Magyar Nemzet, 1999. március (62. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-03 / 52. szám
14 Magyar Nemzet Z OLDALSZÉL A FELPERESEK, Piski Elemér és Ziegler János, valamint Kovács Attila alperes is megjelent a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, így elkezdődhetett a január 20-ról elhalasztott békéltető tárgyalás a felfüggesztett MLSZ -elnök ellen indított rágalmazási perben. Tavaly májusban Kovács Attila az egyik edzőbizottsági ülésen azzal vádolta meg Piski Elemért és Ziegler Jánost, a korosztályos labdarúgó-válogatottak szakvezetőit, hogy pénzt fogadtak el a szülőktől azért, hogy gyerekeiket meghívják és szerepeltessék csapatukban. A felperesek elzárkóztak a béküléstől. GÖDÖLLŐN, az egyetemi sportcsarnokban ma 17 órakor játsszák a női asztalitenisz Szuperliga döntőjének visszavágóját. Az első mérkőzésen a német válogatott 4:2-re legyőzte a magyar csapatot. AZ NBA, észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság eredményei: Boston-New Jersey 97-99, Washington-Philadelphia 91-104, Charlotte-Toronto 91-88, New York-Cleveland 85-78, Orlando-Atlanta 70-67, Phoenix-LA Lakers 91-97, Sacramento-Seattle 102-105. AZ NHL, észak-amerikai profi jégkorongliga eredményei: Calgary-San Jose 1-2, Colorado- Edmonton 3-4. A NŐI KÉZILABDA Kupagyőztesek Európa-kupájának elődöntőjébe jutott a spanyol Mislata Tortajada, noha a negyeddöntő visszavágóján 21-17- re kikapott az ukrán Szpartak Kijevtől. AZ ANGOL ORVOSOK azt javasolják, hogy az Angol Labdarúgó-szövetség tiltsa be a 16- os vonalon kívüli fejelést a labdarúgóknak, ezáltal is csökkentve a fejjáték során előforduló agykárosodást. ÚJ EDZŐJE van John Gorman személyében az angol labdarúgás második vonalában szereplő Ipswich csapatának. A szakember, aki az angol válogatottnál a közelmúltban leváltott szövetségi kapitány, Glenn Hoddle mellett másodedzőként dolgozott, Stewart Houston helyét foglalja el. OSZTÁLYOZÓ a női röplabda Extraligában szereplésért, első mérkőzés: Miskolc-Atlant ADRC 2:3. VISSZAVONUL Thomas Ravelli, a 143 válogatottságával világcsúcstartó svéd kapus. A 39 éves Ravelli azóta fontolgatta a búcsút, hogy tavaly novemberben otthagyta az amerikai ligában szereplő Tampa Bay Mutinyt. Ravelli 1994-ben vébébronzéremhez segítette Svédországot. TANTÚRA www.tantura.com Txt. 407 Mauritius márc. 8. 299 000 Ft Szentföldi körút márc. 9. 139 000 Ft Bangkok-Pattaya márc. 14. 209 000 Ft Dubai üdülés márc. 16. 164 000 Ft Riolguassu márc. 18. 349 000 Ft Mexikó-Acapulco márc. 29. 329 000 Ft Maláj körút márc. 31. 234 000 Ft USA-Nyugati part ápr. 3. 329 000 Ft Indiai körutazás ápr. 7. 299 000 Ft Párizsi hétvége ápr. 2. 139 000 Ft Athéni hétvége ápr. 15. 84 000 Ft Török Riviéra ápr. 20. 129 000 Ft Olasz körút ápr. 21. 184 000 Ft Isztambuli hétvége ápr. 22. 94 000 Ft Anglia-Skócia ápr. 27. 185 000 Ft Londoni hétvége ápr. 29. 115 000 Ft KORFA: apartman, repülővel 2 hét május 5., október 8. 34 900 Ft 1 hét június 16. 39 900 Ft Előfoglalási kedvezmény március 15-éig 10-12% ÉRTÉKESÍTÉS: TANAIR Utazási Iroda 1066 Budapest, Zichy Jenő utca 4. Telefon: 374-2345 Sport Orbán Viktor támogatja az amatőr és a hivatásos labdarúgás MLSZ-en belüli kettéválasztását Területi elven szerveződhet a profibajnokság (Folytatás az 1. oldalról) „Arra voltunk kíváncsiak Deutsch Tamás miniszter úrral, hogy a magyar labdarúgás elismert szakemberei egyetértenek-e a sportminisztérium programjában kijelölt irányokkal, hajlandók-e támogatni az átalakítást” - mondotta a Népstadion Iharos termében kedd délelőtt tartott futballtanácskozáson Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint tíz éve nem volt a mostanihoz hasonló lehetőség a magyar labdarúgás talpraállítására, viszont ha ez alkalommal is elmarad a fordulat, nagy valószínűséggel újabb tíz évig nem is lesz. A cél, hogy Magyarország a nemzetközi versenyképességét visszanyerve a profivilág megbecsült tagja legyen. Ám az állam szerepvállalásának csak abban az esetben van értelme, ha