Magyar Nemzet, 1999. május (62. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-03 / 101. szám

1999. május 3., hétfő Női kosárlabda-finálé Sopron bajnokavatásra készül A női kosárdöntő harmadik, sop­roni mérkőzésén a GYSEV-Ringa 70-62-re verte a Pécset, s már csak egy meccset kell nyernie az aranyérem megszerzéséhez. „Miután az amerikai női pro­filigában szereplő New York Libertytől szerződési ajánlatot kapott, felvetette, szeretne haza­utazni, én pedig nem mondtam nemet a kérésére” - magyarázta Fullér István, a GYSEV-Ringa női kosárlabdacsapatának szak­osztályelnöke, miért hiányzott a PVSK-MiZo elleni szuperdöntő szombati, harmadik összecsapásá­ra készülődő soproni együttesből a mindössze két és fél hónapja szerződtetett Cass Bauer. A 193 centis, 26 éves amerikai center Béres Tímea térdsérülését köve­tően került a hűség városába, de e rövid idő alatt képtelen volt tempóra lelni, kevés hasznot ho­zott új csapatának. Ráadásul ér­kezésével immár négy vendég­­munkása volt a GYSEV-Rin­­gának, a külföldiek között pedig feszültséget keltett, hogy a ver­senyszabályok okán egyiküknek rendre csak a lelátón jutott hely. Bauer távozásával a múlt szerdai, pécsi meccset kihagyni kényszerült Dalia Kurtinaitiene visszakerült a Sopron keretébe, s a litván bedobó idei talán leg­jobb produkciójával hálálta meg Saeed Armaghani edző bizalmát. 15 pontjával és 4 lepattanójával főszerepet vállalt a kulcsfontos­ságú szombati párviadal meg­nyeréséből. A zsúfolt nézőtér előtt megvívott ütközet első pontját - két-két eredménytelen soproni és pécsi akciót követően - Kurtinaitiene jegyezte, a láto­gatók válasza ugyancsak egy vendégmunkás, Cintia érdeme volt. A világbajnok brazil kosa­rasnő azonban a 7. percben már a harmadik személyi hibájánál tartott, így Rátgéber László edző kénytelen volt a kispadra ültetni, a csereként harcba küldött Sztoj­­kovics Éva viszont ezen az estén fölöttébb haloványan játszott, hét mezőnykísérletéből mindössze egy ért célba. Egyetlen pocsék dobóteljesítményt persze alig­hanem még elbírt volna a címvé­dő, ám a vendégeknél nemcsak Sztojkovics, de a jugoszláv Gor­­dana Grubin (7/13) kivételével lényegében az egész társulat katasztrofálisan célzott. Közép­távolról (5/23) és a triplavonalon kívülről (4/19) a pécsi kísérletek­nek mindössze 21 százaléka ért célba, s összességében is csak 31 százalékos (22/69) hatékonyság­gal tüzeltek a látogatók - mindez a soproni védekezést is minősíti és dicséri. A 34-28-as GYSEV­­Ringa vezetéssel zárult félidőt követően a PVSK a 24. percben utolérte ellenlábasát (38-38), ám ezután egy 16-2-es szakaszgyő­­zelemmel látótávolságon kívülre kerültek a Kurtinaitlene mellett a 25 pontig, 7 lepattanóig és 5 lab­daszerzésig jutó Balogh Judit, meg a 8 pontján túl 12 lepattanót is begyűjtő Béres által dirigált hazaiak (54-40). A soproni publikum mámo­rosan ünnepelt, a Pécs viszont szívós munkával egyre köze­lebb araszolt a letámadástól szinte megbénuló riválisához, s 1:24 perccel az utolsó dudaszó előtt Cintia büntetőinek kö­szönhetően egy pontra olvadt a GYSEV-Ringa előnye (63-62)! Az Ikva-parti majális mégsem maradt el, mert a végjátékban Balogh egymaga hat pontot szórt, s erre már nem volt vála­sza a sorsdöntő pillanatokban két játékvezetői döntést is erősen kifogásoló vendégek­nek. A mezőnyből 47 százalé­kos (28/59) hatásfokkal dobó (viszont kilenc büntetőt elvaca­koló), a lepattanópárbajban 36:20-ra diadalmaskodó Sop­ron végül 70-62-re