Magyar Nemzet, 1998. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-22 / 119. szám
HONVÉDELMI NAP 1998. május 23. 8-18 óráig VÁROSLIGET PROGRAMOK: ♦ Szárazföldi haditechnikai eszközök bemutatója ♦ Repülő és légvédelmi eszközök földi bemutatója ♦ Katonai tanintézetek bemutatkozása ♦ A NATO csatlakozásra történő felkészülés bemutatása ♦ SFOR-bemutató ♦ Katonazenekari bemutatók ♦ Honvédelmi sportok bemutatói ♦ Kulturális és művészeti programok ♦ Gyermekjátékok és játszóházak ♦ Huszár- és lovasbemutatók ♦ Történelmi hadijátékok, csatajelenetek ♦ Deszantos és ejtőernyős katonák földi bemutatója ♦ A „Szondi apródjai” versenysorozat országos döntője Információs telefonszám: 06 20-544-239 N biztosító rt. Magyar Nemzet INteRNeTTo Allianz Csoport tagjak 1998. május 22., péntek „Az ember roppant félénk élőlény, aki még akkor is talál okot arra, hogy féljen, amikor semmi oka sincs erre” — írja rólunk egy neves antropológus. Szerencsére - mondja egy másik tudós -, mert olyan veszedelmes világban élünk ezen a földön, hogy csak a paranoiásoknak van igazi esélyük a túlélésre. Más szóval és darwini alapon: mi, akik élünk, valamennyien a valaha is létezett és mindenkori legfélénkebb (s következésképpen legóvatosabb) férfiak és asszonyok leszármazottjai vagyunk. Anyám asszony katonái? Ez a logika nem teljesen stimmel, de azért az mindenképpen igaz, hogy a félelem (és a szorongás) alapvető emberi élmény, érzés, lelkiállapot. És minden kétséget kizárólag nagy szerepet játszik az életünkben s történelmünkben. Viszonylag könnyen bizonyítható, hogy az emberi civilizáció kibontakozásának egyik legfontosabb mozgatórugója a félelem volt. A félelem késztette az emberi közösségeket arra, hogy városaik s épületeik falain belül keressenek biztonságot, hogy fegyvereket és szerszámokat készítsenek, hogy megismerjék a körülöttük lévő világ törvényszerűségeit, hogy törvényekkel és erkölcsi normákkal szabályozzák együttélésüket, hogy mítoszokkal és vallásokkal, hiedelmekkel, eszmékkel és világértelmezésekkel, harmóniával és dallamokkal vegyék körül magukat, és mindezenközben s mindezek által megteremtsék civilizációjukat. Minden emberi civilizációnak, minden emberi kultúrának egyik legfőbb feladata az, hogy csökkentse a benne élő emberek félelmeit és szorongásait. Hogy elhitesse velük: a világban van valamiféle rend; a problémák megoldhatók; nem kell meggyilkolnunk egymást, mert a sokféle emberi érdek valamiféleképpen összeegyeztethető; valamiféle igazságosság érvényesül a világban; szükség van rád és rám; az életnek van értelme és célja. Vagyis végső fokon ok a túlzott félelemre és a rettegésre. Vannak azonban olyan helyzetek és korszakok, amikor egy-egy civilizáció vagy társadalom, elveszti ezt a képességét. Nem tudja enyhíteni az emberek szorongását s félelmeit. Sőt, esetleg fokozza őket. Ilyen korszakát élte az elmúlt években a magyar társadalom. 1990 óta újra és újra fellángolt a hisztériás félelem. Úgyis mondhatnám: mindenki fél mindenkitől. Mi történt velünk? XX. századi történelmünket figyelembe véve minden okunk megvan a félelemre. Emlékeznek rá: a század elején a „sárga veszedelemtől” félt a nyugati világ. Aztán jött a bolsevizmus és a fasizmus a maga haláltáboraival, gulágjaival, népirtásaival. A meggyilkolt százmillió ártatlan embernek, asszonynak, férfinak, gyereknek volt mitől félnie. A két világháború áldozatainak volt okuk félni. A gazdasági világválságban százmillióknak volt okuk félni a szegénységtől, a nyomortól. A hidegháború évtizedeiben, az atomkonfrontáció világában, a pusztító polgárháborúk Ázsiájában és Afrikájában minden okuk megvolt az embereknek arra, hogy