Magyar Nemzet, 1998. április (61. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-30 / 101. szám
1998. április 30., csütörtök Én nem tudom, bár őszintén kíváncsi vagyok rá, hogy az elmúlt hét esztendő során a Magyar Nemzetben megjelent közel ezer írásommal befolyásoltam, netán megváltoztattam-e egy-két ember véleményét és értékítéletét. Felettébb érdekelne, hogy hatott-e iróniám, stílusom, okfejtésem azok közül akár egyre is, akik eleve másként tekintettek a világra, más eszmékért hevültek, mást véltek rossznak és jónak, mint én magam. A Gallup legutóbbi pártpreferenciaelemzésében szerepel ez a megállapítás: „A mindenkori politikai vélekedést leginkább az emberek első tizenöt életévében fennálló politikai-társadalmi háttér és az ezt értelmező, magyarázó családi háttér határozza meg.” Ezzel érdemben vitázni nemigen tudok, bár megemlíthetném, hogy egyazon családban teljesen elütő jellemű és politikai vonzalmú egyedek is elő-előfordulnak. Ha a közkeletű példával akarnék élni, elmondanám: a korabeli irodalom tanúsága szerint az orosz polgárháborúban nemegyszer testvér harcolt testvér ellen a vörösök, illetve a fehérek oldalán. Vagy: a többszörös kommunista mártír Rajk László testvére nyilas volt. Vagy: számos olyan úriemberről tudunk, aki pályafutását vaskemény kommunistaként a Szabad Népnél kezdte, ma pedig személyében a liberális európai etalont köszönthetjük. Vagy: valaki egyszerre gyártulajdonos és párttitkár. Azt kell hinnünk tehát: ezeket az embereket valaki vagy valami valamikor meggyőzte, hogy ilyenek vagy olyanok legyenek, sőt netán egy füst alatt legyenek ilyenek vagy olyanok. Szóval, attól félek, hiába szeretnék látni például egy olyan kommunistát, aki az én írásaim hatására lett piacpárti-nemzeti-konzervatív-keresztény. Be kell vallanom: bármily sok egyetértő, szerető Én nem tudom... (Válság van-e) hangú levelet is kaptam az elmúlt hét évben, egy sem volt közöttük olyan, mely így hangzott volna: „Tisztelt Kristóf úr, sikerült meggyőznie engem. Az ön hatására úgy döntöttem, hogy a szocialisták helyett a Fideszre szavazok.” Írtak nekem olyasmiket, hogy a szívükből beszélek, hogy a szájukból veszem ki a szót, hogy megerősítem hitüket és érzéseiket. De azt, hogy pálfordulást idéztem volna elő, még sohasem hozták a tudomásomra. Restellkedve gondoljak arra, hogy mindez hatásfokom gyengeségével magyarázható? Könyörögve kérem, ha mégis van ember, akire a változás értelmében hatottam akár a legcsekélyebb mértékben is, adjon hírt erről a változásról. Hangsúlyozom: soha nem voltam annak tanúja vagy előidézője, hogy bárki bármiről megváltoztatta volna a véleményét. Személyes beszélgetéseim során is, ha valaki azt állította, hogy végre igaz ösvényre lelt, és mondjuk Csurka helyett Maczó Ágira szavaz, mindig vereséget szenvedtem, ha netán ellentmondtam. Az a tapasztalatom: nincs olyan (bármily ostoba) lény, aki véleményében megingatható. Ha valaki úgy tudja, hogy a hidra emlős, ebbeli vélekedése mellett mindhalálig kitart. A hajlam számít tehát, ami a gyermekévek során kialakult? Egyes vélekedések szerint az ember három-öt esztendős korára alapvetően már determinált testiekben-lelkiekben, azután csak követi élete fonalát. Egy orvos mondjuk közbeavatkozhat, amikor penicillint ír fel torokgyulladásra, vagy betöm egy lyukas fogat, de a tendencián képtelen változtatni. Mondják azt is, hogy az író a lélek mérnöke. Akkor az újságíró, gondolom, a lélek technikusa. Ismételten kérem, jelentkezzen az az ember, akire legalább egy fogtömés vagy egy kilazult csavar megigazításának erejéig hatottam. Mégis furcsa mód eme eltökélt meggyőzhetetlenség ellenére az emberek, miként ezt a választások különböző eredményei mutatják, mintha mégis változtatnák a véleményüket. 