Magyar Nemzet, 1999. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-16 / 13. szám
12 Masr Nwl „Nem látok kiutat.” Perner Ferenc az első sikeres hazai vese- és májátültetés sebésze összetörtén ül a SOTE transzplantációs klinikájának főigazgatói szobájában. Huszonhét évet áldozott a szervátültetés ügyének, csupán lelkesedésből jutottak el magyar orvosok mára odáig, hogy hatodik helyen állnak az európai országok ranglistáján az egymillió lakosra jutó veseátültetésben. Teljesítményüket azzal is elismerték, hogy itt tartották két évvel ezelőtt az európai transzplantációs kongresszust. - Ez a múlt legyint, és a legfrissebb adatokat mutatja.1998-ban csaknem negyedével esett vissza a halottból kiemelt szervekkel végzett átültetések száma. Negyedével! El tudja képzelni, mit jelent ez? A professzor emberéletben számol. Tavaly 74 beteggel kevesebb kaphatott vesét. A szervátültetéseknél száz ember közül egy hal meg a műtét utáni periódusban, művesekezelésnél évente tizenhét. Tavaly tavasszal mintha elvágták volna. A miskolci botrány után két hétig egyetlen donorunk sem volt, a helyzet az új törvénnyel csak romlott, és nem tudunk mit csinálni. Képzeljünk el két családot. Az egyikben pontosan tudják, hogy végzetes betegségben szenved a szerettük, és semmi más nem mentheti meg az életét, csak egy új szerv beültetése. Azzal is kénytelenek szembenézni, hogy minél hosszabb a várakozás, annál kisebb az esély, hogy időben történik a transzplantáció. És van egy másik család is, ahol közlekedési baleset történt, és menthetetlen állapotban van a fiuk, édesanyjuk, unokájuk. Berohannak a kórházba, az intenzív osztályon köztik velük, hogy hozzátartozójuk egy halott. Ők döntenek, de nem a saját szerettükről, hiszen őt már nem lehet megmenteni, hanem az ismeretlen sorsáról. Nehéz megértetni, hogy a szíve dobog, lélegzik, mert a gép lélegezteti, mégis halott, hiszen az agya meghalt. A hozzátartozók mindig attól rettegnek, hátha az agyhalott feléled, képtelenek megérteni abban a lelki állapotban, hogy ez lehetetlen. Ekkor kellene hozzájárulniuk a donációhoz, és ezt gyakran úgy élik meg: „Meghalt, és már szét is akarják szedni?” Nem tudják, hogy a balesetben meghaltakat kötelező felboncolni, ehhez nem kell a hozzátartozó beleegyezése, tehát úgyis hozzányúlnak a testhez. Erre senki sem gondol. Dr. Asztalos László mondja ezt, a Debreceni Orvostudományi Egyetem transzplantációs osztályának vezetője. Debrecen van a legnehezebb helyzetben, tavaly a veseátültetések száma kevesebb mint a fele volt az egy évvel korábbinak. Az adjunktus azt mondja, ez a tavalyi emlékezetes miskolci szövetbotrány következménye. - Korábban Miskolcról kaptuk a legtöbb donort, de a botrány kipattanása óta egyetlenegyet sem adtak. De nemcsak Miskolcról nem, általános volt a visszaesés. Egyetlen agyhalott két veséje, szíve, mája, hasnyálmirigye Magyarországon öt ember életét mentheti meg. Másutt ennél is többet, hiszen nálunk egyelőre nincs tüdőátültetés. - Védekezésből álltunk le, nehogy hibázzunk - mondja dr. Katona Zoltán, a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei kórház főigazgatója. - Bújtuk a rendelkezéseket, hogy a hibalehetőségeket kikerüljük, és úgy tudom, volt egy donor az elmúlt napokban. Időközben megváltozott a jogszabály, ami sokkolta a szakemberek egy részét. Pemner