rettegjenek. A nyugati világ társadalmainak többsége az elmúlt évtizedekben jelentős mértékben úrrá lett a félelmeken. A kontinens keleti s délkeleti felén azonban még nagyon rossz a helyzet. Bosznia éveken át a szó szoros értelmében halálfélelemben élt. És sok a félelem és rettegés máshol is. Nem akarom ezekhez a szélsőséges példákhoz hasonlítani magunkat. Sokszorosan jobb s biztonságosabb helyzetben vagyunk. De azt nem tagadhatjuk, hogy 1989 után a magyar társadalmon is úrrá lett a félelem. Érthető módon. Összeomlott a világ körülöttünk. A régi intézmények megroppantak, a régi patrónusok eltűntek, az öszszekuporgatott pénzecskék kifolytak az ujjaink közül, a Trabantok és Wartburgok kifulladtak, a szegénység, a munkanélküliség réme felhorgadt előttünk. Veszélybe került a biztonságunk, a kenyerünk, a családunk, a jövőnk. A megnyíló óriási lehetőségek és a rájuk ugró sokaság vad küzdelme is riasztó volt, félelemmel töltött el sokunkat. Negyven évig némaságra voltunk kényszerítve s kárhoztatva. Most, hogy szabadon cselekedhettünk, nem tudtuk, hogy kiben mi lakozik, ki mit gondol, kinek mi a szándéka, ki mögött ki s mi áll. De még azt sem tudhattuk, hogy mi lakozik mibennünk, ki fiai-borjai vagyunk mi magunk. Nem tudtuk, mit várhatunk a szomszédunktól, a másiktól, a harmadiktól. A hajdani kötelékek elszakadtak, a közös érdekek összezavarodtak, a hajdani szerepek lemálltak rólunk. Nem tudtuk, kire számíthatunk, ki mikor fordul ellenünk, nem tudtuk, ki a barát, ki az ellenfél, ki az ellenség. Az 1989-es drámai fordulatból felocsúdva, tízmillió idegen közt találtuk magunkat. Hogyisne kezdtünk volna el kapkodni, védelmet keresni, valamibe belekapaszkodni. A nagy zűrzavarban kínálkoztak a biztonság új fogódzkodói: a politikai pártok (mert a többi intézmény, a szakszervezetek, az egyházak, a nyugdíjintézet, a társaskörök meg egyebek egyelőre még a maguk bajával voltak elfoglalva). Ki ebbe, ki abba a pártba kapaszkodott be hirtelen s görcsösen, mint szalmaszálba a fuldokló. És ellenséget, ezt az utolsó reményt s biztonságot fenyető veszélyt látott a többi pártban. S megindult a félelmek s gyűlölködések háborúja (persze, hál’ istennek, a háború szót csak metaforaként lehet s kell itt használnom). Nagyobb demokratikus gyakorlattal rendelkező országokban is van tétje a választásoknak, de általában s viszonylag kismértékben hatnak az állampolgárok életére. Nálunk a tét óriási volt. Itt úgy érezhette bárki, és sokan érezték így 1990-ben is, 1994-ben is, hogy önmaguk s családjuk léte forog a kockán. S aki másfelé szavaz, az az ő munkahelyüket, kenyerüket, Trabantjukat vagy jövendő Mercedesüket, a házukat, a nyugdíjukat, a gyerekek jövőjét s biztonságát fenyegeti. A következő évek politikai életét nagymértékben meghatározta ez az egzisztenciális félelem. 1990 júniusában, a választások után, félelem szorította el a magyar polgárság jelentős hányadának a szívét, mert fölsejlett egy nemzeti jobboldal réme. Ma már tudjuk, hogy alaptalan volt ez a félelem, hiszen 1994-ben a radikális jobboldal egyetlen képviselője sem került be a parlamentbe, s még a mérsékelt, konzervatív jobboldal is nagy vereséget szenvedett. De az akkori kormány elkövette azt a súlyos hibát, hogy nem határolta el magát azonnal és határozottan a szélsőségesektől -akkor is, ha jelentős mértékben a képzelet szülte rémről volt szó -, és ezzel olajat öntött a félelem tüzére. Majd 1990 őszén jött a taxissztrájk, és jeges rémület fogta el ezúttal a kormányon lévőket s híveiket: nemzetközi összeesküvést sejtettek, ördögi cinkosságokra gyanakodtak, pánikba estek. Ijedelmükben durván reagáltak, s ez azután a másik oldalon növelte a szorongást. Majd megindult 1991 elején, sok más konfliktus mellett, a „médiaháború” (ez az elnevezés is paranoiára vall, mert a háborúban nem szavakkal és újságcikkekkel meg fegyelmi bizottságokkal lőnek), s mindkét fél a félelem, és a félelem szülte gyűlölködés sáncai mögé ásta be magát. 