győzött, s összesítésben 2:1-re vezet, azaz akár már a szerdán 18 órakor kezdődő pécsi mérkőzésen begyűjtheti története második aranyérmét. (s­ tóth) A CIB BANK A CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. közleménye Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy 1999. május 3-tól a KINCSEM 2000 KÖTVÉNY kamatai az alábbiak szerint változnak: I. sorozat 1 hónapos futamidőre a kamat: 14,0%/év II. sorozat 3 hónapos futamidőre a kamat: 14,0%/év III. sorozat 6 hónapos futamidőre a kamat: 1 3,5%/év IV. sorozat 1­2 hónapos futamidőre a kamat: 1 3,0%/év A kamatváltozás csak az új kibocsátású kötvényekre vonatkozik. A már kibocsátott kötvények kamata - mivel a kötvény fix kamatozású - nem változik. Sport Mindkét teniszválogatottunk továbbjutott Könnyű győzelem a görögök ellen (Munkatársunktól) Jó hírekkel érkezett az egykori wimbledoni párosbajnok Taróczy Balázs va­sárnap délelőtt a Római Tenisz­akadémiára, ahol már a bejárat­nál jó hírek várták. Davis Kupa­csapatunk ugyanis a befejező já­téknap előtt behozhatatlan előny­nyel vezetett a görögök elleni meccsen, Machán Róbert, a női válogatott irányítója pedig az éj­szaka pontveszteség nélkül cso­portgyőztes együttessel érkezett haza a spanyolországi Murciában rendezett Federation Kupa küzdelmeiről. A hölgyek tehát az euro-afrikai zóna I. csoportjába jutottak fel, az urak pedig egy lé­péssel közelebb kerültek e célhoz - így következhet a bolgárok el­leni július közepi hazai meccs, s ha akkor is nyernénk, a Dánia el­leni szeptemberi feljutási rang­adó. Ami pedig Taróczy jó híreit illeti - az Európai Teniszszövet­ség igazgatósági tanács tagjaként arról számolt be, hogy két ma­gyar szakembernek is megerősí­tették tisztségét a most zárult ta­nácskozáson: Nyírő László a bí­rói bizottságban, Hámori Tamás pedig a veteránbizottság tagja­ként kapott újra bizalmat. S még egy tenisszel kapcsolatos jó hír - úgy tűnik, a májusi Challenger­­lemondása után nem borul to­vább a dominó: a korábbi hírek­kel ellentétben életben marad a júniusra tervezett három Futures­­viadal, s talán sikerül megmente­ni a nyári szatellitversenyt is. Deák Attila szövetségi főtitkár elmondta, hogy a budapesti két Futures-hét házigazdája a Bartók Béla úti MTK-telep helyett a Ró­mai-parti sportközpont lesz, míg a harmadik tízezer dolláros via­dalnak Sopron ad otthont - így továbbra is lesz hazai játéklehe­tősége az ATP-pontszerzésben érdekelt játékosainknak. Nem elhanyagolható előny ez, leginkább, amikor látható, hogy szüksége van éljátéko­sainknak a vetélytársakkal való állandó megmérettetésre. Pénte­ki kínkeserves győzelme után vélhetően ezért kapott újabb sze­replési lehetőséget a már meg­nyert Davis Kupa-meccsen Sávolt Attila, aki napról napra javított teljesítményén, s talán sikerül kilábalnia a hónapok óta tartó hullámvölgyből. Kisgyörgy Gergely bravúros győzelme és biztató játéka a görögök első embere, Vasziliadisz ellen min­denképpen pozitívum, miként a vasárnap beugró Bardóczky Kornél számára is önbizalomnö­velő lehet a sikeres meccs. Bul­gária sem legyőzhetetlen, ám Sztanojcsev, Trajkov és Markov vélhetően sokkal nagyobb csatá­ra készteti csapatunkat, mint a szerény képességű görög válo­gatott. " Davis Kupa: Magyarország- Görögország 5:0. Kisgyörgy-Va­­sziliadisz 6:0, 6:1, 7:6, Sá­volt-Ravasz 2:6, 6:7, 6:1, 6:2, 7:5, Köves, Sávolt-Ekonomidisz, Va­sziliadisz 6:4, 6:7, 6:1, 6:3, Sá­volt-Ekonomidisz 6:3, 6:4, Bar­­dóczky-Moszutisz 6:4, 7:6. Federation