Magyar Nemzet, 1999. július (62. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-10 / 159. szám

A Magyar Nemzet A HÍREK A PATIKÁK az árazáshoz még időben megkapják a július 15-én hatályba lépő gyógyszerrendelet javításait - tartalmazza az Egész­ségügyi Minisztérium pénteki közleménye. A tájékoztatás sze­rint pénteken elkészült az új gyógyszerárakat és társadalom­­biztosítási támogatási kulcsokat ismertető egészségügyi miniszte­ri rendelet hibajegyzéke. A szak­emberek megállapították, hogy a több ezer tételt magába foglaló rendeletben 160 kisebb nyomdai, illetve számolási hiba van. ELÍTÉLTE a szombathelyi sír­­gyalázást három egyházi vezető. Tegnapi nyilatkozatukban úgy fogalmaztak: a keresztény ér­tékrend alapján erkölcsileg el­ítélendőnek tartjuk a történteket, és reményünket fejezzük ki, hogy a hazánkban élő keresz­tény hívők állásfoglalása meg­akadályozhatja a hasonló csele­kedeteket a jövőben. A nyilat­kozatot Bölcskei Gusztáv refor­mátus püspök, és Szebik Imre evangélikus püspök, a Magyar­­országi Keresztények-Zsidók Tanácsának alelnökei, valamint Várszegi Asztrik katolikus püs­pök, a Magyarországi Keresz­tények-Zsidók Tanácsának el­nöke írta alá. VIZUÁLIS közbűnténynek te­kinti a Magyarok Világszövetsé­ge az óbudai Kiscelli Múzeum Hermann Nitsch-kiállítását. A minden jóérzésű emberben undort kiváltó orgia művészi szempontból nem több, mint üres exhibicionizmus, és emlí­tésre sem méltó, jelentéktelen esemény maradna, ha nem cé­lozná meg és nem gyalázná meg százszorosan a kereszténység legszentebb szimbólumait, ami ellen a keresztény világnak nemcsak önmaga védelmében kell fellépnie, hanem bármely más vallás szimbólumai védel­mében is, legyen az muzulmán, zsidó vagy más - hangsúlyozza a közlemény. IDŐKÖZI VÁLASZTÁSON a szocialisták Siófokon várható­an Házas József helyi orvost, Székesfehérváron pedig Szabó Gábort, a megyei közgyűlés alelnökét indítják. ­ Utcára kerülő tulajdonos, nem fizető bérlő - Szekeresné közvetített Az Universum visszahódítja az Emitust Megnyitása után fél évig Hotel Marco Pólónak hívták, másfél éve Hotel Emitusnak, s ki tudja, mi lesz a neve jövő keddtől fog­va annak a korszerű, háromcsilla­gos szállodának, amely a Rákó­czi úttól néhány lépésnyire talál­ható, s amely alig kétéves törté­nete során már komoly politikai viharokat is kavart. (Az irodalmi hetilapban egy évvel ezelőtt je­lent meg az a dokumentum-ösz­­szeállítás, amely a gazdasági és politikai kapcsolatok hazai össze­fonódásáról villantott fel képet, de főként azért váltott ki fokozott érdeklődést, mert egyik érintettje - a vállalkozásban közreműködő felesége révén - Szekeres Imre szocialista politikus volt.) Az a történet, amelynek el­­­­mondására a szállodát jelenleg üzemeltető Emitus Kft. vezetői hívták meg péntek délelőtt az új­ságírókat a tetthelyre, akár men­tesnek is tűnhet efféle magasabb szempontoktól. Szövevényes jogi vita két fél, az épület tulajdonosa és bérlője között, akik közül az egyik, a tulajdonos most elvesz­tett egy részütközetet, egy bírósá­gi pert, miután másfél évvel ezelőtt ő, az Emitus Kft. diadal­maskodott, közigazgatási határo­­­­zat alapján végrehajtóval költöz­tetve ki a bérleti díjat nem fizető céget, az Universum Youth Hos­­tels Kft.