1992-93-ban a jobboldali veszélytől való vélelem a Demokratikus Chartába préselt össze két hajdani ősi ellenséget, a Kádár köpenye alól kibújt MSZP-t és a kádárizmus ellen évtizedeken át bátran küzdő demokratikus ellenzéket s az általa alapított SZDSZ-t. Az 1994-es bukás után a vesztesek viszonylag fegyelmezetten vagy rezignáltan viselkedtek, nem szítottak föl egy a kommunista vagy a kozmopolita veszéllyel kapcsolatos hisztériát. Most, 1998 tavaszán, a választások előtti s főképp alatti hetekben lábra kapott újra a jobboldali szélsőségektől való félelem. Történetileg érthető módon, a realitásokat figyelembe véve azonban alaptalanul. Mert ha az MSZP győz, s alakít kormányt ugyanis, akkor az eddigi politika folytatódik, és a radikális jobboldalnak, a kritikán túl, nem lesz más szerepe s lehetősége. Annál is inkább, mert a parlamenti szerep keretet s határt szab tevékenységének s retorikájának. Ha a Fidesz győz, s alakít kormányt, akkor talán még kisebb tere és súlya lesz a jobboldali radikalizmusnak. Mert a Fidesz - mint centrumpárt - feltehetőleg képviselni fog olyan társadalmi érdekeket, s orvosolni fog olyan sérelmeket, amelyeket az eddigi kormánykoalíció bizonyos fokig elhanyagolt, s ezzel levezeti a jobboldali radikalizmus keltette feszültség egy részét. Másfelől pedig a Fidesz legalább anynyira európai s demokratikus párt, mint az MSZP vagy az SZDSZ. Ha kormányra kerülnek, akkor - akárhogyan is szavazott akárki - ugyanúgy bizalmat kell szavaznia neki, mint bármely más demokratikusan megválasztott kormánynak. Mindez nem jelenti azt, hogy a mostani választásnak nincs tétje. Nagyon nagy tétje van. Mert ezekben, s még néhány következő évben, dőlt s dől el, hogy a most felépülő társadalomban kik hogyan érvényesülhetnek majd, kik lesznek a relatív vesztesek és kik a győztesek, kik lesznek a viszonylag szegényebbek s kik az igazán gazdagok, kiknek lesz kisebb s kiknek nagyobb beleszólása az ország irányításába. A tét tehát nagy, de két demokratikus választás után, s az új társadalmi intézmények kiépülése után, ma már tudjuk, mert tapasztaltuk, hogy a kormányok hatalmas élettartama nem korlátlan. Tudjuk, hogy a kormányok leválthatók, s egyre inkább felelősségre vonhatók. Tudjuk, hogy kedveznek ugyan híveiknek, de azt nem tehetik meg, hogy ne próbálják az egész társadalom problémáit is megoldani. Tudják, hogy tudják: egyik nap hopp, másik nap hopp, tudják, hogy ők is kerülhetnek még ellenzékbe. Tudják, hogy Európában élünk, s ez mérsékletre, az emberi jogok feltétlen tiszteletben tartására és tisztességre inti őket. Mindez elegendő garancia a túlzott félelem ellen. És intés azoknak, akik még mindig a félelem felkorbácsolásából próbálnak tőkét kovácsolni maguknak. Megsértik vele a magyar társadalmat, mert azt sugallják, hogy rossz az ítélőképessége, befolyásolható, szélsőségekre hajlamos. Valójában a magyar társadalom az elmúlt nyolc évben meglepő érettségről, higgadtságról, mértéktartásról tett tanúságot. És megzavarják, fékezik azt a folyamatot, amelynek során a magyar társadalom az európai népek közösségének méltó tagjává nő majd fel. Túljutottunk az 1989 utáni paranoia korszakán. Kezdjük megismerni egymást, kezdjük tiszteletben tartani mások érdekeit, akadozva, de kezdünk egymással együttműködni, kezdünk egyre értelmesebben a jövőnk építésén dolgozni. Falun