professzor így beszél: -Tudja, honnan értesültem a végrehajtási rendeletről? A Magyar Nemzetben olvastam a két ünnep között. Majdnem kiesett a kezemből az újság. Azonnal hívtam a kollégákat, és szívből reméltem, hogy a lap tévedett. Korábban hatvanoldalnyi levélben fejtettem ki, mennyire hátrányos lenne a transzplantációval kapcsolatos szabályok megváltoztatása, és végig abban a hitben voltam, hogy a másik, enyhébb változatot fogadták el. El vagyok keseredve, nem jövünk ki ebből. Pedig nem történt alapvető változás. Magyarországon halála után mindenkinek ki lehet emelni a szerveit, ha ellene életében nem tiltakozott. A gond a tiltakozás módjával van, a szakemberek szerint a régi és az új szabály is végrehajthatatlan. A korábbi azért, mert egy úgynevezett egészségügyi lapon lehetett tiltakozni, ilyet viszont égen-földön se lehetett szerezni. Most viszont a háziorvosnál lehet tiltakozó nyilatkozatot tenni, aki a tisztiorvosi hivatalban levő országos nyilvántartásba továbbítja ezt. Emellett elhelyezhetünk tiltakozást a személyes irataink között. Ha írásos nyilatkozatra nem bukkannak, akkor végül a hozzátartozókat kell megkérdezni az elhunyt szándékáról. Amennyiben a családtag nemet mond, nem lehet átültetni a szervet. -Eddig soha nem volt baj - mondja Pemner professzor. - Nem volt szükség rá, hogy megváltoztassák a törvényt. A lengyel példát idézi, ott az embereknek még egy százaléka sem küldte vissza a nyilatkozatot, fogadást ajánl, nálunk sem lesz ez másként. Vagy a holland példa, ahol milliárdokat költöttek el tértivevényes levelekre és felvilágosításra, és végül a lakosság 47 százaléka küldte vissza a nyilatkozatot. Az első száz lehetséges donorból azonban egyetlenegy sem szerepelt a nyilvántartásban. Be fogom bizonyítani, hogy ez egy rossz rendelkezés. A törvény nem változott, eddig is kerestük a tiltakozó nyilatkozatot, és megesküszöm, hogy elálltunk a donációtól, ha a hozzátartozó ellenkezett. A rendelet értelmetlen adminisztrációs akadályokat állít, és ezzel indirekt módon azt sugallja a betegnek, hogy álljon el a donációtól. A professzor jegyzőkönyveket mutat, amiket munkatársai állítottak össze. Örkényi egyperceseknek is beillenének. Először háziorvosokat hívtak fel a következő szöveggel: „Jó napot kívánok, érdeklődni szeretnék, mit kell ahhoz csinálnom, hogy ha meghalok, ne vehessék ki a szerveimet?” Egy csokor a válaszokból: Doktornő: - Jézus Mária, gondolom, két tanúval kell nyilatkozatot írnia. - De én azt olvastam, hogy a háziorvosnál kell tiltakozni, és a nyilatkozatot elküldik a központi regiszterbe. - Miért, most maga úgy áll, hogy ki akarják venni a szerveit? - Most nem, de bármikor úgy állhatok. - Ja, értem, akkor utánanézek. - Várok. - Nem most! Most tele vagyok betegekkel, majd... Doktor: - Szerintem... azt hiszem, akkor kell csinálni valamit, ha belegyezik, csak akkor vehetik ki. - De én azt olvastam, hogy a háziorvosnál kell tiltakozni, és ők küldik a központi regiszterbe. - Nézze sok mindenre használnak minket, de erre még nem. Nekünk mi közünk ahhoz, hogy mi történik magával, ha meghal? De úgy tudom, akkor kell nyilatkoznia, ha beleegyezik. Én ezt a rádióban hallottam. Ön hol olvasta az ellenkezőjét, a Kiskegyedben? -Nem, a Magyar Nemzetben. -Nem tudok róla. Azt tanácsolom, ne haljon meg. Pemner professzor azt mondja, nem a