-t. A bíróság most jog­erősen törvénysértőnek, hatáskört túllépőnek minősítette a jegyző akkori eljárását, és a szállodát ko­rábban üzemeltető bérlet birtoká­ba visszahelyezte. Az Emitus en­nek a döntésnek önként nem tett eleget, ezért július 13-ára, jövő keddre a bíróság elrendelte a vég­rehajtást akár karhatalom útján is. Az Emitus Kft. százszáza­lékos tulajdonosa, a harminc szá­zalékban Postabank-tulajdonú Dóm Rt. vezérigazgatója, Juhász József nem érti, hogyan történhet meg egy jogállamban, hogy a bíróság a tulajdonost kötelezi ingatlana elhagyására, s odaadja azt egy olyan bérlőnek, amelyik bérleti díjat nem fizetett, és egyébként is a bérleti szerződése 1997 végén lejárt. Az Emitus vezetői a végrehajtható és így újabb költözéssel fenyegető döntést azért is méltánytalannak érzik, mert a két cég között más­fél éve folyik a „fő per” a bérleti szerződés tartalmáról, a díjról és arról, tulajdonosa lehet-e néhány év múlva a bérlő a szállodának. A tájékoztató után telefonon felhívták a másik fél tulajdonos ügyvezető igazgatóját, Pap Judi­­tot, aki elismerte, hogy valóban nem fizették ki az esedékes bér­leti díjat. Hozzátette, hogy a két cég között nemcsak az 1997. de­cember végén valóban lejárt szerződés létezett, hanem szüle­tett egy 2004. decemberéig szóló hosszú távú megállapodás is. (Az Emitus szerint ezt a felek az új bérleti szerződés megkötésével 1997 júniusában hatályát vesz­tettnek minősítették). Pap Judit szerint ők nem azért áldoztak annyi pénzt és energiát a szálloda beindítására és bevezetésére, hogy azt csupán fél évig tegyék. Ezért javasolták a rövid távú üze­meltetés esetén irreálisan magas bérleti díj felülvizsgálatát, és ezért bíztak abban a szóbeli ígé­retben, miszerint a hetedik-nyol­cadik év, a hitelek visszafizetése után a szállodát megvásárolhat­ják. Ő sem vitatta az Emitus vezetőinek állítását, miszerint a két cég vezetői ilyesmiről sosem tárgyaltak, ilyen ígéretet ők nem tettek, hanem a vétellel az Universum másik ügyvezetője, Szekeresné Vásárhelyi Katalin kecsegtette az Universumot tulaj­donló házaspárt. Pap Judit szerint viszont minden ügyben Sze­keresné Vásárhelyi Katalin köz­vetített a két cég között, ezért hit­tek az ígéretben. Szerinte nem felelnek meg a valóságnak az Emitus képviselőinek - egyéb­ként a sajtótájékoztatón bemuta­tott dokumentumokkal alátá­masztott­­ állításai sem, misze­rint ők nem jelentettek be a társa­dalombiztosításnak alkalmazot­takat, visszaigényelték az áfát a ki nem fizetet bérleti díj után, és hogy a kft. cégei semmiféle mérleget nem készítettek. S hogy mi lesz július 13-án és utána? Juhász József szerint először is botrány, amikor az itt megszálló nyugati turistákat a rendőrök költöztetik ki az épü­letből. Szerinte egy jól menő vál­lalkozás módszeres tönkretétel­i kísérletének újabb állomása kez­dődik ezzel, a szálloda értéke jelentősen csökken, eladhatatlan­ná válik - kinek kell egy per alá vont, vitákkal terhelt épület? -, s a végén a bérlők áron alul juthat­nak ahhoz, aminek ma kizáró­lagos tulajdonosa a félig romos erzsébetvárosi bérházat 1996- ban megvásárló és azt felújító Emitus Kft. (Javorniczky) . Hazai tudósítások A központi ünnepségen száztizenhárom tisztet avattak