1990-ben az MDF, 1994-ben az MSZP. Micsoda változás! Mi okozta, mi hozta létre? Attól tartok: semmi. Az emberek ugyanazt várták az MDF-től, amit később az MSZP-től. Elsősorban nem adni, hanem kapni akartak. Valószínűleg ez az örök változhatatlanság magyarázata. A pártok változhatnak, a közvélemény soha. Ugyanis közvélemény - bár kutatható és mérhető - nem létezik. A választási eredmények sem a közvéleményt, s különösen nem annak értékorientációját tükrözik, hanem a járványszerű várakozást, amelyet rendszerint csalódás követ. A sajtónak mégis döntő szerepe van a politikában. Nem abban, hogy lelki katarziseket idéz elő, inkább abban, hogy képes a népesség elé tárni a társadalom válságjelenségeit. A válság közérzetté válása az ugyanis, ami az emberek ítélőképességét élesíti, s adott esetben vélekedését döntő módon megváltoztathatja. A szocialisták válságba buktak bele 1989-ben. Mivel a hatalom megtartásában tapasztaltak és ügyesek, ismét csak az várható, hogy újbóli bukásuk megint egy nagyszabású válság során következik be. És az fájni fog. Hogy nekünk miért kell mindig Mohács, én nem tudom. Kristóf Attila Nézőpont 7 Az információs technológia és a szabadidő-etika Szép új világ: a bérmunka halála? Az információs technológia az elmúlt két évtizedben hihetetlen fejlődésen ment keresztül, és betört úgyszólván az élet minden területére. Hatása nemcsak gazdasági, hanem társadalmi is. Változóban vannak a társadalmi érintkezési formák, az életmód, a munkatartalom, a foglalkoztatás. A fejlődés olyan sebességű, hogy már a közeli jövőben felboríthatja e századi „ipari” szemléletünket, a munkához való viszonyunkat. A termelékenység további jelentős növekedése várhatóan érzékeltetni fogja hatását a foglalkoztatás területén is. A termelékenység és foglalkoztatás összefüggéseiről már régóta folynak a viták. A kérdés a szakemberek széles körében újra fellángolt, keresve a munka világának új útjait. A pesszimisták nézetei szerint az új információs technológia jelentős visszaesést fog létrehozni a foglalkoztatásban, emberek tömegei válnak majd munkanélkülivé. Az információs technológia fejlődése ugyanis minőségi különbséget jelent az összes előző formához képest, mivel mind a fizikai, mind a szellemi munka iránti igényt csökkenti. Az új gazdaságban mindenütt magasan automatizált munkahelyek lesznek, minimális dolgozói létszámmal. Az ellenkező üzenetet valló optimisták legtöbbször idézett gyakorlati példája Japán, ahol talán a legtöbbet fektettek az elektronikába, és a munkanélküliségi ráta mégis a legalacsonyabb a fejlett országok között. Francis „kiegyenlítő elmélete” szerint, melyet sokan idéznek, a foglalkoztatás szintjét hosszú távon alapvetően a kereslet határozza meg. A kereslet állandóságát, növekedését pedig a termelékenység emelkedéséből származó nyereség biztosítja. A posztindusztriális korszakban az iparban bekövetkező létszámcsökkenés fogja lehetővé tenni más ágazatok munkaerőigényének kielégítését, és ezen keresztül azok gyors fejlődését. Az optimisták szerint az új technológ A szerző egyetemi tanár, írása részlet egy hosszabb tanulmányból diák bevezetése új igényeket, keresletet ébreszt, és így új munkahelyeket teremt. A pesszimisták és az optimisták egy dologban közös vonást mutatnak: a jövőben az emberi munkának kisebb szerepe lesz, az emberek kevesebb időt