Magyar Nemzet, 1998. április (61. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-30 / 101. szám

1998. április 30., csütörtök A Magyar Gallup Intézet választási sorozatának keretében folytatjuk a legutolsó felvételek alapján annak bemutatását, hogy melyek azok a dimenziók, amelyek a pártszimpáti­ák mögött meghúzódnak. A válasz­tási viselkedést leggyakrabban de­mográfiai változókkal — iskolai végzettség, kor és társaik - próbál­ják magyarázni. Ez a próbálkozás egyfelől teljesen jogos; ezek való­ban meg tudják magyarázni egy­­egy ember várható magatartását, amikor akár egy szupermarket pol­ca előtt áll töprengve, akár egy sza­vazófülkében rágja a ceruzát. Ugyanakkor hétköznapi tapasztala­taink, de a sok nyílt válaszon alapu­ló, kvalitatív vizsgálatok is azt súg­ják, hogy ezek bizony igencsak sze­gényes változók a komplexebb je­lenségek magyarázatára. Még a politológia emberképe is tudott időnként ennél bonyolultabb moti­vációs meghatározókat feltételezni. Bárki könnyen maga elé képzel­het olyan fiatalt, aki kizárólag zakó­ban és csokornyakkendőben szeret mutatkozni, vagy olyan ékesebb höl­gyet aki neonnarancs cicanadrágban rója az utcákat. Közös bennük, hogy nem felelnek meg azoknak szerepel­várásoknak és viselkedési normák­nak, amelyeket az életkor és nem ka­tegóriákhoz a társadalmi konvenció hozzárendel. A marketingszakembe­rek ezért megpróbálják más szem­pontok figyelembevételével - mint például az életmód, az életstílus, az értékvilág - csoportosítani azt a kö­zeget, amelyben árujukat eladni igyekszenek. Úgy látszik, a politikai marketing ezt a megközelítést egy­előre nem tette magáévá, pedig leg­alább olyan nagy pártválasztási kü­lönbségek mutathatók életstíluscso­portjainkban, mint a szokásos de­mográfiai bontásokban. Ma­­ a törvény kívánalmainak megfelelően - utoljára jelenünk meg a választás első fordulója előtt napilapban. Mintegy eddigi soroza­tunkat összefoglalva, testközelbe igyekszünk hozni a munkásosztály tradicionális ünnepén a Magyar Nemzetet olvasók számára a pártok szavazóit. Azt, hogy a pártválasztás során „zsigerből” mely pártokat választják a pártízléssel rendelkezők, erősen megmagyarázza az az információ, hogy a kérdezettek apai felmenői rendelkezhettek-e saját munkaere­jükkel - más szóval bérmunkásként vagy esetleg kis- vagy nagypolgár­ként éltek-e mindennapi életüket. Az egyenes ági apai felmenőket figyelembe véve két származási cso­portot hoztunk létre: a nem kétkezi munkásként dolgozókat (szellemi foglakozásúakat) és a bérmunkás­ok­t,i­­­­) ként alkalmazott fizikai foglalkozású családi háttérrel rendelkezőket. A vizsgálat szerint a meghatáro­zó az, hogy az apai ág mely történel­mi időszakban tartozott a fenti cso­portok valamelyikébe. Eszerint Ma­gyarország e századi történetének a mai pártválasztást leginkább megha­tározó időszakai: az I. világháború előtti, a két világháború közötti, az 1945 és 1956 közötti és az 1956 utá­ni korszak. A májusi választásokon az első helyért küzdő MSZP lényegesen több szavazatot kaphat azok köré­ben, akiknek a felmenői 1945 előtt beosztott fizikai foglalkozásúak voltak, és az átlagnál lényegesen kevesebbet azok körében, akiknek az apja, nagyapja, dédapja ebben az időszakban szellemi foglalkozású volt. Az első helyért szintén esélyes­ként induló Fidesz - Magyar Polgári Párt szignifikánsan népszerűbb - a vizsgált időszakok bármelyikében - a szellemi foglalkozású háttérrel rendelkezők körében, mint a társa­dalom átlagában. A Magyar Gallup Intézet sok éve felgyülemlett adat­bázisain alapuló modellezéssel ki­alakított kilenc olyan életstíluscso­portot, melyek egyszerre mondanak valamit a csoportokhoz tartozók fo­gyasztási potenciáljáról, életmódjá­ról, értékeiről és pártválasztási szo­kásairól. A kilenc csoport dióhéjban: 1) Önmegvalósítók: inkább belső értékekre figyelő, beérkezett, jól kereső emberek, a „professzioná­lis értelmiség”. Pártjuk kétséget ki­záróan az MSZP, de az SZDSZ tá­mogatottsága is magasabb az átlag­nál a körükben. 