Magyar Nemzet, 1999. december (62. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-22 / 298. szám

12 Magyar Nemzet Magyar égtájak Büszkébben vállalják magyarságukat Tomka György Mura-vidéki elnök a népszámlálásról, az asszimilációról és a lendvai plakátügyről A szlovéniai magyarság a szomszédos országokban élő magyar közösségek között a legkisebb lélekszámú. Bár alkotmányban rögzített jogai és intézményrendszere tekintetében irigylésre méltó helyzetben van a többi határon túli magyar kisebbséghez viszonyítva, ám mégis itt tapasztalhatók a legijesztőbb aszszimilációs jelenségek. Politikai szervezete a tavalyi tisztújítások után a változás igényét abban is kifejezésre juttatta, hogy Mura-vidéki Magyar Önkormányzatra módosította nevét, nem kevés ellenállást kiváltva a hivatalos szlovén körökben. Az önkormányzat vezetői most egyik legfontosabb feladatuknak tartják a Mura-vidéki magyarok felkészítését a jövő évben esedékes népszámlálásra, hiszen sorsdöntő lehet, hogy mennyien vallják magukat magyarnak. Az önkormányzat elnökét, Tomka Györgyöt az előbbieken kívül a „plakátügyként” elhíresült eseményekről is kérdeztük Lendván. Miért tartották fontosnak a szervezet nevének megváltoztatását, miért nem maradtak a Mura-vidéki Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség Tanácsa elnevezésnél? - Mindenekelőtt magyartalannak, az átlagember számára pedig szokatlannak tartottuk a korábbi körülményes, hosszú nevet, főként az önigazgatás kifejezés hatott furcsán, idegen elemként. A szocializmusban több ilyen hasonló kifejezésünk volt, amelyeket használnunk kellett, sőt még egy „önigazgatási szótárt” is kiadtak a részünkre. Úgy éreztük, hogy ezen túl kell lépni, a szervezet neve ne keltsen megütközést a máshol élő magyarokban. Az új név azonban nemcsak szlovén körökben, hanem néhány helyi szervezetnél is viták kereszttüzébe került. A szlovén nyelvben az önkormányzatiság mást, egyes vonatkozásokban többet jelent, mint a magyarban, tehát hivatalos helyeken talán úgy is érezhették: ezzel a változtatással „még többet akarunk”. A kérdésben egyébként az az érdekes, hogy a szlovén alkotmány kisebbségekre vonatkozó szakasza mindvégig önkormányzatokról beszél. A helyi szervezeteinknél alkalmazott kétféle elnevezés a szlovén tiltakozásból ered, egyesek ugyanis megvárják a vita végét. - Milyen tartalmi változásokat tervezett megválasztásakor az új vezetés? - Nem tűzhettünk magunk elé óriási terveket, mert nem tudunk hegyeket megmozgatni, de végre el kellene kezdenünk egy jól átgondolt nemzetiségi politikát. Sajnos, még mindig csak magunkkal foglalkozunk, belső viták nehezítik a munkát. Az ellentétek miatt nem tudunk egységesen fellépni, pedig az utóbbi években megváltozott a politikai és a gazdasági helyzet Szlovéniában és Magyarországon egyaránt. A Horn-kormány idején sokkal nehezebb volt az anyaországgal való kapcsolattartás, ma ebből a szempontból jobb a helyzet. Csatolódás azonban számunkra, hogy Magyarország gazdasági okok miatt inkább Horvátország felé közelít, így hozzánk már nem jut el a magyar tőke. Ennek az oka persze az is lehet, hogy kis lélekszámú az itteni magyar közösség. A Mura-vidék gazdasági helyzete egyébként is válságos. A gyáripar teljesen tönkrement, a munkanélküliség 24 százalékos, miközben a szlovén átlag 14 százalék. Ehhez kapcsolódva jelent számunkra jelentős gondot: mivel Szlovéniában a nemzetiségi jogok helyhez kötöttek, a Mura-vidék pedig a legelmaradottabb régió az államban, az elvándorolt magyar munkaerő nem érvényesítheti jogait az ország más területein, tehát eltűnnek, felszívódnak mint magyarok. A jövőre esedékes szlovéniai népszámlálás ennek tükrében is sorsdöntő lehet. Hogyan igyekeznek ezt tudatosítani a magyarságban? - Az elvándorlás és a vegyes házasságok miatt kritikus méreteket öltött vidékünkön az asszimiláció. Számításaink szerint naponta egy személlyel - s ez nálunk igen jelentős - csökken a legutóbbi népszámlási adatok szerint tízezres magyarság lélekszáma. Ezért létfontosságú