fognak munkával tölteni. Az optimistáknál mindenki dolgozik, de kevesebbet, mint ma, növekvő életszínvonal mellett. A pesszimisták szerint viszont lesz, aki dolgozik, lesz, aki nem, és ez utóbbiak lesznek többen, ami egyre súlyosabb szociális problémákat fog okozni. Nem kétséges, hogy az optimisták jövőképe a vonzóbb. Ez azonban nem automatikusan vagy véletlenszerűen valósul meg. A „ szép új világ” eléréséhez sok, tudatos változtatást kell végrehajtania a társadalomnak, a kormányoknak. Többek között meg kell változnia a munkáról és a pihenésről alkotott képünknek, mai munkaetikánknak. A jövőt kutatva felmerül a kérdés, hogy egyáltalán mi az, amit munkának nevezünk. Csak azt, amiért fizetnek, vagy aztis, amit meg kell csinálnunk életünk vitele érdekében, vagy azt is, amit kedvtelésből csinálunk? Természetesen e három kategória átfedheti egymást, hiszen egy üzleti ebéd nemcsak kötelezettség, de gasztronómiai élvezet is lehet. Sokak számára a pénzért végzett feladatok vagy a kötelező tevékenységek (gyermeknevelés) szórakozást is jelentenek, ezen esetekben sem különül el a munka és a kedvtelés. Az információs technológia hatására a pénzért végzett munka és a kedvtelésből végzett tevékenységek közötti határ egyre inkább el fog mosódni. Egyrészt a munkatartalom jelenlegi kedvezőtlen elemei (munkafeltételek, munkaidő stb.) csökkenni fognak. Az úgynevezett aktív szabadidő adja majd meg a lehetőségét annak, hogy a munka valóban humanizálódjon, vagyis ki-ki kedve és képességei szerint vállaljon részt a társadalmi munkamegosztásból. A fejlett országok évtizedek óta keresik a lehetőségeit a munka emberibbé tételének, az emberi és gazdasági célok együttes érvényesítésének. Az emberek nemcsak pénzért, hanem egyéni és közösségi hasznosságuk érzéséért is dolgoznak. Ezért a hagyományos munkaetikát fel kell váltania a szabadidő-etikának, amiben is szabadidő adja meg az élet központi tevékenységeinek, keretét. A munka mennyiségének központi szerepe elveszik, a munka minősége kerül előtérbe, mégpedig az elégedettség és hasznosság alapján. A szabadidejében ki-ki kedvére való tevékenységet végez, vagy nem csinál semmit, és ez nem lesz baj. Félreértés ne essék, nem a munka, az aktív tevékenység és az emberi örömök fognak szemben állni egymással, hanem a mai munkaetika és az azon alapuló kötött munkaformák, amelyek sokak számára nem vagy csak kevés lehetőséget adnak az élet emberi kiteljesedésére. A munka fogalma valószínűleg teljesen új tartalmat kap az emberek által, akik maguk számára fogják kialakítani az új, hasznos „szabadidős” tevékenységi formákat. Vélhetőleg a munkavégzés színtere a gyárakból, irodákból a kisvállalkozásokba, az otthonokba kerülne át. Az ötnapos munkahét, a kötött munkaidő helyett új, rugalmas munkaformák válnának uralkodóvá. Döntően megszűnnének a foglalkoztatás hagyományos formái, csak kevesen maradnának állásban egy-egy vállalatnál, a többség szerződéses viszonyba kerülne a cégekkel. Sokan megriadnának és idegenkednének a „semmittevők” társadalmától, de ha belegondolunk a mai arányokba (ma Magyarországon 3,6 millió foglalkoztatott és 6,5 millió „semmittevő” van), akkor ez már nem is a fantázia világa. A különbség viszont óriási a mai és az „aktív szabadidős” jövőkép között. Az információs technológia remélhetőleg megadja a lehetőségét annak, hogy kimeneküljünk abból a hitből, körből, amelyben a foglalkoztatás jelenti a munkát, a munkaviszony jelenti a pénzt. A piacon kívül levő társadalmi szolgáltatási kínálat és igény találkozásával az élet minősége