Magyar Nemzet, 1999. április (62. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-14 / 86. szám

18 Magyar Nwi Seat Formula Csúcsformában Egy évvel a gyönyörű formájú Bolero sportautó bemutatása után az idei genfi autószalonon leleplezték a Seat újabb tanul­mányautóját. A Seat Formula kétüléses, és kifejezetten él­ményautózásra szánták. A versenyzés örömét nyújtó, ugyanakkor polgári komforttal megáldott sportkocsit a Sitges­­ben lévő Design Center Európa fejlesztette ki, amely a Volks­wagen, az Audi és a Seat részé­re is készít terveket. A tanul­mányautóba a Cordoba Rally versenyautó kétliteres, négyhen­geres, 20 szelepes, 240 lóerős alumínium turbómotorja kerül, amely hatsebességes kézi váltó­val illeszkedik a hajtóműhöz. A 235 kilométeres végsebesség­re képes autó kevesebb mint öt másodperc alatt éri el a százas tempót. Egy év alatt teljes sikermodellváltás Újabb korszak a Seatnál Az új image- és modellpolitika következtében alaposan meg­újult a spanyol Seat logója. A változás elsőként az új Ibiza- Cordoba modellen lesz meg­figyelhető, a rövidesen kapható Tojedo azonban még a régi jel­zést viseli. ban öltött testet először. Borók János, a Porsche Hungária Seat üzletágának ügyvezető igazgató­ja szerint egyébként „startlövés­ként” is felfogható a logócsere, hiszen - akárcsak legutóbb 1992- ben - egy éven belül gyakorlati­lag lecserélődik majd a teljes vo­lumenmodell-paletta. A megvál­tozott Seat-image természetesen nemcsak külsőségekben, hanem a műszaki tartalomban is válto­zást hoz. A Gondolkodj mindig másként szlogen jegyében a mi­nőségre és innovativitásra, az egyéniségre és a fiatalságra he­lyezik a hangsúlyt a tervezők. Borók János utalt rá, hogy 1992— 1995 között a világ legdinamiku­sabban fejlődő márkájává vált a Seat, miután megvált korábbi tu­lajdonosától, a FIAT-tól és Volkswagen tulajdonba került, így ma már a világ 61 országá­ban megvetette a lábát. Az igaz­gató szerint Magyarországon a mediterrán formavilággal és a VW-technikával gyorsan meg­nyerte a vásárlók tetszését a Seat. Különösen nagy várakozá­sok előzik meg a májustól kap­ható megújult Toledót, amely a prémiumosztályra jellemző mi­nőséggel és felszereltséggel (két légzsák, ABS, központi zár, elektromos ablakemelő, minden irányban mozgatható szervokor­mány) minden valószínűség sze­rint igen versenyképes áron ke­rül forgalomba. A másik két sztár, a Toledo stílusjegyeit öröklő dinamikus Cordoba és Ibiza szeptembertől kerül a ma­gyar dealerekhez. A tavalyi háromezres eladási rekordot követően az idei évre akár hatezer Seat modellt is elad­hat a Porsche Hungária - húzta alá Borók János. Az első három hónap értékesítési adatai persze még vegyesek, az idő az új mo­dellek fogadására való felkészü­léssel telt el. Megjelent azonban a 2,2 millióba kerülő, sportosan felszerelt 1,4 literes Sportline Ibiza, miközben a Cordoba és az Ibiza alapmodelljeit a biztonság­ra való törekvés jegyében ABS- szel, légzsákokkal szerelik fel - s mindezt 300-400 ezer forintos engedménnyel kínálják. A világ egyik legrangosabb autós szaklapja, a németországi Autó Motor und Sport olvasói Az Év Autója választáson a leg­több szavazatot az új Seat Toledóra adták le. A hetilapban az erős konkurenciaharc ellenére tehát a Seat került ki győztesen. Több mint tizenkétezren vettek részt a véleménynyilvánításon a 450 ezres példányszámú magazin olvasói közül, s elsöprő fö­lénnyel nyert a spanyol modell. Megfigyelők szerint az elmúlt két évben ez már a második díj, amelyet a Seatnak sikerült be­gy­űjtenie az igényes német piacon. Talán nem mellékes, hogy Spanyolország után Németországban adják el a legtöbb Seatot. A márka hazai vezérképvise­letének vezetője szerint a dinami­kusabb (majdnem porschés) be­tűtípus és a logo piros-szürke színösszetétele is kifejezésre jut­tatja a márkának azt a meglepően agresszív stílusirányzatát, amely tavaly a Bolero tanulmányautó­ Porsche Hungária: százezer eladott autó Egymillió az egészségügynek A 140 márkakereskedővel ren­delkező Porsche Hungária átadta az általa eddig forgalmazott autók közül a százezrediket. A vállalatcsoport (amelyhez a Volkswagen, az Audi, a Porsche, a Seat, a Skoda és a Harley Davidson is tartozik) a jubileu­mot kihasználva úgy döntött, hogy egymillió forintot adomá­nyoz az Országos Kardiológiai Intézet októberben megnyitandó gyermekkardiológiai központjá­nak; a Porsche Hungária az első az intézmény támogatói sorában. Az épülő központ lesz a legna­gyobb az országban a speciális gyógyítómunkára szakosodott gyermekintézmények közül, ahol lehetőség nyílik majd a ve­leszületett szívhibák szülés előtti diagnosztizálására és az ezzel operáltak utókezelésére is. Autó Toyota-rekord Félmillió kilométer nagyjavítás nélkül Nagyjavítás nélkül több mint fél­millió kilométert futott az Orszá­gos Mentőszolgálat (OMSZ) egyik Toyota mentőautója. A re­kordteljesítményt elért motort a gyárnak adományozták, melyet a Toyota fejlesztőközpontjában to­vábbi vizsgálatoknak vetnek alá. A világ egyik legnagyobb gyár­tója természetesen egy cseremo­torral honorálta a magyar mentő­­szolgálat felajánlását. Az OMSZ egyébként már 1989 óta használ Toyota mentőautókat, a Toyota Hiace-ek teszik ki a járműpark 72 százalékát, és eddig összesen 321 millió 412 ezer 51 kilométert futottak. A kocsik átlagos futás­teljesítménye 325 ezer kilométer. Tavaly 2152 piace-t adtak el az országban, mellyel ez a típus a legnépszerűbbé vált ebben a ka­tegóriában. 1999. április 14., szerda Terepjárósegély az árvízi kárelhárításhoz A Land Rover magyarországi vezérképviselete, a Wallis Mo­tor Kft. úgy döntött, hogy hat Land Rover Defender 110 Hardtop terepjáróval hozzájárul az évszázad árvizének kárelhá­rító munkálataihoz. A több mint harmincmillió forintos felaján­lás elsősorban a Magyar Hon­védség feladatait könnyíti meg. Szerkeszti: Varjú Frigyes Összeállításunk legközelebb április 21-én jelenik meg. Az álmok valóra válnak...

Next