a sportág meghatározó alakjai e megújulást pártfogolják, egyébként a kormánynak „vissza kell vonulnia az utánpótlásnevelés, a szabadidősport és az iskolai sport” területére. „Sokkal könnyebb persze úgy felnevelni az új generációt, ha a fiatalok sikeres labdarúgóktól tanulhatnak” - fejtegette a kormányfő, pozitív példaként említve a Bicskei Bertalan vezette felnőttválogatottat, melynek eredményeit „az elmúlt időszakban egyetlen pozitívumának” minősítette. Az állami tulajdonban lévő létesítmények, pontosabban a Fradi-pályák vagyonkezelői jogának a sportminisztériumhoz telepítése kapcsán a földművelésügyi tárca és az ISM közötti nézetkülönbségre utalva - e kérdésben Torgyán József földművelésügyi miniszter, az FTC társadalmi elnöke koalíciós egyeztetést sürget - a kormányfő kijelentette: elsődlegesen a minisztereknek kell megállapodásra jutniuk, a miniszterelnök a kormányzati munkamegosztás alapján csak az egyezség elmaradása, netán rossz döntés esetén avatkozna közbe. A 2004-es közös magyarosztrák Eb-rendezés esélyeit illetően Orbán Viktor úgy fogalmazott, a spanyolok erős riválisok, náluk máris készen állnak a létesítmények, ráadásul rendeztek már világbajnokságot is, a portugálok pedig az Európai Unióhoz történt csatlakozásuk óta még nem lehettek házigazdái nagy nemzetközi sporteseménynek. .A 2004-es pályázatot is fontosnak tartom, de ha esetleg nem sikerül nyerni, e mostani pályázat tapasztalatait jól hasznosíthatjuk a 2008-as Eb kapcsán” - jelentette ki a kormányfő, hozzátéve, már csak az Európa-bajnokság okán is sürgősen tisztázandó alapkérdés, együtt kíván-e működni a magyar labdarúgó-társadalom a kormánnyal. A sorsfordító döntéseket, azaz a profi és az amatőr labdarúgás szövetségen belüli kettéválasztását az MLSZ március 19-ei közgyűlésének kellene szentesíteni. „Azt a szakmai elgondolást támogatom, hogy az MLSZ-en belül legyen egy hivatásos és egy amatőr szövetség, és mindenki a saját dolgával foglalkozzon. Ha e különválasztás nem történik meg, a kormány nem tud az MLSZ-nek segíteni” - jelezte a miniszterelnök. A nagy érdeklődéssel várt alapszabály-módosító közgyűlés végkimenetelét illetően Deutsch Tamás optimistán fogalmazott. „Az elmúlt háromnegyed év szinte valamennyi szakmai megbeszélésén azt tapasztaltam, a magyar labdarúgó-társadalom hallgatag többsége igenis változást szeretne” - állította az ifjúsági és sportminiszter, bejelentve, hogy a sportkormányzat javaslatai szerint a továbbra is egységes magyar labdarúgó-szövetség belső szervezeti felépítését tekintve két, a maga ügyeit önállóan, de teljes felelősséggel intéző alszövetségre válik majd szét. Átformálódik a versenyrendszer is: az 1999-2000-es idény őszi szakaszában egy kvalifikációs bajnokság zajlik, a csapatok ekkor szerezhetnek jogot az indulásra az első és másodosztályban. A két hivatásos ligabajnokság az elképzelések szerint 12-12 csapattal működik majd a 2000/2001-es évadtól. A korábbi gyakorlattal ellentétben tehát ez esetben nem adminisztratív eszközökkel dől el, melyik együttes jut be valamely osztályba vagy ki esik onnan ki, s az is újdonság, hogy a területi elv alapján miindkét profiosztályában négy-négy-négy csapat szerezhet indulási jogot az ország nyugati, középső és keleti régiójából. Az országnak olyan területei csatlakozhatnának ezzel az futballüzlethez, melyek gazdasági eltartóképességük, a sport iránti elkötelezettségük révén a magyar futball erős bázisai lehetnek. A gyökeres reformokhoz persze elengedhetetlen, hogy a jelenleg az MLSZ közgyűlésén szavazattöbbséggel rendelkező, s egyes vélemények szerint a működésében felfüggesztett elnök, Kovács Attila hátországát jelentő amatőrtábor áldását adja a változásokra. Deutsch úgy vélte, az amatőrök nem blokkolják majd a kormányzati törekvéseket, mert „képviselőik annál sokkal felelősebben gondolkodó szereplői a magyar futballnak, mint sok, utóbb MLSZ-elnökké választott személy gondolta”. Cserébe a látványos fejlődés lehetőségét ígérte, melynek „egyik záloga az utánpótlásnevelés fejlesztésére rendelkezésre álló félmilliárd forint, amely elsősorban az amatőr szférában használható föl”, miképpen a professzionális ligabajnokság árbevételeinek meghatározott százaléka is automatikusan, támogatásként átkerülne az amatőr alszövetséghez. A sportminiszter fontos részletkérdésnek minősítette, hogy egy, a Bosman-szabály kapcsán kialakuló nyugat-európai rendszerhez igazodó átigazolási szabályzat gátat vessen a „modern gyermekkereskedelemnek”, azaz a tehetős klubok ne tudják eztán fillérekért megszerezni a kisvagy középcsapatok tehetségeit, s néhány év múlva úgy továbbadni őket, hogy a haszonból a nevelő egyesület ne részesedjen. A Magyar Nemzet kérdésére Deutsch Tamás kifejtette: az ISM és a működésében felfüggesztett MLSZ-elnök, Kovács Attila közötti vita nagyságrendekkel kevésbé fontos kérdés a futballrehabilitációs szakmai programnál, aminek megvalósításán a minisztérium az elmúlt hónapokban dolgozott, s amelynek megvalósítása fontos szakaszba jutott. A gyakorlat, a tettek világossá tették, hogy „Kovácsnak Attilának a futballról vallott elképzelései és az ISM munkaanyaga úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a tűz és a víz”. A miniszter a szerdai napon a megyei labdarúgó-szövetségek elnökeinek, főtitkárainak értekezletén vesz részt, csütörtökön pedig a professzionális liga képviselőivel találkozik. S. Tóth János Orbán Viktor miniszterelnököt Mészöly Kálmán, a profiliga elnöke üdvözli Vass Géza, a Heves megyei futballszövetség elnöke és Puhl Sándor játékvezető társaságában VAJDA JÓZSEF FELVÉTELE Bill Clinton bízik a Salt Lake City-i olimpiai játékok szervezőiben Reformokat sürget a vizsgálócsoport Az Amerikai Olimpiai Bizottság által a Salt Lake City-i korrupciós botrány miatt létrehozott vizsgálócsoport New Yorkban nyilatkozatot tett közzé, és ebben szorgalmazta az olimpiai mozgalom erkölcsi megújulását, „a csúcstól a legalsóbb szintekig”. George Mitchell volt szenátor, a különleges vizsgálóbizottság elnöke szerint átfogó reformokat kell végrehajtani, fel kell számolni az általa „az ajándékozgatás kultúrájaként” emlegetett jelenséget. Azt ajánlja, tiltsák meg, hogy olimpiai rendezési jogra pályázó város akár csak a legkisebb értékű ajándékot adja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vagy az Amerikai Olimpiai Bizottság bármely tagjának. Mitchell és munkatársai az MTI szerint a pályázatok elbírálásának a rendszerét is meg kívánnák változtatni. A különleges vizsgálat során arra a következtetésre jutottunk - közölte Mitchell -, hogy a Salt Lake Cityvel összefüggésben elkövetett helytelen cselekményekért a felelősség mind helyi, mind országos, mind pedig nemzetközi szinten kimutatható, ezért a reformoknak is minden szintre ki kell terjedniük. Bill Clinton, az Egyesült Államok elnöke mindeközben Park Cityben kijelentette: meggyőződése hogy a korrupciós botrányba keveredett Salt Lake City jó téli olimpiát rendez 2002-ben. Az elnök szerint a rendezők jól fognak dolgozni és hatékonyan szervezik meg a versenyeket. A hét végén rendezik a cselgáncs Hungária Kupát Olimpiai bajnok a válogatott mellett? (Munkatársunktól) Az utóbbi időben nem panaszkodhatnak a sikerekre a hazai cselgáncsozók. A tatamin ugyan egyelőre még nem mindig diadalmaskodnak a magyar versenyzők, a tárgyalóasztalnál azonban verhetetlen a sportág alig több mint egy éve megválasztott új vezetése. A dzsúdó bekerült az öt, kiemelten támogatott sportág közé, ráadásul jövő tavasszal Budapest adhat otthont a hat olimpiai kvalifikációs viadal egyikének. E jogot a hagyományos Hungária Kupa révén sikerül elnyerni, amelyet idén a hét végén rendeznek meg az FTC népligeti csarnokában (a megszokott helyszínen, a Körcsarnokban a meztelen lábak helyett ezúttal eladó cipőket láthat a publikum...). Az erőpróbára eddig 42 ország 520 sportolója nevezett, s a viadal 34 éves történetében még soha nem jelentkeztek ennyien. Oroszországból 56 dzsúdós érkezik, a sportág