is javulna, így a munka és a kedvtelés nemcsak a társadalom szűk felső rétegénél, hanem széles körben is egybeolvadna a szabadidő eltöltése keretében. Mai világunkban az ipari forradalom munkaetikája és a piac törvényei alapján növekszik a munkanélküliség, terjed a fölöslegesség és tehetetlenség érzése, az anyagi világ értékei tort ülnek a lelki értékek felett. Az emberiség történetében az információs technológia robbanása remélhetőleg megadja az esélyét egy emberközpontú társadalom kialakításának. Ternovszky Ferenc OROSZ ISTVÁN RAJZA Magyar Nemzet „...a dolgot ét magát nézzük...” ígéretek mérlegen Magyarország nemcsak az ígéretek, az ígérgetések földje is - jelentette ki vasárnapi választási lakossági fórumán Horn Gyula, aki aligha szerzett tudomást arról, hogy néhány hónapja e hasábokon arról írtunk: Magyarország nem az ígéret - csak az ígéretek földje. S arra emlékeztettünk, hogy a mai miniszterelnök pártja nevében négy évvel ezelőtt mennyi mindent ígért az állampolgároknak: például jóléti társadalmat, amelyben nem fenyeget az ország kettészakadásának végletes veszélye; olyan kormányt, amely biztonságot ad polgárainak, megalapozza a családok boldogulását, és megteremti hazánk felzárkózásának esélyeit a fejlett államokhoz. A Horn Gyula aláírásával 1993 nyárutóján közzétett s a szocialista párt ezt követő gyors népszerűség-emelkedéséhez minden bizonnyal hozzájáruló ígéretgyűjtemény elfogadhatatlannak nevezte a reálbérek társadalmi szintű további csökkenését, s különösen nagy figyelmet ígért fordítani a gyermekes családok helyzetének javítására. Hogy is mondta Horn Gyula néhány hete az MSZP fővárosi kampánynyitó nagygyűlésén? „Aki most a legtöbbet ígéri, feltehetően az teszi majd a legkevesebbet!” Kétszeresen is „öngól” ez a kijelentés. Mert a magyar polgárok többségének elmúlt négyévi tapasztalata nemcsak az 1993-as szocialista ígéreteket minősíti visszamenőleg, hanem a mostaniakat is, különös tekintettel a májusi választásokra. Az MSZP ugyanis ma szinte ugyanazt ígéri a polgároknak, a családoknak, a nyugdíjasoknak, mint négy éve: létbiztonságot, tehercsökkentést, életfeltételeik és felemelkedési esélyeik javítását. Magyarországon a rendszerváltozást követően 1994-ben volt a legmagasabb a reálbérszínvonal (ami persze még mindig jóval alacsonyabb volt, mint a nyolcvanas években), 1995-ben azonban a Bokros-Surányi-féle sokkterápia egyetlen év alatt 13 százalékkal apasztotta a bérek és fizetések, s ennél is nagyobb mértékben a nyugdíjak vásárlóértékét. Csak a ’96-os további, mérsékeltebb csökkenést kompenzálta - bár korántsem minden társadalmi rétegnél - a tavalyi reálkereset- és reálnyugdíj-emelkedés, így az elmúlt három év mérlege és a ’93-as említett ígéretek teljesülése e tekintetben egyértelműen negatív. Ráadásul a reálbérek drasztikus csökkenése a termelékenység jelentős javulása mellett ment végbe, ami szintén azt bizonyítja, hogy hamis az a kádári-homi-bokrosi frázis, miszerint a magyar munkavállalók többet fogyasztanak, mint amennyit megtermelnek. Az is furcsa, hogy míg hazánkat „rendbe tett” s élen járó átalakuló országnak mondják, a budapesti nettó bérszínvonal a prágainak csak fele, a varsóinak kevesebb mint kétharmada. Talán nem véletlen, hogy az európai szociális charta évek óta húzódó parlamenti ratifikálása - a kormány többszöri ígérete ellenére - a választási ciklus végéig sem történt meg. Az sem lehet véletlen, hogy a dokumentum tizenkilenc cikkelye közül a balközép kormány éppen olyanokat nem vállalt, amelyek a tisztességes