betegeken bukik majd meg ez az egész, hanem az orvosokon. Ügyelet közben egy intenzív osztályon lehetetlen azzal foglalkozni, hogy felkutassák valakinek az unokáját vagy a nagynénjét. Huszonhat év alatt két esetben tiltották meg a hozzátartozók a szervek kiemelését, tavaly viszont harmincnégyszer. Volt olyan kórház, ahol arra kértek, küldjék le valakit, mert nincsenek arra kiképezve, hogy a hozzátartozókat faggassák, mit vehetnek ki a halottból.Magyarországon nem lehet megállapítani, ki a hozzátartozó. Még a gyermek neve sincs benne a személyi igazolványban. Honnan tudjam, ki a legközelebbi családtag, mivel tudja bizonyítani? Jártunk már úgy, hogy az élettársnak kiadtuk a halottat, és később jelentkezett a házastárs. Védtelenek vagyunk, egy központi regiszterre volna szükség - mondja Katona Zoltán. - Végzetes baleset történik a Balatonon, de csak akkor vehetik ki a szervét, ha személyesen ott van egy hozzátartozó. Ez lehetetlen, nem ér oda, és előfordult már olyan is, amikor telefonon azt mondták: „Vegyék ki”, de csak akkor vehetjük ki, ha bejön. „Most nem tudok bemenni." És ilyenkor a szerv elvész - sorolja az aggályokat Pemner professzor. Nem látják a kiutat. Katona Zoltán szerint a törvény jó, csak be kell járatni. Asztalos László viszont arról beszél, hogy felvilágosítás nélkül ez az egész mit sem ér. Pedig mindent megpróbálnak, transzplantált betegek látogatják körbe az intenzív osztályokat, hogy az orvosok tapasztalhassák, az agyhalott szervei valóban életet menthetnek. - Egyre többször találkozunk azzal, hogy a hozzátartozók felajánlják saját veséjüket - mondja Asztalos doktor. - Borzasztó megélni, hogy egy egészséges emberből vegyük ki a veséjét, de egyre inkább erre tolódnak el a dolgok. Az embernek nem véletlenül van két veséje, a donor a műtét közben meg is halhat. Ennek ellenére mégis egyre többen vállalják ezt. Pemer professzor klinikáján tavaly hét vesét ültettek át hozzátartozóból.. Valamit tenni kellene. Megváltoztatni a rendeletet, népszerűsíteni a donációt, megismertetni, mit jelent az agyhalál. - Nézzen ide - csap tehetetlenségében az asztalon fekvő papírtasakra Perner professzor. -. Látja, nn van ráírva? Újrapapú. Még egy nyomorult zacskót is újrahasznosítanak, hogy ne vág- ,janak ki egy fát. Akkor az emnjit bért, a legértékesebbet, az emberi szerveket miért nem lehet felhasználni? Érti ezt? A halott az halott. Hogyan lehet az élő joga elé helyezni egy halott jogát? Nem azt kellene inkább nézni, hogy egy halott szerveivel élőket lehet megmenteni? Élő Anita Szervátültetés szervek nélkül „Azt tanácsolom, ne haljon meg” Negyedével csökkent tavaly az átültethető szervek száma, a miskolci szövetbotrány volt a fordulópont Kertész Gábor felvétele Tükör 1999. január 16., szombat A heroikus múlttól a kaotikus jövőig Hódítanak a szerepjátszó társasjátékok A magas figura és a gnómszerű lény hatheti vándorlás után felért a gerincre. „Ott van!" - kiáltotta lelkesen a magasabbik. „Végre!" - lihegte az alacsonyabb. A látóhatár peremén sötét kőépítmény komorlott: X. vára. A pap és a csavargó azért keltek útra, hogy megtalálják, mert információik szerint falai közt őrzik K. mágikus kövét, amire mindkettőjüknek nagy szükségük volt..............Mit tesztek most?” - kérdi egy harmadik hang, és a hegygerincről visszazökkenünk egy lakótelepi lakás