2) Kísérletezők: a fentiek ,,gyer­mekei”, akiknek minden esélyük megvan arra, hogy a fenti kategóriá­ba kerüljenek, de még fiatalok hoz­zá. Ők - egy posztmodern „apák és fiúk” szlogen mintájára - a Fideszt erősítenék, ha nem ők lennének a legkisebb eséllyel választani menő csoport, ugyanakkor körükben a leg­magasabb az SZDSZ támogatása is. 3) Biztonságkeresők: ők is in­kább a befelé fordulásról ismersze­­nek meg, de náluk ez inkább begu­­bózást jelent, alacsony életszínvona­lon élnek, főleg vidékiek. Nem is na­gyon mennek majd el, ha igen, akkor az MSZP mellé teszik az X-et, de Torgyán is várhat támogatókat a köreikből. 4) Bizakodók: hasonlítanak a biztonságkeresőkhöz, de nem gubóz­­nak be, beletörődő életet élnek, ke­veset fogyasztanak, de azért remény­kednek a lottóötösben. Talán éppen e mentalitás miatt körükben elég népszerű az FKGP, de az MSZP-ben is az átlagnál jobban bíznak. 5) Otthonülők: a bizakodóknál jobban élnek, de életvitelükben nem­igen különböznek tőlük. Annál in­kább a pártválasztásukban, náluk a Fidesz vezet. 6) Megállapodottak: a reklám­­ügynökségek rémei, aránylag magas életszínvonalon élnek, de nem töre­kednek a változásra, és új terméke­ket sem vásárolnak, tradicionális az értékrendjük. Megállapodnak abban is, hogy jó az MSZP, nem nagyon kell nekik váltás a politikában sem - tartják a jó irányt, de azt az MSZP- hez kötik. 7) Versengők:" a l­eggazdagab­­bak, a presztízsfogyasztók," a"l kifelé fordulók, a teljesítmén­yorientáltak -magyarul a „menedzserréteg”. Ők is az átlaghoz képest inkább az MSZP hívei, és a kisgazdákat elutasítják. 8) Törekvők: a versengők szín­vonalát elérni igyekvők, már van mobiltelefonjuk, de (még) nehezen fizetik ki a havi számlát, ők isszák a legtöbb alkoholt. A Fidesz mellé te­szik a téteket a kétszereplőssé éle­sedő politikai galoppban. 9) A hagyományos munkaetika képviselői: falusi protestáns mentali­tás, jelképe az ezerötös Lada. Olyan, aki gmk-zott, és mindig van egy fél­kész családi háza. Nem tudja ponto­san eldönteni, hogy most a Fidesz vagy az MSZP tenne jobbat az or­szágnak, csak egyvalamiben biztos: „azért a Torgyánnak sokszor igaza van”. És még valamiben: választani muszáj. Ők tehát azok a hús-vér embertí­pusok, akik eldöntik majd, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyaror­szágon 1998-ban. És ők azok is, akiknek a pártok választási hirdeté­sei szólnak, melyeknek - mint bár­milyen más reklámnak - el kell ta­lálniuk ezen csoportok ízlését, mé­diahasználati szokásait és ezeken ke­resztül a szívét. Vagy az eszét. A legutolsó mérésünk szerint összesen és (összemosva a köztük meglévő plasztikus különbségeket) az elmúlt négy nap átlagában a ma­gyar választópolgárok 67 százaléka mondta, hogy teljesen biztosan fog szavazni. A biztos és valószínű vá­lasztópolgárok 27 százaléka gondol­ja, hogy az MSZP-re, 25 százalékuk pedig a Fideszre szavaz. A kisgazdá­kat választotta az elmúlt négy nap­ban 12 százalék, az SZDSZ-t hat százalék. Az összes többi pártot ke­vesebb mint öt százalék választotta, bár igaz, még mindig volt 18 száza­lék olyan, aki úgy gondolta, van még egy hete gondolkodni. Legközelebb a választás napján megjelenő különszámban fogunk a Magyar Nemzet olvasóinak az első forduló