az embereket meggyőzni arról, hogy ha magyarnak vallják magukat, abból itt inkább előnyük származik, mint hátrányuk. Azonban még mindig működnek régi időkből eredő félelmek, hiszen az elmúlt évtizedekben rengeteg sérelem érte az itt élő magyarokat. Anyagi jóvátételekre - részben a károsultak félelmei, tájékozatlansága miatt - nem került sor, a rossz emlékek pedig ma is óvatossá teszik az embereket. Meg kell tehát nekik magyarázni előadásokon, szórólapokon, a médián keresztül, hogy miért kell vállalniuk a magyarságukat, miért fontos ez az egész nemzet szempontjából. A jogaink Szlovéniában gyakorlatilag adottak, csak rajtunk múlik, hogy élni tudunk-e a lehetőségekkel. A viszonylagos jólét és a két nép szinte zavartalan kapcsolata elkényelmesítette a szlovéniai magyarokat, nem kell küzdenünk olyan ügyekért, amelyek például Erdélyben egységbe kovácsolják a magyarokat. Ez jelenti a legnagyobb asszimilációs veszélyt, és ezért roppant fontos, hogy a magyarok hivatalosan is vállalják magyarságukat. A körülmények az utóbbi évtizedben ebből a szempontból mindenképpen kedvezőbben alakultak. Ki merem mondani, hogy a Kádár János által irányított Magyarországra nem tudtunk felnézni, ma már azonban egyre inkább büszkeséggel vállalhatjuk magyarságunkat. A felhőtlennek mondott szlovén-magyar viszonyt a „plakátügynek” nevezett augusztusi botrány árnyékolta be, amikor a Mura-vidék Szerb-Horvát- Szlovén Királysághoz (1929-től Jugoszlávia), ahogy ma mondják Szlovéniához való csatolása 80. évfordulóján a szervezett ünnepre invitáló szlovén nyelvű plakátokat „A magyarság feltámadásának rég várt kezdete” szövegű, és a Magyarok Világszövetsége címerére emlékeztető grafikával ellátott plakátokkal ragasztották át. Azóta a szlovén rendőrség a magyar nemzetiségű gyanúsítottat megnevezte, az eljárás folyik, a vádemelési javaslat az ügyészségen van. Melyek a legújabb fejlemények? Akkor nyilatkozatban ítéltük el ezt a cselekedetet, hiszen a két nép viszonya alapján nem volt indokolt az akció. Ettől függetlenül azonban úgy gondolom, mindebből nem kellett volna ekkora ügyet csinálni. Sokkal egyszerűbben, tárgyalásokkal is lehetett volna rendezni a kérdést, a sajtó azonban - talán az uborkaszezon miatt - rögtön felfújta az ügyet. Az előbbiekhez még hozzáteszem: ellenkező előjellel „plakátügy” akár ma is lehetne, ugyanis az előírások ellenére Lendva tele van ragasztva egynyelvű, szlovén plakátokkal, ez pedig sértő számunkra. Megjegyzem: az átragasztott plakát is csak szlovén nyelvű volt, ráadásul egy számunkra gyászos esemény ünneplésére szólított fel. Ha Mohácsot nem ünnepeljük, akkor engedjék meg, hogy Trianont se kelljen ünnepelnünk. Tudomásom szerint sem Romániában, sem Szlovákiában, sem Jugoszláviában, sem Ukrajnában nem volt ilyen jellegű ünneplés, ezért érthetetlen, hogy miért kell a magyarságot ezzel sértegetni. Az átragasztást ettől függetlenül határozottan elítéljük, ilyen akciókkal csak ártani lehet a Mura-vidéki magyaroknak. - Milyen büntetésre számíthat a gyanúsított, ha igazolódik ellene a vád? - Az elkövetéssel vádolt személy jelenleg Magyarországon egyetemista. Többször járt itthon azóta, először letartóztatták, majd kiengedték. Az eljárás alatt is szabadon lépheti át a határt. Ha bizonyítják a vádakat, akkor a legroszszabb esetben két év börtön vár rá, mivel - a hivatalos megfogalmazás szerint - rontotta a két nép jó viszonyát, és vétett a békés együttélés ellen. Az erélyes fellépés - a korán megkezdett választási kampány politikai felhangjai mellett - azzal is magyarázható, hogy egy olyan fiatal országban élünk, ahol az önálló államiság gyakorlása lényegében csak most kezdődött. Egy ezerszáz éves ország másként tekint az ilyen ügyekre. Egy néhány éve független államnak az előbbihez hasonló provokatív esetek kezelésébe is bele kell tanulnia, különösen az azonnali reakciók és az ünneplések módja tekintetében. Úgy érzem, Szlovénia és Magyarország viszonya jó annyira, hogy sem szlovén, sem magyar részről nem szabad