legnagyobb szobájába, ahol az AD & D nevű szerepjáték folyik. Egy pszichológus a szó hallatán a pszichodrámára gondol, amihez semmi köze a fiatalabbak körében népszerű, szintén szerepjátékként emlegetett elfoglaltságnak, pontos nevén szerepjátszó társasjátéknak. A szerepjátszó társasjátékban a világleírásokkal szabályozott környezetben játszódó történetet a dungeon master - a mesélő - irányítja, önállóan kigondolt vezérfonal alapján, a szereplőket pedig a játékosok alakítják az általuk választott karakterek szerint. Egy-egy ilyen játék hetekig is eltarhat, mivel a történet csak vezérfonal, a játékosok sorsát saját döntéseik és a szerencse irányítják. Ahány döntés, annyi egyedi, reprodukálhatatlan történet. Az AD & D-vel az úgynevezett fantasy szerepjáték nyitotta meg a sort; ebben a középkorias, feudális környezetbe helyezett világban kardforgató, nagy izmú hősök, önkényurak és varázslók csatáznak. A fantasztikus szerepjátékok közül a nyomasztó és kaotikus, közeli jövőbe helyezett kalandok lettek igazán népszerűek. A 2000-res évek elejére mamutcégek uralják az egész bolygót, a nagyvárosokban elképesztő a zsúfoltság és a nyomor, az alsóbb szinteken légzőmaszk nélkül nem is lehet élni. Az utópisztikus jövőképet William Gibson Neurománc című könyve kiberpunk elemekkel gazdagította: itt fejlett az orvostudomány és a technika, a művégtagok beépítése és idegi beavatkozások nem okoznak gondot, az agyat világméretű számítógépes hálózatra lehet csatlakoztatni. Az 1992- es Shadowrun (Árnyékvadász) a legnépszerűbb kiberpunk játék. 2050-ben a világ nem egyszerűen csak multikulturális, hanem felébredt szeméthalmaz, aminek köszönhetően viszszatért a mágia és a mágikus mutáció, az emberek mellett - akiket a játék „életerős állatként” aposztrofál - tündék, törpök, örkök és trollok nyüzsögnek az utcán, sárkányokkal, griffekkel, vámpírokkal megütközve. Meg nem határozott időben játszódnak a horror szerepjátékok, például az 1981-ben megjelentetett Cthulhu hívása, amelyik a század harmincas éveiben élt szerző, H. P. Lovecraft figuráit szerepelteti. Itt az űrből érkező, kimondhatatlan nevű és visszataszító külsejű ősi istenek - mint Cthulhu, Yogh-Sothoth, Nyarlathotep - megalkotják az emberi civilizációt, majd letűnnek a színről, hogy híveik a huszadik század elején titkos szekták és kultuszok útján megidézzék őket, és őrületbe taszítsák az embereket. Idehaza a nyolcvanas évek közepéig, mivel az angolul tudók száma meglehetősen korlátozott volt, nem támadt komoly igény a játékok magyar megjelentetésére. Az első kard és boszorkányságklub 1987-ben nyílt meg, ám ekkor a TSR a kelet-európai térségben még nem látta érettnek a helyzetet arra, hogy megjelenjen a piacon, ezért néhány megszállott egyetemista lefordította, és Rubin kódex néven megjelentette az AD & D kalózkiadását. A helyzet legalizálása érdekében 1993-ban Novák Csanád és Nyulászi Zsolt megalkotta az AD & D magyar változatát, a M. A. G. U. S.