napjának véleményeiről és a Gallup Exit Poll eredményeiről be­számolni. Addig csak az Internet­kapcsolattal rendelkezők számára lesznek napi méréseink eredményei hozzáférhetők a www.gallup.hu cí­men, illetve e-mail formában azok­nak, akik a valasztas@gallup.hu cí­men privát levélben igénylik. A Gallup vizsgálata a valószínű választókról Apák és fiúk A Gallup-életstíluscsoportok pártpreferenciái (valószínű és biztos szavazók) A biztos szavazók aránya a Gallup-életstíluscsoportokban A sakkparti véget ért. A két férfi - mindkettő közel volt a hatvan­hoz - utána azzal múlatta az időt, hogy szlogeneket „gyártott” em­lékezetből, győztes pedig az lévén­­ mondatott ki, aki előbb adja fel a szo­kásos kézfelemeléssel. S mivel május elseje közelgett, ráálltak, hogy egykori felvonulási jelszavakból mérettessenek meg, éspedig az 1975 és 1985 közötti tízéves időszakból, behatárolandó a pártállami idők egynegyedét. A sarokban a kilencvenéves papa teázott, és látszólag nem érdekelte a „műveltségparti”. Sorshúzással döntötték el, hogy ki kezdi. A „fej” a házigazdának kedve­zett, aki már mondta is: „Világ prole­tárjai, egyesüljetek!" S még hozzátet­te:­­ Marx és Engels 1848-ban kiadott jelszava volt. A két név emlegetésekor a papa összerándult. A vendégnek viszont jól jött a Marx végszó: „Éljen korunk legyőzhe­tetlen eszméje, a marxizmus-leniniz­­mus!” A papa, aki személyesen ismer­te Márait egy székesfehérvári cerclé­­ről, idézni kezdte az író ide vonatkozó gondolatait: „­ A próféta (Marx) elhá­rította a személyes sors felelősségét, és írta a világdöngető vádiratot, a Kapi­­talt, amiben az emberiség kizsákmá­­nyoltjainak minden problémáját ipar­kodott doktrínába tenni. Engels célzott arra, hogy helyesebb a munkásokra, a dolgozókra bízni, fogalmazzák meg követeléseiket, és aztán tenni írásba a doktrínát. Mint Dosztojevszkij Szibé­riában, amikor rácsodálkozott, hogy a proletariátus nem vár oktatást a radiká­lis értelmiségtől.” - Bravó! - hangzott az elismerő mondat, de nyomában már az újabb szlogen is: „Előre a IV. ötéves terv si­keres befejezéséért!” A papa, aki régi lemezeket gyűjtött, dúdolni kezdte az 1949-ből való Tervindulót: „Készen áll már új ötéves tervünk, / Dolgos né­pünk most tettre kész...” Aztán: „Majd ha tervünk valóságra válva / Dolgozóknak jó létet ád, / Béke jó, s egy szebb, új világ.” - Pál Imre adta elő, az OTI-zenekar kíséretében - je­gyezte meg. A vendég következett, de amíg gondolkodott, a papa a hároméves tervet is fel­emlegette, ismét dalban elbeszélve: „...Csak három év, csak három év és élni, élni jó; / Szóljon a dal, hisz a miénk lesz a diadal... Vigyázz barátom, jól vigyázz és magad el ne hagyd, / Csak így le­szel független, boldog és szabad.” Zádor Mária......Szabadságot a szocializmus, a hala­dás, a béke ügyéért be­­börtönzötteknek!” - szólt a régi jelszó. A vendég arra gondolt: a szocializmus, a haladás és a béke ürügyén mennyi gazságot kö­vettek el azok is, akik ezt a szlogent a zászló­jukra írták. Mindketten nagy lélegzetet vettek, és folytatták. A papa pe­dig csak a belépésre várt. „Éljen a béke!” - mondta a házigazda. „Békét, biztonságot a világnak!” - mondta a társa. - A békére készül­tek, a béketárgyalások­ra - mondta gúnnyal a papa. - A béke, mond­ták és írták, ízlelgettem a szót, behunyt szem­mel, emlékszem. Micsoda íze volt a háború után! Arany, aszú! Csakugyan ízleltem valamikor? S az az erjedő, lucskos lőre, amellyel sokáig itattak bennünket, ez lett volna a béke? „Éljen a kommunizmust építő Szov­jetunió, a haladás, a béke szilárd tá­masza!" - Hát az! — foglalta össze tö­mören a papa. „Éljen és erősödjék