méltatlan és gyerekes plakátolási akciókkal elmérgesíteni, de egy indokolatlanul kemény ítélet, az erőfitogtatás sem tenne jót a két állam közötti kapcsolatoknak. Böröcz Nándor A törökverő Bánffy Kristóf, a lendvai vár ura 1608-ban adományozta a fenti kelyhet a város akkor épült új temploma számára A TÁJOLÓ A KÓRÓGYI TEMPLOM és általános iskola fűtési rendszerének kiépítéséhez szükséges radiátorokat adományozott a Dunaferr Rt. a községi önkormányzatnak, amelyet Kel József polgármester vett át Kőhalmi Tibor PR- igazgatótól. A vállalat munkatársai egyik horvátországi üzleti útjuk során tapasztalták a délszláv háborúban elpusztított horvátországi (szlavóniai) magyar falu gondját, nevezetesen, hogy a település két létfontosságú intézménye újjáépítésének befejezéséhez hiányoznak a fűtőtestek. SZÓRVÁNYHELYZETBEN tevékenykedik az erdélyi ágostai hitvallású zsinatpresbiteri evangélikus egyház. Trianon után még ötvenezer hívőt tartott számon, jelenleg 30-35 ezret. Becslésük ennél magasabb - Sepsiszentgyörgyön például régen kétszáz evangélikus volt, de amikor az imaház helyett templomot építettek, hamarosan 1400 hívőjük lett. Az egyházat a fő veszteség a Ceausescu-rezsim alatt érte, amikor kiárusították a németeket, és az evangélikus hívek közül sokan, akik addig évszázadok óta magyarnak vallották magukat, kihasználták a német származásból adódó kivándorlási lehetőséget. BIBLIOTÉKA KALÁKA néven a felvidéki Érsekújváron egy hónapja nyitották meg Szlovákia első magánkönyvtárát a Rákóczi utcában, amelyet értékmentő céllal hozott létre Strba Sándor tanár és felesége. Ma már több mint ötezer kötetük van, a helyiek ingyen ajándékozták a műveket, folyóiratokat. A legrégibbek az 1800-as évek elejéről valók, választékuk gazdag, a kiadványok magyar, szlovák, német és angol nyelvűek. A könyvtár azért kapta a Bibliotéka Kaláka nevet, mert munkatársai ingyen dolgoznak. Millenniumi szemle Bajmóc várkastélya A Kis-Fátra déli nyúlványa és a Madaras-hegység között, a Nyitra folyó völgyében fekszik az alig több mint ötezer lakosú városi jogú Bajmóc, ahol a Felvidék egyik leglátványosabb várkastélya található. A települést Baimoz néven 1113-ban említi először oklevél, egyházas hely, a pannonhalmi bencések által Nyitra város mellett 1075-ben, a Zobor-hegy oldalában alapított apátság birtoka. Bajmóc vára viszont a felső-nyitrai királyi uradalmak központja, de itt a Privigyei-medencében a hajdani Turóc vármegyébe vezető utat is ellenőrizte. Az erődítmény elődje egyes kutatók szerint már a honfoglalás előtt állt, a monda szerint viszont egy Bojnik nevű rablólovag építette. A történeti források azt jegyezték le, hogy a szabálytalan hatszög alakú, bástyákkal és tornyokkal erősített vár 1246- 1299 között a Hont-Pázmány nemzetség bényi ágából való Kázmér nevű főúr költségén készült. Az ő fiaitól foglalta el 1297 körül a Nyugat-Felvidék nagy hatalmú tartományúra, Csák Máté, és csak az oligarcha halála, 1321 után került Károly Róbert királyunk birtokába. Csaknem két évszázad múlva, 1393-1396 között Zsigmond király Jolsvai Leusták nádornak adományozta, akinek fiáról, Györgyről 1427-ben visszaszállt a koronára. Három év múlva Zsigmond - Poloskáért cserébe - a Noffri-testvéreknek adta, e família kihalása után újra királyi birtok lett. A várat 1489-ben Mátyás király fia, Corvin János herceg kapta adományul, de öt év múlva kénytelen átengedni Szapolyai István nádornak. A következő században, a mohácsi vész után egy esztendővel, 1527-ben I. Ferdinánd király Thurzó Elek kincstartónak adta. E família magszakadásával, 1637-ben a gróf Pálffy család szerezte meg. A várat 1530-ban, majd 1599-ben ostromolták eredménytelenül a török csapatok, majd Bocskai István erdélyi fejedelem hadai. Csak a Rákóczi-szabadságharc idején, 1704- ben Bercsényi Miklósnak sikerült elfoglalnia Bajmóc erődítményét, amelyet négy évig birtokoltak a kurucok. Később visszakerült a Pálffyak birtokába, csaknem két évszázad múlva 1888 és 1910 között Pálffy János gróf neoromán és neogótikus