-t, ami meghozta az áttörést a szerepjátékok magyarországi elterjedésében. Mi a játékok nagy népszerűségének titka? A játékosok szabadsága nagy, az alapszabályok betartásával saját belátásuk szerint alakítják játékbeli sorsukat, kipróbálhatják, milyen leleményesek, és az egészhez még csak ki sem kell mozdulni a lakásból. („A képzelőerő fontosabb, mint a tudás” - idézik a Rubin kódex névtelen szerkesztői Albert Ensteint.) A játék kezdetben csak a beavatottak számára volt ismert; egyetemisták és fiatal értelmiségiek játszották, tömeges elterjedésével azonban megváltozott az elitista hozzáállás, eltűnt a beavatottság jellege, és bővült a részt vevő korosztályok száma: mára a 15-28 évesek közül egyaránt kikerülhetnek játékosok. A játék közösségszervező ereje viszont megmaradt. Egyegy társaság a szerepjáték során összeszokik, általában szoros baráti körré szerveződik, melyekben egykettőre „beáll” a játszható karakterek egymás közti felosztása. „Általában törvénytisztelő jót játszottam” - meséli egy műegyetemista ismerősöm. - „Amikor felvetődött bennem, hogy játszhatnék törvénytisztelő gonoszt is, a többiek egyszerűen nem engedték meg, mondván, nem illik a habitusomhoz.” (Az AD & D-ben kilenc különböző jellem van: törvénytisztelő jó, törvénytisztelő semleges, törvénytisztelő gonosz; semleges jó, semleges semleges, semleges gonosz; törvénytelen jó, törvénytelen semleges, törvénytelen gonosz - ezek hovatartozása nem mindig egyértelmű.) Felvetődhet persze a kérdés, pontosan mi is a játék szerepe: a képzelt világ a valóságból való kikapcsolódás, de a valóság pótlásának eszköze is lehet. Arról nem is beszélve, hogy a képzelt karakter mennyire befolyásolja alakítóját, hogyan hat pszichéjére a hétköznapokban. A téma pszichológiai feldolgozása még várat magára. A játékszenvedélyről, ezen belül a szerepjátszó társasjátékok hatásáról idehaza még nem született átfogó vizsgálat. Ennek legfőbb oka - a pénzhiányon túl -, hogy bonyolult olyan körülményeket teremteni, melyek között tisztán vizsgálható lenne a szerepjátékok hatása. Járó Katalin, a Radnóti Miklós Gyakorlógimnázium iskolapszichológusa, az MTA Pszichológiai Intézetének munkatársa szerint az a kulcskérdés, hogy a játékos mennyire válik „karakterfüggővé”. Elismeri, hogy azok körében, akik rendszeresen játszanak, nagyobb lehet azok aránya, akiknek alapvető gondjuk van a valósághoz való viszonyukkal, ám hogy ebben mennyire tekinthető fő motívumnak a szerepjáték, az minden esetben más és más - mondja. Luszt Iván gyermekpszichológus véleménye szerint a szerepjáték a hozzávalók - kellékek, világleírások, kalandmodulok - nagyipari dömpingje miatt ugyanúgy üzlet és fogyasztási cikk lett, mint bármi más, s a vele való foglalatosság a valódi világ iránti érdeklődés csökkenését eredményezi. Párkányi Botond általános iskolai tanár és rutinos mesélő, aki az ELTE-n a szerepjáték irodalmi és kommunikációs nevelésben való alkalmazásáról írta szakdolgozatát, másként látja. 1996-ban készített dolgozatában kimutatja, hogy egy-egy kaland - megfelelő mesélő irányítása melett - könnyen kapcsolható a történelem, az irodalom, a művészettörténet, néprajz vagy a matematika által nyújtott tárgyi ismeretekhez. „A játék fejleszti az együttgondolkodást és a problémamegoldó készséget” - mondja. - „Akik rendszeresen játszanak, azok pontosabban fogalmaznak, és könnyebben befogadják a bonyolultabb narrációs szerkezeteket. Tanítványaim közül néhányan a szerepjátékok hatására kezdtek el színvonalas sci-fit olvasni, ahonnan már csak egy lépés a szépirodalom. Arról nem is beszélve, hogy néhány, korábban problémásnak minősülő sráccal is van közös témánk, mióta kiderült, hogy mindketten játszunk.” Regényi Huba