekedését pedig a terme­lékenység emelkedéséből szár­mazó nyereség biztosítja. A posztindusztriális korszakban az iparban bekövetkező létszám­­csökkenés fogja lehetővé tenni más ágazatok munkaerőigényé­nek kielégítését, és ezen keresz­tül azok gyors fejlődését. Az op­timisták szerint az új technológ A szerző egyetemi tanár, írása részlet egy hosszabb tanulmányból diák bevezetése új igényeket, ke­resletet ébreszt, és így új munka­helyeket teremt. A pesszimisták és az opti­misták egy dologban közös vo­nást mutatnak: a jövőben az em­beri munkának kisebb szerepe lesz, az emberek kevesebb időt fognak munkával tölteni. Az optimistáknál mindenki dolgo­zik, de kevesebbet, mint ma, nö­vekvő életszínvonal mellett. A pesszimisták szerint viszont lesz, aki dolgozik, lesz, aki nem, és ez utóbbiak lesznek többen, ami egyre súlyosabb szociális problémákat fog okoz­ni. Nem kétséges, hogy az opti­misták jövőképe a vonzóbb. Ez azonban nem automatikusan vagy véletlenszerűen valósul meg. A „ szép új világ” elérésé­hez sok, tudatos változtatást kell végrehajtania a társadalomnak, a kormányoknak. Többek között meg kell változnia a munkáról és a pihenésről alkotott képünk­nek, mai munkaetikánknak. A jövőt kutatva felmerül a kérdés, hogy egyáltalán mi az, amit munkának nevezünk. Csak azt, amiért fizetnek, vagy azt­­is, amit meg kell csinálnunk éle­tünk vitele érdekében, vagy azt is, amit kedvtelésből csinálunk? Természetesen e három kategó­ria átfedheti egymást, hiszen egy üzleti ebéd nemcsak kötelezett­ség, de gasztronómiai élvezet is lehet. Sokak számára a pénzért végzett feladatok vagy a kötele­ző tevékenységek (gyermekne­velés) szórakozást is jelentenek, ezen esetekben sem különül el a munka és a kedvtelés. Az infor­mációs technológia hatására a pénzért végzett munka és a kedvtelésből végzett tevékeny­ségek közötti határ egyre inkább el fog mosódni. Egyrészt a mun­katartalom jelenlegi kedvezőtlen elemei (munkafeltételek, mun­kaidő stb.) csökkenni fognak. Az úgynevezett aktív szabadidő adja majd meg a lehetőségét an­nak, hogy a munka valóban hu­­manizálódjon, vagyis ki-ki ked­ve és képességei szerint vállal­jon részt a társadalmi munka­­megosztásból. A fejlett országok évtizedek óta keresik a lehetőségeit a munka emberibbé tételének, az emberi és gazdasági célok együttes érvényesítésének. Az emberek nemcsak pénzért, ha­nem egyéni és közösségi hasz­nosságuk érzéséért is dolgoz­nak. Ezért a hagyományos mun­kaetikát fel kell váltania a sza­badidő-etikának, amiben is sza­badidő adja meg az élet közpon­ti tevékenységeinek, keretét. A munka mennyiségének központi szerepe elveszik, a munka mi­nősége kerül előtérbe, mégpe­dig az elégedettség és hasznos­ság alapján. A szabadidejében ki-ki kedvére való tevékenysé­get végez, vagy nem csinál semmit, és ez nem lesz baj. Fél­reértés ne essék, nem a munka, az aktív tevékenység és az em­beri örömök fognak szemben állni egymással, hanem a mai munkaetika és az azon alapuló kötött munkaformák, amelyek sokak számára nem vagy csak kevés lehetőséget adnak az élet emberi kiteljesedésére. A munka fogalma valószí­nűleg teljesen új tartalmat kap az emberek által, akik maguk számára fogják kialakítani az új, hasznos „szabadidős” tevékeny­ségi formákat. Vélhetőleg a munkavégzés színtere a gyárak­ból, irodákból a kisvállalkozá­sokba, az otthonokba kerülne át. Az ötnapos munkahét, a kötött munkaidő helyett új, rugalmas munkaformák válnának uralko­dóvá. Döntően megszűnnének a foglalkoztatás hagyományos formái, csak kevesen maradná­nak állásban egy-egy vállalat­nál, a többség szerződéses vi­szonyba kerülne a cégekkel. Sokan megriadnának és ide­genkednének a „semmittevők” társadalmától, de ha belegondo­lunk a mai arányokba (ma Ma­gyarországon 3,6 millió foglal­koztatott és 6,5 millió „semmit­tevő” van), akkor ez már nem is a fantázia világa. A különbség viszont óriási a mai és az „aktív szabadidős” jövőkép között. Az információs technológia remél­hetőleg megadja a lehetőségét annak, hogy kimeneküljünk ab­ból a hitből, körből, amelyben a foglalkoztatás jelenti a munkát, a munkaviszony jelenti a pénzt. A piacon kívül levő társadalmi szolgáltatási kínálat és igény ta­lálkozásával az élet minősége is javulna, így a munka és a kedv­telés nemcsak a társadalom szűk felső rétegénél, hanem széles körben is egybeolvadna a sza­badidő eltöltése keretében. Mai világunkban az ipari forradalom munkaetikája és a piac törvényei alapján növek­szik a munkanélküliség, terjed a fölöslegesség és tehetetlenség érzése, az anyagi világ értékei tort ülnek a lelki értékek felett. Az emberiség történetében az információs technológia robba­nása remélhetőleg megadja az esélyét egy emberközpontú tár­sadalom kialakításának. Ternovszky Ferenc OROSZ ISTVÁN RAJZA Magyar Nemzet „...a dolgot ét magát nézzük...” ígéretek mérlegen Magyarország nemcsak az ígéretek, az ígérgetések földje is - je­lentette ki vasárnapi választási lakossági fórumán Horn Gyula, aki aligha szerzett tudomást arról, hogy néhány hónapja e hasá­bokon arról írtunk: Magyarország nem az ígéret - csak az ígére­tek földje. S arra emlékeztettünk, hogy a mai miniszterelnök pártja nevében négy évvel ezelőtt mennyi mindent ígért az ál­lampolgároknak: például jóléti társadalmat, amelyben nem fe­nyeget az ország kettészakadásának végletes veszélye; olyan kormányt, amely biztonságot ad polgárainak, megalapozza a családok boldogulását, és megteremti hazánk felzárkózásának esélyeit a fejlett államokhoz. A Horn Gyula aláírásával 1993 nyárutóján közzétett s a szocialista párt ezt követő gyors népsze­rűség-emelkedéséhez minden bizonnyal hozzájáruló ígéretgyűj­temény elfogadhatatlannak nevezte a reálbérek társadalmi szin­tű további csökkenését, s különösen nagy figyelmet ígért fordíta­ni a gyermekes családok helyzetének javítására. Hogy is mondta Horn Gyula néhány hete az MSZP fővárosi kampánynyitó nagygyűlésén? „Aki most a legtöbbet ígéri, felte­hetően az teszi majd a legkevesebbet!” Kétszeresen is „öngól” ez a kijelentés. Mert a magyar polgárok többségének elmúlt négyévi tapasztalata nemcsak az 1993-as szocialista ígéreteket minősíti visszamenőleg, hanem a mostaniakat is, különös tekin­tettel a májusi választásokra. Az MSZP ugyanis ma szinte ugyanazt ígéri a polgároknak, a családoknak, a nyugdíjasoknak, mint négy éve: létbiztonságot, tehercsökkentést, életfeltételeik és felemelkedési esélyeik javítását. Magyarországon a rendszerváltozást követően 1994-ben volt a legmagasabb a reálbérszínvonal (ami persze még mindig jóval alacsonyabb volt, mint a nyolcvanas években), 1995-ben azon­ban a Bokros-Surányi-féle sokkterápia egyetlen év alatt 13 szá­zalékkal apasztotta a bérek és fizetések, s ennél is nagyobb mér­tékben a nyugdíjak vásárlóértékét. Csak a ’96-os további, mér­sékeltebb csökkenést kompenzálta - bár korántsem minden tár­sadalmi rétegnél - a tavalyi reálkereset- és reálnyugdíj-emelke­dés, így az elmúlt három év mérlege és a ’93-as említett ígéretek teljesülése e tekintetben egyértelműen negatív. Ráadásul a reál­bérek drasztikus csökkenése a termelékenység jelentős javulása mellett ment végbe, ami szintén azt bizonyítja, hogy hamis az a kádári-homi-bokrosi frázis, miszerint a magyar munkavállalók többet fogyasztanak, mint amennyit megtermelnek. Az is furcsa, hogy míg hazánkat „rendbe tett” s élen járó átalakuló országnak mondják, a budapesti nettó bérszínvonal a prágainak csak fele, a varsóinak kevesebb mint kétharmada. Talán nem véletlen, hogy az európai szociális charta évek óta húzódó parlamenti ratifikálása - a kormány többszöri