őshazáját, Japánt 26 versenyző képviseli, de jönnek vendégek Budapestre Ugandából és a Fidzsi-szigetekről is. A magyarok közül tatamira lép az olimpiai bajnok Kovács Antal, akinek világbajnok ellenfelei is lesznek, s természetesen indul a teljes válogatott, csupán a nemrégiben megműtött Hajtós Bertalan hiányzik a nevezési listáról. A hölgyeknél szerényebbek a remények, elsősorban Nagy Viktória éremszerzésében reménykedik a szakvezetés. A Hungária Kupa mindkét napján reggel kilenc órakor kezdődik a program, szombaton a férfi 81, 90, 100, plusz 100, valamint a női 63, 70, 78 és plusz 78 kilós súlycsoportokban hirdetnek győztest, míg vasárnap a férfi 60, 66, 73 és a női 48, 52, 57 kilós kategória bajnokait ünnepük majd. Az esemény okán a Hotel Stadionban tartott tájékoztatóra az elnökségi ülésről érkeztek a szövetség vezetői. A tanácskozáson az alig egy hete lemondott férfi szövetségi kapitány, Kovács Gábor utódját próbálták megtalálni. A válogatottba versenyzőt adó klubok vezető edzői közül azonban senki nem vállalta, hogy főállásban irányítsa a legjobbak szakmai munkáját, ezért az a javaslat született, hogy Németh Ferenc, a nők szakvezetője vezesse a jövőben mindkét keret felkészítését. Hamarosan segítsége érkezhet, Tóth László, a szövetség elnöke ugyanis bejelentette, Peter Seisenbacherrel, Los Angeles és Szöul osztrák olimpiai bajnokával arról tárgyal, hogy az egykori cselgáncsozó kapcsolódjon be a férfiak felkészítésébe, s a sportvezető szerint már akár a hét végi viadalon megszülethet a megállapodás. 1999. március 3., szerda Eurofutball UEFA-kupa, negyeddöntő, első mérkőzések Bologna (olasz)-Lyon (francia) 3-0 Bordeaux (francia)-Parma (olasz) Marseille (francia)-Celta Vigo (spanyol) Atletico Madrid (spanyol),-Roma (olasz) Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések Szerda Real Madrid (spanyol)-C. Kijev (ukrán) 20.45 Manchester (angol)-Inter (olasz) 20.45 Bayern (német)-Kaiserslautern (német) 20.45 Juventus (olasz)-Olimpiakosz (görög) 20.45 KEK, negyeddöntő, első mérkőzések Csütörtök L. Moszkva (orosz)-Maccabi Haifa (izraeli) 18.00 Varteks Varazdin (horvát)-Mallorca (spanyol) 20.30 Panioniosz (görög)-Lazio (olasz) 20.45 Chelsea (angol)-Valerengen (norvég) 20.45 Portugália öt új focistadiont építene Régi álom az Eb-rendezés Néhány nappal azután, hogy az expó bezárta kapuit, a portugálok Svájcban jártak, és átadták az UEFA illetékeseinek a 2004-es futball Európa-bajnokság megrendezésére kiírt pályázatukat. S ha a két esemény között nincs is kapcsolat, nem kétséges, az expó megrendezésével a portugálok bizonyították képességüket a nagyszabású világesemények lebonyolítására. A Portugál Labdarúgó-szövetség elnöke, Gilberto Madaíl rekordidő alatt megkapta a tervhez kapcsolódó kormánytámogatást, ami természetesen pénzügyi segítséget is jelent. Megalakult a végrehajtó bizottság, amely a 2004-es Európa-bajnokság portugál pályázatáért felelős, és amelynek élén a neves televíziós személyiség, Carlos Cruz áll. Portugália, számos kupafinálé lebonyolítója egy régi álom beteljesülését várja az Európabajnokság megrendezésétől. A luzitánok mellett szóló érv például a futball rendkívüli népszerűsége, a portugál klubok jó szereplése a különböző nemzetközi kupákban, s a számos, külföldön játszó légiósok hírneve. Az Eb-rendezés egyúttal alkalmat adna egy 10-15 éves távlati korszerűsítési terv öt évre történő lerövidítésére. Eszerint öt új stadion épülne (Porto, Braga, Algarve, Aveiro és a lisszaboni Sporting pályája egészen az alapoktól), s öt, már meglévő létesítményt újítanának fel (Guimaraes, Porto, Leiria, Coimbra és a liszszaboni Benfica-aréna). António Macedo, a végrehajtó bizottság tagja elmondta, tisztában vannak azzal, hogy nem egyedüli jelentkezők az Európabajnokság megrendezésére, de szerinte a portugál pályázat önmagáért beszél. A Magyarországon az MLSZ-ben kialakult helyzetet a sportdiplomata nem kommentálta. A végső UEFA-döntés ez év júliusában várható. Demeter Mária