Készül a vasút reformterve Az állam támogatja a vasutat a megújulásban, de ezért a gazdál­kodásban az átláthatóságot, va­lamint az ésszerűtlen költségek lefaragását kéri - hangoztatta Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter a 49. vasutasnapi központi ünnep­ségen, pénteken Budapesten. A miniszter szólt arról, hogy a kor­mány hamarosan megtárgyalja a vasút reformtervezetét. Ha a ka­binet elfogadja a reformjavasla­tokat, megkezdődhet a vasút át­alakítása. Ennek alapján majd világosan lehet látni, hogyan alakul a teljesítményük. Az ünnepségen Kukely Már­ton, a MÁV Rt. vezérigazgatója szólt arról, hogy a vasúti fuva­rozás teljesítménye 60 százalék­kal, a személyszállítás 30 száza­lékkal csökkent 1989-1996. kö­zött. A MÁV piaci viszonyok­hoz igazítása 1997-ben kezdő­dött, és ez jó alapot teremt az át­fogó reformhoz. Takácsy Gyula, a MÁV Rt. elnöke kiemelte: a vasutasok és családjuk biztos megélhetésére és a vasúti szolgáltatás színvo­nalának emelésére nagyobb fi­gyelmet kell fordítani a jövő­ben. A központi ünnepségen tisztté avatták a Baross Gábor Oktatási Központ végzős hall­gatóit. Az idén 113 hallgató szerzett felsőfokú vasutasvég­zettséget. Új tisztek a Közlekedési Múzeumban nagyzoltán felvétele A túlterhelt osztályokról távoznak az orvosok Kétmilliárdos kórházrenoválás (Folytatás az 1. oldalról) Többen távoztak az egyébként is orvoshiánnyal küzdő osztályról, így akár kritikus helyzet is ki­alakulhat a nagy betegforgalmú sebészeten. Egymilliárd-százezer forint­ba kerül a baleseti sebészeti tömb rekonstrukciója, 800 milli­ót pedig korszerű műszerekre, eszközökre, berendezésekre köl­tenek. Lesznek egyágyas „lu­xuskórtermek” is - biztosan akad majd, aki megfizeti a kü­lönleges ellátást és a csak őt szolgáló nővérkét -, ám a három-négy-ötágyas szobákban is nyugodtan gyógyulhatnak majd a betegek, ahol minden kórteremhez külön fürdőszoba kapcsolódik. Négyezer helyett hatezer négyzetméteren gyógyítják majd az új szárnyban a betegeket, öt ambulanciát is kap a sebészet és a fül-orr-gégészet, és a két műtő is az eddiginél gyorsabb ellátást szolgálja majd. (gulyás) ­ Új hidak épülhetnek Budapesten­ ­ Ha a főváros és a kerületek nem tudnak megegyezni az új­pest-aquincumi Duna-hídról, úgy az M0-s híd építése az ere­detileg tervezett 2007-2008-nál néhány évvel korábban elkez­dődhet Katona Kálmán közle­kedési, hírközlési és vízügyi miniszter álláspontja szerint, amelyről a közlekedési tárca közleményben tájékoztatott. A miniszter rámutatott: a főváros északi részén távlatilag két új hídra lesz szükség. Elkép­zelhetőnek tartja az Újpest és Aquincum közötti híd megépí­tését is, ebben az esetben azon­ban - tekintve, hogy a tervezett híd a főváros területén fekszik - az egyeztetés a Fővárosi Önkor­mányzat feladata. Amennyiben Demszky Gábor főpolgármester egyezségre jut az érintett óbudai és újpesti polgármesterrel, a tár­ca kész részt venni a közúti-vas­úti híd megépítésében. Ez azt is jelentheti, hogy a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Miniszté­rium a hídszerkezet költségei­nek akár ötven százalékát is vál­lalja - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben. A minisztérium természete­sen az egyeztetések alatt foly­tatja az M0-s északi híd előké­szítését, s megvizsgálja, hogyan lehet környezetvédelmi szem­pontból is elfogadható megol­dást találni - hangsúlyozta Katona Kálmán. 