Kupa. A csoport végeredménye: 1. Magyarország 8, 2. Bosznia-Hercegovina 6, 3. Ma­dagaszkár 4, 4. Egyiptom 2, 5. Botswana 0 pont. Deutsch kompromisszumra törekszik a FIFA-vitában Keresik a megoldást A FIFA és az Ifjúsági és Sport­minisztérium között fennálló nézeteltérésre a tárca hamarosan olyan megoldást talál, amely a magyar jogszabályoknak is megfelel, és a nemzetközi szer­vezet is elfogadhatónak ítél - jelentette ki Deutsch Tamás Gödöllőn, a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületé­nek fesztiválján. Az MTI jelentése szerint az ifjúsági és sportminiszter el­mondta: a magyar futball föl­zárkózhat az európai színvonal­ra, de ehhez komoly változtatá­sokra van szükség, s a tervezett futballreformok sokak érdekét sértik. De remélhetően az ellen­­érdekeltek is belátják: a pályán nyújtott jó teljesítményt magas jövedelmekkel kell jutalmazni, ám a gyenge produkció kevés pénzt hoz a konyhára. Háromezer néző biztatta az amatőröket is Rakparti duatlongála A forgalom elől lezárt budai alsó rakparton rendezte meg va­sárnap a Budapest Sportiroda a hagyományos Canada Dry duatlongálát. A futásból, kerék­pározásból, majd ismét futásból álló versenyen a kellemes meleg időben közel nyolcszázan indul­tak, így továbbra is a rakparti a legjelentősebb hazai duatlon­­esemény. A legfiatalabb részt­vevő alig hatéves volt, a legidő­sebb hetven is elmúlt. A szervezők számára is kellemes meglepetést jelentett, hogy az amatőröket is mintegy három­ezer néző biztatta. Délután az ötven legjobb hazai versenyző kieséses rend­szerű, pénzdíjas bemutatót tar­tott. A nagyon rövid távokat (2 kilométer futás, 8 kilométer ke­rékpározás, 1 kilométer futás) a selejtezők során háromszor kel­lett tízperces szintidőkkel telje­síteni, míg végül a három leg­jobb férfi és hölgy külön futam­ban döntötte el a helyezések és a 400 ezer forint pénzdíj sorsát. A győzelmet a debreceni Schu­­macher Ákos, illetve Csömör Erika (Betafes Batta Triatlon) szerezte meg. I Kje!'tolit ! ­ Hakkinen a gumifalnak ütközött az imolai Forma-1 -es futamon Schumacher vezet a pontversenyben A Ferrari történetének 121., saját pályafutásának 34. Forma-1-es győzelmét aratta vasárnap a né­met Michael Schumacher Imolá­ban a San Marinó-i Nagydíjon. A világbajnoki címvédő Mika Hakkinen (West-McLaren-Mer­­cedes) a 17. körben kicsúszott a pályáról, a gumifalnak ütközött, és emiatt kiesett. „Egyértelműen vezetési hibát követtem el, nem is emlékszem, hogy mikor fordult elő ilyesmi velem utoljára” - is­merte el a távirati iroda szerint a finn pilóta. A 22 indulóból egyébként csak kilencen értek célba a 62 körös versenyen, a győztes Schu­macher 195,481 kilométer/órás átlagsebességet produkálva 1:33:44,792 óra alatt teljesítette a távot. A második helyen a brit David Coulthard (brit, West- McLaren-Mercedes) végzett 4,265 másodperces hátránnyal, míg harmadikként a brazil Ru­bens Barrichellót (Stewart- Ford) intették le egy kör hát­ránnyal. A negyedik helyezett brit Damon Hill (Jordan-Mugen- Honda), az ötödik olasz Giancarlo Fisichella (Benetton- Playlife) és a hatodik helyen zá­ró francia Jean Alesi (Sauber- Petronas) szerzett még pontot. A Ferrari a mostani alkal­mat megelőzően utoljára 1983- ban, a francia Patrick Tambay révén nyert futamot hazai kör­nyezetben, vagyis az Enzo és Dino Ferrariről elnevezett imolai pályán. Schumacher győzött már a San Marino GP-n, de 1994-ben még a Benetton volánjánál ült. A vb állása három futam után, pilóták: 