stílusban át-, illetve újjáépítteti a várat Huber József budapesti műépítész tervei szerint. A vár azóta a franciaországi Loire folyó menti várkastélyokra emlékeztet. A hajdani erődítményt átformáltató gróf nagy értékű műkincseket gyűjtött ide, de azok nagy része a második világháború alatt és után elkallódott. A vár két részből áll: a sokszögű óvárból és a belső, ötemeletes új várból, az utóbbiban száz szoba található. A hatalmas épület ma múzeum. Feljegyzésekben maradt fenn, hogy a vár melletti parkban, az egyik öreg hárs alatt a XIV. század elején országgyűlést tartottak. A hagyomány szerint Mátyás király nagy lakomákat adott itt, később Bocskai István és II. Rákóczi Ferenc fejedelmek is szívesen pihentek falai alatt. Bajmóc vára a kisváros felett emelkedik 1999. december 22., szerda Üzenet Erdélyből 1999 Művelődésünk ékszerei Csak szájmi szájra adhatók át a szellem mélységesen féltett kincsei. .. Szabó István, az egyik legrangosabb magyar zenei díj, a Tinódi-lant idei kitüntetettje a veretes koboz átvételekor a Vigadóban elmondta: szeretné, ha a fizikusok a Kárpát-medence légterét elemezve kimutatnák, milyen gyönyörű melódiák hangzottak el itt az elszállt évezredekben. Szabó István lantművészként matematika-fizika tanár Csepelen. Kallós Zoltán ellenben jól tudta: ez lehetetlen. Nemzeti művelődésünk kincsesládáját magunknak kell átörökíteni a jövőnek. Ez derül napvilágra az Üzenet Erdélyből 1999 című kötetből, amelyet a magyar szellemi élet önkéntes szervezőinek egyike, Gubcsi Lajos bocsátott közre a közelmúltban. Kallós - akit a kötet „az erdélyi magyarság egyik fáradhatatlan lelkének” nevez kék az erdélyi magyar öregeket: „Csak még egyszer” énekeljék el a nótát, a balladát, mutassák be ősi táncaikat... Ha már az újabb nemzedék agya nem veszi át eleinktől a pótolhatatlan kincseket, legalább a mágnesszalag vagy a film őrizze meg az értéket, amelyet a magyarság egykor megalkotott. Ezekre a kincsekre villant fényt a 132 oldalas, fényképekkel bőven díszített kötet, amely a GL4 Kft. kiadó gondozásában látott napvilágot. A többek közt Szentpétery Tibor, Szelényi Károly és a román Gheorghe Gorunt fölvételeivel ékesített mű, amelynek szövegeit egyebek mellett a mi Móricz Zsigmondunktól, Makkai Sándorunktól, Ady Endrénktől gyűjtött össze a szerkesztő, jól érzékelteti: kultúránk nem enyészik el az ősi költészeti és zenei formák aláhanyatlásával. Ezek lényege a jelenben és a jövőben is fényesen izzik. A gyulafehérvári székesegyház, a keresdi Bethlen-kastély vagy a kalotaszentkirályi erőd mind egy-egy üzenete is erdélyi művelődésünknek, amely az évezredváltás után új színekkel gazdagítja a számos kihívással küszködő európai kultúrát. A könyv élményt nyújtóan mutatja meg: az egész emberiségnek fontos, hogy Európa kisebb és nagyobb kultúrkörei csorbítatlanul fennmaradjanak, sőt tovább fejlődjenek, színesedjenek. Az a fajta egysíkú - miként a kiváló erdélyi értelmiségi, Borbély Imre fogalmazta meg nemzetstratégiai művében - „monokultúra”, amelyet az üzleti érdek erőltet rá a földkerekségre, unalmassá és lakhatatlanná teszi - tenné azt. A nemes vállalkozásból kitűnik: a minőség a profit szemszögéből is versenyképes. Tévedés, hogy a fölcseperedő nemzedék csak a „baseballsapkát” és az „amerikai gyorséttermekben” kínált laktató, de tápérték és vitaminok nélküli ételt kedveli földünkön. Csak addig nyűgözi le az ifjabb generációkat a „modernségnek” füllentett igénytelenség, amíg nem találkozik az igazi minőséggel. Azok a fiatalok, akiket megérintett az európai művelődés - amelynek egyik bölcsője épp a mi Erdélyünkben ringott -, rezisztenssé válnak a konzumérdekeket szolgáló, a maga nemében ördögien zseniális, de romboló álkultúrával szemben. Ezért fontos, hogy a könyv minél több magyar értelmiségihez, véleményformáló személyiséghez eljusson. Kiváltképp azzal segítünk, ha a legféltettebb titkokat - szájról szájra - mint történt az eltelt évezredekben, magunk örökítjük át. (m. p.) Az oldalt szerkeszti: Botlik József