1999. július 10., szombat Aggódnak az OTP-hátralékosok miatt A nagycsaládosok kimaradnak az állami segítségből? (Folytatás az 1. oldalról) A kilakoltatások esetén ugyanis szétszóródnak a családok, a gyer­mekek állami gondozásba kerül­nek, és ez jóval nagyobb költség­gel jár, mint amennyi az OTP- hátralék összege. A gyermek­­védelmi törvény úgy rendelkezik, hogy anyagi kényszerűségből egyetlen gyermek sem vehető ál­lami gondozásba. A nagycsalá­dosok egyesülete szerint a lakás­hitel-tartozások esetén úgy kell eljárni, mint a katasztrófák ide­jén. Javasolják, hogy a „lomha állami gépezet” helyett egy köz­­alapítványt hozzanak létre, amely gyors és hathatós segítséget nyújthat a leginkább rászorulók számára is. Benkő Ágota elfo­gadhatatlannak tartja, hogy a politikai, gazdasági feltételek alapvető változása vagy valamely családi szerencsétlenség folytán bajba kerülő családoknak ne dobjanak mentőövet. A NOÉ nyílt levelet intézett valamennyi érintett szervezethez, mert éppen a napokban kapják meg az ér­tesítést azok, akiknek most járt le az ötéves kamattámogatásuk, így újabb adósok kerülhetnek nehéz helyzetbe a törlesztő­részlet emelkedése miatt. A nagycsaládosok úgy vélik, nem­csak a kormány, a parlament és az önkormányzatok együttmű­ködésére van szükség, a bajba­jutottak környezetében élőknek is segíteniük kell abban, hogy valódi megoldást találjanak a gondokra. (é. n.) Az MSZP megkülönböztetést lát Semjén szigorítaná a törvényt Az MSZP szerint alkotmányos szempontból aggályos az a tör­vényjavaslat, amely megváltoz­tatná a lelkiismeret- és vallás­­szabadságról szóló rendelkezé­seket - jelentette ki Kósáné Kovács Magda, az MSZP frak­cióvezető-helyettese tegnapi sajtótájékoztatóján. Az indítvány az egyházak bejegyzését feltételhez kötné, amely szerint tízezer fő és száz­éves múlt lenne szükséges elis­mertségükhöz. A szocialisták szerint formai kritériumok alap­ján nyúlnának az egyházakhoz. Nem világos, milyen társadal­mi, illetve jogi gondokat oldana meg az indítvány elfogadása. Az MSZP szerint a javaslat el­lentétes az Európa Tanács aján­lásával, amely az új vallási kö­zösségek diszkriminációja he­lyett a támogatást helyezi kilá­tásba, ha a közösség a megbé­kélést szolgálja. Az egyházak megkülönböztetése államköz­pontúsághoz vezet - vélik a szocialisták. Kósáné - a szom­bathelyi zsidó temető meggya­­lázása kapcsán - kifejtette, a rasszista, antiszemita jelensé­gekkel szemben reménytelenül gyengék a jogi eszközök. E té­ren kellene a kormánynak törvénymódosító javaslatot be­terjesztenie - véli az MSZP. - Egyetértek Kósáné Kovács Magda felvetésével, s minden vallás, temető és templom vé­delmében szigorúbb törvénye­ket kellene hozni - nyilatkozta lapunknak Semjén Zsolt. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának egyházi ügyekben illetékes helyettes ál­lamtitkára emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban számos plébániát és templomot ért tá­madás, így ezek a jelenségek is aktuálissá tehetik a fokozott vé­delmet. (m. t.