a szocialista világrendszer egysége!" A papát ez már dalra gyújtotta. Egy 1946-os nótára, amikor szintén válasz­tás előtt álltak: „Gyerünk a gátra, sza­vazz a pártra, / egy jobb világra, sza­vazz velünk. // Kezedben hordod jö­vőd, a sorsod, / nem lesz több gondod, szavazz velünk. // A kommunista alkotni fog, / így lesz az élet holnapra jobb, / ha kell a béke és több kenyér, / munkádért jó bér, szavazz velünk.” Drá­ga fiaim - emelte fel a fejét a papa hát gondokozzatok el ezen az ötvenéves dalon... De mielőtt elgon­dolkozhattak volna, a házigazda már köpte a következő jelszót: „Támogatjuk a demok­ráciáért harcoló por­tugál népet!” - Erről jut eszembe: nem de­mokrácia az, ha egy hatalom eltiporja a zsarnokságot, utána pedig kijelenti, hogy nincs másféle hatalom, csak az, amelyet az ő hívei képviselnek - mondta a papa. - Muszáj minden szlogenre valamit mon­danod? - kérdezte az apjától a fia. A papa nem válaszolt, helyette a vendég csapott az ovális asztalra: „Éljen a társadalmunk vezető ereje, a munkásosz­tály!” Mindketten a pa­pára néztek, aki most is kész volt néhány gon­dolattal: - Adolph Kolping szerint az emberi munka mi­nőségét a lélek milyensége határozza meg. Az alkotás ugyanis - folytatja a keresztény munkások mozgalmának el­indítója - nem más, mint a lélek vissza­tükröződése.” A lelkünkért mi felelünk. Nem foghatjuk rá a világra, hogy miat­ta vagyunk rosszak, tohonyák, hirtele­nek, bűnre csábulók, ünnepietlenek. Ha tudunk még, ha képesek vagyunk rá, alkossunk. Szerényebben­ dolgozzunk, ha tehetjük. Ha nincs alkalmunk, erőnk dolgozni, akkor tudjuk csak becsülni igazán az emberi munkát s a munka emberét. Régi és közelgő önmagunkat. Elhallgattak. A papa nógatta őket: - Na, gyerünk csak, gyerünk! „Köszöntjük a kongresszusi és a felszabadulási munkaverseny résztve­vőit!” „Köszöntjük a munkában élen­járókat!”­­ „Kovács Pista jó szakmun­kás, /ezt mindenki tudja jól... Ne légy hát hanyag, / gyújtsd a hulladékvasat!” Kazal az ötvenes évekből. Látszott, hogy mindhárman döntés­re akarják vinni a dolgot. A házigazda erősen összpontosított: „Küzdjünk az enyhülésért, a fegyverkezési verseny megszüntetéséért!” Nem késett a repli­ka: „Tiltakozzunk a neutronbomba gyártása ellen!” A papának most nem osztottak lapot. „Éljen a hős vietnami nép!” - nyögte ki a házigazda, de a vendég is szenvedett: „Gyarapítsuk népünk szocialista műveltségét, tudá­sát!” Erre már a papa is lecsapott: - Drágáim, nincs szocialista műveltség, én csak műveltséget ismerek! „Éljen és virágozzék szeretett ha­zánk, a Magyar Népköztársaság!" - mondta a papa fia, s ezután a vendég­­ feladta. - Nem oda Buda! - toporzé­­kolt a papa, és kijelentette, hogy majd ő folytatja. Folytatta is ekképpen: „ Él­jen május elseje, a munkásosztály nem­zetközi seregszemléje!" Most meg a fia tette fel a kezét. A papa pedig anélkül, hogy kérdez­ték volna, sorolta tovább a jelszavakat. Egyszer azonban ő is megállt, és eszé­be jutott, amit a ma kormányon lévő szociálliberális kormány­ egyik minisz­tere 1989-ben az MSZMP programjá­ról mondott: „Én jónak tartom, hogy ez egy jelszó­szerű program - állította. - ...ugyanakkor azt gondolom, hogy a jelszószerűség nem lehet alkalom arra, hogy betarthatatlan jelszavakat hirdes­sünk vagy akár a demagógia határát súroló jelszavakat vállaljunk magunk­ra, és azt gondolom, hogy kevesebb jelszó többet mondhat a társadalom számára.” Biz’ isten, igaza volt. Kő András „Műveltségparti99 hármasban a pártállami idők egynegyedéből Éljen május elseje! Ezerkilencszázhetvenöt május elseje a Hősök terén archív felvétel Hazai tudósítások Madar Nemzet 5

Next