is, városon is. A gyárakban, az iskolákban és a parlamentben is. Kormányban és ellenzékben is. Nagy erőfeszítésekre, sok gondolkodásra, civil kurázsira, szorgalomra van még szükségünk. Ne rongáljuk esélyeinket azzal, hogy ijesztgetjük egymást, és ne lássunk sárkányokat ott, ahol nincsenek. Hogy Churchill híres szavait idézzem: egyetlen dologtól kell igazán félnünk: a félelemtől. Attól, hogy egymástól félünk. Hankiss Elemér Ne lássunk sárkányokat ott, ahol nincsenek Fortélyos félelem Fókusz -------------------------Felhívás--------------------------regionális komplex rehabilitáló, szakképző és foglalkoztató feladatok ellátására A rehabilitáló, szakképző és foglalkoztató központok programjának megvalósítása érdekében a Munkaügyi Minisztérium felhívja az önkormányzatok, az egyházak, a civil szervezetek, az alapítványok és a magánszemélyek figyelmét, hogy ha elfogadják e program szerint az iskolai rendszerű képzésben megvalósítandó, a rehabilitációt, a szakképzést és a foglalkoztatást egyaránt magában foglaló komplexitást, és a jövőben vállalkoznak a jelen kiírásban megfogalmazott elképzelések önálló vagy tagintézményi megvalósítására, jelezzék ezt a szándékukat. Jelentkezésük alapján tervezzük a további hét, úgynevezett „követő” intézmény meghívásos pályázat keretében történő kiválasztását. A jelentkező rendelkezzen olyan ingatlan(ok)nal (iskolaépület, tanműhely, gyakorlóhely, foglalkoztató műhelyek, kollégiumi épület stb.), mely jelenlegi állapotában - vagy nem túl költséges átépítéssel és/vagy felújítással — alkalmas több, az Országos Képzési Jegyzék szerinti szakma speciális képzésének biztosítására. Mivel a kiválasztott intézmények a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány által működtetett három központtal együtt a regionális beiskolázású központok funkcióit fogják megvalósítani, ezért az elbírálásnál a területi elhelyezkedést is figyelembe veszi a jelentkezések elbírálását végző független szakértői bizottság. A jelentkezések feltételeivel kapcsolatos további információkat a Munkaügyi Minisztérium Szakoktatási Főosztályának Szakképzés-fejlesztési Osztálya ad (telefon: 331-6399). Jelentkezni csak a kiíró által átadott jelentkezési lap kitöltésével lehet. A jelentkezési lap átvehető a Munkaügyi Minisztérium Szakoktatási Főosztály Szakképzésfejlesztési Osztályán 1998. június 20-ig. Jelen felhívásra a kitöltött jelentkezési lappal történő jelentkezés határideje 1998. július 15. Munkaügyi Minisztérium Szakoktatási Főosztály Magyar Nemzet 11 POLITIKAI HIRDETÉS A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség felhívása Az 1994-es önkormányzati választások után most, május 10-én másodszor bizonyosodott be, hogy a mérsékelt jobbközép politikai erők összefogása sikeres. A polgárok ismét az összefogást támogatták. A közös jelölés kétszer több esélyt adott az első helyre, mint az egymással való versenyzés. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség jelöltjei a Fidesz keretei között mind bekerültek a második fordulóba. Egyikük, Rapcsák András - egyetlenként - már meg is nyerte a választásokat. A Fidesz programja összhangban van elveinkkel. Jó lelkiismerettel hívunk fel mindenkit, akinek fontos a kereszténydemokrácia, hogy a választások második fordulójában a Fidesz által támogatott jelöltekre szavazzon. A jövőért ennél többet is tenni akarókat pedig baráti szóval hívja tagjai közé: a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség Deák András, Cartner József, Harrach Péter, Isépy Tamás, Járosi Márton, Kovács K. Zoltán, Latorcai János, Mészáros József, Nógrádi László, Surján László, Szilágyiné dr. Szemkeő Judit, Varga László