­sz. sz.) * A MIÉP szerint szükséges a lelkiismereti és vallásszabad­ságról szóló törvény módosítás­­a, ezen belül az egyházalapí­táshoz szükséges taglétszám emelése - közölte Hegedűs Lóránt országgyűlési képviselő pénteken. Mint mondta: szerin­tük százezer főben kellene megszabni az új egyházak ala­pításának létszámhatárát így véve elejét „a destruktív, élet-, család- és államellenes szek­ták, köztük a Hit Gyülekezete és a szcientológia egyház ter­jeszkedésének”. Keresztény internetkonferencia Az internet az egyházon belüli, valamint az egyházak közötti hazai és nemzetközi kommuni­kációban játszhat fontos szere­pet; mindazonáltal ez a techni­kai lehetőség még nem épült be igazán az egyházi köztudat­ba, s az egyházaknak nincs er­re vonatkozó központi prog­ramjuk, inkább maguk a lelké­szek fedezik fel a lehetősé­geket - jelentette ki tegnapi tá­jékoztatóján Bogdányi Gábor, a tizenhárom ország negyven résztvevőjével zajló IV. euró­pai keresztény internetkonfe­rencia hazai szervezője. Példaként saját felekezetét említette: az evangélikus egy­ház régóta kisebbségben és földrajzi szétszórtságban él Magyarországon, mégis az evangélikus lelkészek elektroni­kus levelezőlistáján, a Frater-­Net-en napi rendszerességgel találkoznak az ország legtávo­labbi csücskében élő lelkipász­torok, s ellátják egymást ötle­tekkel, tanácsokkal, illetve meg­vitatják a szakmai kérdéseket. Amint a konferencia elő­adói hangsúlyozták, az új kap­csolattartási formával a virtuá­lis közösséget kívánják kiala­kítani, amelynek egyik sajátos megnyilvánulási módjaként a hazánkban már régebb óta ökumenikus alapon működő anonim lelki segélyszolgálatot említették. (sz-i) * f* Augusztustól hatályba lép hazánkban az európai szociális charta Országjelentés alapján ellenőriznek Nem egy folyamat vége, ha­nem egy új szakasz kezdete, hogy az európai szociális char­ta tizenkilenc cikkéből tizen­kettőt ratifikált hazánk - hang­súlyozta Őry Csaba, a Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára tegnap Budapesten, miután csütörtö­kön Strasbourgban átnyújtotta az Európa Tanács főtitkárának a ratifikációs okmányt. Az 1961-ben keletkezett, alapvető szociális és gazdasági jogokat tömörítő chartát 1991 decem­berében írta alá az Antall-kor­­mány népjóléti minisztere, megerősítéséről ez év június 1- jén döntött az Országgyűlés, a nemzetközi egyezmény tizen­két pontja augusztus 7-én lép hatályba. Az államtitkár jelezte: Ma­gyarország azokat a cikkeket ratifikálta, s tekinti kötelező érvényűnek magára nézve, amelyeket jelenleg is képes teljesíteni. Könczei György, a szociális tárca szakértője elmondta: az Európa Tanács szigorú, ország­jelentésen alapuló monitor­­rendszer révén ellenőrzi az euró­pai szociális charta előírásainak teljesítését. Magyarország két részletben, először 2000. augusz­tus 7-ig, majd 2001. augusztus 7- ig juttatja el országjelentését Strasbourgba. A tizenkét cikk ratifikálása mintegy százmillió forintos többletterhet ró a költ­ségvetésre jövőre, elsősorban a szociális és egészségügyi jog garantálása miatt. Herczog László, a gazdasági tárca helyettes államtitkára kö­zölte: július elején megalakult Mauritiuson a gazdasági és szo­ciális tanácsok nemzetközi szer­vezete, amelyhez csatlakozott hazánk is. (v. gy.)

Next