ígére­te ellenére - a választási ciklus végéig sem történt meg. Az sem lehet véletlen, hogy a dokumentum tizenkilenc cikkelye közül a balközép kormány éppen olyanokat nem vállalt, amelyek a tisz­tességes munkadíjazásra való jogra, a gyermekek és fiatalok vé­delmére vagy a szociális és egészségügyi segítségre vonatkoz­nak. A kötelező penzum nem teljesítése azért rossz üzenet, nem­csak „befelé” hanem „kifelé” is, mert március végén megkez­dődtek az EU-csatlakozási tárgyalások, és a charta legalább tíz cikkelyének ratifikálása az EU-ban kötelező felvételi tárgy. Az MSZP-SZDSZ kormány a legnagyobb támadást a most „ismét felfedezett” családok létbiztonsága ellen intézte 1965- ben, és az általa okozott jövedelmi veszteségeket máig nem pó­tolta. A családi támogatások GDP-hez viszonyított aránya (a KSH adatai szerint) az 1993-as 4,1 százalékról 1996-ra 2,2 szá­zalékra zuhant. A korábbi ígéretek ellenére megszűnt az állam­­polgári jogon járó gyes és családi pótlék, s az utóbbira kifizetett teljes költségvetési összeg reálértéke 1994 és ’97 között majd­nem a felével csökkent. Akiknek a „célzott” családtámogatás cí­mén a Horn-kormány meghagyta a jövedelemfüggő családi pót­lékot, azok is rosszabbul jártak, mert az egy gyermekre jutó el­látás vásárlóértékének csaknem egyharmadát elveszítette. Noha kétségkívül jelentős sikereket ért el a most távozó kor­mány a pénzügyi stabilizációban, a külső adósság csökkentésé­ben, az ország tőkevonzási képességének erősítésében, ennek sú­lyos ára - amit még évekig fizetni fog a társadalom többsége - a szociális és mentális destabilizáció, az életesélyek és az alkal­mazkodási képesség csökkenése nagy létszámú lakossági cso­portokban. Amikor a polgárok mérlegelik, hogy kinek higgyenek a kampány finisében, emlékezzenek az elmúlt négy évre. Faggyas Sándor Magyar Nemzet Szerkesztőbizottság Elnöke: KRISTÓF ATTILA Tagjai: DOBOS LÁSZLÓ, JANKOVICS MARCELL, KULCSÁR KÁLMÁN, MAKOVECZ IMRE, MARTONYI JÁNOS, M­ÁDL FERENC, POMOGÁTS BÉLA, SZÉLES GÁBOR Főszerkesztő: TÓTH GÁBOR Főszerkesztő-helyettesek: SZÉNYI GÁBOR, WINTERMANTEL ISTVÁN Szerkesztők: BÚZA PÉTER, FEHÉR BÉLA, KŐ ANDRÁS, MARAFKÓ LÁSZLÓ Rovatvezetők: MESZLENY LÁSZLÓ (belpolitika), HORVÁTH L. ISTVÁN (gazdaság), LŐCSEI GABRIELLA (kultúra), PIETSCH LAJOS (külpolitika), KESERŰ ERNŐ (levelezés: FAGGYAS SÁNDOR (publicisztika), ÁRVAY SÁNDOR (sport) Művészeti vezető: Szabó Attila Szerkesztőség: 1133 Bp., Visegrádi utca 110-112. Postacím: 1554 Budapest, pf. 59. Telefon: 344-2500, telefax: 344-3651 Kiadja a P& B Média Portfoliókezelő Rt., 1133 Budapest, Visegrádi u. 116. Telefon: 344-2500 Felelős kiadó: NÉMETH PÉTER vezérigazgató Lapigazgató: Vas Gábor Terjesztési igazgató: Csóry György. Marketingigazgató: Sarus Erika Hirdetésfelvétel: Postabank Press Rt. 1133 Bp., Visegrádi u. 116. Telefon: 344-2500; telefax: 129-1240, 129-1461. Vezérigazgató: Ritter Tamás A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Terjeszti a Hírker Rt., az NNI Rt., a regionális rt.-k, a Kiadói Kereskedelmi Kft. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél, a hírlap-előfizetési és elektronikus postaigazgatóság (HELP) kerületi ügyfélszolgálati irodáin, a hírlap-előfizetési irodában, valamint a kiadóban. Tel.: 465-8504, fax:149-1580 Előfizetési díj egy évre 11 988 forint, fél évre 5994 forint, negyedévre 2997 forint, egy hónapra 999 forint. Előfizetés külföldre: Batthyany Kultur-Press Kft., 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 6., telefon/fax: 0036 1 201­ 8891 E-mail: batthyany@kultur­press.hu • Szedés a szerkesztőségben. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: LENDVAI LÁSZLÓNÉ vezérigazgató Internet-cím: http://www.magyarnemzet.hu E-mail: mnemzet@mail.magyarnemzet.hu HU ISSN 0133-185 X HU ISSN 0237-3793

Next