1. M. Schumacher (német, Ferrari) 16 pont, 2. Irvine (ír, Ferrari) 12, 3. Häkki­­nen (finn, West-McLaren-Mer­­cedes) és Frentzen (német, Jor­­dan-Mugen-Honda) 10-10, 5. R. Schumacher (német, Williams- Supertec) 7, 6. Coulthard (brit, West-McLaren-Mercedes) és Barrichello (brazil, Stewart- Ford) 6-6. Konstruktőrök: 1. Ferrari 28 pont, 2. West- McLaren-Mercedes 16, 3. Jor­­dan-Mugen-Honda 13, 4. Willi­­ams-Supertec 7, 5. Stewart-Ford 6, 6. Benetton-Playlife 5. A következő futamra, a Mo­nacói Nagydíjra május 16-án, Monte-Carlóban kerül sor. Schumacher a győzelmi emelvényen mti külföldi képszolgálat­­a. Magyarhunter 13 K­OT­HAT­­SZÉT. MAGYAR SIKERREL zárult a női párbajtőr Eximbank Világ­kupa-viadal csapatversenye. A Mincza Ildikó, Nagy Tímea, Szalay Gyöngyi, Tóth Hajnalka összeállítású válogatott a dön­tőben 45:39-re verte az olimpiai bronzérmes orosz együttest. Az egyéni verseny Nagy Tímea győzelmével fejeződött be. NŐI RÖPLABDADÖNTŐ, ötödik mérkőzés: BSE-Vértes Volán 2:3. A tatabányai csapat aranyérmes. NBA, észak-amerikai profi ko­sárbajnokság: Charlotte-Chi­­cago 92-88 (Dávid Kornél 11 pontot dobott), Atlanta-India­­na 90-92, Cleveland-Toronto 91-83, Orlando-New Jersey 107-95, Houston-Utah 78-91, Minnesota-Golden State 90-85, Milwaukee-Detroit 76-81, Seattle-Denver 111-101, Mia­­mi-Chicago 86-101 (Dávid 2 pontot szerzett), San Anto­­nio-Portland 98-90, Boston- Milwaukee 79-88, Philadel­­phia-Toronto 103-96, Dallas- Golden State 105-94, Minneso­­ta-LA Clippers 106-93, New Jersey-Washington 102-9 í, Phoenix-Vancouver 107-77. A JÉGKORONGOZÓK nor­­végiai világbajnokságának ered­ményei. A csoport: Kanada- Szlovákia 3-2. B csoport: Svájc-Lettország 5-3. C cso­port: Csehország-Ausztria 7-0, Egyesült Államok-Japán 7-1. D csoport: Fehéroroszország-Oroszország 2-2. NHL, észak-amerikai profi jég­korongliga, rájátszás, első fordu­ló (a párharcok négy győzelemig tartanak). Keleti főcsoport: New Jersey-Pittsburgh 4-3 (az állás: 3:2), Toronto-Philadelphia (3:2), Carolina-Boston 3-4 (2:3). Nyu­gati főcsoport: Colorado-San Jose 6-2 (3:2), Phoenix-St. Louis 1-2 (3:2). ORSZÁGOS CSÚCCSAL nyerte Ferenczy Orsolya a 100 méteres pillangóúszást a bécsi nemzetközi versenyen. Az új re­kord 1:01.67 perc. A VÍZILABDA OB I eredmé­nyei: BVSC-OSC 24-6, MAFC­­OTE 9-15, Eger-Szeged 11-4, FTC-BEAC 17-6, Szentes-Hon­­véd-Spartacus 8-8, Szolnok-Va­­sas 9-9. AZ ASZTALITENISZEZŐK női csapatbajnoki döntőjét a BSE játssza a címvédő Statiszti­ka ellen. A férfiaknál a fináléban a tavalyi aranyérmes Postás-Matáv ellenfele a Cegléd lesz. A NŐI KÉZILABDA NB I ben: Bp. Spartacus-Dunaferr 23-32, FTC-Kiskunhalas 37-23, Vác-Miskolc 35-26, Cerbona Győr 24-22. HARMADIK LETT Molnár Erika a triatlon világkupa auszt­ráliai versenyén. A győzelmet az ausztrál Michelle Jones sze­rezte meg. EGY PARTIT megnyert, egyet pedig elvesztett Polgár Judit a Fritz 5.32 nevű számítógép el­len, így a párharcban 5,5:2,5 arányban a komputer diadal­maskodott. A számítógépet ko­rábban az orosz Garri Kasz­­parov sem tudta legyőzni. A KOMARNO-KOMÁROM nemzetközi utcai futóversenyen két BVSC-versenyző, Berkovits Imre (BVSC) és Csömör Erika győzött. NEM SIKERÜLT megdönte­­nie a 24 órás távlovaglás világ­csúcsát Veres Eszternek. A Fótl Sitting Bull lovasa 440 kilomé­tert teljesített Zamárdi térségé­ben, ez az eredmény közel húsz kilométerrel marad el az ameri­kai William Cody által a múlt század végén felállított 482,7 kilométeres rekordtól.

Next