munkadíjazásra való jogra, a gyermekek és fiatalok védelmére vagy a szociális és egészségügyi segítségre vonatkoznak. A kötelező penzum nem teljesítése azért rossz üzenet, nemcsak „befelé” hanem „kifelé” is, mert március végén megkezdődtek az EU-csatlakozási tárgyalások, és a charta legalább tíz cikkelyének ratifikálása az EU-ban kötelező felvételi tárgy. Az MSZP-SZDSZ kormány a legnagyobb támadást a most „ismét felfedezett” családok létbiztonsága ellen intézte 1965- ben, és az általa okozott jövedelmi veszteségeket máig nem pótolta. A családi támogatások GDP-hez viszonyított aránya (a KSH adatai szerint) az 1993-as 4,1 százalékról 1996-ra 2,2 százalékra zuhant. A korábbi ígéretek ellenére megszűnt az állampolgári jogon járó gyes és családi pótlék, s az utóbbira kifizetett teljes költségvetési összeg reálértéke 1994 és ’97 között majdnem a felével csökkent. Akiknek a „célzott” családtámogatás címén a Horn-kormány meghagyta a jövedelemfüggő családi pótlékot, azok is rosszabbul jártak, mert az egy gyermekre jutó ellátás vásárlóértékének csaknem egyharmadát elveszítette. Noha kétségkívül jelentős sikereket ért el a most távozó kormány a pénzügyi stabilizációban, a külső adósság csökkentésében, az ország tőkevonzási képességének erősítésében, ennek súlyos ára - amit még évekig fizetni fog a társadalom többsége - a szociális és mentális destabilizáció, az életesélyek és az alkalmazkodási képesség csökkenése nagy létszámú lakossági csoportokban. Amikor a polgárok mérlegelik, hogy kinek higgyenek a kampány finisében, emlékezzenek az elmúlt négy évre. Faggyas Sándor Magyar Nemzet Szerkesztőbizottság Elnöke: KRISTÓF ATTILA Tagjai: DOBOS LÁSZLÓ, JANKOVICS MARCELL, KULCSÁR KÁLMÁN, MAKOVECZ IMRE, MARTONYI JÁNOS, MÁDL FERENC, POMOGÁTS BÉLA, SZÉLES GÁBOR Főszerkesztő: TÓTH GÁBOR Főszerkesztő-helyettesek: SZÉNYI GÁBOR, WINTERMANTEL ISTVÁN Szerkesztők: BÚZA PÉTER, FEHÉR BÉLA, KŐ ANDRÁS, MARAFKÓ LÁSZLÓ Rovatvezetők: MESZLENY LÁSZLÓ (belpolitika), HORVÁTH L. ISTVÁN (gazdaság), LŐCSEI GABRIELLA (kultúra), PIETSCH LAJOS (külpolitika), KESERŰ ERNŐ (levelezés: FAGGYAS SÁNDOR (publicisztika), ÁRVAY SÁNDOR (sport) Művészeti vezető: Szabó Attila Szerkesztőség: 1133 Bp., Visegrádi utca 110-112. Postacím: 1554 Budapest, pf. 59. Telefon: 344-2500, telefax: 344-3651 Kiadja a P& B Média Portfoliókezelő Rt., 1133 Budapest, Visegrádi u. 116. Telefon: 344-2500 Felelős kiadó: NÉMETH PÉTER vezérigazgató Lapigazgató: Vas Gábor Terjesztési igazgató: Csóry György. Marketingigazgató: Sarus Erika Hirdetésfelvétel: Postabank Press Rt. 1133 Bp., Visegrádi u. 116. Telefon: 344-2500; telefax: 129-1240, 129-1461. Vezérigazgató: Ritter Tamás A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Terjeszti a Hírker Rt., az NNI Rt., a regionális rt.-k, a Kiadói Kereskedelmi Kft. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél, a hírlap-előfizetési és elektronikus postaigazgatóság (HELP) kerületi ügyfélszolgálati irodáin, a hírlap-előfizetési irodában, valamint a kiadóban. Tel.: 465-8504, fax:149-1580 Előfizetési díj egy évre 11 988 forint, fél évre 5994 forint, negyedévre 2997 forint, egy hónapra 999 forint. Előfizetés külföldre: Batthyany Kultur-Press Kft., 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 6., telefon/fax: 0036 1 201 8891 E-mail: batthyany@kulturpress.hu • Szedés a szerkesztőségben. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: LENDVAI LÁSZLÓNÉ vezérigazgató Internet-cím: http://www.magyarnemzet.hu E-mail: mnemzet@mail.magyarnemzet.hu HU ISSN 0133-185 X HU ISSN 0237-3793